Brigitta

Ez a vizsgaidőszak nem volt túl sikeres. Sok tantárgy, kevés idő. Ez pedig nem jó párosítás. Mivel nem volt időm tanulni, így mindegyik eléggé rosszul sikerült. Sajnos elmondhatom magamról, hogy életemben először sikerült megbuknom. Szörnyen szégyenlem magam emiatt. Még sose volt ennyire borzalmas félévem, és egy kicsit össze is törtem. Nem volt hangulatom nagyjából semmihez, inkább csak úgy lógtam a levegőbe. Léteztem, de sokra nem ment velem senki. Miután kiderült, hogy mi a helyzet, aznap bezárkóztam a szobába és sehova nem mentem. Mára sikerült összeszednem magam annyira, hogy elődugjam az orrom legalább enni. Haza nem volt kedvem menni, hogy hallgassam szüleim ócsárlását, szidását, és egyéb kedves megjegyzéseit. Itt maradtam, és csak loptam a napot. Még olvasni se volt kedvem, ami azért nálam nagy szó. Délután felhúztam valami kevésbé csöves öltözetet, és elindultam a falu felé. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. Szövegkabátom zsebébe süllyesztettem a kezeimet, és csak mentem amerre a lábam vitt. Több órája kóvályogtam a faluban, a hozzá közel eső részeken, míg nem a tónál kötöttem ki. Senki nem volt lenn, legalábbis én azt hittem. Ahogy közelebb értem, mégis sikerült kiszúrni valaki a fűben. Halkan közelebb lépkedtem. Meg akartam nézni, hogy ismerem-e az illetőt vagy nem. Ismerkedni nem volt kedvem - ami nálam megint újdonságnak számít, mivel eléggé szociális vagyok - viszont egy ismerősnek örültem volna, akivel lehet beszélgetni egyet. Hála Istennek az utóbbi lett az. Méghozzá egy olyan leányzó feküdt a fűben, akit eléggé kedvelek. Talán én voltam az elsők között akivel megismerkedett, és próbáltam terelgetni, segíteni őt. Mostanra azonban már feltalálja magát, és nincs szüksége a segítségemre. Ez kissé elszomorít, mivel így kevesebbet látom. Most viszont megragadom a lehetőséget, és odasétálok hozzá.
- Ebből csúnya felfázás lesz. -
Ezt akkor közlöm vele, amikor a feje mellett sétálok el, de a lábáig meg sem állok. Oda cövekelem magam a lábai elé, és a kezemet nyújtom felé, hogy felhúzzam a földről. Értem én, hogy tavasz, napsütés, meg jó idő, de azért naplemente után már kezd lehűlni az idő. A talaj pedig még nem melegedett át annyira, hogy ilyen lelki nyugalommal kiterüljön rajta bárki is.
Amíg még otthon laktam, egyszer húgom felfázott. Láttam, hogy mennyit szevedett miatta, és ezt nem kívánom Briginek.
- Mit keresel te erre így egyedül? Nem félsz a csúnya bácsiktól, akik este erre járnak? -
Egyik szemöldökömet kérdően felvonom, és próbálok csúnyán nézni rá. De nem bírom sokáig és elmosolyodom a jól ismert Mátés vigyorral. Örülök neki, hogy találtam valakit, akivel kicsit játszhatom a báty szerepét.

Brigitta

Brigi elég hamar felpattan a földről, így nem kell sokáig könyörögnöm neki. Amúgy se lett volna hozzá túl sok hangulatom. Nem vagyok nagyon szociális kedvemben. Inkább hasonlítok most egy rellonosra, mint sem egy navines diákra.
Kicsit meglepődök, amikor Brigi beugrik a nyakamba. Majdnem hátra is esek vele együtt. Megtántorodom,  de nagy nehezen visszanyerem az egyensúlyomat, így nem landolunk a földön. Nem nevettem volna akkorát ha elesünk, de most felkacagok. Meglep a leányzó reakciója, bár eddig is tudtam, hogy a kis Drága eléggé szeles vagy inkább szeleburdi. Az első találkozásunkkor még egy megszeppent kislány volt. Sose fogom elfelejteni. Azóta azonban kinyílt a csipája, és 180 fokos fordulatot vett. De ez nem baj, mivel ezt az oldalát jobban kedvelem.
- Téged ismerve...biztos a felfázás! - Rosszallóan rázom meg a fejem, és tovább fokozom a feszültséget a gonosz bácsikkal. Természetesen Brigi ezt se veszi komolyan, hanem viccet csinál az egészből. Egy nagy sóhaj tör fel belőlem, majd egyik kezemmel hirtelen átkarolom Brigit a nyakánál - természetesen nem fújtom meg - majd odahúzom magamhoz. Sejtettem, hogy sok bajom lesz vele, és még annál is több fejfájásom lesz miatta, de nem gondoltam, hogy ekkora a baj. Na jó, csak vicceltem. Még nem veszett ügy ez a lány, de lesz mit nevelni rajta. Majd bátyja helyett bátyja leszek. Úgyis hiányzik ez a szerep. 4 éve nem játszhattam rendszeresen az aggódó nagy tesó szerepét, pedig otthon két húgom is vár rá. Őket ismerve azonban meg merem kockáztatni, hogy boldogabbak az aggódó tekintetem nélkül. De ha hazamegyek, akkor megkapják a fél évi szeretet és kioktatás csomagot. Mivel szüleim éléggé prűdek, így a méhecskés-beporzós dolog elmesélése is rám várt, pedig nem vagyok sokkal idősebb náluk, de azért az a 3 év is sokat tud számítani. Az igazat megvallva kiröhögtem, amikor előadtam nekik a tanmesét, és közölték, hogy ezen a mesén már átestek, és nem idióták, így tisztában vannak a dolgokkal. Ez a kijelentés eléggé meglepett, főleg két 14 éves kislány szájából. Nem szeretném tudni, hogy mikor esnek át valójában a be(nem)porzáson. De ha megtudom, hogy melyik volt az a tetű, aki 15 éves lánnyal kezd...hát nem fogja még az anyja se megismerni. Túlzottan féltem őket? Lehetséges.
Felnevetek Brigi azon kijelentésén, hogy meg tudja védeni magát. Azért ez egy vékony, szőke kis csajtól eléggé merész, és szörnyen vicces kijelentés. Ezen felül még elhinni se lehet.
- Nyilván... - nevetek tovább, és közben hallgatom, ahogy fényez engem. Miután befejezi egy "barackot" nyomok a fejére, majd elengedem a nyakát. Ő elsétál a padhoz, én pedig ezalatt tanulmányozom. Talán túlzottan is megnézem, amit nem kellene, és remélem nem látott. Mégis csak egy 14-15 éves lányról beszélünk. Hirtelen el is kapom a tekintetem, majd a vizet kezdem vizsgálni. Amikor újra megszólal, csak akkor nézek rá. Kezeimet kabátom zsebébe dugom, majd Brigi felé lépkedek, végül megállok előtte.
- Nem szeretnék aranyeret, szóval inkább jót állok magamért. De kössz! - Dobok egy mosolyt, majd a kérdésére is válaszolok.
- Hát próbálom magam vissza adaptálni a társadalomba. Na és te? - megvonom a vállam, de a mosoly továbbra is ott virít arcomon.
- Brigi, te pontosan hány éves is vagy? - Ez a kérdés nagyon kikívánkozott már, és kissé kellemetlenül is érzem magam, két okból is. Egyrészt nőtől nem illik ilyet kérdezni. Másrészt illene tudnom. Reménykedem benne, hogy Brigi nem sértődik meg ezen a kérdésen. Csak tovább mosolygok, mint a tejbe tök.

Heather

Unalmas hét unalmas hétköznapja, ami semmi újat nem tartogat. Reggel ezzel a gondolattal ébredtem, és a rossz kedv megmaradt egész napra. Céltalanul sétáltam fel le az iskola falai között, és valami izgalmasat kerestem. Néha felbukkant egy-egy ismerős, váltottam velük pár szót, majd mindenki tovább állt. Hogy őszinte legyek, semmi nem maradt meg a beszélgetésekből. Tekintetem ködösen meredt a partneremre, de fel nem fogtam, hogy mit magyaráznak. Ennek ellenére válaszoltam nekik, de lehet valami irtózatosan nagy marhaságot. Délután ez a hangulat rosszból átváltott ingerültbe vagyis feszültbe. Le kellett valahogy vezetnem a felgyülemlett energiát, ezért elmentem egyet futni. Amíg a lábam bírta addig futottam. De nem fáradtam el, és nem lettem nyugodtabb. Jó lenne valami konditerem az iskolában, az talán segítene valamennyit. Lehet túlzottan sportember vagyok, és ennyire lételemem a mozgás. Napok óta semmi ilyesmit nem műveltem, és ez ki is ütött idővel. Hiányzik a vívás, a konditerem, a hegymászás. Utóbbit még csak kezdő szinten űzöm, de nagyon élvezem, és biztos, hogy nem fogom egyhamar abbahagyni. A vívás már gyerekkorom óta az életem része, és nagyon szeretem, de már kezd unalmas lenni. Viszont most, ilyen közel a csúcshoz, nem hagyhatom abba. Van egy célom, azt el akarom érni, és nem fogok addig megállni, míg az a bizonyos arany a nyakamban nem fog lógni. A konditermi edzésre pedig azért van szükség, hogy bírjam a hajtást, legyen bennem erő és az izom sem árt. Viszont mióta vége a szünetnek és visszajöttem, nem volt lehetőségem terembe menni, így hiába is edzek a szobába naponta kétszer. Egy kissé összeestem, mind karba, mind hátba. Lehet ez is az oka részben a rossz kedvemnek. Nem érzem jól magam a bőrömben.
Vacsoránál sem volt jobb kedvem, de az a rengeteg étel, amit magamba tömtem, kicsit javított a helyzeten. Végül arra jutottam, hogy esélytelen lenne, hogy én ilyen állapotba elaludjak, inkább kilógok a suliból. Tudom, hogy nem szép dolog, és meg is büntethetnek érte, de majd csak túlélem valahogy. A gördeszkám társaságában kilógtam és a faluig meg sem állta.
Nemsokára arra eszmélek fel, hogy akadályba ütköztem, ez pedig nem más, mint a falu tava, egész pontosan az ahhoz tartozó stég. Sötét volt, csak nagyon kevés fény jutott el idáig, így a szememet eléggé megerőltetve vizsgáltam a környéket. De ki is lenne itt ilyenkor?! Úgy gondoltam, hogy senki nem mászkál már éjnek évadján, de amint megpillantottam egy, a stégen fekvő alakot, rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Felkaptam a gördeszkát, majd a fekvő alak felé indultam. Gondoltam illene megnézni, hogy jól van-e, mert a normális ember nem fekszik kinn éjszaka, egyedül, egy stégen.
- Szép estét! - köszönök udvariasan, majd tisztes távolságba a lánytól megállok, és várok valami válaszra.

Láthatóan nem vágyik társaságra, így hamar összekapja magát és távozik, hamarosan én is elhagyom a stéget.