Rufus

Éhes vagyok. Nagyon éhes. Ma még egész nap nem ettem semmit, és annyira éhezem, hogy csak na. Na jó ez kicsit túlzás, mert Afrikában sokkal jobban éheznek, mint én, szóval nem kéne nekem itt nyavajognom, hisz bármikor elmehetek valahova enni. Mondták már, hogya konyhába bármikor elmehetek, mert a manók úgyis adnak valamit, ott biztos nem éheznék. De nekem most semmi kedvem nincs ahhoz, hogy csak kastélyban bóklásszak, mert tuti nem találnám meg elsőre a konyhát. Így inkább elmegyek a faluba, biztos van ott is valami jó kis étterem, vagy bármi, ahol lehet enni. Már nagyon jól tudom az eridon és a bejárat közti utat, így hamar kiérek, onnan pedig már csak pár perc míg a faluba érek. Csodás ez a falu, az biztos hogy sok időt fogok itt tölteni. De most már csak valami éttermet kéne keresnem. Az orrom érez valami nagyon finom illatot, ez tuti hogy kajálda lesz, más nem is lehet. Körülnézek, és meg is látom a gyorséttermet. Azt a kis távot már szintre futva teszem meg, és azonnal be is rontok.
- Helló! Szeretnék kérni.... Öhm... sült pisztrángot krumplival és vízzel. - mondom, majd amint megkapom, ki is fizetem, és csak aztán nézek ülőhely után. Meg us pillantom a legmegfelelőbb helyet, az ablak mellet,és azonnal letelepedem, és elkezdek falatozni az utcát bámulva.

Emma

Friss levegőre van szükségem. Olyannyira nagyon, hogy még a tanulás sem érdekel. Egész eddig csak tanultam, mást sem csináltam. Alig mozdulok ki a szobából, és ha mégis, akkor is csak a vizsgákra megyek, vagy épp csak a KH-ig. De ebből elég, most azonnal kimozdulok a kastélyból. Hallottam, hogy van egy kis tavacska itt a közelben, és arra gondoltam, hogy azt jó lenne egyszer meglátogatni. És itt a megfelelő alkalom erre. Egy térdig érő farmert, hosszúujjú vékony felsőt veszek fel, amin egy átszúrt, szárnyas szív van, és hozzá egy kényelmes sarut. Már nagyon jól ismerem a kivezető utat, így hamar kiérek, de a tóhoz vezető úttal már vannak kis bajaim. úgy nagyjából kell ég jó húsz perc mire megtalálom a helyes utat, és elérek a tóig. Azt gondoltam volna, hog senki nincs itt, de nagyot tévedek. Egy lány is itt van, és egy kismacskát simogat. Hogy milyen édes ez a cica. Hasonlít a nagyanyám macskájára, aki megette a hörcsögöm. Bár azt a macskát ki nem állhattam, mert egy lusta, és elkényeztetett dög volt. Persze míg egy autó el nem ütötte.
- Szia. Leülhetek? - kérdezem, és ha megengedi, akkor letelepedek mellé, ha nem, hát akkor is letelepedek mellé, csak akkor nem a pokrócra. Kicsit közelebbről is megnézem a lány arcát, és mintha már láttam volna őt valahol. Nem tudom, hogy hol, de valahol biztos. - Natacha vagyok. Natacha Couteau. - Mutatkozom be, majd kezemet nyújtom felé, egy barátságos mosoly kíséretében.

Emma

A lány kedvesen válaszolt, ami már egy jó pont ahhoz, hogy újabb barátot szerezzek. És nincs is jobb dolog egy ilyen szép napon, mint új ismerősöket, pontosabban barátokat szerezni. Egy mosollyal az arcomon ülök le mellé, majd mikor bemutatkozik, a szemem a lányról, macskára téved.
- Milyen szép neved van. - dicsérem meg. - Engem nyugodtan hívhatsz Nat-nek vagy Nati-nek. Legalábbis a barátaim így szoktak hívni. De ahogy jónak látod. Úgy hívsz, ahogy akarsz. - mondom, és egy bájos vigyort erőltetek az arcomra. - Nagyon aranyos ez a macska. Régen nekem is volt egy, vagyis pontosabban a mamámé volt, de mivel ő nálunk lakik, így minden nap látnom kellett. Bár azt a macskát ki nem állhattam. Nem mintha nem szeretném az állatokat, és a macskákat, de az egy dög volt. Nagyon nem bírtam elviselni. Nem aztán az ég megszabadított tőle, és egy autó elütötte. - és megint csak beszélek, és beszélek, a lányt nem is hagyom megszólalni. De végül sikerül valahogy lakatot tenni a számra, és végre befogom, hogy a másik fél is szóhoz tudjon jutni.
- Igen, ég kicsit pihenni szeretnék, mert eddig folyamatosan tanultam,de már egy kicsit belefáradtam. Alig várom, hogy vége legyen a vizsgaidőszaknak. - Felelek a lány kérdésére, majd megsimogatom a macskát. - Mond csak, te melyik házba tartozol? - kérdezem a lánytól, majd a zavar figyelem, amire épp egy vadkacsa szállt.

Katniss

A nyárnak hamarosan vége, és ez szomorúsággal, és örömmel is tölt el egyszerre. Szomorúsággal, mert már nem lesznek olyan meleg idők, mint eddig, és korábban is fog besötétedni. De örülök, mert következik az őszi ami a legkedvencebb évszakom mind közül. Imádom azt a sok színt, ami a természetben, a fák levelein látható. Imádom az őszt, éhező kétség sem férhet. De most koncentráljunk a jelenre, és arra, ami a mai nap van. Egy falunap keretében búcsúztatjuk el a nyarat, ami nekem azt jelenti, hogy egy újabb nap, ami móka és kacagás jegyében telik majd el. Már elég korán fenn voltam, és hamar el is készültem. de egyedül kicsit unalmas lenne elmenni, szóval kerítenem kéne magamnak valakit. Épp hogy kilépek az eridon toronyból valaki lecsap rám, és egy rövid kérdés után már vonszol is ki, egyenesen a főtér felé. Még válaszolni sincs időm, sőt, még az arcát deme tudom rendesen megnézni,de nagyon ismerősnek látszik. Vajon ki lehet? És miért épp engem ráncigál el a falunapra? Na mindegy legalább lesz társaságom. Mikor aztán végre megállunk, végre meg tudom nézni az arcát. És egyből rá is jövök, hog ki ő. Katniss az, akivel a tisztáson találkoztam, meg a múltkor, de nem hiszem,hogy nem ismer fel. Pedig nagyon úgy tűnik, de lehet hogy csak szórakozik.
- Katniss, ne szórakozz velem, hisz ismersz, találkoztunk mi már. Nem emlékszel? Natacha vagyok. Pedig azt nem lehet olyan könnyen elfelejteni. Mondom, és egy bájos mosolyt erőltetek az arcomra. Biztos csak viccel, és szórakozik velem, mert nem hiszem hogy elfelejtette azt a napot. Aztán mikor megkérdezi, hogy hol kezdjük, körbenézek, majd megakad a szemem az egyik cukrosstandon. - Ott. - mutatom, és egy nagy mosollyal az arcomon szaladok a stand felé. Olyan sok édesség van ott, nem is tudom, hogy melyiket válasszam.

ruha

Katniss

- Igen, te voltál az. - Mondom teljesen értetlen arcot vágva, majd mikor elmondja, hogy kivel tévesztettem össze, még a szám is tátva marad. Ezt nekem nem is mondta a másik Katniss. Ez milyen már. Pedig ez tök jó dolog. - Te, vagyis ti ikrek vagytok? Hogy ez milyen nagyon jó. Szoktátok megviccelni az embereket? Mert én tuti megcsinálnám. - mondom, és egy hatalmas mosolyra húzódik a szám. - És hogyhogy mindketten Katniss vagytok? És ha valaki kimondja a nevetek akkor mindketten a hang irányába néztek? vagy a második neveteken szólítanak akkor? - csak úgy záporoznak a kérdések belőlem, mit Katniss felé intézet, aki remélem lépést tud tartani velem. Végül is ő akarta, hogy eljöjjek vele, hát ki kell bírnia, hogy be nem áll a szám.
Aztán gyorsan elterelődik a szó arra, hogy hová menjünk, és én az egyik cukros standot szemelem ki. Az asztalok csak úgy roskadoznak a sok csokibékától, mindenféle cukortól, és még mindenízű drazsé is akad itt.
- Uu,én mindenízű drazsét szeretnék. - mondom tágra nyílt szemekkel, mikor meglátom az asztalon az egyik csomag drazsét. Már régóta meg akartam kóstolni, csak eddig még nm volt rá alkalmam, egyrészt mivel anyuék semmiféle varázsdolgot - ebbe beletartoznak az ételek is - tiltottak, hogy használjunk, ez esetben együnk, itt pedig még nem volt alkalmam hogy hozzájussak ilyenekhez. De most végre itt van a legmegfelelőbb alkalom, hogy kipróbáljam. Veszek is egy csomaggal, majd kicsit félősen kiveszek egy szemet, mert hallottam, hogy van olyan ami hányás ízű, meg amit még csak el tudsz képzelni, és ki tudja, én milyenbe botlok bele. Szerencsémre épp egy csoki ízűt szedtem ki, amit aztán jóízűén meg is eszek.
- Kérsz? - kérdem, féle nyújtva a zacskót, majd ismét körülnézek, és egy régi dolgokkal megtömött standot veszek észre. Van rajta sok régi ékszer, kisebb dobozok, még egyéb, talán teljesen értéktelen tárgyak. - Nézd! - Kiáltok fel, a kérdéses irányba mutatva, majd odamegyek, átvergődve a már viszonylag nagy tömegen.

Polgármester úr

Tegnap már eléggé kisírtam magam ahhoz, hogy ma ne csorduljon le egy könnycsepp se az arcomon. Éjszaka aludni sem bírtam, csak néztem a plafont és számoltam a báránykákat, vagy ismét anyura gondolva sírva temettem az arcom a párna mélyére. Úgy nagyjából hajnali 3 óra lehetett, mikor végre el tudtam aludni, és onnantól kezdve, mintha fejbe vágtak volna, úgy aludtam. Az elmúlt pár héten ennyit még soha nem voltam képes pihenni, és már eléggé "magasan" járt a Nap, mikor kinyitom a szemem. Körülbelül 11 óra lehet, a szobában már senki sincs rajtam kívül. Csodálkozom, hogy ennyit képes voltam aludni, amit egy halvány, és kissé szomorkás mosollyal nyugtázom.
Idebent olyan nyomasztó minden, olyan szűkösnek tűnik most ez a szoba, hogy egyszerűen nem bírok tovább itt maradni, viszont a kastélyban sem szeretnék mászkálni, mert akkor tuti belebotlok valakibe, amihez most semmi kedvem. Így hirtelen elhatározástól vezérelve elindulok - vagyis először felöltözöm csak aztán indulok útnak - és a falu felé veszem az irányt, bár nem tudom mennyire jó ötlet, hisz a faluban is sokan vannak, de ott kevesebb az esélye, hogy egy diákkal találkozom, felnőttek meg minek is álnának szóba egy gyerekkel. A kijutás teljesen zökkenőmentes, nem találkozom senkivel, és egy kicsit szokatlan is ez a kihaltság. Mondjuk biztos sokan hazautaztak a szüleikhez, családjukhoz, ezért nem látok itt szinte senkit. Próbálok teljesen feltűnésmentes maradni,nem akarom senki figyelmét magamra vonni a viselkedésemmel, ami már amúgy sokszor előfordult az utóbbi jópár évben, de most normális lény, ember módjára viselkedem, ezért gondolatban meg is dicsérem magam, milyen ügyes vagyok, mitől persze egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon, de az hamar el is tűnik, és visszatér a komor, semmitmondó arckifejezés, mi az utóbbi napokban kiült az arcomra. Mikor kiérek a Boglyas térre, levetem magam az egyik padra, onnan nézem a járókelőket, de ezt hamar megunom,  mivel én ülök csak egyedül ezen a padon, felfekszem rá, egyik lábamat lelógatva mellette. Csuklómról leveszem a karperecet, mit még anyutól kaptam valamelyik szülinapomra, és elkezdem tanulmányozni. Ez rossz ötletnek bizonyult, mert ettől csak emlékek törnek elő belőlem, viszont az hiányzik nekem most a legkevésbé, így dühösén hajítom félre, nem törődve azzal, hogy mit, vagy kit találok el vele.

Polgármester úr

 A tegnapi és az előtti jónéhány nap szomorúságát, átváltotta valami új,teljesen más érzés. Ez a düh,és a magatehetetlenség, az érzet,hogy nem tudtam semmit tenni azért, hogy a dolgok ne így történjenek. Dühös vagyok magamra, hogy megtudtam tenni semmit, még csak elköszönni sem tudtam tőle. És dühös vagyok őrá is, amiért ilyen könnyen feladta. Egyszerűen nem tudok belenyugodni hogy Ő már nincs itt, nem láthatom őt többet, nem hallhatom a hangját. Itt ülve a padon nézem a járókelőket, s látok egy jópár kisgyereket az anyjukkal sétálni. Olyan boldognak látszanak, és ettől felfordul a gyomrom. Lehet hogy ez most kicsit önzőén hangzik, de ha én nem vagyok boldog akkor ők se legyenek azok. De közben mégis egy is örömmel telit el, hogy azoknak a gyerekeknek vannak szülei, nem nélkülözik az anyai szeretetet. Ez a kettősség egyszerűen elviselhetetlen. Belülről marcangol szét ez a két érzés, és ezt egyszerűen nem bírom tovább. A karperecem is eldobom, mert az anyura emlékeztet, és én nem akarok emlékezni,épphogy el akarom felejteni. Felnézek az égre,s legszívesebben sírnék, de egy csepp könny sem szökik ki a szememből, csak nézek teljesen semmitmondó arccal, mikor valaki köszön. Tuti hogy nekem, mert elég közelről hallom, aztán mikor elfordítom a fejem meg is látom a hang forrását. Egy férfi az. De minek jött ide? Egyáltalán nem hiányzik nekem egy felnőtt, sőt senki társasága, és szerintem neki is kisebb gondja is nagyobb, minthogy velem foglalkozzon. Ha meg le szeretne ülni, arra tökéletes a többi pad is, hisz mindegyik üres, nem fogok én senki kedvéért felülni. Ugyanolyan nyugodtsággal, mint amivel ránéztem fordítom vissza a fejem az ég felé és egy halk sóhaj után megszólalok.
- Hello. Talán zavarok? Rossz helyen fekszem? Vagy tilosban járkálok? - kérdezem teljesen semleges hangnemben, közben a felhőket bámulom, s az egyik tincsemet csavargatom.