Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Amikor hosszú órákon át ül az ember az üst felett, akkor jól esik neki egy kis séta, így hát a nyakam köré kanyarítok egy fekete sálat, és már vastagabb, kötött pulóvert húzok, ezekkel indulok el, valamerre. Sosem tudom, hogy pontosan merre, ilyenkor a lábaim visznek. Mivel már nincs meleg és én nem arról vagyok híres, hogy olyan nehezen betegednék meg - nem, nem vagyok gyógybájital függő -, odafigyelek arra, hogy mindenem rendesen fedve legyen. Nem szeretném úgy kezdeni a tanévet, hogy végigszipogom az évnyitót. Az ember nem ilyen módon akar megmaradni az emberek tudatába.
A temetőt már régóta kinéztem magamnak, pontosabban egy sírt, ahova illő lett volna ellátogatnom már a megérkezésemkor, de mégsem tettem. Talán ezért is vagyok most itt. Valószínűleg, mert útközben egy liliomcsokrot is vásároltam, szóval nagy valószínűség szerint most ebben az útban van egy kis szándékosság is.
- Csókolom!
Köszönök udvariasan a néninek, aki éppen kifelé halad a temetőből, megvárom, amíg kiér, én csak utána lépek be, és annak ellenére, hogy nem ma volt a temetés, mégis tudom, hogy merre kell mennem. Csak úgy tudom. Éppen ezért termek ott könnyedén, alig pár perccel azután, hogy a néni magára hagyta a lányt, és hirtelen jött zavaromban, mert nem számítottam én másra, csak megtorpanok, és hátrébb lépve hármat, lehajtott fejjel várom ki a sorom, ami talán furcsa lehet. Nem tudom, hogyan kell egy sírnál viselkedni, de ha már itt vagyok, nem mennék haza, különben is, a bátyám pszichológus, mit szólna, ha egy csokor liliommal állítanék haza? Nem, eszemben sincs. Inkább várok egy kicsit. Így illik, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Én igazándiból nem sietek sehova, szóval teljesen jó nekem az, hogy itt álldogálok, de amikor megszólal, akkor mégis muszáj elmosolyodnom egy aprót, még bólintok is, bár nem hiszem, hogy háttal, ráadásul a sötétben ezt láthatja.
- Kivételes asszony volt.
Erősítem meg végül szóban is, és ha már engedte, hogy közelebb jöjjek, akkor meg is teszem. Lépek hármat, keresztet vetek, és csak ezt követően helyezem le a csokrot a sírra, ami látványosan eltér a többitől, hiszen rengeteg kegytárgy és virág borítja. Az ember ilyenkor akaratlan is elgondolkozik azon, hogy milyen lesz majd az, amikor ő kerül ide. Aztán persze ez a gondolat is tovaszáll, amikor a nyomasztó tény kerül előtérbe, hogy kishíján az ember egy közeli hozzátartozóját majdnem eltemette már. Meg is van, hogy miért vettem rá magam nehezen arra, hogy belépjek ide, de itt lenni már nem olyan vészes. Azt mondják, hogy mindig az első lépés a legnehezebb, hát megléptem végre azt a bizonyos elsőt. Innentől nem hiszem, hogy olyan nagy gondot jelent majd bejönni ide.
- A mentorom felesége.
Mutatok a sírra, bár azt hiszem ez egy végtelenül béna lépés, de nem is én lennék, ha ne lennék ilyen szerencsétlen. Balomat inkább gyorsan visszadugom a zsebembe, hogy ne fázzon, és helyette a jobbat veszem elő, kinyújtva felé.
- Akkor gondolom te vagy, umm, Charlie. Én Rudolf vagyok. A nagypapádtól veszem át a bájitaltan oktatását.
Innentől úgy vélem, hogy elég jól behatároltam magam, és ha elfogadja a kezem, utána a jobbot is zsebre teszem. Hazatérve mindenképpen innom kell egy nagyobb bögre teát. Ezt fel is jegyzem magamnak.
- Hogyhogy ilyen későn jöttél ki hozzá?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Ember volt.
Vonom meg a vállaimat, mert olykor a legapróbb dolgok viszik végbe a legnagyobbakat. Ő pedig tényleg ennyit tett, nem ítélkezett, nem tett különbséget, mindenkihez kellő tisztelettel és kedvességgel szólt. Így sokan szerették, sokan megjegyezték, sokan tudnak egy-egy kedves emléket felidézni róla. Mi, akiket tanított, hálával adózunk neki, mert hozzátett a személyiségünkhöz, az emberekhez való hozzáállásunkhoz.
Beszélgetnék tovább szívesen róla, azonban az ifjú hölgy által kiváltott reakció szörnyű zavarba hoz, és hirtelen érzem, ahogy a füleim égni kezdenek. Még jó, hogy takarja őket valamennyire a hajam. Percek telnek el így, és én azon gondolkozom, hogy most az időfagyasztás egy létező történet-e vagy sem.
A mostani jelenet sok mindent megmagyarázna, de aztán, ahogy megszólal, akaratlan kuncogok egy keveset, mert valljuk be, a vérfagyasztás után jól esik, hogy csak meglepődött arról, hogy létezem. Pedig, ha most végigtapogatnám magam, megállapíthatnám, hogy szilárdan jelen vagyok, illetve azt is, hogy az ilyen mozdulatokkal megbotránkoztathatom a világot annyira, hogy kitiltsanak egy temetőből.
- Pedig létezik, sőt, elárulom, hogy ketten is a faluban lakunk.
Merthogy mi a polgármester jövendőbelijével nagyon is együtt jártunk hozzá. Egyszerre kerültünk be az Eridon házba, együtt mentünk egyetemre, és valahogy végig Felagund professzor volt a szakma az életünkben. Széttárt karjaimmal vonom meg ismét a vállam, hogy bizony, igaz, létezünk mi.
- Érdekes szerzet, annyi szent. Mondjuk a saját unokáját megbuktatni… igazság szerint eléggé illik hozzá. Az utolsó pillanatban is kőkemény maradt.
Velünk se bánt soha kedvesen, mindig volt valami, amiért nem voltunk száz százalékosak, és egy gyerek, de még egy fiatal felnőtt is, sokkal inkább akar megfelelni, semmint beletörődni, hogy a száztíz százalék sohasem lesz elég.
- Lizi? A másik felagundistát is így hívják. Nem a nagymamájáról kapta a nevét, hanem a Büszkeség és Balítéletből, de részletkérdés.
Volt pár húzós pillanatunk, de biztosak voltunk benne, hogy a feleségét nem meri olyan hangsúllyal Elizabetnek hívni, ahogy az Odry lányt tette, és talán egy-egy rosszabb napon beléfojtott veszekedést is a lányon vezetett le.
- A legkevésbé sem, nagyon sokat kellene ahhoz a pályán töltenem, hogy képes legyek arra, amire ő.
Mind szakmaival, ami vitathatatlan erénye, mind emberileg, ami viszont nagyon is vitatható, de már nyugdíjas, és speciel nekem tényleg rengeteget segített. Megígértem, hogy még a tanév kezdete előtt meglátogatom majd.
- Nem lenne szívem ezt tenni. Ez egy sírhely, az ember maximum csendben elmélkedhet, de, hogy képet készítsek vele… idegenül hat. Bár nem vagyok híve a lopásnak, de értem az okot, és ha önnek nincs szüksége rá, örömmel átvenném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Vannak olyan gyógynövények, melyek szabadon teremnek, és melyeket így könnyebb beszerezni. A hirtelen jött melegedés okán, hirtelen bújt ki számos növény, így aztán, mielőtt még más taposná le, hirtelen szedem le én is őket. Az erdő szélén egy jókora csokrot gyűjtöttem már, aki nem ismer, jelen állapotomban azt hihetné, hogy modern virágkötészeti kurzuson veszek részt, ahol a vadvirágokból készülnek ízléses csokrok, vagy éppen egy nő szívét készülök elhódítani. Egyrészt, messze áll tőlem a kreativitás, másrészt a Martha-val kapcsolatos érzelmi hullámvasútam éppen elég nekem, sok is, így egyáltalán nem jut időm olyanra, mint a másik nem hódítása. A sajátom pedig nyilvánvalóan nem érdekel.
Fekete nadrágom felett szürke átmeneti szövetkabát található, alatta, bár nem látszik, de ott az elmaradhatatlan ing-mellény kombináció. Egy fekete sál, semmi izgalmas. Szőkés hajam kusza összevisszaságban, mint akinek nincs ideje elmenni fodrászhoz, borostám is lassan szakállá érik. Valahogy mostanában megint a munka létezik csak. Ingázok az egyetem, a Bagolykő és a patika között, közben újabb tudományos munkába fogva próbálom elmélyíteni a tudásom. Amikor pedig éppen úgy alakul, szívesen látogatom meg korábbi mesteremet, hogy jótanácsokkal lásson el. Minden a hétköznapi átlag szerint halad, nap, nap után, én pedig ennek teljes nyugalmában lépegetek előre életem nem túl izgalmas folyamán.
- Hm. Helló.
Érzem, hogy guggolás közben valaki a térdhajlatom magasságában jár, majd nedves orr nyomódik a tenyeremnek. Millió illat, tudom, kesztyűt kellett volna húznom, de a múltkor a patikában felejtettem, Elizabet nőies kesztyűje pedig nyilvánvalóan széthasadt volna az én széles kézfejemen. Egy perc csak, talán másfél, és már nem egyedül vagyunk, hanem megérkezik a gazda is, elhúzva a szaglászót tőlem.
- Minden rendben van, nem ártott senkinek.
Érdekes a jelenet, ahogy virágcsokorral a kezemben, féltérdre ereszkedve pillantok fel rá, de a helyzet komikusságát még nem érzékelem. Egyelőre kisbarátommal vagyok elfoglalva, és csak hunyorogva pillantok fel a nőre, aki elállja a napot, szerencsére.
- Úgy tűnik én vagyok a legelesettebb a környéken, hiszen hozzám rohant.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Elég rossz irányba indult. Fogalmam sincs, hogy hogyan kell ellátni egy állatot. Volt egy macskám, de elszelelt.
Ami azt illeti egy szervál volt, és nem feltétlenül kedves gondolat a volt menyasszonyomat házikedvencnek titulálni, de az, hogy elszelelt, teljes mértékben igaz, mivel nem bántam vele a legjobban. Semmi családon belüli erőszak, csak a figyelmetlen férfi és a dühös nő esete. Ennyi történt. Jogos, és én is csak azt tudom mondani, amit millió másik társam, hogy ha újrakezdhetnénk, akkor mindenképpen sokkal jobban odafigyelnék rá. De hát ez luxus, és az nem nagyon adatik meg az embereknek.
- Elesett, pontosabban eltérdelt, azt hiszem.
Mert jelenleg éppen térdelek, de egy perccel később rájövök, hogy egy némiképp furcsán veszi ki magát, így a következő pillanatban felállok, zavartan leporolva térdemet, ahol szerencsére nem marad nyoma sem a földnek, sem a kezdődő fűnek.
- Vászonra? Ilyet se mondott nekem még senki.
Olyat, hogy van fodrász a városban, látogassam meg, vagy, a szakáll az esetemben tizenöt évet is képes öregbíteni, igen, de, hogy festmény is lehetne belőlem, nos, olyat még soha, senki. Pedig hízelgő gondolat.
- Azt hittem, hogy manapság csak az előkelő családok tagjai kerülnek vászonra. Különösen azok, akik épp eladósorban vannak.
Az egyik diákom például ezért hiányzott az utolsó két óráról, ami meg is látszik a vizsgateljesítményén, tekintve, hogy éppen azokat a bájitalokat húzta, amikről akkor volt szó. Megkegyelmeztem neki, mert tudom, hogy ezekben a körökben nem dívik a bukás.
- Én pedig határozottan nem vagyok az. Farkasházy Rudolf, az új bájitalmumus.
Nyújtom előre a nem virágcsokorral teli kezem, és ha elfogadja, ahogy megtanítottak rá, röviden, finoman megrázva, de határozottan, nem erőszakosan tartva, kezet fogok vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Pedig azt mondják, hogy egy jó portré jó bevételt hoz. Sokan még mindig egy-egy festményt küldenek a házassági ajánlat mellé, és minél gyorsabban kel el a vásznon szereplő arc tulaja, annál népszerűbb a festő. Furcsa szokás volt ez már régen is.
Persze, akkor még nem volt fényképezőgép, nem tudtak lőni egy jó képet, így festettek. A vérmágusok pedig, ha jók az ismereteim, akkor a mai napig így csinálják. Vannak furcsa dolgok a világban, de ki vagyok én, hogy ezen fennakadjak. Amikor Lizi beállított a ténnyel, hogy férjhez megy, akkor is csak felvontam a szemöldököm, és bár azt hittem, a bátyámhoz kíván hozzámenni, végül egy ismeretlen arcot mutatott. Őt is egy kép alapján házasították ki, de látva, hogy neki ez mennyire nem volt morbid, én magam már nem szóltam, felesleges is lett volna.
- Nagyon rossz a humorom, mondanám, hogy a férfias külsőmmel kompenzálom, de az a nagy helyzet, hogy ebben a faluban az embernek csak kisebbségi komplexusa lehet.
És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a tanodában a tanáriban az asztalom Ambrózy Henrik és Damyan Volkov között helyezkedik el. Ha jobbra nézek, akkor a diáklányok félistenét láthatom, aki még hetero férfi szemmel is vonzó, ha balra, akkor meg egy volt kviddicsistent. A kettő között pedig ott vagyok én, mint az a fiú, akit szánalomból visznek magukkal a nagyobb testvérek, meg mert az anyjuk rájuk szólt, és nem akarnak vele ellenkezni.
- Vagy mi a fene? Izgalmas tantárgy lehet.
Jegyzem meg egy félmosollyal, miközben kezet fogunk. A kinézete alapján arra következtetek, hogy még új a szakmában, még nem szokott bele, hogy ő is tanár, meg aztán az előkészítőben a gyerekek még valóban fiatalok, nem kell hozzájuk annyi komolyság.
- Igen, pontosan. Van pár drágább alapanyag, amire muszáj kiadni a pénzt, így, amit tudok, azt szeretek így beszerezni, csökkentem az iskola kiadásait, és mégsem robbantjuk fel a bájitaltan termet. Mindenki nyer. Technikához és használhatóak, préselni vagy színezni velük, nem tudom, mennyire szigorú a tanmeneted.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Nem, akkor feltételezhető, hogy a vérében Grosserlieb vér csörgedezik, vagy legalábbis nagy hatással volt rá a nő.
Ezt viszont szintén csak hírből tudom, mert én és a művészet nem állunk olyan közel egymáshoz. Ha a tökéletes élő-halál esszenciáját, vagy egyedi fiolákat kellene értékelni, na az az, ami számomra a művészet fellegvára volna. De mind tudjuk, hogy az, ami engem gyermeki rajongással tölt el, kevés embernek jelent valódi boldogságot. Nekem igen, számomra csodálatos, de eszemben sincs kényszeríteni bárkit is, hogy hasonlóképp vélekedjen erről a területről. Tudom, hogy én is túlzó vagyok olykor, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a saját menyasszonyomat is elveszítettem miatta. Tettek, amiket sosem fogok magamnak megbocsátani.
- Szerintem van balansz a kettő között. Abban az esetben, ha mondjuk az ember megszorul anyagilag, akkor jó, ha van egy olyan terület, ahol igen busásan fizetnek. De tudom, hogy ez ellene megy a művészi szabadságnak, csak arra jó, hogy az ember túléljen. Én se szívesen csinálnám, meg tűrném el az úri körök rigolyáit.
Meg is borzongok cseppet arra a gondolatra, hogy nekem így kellene élnem. Nem, semmi esetre sem. Én szeretem, hogy tényleg a szenvedélyem a munkám, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, hogy megélek belőle. Szeretem látni, hogy a bátyám is boldog, ő kis a maga útján van, és igazából titkon örülök neki, hogy ő meg én újra együtt lakunk, mintha kaptunk volna egy második esélyt arra, hogy megismerjük egymást, és én szeretném ezt a lehetőséget maximálisan kiélvezni. Ehhez pedig tudom, hogy az kell, hogy egyelőre ne legyen más, csak mi ketten. A gondolatra, hogy miattam komplexusa lehetne valakinek, csak elnevetem magam, és finoman a fejem ingatom.
- Ez kedves, amíg nem ismered meg a bátyámat, szóval, azt hiszem, szeretném, ha nem ismernéd meg, onnantól megváltozik a véleményed rólam.
És valljuk be, bármennyire is nem izgat az, hogy én most nővel kezdjek, nagyon jól esnek a szavai, melyek arra utalnak, hogy ha akarom, akkor lehet még esélyem ezen a téren, és akár egész gyorsan el is kelhetek a piacon. Elvégre, ki láthatna jobban, mint egy művész?
- Egyáltalán nem hangzik rosszul, kreatív téren szerintem bűn is tanmenetet követelni. Élvezze az, aki oktatja, és az is, aki tanulja, ennyi lenne szerintem ebben a korban minden rajzzal, énekkel és ehhez hasonlatos kreatív művészeti ágakkal való megismertetés lényege. De hát mi porszemek vagyunk a gépezetben, viszont, ha bármikor bármilyen ötlet kell, szívesen adok.