Elérkezett egy újabb vizsgaidőszak a bagolykövesek életében, de Erik többszörösen kívül áll ezen a kijelentésen. Egyrészt ez az első vizsgaidőszak a saját életében, másrészt valójában egyetlen vizsgára sem kell elmennie. Az utolsó hetekre érkezett a tanévben, és így esélye sem lenne sikerrel venni ezeket az akadályokat, ráadásul három hétig tartott neki egyáltalán az, hogy ebben a vándorló termekkel, folyosókkal és mozgó lépcsőkkel bonyolított kastélyban a tanóráinak legalább 50%-át időben meglelje. No, nem magát mentette fel a vizsgázás alól, igazgatói engedéllyel húzza ki magát a dologból. Neki felvételi vizsgát kellett tennie, mielőtt idejött és felvették az Eridonba, hogy legyen fogalma arról az intézménynek, melyik évfolyamba illesszék, tehát egy nagy megmérettetésen már túl van.
Míg mindenki más tanul vagy dolgozatot ír, Erik addig sem fecsérli idejét. Neki is bőven van mit tanulnia, és mivel egy egészen más világból érkezett, rettenetesen kíváncsi is arra, mi minden rejtélyeket tartogat számára a földkerekség varázsló és varázstalan szeglete.
Jelenleg kicsit otthagyta a csillagtérképek tanulmányozását, mert még egy fontos megoldandó feladata van: ha valahogy finanszírozni szeretné ittlétét, bizony munkát kell keresnie. Szülei, akik nem nagyon örültek nagyobbik fiuk távozásának, nem fognak zsebpénzt küldeni neki, hogy vásárolhasson magának ezt-azt. Márpedig Erik próbaideje pozitívan zárult: eldöntötte, hogy ezentúl itt fog élni és tanulni, tehát nagyon időszerű valamiféle bevételi forrás után néznie. A nyárra még haza megy, de ősztől újra itt lesz, és bár tankönyvei idénről megmaradnak, a sok jegyzetelésben megfogyatkozott pergamen- és pennakészletét például ildomos lenne pótolnia. Érkezésekor pedig ripityára törött a bájitalos fioláinak fele, úgyhogy egy újabb szett abból is dukálna.
Kezében egy régebbi Edictum számmal - a Valentin-napi különkiadás nem rejtegetett álláshirdetést számára - a faluban próbálkozik. Szép ez a hely. És sokkal egyszerűbb, mint a kastély szövevényes járatai. Egy szögletes, nagy tér közepén szökőkút csobog, szegélyén egy kék kabátos lánnyal.
- Szépvölgyi Gerlét éppen így látták utoljára, mielőtt a sellők elvitték országukba, és sellőkirálynővé tették őt - jelenti ki Erik a lány mögött megállva. Itt tartózkodásának alig több, mint egy hónapja már elég volt ahhoz, hogy ilyen szokatlan hőstetteket hajtson végre: megszólítson egy idegent csak úgy, csevegés céljából.