Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Valahogy mindig is különösnek találtam, hogy a muglik folyvást csak homályos, alig kivehető, elmosódott képeket tudtak készíteni az óriás kelpiról Lock Nessnél, és eddig csupán úgy véltem, egyszerűen csak nincs tehetségük a fényképezéshez, de ez a könyv erre is magyarázattal szolgál.
Vagyis inkább csak szolgálna, ha nem fröccsenne a közepébe valami hosszúkás, vörös izé, engem is félig betakarva. Szinte érzem, hogy a nyakamra tekeredik, és több más nedves, csúszós valami is rajtam köt ki. Nagyjából egyetlen dolog jut eszembe, és azt egy sikkantással kommentálom.
- Aaavavvavavaaa! - artikulálom ijedten, miközben próbálom leverni magamról a rám tekeredő rémséget, ami nem is lehetne más, mint tengeri kígyó. Teljesen egyértelmű, mi más lenne, mint amiről épp olvasok? Persze ilyen vészhelyzetben, melyet most annak érzek, az ember elfelejt gondolkodni, hogy ugyan mit is akarna egy tengeri kígyó egy apró tóban, és főleg mióta ilyen baromira kicsi, de ki tudja, talán tengeri kígyó kölykök, vagy akármi, édesmindegy, hiszen rám támadtak! Még az sem zökkent ki ebből a gondolatból, hogy nem jegyeztek föl korábban támadást ember ellen erről a bestiáról. Most jelenleg teljesen leköt, hogy meg legyek ijedve.
A dolgot pedig természetesen csak tetézi, hogy hirtelen kibukkan valaki a vízből, első látszatra meztelenül, de ez az amúgy nem elhanyagolható részlet csak azután tudatosodik, hogy miatta is jól összerezzenek.
- Mi.. ki..? Mi ez..? - hebegek, miután elmúlik a halálfélelmem, és rájövök, hogy nem egy állat, hanem növények terítettek be. A férfi, mert hogy az, nekiáll eltávolítani rólam a növényeket, én pedig felismerem, és arra gondolok, hogy most nagyon praktikus lenne köddé válni. Vagy kámforrá. Görcsösen kapaszkodom a könyvembe, mintha az életem múlna rajta, és levegőt is elfelejtek venni, míg van rajtam a növényeiből, merthogy szabadkozásából nem tudok egyebet leszűrni, hogy az ő hibájából terített be a tó alja. Hogy került ide, és mikor? Már itt vagyok egy ideje, és nem láttam bemenni a tóba, biztos köszönt volna, vagy valami, de legalábbis nem dobott volna nyakon egy rakás káposztával. Cikáznak a gondolataim, akárcsak a tekintetem közte, és a tó, vagy az ég, vagy valami egészen nagyon más dolog között, és egyszerre úgy érzem, hogy nemhogy a pulcsi sok, de még anélkül is hihetetlenül melegem lenne. Pedig csurom víz lettem.
- Nem.. Izé, nem, nem haragszom - motyogom válaszom miután gyomírtott engem egy tisztító bűbájjal, de nagyjából olyan halkan, hogy szinte beleveszik a tücskök ciripelésébe. Az este valóban szép, de én valahogy most inkább a térdemet bámulom, legalábbis amíg fel nem öltözik.
Ekkorra egészen ránk sötétedik, csak a holdfény, a csillagok, és a közeli falu fényei állnak szolgálatunkra, és a pálcám után is hiába kutatok, nincs nálam. Így mondjuk egyébként sem olvastam volna tovább, ha nem tudok némi fényt csikarni magam mellé. De most inkább örülök a sötétnek, eltakarja az arcomba szökő pírt. Idekerülésemkor nem teljesen ilyen helyzetekben képzeltem el az iskolai gyógyító megismerését, mint amilyeneken túlvagyunk.
- Nincs egy kicsit késő taviszörnyeset játszani? - kérdezem nevetgélve, próbálva oldani magamban a feszültséget. Lehet nem a legjobb módja, de legalább már újra rá merek nézni. Szinte én érzem kellemetlenül magam, amiért útban voltam a hínárjainak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ha valaki másról volna szó, lehet kicsit nyafogtam volna, persze csak a könyv miatt, melyre szintén jutott a nyálkás vízből, noha ez sem volt javíthatatlan kár, ahogy a ruhámat sem érte ilyesmi. De ő egy egészen más eset volt. Valami történt közöttünk, melyre csak homályos magyarázatot találtam később egy rakoncátlan lényről, mely előszerettel ébreszt vágyakat (jó esetben) két ember közt, leggyakrabban azok akarata ellenére. Velünk egyértelműen ilyesmi történt aznap. Mintha egy nagy adag szerelmi bájitalt fecskendeztek volna a vérünkbe.. nem mintha azt tudnám, milyen érzés, de a leírtak alapján megegyzni látszott azzal, amit átéltem. Mely olyan élmény volt, melyet egykönnyen nem tudtam kiverni a fejemből, és melynek hála nem hogy haragudni nem tudtam a férfira, de ránéznem is nehezen esett anélkül, hogy ne jöjjek zavarba. Ő láthatóan jól kezelte a dolgot, de mégis úgy éreztem, mintha kissé kényszeredetten szólna hozzám.
- Ó.. hát persze, ismerem ezeket. Vagyis olvastam róluk - hajolok a dobozok fölé, megvizsgálva támadóimat. Most egészen ártatlanul lapulnak a dobozkák alján. Úgy teszek, mint akit ennél is sokkal jobban lekötnek a növények, addig is bámulhatok a dobozokba, és nem kell a zavaromat rejtegetnem. De végül kénytelen vagyok felhagyni ezzel, hiszen nem nekem halászta ki, hogy egész este nézegethessem, még akkor sem, ha előzőleg hozzámvágta az egészet.
Elteszi a dobozait, én pedig idegesen fellapozom a könyvemet. Ezúttal biztosan nem emlékeznék, hol tartottam, de aztán látom, hogy az egyik hínár képében, mely valahogy ott ragadt, lett egy könyvjelzőm. Két ujjal megfogom, és Chaske felé nyújtom. Nem nézem felé, de azt is hiheti, hogy a növénytől undorodom, azért sütöm le a tekintetem.
- Ezt.. itt hagyta - motyogom egészen feleslegesen. Ekkor fedezi fel a nálam lévő könyvet, és kérdésére kissé meglepődöm. Nem csak mert őszinte érdeklődést mutat, de talán tudatán kívül, de tegeződött velem.
- Ó hát ez, a.. - elvörösödve jövök rá, hogy átmenetileg kiment a fejemből a könyv címe, így aztán gyorsan felfordítom, hogy elolvashassam. Bár elég sötét van, de elég csak rápillantanom, és beugrik. Felpillantok a férfira, és hirtelen ömleni kezd belőlem a szó: - Rengeteg Rémségek Regéi. Olyan muglik meséiben, és legendáiban közismert általuk szörnynek nevezett bestiáról szól, melyek teljesen átlagos varázslények, és a varázstalanok mindenféle dolgot tulajdonítanak nekik. Épp egy Nessinek keresztelt kelpiről olvastam, de az előző fejezet a chupacabrával foglalkozott, ami mondjuk még erősen vita tárgyát képzi, mert a többség szerint szárazföldre tévedt kákalagokról van szó, vagy valami kikísérletezett változatáról, mely a vízen kívül is elél, mások meg esküsznek rá, hogy látták, és nem is hasonlít azokra és valami egészen másról van szó.
Levegőt veszek, majd visszalapozgatok az említett fejezethez, és próbálok még valami érdekeset kihúzni belőle. Igazából felolvashatnám az egészet, hogy mikor és kik vették észre először, és hogy kecskék vérét szívják, és hasonlók, de végül inkább csak becsukom. Most már úgyse látok belőle semmit. A padra nézek magam mellett, majd a férfi.. helyett a víztükörre.
- Hacsak nem siet bespájzolni azokat, nincs kedve leülni kicsit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Még vetek egy utolsó pillantást a dobozkák immár veszélytelen tartalmára, mielőtt válaszolnék. El is kell kicsit gondolkodnom, mert már fogalmam sincs, hol és mikor olvastam ezekről, vagy hogy egész pontosan ezekről olvastam-e.
- Hát.. ami azt illeti mindenfélét elolvasok, ami a kezem ügyébe kerül. Így aztán nagyon sok mindenről tudok, de csak nagyon keveset. Kivéve persze, ami nagyon érdekel.. a varázslatokról, eredetükről például szakirányosan tanultam. Mondjuk azt nem itt.
Kicsit elfecsegtem más irányba, jövök rá, szóval vissza kell terelnem a gondolataim a növényekre, és hogy hol is olvastam róluk.
- Már emlékszem! Szen.. mármint valakinek kerestem nemrég a könyvtárban különböző gyógyitalok, gyógymódok között, és akkor olvastam ezeknek a hatásairól. De nem ezekre volt szükség, de azért úgy látszik megragadt - vonom meg a vállam. - Legalábbis, hogy ezek azok. De már nem tudom, mire jók.
Miután az utolsó rakoncátlan hínár darab is elfoglalja helyét Chaske dobozainak egyikében, úgy tűnik nem nagyon marad más, mint hogy mindenki a dolgára menjen. Bevallom, nagyon feszélyez a jelenléte, ugyanakkor jó is, ez a dolog pedig egészen zavaros így. Feltűnik neki a könyvem is ugyan, így egy kérdés erejéig még ott áll, de úgy látszik a legkevésbé sem fogja meg, amit az olvasottakról mesélek neki. Nem meglepő, kevesen vennének komolyan egy ilyen könyvet.
- Persze, nem is gondoltam.. hogy.. szóval van ám sok érdekesebb könyvem is - motyogom, azon kapva magam, mintha megfelelni próbálnék. Nem akarom, hogy ez alapján a könyv alapján ítéljen meg. Micsoda egy hülye gondolat. Mintha valaha is ezért olvastam volna valamit. Zavaros.. mint amilyen a víz volt, miután a gyógyító kimászott belőle. De mostanra már nyugodt, és apró kis fodrozódások közepette úszik rajta a számtalan csillag az égről.
Kicsit belém szorul a levegő, mikor végülis leül mellém. Pedig nem ül közel, és nem is néz rám, vagy legalábbis nem érzem magamon a tekintetét. De persze nem is könnyű észrevenni, ha én közben egész másfelé nézek.
- Akkor jó - kommentálom szavait. Igazából fel se fogom egészen miről beszél, hogy mi szárad ki vagy mi nem, mert a saját gondolataim összeszedegetésével vagyok elfoglalva. Fel kell ezt az egész köztünk feszülő dolgot valahogy oldani.. még akkor is, ha csak én érzem, hogy van valami.. Ő ugyanis nem adja jelét, vagy legalábbis nem látom. Nem ismerem eléggé, hogy tudjam, sokkal távolságtartóbb-e másokkal, mint velem.
- Amúgy szép esténk van, nem? - csúszik ki a számon a lehető legbénább kérdés, ami még csak a közelében sem jár annak, amit igazából mondani akartam. Megrázom a fejem, mikor tudatosodik, hogy ezt már az előbb ő is megjegyezte, nagyjából ugyanannyira törődve az este szépségével, mint én.
- Bocsánat.. nem is ezt akartam.. szóval hát - elhallgatok egy pillanatra, majd ismét a stéget bámulva egy szuszra elhadarom az egymást kergető gondolataimat: - Nem tudom mi történt a múltkor az erdőben, de nagyon fura és meg kéne beszélnünk mert én nem szoktam ilyen lenni, és nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni és nem szeretném, ha emiatt rosszban lennénk vagy kerülne vagy nem tudom és úgy egyáltalán és hát..
Ez az, szép volt, dicsérem meg magam egy képzeletbeli vállveregetéssel, és ismét nagyon hálás vagyok a sötétségnek, mert nem látszik túl sok minden az arcomból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Örömmel konstatálom, hogy sikerült olyasmiről beszélnem, ami felkeltette a férfi érdeklődését. Válaszaiból ítélve legalábbis ez egy komoly kihívásnak minősülő dolog. Bár most se kérdez rá, én azért lelkesen folytatom:
- De mennyire! Ami az egyik kedvencem az egészben, az a varázsszavak eredete. A legtöbbnek nincs is igazán értelme, csak egy vagy több latin szó összevariálásából született. Elvégre régen, amikor még a latin volt a legelterjedtebb nyelv a világon, nem lett volna jó véletlenül varázsolni egy-egy szó mondatba foglalásakor. Persze sok varázslathoz kell bizonyos pálcamozdulat is, de van, amelyikhez elég rábökni az elvarázsolandó tárgyra vagy személyre. De ott van a Tájolj varázsige, ami viszont újabb eredetű, habár van régebbi, bonyolultabb variációja is. Ennél viszont nem próbálták a megalkotói megbonyolítani, és a varázslat szó szerint azt csinálja, amit a neve mutat. De öhm.. ezeket ön nyilván mind tudja.
Locsifecsi üzemmódot megkísérlem lelőni, és miután sikerül egy kolléga személyes ügyét sem kifecsegni, megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Ezen nem sokat segít, hogy már mellettem ül, és hogy a szörnyes könyvem nem nyeri el tetszését. Nem mintha fontos volna. Elvégre, tényleg van ám jobb meg érdekesebb könyvem is.. bárcsak valamelyiket azok közül hoztam volna el! Például az a régészeti könyv biztosan érdekesebb beszédtémát nyújtana. Vagy mégse. Igazából tényleg nem egyszerű a gyógyítóval, láthatóan nem a szavak embere, ami nem is baj, én jól kiegészítem a be nem álló számmal, csak sajnos/szerencsére ő az a fajta, akin nem rejti véka alá, ha nem érdekli, amit mondanak neki. De rendkívül udvariasan teszi, és valamiért azt gondolom nem mindenkivel ilyen. Legalább ennyi jó érzést megengedek magamnak.
Egy rövid időre az éjszaka kellemes nesze veszi át hangot, mielőtt kibuggyanna belőlem, ami belém szorult, és utána is enged még nekik egy kis fellépési időt a férfi, mielőtt válaszolna. Egy kisebb örökkévalóságnak hat, pedig nem várat meg. Úgy tűnik ő már jól megrágta, és átgondolta a történteket. Talán még azt is tudja, pontosan mi történt, mert valami biztos. Én továbbra is csak lefelé tudok nézni, míg hallgatom, de a végére megkönnyebbülten felsóhajtok.
- Nagyszerű! Vagyis.. örülök, hogy így látja ön is, és, hogy.. igen, szóval.. Rendben - igen jól megfogalmazott válaszomat eldarálva végül arra jutok, hogy ennél tökéletesebb időt nem nagyon választhatnék a távozásra, további kínos pillanatokat elkerülendő, így kezemet a padra illesztem, hogy fellökjem magam róla, és lendületből vegyem távozóra a dolgot. Már felegyenesedve látom, hogy mozog a szája, mondd még valamit, de nem értem, és váratlanul azon kapom magam, hogy lehetőségem sincs visszakérdezni. Én ugyan megszáradtam úgy ahogy, de a stég csurom víz maradt Chaske vízinövény vadászata után, és tökéletes felületet biztosít arra, hogy kicsússzon alóla a lábam. Felsikkantani még van időm, egyébre nem igen, mielőtt nem épp művészi fejest vetnék a tóba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Rém kínos ez az egész. Fecsegek, teljes a zavar a fejemben, és aztán, mikor végre sikerül kinyögnöm azt, amivel megkeresni nem mertem, és csak most azért sikerült elmondanom, mert valami fura véletlennek köszönhetően a nyakamba vágott egy rakás trutyit, hirtelen menekülőre fognám a dolgot.
Csak ennyit akartam végülis tudni, vagy nem? Beszélhetnénk még róla, kitárgyalhatnánk, miért történhetett, és nevethetnénk egy jót azon, hogy kis híján történt valami köztünk, amit egyikünk se tervezett be, de velem ilyesmi nem szokott előfordulni. Én még soha.. nem rajongtak körül diákéveimben a fiúk, akik pedig próbálkoztak volna, azokat hamar elüldöztem, vagy miután egy picit jobban megismertek, úgy ítélték, hogy nem vagyok elég "bulis" nekik. Nem is meglepő, ha azért mondok le utólag egy randit, mert elfelejtettem egy könyv olvasása miatt.
Egyszóval ismeretlen vizeken járok. És ha már vízen járásról van szó, valahogy sikerül ezt szó szerint is megkísérelnem, azzal a mellékes részlettel együtt, hogy nem lábbal érkezem a tóba, hanem fejjel előre, és hogy egyébként sem tudnék járni rajta, mert bár nem vagyok nehéz, ez nem az én terepem.
Egy sikkantás, nem több, amire még tellett, aztán hirtelen összezárul körülöttem a világ, vízfal zár körül minden irányból, és többé nem tudom merre van a föl és a le. Csapkodok, ordítok, de csak buborékokat hallatok, és a levegőt víz váltja fel torkomban. A kétségbeesés hulláma csap össze fölöttem, és hirtelen elvesztem minden lélekjelenlétem. Víz tódul a tüdőmbe, fuldoklom. Ez a vég?
Egyre erőtlenebbül csapkodom, tompa zúgás tölti meg füleimet. Hiába nézek előre, hátra, le, vagy fel, azok talán nem is arra vannak. Sötétség vesz körül, fojtogató sötétség, és furcsa gondolatok kezdik elözönleni levegőért kiáltó tudatomat.
Felidézem azt a pár alkalmat, mikor apám megpróbálta elvenni az épp olvasott könyvemet, hogy berángasson a tengerbe. Meg akart tanítani úszni, de ez hat évesen épp úgy nem érdekelt, mint akár ma reggel. Most már érdekelne, de azt hiszem elkéstem vele. És annyi mindent nem tettem még meg. Annabell is eszembe jut, és persze Dorián. Nagyapa történetei. Ő bezzeg tudott úszni. Sőt, kiváló úszó volt, bajnokságon is részt vett. Azt hiszem ezüstöt nyert. Most ő sem lenne boldog. Szinte látom magam előtt a tóban, kísérteties fényben ragyogó alakja ott lebeg mellettem, és mindig kedves tekintete most szomorú. "Te ostoba leány! Hát mit képzelsz? Nem halhatsz meg! Még dolgod van! Gondolj Annabellre!"
Sajnálom, Nagyapa - gondolom keserűen. És én még azt hittem a könyvtárban ülve fogok egyszer véletlenül éhen halni. Erre ilyen hirtelen...
Végül elhomályosul előttem Nagyapa képe, akit még utoljára felém úszva látok. Arcát különös módon nem szegélyezi jellegzetes, drótszerű, sűrű, ősz szakálla, és fején is hosszú, fekete haj sötétlik. Fura, mindig is úgy emlékeztem, kopasz volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Határozottan biztos vagyok benne, hogy nem kerül be a mai életem kedvenc napjai közé, de jó eséllyel elnyeri az utolsónak járó "díjat", ami sajnos nem egy kellemes megtiszteltetés.
Fulladozok. Tüdőmbe víz kerül, tudatomra sötétség telepedik, szinte látom magam, amint az éjfekete víz elnyel, egész testem, minden gondolatom és érzésem. Kegyetlen. Gonosz, és mégis, szinte hívogatóan kedvesen ölel át. Én vagyok csak, aki ront a helyzeten, csapkodom, és próbálnék kapaszkodni, leginkább az életembe, mely azonban kicsúszni látszik kezeim közül. A víz szinte suttogja, hagyd. Nagyapa jön, néz rám, megfed. Sajnálom, próbálom mondani is neki, de csak buborékok hagyják el számat. Azért érti vajon? Sosem tudom meg, mert mindent elnyel a fojtogató sötétség, és én tudom, ennyi volt.

Testemen fájdalom fut át, ahogy köhögve levegőért kapok. Még mindig sötét van, de szemem ezúttal az éjszakai égre próbál fókuszálni, a Holdra, mely kísértetiesen dereng és figyel, ahogy a stég fáján fekve próbálom felfogni, mi történt. Köhécselve ülök fel, egy erős karba kapaszkodva. Szinte falom a levegőt, újból köhögök, és ránézek a férfire, aki megmentett. Mert megmenekültem, ezt sikerül elsőként felfognom. Aztán pedig már csak azt, hogy a vállába fúrom arcomat, és mintha azt suttognám, hogy köszönöm. Lehunyom a szemem, és tehetetlenül hagyom, hogy a kimerültségtől álomba zuhanjak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Különös érzés egy vámpírhoz bejelentkezni. Megállni az ajtajában, és bebocsájtást kérni a házába, az otthonába. Mintha valami abszurd szerepcserére került volna sor, noha tudtam, hogy a mítosz és a valóság nem mindenben fedik egymást, és azt is, hogy Kensington úr nem az a legendákból szabadult fenevad, és ugyancsak elképzelt szerepcserénk rám eső feleként én sem kívántam az ő vérét szívni ma este.
Nem volt okom félni tőle, közismert tényként kezelték (ha egyesek fenntartásokkal is), hogy köztünk él, és még se Dwayne, se más auror nem rohanta le a fák közt megbúvó, talán csak élénk fantáziámnak köszönhetően nyomasztónak tűnő házát, hogy rágyújtsák a vámpírra, így mikor bagolyfordultával a segítségét kértem, nem is jutott eszembe, hogy ez talán rossz ötlet lehet. De egyébként is kénytelen voltam.
A megbeszélt időpontban érkeztem, sőt, kicsit hamarabb is, mint azt órámra pillantva megtudtam, ezért tétován megálltam a bejárati ajtóban, és ruhám ujját gyűrögetve füleltem. Hideg volt, legalábbis rettenetesen fáztam, de még nappal sem volt melegem, hiába volt rajtam dupla réteg ruha.
Kopogtattam. Három perc miatt még egy vámpír sem haraphat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egy pillanatra elfogott a kétség, leküzdhetetlennek tűnő vágyat éreztem arra, hogy megpördüljek és visszasiessek a kastélyba, vagy elinduljak Lorihoz (bár utóbbi azzal járt volna, hogy megneszeli, hogy nem volt teljesen igaz, hogy sok dolgom van még a Levita toronyban), de tudtam, hogy Kensington úr már tisztában van ittlétemmel. Ha nem kopogtatok, talán még anélkül is tudta volna, hogy kéretlen vendége befutott. Lecövekeltem hát, és addig nem moccantam, míg nem nyitott ajtót, és engedett be otthonába az ajtóból félrehúzódva.
A ház belsejében sem volt melegebb, vagy legalábbis nem éreztem, és a horror filmek szerelmesei valószínűleg csalódtak is volna a berendezést illetően, mert a vámpír hajléka kicsit sem emlékeztetett Drakula gróf kastélyára.
Megálltam pár lépéssel beljebb, de nem vettem le a kabátom, vagy a cipőm, fogalmam sem volt, mit hogy szokás itt.
- Köszönöm, hogy fogadott - mondtam helyette köszönés gyanánt is, és őszintének sajnos nem mondhatóan elmosolyodtam.
- Remélem nem fog gondot okozni a kérésem. Csak magához fordulhatok, nem akarom, hogy egy ispotályban bekerüljön a rendszerbe.. bármiről is legyen szó.
Lori. Így is sok gondja, dolga volt, nem akartam, hogy miattam is aggódnia kelljen. Még többet.
Vártam, hogy Kensigton úr beljebb invitáljon, mert bár nem akartam tolakodónak tűnni, kezdtem teljesen kimerülni, le kellett ülnöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Pontosan, ahogy vártam, Kensington úr könnyed eleganciával, úriemberhez illően invitált beljebb hajlékába. Lesegítette kabátomat, és hellyel kínált a kandallója közelében. Habár ő nem igényli, kellemes meleg uralkodott a szobában, és még nyilvánvalóan nem magának felszolgált enni- és innivaló is várt.
A gesztust udvarias mosollyal utasítottam el.
- Köszönöm, talán majd később. - Émelygés fogott el, örültem egyelőre, ha ülhetek.
Hogy nyerjek némi időt, míg összeszedem magam, és gondolataimat egyaránt, körbenéztem a vámpír nappalijában. Nem lepett meg ugyan, hogy se koporsót, se semmi közhelyes dolgot nem látni itt se, amit bárki várt volna, ha vámpírokról van szó, de az már igen, hogy még mágus-mércével is modern és hétköznapi volt a berendezés.
Nem tettem azonban megjegyzést rá, nem kezdtem cseverészni sem érdektelen dolgokról, mert bár Kensington egyáltalán nem tűnt türelmetlennek, valami furcsa volt a hangjában, ami óvatosságra intett. A haléntékomon lüktetett egy ér, mintha csak figyelmeztetni akart volna.
Leküzdöttem a torkomon egy gombócot.
- Szeretném, ha megvizsgálna. A képességeivel.
Nem hiszem, hogy ajánlotta már fel valaki eképp a vérét neki. A szemébe néztem, hogy lássa, komolyan gondolom a dolgot, és hogy én is láthassam, hogyan reagál. Aztán, mielőtt válaszolhatott volna, gyorsan magyarázatottal is szolgáltam:
- Valami baj van velem. Amputoportációval kerültem ispotályba, de rendbe tettek, a gyógyítóim egészségesként hazaengedtek. De úgy érzem, azóta sem erősödöm, sőt, úgy érzem, egyre kevesebb.. az életerőm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Láthatóan a legkisebb meglepetést sem okoztam vendéglátómnak, amit tudom, gyerekes módon, de apró csalódásként éltem meg. Talán csak a kisugárzása miatt, egy részem szerette volna lenyűgözni a férfit. De aztán hamar túlestem ezen, megfeddve magam butaságom miatt. Nem emiatt jöttem.
Kensington közelebb helyezkedett hozzám, ami, hiába nem ért váratlanul, zavarba hozott. Ráparancsoltam izmaimra, hogy ne mocorogjak, és csak egy finom bólintással jeleztem, hogy megértettem. Attól tartottam, ha megszólalok, hangom elárulja megzavarodott érzéseimet.
Aztán eszembe jutott, hogy valami igazán fontosról még megfeledkeztem.
- Ugye nem nagy kérés, hogy mindez köztünk maradjon?
Több szempontból is aggódtam. Nem szerettem volna, ha bármire is derül fény, kitudódjon, azt meg végképp, hogy Lori titkolózáson kapjon, pláne ilyesmivel kapcsolatban. Tudtam, hogy ők ketten együtt dolgoznak, talán napi kapcsolatban állnak. Ha kedvesem nem mesélt volna róla, eszembe se jutott volna a vámpír.
- Egyébként tegyen meg bármit, ami szükséges - tettem még hozzá határozottabban, mint amilyennek éreztem magam. De nem akartam, hogy az előbbi kérdésemet bizalmatlanságom jeleként vegye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Még mindig igyekeztem megnyugodni, ellazulni, de nem ment. Éreztem, hogy szívem egyre hevesebben ver, arcom égett, és alig tudtam nyelni. A lelkemen félelem ült, rettegés, attól, hogy nem derül ki, mi történik velem, és attól is, hogy kiderül.
Kensington úr megnyugtató hangja, óvatos mozdulatai sem segítettek, noha hálás voltam neki értük. Akárcsak diszkréciójáért.
- Köszönöm - próbálkoztam meg egy mosollyal.
Aztán a vizsgálat elkezdődött, valahogy úgy, mint ahogy vártam, hogy zajlik majd. Koncentrálta érzékeit, megérintette arcomat, és az az érzésem támadt, mintha az elmémben kutakodna. Emiatt próbáltam nem gondolni semmi butaságra, ami miatt persze sorra eszembe jutott mindenféle csacskaság. Például, hogy szép a szeme, vagy hogy Lori is tud-e így vizsgálni, vagy épp, hogy milyen mókás lenne beszerezni egy saját kecskét.
Megfeddtem magam, és megpróbáltam kiüríteni az agyam. Mikor aztán a szemembe nézett, és megszólalt, egy hang se jött ki először a torkomon.
- Én nem.. - tátogtam, és felemeltem a jobb, majd a bal kezem, végül nyeltem egyet.
Igazság szerint fel voltam készülve erre, számítottam rá, most mégis kicsit letaglózott a gondolat, hogy a véremet kell adjam egy vámpírnak. Ajánlatát hallva aztán aprót nevettem, és ténylegesen könnyített a lelkemen.
- Sz..szolgálja ki magát - próbáltam viccesre venni a figurát, és felé nyújtottam jobbomat, tekintetemet azonban ismét a szoba berendezésének szenteltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Megfogta kezem, és bár úgy hittem, még mindig reszketek, a kezem meg sem rezdült az övében. Hűvös érintése, és hangja lassan megnyugtatott. Felfordította tenyerem, és megmutatta, honnan fogja a "mintát" venni. Muszáj volt eképp tudatosítanom magamban, nehogy mégis a pánik nyerjen uralmat felettem, és elrántsam kezem a legkényesebb pillanatban. Habár meglehet, nem is lettem volna rá képes.
Oda kellett pillantanom, hogy lássam, hol is van az "innen", habár már előtte bólogatni kezdtem, hogy rendben, csinálja csak, hiszen mindegy volt részemről. Teljesen önkéntelen mozdulat volt, pedig pont néhány pillanattal előbb döntöttem el, hogy az egyik szekrényt fogom fixírozni, hogy ne gondoljak arra, mi történik Kensington úr foga és a bőröm között. Pláne, hogy ne lássam mindezt. Aztán ott ragadtam, már-már megbabonázva figyeltem a műveletet, olyan volt, mint egy testen kívüli élmény. Valóban nem éreztem fájdalmat, mintha csak csókot nyomott volna a kezemre, és érdes lett volna az ajka közben.
Ahogy elengedett, visszazökkent tudatom, és az állam alá szorítottam kezeim. Nem néztem rá, helyette a férfi arcát figyeltem, és még levegőt is elfelejtettem venni, úgy vártam, hogy megszólaljon végre.
Nem volt könnyű megállni, hogy meg ne szólaljak, de még arra is erősen koncentrálnom kellett, hogy ne tegyek váratlan mozdulatokat, amennyel esetleg megzavarhatnám Kensingtont. Így hát csak vártam a válaszra. És egyúttal kívántam azt, hogy ő se tudjon semmi újat mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Elmúlt néhány pillanat, aztán újabbak követték, és közben úgy tűnt, meg fogok siketülni saját szívverésem hangjától. Lüktetett a vérem, úgy zakatolt testemben, mintha a vámpír újabb harapása elől menekülne, épp csak hiábavalóan, körbe-körbe. Pedig tudtam, hogy nem az agyaraitól kell féljek, hanem ezután következő szavaitól.
Sürgetni akartam, mondja már, mit érez, mi a baj, és közben szerettem volna felpattanni, és elszaladni előle. A kettősségtől megzavarodva, idegesen meg-megrándulva ültem, vártam az ítéletem. Látszott a férfin, hogy már kész a válasszal, csak még latolgatja a szavakat. Elpróbálja őket magában.
Vajon azért, mert ekkora a baj? Vagy még a vérem hatása alatt van? Nem tudhattam, és azt sem, mit mondhatnék, amíg ő meg nem szólal, így hát csak vártam, ajkamba haraptam, és a vér sós ízével telt meg a szám.
Aztán végre valahára (hangosan felsóhajtottam) megtörte a csendet rekedtes szavai, de csak időt kért. Nem találkozott még ilyesmivel. Igazából nem lepett meg a dolog, de mielőtt bármilyen érzés is elfogott volna, megértettem, hogy ennek ellenére el tudja mondani, mi történt velem. Elakadt a szavam, és bólintottam, folytassa csak. Készen állok bármire.
Tévedtem.
- Ezt.. ezt nem.. ez hogy lehetséges? - Most a lelkemről beszél? Mi az, hogy a lényem egy része?
- A gyógyítóim minden károsodást helyrehoztak. Azt mondták.. ők azt mondták, hogy az amputoportációmnak nem maradt fizikai nyoma. Mindenem a helyén van!
Észre sem vettem, hogy kissé hisztérikus lett a hangom, felemeltem azt, míg én magam fel nem álltam a kanapéról, mintha csak meg akarnám mutatni a másiknak, hogy nézze csak, megvan mindenem. Pedig tudtam, hogy a lényem egy része nem azt jelenti, hogy hiányzik egy kisujjam, vagy akár a szívem egynegyede. Innkább úgy kell felfogni, mint ahogy mi mindannyian csillagporból vagyunk, csak bennem kevesebb maradt egynéhány szemmel.
- Nem lehet, hogy.. hogy csak rosszul állt össze bennem valami? - kérdeztem.
Ismét ültem, de már egész máshogy éreztem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Visszaroskadtam a kanapéra. Csupán egy magyarázatért jöttem, segítségért, hogy megértsem, mi a gond velem, de mindeddig bele sem gondoltam, hogy egyúttal a megoldásra is vártam. Azt gondoltam, hogy bármilyen rossz hírt is közöl majd velem Kensington, tudni fogom, merre tovább. Hogy mitévő legyek.
Talán még az is felmerült egy pillanatra bennem, hogy majd ő maga fog meggyógyítani.
Ráemeltem nedves tekintetem.
- Értem.
Szipogva tudomásul vettem, hogy a gyógymódért itt hiába kopogtatok. Valószínűleg igaza is van a vámpírnak, és tényleg nem lesz már jobb. Az állapotom helyrehozhatatlan, ahogy ő fogalmazta. Ez is egyfajta bizonyosság.
Felpattantam, és a hirtelen mozdulattól rögtön meg is szédültem, de sikerült megkapaszkodnom a kanapé háttámlájában, mielőtt egy kínos orra bukással koronáztam volna meg látogatásom.
Nem tudtam, mit mondhatnék, de amint szóra nyitottam számat, éreztem, hogy gombóc szorul a torkomba. Megráztam fejem, és egy elnézést motyogva kimenekültem a szobából, amilyen gyorsan tudtam.
Mire észbe kaptam, már a fák között botorkáltam a falu fényeit követve.



// Köszönöm a játékot (és a türelmet)! //