Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Az animágia vizsga sikeressége annyira felvillanyozott, hogyha tehetem csak az animágusi formámban vagyok. Természetesen a vizsga után - szerencsére csak kétszer és otthon -, elfelejtettem, hogy kéne bűbáj arra, hogyha egy mód van rá, akkor a ruha rajtam maradjon, miután visszaveszem az emberi alakomat, de rá se rántsunk. Szóval szeretem, és imádom az alakomat, ráadásul Kori sem lett hiéna, hanem egy ennivaló kékcinege alakját vette fel. Nyilvánvalóan ezzel cseszegetem amióta kiderültek az alakok, nehogy kihúzza a gyufát, mert megeszem. Poénnak jó, de nem hiszem, hogy valaha képes lennék rá, de a durcás, felfújt arca miatt bármikor megéri ezt a témát felhozni.
Plusz arról ne is beszéljünk, hogy Jason visszajött, mert olyan szintű érzelmi kavalkád van bennem, hogyha csak a gondolataim közé kerül - ami valljuk be elég gyakran előfordul -, hogy nem tudom szavakba önteni mi is van bennem jelenleg. Ami az irodában történt, az ott is marad, legalábbis nagyon remélem, és nem is akarok beszélni róla, mert az olyan... olyan ahw volt, hogy megtartom magamnak és megpróbálok nem is gondolni rá, mert akármikor eszembe jut olyan jóleső borzongás fut végig rajtam, mint egy szerelmes tinilányon. És tessék! Most nem a vizsgadrukk miatt vagyok tini, hanem azért, mert visszajött egy férfi az életembe. Igazán dönthetne már a szívem, testem, lelkem, hogy mi a tökömet akar, mert ezeket a hullámvölgyeket nagyon nehezen viselem. Akár egy idősödő a klimaxot. Ja, hát szóval kígyóformában kúszok a temető felé, a megadott időpont előtt öt perccel, és ha szemeim nem csalnak Nico már ott áll. A levélben nem állt semmi, ami legalább támpontot adna arra, hogy miről lesz szó, de nem is baj, mert ha olyan, legalább nem lesz leírva, és csak elengedhetem. Ahogy elnézem a férfi nagyon el van merülve a gondolataiba, így óvatosan kúszok felé, hátha nem vesz észre, hogy aztán előtte egy méterrel vegyem fel emberi alakomat.
- Szép jó estét - igazgatom meg ruhámat zavartalan. - Meglepően szűkszavú volt a levél az előzőhöz képest - dobom hátra hajamat vállam felett, majd tekintetemet Nicora emelem, amiben remélem egyértelműen tükröződik a kérdőjel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Az időpont még talán annyira nem is lepett meg, mint a helyszín. Egy temető. Nem mondom, eszembe jutott, hogy talán elásni akarna, amiért az első randink leginkább a beszélgetésről szólt és nem másról, mint amire általában a férfiak számítanak? Vágynak? Kurva mindegy. Szóval elég jó volt, aztán integetve váltunk el, akár két haver. Nem lehet felróni nekem, hogy eszembe jutott az alternatíva, hátha elás, ámbár hazudnék, ha azt mondanám, hogy kinézném Bianchiból az efélét. Olyan kis aranyos, hogy legszívesebben megzabálnám, mégis van benne valami férfias. Az olaszok, mi? Nem véletlen odajárok vásárolni, mert valamit tudnak.
- Ehhez? - emelem meg szemöldököm kérdőn. - Soha - mosolyodom el őszintén, miközben az utolsó simítások is helyére kerülnek a ruhán. Leülök Nico mellé, lábamat keresztbe vetem, és valamiért elkerüli a figyelmem, hogy a ruha talán jobban felcsúszott, mint kellene neki. Ölembe ejtem a kezemet, kissé Nico felé fordulok egész testemmel, mert talán nem úgy kellene ülnünk egymás mellett, mint két megszeppent óvodás.
- Nem, nem került el - vágok rögtön komor arcot, ahogy feljön a téma. Természetes, hogy nem került el, mivel egy egyetemen tanítunk, és van fülem. Elég nehéz nem meghallani az olyan suttogást, amit kiabálnak az előadó egyik végéből a másikba, hogy képzeljék el Bianchi tanár úr meleg, pedig mennyire jól néz ki, és milyen kár érte. Egyetemen vagyunk, a hallgatók rögtön repültek is az előadásról, mert szerény véleményem szerint ezek a pletykák talán még a gimiben elfogadhatóak - igazából ott sem, de érezhető a szint? -, de egy egyetemen, ahova felnőtt emberek járnak, hagyjuk már. Ostobák járnak oda is? Inkább ne keressük meg a választ. - Állok rendelkezésedre - teszem fel bal könyökömet a pad támlájára, arcomat támasztom neki, és komolyan megpróbálok biztatóan, kedvesen és minden pozitív jelzővel ellátott mosolyt küldeni felé. Kényes téma, és ezen mondat után elég sok opció átfutott az agyamon, vajon mit kérhet, de talán nem lesz olyan vészes, mint a helyszín és a szűkszavú levél sugallta. Mondom talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Az egyetemen tanítók legtöbbje, és a hallgatók közül is majdnem mindenki elhitte a pletykát. Azt nem tudom kitől indult vagy mi alapján, de lehet jobb is, ha nem tudom meg, mert ott bizony kő kövön nem maradna. A vakrandi után meglepő volt, amikor megláttam a férfit az egyetem folyosóján grasszálni, és bár nem ápolunk szoros kapcsolatot, soha nem mentünk el egymás mellett köszönés nélkül, vagy ha valamelyikünk nagyon sietett, akkor egy intés vagy egy mosoly nélkül. Nem úgy jött össze a randi, ahogy elképzeltük, legalább szerintem nem, de mindenképpen megérte, mert legalább egy olyan ismerőssel lettem gazdagabb, akiért megéri ilyenkor kijönni a temetőbe. Ha a kíváncsiságot nem is nézzük, ugye.
- Nem is könnyítették meg sem a hallgatók, sem a kollegák - könnyen vállat vonok, mert ez az igazság. Mindkét gárdában voltak olyanok, akik fennhangon beszéltek az egészről, megállás nélkül találgattak mindent. Hogy mire fel? Remek kérdés, mint nemrég mondtam, nem is akarom tudni, hogy a pletyka alapja miből robbant ki, és mégis kitől és miért eszkalálódott el egészen odáig, hogy egy egyetemi oktatónk meleg. Nem baj, ha valaki meleg, ha az meg van alapozva, de Bianchinál pont kurvára nincs.
- Ugyan - legyintek egyet felé. - Mégis mi olyat kérhetnél? - mosolygok rá őszintén. Még talán azt is bemerném vállalni, hogy hangosan valljak szerelmet neki az egyetem folyosóján, ő ugyanúgy ordítva viszonozza azt, és aztán kiderüljön mindenki számára elég világosan, miközben egymás nyakába borulunk, hogy bizony Nico Bianchi nem meleg, bármennyire is annak hiszik az emberek. Halkan felkuncogok a gondolatra, ahogy lelki szemeim előtt megjelenik a jelenet, és istenem, mennyire poén lenne ez az egész. Nico elkezd beszélni én pedig kissé félrebiccentett fejjel hallgatom mondandóját. Álbarátnő? Jobbat nem is találhatott volna, álságban nagyon pöpec vagyok, bár álbarátnő még nem voltam, de csak nem lehet olyan nehéz.
- Okééééé - húzom el az utolsó betűt amennyire nem szégyellem, és pillantásom Nicoéba fúrom. - Az bizony ciki, de megoldjuk, hogy ne higgye azt. Segítek - bólintok egyet határozottan. Ha úgy véli ez a legjobb megoldás arra, hogy ne higgyék melegnek, akkor üsse kő, segítek, még bóknak is vehetném azt, hogy engem kért fel erre. Ami köztem meg Jason között történik az úgysem tartozik senki másra, és az álbarátnőségi munkakörben nem hiszem, hogy benne van a napi háromszori szex, de ha tévedek valaki javítson ki legyen szíves.
- Valóban nem hiszem, hogy meleg vagy. De soha nem voltam még álbarátnő, igazi is ritkán, így kérlek, mondd már el nekem mi egy álbarátnő dolga - felnevetek. A helyzet majdnem olyan, mint amit leírtam magamban, de talán egy pöppet visszafogottabb. Rendben, nem pöppet, hanem eléggé, ám úgy gondolom, hogy működőképes lehet a dolog. Jasonnel meg... nos, majd megbeszélem valahogy, ha addig találkozunk, mert mindenképpen segíteni szeretnék neki. - Nyilvános csók, rendben, kézfogás, oké, de ezeken felül van valami amit tudnom kéne? Például nagyon szerelmes pillantásokkal, beléd karolva felnézni rád esetleg? - komolyan foglalkoztat a téma, és elmerengek a munkakörömön. Ez egy zseniális pár nap vagy hét lesz, ha így indulunk neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Hajamat átdobom vállam felett, hogy egy; ne cseszegesse az arcom a rengeteg megzabolázhatatlan babahaj - elmondom azért, hogy nem segít ez sem -, kettő; húzzam az időt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sírni támadt kedvem, amiért szíve asszonya nem lehet a mellettem ülő olaszé, mert azt hiszi, hogy meleg, és még csak szíven sem ütött olyan szinten, de azért na. Szar lehet, ha azért nem kap a szerelmed viszonzást, mert a másik fél azt hiszi, hogy a saját nemedet szereted, ami valljuk be, bárhonnan nézem, már pedig nem egyszer láttam már Nicot, elég elképzelhetetlen. Rendben, nincs szerencséje a nőkkel, ez rendben is van, de csesszétek meg, nekem sem volt szerencsém soha a pasikkal, akkor leszbikus vagyok? Hallatlan lenne még a gondolat is, szóval felejtsd is el, mert komolyan megsértődöm, és a sértődött Ophelia már annyira nem vicces, főleg, ha félsz a kígyóktól. Ennél jobb alakom nem is lehetne, mert istenem, mennyire beletrafált az animága ebbe legalább, hiszen imádom! Bólintok egyet Nico felé, egy biztató mosoly kíséretében, amikor megköszöni, és végre jön a beszélgetés érdemi része. Mégis mi a tökömet kell csinálnom? És meg kell mondanom, hogy az olasz reakciója sem nyugtat meg, mert ezek szerint ő sincs annyira képben.
- Valami szebb nevű nőt nem találtál? - emelem meg szemöldökömet kérdőn, ahogy befejezi a remek tervet arra vonatkozóan, hogy mégis hogyan fog megtörténni a szívszaggató szakításunk. Már most könnyeket hullajtok értünk, pedig még el sem kezdődött az érdemi munkánk, és mégis. Jaj, hát a szakításunk még lesz egy kör, mert ha már azon megakadunk, hogy mi a feladatunk, akkor bizony az elválás is jó kör lesz, kérem. Halkan felnevetek, és próbálom visszafogni, hogy így is maradjon, de nem megy, így kitör belőlem az őszinte nevetés. Kezemet szám elé kapva próbálom meg csitítani hirtelen jött jókedvemet, ami nyilvánvalóan kijön, ha egy ember közli veled, hogy "nem kell lefeküdnöd velem". Ejj, pedig azt hittem ez is benne lesz a dologban, így oda az egésznek a hitelessége! Párat rázkódik még a vállam, mielőtt tekintetemet Nicora merném emelni.
- Igen, bocsánat - emelem fel egy pillanatra kezemet, torkomat megköszörülöm, pilláimat lehunyom, és tényleg megpróbálom összeszedni magam. Felpillantok. - Szóval szex nincs, értem, csak diszkréten - bólintok néhány határozottat, majd hirtelen nyúlok mutatóujjammal Nico álla alá, hogy fejét teljes egészében magam felé fordíthassam, majd pilláimat lehunyva, lágy csókot leheljek ajkaira, és húzzam ameddig lehetséges. Eltávolodom tőle, majd mosolyogva megsimítom arcát.
- Szerintem menni fog. Mit gondolsz? - biccentem oldalra fejemet, őszintén kíváncsi vagyok a válaszra, mert ha ennyi sem megy, akkor bizony hoppon vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Örülnék én, de csalj meg egy szebb nevű nővel légy szíves - forgatom meg szemeimet elég látványosan. Hogyha már megcsal, akkor ne egy Esmeraldával, mert falnak megyek. Ki váltana le egy Opheliát, egy Esmeraldára, főleg, hogy egyik Esmi sem lehet szebb nálam. Ez köztudott tény, nem kell túlzásba esni, tudom én, de akkor is értékelném a gesztust. - Mondjuk egy Lorával - ráncolom össze szemöldökömet pár pillanatra, szemeimet is összehúzom, hogy a hatalmas koncentrálásokba mondogassam magamban a Nico és a Lora nevet folyamatosan. Igen, tetszik, Lorával megcsalhat, bárki is legyen az, de majd kitaláljuk, mert ugye a szakítás rész rajtam múlik leginkább. Annyi a szerencsém, hogy Jason még nem tűnt fel a színen, így talán megúszom azt, hogy el legyen terelve a figyelmem.
- Rendben - bólintok egy aprót felé, lábaimat keresztbe vetem, mielőtt folytatnám. - Szerintem ez elég ok lesz arra, hogy leszálljanak a témáról - mutatom végig magamon nem diszkréten, majd a mozdulat végén halkan felnevetek, kezeimet ölembe ejtem. Tisztában vagyok vele, hogy jól nézek ki, és szoktam is vele poénkodni, na de ezen is van a hangsúly; poén. Soha nem voltam egoista, és nem mondanám, hogy nagyra vagyok magammal, lenéző meg végképp nem voltam, hiszen nem is volt mire annak lennem. Ezek nagyon jó poénok, ha olyannak mondod, aki érti a viccet, és nem hiszi el rólad, hogy egy egomán picsa vagy, aki csak magával foglalkozik. És Nico pontosan ezen emberek közé tartozik.
Mutatóujjam álla alá kerül, és a csók végére legalább ő is észhez tér, viszonozza azt és nem is rosszul. Hát ha így állunk, akkor nem is lesz olyan nehéz elhitetni az emberekkel, hogy együtt vagyunk, és mégis milyen hiperszupermega boldogok is vagyunk mellé. Legboldogabb párkapcsolat evör. Gondolataimba merülve érzem meg az újabb csókot Nicotól, reagálni sincs időm előbbi mondatára, mert ajkaink ismét eggyé válnak, nyelveink rögtön táncot járnak, miközben ujjai tincseim között szánkáznak. Jobb kezem automatikusan mozdul, hogy tarkójára csúsztathassam tenyeremet, annak érdekében, hogy közelebb vonhassam magamhoz. Kipirultan válok el tőle csak egyetlen egy pillanat erejéig.
- Jól megy a diszkréció - motyogom ajkaiba, még egy mosolyra is van időm, mielőtt ismét magamhoz húznám és úgy folytatnám, mintha abba sem hagytuk volna. Ha ez egy álbarátnő dolga, akkor eddig nagyon jó vagyok benne, és nem is olyan rossz, mint amilyennek elsőre gondoltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Megtehetem - nevetek fel halkan, mintha tényleg megtehetném. Pedig aztán nincs valami sok lehetőségem válogatni, és most is ahelyett, hogy a saját szerelmi életemmel foglalkoznék, Nicoét próbálom meg helyretenni azzal, hogy álbarátnőt játszok. - A Loco tetszik. Illik is a helyzethez, megvéve! - mosolyodom el őszintén a férfire, hogy tudja az egész poén. Mondjuk nem mintha eddig nem lett volna egyértelmű, mert ő is eléggé benne van, ráadásul nyakig, ha csak azt nézem, hogy az egész "megoldás" az ő fejéből pattant ki. És pontosan ezért ülök este a temetőben, akár egy sírrabló. Eszembe sem jutott eddig, mi van akkor, ha valaki meglát minket? Mégis mire gondolhat? A jobbik eset az, hogy sírrablók vagyunk, a rosszabbik, hogy valami elmebeteg pár, akinek fétise a temetőben találkozni és bármit is csinálni. És akkor mostantól jöhet a reménykedés, hogy nem kell opciókon gondolkodnom, mert csak simán nem jön erre senki, ami talán még működőképes is lehet, tekintettel arra, hogy az idő nem éppen halott szeretteink látogatására alkalmas.
- Te aztán tudsz bókolni Bianchi - ütöm meg vállát nevetve, mert azért ez valóban nem semmi bók. Ha egy vélához hasonlítanak, ráadásul véla vélához, akkor azt igenis zsebre kell tenned, elfogadnod, és magadban örömködnöd, hogy na! Legalább ezért megéri már létezned, hogy vélákhoz hasonlítsanak, plusz nálad már csak egy teljes értékű véla lehet szebb. Mi ez, ha nem ultacuki bókolás? Mindjárt megzabálom ezt a cukorpofát itt mellettem.
Nem is kell sokáig várnom, mert az első csók elcsattan, mint egy igazi pár között, majd a második is, amit végre Nico és érzékel. Ujjai tincseim közé csúsznak, én meg minduntalan araszolok hozzá közelebb, amíg már egy hajszál sem fér be közénk, kezemet tarkóján pihentetem, esélyt sem adva arra, hogy esetleg eltávolodjon, maximum akkor, ha azt én szeretném. Akkor szabadna, de nem akarom, így...
Időt sem hagyok reagálni neki, mert ismét birtokba veszem ajkait, kezemet elvéve tarkójáról kezdek el babrálni ingjének gombjaival, éppen egy időben azzal, amikor ő lábaim közé helyezkedik. Ajkait egy pillanatra sem engedvén el babrálok a gombokkal, és komolyan majdnem megkérdezem, hogy miért hord ilyenkor minden férfi inget? Miért? Könnyítsük már meg egymásnak, de komolyan. Kevés időm van ilyeneken agyalni, mert pár pillanat múlva már átadjuk magunkat egymásnak, a földnek, a temető síri csendjének.

- - - o - - - o - - - o - - -

Ösztönösen húzódok közelebb Nico meztelen testéhez, ahogy elválunk egymástól. A diszkréció eddig tartott, de legalább tényleg nem jött senki. Halkan felkuncogok mondandóján.
- Azért egy nő szebb bókot vár egy ilyen után - könyökölök fel mellette, hogy láthassam arcának körvonalait, majd mellkasán kezdjek el dobolni tökéletesen manikűrözött ujjaimmal. Ha valaki ezt meg tudja
- főleg Kori -, akkor nekem végem, de ugye, ki tud ilyenekre gondolni egy ilyen akció után? Amikor testem még az előző sokk hatása alatt áll, és néha meg-megremeg, mintha még mindig nem hinné el mi történt. Nem hibáztatom, én sem hiszem el egyelőre.
- Mr. Diszkréció - emelem pillantásom oda, ahol Nico szemeit sejthetem a sötétben. - Ezt soha senkinek - kezdek el mutatóujjammal mintákat rajzolni mellkasára, hogy végül fejemet is lehajtsam rá és szusszanjak párat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hangosan felnevetek a következtetésén, de csak legyintek egyet, mert ő is és én is tudjuk, hogy ez egyáltalán nem így van. Szép lenne, hogyha régóta a legjobb társaságot, amit kaphattam legyengézném, főleg, hogy egyáltalán nem lenne igaz a férfira. Kicsit szétszórt és szerencsétlen, mégsem gyenge, mert mindezek ellenére próbálkozik és teszi, amit tennie kell. Nem szégyell semmit, őszintén elmondja, hogy mielőtt eljött volna az állatok végtermékének szagában szaladgált fel s alá, és próbálta helyre hozni a házát. Ki mondd el ilyet bárkinek is?
A nevem máshogy hagyja el ajkait, mint ahogy eddig, mintha ízlelgetné, mintha mást akart volna mondani, mint amit eredetileg kimondott. Egy mosollyal köszönöm meg neki némán. Türelmesen várom meg, amíg egyszer kezemre, majd arcomra, végül ismét kezemre néz, végül elfogadja, hogy aztán el is engedje és ott hagyjon. Ez nem volt valami hosszú életű dolog, de mindenképpen mellette szól, hogy a számlát rendezte. Amint visszatér mellém, mindennemű természetességgel kulcsolom össze ujjainkat, mert bár nem ittam sokat, lépteim ebben a magassarkúban mégis olyan bizonytalannak érződnek. Talán becsiccsentettem egy kicsit.
Szóval, ha csak Barnabás nem húzza el kezét, kézen fogva lépünk ki a fulladt és nyomott pubból. A friss levegő szinte pofán csap, és rögtön kezd kitisztulni a kép előttem. Az égen milliónyi csillag villog, a Hold gyéren világít, de nem is baj, ez így pont tökéletes, legalább nem égeti ki a szemem. Barnabás kérdésére oldalra sandítok, és egy szende mosoly kíséretében válaszolok.
- Én tudom - kezdem el húzni magam után a férfit, ahogy megszaporázom lépteimet a falu széle felé. - Gyere - mosolyom kiszélesedik, ahogy egyre közelebb és közelebb érünk a helyszínhez, amíg végül meg nem látom a tó vízét haloványan csillanni a Hold fényében. - Megjöttünk - engedem el Barnabás kezét és indulok el határozott léptekkel a stég felé.
- Szeretek itt lenni - fordulok hátra a vállam felett, hogy a férfira nézhessek. - Nyugodt, csendes, és ilyen tájt soha nincs erre senki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kézen fogva sétálunk a tóig, ami nyugodt valóban, de a legfontosabb egy lélek sincs itt rajtunk kívül. Oké, a bogarak nem számítanak, ne meg ők nem is sok vizet zavarnak jelenleg. A stégre sétálok, bambultan bámulom a vizet, és a keserű érzés a semmiből csap le rám. Egyedül vagyok jelenleg. A férfi akiért meghaltam volna elhagyott, a férfit aki meghalt volna értem, én hagytam el. Nincs igazság a világon, hiába vagyok tisztában azzal, hogy én csesztem el az egészet, mert valahogy nem tudok megülni a fenekemen soha, amikor azt kéne. De még mennyire, hogy azt kéne. És mondjuk... nem, nem is vagyok egyedül. Barnabás itt van, akinek határozott, de egyáltalán nem sietős lépteit hallom a hátam mögül. Egészen addig nem foglalkozom a ténnyel, hogy felém jön, amíg meg nem érzem mutatóujját állam alatt, ami arra kényszerít, hogy fejemet kissé hátrabiccentve tekintsek fel rá. Megérzem ajkait a sajátjaimon, szemeimet lehunyom és már éppen kiélvezném a dolgot, az őszinte csók adta csodákat, kezeim is mozdulnak, amikor eltávolodik és rögtön szabadkozni kezd. Na, ez az én szerencsém.
- Nem haragszom - lépek közelebb hozzá, hátha megmaradt még a bátorságából valami, hátha szerencsénk van és egy olyan estét tölthetünk el együtt, ami mindkettőnknek jelent valamit. Az, hogy mit rajtunk áll, nem kell ugyanannak lennie, sőt! De ki mondta, hogy az életet nem lehet élvezni egy stégen is, csak egy négy csillagos étteremben? - És köszönöm - a bókra egy enyhe pír üti fel fejét az arcomon, és bár én be tudom a bornak, nem hiszem, hogy Barnabás is annak tudná be, ha egyáltalán észreveszi a körülöttünk lévő gyér fényben.
- Valóban? - emelkedik meg a szemöldököm kérdőn, ahogy még egyet lépek felé, majd kezét ismét megfogom. A stég széle felé kezdem el húzni, majd odaérve lehuppanok a szélére. - Különös, hogy ennyire egyre gondoltunk. Látod? Nem is olyan rossz, hogy csak ketten vagyunk, Barnabás - mosolyodom fel a férfira őszintén. Nem, tényleg nem rossz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ahhoz képest, hogy a férfi mekkora szerencsétlennek állítja be magát, valahogy ajkai mégis megtalálták az enyémet. És bár csak sebtében érezhettem az alkoholos ízt, mégis jól eső melegség árasztja el bensőmet. Nincs remegés, mégis valahogy ez az apró csók is arra késztet, hogy mosolyogjak, miközben leülünk, mikor már ülök, és akkor is, amikor a férfira emelem a pillantásomat.
- Ne reménykedj - nevetek fel hangosan. - Én például sosem iszom annyit, tudom a határaimat - forgatom meg szemeimet, majd kissé összehúzom tekintetemet, miközben a férfi arcát fürkészem. - De téged szívesen látnálak mondjuk az asztalon énekelgetni... Barcika - széles mosolyra húzom számat, de a nevetést próbálom magamba fojtani, hogy véletlenül se engedjem kitörni, hiszen így is csúnya játékot játszok most ezzel, de nem tehetek róla. Olyan aranyos, amikor mérgelődik! Bár azt meg kell hagyni, hogy én is partner lennék az egyik kolléga, esetleg kollegina cikizésében, ha ez egyszer előfordul. Mert ugye, mi hozza össze a legjobban az embereket? Az együtt nevetés, és szerintem, ha egy ilyen helyzet valóban megesne, akkor lenne min nevetni. Mondjuk valami különleges oknál fogva engem ma este csak Barnabással hozott össze az élet, mégis ugyanolyan jól érzem magam mellette, mintha valamelyikünk, az előkészítős tanári karból, karaoke estet csinált volna a pubban.
- Ohóóó, akkor bizony nagyon gyakran lehettél itt - bólintok felé egy határozottat. - Szerintem még fanklubod is volt - ingatom meg fejemet lehunyt szemekkel. Simán kinézem az akkori lányokból, hogy volt neki, és talán nem csak pár elvetemült lány lépett be, hanem mondjuk a szerényebb fajta is, csak azért, mert nekik is bejött a srác. Szép dolog ez a szerelem, nincs mit tenni.
- Zavarban vagy? - pillantásommal a tó vizét fürkészem, csak egy másodperc erejéig sandítok oldalra, hogy láthassam a férfi reakcióját, de végül úgy döntök elég a hangját hallanom majd ahhoz, hogy ez kiderüljön. Két kezemmel hátam mögött támaszkodom meg, fejemet hátravetem, hogy feltekintsek az égre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Gondolom nem - nevetek fel rögtön, ahogy elém kerül a jelenet. Egy teljesen józan Barnabás felpattan a pub egyik asztalára, neki áll ropni valami szeletelős zenére, végül az üveget szája elé emelve kezdi el ordítani a dalszöveget. Lelki szemeim elé kerülő kép miatt még jobban kitör belőlem a nevetés, és hallom, ahogy a víz visszaveri az egészet. Ha lakik véletlenül valaki a közelben, akkor elnézést kérek, de lehetetlen visszatartani.
- Sajnálom, Barnabás - vonom meg vállamat kissé, miközben rásandítok. - De sajnos lehetetlen ettől a gyönyörűségtől megszabadulni. Örök életedben kísérteni fog - nevetésem csillapodik ugyan, de egy széles mosoly még ugyanúgy arcomat ékesíti, főleg, hogy a férfi minden tudását bevetve ájuldozik nekem a becenév miatt. A visszakérdezésre ismét csak megvonom a vállamat egy sejtelmes mosoly mellett, mert komolyan nem tudom, de amilyen elvetemültek voltak a lányok, simán kinézem belőlük.
- Remélem igen - kuncogok egy halkat. - Lehet féltékeny lennék, amiért engem nem hívtak - úgy csinálok, mint aki tényleg elmereng a dolgon, majd durcás arcot vágva fújtatok egyet. - Hallatlan, hogy nem hívtak meg! - csattanok fel hirtelen, mert azért lehet, hogy akkoriban nem olyan voltam, mint most vagyok, de így sem voltam annyira népszerűtlen. Elvárhatom, hogy meghívjanak egy olyan klubba, amit az én agyam kreált pár perccel ezelőtt, nem? Szerintem is. Akkor meg nincs miről beszélni, és kapják be a többiek, amiért kihagytak belőle.
- Ezt bóknak veszem - hunyom le szemeimet mosolyogva. Valamiért tetszik, hogy most már Barnabás hív Carolinának. Az ő szájából őszintének hangzik ez a név, kedvesnek. Van valami abban, ahogy kimondja, olyan érzésem van tőle, mintha különleges lennék a nevem által. Pedig egy egyszerű névről beszélünk, ráadásul középsőről, nagyon ritkán használom.
A férfira kapom a fejemet, megilletődött tekintetemmel egyetemben, ajkaim kissé elnyílnak egymástól, ahogy bevallja, márpedig ő kellemeset csalódott. - Mit hittél? - nevetek fel hitetlenül. - Hogy elevenen felfallak? - még karjaimat is széttárom. Valóban ijesztő lehetek a határozottságommal a többi embernek, de embert még esküszöm nem ettem és valamiért nem is hajlok a kannibalizmus felé. Tekintetem megenyhül, ahogy megkérdezi fázom-e, majd bólintok egyet, de választ sem várva csúszom hozzá közelebb, tekintetemben némi huncutsággal, hogy mellé érve hozzábújhassak, fejemet a vállára hajthassam. Tudom, hogy nem szép dolog ez tőlem, de amikor megfogta a kezemet olyan mértékű nyugalom járt át, amit át szeretnék érezni még egyszer. Nem csalódtam...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Még lehetek - csettintek egyet nyelvemmel vidáman, és fejemben már körvonalazódik is meg az egész. Az első tag, akit felkérek, hogy fogadja el a tagságot biztosan Emily lesz, mert fogadni mernék, hogy ő benne lenne az ilyenekbe, és nem is utál, amiért kamu jártam a szerelmével, szóval sínen lehetünk. Hát ne vicceljünk! Sínen is vagyunk, meghívom a klubba és már leszünk ketten, így nem kell különösebb ok arra, hogy leüljünk kávézni és beszélgetni. Klubgyűlés kérem!
- Ez kedves - kuncogok fel halkan, szinte akaratlan az egész. Valamiért mindenkiből ezt a reakciót hozom ki. - Te aztán tudod, hogy bókolj egy nőnek, Barnabás kedves - lököm meg vállát kicsit vállammal. - Az őszinteséged lenyűgöz - vallom be neki a gondolataimat mosolyogva. Valóban dicséretreméltó és jól is esik, hogy őszintén elmondja mit hitt és gondolt rólam, amikor először meglátott és talán el is hiszem neki. Pedig amúgy teljesen jó fej vagyok, csak a szőke haj, kék szem és határozott kiállás nem mindenkinek tetszik. A nők legtöbbje például ki nem állhat, a férfiak pedig néha esküszöm félnek tőlem, pedig még esélyt sem adtak arra, hogy megszólaljak. A legközelebbi randira animágusi alakban fogok megérkezni, bárkivel is legyen, akkor majd félhet. Tök igazságtalan az élet.
Kell várnom egy kicsit, mielőtt megérezném Barnabás érintését a hátamon, de nem bánom, mert legalább eljutott idáig, és egészen hamar. Azt hittem minimum ki fog futni a világból, de nem, és ez nagyon jól esik, mert érintésére megint megszáll valami megmagyarázhatatlan és mérhetetlen nyugalom. A nyugodalmas csendet, mert hogy én behunyt szemekkel élvezem a körülöttünk motoszkáló állatok hangját, Barnabás rekedtes hangja töri meg. Felpillantok rá, már amennyire testhelyzetem engedi, végül elmosolyodom.
- Nos, ezzel nem vagy egyedül - eltávolodom tőle pár másodpercre, hogy egyik kezemet tarkójára csúsztathassam, majd zavartalan kezdjek el játszani a hajával, miközben államat vállára teszem. - Régen legalább nem hittél volna végzetasszonyának. Teljesen más voltam, mint most - az utolsó mondat csak suttogva hagyja el ajkaimat. - Vajon mit csináltál volna akkor, ha nem tanulunk, Barnabás?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Hát... - elharapom a mondatot, ahogy visszaemlékszem régi önmagamra, aki még az iskolában sétálgatott folyamatosan egy könyvvel a kezében, hogy ne kelljen beszélgetnie a többiekkel, akik mindig megtalálták. Akkor még ugyanolyan kislány voltam, mint a körülöttem lévőek, így... - Végül is igen. Én is egy lány voltam a sok közül, mint most, annyi különbséggel, hogy talán már nő vagyok - tárom szét a karom nevetve, mert nem trafált annyira mellé. A hajam leggyakrabban valóban fel volt kötve, nem fektettem akkora hangsúlyt az öltözködésre sem, mégis valahogy megtalált a többi lány. Csak ugye a Barnabás fanklubba nem vettek be, amit örök sérelemként fogok megélni.
- Ejj, Bánki - csóválom meg a fejemet mosolyogva. - Hogy fogsz így valaha barátnőt szerezni? - felnevet, én pedig csak egy kuncogást engedek meg magamnak. A nevetése olyan őszintén és barátságosan cseng, hogy valamiért nehéz elképzelnem a férfit egyedül. Mármint szingliként egyedül, nem a szó rossz értelmében. Vicces lett volna, ha valóban rám hagyja a dolgot, mert akkor még azt sem tudtam körülbelül mi a férfi nem, nemhogy kezdjek velük bármit. Természetesen ez az évek során rengeteget változott, de akkor én is egy kislány voltam, aki nem tudta kezelni a férfiak randifelkérését. Szóval valószínűleg ültünk volna egymással szemben, totálisan zavarban és direkt másfele nézelődve, csak nehogy a másikra kelljen tekintenünk. Gyönyörű első randi lett volna, talán ennél még a tanulással is jobban járnánk, de mégis... jól esnek a férfi szavai. Ha akkor összejött volna a könyvtári tanulás, akkor vajon most mik lennénk mi Barnabással?
- Néztem volna rád, édesem, hogy mégis miért nem szólalsz meg - megvárom, amíg Barnabás ismét elhelyezkedik, végül kissé közelebb araszolva kezdem el ismét birizgálni a haját. - Mert én biztosan nem mertem volna megtörni a csendet, és talán észrevettem volna, hogy mennyire helyes is vagy - szelíd mosoly költözik arcomra, amit egyáltalán nem szeretek megmutatni másoknak, pedig tényleg van egy kedves oldalam is. Barnabás pedig - a bornak hála vajon? -, de egész este azt tapasztalhatja. - Nagy valószínűséggel, mindezekből kiindulva, hoppon maradtunk volna - nevetek fel halkan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szeretem, ahogy Barnabás megnyilvánul magáról. Nem mutatja azt, ami valójában nem ő, hanem egyszerűen elfogadta, hogy neki valamiért nehezebben megy felszedni a nőket, mint a többi férfinak. És mi ebbe a dicséretreméltó? Nem vágyik a könnyen megszerethető nőkre, egyszerűen úgy küzd, ahogy neki megy és teheti. Kívánom neki, hogy találja meg azt a nőt az életében, aki megérdemli ezt a mérhetetlen őszinteséget, ami a férfiben van.
- Hé! - kacagok fel kicsit széttárva karjaimat. - Nem tehetek róla, oké? - sóhajtok egy mélyet, ami bent is ragad, amikor megérzem lágy érintését arcomon. Kékjeimet Barnabás tekintetébe fúrom, de nem merek megmozdulni. Elérkeztünk oda, hogy nem merek kezdeményezni, nem merek csinálni semmit, nehogy balul süljön el a dolog. Induljunk ki abból, hogy hányszor maradtam saját hibámból, vagy legutóbb más hibájából hoppon. Köszönöm, de nem kérek többet. Érzem meleg leheletét ajkaimon, és amikor megszólal rekedtes hangja simogatja füleimet, bármennyire nem tetszik, amit mondd. Lehunyom pilláimat, majd egy mosoly kíséretében óvatosan, de lemondóan bólintok, nehogy véletlen kellemetlen legyen a helyzet.
Mindketten feltápászkodunk a stégről, majd az éjszaka gyér fényeiben indulunk el hazafelé. Nem fogom meg a kezét, a pár lépés távolságot is megtartom kettőnk között, pedig nagyon nehéz visszafognom magam az út alatt. Ha csak az érzésre gondolok, ahogy ujjai az enyémek közé csúsznak és megszáll a nyugalom szinte felfoghatatlan vágyat érzek arra, hogy megismétlődjön, de nem. Visszafogom magam, és a hazafelé utat is végig beszélgetjük, ugyanúgy nevetünk. Második találkozót ugyan nem beszélünk meg, amikor elválunk, de ahogy a távolodó férfi alakot nézem, biztos vagyok abban, hogy találkozunk még. Vagy így, vagy úgy, de fogunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nyugalom. Nem kell több az elmúlt napok szarságai után. Barnabás felütötte a fejét, hogy bocsánatot kérjen, amit bár elfogadtam, mert miért ne tenném, de azért az az apró tüske ott van. Szerény véleményem szerint, tényleg mindent megtettem azért, hogy higgyen nekem; nem teszem szét ám mindenkinek a lábam, miért is tenném? Az eddigi férfiak közül az életemben háromhoz kötött valami, a negyedikhez pedig egyszerűen annyi, hogy olyan elveszett volt akkor, mint amilyennek én éreztem magam, és adtunk egymásnak egy feledhetetlen éjszakát. Tényleg bűn lenne élvezni az életet, amikor nem volt senkim? Amikor nem várt senki haza? Amikor a férfira vártam, aki végül el is jött, hogy aztán menjen is? Nos, nem mondom, lehet, hogy Barnabás nem szerencsés a nőkkel, de hogy én sem vagyok az a férfiakkal, az már biztos. Vagy én cseszem el, vagy ők, vagy mindketten hibásak vagyunk, vagy egyszerűen beközlik, hogy nekik ez mégsem pálya. Vagy ott van a negyedik opció, amikor csak egyszerűen érdekből vagy az illetővel, mert szükséged van rá, hogy támogasson anyagilag, hogy az alkoholista apád ne dobja fel a talpát. Igen, van ilyen is, de ez már évekkel ezelőtt történt, és még mindig nincs miatta bűntudatom, pedig legalább egy kicsike lehetne, nemde? Arie-nál és Barnabásnál egyértelműen van, még ha az utóbbi bocsánatot is kért, de... nem. Nincs de. Bocsánatot kért, miután elhordott mindennek és inkább a hallott pletykáknak hitt, mint nekem, szinte esélyt sem kaptam arra, hogy megmagyarázzam.
Alsó ajkamat beharapom, szemeimet összeszorítom pár másodpercre. Feltekintek az égre, kezeimet zsebem mélyére süllyesztem, mert rohamosan közeledik a tél, és ez már az éjszakai kiruccanásaimkor is megérződik. Az ég tiszta, minden csillag és csillagkép tökéletesen látszik, így nem is csoda, hogy ahogyan kifújom a levegőt, egy kisebb felhő képében jelenik meg, majd száll tova. Lassan veszem elő a doboz cigarettát a zsebemből, majd ajkaim közé biggyesztek egy szálat, s az öngyújtó már kattan is. A cigaretta vége felizzik, ezzel egy időben tekintek fel az égre és fújom ki az első slukk által adott füstfelhőt. Nyugalom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az a bocsánatkérés mindent megváltoztatott. Mármint nem bennem, mert én szerintem már menthetetlen vagyok, de talán a hozzáállásomon egy kicsit. Mondom talán. Eljátszottam a gondolattal - nem is egyszer -, hogy fogom magam és átmegyek Barnabáshoz, még a bocsánatkérése előtt. Elmondom neki, hogy egy ekkora baromság miatt nem kellene elengednünk ezt az egészet, mert valami csak elkezdett kialakulni mindkettőnkben, ami miatt én bevállaltam a gyermekes randit, ő meg egy verést. Nem tudom melyikünk járt rosszabbul, de nem is szükséges ezt most ecsetelni. Szóval átmegyek, elmondom neki, hogy ne legyünk fogyatékosak, de a szavak, a tettek, amiket mondott és csinált, ott visszhangzottak a fejemben, láttam őket lelki szemeim előtt. Túl sok maradt a büszkeségemből, hogy képes legyek erre a lépésre. Így is túl sokszor lemondtam róla a férfi miatt, most pedig már nem vagyok hajlandó. Ez lehet az én önzőségem, de akkor sem.
Mélyet szívva cigarettámból leszek biztos a döntésemben, határozottan rá is bólintok egyet, amikor a hang megszólal. Nem pillantok arra, nem fordítom el a fejemet a csillagos égről, egyszerűen megvárom, amíg a férfi mellém ér, mert ugye, hova máshova menne, mint megkeseríteni az életemet, mindezt úgy, hogy megint pofátlan módon robban be? Amikor mellém ér, csak oldalra sandítok, majd egy gunyoros mosollyal ajkaimon csippentem mutató- és középső ujjam közé a cigarettát.
- Nem tartozom neked semmivel - felelem egyszerűen a férfinak. Miért is tartoznék neki? Azért mert gondolataim ezerrel szálltak mindenfelé, és véletlen elszóltam magam? Hogyne, majd a kezét is megkérem gyorsan, hogy nehogy véletlen megint a csempének taszítva találjam magam, mert éppen neki játszadozni van kedve. Bah, férfiak. Egyszer a sírba fognak tenni, és van egy olyan érzésem, hogy a mellettem álló éri el ezt a leggyorsabban. Komolyan, miért talál meg mindig? Nyugalomról volt szó, nem arról, hogy megint feltűnik, és felidegesít. Még ha csak belül is, mert nincs az az isten amiért megmutatnám neki idegességemet.
- Nincs jobb dolgod? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, miközben felé fordulok. Bal kezem, jobb felkarom alá csúsztatom, cigarettámat ajkaimtól pár centire tartom, és fürkésző tekintetemet le nem veszem róla. - Elég unalmas életed lehet - vonom meg vállamat egy halvány mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Hangosan felnevetek a jelzőre, ennél szebbet mostanában úgysem kaptam, így érthető talán a jó kedves egy kicsit. Antipartiarc? Az mégis milyen? Nem én vagyok ott mindenhol, ahol a férfi, akinek a nevét sem tudom a mai napig, pedig elég gyakran összefutunk mostanában. Nem mondom, hogy zavar, mert de, csak értitek, azért ha az ember nyugalomra vágyik, akkor azt nem így képzeli el. Legalább az első cigit adta volna meg nekem békességben, de ő pontosan az első slukk után toppan be, mint valami hős, hogy segítséget nyújtson. Aha, meg amikor én ősz vénasszony leszek, elhiszem majd neki, még az ellenére is, hogy a mosoly, amit megenged magának őszintének tűnik. Ilyet is tud? Felettébb érdekes.
Csípőmet kitolom, bal kezemmel támaszkodom meg rajta, amikor úgy kezd el velem beszélni, mint egy fogyatékossal. - Igazad van - őszintén mondom, ami még engem is meglep, de ez ma egy ilyen nap. Ilián kinda kedves, én pedig kinda igazat adok neki. Mit rejtegethet még a mai nap? - Köszönöm, amit az étteremben mondtál - amit tettél az nem kerül bele a portfólióba, mert nem értékeltem egyáltalán, hogy vetkőzött, majd mint valami tárgyat húzgált magához. Még mit nem! - Nem a faszim volt, és nem hozta helyre - vonom meg vállaimat teljesen semlegesen. Ami akkor történt az már megtörtént, és hiába kért bocsánatot Barnabás a tüske, amit maga után hagyott még azért ott van. Sajnos nem hiszem, hogy egyhamar elmúlik. Bár én mondjuk már ne higgyek semmit, abból kiindulva, hogy éppen életem megkeserítőjének sztorizgatok arról az estéről, mi?
- Kösz a bókot, majd igyekszem - biccentek egy aprót a férfi felé, nem mintha nem lennék tisztában azzal, mennyire jól és nézek ki. És sajnos minden elfogultság nélkül. Sokan mondták már, de olyan tizenkilenc éves koromban még én magam is rájöttem, amikor elég sok férfi tekintetét elkaptam magamon. Csak idő kellett, hogy kibontakozhasson a magabiztosságom a szépségem mellé. Megtörtént. És mit érek vele? Félnek tőlem a férfiak, és tényleg elhiszik, hogy embert eszek.
- Mit keresel itt ilyen későn? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, de a kérdést az égnek teszem fel inkább, mintsem a mellettem állónak. Mélyet szívok cigarettámból, lehunyt szemekkel fújom ki a füstöt a csillagok felé. Ha már így alakult, miért ne használhatnám ki Ilián kedvességét, ami valószínűleg nem fog tovább tartani, mint három perc? Na ugye!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A tenyérbemászó mosollyal egyszerűen csak nem foglalkozom, hiszen mit érnék el vele? Ha valamit akar, úgyis megszerzi, mert mint tapasztaltuk, nem egy erkölcsös vélával találkoztam a falatozóban. Nem mintha életemben olyan sok vélával hozott volna a sors - mondjuk egyel, a férfin kívül -, de az legalább nem élt vissza vele. Legalábbis nem velem.
- Dicséretreméltó - forgatom meg szemeimet a drámai hajbókolásra, de inkább az egész helyzetre. Nagyon úgy néz ki, hogy ma estére megkaptam a legegoistább férfit társaságnak, akit valaha látott ez a Föld nevezetű bolygó, és nem úgy tűnik, mint aki hamarosan ellépni kívánna. Hiszen ugye, mi a cél? Az őrületbe kergetni, na eddig meg nagyon jól is halad vele. Csak nehogy forduljon a kocka még a végén. Hah! - Ennél rosszabbat ne kapjak soha - a halvány mosoly rögtön feltűnik arcomon. Cigarettámat ajkaimhoz emelve szívok bele, a füst ismét az ég felé távozik, kicsit lassabban, kicsit megfontoltabban. A hideg kezd beállni, a füst is szépen lassan szállingózik, hogy majd végül tovatűnjön. És bár a helyzet abszurd, mert mégis ki kurvázna le egy férfit, plusz mikor, azért a mosoly valamennyire őszinte ám. Nem tudom, mi a férfi célja, egyelőre úgy vagyok vele, hogy a három perces kedvesség faktort kihasználom, és csak élvezem a lehetőséget, mielőtt megint felavanzsál Mr. Alpárivá. Az élet apró örömei.
- Pf - nagyon nőies és kedves reakció, felső ajkam jobb szélét kissé felhúzva pillantok oldalra. - Nem mintha téged akart volna meggyőzni bárki is - tényleg mindennek róla kellene szólnia? Kötve hiszem, de ő nagyon elhiszi, hogy mégis, így kötelességemnek érzem néha kicsit felhomályosítani a férfit; nem, nem minden róla szól, vagy köthető hozzá, vagy van egyáltalán köze hozzá. Ilyen cudar egy világot élünk mi, halandó emberek, akiknek nem adatott meg az, hogy manipulálják az embert egy puszta mosoly megvillantásával. Hallatlan!
- Nem, valóban nem volt az - motyogom orrom alatt, majd elfordítom fejemet. A víz teljesen nyugodt, egy nagyobb hullám nincs rajta. Na, nekem is ilyennek kellene lennem! Csak a férfinak lejárt a három percnyi kedvessége, így is túlteljesített, szóval visszatérhetünk a megszokott adok-kapok beszélgetéshez. Akkor felkészülök lelkileg. Vagyis...
Micsoda? Hitetlen emelem rá tekintetemet, jobb szemöldököm is kissé megráng, amikor belekezd, majd kis szünet, a csikk landolási helyét is pont leszarom, végül folytatja. Kérlek, Machay, mire megy ki? - Érdekes felvetés, és nem győzök eléggé hálás lenni neked, kedves... Bárki - fordulok egész testemmel a férfi felé, miközben a csikket a tóba pöckölöm. Júj, badass girl, bár nem oda akartam, de mindegy. - Azonban nincs szükségem sajnálat és/vagy szánalom randira, kösz, szerintem megoldom valahogy magamnak, plusz... - lépek egyet közelebb a férfihoz egy szélesebb mosollyal. - Majd ha mágia nélkül is eléred azt, hogy igent mondjak, akkor nem leszel szararc - fejemet én is oldalra biccentem, pontosan arra, amerre Ilián teszi, kezeimet zsebrevágom, és vállaimat kissé előre nyomva kezdek el előre-hátra ingázni, mert baszki! Rohadt hideg van ám ahhoz, hogy én itt csak ácsorogjak!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Mindig van - és hogyne volna? Ennél szarabb már tényleg csak az, hogy valamiért megint a férfi, vagyis bocsánat, Ilián társaságában találom magam, akin kiigazodni egyenlő a lehetetlennel, és már nem is próbálkozom. Felsültem, mint nő, ezen pedig az sem segít, ha éppen megvélázni van kedve, mert lehet akkor is elbaszom az egészet. Már szinte kacagni van kedvem az egész helyzeten, de mázlimra időben eszembe jut; nem vagyok egyedül, így az agymegborulást inkább későbbre tartogatom egy üveg jó vörösbor mellett. Nem vagyok ítélkezős típus, mert ugye pontosan, az első ítéletek miatt vagyok jelenleg a falu kurvája, aki több helyen is oktat - nem fontos, lépjünk tovább rajta -, azonban Ilián nem nagyon hagy maga után más következtetést. Örvendetes hír lenne, hogy csak parancsra használja a mágiát, én mégis a kivételesek közé tartoztam a Falatozóban. Köszönöm, hálás vagyok. Várjunk...
- Látod? Tényleg van lejjebb - villantok meg egy széles vigyort. Tekintetemet elveszem Iliánról, összeszűkült szemekkel vizslatom a környéket a gyér fényben, hátha... meg van! Zsebeim mélyére süllyesztem kezeimet még jobban, már ha ez lehetséges még egyáltalán, majd elmegyek a férfi mellett és levetem magam a rozoga padra. Kicsit már billeg, kicsit rohadt fa szaga van és nem is mai darab valószínűleg, de nem baj, mert a célnak pontosan megfelel. Hogy üljenek rajta, bezony. Lehuppanok, lábamat keresztbe vetem.
- Örülök - intek neki a névre. Ezt is megtudtuk. Oldalra biccentett fejjel mérem végig a férfit, mert a név valahogy annyira passzol hozzá, hogy az ember már szinte fizikai fájdalmat érez ettől, és valahogy a hangzása is annyira... különleges. Ilián. Tetszik, nem mondom, csak valamelyest ront az összképen az, hogy az immár előttem álló viseli büszkén.
- Áh - csettintek egyet nyelvemmel a visszakérdezésre. - Akkor nem randi, hanem "elviszlek valahova". Rendben - mosolyodom el szélesen, még szemeimet megforgatni is van időm, de tényleg csak leheletnyire mozdulnak el eredeti állásukból, hogy végül felfelé nézzek és tekintetem ismét megakadjon az égen. Nem szeretném hagyni, hogy felidegesítsen, és szerintem meglepően jól is haladok vele, mert tényleg nem érzek idegességet. Az első találkozásunkkor valóban a plafonon voltam tőle, legszívesebben puszta kézzel fojtottam volna meg, főleg, miután olyan kedvesen a mosdóban hagyott, mert jaj, de vicces volt. De most valahogy nem sikerül kihoznia a sodromból. Nem mondom, hogy a legjobb társaság, amit kívánhatok, de mindenképpen jobb, mintha egyedül lennék, nem?
- Annak semmi nem árt - nevetve dobom át vállam felett szőke tincseimet. - Nem, mintha kérdeztem volna, de örülök, hogy jól szórakoztál - óvatos mosoly, nincs benne rosszindulat, nincs benne semmi negatív, csak egy mosoly, ami talán még aranyosnak is mondható. Meglepő, de elvileg tényleg van ilyen mosolyom, bár én még nem találkoztam vele, egyszer mondták, én pedig elhiszem nekik.
- Amúgy meg - esik pillantásom Iliánra, egy még szélesebb mosoly mellett. - A teljesítményértékelésem mindenképpen Arie-val kezdődne, a második Nico, de talán csak a helyszín miatt, Jason, végül az ex-férjem - előre-hátra biccentem a fejemet párszor, csak magam megerősítéseként, mert talán Nico és Jason egy helyen vannak. Nico mindenképpen a helyszín miatt - rendben, nem volt rossz, igazából... oké, nem fejtem ki -, Jason meg. Nos, Jasonbe szerelmes voltam, ahogy Arie-ba is. Szar dolgok ezek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nyilvánvalóan az én hölgy mivoltom megkérdőjelezhető, amikor semmit nem tettem, mégis kurva vagyok, meg ugye, nos, hogy is mondjam szépen? Nem én basztam fel a csempére vélamágiával a férfit. De természetesen az én mivoltom megkérdőjelezhető, nem Ilián férfiassága, aki kihasználta az alkalmat, de mégsem, és ezért hálásnak kell lennem neki. Az is vagyok. Vagyis leszek. Majd egyszer biztosan, de egyelőre csak odáig jutok, hogy felemelt fejjel nézzek fel rá.
- Honnan tudod a vezetéknevem? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, de azért a mosoly nem lankad, bármennyire is lankadnia kéne, hiszen egy idegen férfi tudja a vezetéknevemet, amikor idegből ordítottam az arcába, hogy Ophelia a nevem. A Carolina és a Brown nélkül. Mi van Ilián? Unatkozol otthon, így kiderítettél egyet s mást a nőről? Mert azt biztos nem, hogy mi az az intim-szféra, amikor a nyakamba ül szinte, pedig a pad hosszúsága nem indokolná ezt. Nem bánom, nem arról van szó, mert a szél is felkerekedett, és a ruházatom talán nem a 0 fok körüli ácsorgásra, majd ücsörgésre lett kitalálva, és így Ilián legalább felfogja a szelet. Valószínűleg az egója a legtöbbet, és ezt mantrázom magamban, amikor illata megcsapja a lágy szellőnek köszönhetően orromat. Férfias, erős, mégsem túlontúl karizmatikus, pontosan olyan, amit egy férfitól elvárna egy nő, ha elmennek valahova. Az arany középút.
- Lehet - merengek el, miközben előre dőlök, hogy könyökömmel megtámaszkodjak térdemen. - Szólj, ha tudsz egy ilyesfajta férfit. Egy próbát mindenképpen megér, mert a legtöbb fél tőlem - nevetek fel halkan, pilláimat is behunyom pár másodpercre, de ki is pattannak, ahogy a férfi nevetni kezd. Nagyon nevetni. Visszakérdez, hahotázik tovább, én pedig értetlen nézek rá. Mi ebben olyan vicces igazából? Ezek szerint vannak olyan férfiak, akiknek a négy is sok, attól függetlenül is, hogy előttük történt az egész, de... Na jó, ez kurvára - hah! - nevetséges. A rohadt életbe, ez tényleg az! Mégis miért kellene elviselnem ezt a jelzőt, mondjuk felejteni sem tudom, mert Ilián folyamatosan megemlíti, amikor semmit nem tettem? Négy férfi, akikhez valamilyen szinten kötött egy érzelem. Kihez erősebb, kihez gyengédebb, de kötött valami. Próbálom visszafogni a nevetésemet, de belőlem is kitör, kezemet ajkaim elé téve igyekszem moderálni magam, pedig vállaim annyira rázkódnak félő, hogy a pad összeesik alattunk. - Oké, ez abszurd - nyögöm ki két nevetőroham között, végül egy mély sóhajjal, de még mindig mosolygó arccal és tekintettel nézek Iliánra.
- Nehéz kérdés - bökök rá a férfira. Valóban az, mert sosem gondolkodtam még el ezeken a kérdéseken. Mármint, van olyan, aki igen? Oké, Iliánon kívül, mert belőle simán kinézem, hogy minden numera után egy 10-es skálán pontozza a nőket és a menetet is. - A legjobb mindegyikben az volt, hogy szex - nevetek fel halkan. Nyilván nem fogom Ilián orrára kötni a részleteket, még csak az kéne. - Legrosszabb csak két esetben volt. Az ex-férjemnél, hogy egyáltalán meg kellett tenni, különben feltűnő lettem volna, a másik pedig Jason. Nála egyszerűen az elválás esett nehezemre - alsó ajkamat beharapva gondolkodom el a következő kérdésen. Amit egyiktől sem kaptam meg? Nem is olyan nehéz ez a kérdés, ha az ember egy kicsit jobban bele gondol. - Az, hogy egyedül Arie bánt velem úgy, ahogy azt elvárnám egy férfitól. A vége felé tényleg ő hordta a nadrágot, és nem hagyta rám, de akkor már mindegy volt - vonom meg vállaimat. A vidám témára előveszem cigarettámat zsebemből. Az öngyújtó kattan, pár másodpercig csak a lángokat figyelem, míg végül felizzik a dohány és mélyet szívhatok belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Na már most, nem lehet nem észrevenni, hogy Ilián szemöldöke is megemelkedik a kérdésen. Mondanám, hogy meg vagy!, de ugye mindenki tudja, hogy ez egyáltalán nem így van. Magamban azért örülök, és csak elraktározom a szívem mélyére a tényt, hogy sikerült megfognom a mindenre figyelő és mindent tudó Iliánt, aki mindennek IS a nagymesterének tartja magát. De mindezt magamban, szóval csak türelmesen várom a választ, megpróbálva nem rögtön a legrosszabbra gondolni, mert azért, ha kutakodott, az elég creepy lenne. Bár nem derülne ki sok minden rólam, hiszen nincs titkolnivalóm, de azért nem kell tudnia mindenkinek mindent a másikról. Legalábbis engem pont nem érdekelnek mások dolgai. Legalábbis, ha az illető sem keltette fel az érdeklődésem. Oké, akkor félig nem érdekelnek mások dolgai.
- Aha - sandítok oldalra szkeptikusan a férfira. Vajon miért nem hiszek neki? - Mi az isten az a FÖTYE? - nevetek fel hitetlenül. Baszki, ez a Bözsi néni többet pletykál rólam jelenleg, mint az egész faluról összesen. Tényleg nincs jobb dolga? Na meg miért mondd el minden információt rólam, amikor ő sem tud semmit? Vagyis tőlem bizton nem tud semmit, mert életemben nem beszéltem vele, hála az égnek, azért ezt szögezzük le. Az információ kiadással még nem is lenne olyan nagy bajom, mert ugye pletyka az összes, egyik sem biztos, ki elhiszi, ki nem - khm -, de egy Iliánnak? Pont egy Iliánnak kell kiadni ezeket a dolgokat? Még szerencse, hogy nem plakátoljuk ki a falut a fehérneműs fiókommal gyorsan, csak a biztonság kedvéért, hogy mindenki teljesen képben legyen, nehogy elmaradjanak információmorzsák. Bah!
- Mert a férfiaknak, tapasztalataim szerint, olyan nő kell, aki kussol, főz, mos, takarít, szétteszi a lábát, amikor a hímnek éppen olyanja van - sóhajtok egy mélyet fáradtan. - Na, én nem ilyen vagyok, és ezt mindenki tudja, plusz a határozott kisugárzásom sem nyom sokat a kedvességi mércémen, pedig nézd meg milyen édes vagyok! - sóhajtok egy nagyot. Ó, ezek igen egyszerű dolgok ám. Ha az ember szemfüles, akkor elkaphatja ezeket az infókat magáról, márpedig én az vagyok, főleg, ha rólam van szó, szóval... ja, eléggé képben vagyok. Ezek nem általam kreált dolgok, hanem férfiak szájából elhangzott tények, és ezekből általánosítani már annyira nem bonyolult folyamat, ha az embernek van egy kis gógyija, márpedig nekem van, és azt mindig örömmel is használom. - Ki beszélt megint rólad? És kérlek, ne hívj Szöszinek. Két nevem is van, gondolom, ha már a vezetéknevem tudod, akkor a középső nevem sem titok többé - forgatom meg szemeimet alig észrevehetően. Egy elégedett, mégis alig észrevehető görbe kerül fel ajkaimra, mert ez elég szórakoztató helyzet. Nem az, hogyha talál egy álomba illő herceget, fehér lovon közlekedni, akkor hozzám küldi - innen is kösz -, hanem az egész. Valamiért nem tudom elképzelni, ahogy Ilián beszélget a nénivel, és pont rólam. Mondjuk azt sem tudtam elképzelni, hogy egyszer egy meghitt, esti sétám odáig fajul, hogy Ilián mellett ülök, dohányzunk és együtt nevetünk, mintha világi haverok lettünk volna örök életünkben. Be kéne fejeznem a hinni meg nem hinni dolgokat, mert úgysem jön be soha, szóval oké, simán elhiszem - talán -, hogy valóban Bözsi néni kapta el a férfit és kezdett el sztorizgatni neki is rólam. Vajon még kinek? Körkérdést fogok kiplakátolni a faluban inkább, nem a fehérneműs fiókomat. Ez jobb ötlet.
- Az első az jogos. Mármint, hogy szerettem - bólintok párat, majd kis szünet. A nikotin égeti tüdőmet, és nagyon szégyellem magam, amiért megint dohányzok. Vagyis nem, nem dohányzok, csak véletlen elmentem venni egy doboz cigarettát, mert úgy gondoltam, talán segíthet nagy magányomban. Hogyne. Segített. Bevonzotta Iliánt. - Az ex-férjemről meg inkább ne beszéljünk, mert hánynom kell - emelem fel kezemet a férfi felé, a hatás kedvéért másik kezemet szám elé teszem. Pár másodperc múlva veszem csak el, majd mintha mi sem történt volna szívok bele egy jókorát cigarettámba. Mutató- és középső ujjam közé csippentem a szálat, majd hátra dőlök a padon, és az eget fürkészve válaszolok. - Nem tudom. Balfasz vagyok? - kérdezek vissza értetlen. Tényleg nem tudom miért nem fogok ki magam mellé valaki normálisat. Vagy, ha nem is normálisat, nem vagyunk telhetetlenek, rendben van, akkor egy normálisabbat. Fiatal vagyok, jól nézek ki, és nem is vagyok elkésve semmivel, de azért jól esne talán hazamenni úgy egy hatalmas udvarral rendelkező kertes házba, hogy a - minimum - huszonkét Corgim fut felém. Ajj, de jó lenne! Kiakadna a cukisági-faktorom minden egyes megélt napon. Aztán jöhet a férfi is kitárt karokkal. De csak a Corgi-had után.
- Miket nem mondasz nekem, Ilián - szinte sóhajtom a nevét. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy azzal a férfival beszélem meg a bajaimat, akitől állandójelleggel vagyok a plafonon. - Legközelebb tökön markolom, hogy megnézzem a helyén vannak-e a golyói, de azért ne álljon fel neki, még így sem, mert kell egy kis továbblátás. Így megfelel? - biggyesztem ajkaim közé cigarettámat. A parázs felizzik, ahogy szívok belőle, a füstfelhő az ég felé távozik, és fejemet fent tartva fürkészem a csillagokat. - Te lennél a szexuális szolgáltatás? - oldalra sandítva mérem végig a férfit tetőtől-talpig. Lassan, minden részletet agyamba vések. - Ott talállak, ahol én vagyok, mert már beteges, hogy mindig összefutunk véletlenül. Mellesleg - fordítom fejemet oldalra, hogy Ilián tekintetébe fúrhassam kékjeimet. - Holnap ráérek - egy elbűvölő mosolyt küldök a férfinak, még fejemet is kissé oldalra biccentem. Ez egy remek beszélgetés, kérem szépen a kedves közönséget! Remek!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Remélem jó pár év! - tettetek felháborodást, de szám szegletében ott bujkál a mosoly, ami egyértelműen elárul. Az évek múlásával az a legnagyobb baj, hogy így közel a harminchoz is, nyilvánvalóan, erőm teljében vagyok, és szerintem ez akkor sem fog változni, amikor betöltöm a hatvanat. Ez nem egoizmus, ezek tények. Túl pörgős életet élek ahhoz, hogy engem a korom alapján kispadra ültessenek. Megpróbálhatják, de felesleges erőfeszítés.
- Ne akard nekem beadni, hogy mellényúltam - forgatom meg szemeimet vidáman, könyökömmel megtámaszkodom térdemen, majd államat ökölbe szorított kezemre helyezem. A tó vize ugyanolyan nyugodt, mint amikor jöttem, és ez a nyugodtság valamiért frusztrál. Mint a vihar előtti csend, értitek nem? Az sosem jó, mert akkor valami hamarosan robbanni fog. Mondjuk az én életemben már mi nem robban? - A legtöbb férfi nem tud kezelni egy határozott nőt, így inkább meg sem próbálják, mert "úgyis elbuknának" vele - szabad kezemmel mutatok a levegőben macskakörmöket, hogy mindenkinek egyértelmű legyen. A mai férfiak tényleg legtöbbje szereti azt az utat választani, amin nincsenek kihívások, nem kell megküzdeni semmiért, egyszerűen az öledbe hullik - maradjunk a témánál - egy olyan nő, aki mindent megad neked kérés nélkül. Gondolom mindennemű kifejtés nélkül is egyértelmű, hogy bár szeretek a szeretteim kedvében járni, de nem fogom senkinek kinyalni a seggét. Probléma van? Oldd meg, ne kifogásokat és menekülőutat keress, vagy kreáld magadnak a megfelelő válaszokat. Oldd meg! - Te most tényleg kioktattál engem szexből? - ráncolom össze szemöldökeimet még mindig a tavat fürkészve, de amikor eljutnak a szavak jelentései tudatomig, lassan egyenesedem ki, és tekintek Iliánra. Most ez komoly? Hogyha nem akarom, akkor mondjak nemet? Mi a...? Pillogok a férfira pár másodpercig, lehet tovább is, mint illendő lenne egy másik embert bámulni, majd kitör belőlem a nevetés, és egyszerűen nem tudom visszafogni magam. Őszintén nevetek, mindkét kezem hasamra csúszik, mert már tényleg fáj. Mély levegőket véve próbálom magam moderálni, de nem tudom hány perc elteltével sikerül csak, még így is rázkódó vállakkal és széles vigyorral emelem pillantásom Iliánra. - Ez nagyon jó volt. Remek! Huh, köszönöm - lehunyom szemeimet, egy utolsó mélyet sóhajtok, majd lábaimat keresztbe vetem, kontyomból egy kikandikált tincset fülem mögé tűrök, végül hátradőlök a rozoga padon.
- Hatalmas kreativitásra utal ez a becenév, kedves Ilián, büszke lehetsz - éééés én itt lezártam a témát. Ha így szeretne hívni, akkor hívjon, előbb vagy utóbb - valószínűleg utóbb -, de hozzá fogok szokni. És a tenyérbemászó vigyor a képén csak még inkább megerősít abban, hogy nem szabad kiakadnom, mert azzal örömet szerzek neked. Moderáld magad, Ophelia! Gondolj valami totálisan másra.
- Neked megsúgom - sandítok oldalra egy tizedmásodperc erejéig. - Már akkor is kihasználtam az embereket; kellett a pénze - hogy mire? Azt nem kötöm a férfi orrára. Elég, ha ennyit tud, és ha mindezek alapján von le következtetéseket, nekem már az is megfelel, mert nem érdekel mit gondol, ahogy eddig sem érdekeltek mások gondolatai rólam, esetleg a véleményük. Ha rákérdez, elmondom neki, ha nem kérdez rá, akkor így járt, nekem nem lételemem kiadni a múltam darabkáit, főleg nem olyan embereknek, mint a mellettem ülő. A mindig mindent tudó Ilián sem tud mindent. Micsoda fordulatok. - Eddig sem kerestem őket, jöttek maguktól, ez innentől sem fog változni - vonom meg vállamat kicsit, ajkaim közül kiveszem a cigarettát. Soha nem kerestem az igaz szerelmet, a hős lovagot, aki egy bajba jutott helyzetben megment. Felesleges időpocsékolás, és nekem éppen időm nincs ilyenekre. Majd, ha eljön a megfelelő idő, én is megtalálom a saját Jack-emet, mint Kori, de egyelőre jók nekem a sárkányaim is.
- Nyilván nem csinálnám meg, ennyire én sem vagyok elvetemült - nevetek fel halkan, mert tény és való, hogy nagyon vicces látvány lehetnék kívülről egy ilyen helyzetben. Szegény pasik. - Elég jó? Nekem az sosem volt elég - mosolyodom el szemtelenül. - Szóval én egy bajbajutott hölgy vagyok? Jó tudni, ez fontos információ - csettintek egyet nyelvemmel, cigarettámból mélyet szívok, fejemet az ég felé emelem, a füst is arrafelé távozik. Túl nyugodalmas ez az éjszaka...
- Haladunk ezekkel a becenevekkel. Mindenkit megtisztelsz velük, vagy csak én vagyok ilyen szerencsés? - mármint hogy csípjem ki magam? Ember, én mindig ki vagyok csípve! Még a hálóruhám is Olaszországból van, hát nem úgy van az, hogy engem mindenki láthat mackónadrágban és lejárt szélű papucsban! Ez hallatlan, baszki! - Tudod mit? Kicsípem magam, csak hogy örülhess valaminek a megkeseredett életedben, és láss valami szépet is egyszer legalább - szívok egy utolsó slukkot, majd a földön nyomom el a csikket. Ne felejtsem el kidobni. Visszaegyenesedve fordítom kicsit jobban testemet Ilián felé. - Akkor holnap hatkor a téren - a férfi lábán megtámaszkodva állok fel, nyújtózkodom egyet, lehajolok a csikkért, majd kezemet zsebeim mélyére süllyesztve indulok el a legközelebb kuka felé, ami mellől még visszatekintek a férfira, miután a csikk benne végezte. - Ne késs! - halvány mosoly játszik ajkaimon, amit már meg sem próbálok palástolni, mert tudom, hogy én fogok késni. Ahogy mindig mindenhonnan. Hátat fordítva Iliánnak emelem még fel kezemet, amolyan "akkor holnap" jelzéssel, és indulok el komótosan vissza, a falu felé. Holnap hat.