Dávid

Elmélyülten áll a stég deszkáin. Zavaros gondolatai a vízzel együtt fodrozódnak. Otthon kéne lennie. Azt mondta személyzetének, hogy nem lesz sokat távol, mégis órákat császkált a faluban, most pedig igencsak hajmeresztő dologra készül. Észre sem veszi az éppen őt figyelő alakot, sőt, ha teheti, talán kicsit ignorálja is, mivel nem érzékel veszélyes energiákat a közelben. Csizmájának sarka ütemesen kopog. Közelebb lép komótosan a stég végéhez, annyira veszélyesen, hogy szinte épp csak nem lép le róla. Aztán pár kecses mozdulattal leveszi csuklyáját, kissé felismerhetővé téve saját magát. Így is Dávidnak háttal áll, akiről még jelen pillanatban sejtése sincs. Azt se tudja, mit gondoljon arról a modortalan férfiról hirtelen... Csak annyival van tisztában jelenét illetően, hogy szüksége van valamire, amellyel kizökkentheti magát. Ezért félredobja a sötét darabot és lassanként lecipzározza sötétbarna bőr lábbelijeit.

Dávid

Megcsapja őt a téli hideg levegő és libabőrössé válik. Nem csoda, hiszen mindennap röpködnek a mínuszok. Ma éppen mínusz kettő van. Skóciában se szokott annyira meleg lenni, ezért Magyarország berkein belül otthonosan érzi magát. Mélyen megszívja tüdejét és arra készül, hogy hanyagul a stég korlátjára dobja csuklyáját, aztán egy ponton megáll és inkább a felette lévő, kinyúló ágra akasztja. Odadobja a fatövébe csizmáit is. Le velük! Ezt követi a harisnya, majd körbepillant. Valamiért ekkor is elsiklik tekintetével Kozák Dávid alakja felett. Pedig kissé arra sandít. Egész pontosan a válla felett, de ő annyira beleolvad az itteni, falusias közegbe számára, hogy szinte fel se ismeri. Alapesetben zavarná, hogy egy söröző otthontalan bámulja, ám azok után, amiket eddig megélt, úgy dönt, hogy kivételesen nem érdekli. Vállvonással elfordul, a hátán lévő cipzárért nyúl finoman kezével, hogy aztán levegye barna egyberuháját, kilépjen belőle. A csizmára dobja azt és harisnyáját is, végül egy kecses mozdulattal fejest ugrik a stég alatt húzódó szürke világba, hogy végre... egyszer s mindenkorra... felébredjen. Nem telik el sok idő, mégis hosszú perceknek tűnik. A valóságban pár másodperc telik el, míg kissé alábukik a hűvös víznek, hogy aztán végül vigyorogva a felszínre bukkanjon a nő, ahogy eddig sosem látta senki igazán: boldogan.

Dávid


Az összetört sörös üvegről tudomása sincs, Dávid mondatából is csak a némberezést észleli. Ignorálja, járnak erre fiatalok, toxikus kapcsolatban élők, lehet pont ez utóbbiban szól be férfi a párjának. Ő most elvan a hideg vízben. Imádja, mert felfrissíti és addig sincs elfoglalva elméje az exe iránti, zavaros érzelmeivel. Felkavarta, hogy a rendelőben összefutottak. Igenis érzett valami furcsát, amikor a combját bugyulálta be, vagy amikor a kanapéján feküdt, vagy... túl sok a vagy. Hosszú idő után azt is megélte, hogy annak a fickónak az ágyában feküdt. Miért húzza a szíve irracionálisan hozzá? Miért jobb neki a káoszhoz vezető, egyenes út? Ideje nem sok van ezen rágódni, ugyanis épp csak felúszik, ormótlan kiabálásra lesz figyelmes.
- MERLINRE! - kiált fel és odébb úszik, hogy szemrevételezhesse mi is történik pontosan. Az emlegetett varázsló hippogriffet megszégyenítő lendülettel köt ki tőle nem is olyan messze a vízben. A hangjából felismeri. Normál esetben ráüvöltene, mégis mi a fészkes fenét keres itt. Zavarba jönne, takargatná magát, mert ezek szerint nem egy... véletlenszerű jött-ment csavargó látta itt... Mindegy. Kérdezik, ő meglepett lóként bámul vissza a másikra, aki láthatóan gondokkal küzd. Hölgyünk ennyit észlel, arca nyomban megkomolyodik és cselekszik. Nagy levegőbel alábukik a mélységbe, karjával Dávid hóna alá nyúl, majd elkezd vele a part felé úszni. Látótávolságon belül van bőven, nincsenek túl messze, de épp eléggé ahhoz, hogy a hideg víz megviselje a látszólag felkészületlen és úszni nem vagy nehezen tudó férfit.
Ezt én is kérdezhetném tőled.
- Hallasz, ugye? - tér ki a válaszadás elől, majd kimászik a partra és kisegíti Dávidot is.

Dávid

Kimondhatatlanul mérges Dávidra. Mit keres itt? Miért vetette magát utána? Megbolondult? Sok minden jár fejében, zakatol az agya. Hóna alatt átkarolja mindkét kezével a férfi törzsét, majd mellkasán összekulcsolva ujjait felúszik vele, mielőtt túlságosan mélyre süllyedne. Előfordulhat, hogy emiatt megnyomja szegényt, mivel hölgyünk nem tapasztalt életmentő, de igyekszik odafigyelni, nehogy további bajt okozzon számára. Viszont ki kell halászni és vonszolni is azt, aki tőle súlyosabb. Mindezt nyöszörögve teszi. A parton egy vaskos fa törzsének dönti a férfit. Hogyha nem válaszolna, már fektetné vízszintesbe, hajolna ösztönből mellkasához, de nincsen rá szükség, mert össze-vissza zagyvál.
Legalább reagál, mosolyog aprót, hogy utána ábrázata elemzővé váljon.
Megpaskolja kezével két oldalról a barna hajú arcát, aztán megtartja, míg a másik képessé válik értelmesebb reakciókat kicsikarni magából. Bólint. Végre picit összeszedettebbnek tűnik a páciensé vált doktor, viszont remeg, mint a kocsonya. Brèagha a szemeibe néz. A "szeretleknél" értetlenül ráncolja homlokát, kérdőn pillantva az előtte levőre, aztán ahogy beszél tovább, érzi a szájából dőlő alkoholszagot.
Mindent értek.
Elfintorodik a gondolattól is, hogy fél pillanatra bedőlt ennek. Nem szabad, emlékezteti magát. Hiszen ő csak az orvosa. Vagy a saját kis betege. Nemrég őt támogatták, most meg maga a hölgy támogatja azt, aki segített neki. Mi ez, ha nem irónia?
- Csak úsztam. Szeretek a stégről beugrani, főleg ilyenkor, hisz a hideg víz élénkít. Ahhoz vagyok hozzászokva inkább - válaszolja köntörfalazás nélkül. Mindig sokkot vált ki azzal, hogy más nőktől eltérően nem forró vízzel főzi magát. Hosszú idő óta kivételt képez a reggel, amikor Balázs interogációját követően egy kád forró vízbe vetette magát, hogy lemossa magáról a koszt.
- Te jössz, Dávid. Miért ugrottál utánam? - Azt meg se meri kérdezni, miért iszik. Végén megint megkapja, hogy az exe miatt. Ő mit mondjon? Tekintete átható. Szúrós. Szemben térdel a férfivel, csípőre tett kezekkel, most már talán nem kell támasztani.  Elnézi pálcás mutatványát, halkan felkuncog, éretten jobb kezével takarva felfelé ívelő szájsarkait. Csöppet sem zavartatja magát egy szál fehérneműben, pedig libabőre látványos. Fázik. De nem érdekli. Maximum megfázik és kiheveri. Rá is ráférne olyan leves, amiről a másik beszél. Megadóan sóhajt.
- Rendben - vágja rá - Főzök én szívesen.
Azzal feláll, kifacsarja hajából a vizet és csuklyáját kutatja át. Diadalmasan előhúzza pálcáját és közelebb lépve a férfihez rászegezi. Elmormolja a varázsigét, amivel lágy, meleg szellőt tud generálni és olyan csukló mozdulatokkal megy végig a férfin fejtetőtől talpig, mintha mugli hajszárítóval  szárítaná. A pálcája végéből hasonló erősségű levegő áramlik folyamatosan, míg Brèagha késznek nem ítéli és el nem húzódik. A levegő nem éget. Magán is bátran alkalmazza, főleg a testén, a hajával nem foglalkozik annyira.

Dávid

Megáll egy pillanatra dolgában. Sarkaira ül és oldalra pillantva fejét Dávid arcát méregeti.
- A beszéd is hő - válaszolja kitérően, saját gondolataiba merülve, aztán tovább szárítja az ázott kutyaként ücsörgő orvost. Össze van zavarodva. A másik tekintete maró sav szívének. Pálcája felvételében direkt nem segít, nem az előbb említettek miatt, mondjuk. A férfi is megfeszíti magát és az apró mozgásokkal aktív marad. Vészesen el akarja kerülni, hogy mellette veszítse eszméletét az, aki kettejük közül a gyógyító. Nagy sóhaj hagyja el tüdejét. Van sejtése, miért csinálta azt, amit. Ajkába harap. Felhozza? Ne? Mit szoktak ilyenkor tenni mások? Mit engedhet meg magának? Szíve eszeveszetten kalimpált amikor utána ugrottak. Még most is érzi a dübörgést.
- Köszönöm - a szó előbb hagyja őt el, mint gondolkodhatna. Csakúgy jön, végig se gondolja, miért mondja, de szívből jövő mosolyt ölt hozzá. Későn kap észbe, ekkor ledermed pár másodpercre. Az előbbi kis mimika azonban változatlan marad. Boldogsága addig a szent pillanatig tart, amíg arcon nem tüsszentik. Undorodva elhajol és elfordítja fejét.
M-M.... MÉG A SZÁMBA IS MENT!!!, fintorog, majd a férfiénál sokkalta mérgesebb tekintettel visszapillantva rá. Aztán megborzong, de nem csak a hidegtől. Az a tekintet amit kapott... Egyszerre volt elképesztően tüzes és kiismerhetetlen.
- Most már nem dadogsz - jegyzi meg összevont szemöldökkel, majd felizzik feje fölött az a bizonyos villanykörte - Ahhoz sajnos el kell jönnöd hozzám.
Szemeit forgatja, majd kajánul vigyorogva visszapillant a másikra. Ha csak bosszankodnak, azzal semmit nem fognak megoldani-- szigorúan ezt a helyzetet tekintve. De mégsem hagyja nyugodni, hogy Dávid volt olyan balek, hogy utána vesse magát. E fölött nem fog csakúgy szemet hunyni.

Dávid

A nyál az egy dolog. A csók egy romantikus gesztus. Amióta együtt voltak, Merlin se tudja, mennyi idő telt el. Azóta akadt fontosabb dolga is, önfejlesztésbe fordította minden energiáját, ami kifizetődött, hiszen már 85%-ban sikerült elszakadnia toxikus családjától. Fogalma nincs neki, hogy Dávid azóta mi mindenen esett át, de hogy szájba tüsszenteni valakit se nem romantikus, se nem bölcs, az is biztos. Ennek Brèagha hangot ad.
- Pont az orvosnak kell elmondanom, hogy ritka illetlen és gusztustalan arcba tüsszenteni a pácienst?! - mordul fel, továbbra is égető haragtól teli tekintetét nekiszegezve a másiknak. Aztán igencsak pislog, mint hal a szatyorban, mert nehezen veszi rá magát a férfi áthívására, amit ő ügyesen megfordít és hőlgyünk lesz az, akit végül átinvitáltak.
- Te-... - Tessék?, hangzana a kérdés, ehelyett ismét megkapja az áldást. Kezd elege lenni - Te Dávid. Kérlek, hogy legalább könyökhajlatba csináld. Vagy várjál. Itt van ez.
Pálcájával magához invitálja ruháit. A két csizmát szépen maga mellé teszi, ruháját és csuklyáját pedig ölbe és az utóbbi zsebében kotorászik. Elővesz pár papírzsepit, átnyújtja Dávidnak. Ellenkezést nem tűrően tartja. A járás kérdést is valahol ezzel a kis mozdulatsorral kerüli ki. Bölcsebb elengedni a füle mellett. Lachlant sosem fogja azért büntetni, mert az ominózus napon megmentette egy részeg és kétségbeesett skót hölgy popiját, viszont... Ő nem üdülni volt ott. És ódzkodik Balázstól.
- Hmm? Szirén? - lepődik meg ismét, végül nem ellenkezik. Pár pálcaintéssel felkerül rá minden ruhája. Haját kontyba formálja és beleszúrja hajtűként pálcáját. Ezután a barna hajú kezére fog baljával.
- A lakótársad nem lesz mérges? Nem igazán szívlel, ahogy észrevettem.
Nem is kifejezetten utálja, csak nyíltan kifejezte, hogy annyira azért nem bízik benne. Tanácstalan, miként oldhatna a helyzeten és kicsit tart attól, ha meglátja őt az említett őrző-védő, ezúttal repülve távozik a kapun át.