Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Még a jobb napokon is megterhelő számára az iskolai környezet. Nem kell rossz élmény érje ahhoz, hogy a világgá menetel mellett határozza el magát. Persze ez nem mindig olyan nagyszabású, mint a vonatos kis incidense, amikor ténylegesen elhagyta a környéket, van, hogy elég közelebb is megszöknie. Ez sokszor az iskola udvarát, esetleg valamelyik eldugott kis folyosóját takarja, de van olyan, hogy egy távolabbi menedékre van szüksége a gondolatai rendezéséhez, ilyenkor pedig a falu irányába viszi a lába. Vinné az erdőhöz is, de ahhoz még nagyon gyáva, mert nagyon sok rosszat hallott az ott élő bestiákról és egyéb rémséges rémekről, akiktől óvakodnia kell egy magafajta elsős lánykának.
A mai napon nagyon sok emberrel volt kapcsolata, viszonylag jól elbeszélgetett többekkel is az órák közötti szünetben, viszont rengeteg éles hang zaklatta fel a lelki világát, amit akkor valamelyest tudott kezelni, ennek ellenére úgy érzi, hogy szüksége van arra, hogy kiengedhesse a gőzt. Az utolsó órája után felsietett a hálójukba átöltözés céljából, mert hát ugye szereti az ember meghódítani a világot, de csakis kényelmesben. Kissé borongós idő köszöntött a kastélyra, amit ő nem feltétlen bán, hiszen így fel tudta venni a kedvenc kapucnis melegítőjét, hozzá a kedvenc leggingsét és vízhatlanító bűbájjal ellátott tornacipőjét. A kenguruzsebébe csapta a fülvédőjét tokjával, a legújabb, csillámzselés extrapuha pink stresszlabdáját, a fejére csapta a kapucniját, s már útrakészen is állt a csöppméretű lány. A lépcsőket különösen gyorsan szedte, egyszer majdnem fel is bukott az egyik mestertanoncban, de őt ez nem zavarta, csak menni és menni akart.
A falu tömegét sem különösebben szerette sosem, viszont az ilyen jellegű kényelmetlenségekre jobban fel volt készülve, ugyanis városban élt egész életében, míg a bentlakásos iskola intézménye teljesen új élmény a számára. Úgy döntött, hogy a Boglyas térről most másfelé kanyarodik, hátha egy békésebb részére lyukad ki a falunak.
Maga sem tudja, hogy milyen útvonalon, de egy tónál lyukadt ki, ahol viszonylag kevesen voltak, nagyon nagy örömére. Bizonyosan félnek, hogy bármikor rájuk szakadhat az ég. Sajnos a stégen még mindig lát embereket, így lekanyarodik a tópartra, s egy távolabb eső részére siet, ahol nem tartózkodik senki a közelében. Fejét a borongós ég felé fordítja, tüdejét megtölti a víz friss illata. A nagy szabadságban, lehet, hogy egy kicsit közelebb áll a part széléhez, mint az biztonságos, de ez őt most egyáltalán nem zavarja. Mondták, hogy ő már nagylány, jöjjön a Bagolykőbe. Ő már nagylány, vigyázni fog magára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A vízzel kapcsolatos dolgok valahogy egészen kicsi korától kezdve megnyugtatóan hatott rá. Mindig is szeretett nagyokat fürdeni, sokáig ázni a meleg, habos kádban – bár a kiázott ujjacskák látványa a mai napig viszolygással tölti el, mert hát borzasztóan néznek ki, ez mindenkinek belátható tény -. nagyot strandolni a felnőttek medencéjében a fánk alakú kis úszógumijában meg a fodros kis halászkalapjában. Sosem szerette a gyerekmedencéket a strandon, mert más gyerekek is voltak benne, akik nagyokat sikítva ugráltak be a vízbe, pocsoltak és általában úgy viselkedtek, mint egy átlagos gyerek, ami Pollit viszolygással töltötte el.
Ez a tó csendes és békés, a víztükör a közelgő eső szelének hála lágyan ringatózik. Legszívesebben belemenne, de egészen biztosan nagyon mély a víz, ő pedig egyáltalán nem egy profi úszó, annak ellenére, hogy szereti a vizet. Fejét finoman oldalra biccentve mereng el gondolataiban erről a helyről, az iskoláról, az otthonáról. Tudja, hogy eddig egészen más élete volt, emiatt lehetett számítani beilleszkedési nehézségekre, de akkor is nehéz, még a jobb napokon is, mint a mai. Legalább jön a hétvége, nemde? Ilyenkor kötetlenebb a hely és az idő, ahol lennie kell, úgyhogy ez csak hoz majd némi felüdülést. Csak intéznének már neki zongorát, attól egészen biztosan jobban érezné magát. Tudja ő, hogy nem megy könnyen meg gyorsan, főleg úgy, hogy az sem 100% még, hogy marad. Néha úgy érzi, hogy elég jól elvan itt, meg különben is ez az élet rendje, máskor meg majd’ megfojtja a vágy, hogy minden újra olyan legyen, mint régen. Mi szüksége van neki arra, hogy nőjön emberileg? Hogy érjen? Nem eper ő.
Félszegen hátralép egyet, mert annyira nem fenegyerek, hogy a part pereméről hajoljon le a víz felszínéhez, hogy megnézze annak hőmérsékletét. Mielőtt előre dőlhetett volna egy nő hangja húzza ki a saját sajnálatából. Kissé megriad, egy pillanat alatt vigyázzállásba vágja magát, kezeit egyből bedugja a kenguruzseb rejtekébe, úgy fordul meg.
Egy csinosan öltözött, sötét hajú fiatal nővel találja magát szemben, akit még sosem látott. Furcsa, hogy pont ő hozzá jött, lehetséges, hogy a szüleit keresi. Ez sajna gyakrabban előfordul, mint szeretné.
- Szia… öhm… csókolom… öööhm…. – Motyogja tágra nyílt szemekkel a nő homlokának. Hirtelen azt sem tudja, hogy hogyan köszönthetné, diáknak nem elég fiatal, de a nénizéshez meg igen. – Nem zavar, tudok segíteni valamiben? – Préseli ki végül magából a választ. Közben a zseb mélyén szorgos kis kezek gyúrják a labdát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Amint megtudja, hogy ennek a tónak hol van sekély része, amiben még az ő lába is leér (vagyis ahonnan a feje is kilóg legalább állig), az biztos, hogy akkor és azon a helyen bele fogja vetni magát. Gyerekkorában nagyon sokszor kirándultak már hármasban is tavak környékére, ahol órákon keresztül tudta volna csodálni a víz fodrozódását, a kacsák és hattyúk kecses úszását. Nagyon sokáig szeretett volna kacsákat tartani otthon, mert teljesen megbabonázta az anya kacsa után úszó csöpp kacsa babák látványa, de sajnos ez a vágya sosem teljesülhetett, pedig szívesen ásott volna a két kezével egy tavat az udvaruk végébe, de ezt is lefújták a szülei, amikor nekifogtak Pannával. Néha olyanok, mint akik soha nincsenek benne semmi jóban sem.
Kicsit bátrabban pislog az idegen hölgy irányába, amikor észreveszi, hogy ő is hasonlóan határozatlan, mint ő. Meglepi, hogy nem a szüleit keresi, az őt megszólító embereknek nagyon sokszor az a mániája, hogy egy ilyen kislány miért mászkál egyedül kint az utcán a mai világban.
- Óóó – Csodálkozik rá a térképre. Egy ilyen neki is nagyon jól jönne, mert sokszor el szokott veszni a falu zegzugos utcái között. Most is így talált erre a helyre, de ha őszinte szeretne lenni magához, akkor fogalma sincs, hogy hogyan talál haza. Valamivel odébb magasodik néhány torony az ég irányába, az az egyetlen támpontja, ami az iskolához köthető. – Ez már város? – Lepődik meg zavartan vigyorogva a nő jobb füle irányába. Amilyen sok útvesztő van itt, simán lehet városnak nevezni. Akkor vajon lesz átkeresztelő ünnepsége és Bogolyvárosnak fogják hívni? – Bocsánat, csak én ott lakom. – Mutat a nem túl távolban ég felé nyújtózkodó tornyok irányába. – Két hete érkeztem, nem sok mindent és mindenkit ismerek itt… - Sóhajtja, ahogy kihúzza a csillogó labdácskáját a zsebéből és a kezében gyurmázza tovább. Lopva oda-odapillant a zselében úszó csillámok táncára, majd tekintete visszasiklik a csinos hölgy irányába. Olyan kis egyszerűnek érzi a saját viseletét emellett az elegáns kisasszony mellett. – Én is szívesen kalandozom, de sajnos nem tudom garantálni, hogy nem veszünk el. Kettő biztos – Határozottan mutat ismét a tornyok irányába - Az a Bagolykő, ééés… - Alsó ajkába harapva néz körbe, hogy megmutassa, merre rémült meg a múltkor a részegen kiabáló férfiaktól, emlékszik, hogy valamelyik magas fogadóból tántorogtak ki, így késő délután, amikor elhaladt mellette. – Az, azaz! Ott ijesztő emberek is szoktak lenni, oda nem mennék. – Összegzi bólogatva, amit tud. Sajna nem a legnagyobb segítség, rá is ráférne egy új térkép. – Azt beszélik itt van valahol egy kísértetház a közelben. Én nem tudom, igaz-e. – Tárja szét a karját. Sok mindent meséltek neki az Eridonban, de még nem volt lehetősége megvizsgálni a dolgok valóságalapját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Már egyre magabiztosabban mozog a környéken, bár neki sem ártana egy olyan térkép, mint annak a hölgynek is volt, akivel a múltkor a tónál találkozott. Még nem járt bent a művelődési házban elkérni egyet, mert állítólag használhatatlanná vált a falu – vagyis város átépítését követően, eltévedni meg egy téves térkép nélkül is tud, ezért már csak nem tér be egy ilyen helyre. Sokkal inkább azért gyűjti a bátorságát, hogy megkérdezze őket arról, hogy zongorájuk van-e, és ha igen, akkor használhatja-e. Ilyenkor picit bánja, hogy nem lép fel többet meg nem használja ki a lehetőségeit, mert talán, ha híresség volna, akkor jobban megengednék neki a hangszer használatát. De ő nem szereti sem a tömeget, sem azt az élethelyzetet, ráadásul nagy fájdalma az, hogy Lisztet nem tud teljes pompájában játszani az ujjai miatt. Ilyenkor úgy irigyli a dementorokat, azok simán lefognak egy oktávot egy kézzel, talán még másfelet is. Ráadásul még az sem zavarja őket, ha mások arcához közel kell kerülnie az övéknek.
A következő Halloweenkor feltétlenül zongorázó dementornak kell öltözzön.
De az még odébb van, jelenleg elég egy kényelmes nyári viselet neki, meg egy adag vér a nem létező pucájába bele. Piac, emberek, hangok, szagok. Jó, nem egy diszkó, mert akkor még villogó fények is lennének, de ettől függetlenül egyáltalán nem ideális hely a számára. Szüksége van némi friss citromra és mézre ahhoz, hogy vasárnap is (meg utána is) a kedvenc teáját tudja élvezni, és ne aszalódjon össze a kiszáradás miatt, mint egy ókori mazsola. Ha már ott járt, vett magának néhány rúd főtt kukoricát, mert az azon kevés ételek egyike, amit szívesen megeszik egy kevés sóval.
Dolga végeztével úgy dönt, nincs még ideje visszatérni a kastélyba, szívesebben tekereg még egyszer el a tóhoz, ahol a múltkor járt. A víz közelsége mindig jobb kedvre deríti, arra pedig szüksége van a piac okozta stressz után.
A szerencse úgy hozta, hogy a múltkori tömeg egy része valószínűleg a piacot választotta ebben az időpontban, mert most majdnem üresen várja a stég, amit a múltkor vágyakozva nézett a tó partjáról. Lépteit megszaporázva csörtet a legtágasabb szabad részre, gyenge hátát már egy ideje amúgy is húzta a mézes üveg, így attól szabadul meg elsőként. Miután meggyőződik róla, hogy a víz éppen kellemes hőmérsékletű, ezt követi a cipője és a zoknija, s keze után a tappancsait is belelógatja a kellemesen hűs vízbe. A víz finoman csiklandozva fodrozódik, nem túl messzire kacsák és hattyúk róják köreiket. Úgy dönt, hogy itt az ideje a még langyos kukorica elfogyasztásának, amiből talán túl sokat is vett a saját étvágyához mérten, így miután előveszi az első csövet néhány szemet lefejtve az állatok irányába is dob, hogy felhívja magára a figyelmüket. Szerencsére leleményes jószágok, gyakorlatilag egyből rá is rabolnak, hogy aztán a bio kajaautomatájuk irányába sprinteljenek. Az Eridonos lassan, nyammogósan eszik, így bőven van ideje újabbakat szedegetni és a vízbe hajítani, amit a kacsákok és hattyúkok nagy hévvel el is fogyasztanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Több varázslóvárosban meg faluban is járt már, ezek általában egészen máshogy festenek meg más a hangulatuk, mint Tatának, ahol végül is letelepedtek. Ehhez abszolút sok köze van annak, hogy kik lakják az adott települést. Meggyőződése, hogy a varázslótelepüléseken a lakókban lakó mágiának van valamiféle tere, amitől egy jellegzetes érzést sugároz. Valahogy ő mást érzett mindegyik helyen, de nem a látvány meg a helyi illat miatt, ezt nem tudja szavakba önteni, de így van. Szerinte ez a helyiek saját varázserejének összeállása, hogy milyen varázslatokból használnak sokat, például egy gyár miatt, vagy egy bájitalfőzde miatt.
- Azta, ez igen. – Ismeri el bólintva. Be kell látnia, nagyon sok minden van ebben a kicsiny faluban, és egészen biztos benne, hogy nagyon sok klassz dolgot még nem is látott. – Mi kell ahhoz, hogy egy faluból város legyen? – Gondolkodik hangosan, tekintetével elmerengve a távolba. A tömeg már egészen biztosan megvan, a Boglyas téren egyáltalán nem érzi jól magát, sem pedig a Fő utczán. Biztos kell nekik gazdaságilag is teljesíteni valamit, amihez ő egyáltalán nem ért, hogy hogyan tudják megoldani, biztos adókból meg ilyenekből.
Reméli, hogy nem túl sokára már magabiztosan fog tudni navigálni a környéken, egyelőre a kastélyban is elvesz – bár a lába viszi folyamatosan, a külső, szabad részeket már egészen jól ismeri. A város pályaudvarához is bármikor oda tudna találni, úgyhogy nem teljesen elveszett már ő itt, de legalábbis bármikor tudja, hogy merre kell tudatosan elveszejteni magát.
- Komolyan?! Én is odajárok! Az Eridonba. – Csapja össze tenyerét lelkesen. Nem is gondolta volna a hölgyről, hogy Eridonos volt, valahogy a többiek annyira nem ilyenek körülötte. Még annyira nincs itt régen, hogy meg tudja állapítani, hogy milyennek kell lennie egy Eridonos diáknak. Azt tudja, hogy ő valószínűleg nem olyan, vagy ha mégis, akkor kis részben. Az órákról még nem sikerült rájönnie, hogy melyik ház diákjai a legcsendesebbek, mert pontosan az a ház való neki. – Hogy kell oda beilleni? Nekem nem sikerül. És még 5 év, ha maradok… - Maga sem tudja, hogy ez miért futott ki a száján, talán annak tudható be, hogy végre nem egy iskolai dolgozóval tud beszélgetni erről. Szerinte addig fogják csavarni a dolgot, hogy maradnia kelljen, az csak a kampány volt, amikor egy hónapocskáról volt szó. Mert hogy az érdeke. – Eridontalan vagyok… eridonatlan… na. – Kissé grimaszol, mert maga sem tudja, hogy melyik a helyes kifejezés. Valami ilyesmi.
- Kocsma, igen. Oda ne menjünk. – Pillant nagy szemekkel a hölgy füle irányába. Kivéve, ha hölgy pálcával szétcsap a részeg férfiak között, azt kellő távolságból szívesen megnézné. Ő maga még nem tudna odasózni a pálcájával, valószínűleg még ittasan is ügyesebbek nála. – Soha? – Kap a szájához rémülten. Ezt neki még nem is mesélték a nagyok. – De hová tudnak tűnni? Az ottani kísértetek nem tudják? – Lehet ezután egy hétig nem fog aludni. Miféle hely közelébe küldték őt? A kísértetektől nem fél, ha nem érnek hozzá, a kopogószellemektől veri ki a frász. – Ez nem igaz, ugye? – Kérdi lebiggyesztett szájjal. A legendáknak sokszor nincs alapja, de nagyon sokszor bebizonyosodott már, hogy csak nagyobb disznóságokat rejtenek el vele. Csak lebontanák, ha emberevő ház lenne, nem?
- Nekem tetszik itt. Erre nem szoktak eltűnni az emberek, igaz? – Sóhajtja szétnézve a csodaszép tájon. Túl szép ez a hely ahhoz, hogy szörnyek nyúljanak ki a vízből és merítsenek embereket alá. A közelben lágyan fodrozódik a víz, néhány réce pedig némi eleség reményében a közelükbe úszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az ilyen nagy meleget, mint amivel váltakozik az égszakadás legszívesebben víz közelében viseli el, igaz a vizeket gyakorlatilag minden mennyiségben és minőségben szereti. A klóros uszodai víz egy kicsit kivétel, de nem válogat, abba is szívesen belemegy, ha nincs jobb – és főleg, ha nem úszik gyanús sárga folt a tetején. Az nagy nem-nem, a sárga víz és a sárga hó tabu.
A természetes vizek eléggé zavarosok ahhoz, hogy ne tűnjön fel a fürdőző emberek körül gyanús folt, úgyhogy a tavaknál ez a fajta biztonságérzete nincs meg, de talán bele sem gondolt abba, hogy az algák rejtekében undorító dolgok is úszkálhatnak. Most csak a kacsákra koncentrál, a víz kellemes, ha az emberek beszélgetését nem számolja, akkor természet hangjai is kifejezetten megnyugtatólag hatnak a kis lelkére. Már nem is volt olyan ideges a piac nyüzsgése után mire ideért, de akkor is jól esik most ez a kis környezetváltozás. Most nagyon nagyban tolja, a szokásos virágméz mellé vett fenyőmézből is egy kis üveggel, amiről fogalma nincs, hogy milyen, de reméli, hogy nem ragad úgy a szájához, mint a gyanta a kezéhez.
Reccs… ripp-ropp… Pricc-pracc-prucc.
Prüttyenet a széléről szemenként csócsálgja a csutkáról le a finom sárga szemeket, amikor közelgő faropogást vél felfedezni. Két-három szemet beszór még, majd lassan felpillant, hogy ki érkezett. Valószínűleg akkor is magasabb lenne, mint ő, ha éppen nem földszintbe vágta, de így pláne. A naptól elvakulva hunyorog felfelé, ahonnan a hang jön. Kezével eltakarva a fényeket egy fiatal lány alakja körvonalazódik, ezt pedig a hangja is egészen biztossá teszi.
- Szia, köszönöm! – Köszön biccentve, még mindig elvakulva, így tekintetét inkább a víztükör felé irányítja. Kicsit még úszik előtte a lány szellemképes alakja, amitől erős pislogással próbál megszabadulni. – Igeen, az előbb majdnem összeverekedtek! – Legszívesebben beugrott volna, hogy szétszedje az apró jószágokat, bár akkor lehet, hogy a kacsamama szedte volna őt szét, ha ezzel próbálkozik. – Ő ott -Mutat egy nem túl távol úszkáló felnőtt vadkacsára – meg háromszor egymás után körbefordult, amikor bebukott. – Meséli nevetve. Már megijedt, hogy bele fog fulladni a vízbe, ha sokat lesz a feje a víz alatt. Nem tudta eldönteni, hogy ilyen ügyetlenke szegény, vagy csak játszott. Ő meg a húga is szoktak viccből a forgós székkel körbe-körbe forogni, hogy aztán elszédüljenek. – Van még, nézd! – Saját csövét a szájába veszi, hogy felszabaduljanak a kis kezei. Kinyitja a táskáját, hogy megmutassa, bizony két csővel még tud gazdálkodni. – Kérsz? Ehetnénk együtt… sokan. – Neki sok ennyi kukorica, csak ráromlana, másnaposan meg már undi az állaga, valószínű úgyis csak kidobná.
Legszívesebben a lábával pocsolna a vízben, de nem szeretné elrontani az egészen bizalmas viszonyt a kacsák és őközte, így finoman húzza feljebb a lábait, játékosan megmozgatja az ujjait, hogy aztán újra eltüntesse a vízben. – Hallod, ugye itt nincsenek piócák? – Hasít bele a gondolat a buksijába, egy nagyobb harapás közben. Megy fel a vércukor, jönnek az okos gondolok. Közben néhány kacsa türelmetlenül közelebb úszik a stéghez, mivel az elmúlt pár másodpercben akadozást tapasztaltak a szolgáltatónál, aki többet beszélt, mint dolgozott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Fél szemmel oda-odasandít a levitás lány ismerősei irányába. Némelyiküket látta már korábban valaha, de lényegében mindenki ismeretlen volt a számára, hiszen mind nagyobbak voltak, mint ő. Minden szempontból nagyobbak… ő meg nem olyan nagyon szocializálódott nála feltűnően nagyobb emberekkel, mellettük nem volt túl sok önbizalma. Esetleg, ha egy kicsit már kifigyelte a viselkedésüket a klubhelyiségben, akkor mert hozzájuk szólni pár szót, de alapvetően ő inkább a kisebb, fiatalabb diákokkal volt kezdeményező, ha a barátkozásról volt szó.
- Nem szabad. – Rázza a fejét mosolyogva. – Az a dolgotok, hogy cukik legyetek. – Magyarázza Domcáéhoz hasonló, kioktató hangon. Vakítja ugyan a nap, de nagy szemekkel, hangosan nevetve figyeli, ahogy a levitás előadást tart a csöppségeknek. Néhány jószág, akik Karenkendni jöttek, hiszen a szolgáltatás nem volt megfelelő, ettől úgy megijedt, hogy a vízben nagyokat pocsolva eliszkol a közvetlen közelükből. – Óóóó…- Nyugtázza csalódottan pislogva a kacsák után. Teljes mértékben megérti a kis lelküket, ő sem szereti azt, ha valaki a semmiből hangzavart kelt a közelben, de azért akkor is szomorú, hogy messzebb mentek. – Etessük őket együtt, hogy visszajöjjenek! – Oldja meg a problémát. Ujjacskái gépként szedik le a szemeket a csőről, hogy aztán a vízbe hajíthassa a finom eledelt az éhes kacsoknak. Reméli, hogy bemutatott áldozata kiengeszteli a haragos madarakat. – Fagyii… köszii. Itt ettem a múltkor olyat, amit fel lehetett fújni a nyelvedről, mint egy rágót. Azt próbáltad már? – Darálja csillogó szemekkel. Számára ez egy hatalmas élmény volt, mert evett már különleges ízű fagylaltokat, jégkrémeket, sőt még tölcsért is, meg nyelvfestőset is próbált már több színben. Ez két, számára különösen kedves dolgot ötvözött össze, bár felfújni eléggé ritkán szokta a rágót, ha mégis, akkor viszonylag kicsire és a száján belül harapja szét a buborékot, mert úgy halkabb.
- Akkor jó. – Mosolyog a lányra finoman rugdosódva a hűs tóban. Szétnyitja lábujjait, mint a sült szalonna és úgy élvezi, ahogy a kellemes víz átfolyik az ujjai között, ezáltal még jobban lehűtve ebben a melegben. – Legszívesebben belemennék a kacsákhoz, de akkor is észre vennének, ha csak a fejem lógna ki. – Vajon fura lenne egy nádat a szájába venni és a víz alatt lopakodva úszni. Egy mozgó nádtól csak nem félnének. És ha ki tudná nyitni a szemét olyan mélyen, akkor láthatna alulról kacsát. – De ha a víz alatt lopakodom és lemegy alá, mint ő most, az lebuktat a náddal is, nem? – Annyira belemerül már a nézelődésbe meg az automatizált etetésbe, hogy fel sem tűnik neki, hogy Domca meg sem kapta a gondolatmenete felét. Hátha így is megérti. Vagy legalábbis nem fogja túl furának tartani – már ha eddig nem tette. – A múltkor zsömikét hoztam ki, amit a vacsoráról loptam ki. – Mondja kihúzva magát. Jól tartja itt a vadvilágot, hogy ennyit jár ki közéjük. – Polli vagyok. – Pollika meg a bemutatkozás az két külön dolog, de azért előbb-utóbb mindenki megtudja a nevét -ha megkérdi. – Ez az igazi neved? Nagyon tetszik. – Nekik ilyen becenév jellegű keresztnév jutott a húgával, így minden becenévről azt feltételezi, hogy anyakönyvezett név. Rendesen megdöbbent, hogy Panna lehetne Anna, ő meg Mária – ami végképp furcsa, mert abban nincs is P. Ha eléggé megvariálják, akkor a Polli az Molli az meg Mária.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Otthon is nagyon szeretett a kis merevfalú medencéjükben lubickolni, sőt már akkor élvezte ezt a dolgot, amikor a felfújható medencében még egykeként, szétterülve tudott fetrengeni. Élvezte a langyos vizet, a gumi kacsa családot, a kislabdát, de még az üres samponos flakont is, amiből szökőkútként spriccolta szerteszét a vizet, amikor kicsi volt. Akkor még minden sokkal egyszerűbb volt, bár neki és a szüleinek is meg kellett tanulnia együtt élni a lány túlérzékenységével, és a túl sok behatás okozta kiborulásokkal.
Hiába telt el annyi év, lett közben nagytestvér, került el egy teljesen másik végébe az országnak, a víz iránti szeretete megmaradt. Annyira nem bátor, hogy csak úgy úszkáljon egy tóban, mert nem a legjobb úszó, de a partjára és a stégre bármikor szívesen kilátogat. Van, hogy sétálni indul egyet a birtokon, de valamiért a faluban lévő tó partján lyukad ki.
Amióta a Bagolykő padjait koptatja megváltozott a viszonya a vízzel. Most is idegesítően sok ideig foglalja be a fürdőszobát a tornyukban, ha hagyják neki, ám elég hamar felértékelődött a vízpart, a természetes vizek megfigyelése. Régebben maga az érzés nyugtatta meg, a látványt bár szerette, sosem vizsgálta meg olyan alapossággal, mint most. Meg persze a kacsák megetetése is rutinná -elvárássá- nőtte ki magát az utóbbi hetekben.
Ma délelőtt elmaradt egy dupla órája, helyettesítő tanár helyett meghagyták nekik bagolyban, hogy a következő órájukig maradjanak az iskola területén.
Most pedig újból itt van. Varázslat? Önuralom hiánya? Mindenesetre ilyenkor a szokásosnál is kevesebb emberrel találkozik, hiszen az iskolatársainak órája van, a falusiak többsége pedig dolgosan tölti a délelőttöt. A nagy izgalomban el is felejtett a kacsáknak eleget pakolni, csalódottan veszi tudomásul, hogy csak néhány széttört kekszdarabka minden, ami a táskájában van. Így a szegény kacsáknak szegényes reggeli jut, amit hangos hápogással reklamálnak meg, többen a stégnek azon a végén tüntetnek, ahol Pollika ücsörög. Nagyon közel jöttek a stéghez, most nem meri belelógatni a lábát, mert még első felindulásból svédasztalnak nézik, ami elég kellemetlenül érintené.
- Nincs több, tényleg ne haragudjatok. – Magyarázza szánom-bánom hangon. – Hé, ne beszélj így velem! – Morgolódik az egyik hangos vevői panaszra. Azért a pincér is ember, meg kell ám becsülni. Kicsit zavarja, hogy most úgy tűnik megsértette őket, két kezén az ujjakat összezárja, s ökleit összefordítva gyorsan dörzsölgeti őket egymáshoz, ahogy az első távolodó kacsák irányába pillant. Donald Kacsával könnyebben meg lehetne beszélni a dolgot, mint velük, pedig őt sem értette soha igazán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A stégen törökülésben húzza össze magát bűnbánóan, hogy nem készült elemózsiával a kis barátainak. A kacsák annyira belejöttek a jóba, hogy elvárás lett az etetés annyiszor, ahányszor erre jár. Ez elég furcsa Pollinak, mert ő a legtöbb állatot mindig is messziről szerette csodálni, több közülük pedig félelemmel tölti el, általában a mérete, a hangja vagy a vészesen vicsorgó fogai miatt. Tisztában van vele, hogy ezek a kis lapos csőrök is tudnak ám csípni, főleg a nem túl távolban úszó hattyúké, akik nagyon agresszíven tudják védeni a fiókáikat. Persze nekik is szívesen ad enni, ha van mit, de tőlük már csak a méretük miatt is tart egy kicsit.
Valószínűleg nem esne jól neki, amit hápognak a közelében reklamáló madarak, ha értene kacsául. – De nyár van, nincs itt elég kaja? – Teszi szét értetlenül a kezét, majd mutat körbe a festői tájon. Nem is tudja, hogy a természetben miket esznek a kacsák, mert nekik nincsenek pékeik, hogy megsüssék nekik a teljes kiőrlésű zsömikét meg kukoricát főzzenek. Télen még csak-csak megértené, hogy arra vetemednek, hogy kolduljanak, de az évnek ezen szakában szerinte illene találniuk valamit – még ha nem is tudja pontosan, hogy mit, mert ahhoz túlzottan városi kislány.
Ha már kislány, először észre sem vette a halk léptek közeledtét, olyan halk neszt keltett a stégen az apró test közeledte, Polka pedig éppen el volt foglalva azzal, hogy a kacsákat oktassa a megfelelő táplálkozás fontosságáról. – Óóó, szia! – Köszön vigyorogva kihúzva magát. Ügyelve arra, hogy ne nézzen a csöppnyi jövevény szemébe finoman megvizsgálja őt. Nagyon szereti a gyerekeket, ha nem kezdenek el sikítani meg bőgni ok nélkül. Általában mindig nagyon könnyen megtalálja velük a közös hangot, Pannával sincs köztük soha semmilyen kommunikációs nehézség, pedig 5 év van Polli javára. – Sajnos csak a morzsikat szórtam ki a táskámból nekik. – Sóhajtja fejet csóválva. Már nagyon sajnálja, hogy nincs nála mindig egy heti hideg élelem. – Én iiis, a múltkor az egyik kijött a partra, amikor meglátott. Ott! – Hadarja ujjait hullámoztatva, amit csak addig hagy abba, hogy az említett helyre mutasson. Az Eridonban nem mindenki értékeli a kacsás beszámolóit, de neki nagyon jól szokott esni, hogy a klubhelyiségben esténként beszámoljon arról, hogy milyen élmények érték a faluban. – Amúgy nem régen jöttem rá, hogy szeretem őket. – Csacsogja, ahogy a közelben lebegő madarak felé pillant. – Tudtad, hogy a barna a lány a zöld meg a fiú? – Ezt ő nem olyan régen tudta meg, egészen megdöbbent azon, hogy nem két külön fajta madárról van szó. Hallott róla, hogy nem mindig egyforma a fiú meg a lány állat, de ekkora különbségre nem számított. Maga sem gondolt bele, hogy hogyan képzelte el, nem úgy, mint azokat a sellő babákat, hogy ha vízbe tesszük az uszonyukat, akkor kékre vagy rózsaszínre színeződik, viszont kétségtelenül egyszerűbb lenne azoknál a madaraknál, ahol nagyon egyforma a fiú meg a lány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bogolyfalvát hiába járta már be valamennyire és kezdi egyre inkább a magáénak érezni, azért nagyon sok mindent nem tud róla. A cukrászdáját már ismeri, meg egyszer-egyszer megeteti itt a madarakat, ha nagyon magányos. De sem a település vezetőjéről, átalakulásáról meg annak a történetéről sem tud túlzottan sokat. Azt látja, hogy nagyon sok minden épül éppen, de fogalma nem volt, hogy miért. Gondolta, hogy elnyertek valamilyen EU-s pályázatot, mint Tatán, ott is mindig kint figyel a kék tábla, akármerre mennek. Vagyis…. még csak különösebben nem is gondolkodott rajta, otthon minden ilyenre rávágták a szülei, hogy EU, úgyhogy már ő is ügyesen ismétli.
Figyelmesen hallgatja a hölgyet, ahogy sorolja, hogy mi mindent kell tudnia egy városnak, néha bólogat hozzá. Teljesen logikusan hangzik, náluk csak az aurorképző van, de lett volna lehetőség ettől függetlenül, hogy a Shaneshez hasonló suliba járjon, de ő inkább otthon tanult a saját érdekében. Mostanában már sokszor emlegették a szülei, hogy lehet jobb lett volna őt is beíratni, mint Pannát, mert a húga is szereti, de Polka sosem vágyott oda úgy igazán. Megvolt neki a maga társasága meg programja, nem igényelte a nyüzsgést meg hogy minden nap kitalál valaki valamit, ami neki nem tetszik.
- Az uszodának nagyon örülnék! A Bagolykőben az alagsorban van a medence… - Mondja kissé lemondóan. Talán ezért is jár ezekhez a szép, és legfőképpen rellonosoktól távol eső vizektől. Még az első héten a fejébe vette, hogy valamelyikük csúnyán bele fog kötni, azóta úgy kerül őket, mintha az élete múlna rajta. A sors fintora, hogy pont az egyikük segítette az iskolában maradni. Bele sem mer gondolni, hogy mi lett volna, ha az egyik kevésbé kedves prefektus jött volna utána. Leátkozva és összekötözve hozta volna vissza és dobta volna a házvezetője elé, hogy meghoztam a szökött vadat? – Félek az alagsortól. – Teszi hozzá halkan. Állítólag nem mindegyikük olyan parás, de ő akkor sem tudja könnyen legyőzni a félelmét. – Túl hangos már így is. – Helyesel bólogatva. Hiába hallanak nagyot az öregek, de még őket is hallotta felháborodva beszélni erről valamelyik héten a téren, hogy már sok, ami sok. Persze biztos örülni fognak neki, ha készen lesz, de ilyen korban már nyugalmat szeretne az ember. Ki értené meg őket, ha nem Pollika meg a hangtompítós fülvédője? Még szerencse, hogy a tóhoz nem hallani el annyira, mert ez neki a menekülő helye a világ elől.
Akaratlanul is elmosolyodik a hölgy lelkesedésén. Nem is gondolta volna, hogy ennyire szeretett eridonos lenni. Meg hogy egyáltalán az volt, neki nem illik a társai közé egy ilyen finom kisasszony. El sem tudja képzelni, hogy diákként milyen volt. – Azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen eridonos, aki nem szereti a hangzavart. – Neveti el magát. – Én azt hittem, hogy egyáltalán nem illek oda, mindenki olyan más. De ez alapján, lehet, hogy bennem is több az Eridon, mint gondoltam. – Meséli a nő arcának irányába pislogva. Fogalma nem volt róla, hogy milyennek kell lennie egy eridonosnek, nincs hozzá kódexe meg útmutatója, csak azt látta, hogy kilóg onnan. Vagy csak ő nem akart beilleszkedni és a túlzottan nagy nyüzsgés és hirtelen változás zavarta meg a kis lelkét? – Én azt hittem navinés leszek, mert ott van egy barátom, akinek… aki... szintén tökéletesen hall – Ezt néha nehezen nyögi ki, mert olyan furán hangzik neki, kicsit dicsekvésként éli meg. De nem tud rá szerényebb kifejezést, mint a tökéletes abszolút hallás. – Viszont kiderült, hogy nem így megy. -  Ez van, ő csak elképzelte, hogy így. Nincs a Navine leírásában, hogy vájtfülűeknek ajánlott, mert az unikornis szarva segít tisztántartani a fületeket, hogy továbbra is király legyen minden. – Igen… szerintem már sokat fejlődtem. – Büszkén kihúzza magát. Mondták neki, hogy fog fejlődni, pedig az elején annyira hihetetlennek és rémisztőnek tűnt az egész. Minden idegen volt és más, ő pedig ettől feszült volt és azt érezte, hogy világgá tudna menni, csak hogy megszabaduljon ettől az érzéstől.
Ismét helyeslően bólogat arra, hogy a kísértetek máshová mennek kísérteni. Nagyon sok mindenhez nem ért még, mert a Bagolykő előtt a zenével foglalkozott főleg, az elemi iskolai dolgokból teljesített, de a nyelv nagy csorbát szenvedett nála, úgyhogy a kísértetek főleg kimaradtak. Sokat tud még tanulni tőle. – Jó, hogy itt vannak az aurorok. Tatán is jó, hogy van belőlük pár. – Gyerekes apróság, de már az aurorok jelenléte is otthonosabbá teszi számára ezt a környéket. Az apukája ott dolgozik abban az iskolában, a létezésükkel a tudatában nőtt fel, amolyan kis nosztalgikus érzés fogja el, hogy tudja, itt van belőlük néhány kivezényelve.
- Juj, azt nagyon szeretik! A múltkor ilyesmit hoztam a kastélyból nekik! – Csapja össze a kezeit vagy háromszor a lelkesedéstől. Még nem olyan sokszor járt itt, de olyan jó nézni, amikor esznek meg boldogan suhannak a vízen. – Szabad? Köszönöm! – Amennyiben engedélyt kap kivesz egy szeletet és falatnyi darabokra tördelve elkezdi bedobálni a szárnyasoknak, akik egészen hamar ott teremnek, hogy nekilássanak az elemózsia elpusztításának.  
- Most már azt hiszem, igen. Vagyis a navinés barátom ott volt mindig. Együtt nőttünk fel. – Marci kicsit olyan neki, mintha a sosem volt bátyja lenne, A fiúnak meg már plusz egy-két tesónak is elmennek Polkáék, annyian vannak. Meg persze ott van Janka is, aki egy idős vele, közös órájuk is volt, de Marcival mindig megvolt egy különleges kapocs a zene miatt. – Sosem voltam korábban ennyi ember között és… sok volt. – Motyogja egy nagyot hajítva, hogy a később érkezők is élelemhez jussanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Eleinte próbált csendben félrehúzódva megfigyelővé válni az iskolában, hogy tudja, mit kell tegyen. Mert nem mindegy, hogy most az ember milyen szituációban hogyan cselekszik. Készültek különböző helyzetekre, arra, hogy nem mindenki egyforma, de egészen más élőben megtapasztalni. Viszonylag sokakat megismert így az Eridonban, de még így is számtalan új arccal találkozik a folyosón. Ha marad a suliban, lesz még pár éve mindenkit megismerni, ha szeretne. Egyelőre boldog a kacsáival, még ha vitáznak is. Fejét felemelve mosolyog vissza a mellette ülő nagylányra. - Nagyon szeretem őket. Mindig fogok jönni hozzájuk. - Bele sem gondolt, hogy mi lesz velük télen. Akkor minden nap kétszer ki kell szöknie? Ráadásul meleg kenyeret kéne hozzon, hogy átmelegedjenek? Egyáltalán a kacsák költöznek, vagy maradnak? Számtalan kérdést vetődik fel benne, de ez ki fog derülni pár hónap múlva. - Egy néni azt mondta, hogy nem jó nekik, ha sokat etetik őket. De nem mondta miért. - Hangjában tanácstalanság hallatszik. Nem tűnik úgy, hogy elhíznának az ételtől a jószágok, meg ez csak kukorica. A zöldség nagyon egészséges, mindenkinek több ilyet kell ennie. Legalább is mindig ezt mondták neki, amikor kisebb volt. Az előbbi megjegyzését figyelmen kívül hagyva ő maga is dobálja tovább a szemeket, a nagylányhoz hasonlóan jól elosztva, hogy ne legyen ok a vitára. Jó lenne, ha tudnák az utat a kastélyhoz, és nem kéne mindig megtennie ezt az utat. Szívesen jön és szakad ki a suliból, de nem biztos benne, hogy mindig ki fog tudni lógni hozzájuk... az meg szomorú lesz, ha csak a morcos nénik jönnek erre, akik nem etetik meg őket. - Ühümm... - Helyesel úgy mindenre. Csudálatos a rágófagyi, pedig egyébként utálja a ragacsos dolgokat. De a rágó az egyetlen, amivel szívesen elnyammog és lenyugtatja. - De csak egy ízben van, nem úgy, mint a rendes rágó. Ha jól laktak a madarak megmutatom melyik helyen vettem. - Nem bánja, hogy újból magába tömheti, pedig egyébként nem egy nagy étkű, de ebből akár két gombócal is betolna egy nap, annyira finom.
A saját szájába tömködve pár szemet bólogat Domca felvetésére, miszerint furcsának találnák az érkezését a vízeben. - Ha animágus lennék és kacsa, akkor szerintem nagyon szeretnének... - Magyarázza teli szájjal, majd gyorsan hajít is be, mert páran türelmetlenek, hogy nem jut nekik a szemekből. - Vagy méregesek lennének, hogy megeszem a kajájukat. - Teszi hozzá nevetve elnézve a kunyerálós társaságon.
- Milyen hosszú a neved. Mint az ilyen.... nemeseknek... tudod Mária Teréziának is több neve volt ennél. - Gondolkodik a homlokát ráncolva. Fogalma nincs, hogy honnan tud ilyeneket. Biztosan hallotta valamerre és megmaradt. Talán, amikor a zenetörténelmet tanulta és a császári udvar is szóbajött. Biztosan! - De tetszik. Én csak Palotás Polli vagyok. Egyszerű. - Azt gondolná az ember, hogy az ilyen kis rövid nevet nem lehet elfelejteni, pedig de. A környékükön az egyik idős néni folyamatosan Pannikának hívta. Aztán megszületett a húga, aki tényleg Panna, de őt már nem ismerhette a néni. Persze, ehhez semmi köze nincs Pollinak.