Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Elnevetem magam a kérdésére, és kicsit megingatom a fejem, mielőtt válaszolnék neki. Kell azért egy pár másodperc mindig. Imádom a humorát, az együtt töltött hétfők során számos olyan pillanatunk volt, amikor azt hittem, hogy a nevetés fog elvinni. Mit neked vérfarkaskór, ha kinyírhatnak humorral is? Mindenképpen ki kell derítenem azt, hogyan lehet elhúzni ezt a betegséget, és megcélozni a legidősebb vérfarkas megélt életkorát még öttel, lélekben meg tízzel. Sosem tudhatom, hova fejlődik az orvostudomány még. - Sosem értettem a farkast. Nem valami kulturált fogyasztó, az biztos. Egyszer az egyik munkaadómnak két kutyája volt. Mind a kettőnek ugyanannyit adott. Testvérek voltak, testvériesen elosztozkodtak. Az egyik szó szerint mindent egyben lenyelt, aztán nézett a másikra, aki szépen, megfontoltan fogyasztott, és fel volt háborodva, hogy neki még van. Én a másik kutyával értettem egyet, kiélvezni az ízeket, ez a mottóm. És ez abban a tekintetben morbid, hogy Piroskáról beszélünk, de hát én tuti kiélveztem volna a kis köpenyest. - minden normális farkas is, jó hosszan rágódtak volna a lánykán. De hát ilyenek ezek a mesék, Arielt bírtam, egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy öngyilkos lett a csávó miatt, aki fel sem ismerte.
- Nem, ilyenkor elindulok a reptér felé, és az első géppel megyek, amire kapok még jegyet, és persze nem többszázezer. Hagyom, hogy irányítsák a sorsom, és tudod, hiszek ebben. Amikor ide kellett jönnöm, a nagyszüleim, hogy megmutassák, milyen jófejek, elvittek magukkal színházba. Gondolom, hogy ne a temetésen szembesüljön mindenki a jelenlétemmel. Volt ott egy lány, aki nagyon megfogott, soha úgy még senki. Küldtem neki egy csokor virágot, aztán betévedtem a kedvenc helyemre itt, kerestem a múltam, de már nem volt ott, csak a lány, aki imádja, ha virág nyílik a teáján. - még meg akartam őrizni a titkot magamnak, de úgy, hogy mellettem sétál, kéz a kézben, nem szerettem volna, ha bűntudata lesz, amiért kap egy újabb csokrot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

- Valójában most sem akartam elmondani. - veszem elő a napszemüvegemet és felbiggyesztem az orromra, mielőtt még megvakulok, őrült egy időjárás van, annyi szent. A kezem az üres zsebembe dugom, és félmosollyal az arcomon pillantok le rá. - Csak nem akartam, hogy rosszul érezd magad a virágok miatt. Hogy bűntudatod legyen, mert kaptál egy szép csokrot. - látva a reakcióit, egy kicsit aggódtam, hogy ez lesz, és mivel tudom, hogy mellettem nem lesz mindig boldog az élete, szerettem volna, ha tudja, hogy ezek miatt a virágok miatt nem kell rosszul éreznie magát, mert én voltam.
- Szeretek barkácsolni. Egy tény, amit lehet, hogy már mondtam korábban. Szóval, ha bármit meg kell nálatok szerelni, rám bízhatod. Szeretek hasznos lenni. - szeretném, ha többet tudna meg, mindent megosztanék vele, nem csak az utazásokat, de nem szeretném, ha szóáradattal találná szembe magát, így inkább csak leszakítok egy amúgy is letört virágot egy mellettünk lévő bokorról, és felé nyújtom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Nem tudom, hogy mi lesz ezután. Itt maradtam, munkát kell találnom, lakhatást, pénzre van szükségem és rutinra. Ezt az erdőt ismerem, a többi farkast meg fogom ismerni, mert tudom, hogy vannak még, mindig voltak. Sok mindent meg kell oldanom, ami talán egy kicsit kétségbe is ejt, de ugyanakkor vágyom is rá. Biztos pontok. Ez egy teljesen új élet lenne, ami ki tudja, talán nem ér véget néhány hónap alatt. Talán ezért történt minden, hogy megállapodjak végre. Vajon egy farkasnak is lehet boldog befejezése?
Jelen pillanatban, életemben először, azt hiszem, hogy igen, ahogy az ajkai az ajkaimat érintik. Még arra sem marad időm, hogy a napszemüveget gyorsan lekapjam, pedig van egy pont, ahol az agyam átkattan, és tudom, hogy csók lesz a mozdulat vége. Belemosolygok a csókba, a karjaimat köré fonom, és nem engedem, hogy elhúzódjon, amíg nem viszonoztam a csókot. Most még nincs bennem követelés, pedig egyetlen pillanat alatt számos dolgot csinálnék. Elvinném a nagyszüleimhez töltött bundáskenyeret enni, a szüleim sírjához, oké, ez kicsit morbid, de hát az életem része. Elvinném a kedvenc helyeimre, végigszaladnék vele egy életet, hogy lássam, hova futunk ki. De most csak tudnom kell állni, és mosolyogva lepillantani rá, meg persze végre levenni azt a szemüveget, hogy a szemébe nézzek.
- Olyan bénán hangzik az, hogy járunk-e, mi lenne, ha inkább átugranánk ezeket és párként hivatkoznánk egymásra? - ennél valamivel romantikusabb dolog is kijöhetett volna a számon, nekem mégis ezt a kérdést sikerült feltenni, csodálatos.