Nővér:)


Amikor beértünk a faluba nem tudtam merre nézzek hirtelen, annyi látnivaló volt. Ahogy végighaladtunk az utcákon azon gondolkodtam ennek mégis mennyi az esélye? Annyira titokzatos, varázslatos és rejtélyes már maga a születésünk is. Aztán persze az örökbeadásom a következő, amit komolyabban kellene boncolgatni és felfedezni körülötte minden tényt. Akkor ott van a nagybácsim halála... Ami után - minden bizonnyal valamitől félve és féltve - a nevelőanyumon kitört a paranoia és muszáj volt bedugnia ide. Nyilván nem egyszerű baleset eredményeként nem láthatom többet a nagybácsim, nem ölelhetem meg. Nincs!
És akkor viszont kapok valamit az életembe. A mélyponton... A semmi kellős közepén felbukkan a nővérem!
"Katniss, Elisabeth" - elgondolkodva mondogatom magamban a nevét és csaknem könnyes lesz a szemem.
"Bleeee!" - utálok nyálas lenni...
Otthon is mindig kőkemény voltam. Ez alatt nem azt kell érteni, hogy én voltam a menő csaj, aki mindenkivel kavart és tetkókat, meg piercingeket szerzett be és minden héten más színű volt rongyosra, szálkásra vasalt haja. Egyszerűen arról van szó, hogy mindig szó nélkül tűrtem a rám záporozó rossz dolgokat. Sosem mutattam ki mit érzek... (Kivéve néhány szélsőséges esetet) Inkább mindig megvártam, míg hazamehetek, aztán kiszaladtam a város végére, a kis forráshoz, amit annyira szerettem, leültem és kisírtam magam. Nem volt sok barátom, nem vagyok mézes-mázos típus. Bár sokan mondják, hogy jobban ki kellene tárulkoznom, mosolyognom és kihúznom magam.
Jót mosolygok magamban, amikor eszembe jut, hogy a rólam készült képeken - mármint azokon, amelyek pillanatképek - is mindig morcos voltam, annyira, hogy még saját magamnak is feltűnt...
A díszítések gyönyörűek, az illatok mennyeiek, és először - mióta itt vagyok - őszintén elmosolyodom, miközben az asztal fényes lapját simogatom.
Ebben a pillanatban megérkezik a pincér, kicsit meglepődik, mikor két iker néz vele szembe, de azért gyorsan összeszedi magát, köhint egyet és megkérdezi, mit hozhat. Szóra nyitom a számat, megszoktam, hogy én vagyok az első - mindenben. De Kat megelőz és leadja a rendelést. Gyorsan visszacsukom a szám és félmosolyra húzva az ajkam várom, hogy felém forduljon a pincér figyelme. De miközben várok, nagyon is elmélázom, nővérem kérdése szakít ki a fantáziavilágból, kipukkad, mint egy szappanbuborék.
- Én is egy csokis tortaszeletet, inni meg... hmm.. Nem is tudom - elgondolkodva ütögetem az állam, miközben az itallapot olvasgatom. - Legyen ez! - bökök rá az egyik feliratra. A pincér felém hajol… hmm! Egész cuki a srác…. majd felfirkantja a lapjára: Éjkék turmix
Még dünnyög is hozzá! De édes!
Kicsit megdöntöm a fejem és úgy mosolygok fel rá. Visszamosolyog, majd elviszi a rendelést.
A nővéremre nézek.
 -  Kedvenc filmem? Nos... Szeretem az Éhezők viadalát, könyvben is tetszett. Klasszikusok közül nekem nagyon tetszett a Romeo és Júlia színházi előadásban és könyvben is! És mik a te kedvenceid?- nézek fel, elpirulva.
"Olyan szégyenlős vagy! "- szidom magam... -"Hisz ő a testvéred!"
Mikor megkérdezi mi történt Milo-val, megmerevedek ültömben.
"Lehet, hogy máris sor kerül az első veszekedésünkre?" - fut át az agyamon, de gyorsan elhessegetem a gondolatot. Túl fájdalmas, de elmondom neki. Meg, ha nem is mondanám el, akkor is megértené, vagy nem?
Nagy levegőt veszek és belenézek a tükörképem arcába. Megköszörülöm a torkom és beszélni kezdek:
- Milo anyu testvére volt, az öccse. Imádta a varázslást és az erdőt. Mindig kijártunk együtt a közeli folyóhoz. Abba folyik az a forrás, ahol általában megtalálhatsz, otthon - szomorúan elmosolyodom. - Amikor a baleset történt, akkor is az erdőben bóklásztunk... - kis szünetet tartok, megvárom, még a pincér lerakja elénk a tányérokat, poharakat. Hirtelen már nem is érdekel annyira a felszolgáló srác. Folytatom:- Éppen gallyakat és ágakat szedegettünk, miközben Milo néha-néha megjegyezte, milyen kemény lesz a tél. Meg beszélt a gyerekkoráról is. Az ő gyerekkora irigylésre méltó, lovai voltak, kutyái, sőt egy időben egy elefánt is megszállt a házuk udvarán. Hatalmas ház volt, hatalmas terület helyezkedett el mögötte. Csak egyszer láttam azt a csodavárat, de csak kívülről, mert amikor anyu megmutatta már nem az övéjük volt, eladták, potom pénzért, mert a szüleik vállalkozása csődbe ment. Akkor költöztek fel a Kárpátokba. Oh, csak beszélek meg beszélek, nem mondom a lényeget. - mondom szégyenkezve és kortyolok egyet a turmixból.
Hmm... nagyon finom!
" Azt hiszem többször is meglátogatom majd ezt a helyet."- gondolom, miközben felveszem a villám és levágok egy kicsit a tortából, majd bekapom. Közben elgondolkodva vizslatom tesóm arcát, mit reagál.
- Szóval az erdőben gyűjtögettünk, vadásztunk, bár azt inkább Milo csinálta a pálcájával, nagyon ügyes volt benne! Aztán zajt hallottunk, mint amikor letörik egy ág, vagy rálépnek egy gallyra, majd egy hófehér villanás és Milo összeesett. Ott hevert a földön előttem én pedig hiába szólongattam... Hirtelen megjelent anyu. Most is úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. Az egész olyan volt.. - kerestem a megfelelő szavakat. - mintha lassított felvételt néztem volna. Csak emlékképeim vannak. Milo mozdulatlan teste, a hosszú hajam, ahogy a szél fújja, majd a szemembe hullik. Nos... ez történt!  - bököm ki gyorsan és lesütöm a szemem. Szótlanul eszem a sütit, nagyokat nyelek, könnyek csípik a szemem.
Kicsit felvidulok, mikor meghív hozzájuk, és habár picit korainak tartom a kérdést, egy pillanatnyi habozás után rávágom:
- Persze, miért is ne? - ahogy kimondom, elönt a félelem. Találkozni fogok az igazi szüleimmel! Megsimítom a medált az egyszerű ezüstláncomon.

Nővérkéém:)
Tulajdonképpen tetszik ez a hely, annyira varázslatos. Régebben elítéltem ezt a környéket, szürkének, zömöknek tituláltam teljesen alaptalanul. De mivel nem szeretem, ha nincs, igazam ezért azt bizonygatom magamnak, hogy nem egészen alaptalan feltételezés volt. Amikor még nem ismertem ezeket a csodálatos helyeket és csak néhány aprócska szeletkét láttam belőle, amikor mindig visszahúzódtam szürke szobámba joggal feltételezhettem ezt.
Az Éjkék turmix mennyei, nem csodálom, hogy Katnek is megtetszett, már a látványa is megfogja az embert. Habár természetünknél fogva idegenkedünk megenni/inni valamit, ami kék, ez az ital megcáfolja, az tuti.
A kis, karcsú, mégis nagy űrtartalmú pohárka könnyedén simul az ember tenyerébe. Az ital egy ujjnyival a perem fölött véget ér. Kékesfekete, sűrű massza húzódik meg a pohárban, a pohár széle apró fehér-kék-fekete cukorral van bevonva. Az egyik szélén kis zöld mentalevél díszeleg. A szívószál pedig hosszan, kéken tekereg spirál formában a pohárba és a vendég szájához. Már a látvány is varázslatos.
Szó nélkül tolom a nővérem elé a poharat és elmosolyodom. Miközben beszélek, sokatmondóan kacsintok is:
- Persze, iszonyat jó ez a cucc!
Elpirulok, amikor a srácra célozgat. Körülpillantok a teremben, a srác éppen két csajt szolgál ki, az egyik platinaszőke, a másik fekete hajú. Vidáman nevetgélnek, a srác pedig velük nevet.
Hirtelen elmegy a kedvem az egésztől.
- Nem rossz...-motyogom.-De mindegy, úgysem tudom felvenni a versenyt ilyen...-keresem a megfelelő szót, de végül feladom.-...lányokkal!-nyögöm ki végül.
-Musicalek? - megköszörülöm a torkom.-Nincs velük bajom, nem láttam még túl sokat, de amit igen, azt imádtam.
Gyorsan kortyolok, amíg felteszi a következő kérdését.
-Hogy lehet ilyet kérdezni? Persze, hogy Gale.-vágom rá, és figyelem a reakcióját. Úgy tűnik iszonyatosan meglepődött. Felnevetek:
-Csak vicceltem! Még jó, hogy Peeta! Team Peeta forever! A fiú a kenyérrel! Imádoom!-ömlengek, közben pedig hevesen gesztikulálok a kezemmel.
Aztán, elmondja, hogy nagyon sajnálja, ami történt a nagybácsimmal. Nos, igen én is sajnálom, akarom mondani, de csöndben maradok, nem akarok szomorú lenni. Fel is dob, amikor rögtön továbbugrik egy másik témára.
-Tudok... Valamennyire! Tudok ügetni! Nagyjából megy mind a tanulóügetés, mind a könnyű. De ez minden.-sütöm le a szemem, nem szeretek a hiányosságaimra gondolni. Mindig is meg akartam tanulni lovagolni, meg szerettem volna egy saját pacit is. De nem lehetett, hol pénzhiány miatt(amikor Anyu édesapjának vállalkozása tönkrement) vagy pedig helyhiány miatt. Pedig már a neve is meglenne.
"Shadow"-gondolom álmodozóan. De persze csak akkor nevezném el így, ha illene rá.
Amikor elmondja, hogy a vizsgák miatt mennyire izgul megsimítom a karját és bátorítóan ezt mondom:
-Biztosan ügyes leszel! Ha magamból indulok ki!-ezt az egoista megjegyzést viccnek szántam. Remélem nem érti félre.
-Vörös pöttyös! Igen! Szeretem őket. Miket olvastam már?-egy pillanatra elgondolkodom.-Az Twilight Saga-t, érdekes, hogy a könyv ezerszer jobb, mint a film... najó-nevetek-...ez túlzás, csak tízszer jobb! Néhány ponton hiányolja a regény az ésszerűséget. Legutóbb az Obszidiánt olvastam, nekem tetszett, de nem annyira, hogy levegő után kapkodtam, és azonnal akartam volna a második kötetet(ez állt a borítón). A Bíborhajú is tetszett, bár kicsit nyögvenyelősen ment. Összefoglalva vannak nagy dobásaik, de néhány elég gyenge, példa: Tündérdallam 1. A látó szerelme.-hadarom el.
-És te miket olvastál legutóbb?-teszem fel a kérdést, majd kibámulok az ablakon át a városra, amíg a válaszát várom.

Kat<3
Örülök, hogy ízlik neki amit választottam. Szeretem azt hallani, hogy valamit jól csináltam vagy jól döntöttem valamiben. Megfelelési kényszer... Vagy valami hasonló.. Maximalizmus...igen! Mindig mindenben, mindenkinek a legjobbat akarom nyújtani. És szeretem hallani ha dicsérnek! Hát én már csak ilyen vagyok! Magamban elmosolyodom.
Kat biztatni kezd, azt mondja ez a pincér munkája és a belső fontosabb mint a külső.
-Persze, persze én is úgy gondolom, hogy  a belső fontosabb, de ő -intek a szememmel a srác felé.-Ő lehet nem így gondolja! Bár lehet, hogy igazad van és csak a munkáját végzi.-mosolygom egy kicsit bátrabban.
-Huh, de jó, hogy anyud, izé...-megzavarodom egy pillanatra, sőt el is szomorodom.-... anyunk  be tud vinni téged ingyen egy darabra, sőt a kulisszák mögé. Hát én a Romeó és Júliát láttam, de azt sem élőben. Nem is tudom láttam-e valaha színházban musicalt.-kicsit szégyellem a dolgot, de nem volt sok lehetőségem ott, ahol laktam.- Abban Mercutio a legeslegjobb, imádtam, ha eljönne és megkérné a kezem, igent mondanék!-nevetek a szavakon, amik elhagyják a saját számat. Valami furcsa dolog történik velem olyankor, ha olyan emberekről beszélek, akikért rajongok.
-A terveim? -elpirulok és lélekben felkészülök a kacagására, tuti ki fog nevetni.- Nos egyetemre Angliába menni, utána pedig Amerika és filmszínésznő leszek.-mosolygok félénken és lesütött pilláimon keresztül rápillantok és várom a reakcióját.
Sokan kinevetnek ezért, de ha másnak is megvalósult egy ilyenfajta álma akkor nekem miért ne?
- Peetának annyi jó jelenete van. Imádom az összeset! Nekem például az tetszett, amikor a hatodik körzetből jött morflingosokat nyugtatta, amikor haldoklottak. Az is a második kötetben van, az azért tetszett, mert a szivárványról beszélt és ugyanaz a színész játszott egy másik filmben, még mikor kicsi volt, és akkor neki mondták, hogy a szivárvány csak egy percig tart, meg se lehet figyelni, mégis milyen gyönyörű. -kis szünetet tartok.-Tudod, nagyon otthon vagyok a színészek témában, ugyanúgy  a magyar szinkronszínészeknél, sokat felismerek közülük, meg érdekel is a dolog. De visszatérve az is nagyon tetszett, mikor a harmadik kötetben Katniss mondta neki, hogy: "Festő vagy és pék, szeretsz nyitott ablaknál aludni, soha nem teszel cukrot a teádba és mindig dupla csomót kötsz a cipőfűződre" Aztán bebújik a sátrába, nehogy elsírja magát. Annál a résznél könnybe lábadt a szemem és összeszorult a torkom- fejezem be mosolyogva a nagyon hosszú, de tartalmas válaszom.
-Huh, Twilight... nem vagyok nagy fan, de szeretem Jaspert, Edwardos vagyok...bár, nem igazán, mert nem mélyedtem annyira bele, nem is választottam, nem tartottam fontosnak, de Carlisle nekem is tetszett. Ahogy Emmett sem rossz.-nagy levegőt veszek, annyi mindent meg kell beszélnünk.
Bólogatok és mosolygok, miközben felsorolja mi mindent olvasott. Helyeslek, de a nagy részéről még nem hallottam, sebaj, majd bepótolom.
-Fuh, nos... mindent meghallgatok, igazából jobban szeretem a filmeket a zenénél, a könyveket is jobban szeretem a zenénél.-vallom be és sejtem, hogy ez az első dolog amiben eltérünk. -Nálam a rangsor  a következő: 1.filmek, első helyen kétségtelenül és kizárólag, utána a könyvek és utána a zene.-mosolygok.- Úgy látom, te viszont nagyon szereted a zenét, miket hallgatsz?-kérdezem őszinte érdeklődéssel, mert szeretném minél jobban megismerni a tesóm, aki nemsokára a szobatársam lesz.

Rufus Saron
A lépteim kopognak a kövezeten. Csodálkozva nézelődöm a varázslatos téren. A fényei megbabonázzák azt, aki először látja. Nem értem miért jöttem ki egy ilyen késői órán, talán csak mindig jobban vonz a város, ha ki vannak világítva a kirakatok és a szökőkút.
Halk csobogása beszökik a fülembe és békével tölt el. Nem látok senkit errefelé, a padok üresek. talán ideje lenne hazamennem, vagy betérni valahová, ahol haraphatok valamit. Beugrik a Cukrászda, de elvetem az ötletet.  Közelebb lépkedek a kúthoz, halkan, megbabonázottan. Még egyszer körbefuttatom a pillantásom a téren és a padokon. Újra senki...
~Nos, elég kihalt ez a tér.~gondolom és szorosabbra húzom magamon a vékonyka kabátot. Kicsit fázok, de a hűvös szél most jólesik, felfrissít.
Ekkor megpillantok valakit, éppen az egyik pad felé tart, majd leül rá. Ő is egyedül van. Egy srác. Nem látom az arcát, de biztos vagyok benne, hogy barna haja van. A ruháját veszem még szemügyre, aztán visszaterelem a tekintetem a baglyos kútra és a szüntelenül csobogó vízre. Elvégre, hogy néz az ki, hogy egy lány bámul egy srácot?
Keresztbe teszem a bokáim, így álldogálok egy kicsit, aztán megunom és a legközelebbi pad felé veszem az irányt, bár lehet inkább már az ágyam felé kellene. De mintha érezném, hogy nem ok nélkül jöttem ma ide, leülök és nőiesen keresztbe teszem a lábam, és türelmesen várok a megérzett dologra. A pillantásom néha visszatér a fiúhoz, de ilyenkor gyorsan másfelé pillantok, embereket keresek a szememmel.
Ruha

Elisabethee:)

Úgy döntök nem fordítok több figyelmet a pincérsrácra, egyébként is, nem az én súlycsoportom, nem is tudom mire vagy inkább kire vágyok igazából. Imádom a barna haj barna szem párosítást. Talán majd egyszer a férjemnek is olyan lesz, vagy az enyémnél vakítóbb és tisztább zöld szem. Ábrándosan képzelődöm, miközben eszegetem a csokis tortát, ami lassan elfogy. Feljött a fiúk téma is. A szerelem. Ezt sem tudtam soha senkivel  megbeszélni, már nem mintha olyan sok dologról kellett volna beszámolnom, vagy olyan sokszor kerültem volna "olyan" kapcsolatba srácokkal... Lényeg a lényeg, ha akadt is pár nem tudtam tanácsot kérni senkitől és nem panaszkodhattam senkinek. Hogy miért nem? Anyu sohasem volt otthon, ahogyan apu sem . Milo vigyázott rám mindig, ugye mondanom sem kell miért volt ő teljesen alkalmatlan ezeknek a dolgoknak a megbeszélésére. Lily-t pedig más kötötte le... meg nem is voltam vele olyan jóban. Nem tudom, hogy a nővérem mennyire van otthon a témában, de végül úgy ítélem meg, hogy mindegy is, nem azért jöttem ide, hogy bepasizzak és tojjak a tanulnivalóra.
Így amikor Kat megkérdezi miért nem megyek oda hozzá inkább megrázom a fejemet:
- Majd talán később!-adok kitérő, de nem teljesen nemleges választ.
Mosolyogva hallgatom ahogy ő is dicsérően beszél Zoliról, az utolsó megjegyzésén pedig tiszta szívből nevetek.
- A Little Manhattan, Manhattan kicsiben, de sohasem voltam elragadtatva a magyar címektől, csak hogy egy példát említsek. Van egy sorozat, az eredeti címe Dr. Who.... és a magyar címe... -hatásszünetet tartok.-Ki vagy, doki? Bleeee!-elhúzom a szám és olyan képet vágok, mintha a szavak pengék lennének és fájt volna a kimondásuk. De mos komolyan emberek!! Annyira ki tudok ezeken néha akadni, néha  már már önmagamnak is túlságosan dühbe jövök, de ez van! Ha valakinek van egy munkája, akkor végezze társadalmilag elfogadhatóan.
Iszok egy kortyok, hogy lehiggadjak, valószínű Kat is észrevette mennyire felhúz az ilyesmi, kíváncsi vagyok mit fog hozzá szólni.
-Egyébként láttam az Utazás a rejtelmes szigetre, annak az első részében is ő játszik az Utazás a Föld középpontja felé, meg majd a jövőre készülő Utazás a holba, abban is szerepelni fog! -kacsintok sokatmondóan.- És igen, tetszett a film!
Örülök, hogy neki is van valami, amibe annyira belemélyedhet, hogy a témához kapcsolódó embereket felismeri. Ő a musicalszínészeket, én a színészeket meg a szinkronszínészeket. Olyan jó, amikor nézek egy filmet és nem kell utánanéznem, hogy ki a magyar hangja...Bár van egypár ami egészen hasonlít egymáshoz... Akkor mégiscsak segítségért folyamodok, hogy tanuljak belőle. Szerintem, ez az a téma, amit soha nem fogok megunni.
Örülök, hogy nem egy Twilight-mániákus a tesóm, valahogy nem olyan nagy durranás a film, nem mintha nem olvastam volna el a Sagát és nem néztem volna meg a belőlük készülő filmeket, de ez minden! Néhány ponton tényleg kevés benne a logika.
- Az jó, imádom azt a filmet, meg a könyvet is, a fecsegőposzátás kitűző remek kiegészítője a szobának!-mosolygok és tényleg örülök, hogyha beköltözöm nem kell majd számomra utálatos dolgokat bámulnom elalvás előtt a szemközti falon. Jó is lesz Peeta komoly arcára elaludni! A gondolatra mosolygok, amióta a nővéremmel beszélek egyre többet mosolygok.
- Persze, hogy van bennük zene. De némelyiknél, még milyen csodálatos zene! valamikor leszedem a filmzenéket! Akad olyan amelyiktől kiráz a hideg, zseniális aki ilyeneket tud írni, bár ma már a technikával minden megoldható!-magyarázom lelkesen, én személy szerint úgy gondolom, hogy a filmzene nagyon fontos, nélküle nem mindig van meg a feeling, ezért volt olyan furcsa, hogy az Éhezők viadalában-legalábbis szerintem- nem sokat ért a lagymatag, csöppet sem hidegrázós zene.
-Igen, megtaláltuk, de nem is baj, ha nem vagyunk tök egyformák, mindenki egyéniség és ez így van jól.-mondom komolyan majd kinézek az ablakon a  városban mászkáló emberekre.
-Huhh River flows in you-felszisszenek. Gyorsan meg is magyarázom, hogy miért, mert nem akarom, hogy azt gondolja hülyeségnek tartom a darabot.- Az egyik barátnőm annyit játszotta, hogy már meguntam, meg az Alkonyatban is benne van nem? Egyébként én is zongoráztam hat évig, balettoztam is, ha már így szóba jött a tánc, azt is hat évig.-mondom egy icipici büszkeséggel a hangomban.
- Tudok zongorázni, van egy gitáron, majd viszem magammal a szobánkba is, de azon nem igazán megy a játék, majd keresek egy helyet, ahol meg tudom tanulni, tudok furulyázni is, de az nem olyan nagy dolog.-újra kortyolok, majd a számhoz emelem a villám, rajta az utolsó falat tortával.
Szerelem... nos... nagy levegőt veszek, hogy megfelelő választ tudjak adni:
- Voltam már, de viszonzatlan volt, ami talán nem is akkora baj. Nem ez a legfontosabb még, inkább tanulok, persze ez nem azt jelenti, hogy nem érdeklődöm a srácok iránt, lásd az iménti példa.-bökök a szememmel a pincér felé.- Csak... ha nincs olyan aki minden  téren támogat, engem tart a legszebbnek, nem csal meg, és szán rám elég időt, akkor nem is érdemes...-fejezem be.- És mi a helyzet veled? Biztosan van egy fiú...-hümmögök mosolyogva.- Vagy tévedek?

Rufus

Csak üldögélek, kicsit didergek, de végül is tetszik az egész. Hangulatos az, hogy nem zsúfolt a tér, hanem inkább kihalt. Kivéve azt a srácot, aki ott ül...
Nem! Várjunk csak, már nem a padon van! Hirtelen körbepillantok, de eltelik egy másodpercbe, mire elkapom alakját a szememmel. Felém tart, a padomhoz. Nagy levegőt veszek, eltekintek a szökőkút felé, miközben megigazgatom a ruhámat. Az előbb jobban ki tudtam venni az arcát. A haja barna, ahogyan sejtettem, de most azt is megláttam, hogy dús... amolyan túrnivaló. Az ajkamba harapok, nehogy felnevessek, különben is lehet, hogy nem is ide jön. Újra oldalpillantást vetek rá, de még mindig rendületlenül tart a padomhoz. Most a szemét is meglátom, kéken csillan meg a hűvös estében. Nos, nem rossz... Illetve attól függ, mit szeretne tőlem. Amikor már csak pár lépésre jár tőlem ránézek és halványan elmosolyodom.
Megáll a padom előtt, tehát csak hozzám jött. Most már ki tudom venni a vonásait, mintha kicsit ideges lenne...Hmmm..
- Csáá! Persze ülj csak le!-mutatok a mellettem lévő üres helyre, kicst arrébb is csúszok, hogy biztosan elférjen.
- Ohh, érdekes neved van.-mondom neki, azért használtam ezt a szót, mert ha azt mondom cuki, akkor tuti kiborul...-Én is a Levitába járok, a nevem Katniss Leyla Clare.-mutatkozok be, s ahelyett, hogy kezet nyújtanék neki jobbról-balról megpuszilom. Csak kíváncsiságból tettem....
~Vajon mit fog szólni hozzá?!~somolygok magamban és érdeklődéstől csillogó szemmel nézek a szemébe.
-Hát kicsit didergek, de megvagyok, ne félts te engem!-mondom neki, de amikor felajánlja, hogy menjünk be egy étterembe felcsilan a szemem és igent mondok.
Felpattanok a padról és lenézek rá:
- Merre? Mutasd az utat, lovagom!-mondom viccesen és nevetek is magamon, halkan, de kitörő örömmel.

Rufuska
A téren:

Kellemes az idő, persze ezzel a sráccal még inkább az. Amikor megkérdezi, hogy most érkeztem-e válaszolok neki, közben fülig ér a szám:
- Csak most, néhány nappal a Vizsgaidőszak előtt! Nehéz is volt megtanulni! Anyum erőltette, elvileg itt jobb nekem.-nem avatom be a miértekbe... még nem...
-Egyébként még én sem vettelek észre, kár!-húzom el a szám , de utána rögtön elmosolyodom.
-Köszi!-veszem el a meleg gyapjút és a még melegét őrző pulcsiba bújva kicsit felmelegszem.
Kicsit furcsán nézek rá, amikor felajánlja, hogy a hátán visz... Nem az oviban vagyunk! De csak mosolygok, dehogy is fogom megbántani azzal, hogy csípős megjegyzéseket teszek. Egymás mellet sétálunk az étterem felé.

Az étterem:
Itt már melegebb van és sok a bámulni való. Itt sem voltam még, de annyi helyen nem jártam, annyi mindent fel kell fedeznem még! Mondjuk, ez a srác nem is lenne hozzá rossz társaság. Ezen merengek, miközben elfoglalom a helyem, egy az ablak melletti asztalnál. Nem húzza ki a széket nekem, de nem is vártam el! Elvégre ez nem egy randi!
Szégyellem is, hogy ilyesmi eszembe jutott. Meg ha az is lenne némi sült krumpli és székkihúzás nem vesz le a lábamról. Meg kellene nevettetnie! És az sem ártana , ha el tudnék vele beszélgetni mindenféléről.

 - Egy hamburger, rengeteg sajttal és egy kóla!-mondom, aztán rámosolygok a pincérnőre, majd a különös fiúra.
- Nem mesélek! Mesélj te!-nevetek rá, és úgy teszek, mintha egy mérges cica lennék és felékarmolok.- Titok! Titok, miért jártam ott! -mondom titokzatosan, aztán belekortyolok, az előbb kihozott kólába.

Ruf.

Jópont, hogy belement, abba, hogy meséljen magáról. Az eleje érthető, sőt vicces, de a katicabogárnál vagy marika(??!) már kezdem elveszteni a fonalat és úgy gondolni, hogy nem is volt olyan jó ötlet ide beülni vele. Mániákus őrült lehet??? Najó.. tiszta hülye vagyok! Miért lenne, az? Kicsit leszidom magam, amiért ilyeneket gondolok. De végül is vicces a srác, megnevetett. Az asszonypajtás nagyon tetszik, de nem mutatom ki, csupán aprókat mosolygok. Vicces, cuki, ideális....Fejezd be, Katniss! Mondom magamnak és közben igyekszem látszólag közömbösen bámulni a nagy sötétséget az ablak túloldalán. Alig mozog valami odakinn.  Néha ráfordítom a pillantásom, na jó talán többször is, mint kellene... De olyan szép a szeme...! Katniss, fejezd ezt be de nagyon gyorsan!
Amikor elhallgat már a kólám felét megiszom, de nem bánnám, ha tovább hallgathatnám a hangját. Kihozzák a hamburgerem. Na és akkor most a srác elfelejthet! Én köszönöm szépen, de nem vagyok most másra kíváncsi, itt van nekem a gyönyörű emeletes csoda, a ketchup és majonéz tökéletes keveréke. Még gőzölög és az illata is csodálatos.
Ül valaki velem szemben? Dehogyis! Csak a hamburger és én! Ketten!
Amikor jó étvágyat kíván, mégis felmosolygok rá a hamburgerről, amit eddig minden bizonnyal csillogó szemekkel bámultam.
- Neked is, Rufus!-mondom ki a nevét, kíváncsi vagyok a reakciójára. Közben angyalian mosolygok rá.
- Izéé... hülyén hangzana, ha elmondanám!-adok kitérő választ, de úgy érzem ez nem helyénvaló, miután annyit koptatta a száját, nekem is jó lenne mondani valamit.- Nos... Mondjuk azt, hogy éreztem, hogy itt kell lennem.-mosolygok vissza és finoman megszorítom a kézfejét. Csak egy pillanatig tart, mégis, mintha történne valami! Valami megmagyarázhatatlan.
De csak egy pillanat és vége!
Elhúzom a kezem és újra teljes figyelmemmel a hambira koncentrálok.

Kat Nővéér♥

Amikor odanyújtja nekem a ládikát nem tudom mire vélni. Meg is kérdezem tőle:
-Ez micsoda? De pont ekkor kinyitja a fedelét és andalító dallam száll a füleim felé. Hihetetlen mennyire pihentető érzés. Katniss-re mosolygok és tudom, hogy most valószínűleg egy beszívott drogoshoz hasonlítok. De tehetek én róla?
Minden megszűnik, ahogy lecsukom a szemem és az erdőmre gondolok. Majd lassan a légzésem is egyenletessé válik. De hiába nővérem jó szándéka, még ezt is képes vagyok tönkretenni. Hirtelen pattan ki a szemem, mikor a nyugalmas képek közé Milo  mozdulatlan testének képe is bekeveredik. Zihálva kapok az üdítőm után, néhány csöpp az asztalra, sőt az ölembe csöppen, ahogy a szájamhoz húzom és a jéghideg italra számítva próbálom lehűteni magam. Pár perccel később megnyugszom, de mintha  a vendégek felénk kémlelnének.
- Csak... az erdőre gondoltam.-magyarázom zaklatottan.- Aztán bekúszott a képbe Milo és a szél, a halál... én ...-nem tudom folytatni, könnyek görögnek az arcomon.
De tudom, hogy Katniss meg fog nyugtatni, legalábbis remélem, de már így is elégé összeszedtem magam ahhoz, hogy válaszoljak arra amit mond:
-2014-ben. Még várnunk kell egy kicsit, de biztosan jó lesz.-szipogom.
-Oh, tényleg?-ez az új info eltereli a gondolataim és gátat szab a könnyeimnek. A Bella's Lullaby. Ismerem! meg is van kottán, de soha nem tanultam meg. Tudod, a zongora, ...nekem... nos nem vagyok szenvedélyes művész. Nem is igazán.. Najó, szerettem, de nem tudnék megtanulni egy darabot. Illetve lehet menne, csak soha nem próbáltam.-mosolygok rá bátortalanul. Egészen megvigasztalódtam.
- Persze, akármit megtanulok, ha van aki ösztönöz-kacsintok rá. Ha valaki, ő biztosan rá tud venni, arra,h ogy iparkodjak bármiről legyen szó. Másrészről kíváncsi lennék az emberek arcára, ahogy két iker játszik varázslatosan egy zongorán.
Jó érzés tölt el és kiiszom az utolsó csepp italt  a poharamból.
-Hmm, ez finom volt. Máskor is eljövök ide.-fejezem ki elégedettségem.
- Kacifántos? Hmmm, érdekes. Hallani akarom!-követelőzök viccesen miközben átkarolom a vállát.
Nem győzöm elégszer megköszönni őt, az égnek!

Mátéé:)
Újabb nap. Ideje egy új szeletkét megismerni ebből a világból. Ma hanyagolom a tanulást! Én már csak ilyen vagyok. Na jó.. ez nem teljesen igaz, de mindegy is. Lelkiismeretes vagyok, ha kaphatok egyetlen egy napocskát, amikor nyugi van és pihenhetek.
~Ma felfedező körútra indulok a városban!~ gondolom boldogan, miközben felkapok magamra egy fekete-fehér vízszintesen csíkos szűk pulcsit, és egy egyszerű fekete farmert. Élénk-piros sált tekerek a nyakam köré. Azért csak nincs 40 fok. Plusz én fázós vagyok. Elköszönök a nővéremtől és a szobatársaktól, majd végigmegyek a sulin.
Aztán már benn is vagyok a városban. Igazán üdítő a nyüzsgés, ami itt körülveszi az embert, ami azt illeti, túlságosan nagy a nyüzsgés. Mindenki csak úgy rohan. Én viszont kényelmesen pakolgatom fekete bőrbakancsomban a lábaim és mélyeket lélegzem. Az egész olyan hangulatos.
A macskaköves úton lépdelve csak egy pillanatra fut ár a fejemen az erdő, ami úgy hiányzott. Aztán jön egy szélroham és ahogy hátrafújja a hajam elmosolyodom. Nem is olyan rossz ez. Sőt, tetszik itt! Egyre kevesebben mászkálnak erre, láthatólag ez egy kevésbé forgalmas környék. Aztán észreveszem, hogy mind egy irányba tartanak, minél távolabb próbálnak kerülni egy sráctól, aki egy bolt kirakatüvegének támaszkodva áll. Elég feldúlt az arca. Szembemegyek az emberekkel, elhaladok a srác mellett. Én is jól megnézem magamnak, mit csinálhat, de végül megrántom a vállam és befordulok egy kis mellékutcába.
Gondtalanul lépdelek, befordulok néhány utcán, de ismét ugyanott lyukadok ki ahol voltam. Mivel ez egy felfedezőút, nem ismerem a környéket. Útbaigazítást kell kérnem. Az emberek elmenekültek. Vagy legalábbis igyekeztek biztos távolba kerülni attól a fiútól, aki még mindig ott áll. Ő az egyetlen. És talán segítségre van szüksége, csakúgy, mint nekem. Persze neki másfajta segítség kell.
~ De... nem is ismerem...!~gondolom visszakozva.
~Oké, legyen!~tekintek végig a srácon.~ Ma szerzek egy új ismerőst is! Így teljes a kép! Új helyek, új ismerősök. ~
Odalépek hozzá és óvatosan megérintem a vállát, hogy észrevegyen.
- Szia! Minden rendben? -kérdezem tétován.-Tudnál nekem útbaigazítást adni?

Máté


Kicsit megijedtem a hirtelen mozdulatától. Amikor megláttam az arcát kicsit aggódni kezdtem.
~Szegénnyel valami nagyon nincs rendben!~körbenéztem a kihalt utcán emberek után kutatva, de egyet sem láttam. Tehát itt sem mások... Miért nem segítenek? Hisz látják, hogy nincs jól. Lehet, hogy lázas, vagy beteg! És egyáltalán nincs itt jó helyen. Máris az anyáskodó megmentő szerepébe képzelem magam, holott lehet, hogy semmi baja sincs, csupán múló rosszullét.
Át akarom karolni a vállát. Fel is emelem a kezem, de inkább visszaerőltetem az oldalam mellé. Egyrészt azért, mert az előbb is annyira megijedt az érintésemtől, szinte rátapad az üvegre, másrészt pedig mégiscsak egy új arc. Új.. legalábbis számomra, semmit nem tudok róla. A nevét sem. Erről jut eszembe, hogy én szólítottam meg, de nem mutatkoztam be.
-Egyébként Katniss Leyla Clare vagyok, a Levitából.-mosolygok rá bátorítóan.
-Huh... az jó!-mondom szomorúan, mikor hallom, hogy ő is eltévedt. Körbenézek, de ismét nem látok senkit.
~Talán a boltban van valaki!~ gondolom és közelebb hajolok az ablaküveghez, hogy ne csak magamat lássam benne, de a bolt belsejét is.
-Senki.-dünnyögöm, miközben rápillantok.
~Ó, a fenébe!~ gondolom, mikor észreveszem, hogy azzal, hogy közelebb hajoltam a kirakathoz a srác arcához is közelebb kerültem. Gyorsan hátralépek egyet, mielőtt valami kiszámíthatatlant csinál.
Egy pillanatig volt közelebb hozzám az átlagosnál, de ez elég volt, hogy meglássam tekintetében az ijedség tüzét, és teste remegését.
- Minden rendben? Rosszul vagy? Hívjak orvost?-teszem fel újra a kérdéseket, mert rájövök, hogy az előbb túlságosan lefoglalt, hogy útbaigazítást kapjak. Meg sem vártam a választ a szinte reflexből, megszokásból feltett kérdésre.
De most érdekel, mivel ha valami baja van én vagyok az egyetlen, aki segíthet neki.
Így felnézek a szemébe-mosolyogva- de azért néha-néha elkomolyodva az aggodalomtól, amíg várom a válaszát.

Rufus

Huhh, egész jó ez a hely! Finom a hamburger és tetszik, hogy nincs nagy nyüzsi. Mondjuk este 11 felé már nem szoktak enni az emberek. Át is fut az agyamon, hogy mit gondolhat a srác, ha ilyen későn egy ekkora hamburgert betolok. De végül is kit érdekel. Néha felmosolygok rá, de nem sok időre, nehogy a hambi lássa kárát és ne tudjam elfogyasztani amíg meleg.
Amikor előállok a még számomra is kicsit gagyi magyarázatommal, mosolyog. Láthatóan nem néz hülyének. Még....! Ahogy magamat ismerem. Habár ki tudja? Az sem az én stílusom volt, hogy éjnek évadján kiszaladjak a faluba, aztán ott egy vadidegen sráccal beüljek valahova. Sőt, ha belegondolok homlokegyenest kerültem az ilyen szitukat. De most már mindegy! Csak nem pattanok fel és hagyom itt a hamburgert! Oh, bocsánat, "A HAMBURGERT". És a társaság sem utolsó.
Csodálkozva fedezem fel, hogy eltolta maga elől a tányérját. ~Sebaj, megeszem azt is~ nyögök be egy poént gondolatban, habár az igazság az, hogy már kezdek jóllakni.
Nem hogy csak nem eszik, a tetejébe még engem figyel!
Kicsit zavarba jövök és megtapogatom az arcom. Ami, ahogy sejtettem, lángol.
Úgy döntök nem figyelek rá. De amikor kijelenti, hogy aranyos vagyok, majdnem félrenyelek. Rögtön a kólám után nyúlok és próbálok szenvtelenül viselkedni.... Nos. Oké!
Amikor megkér, hogy meséljek magamról úgy ered meg a nyelvem, mintha mindig is erre a kérésre vártam volna. Pedig ez nem igaz! Nem szeretek magamról beszélni.
- Nos.... 1998. január 1-jén születtem. 00:01-kor. -látom hogy meglepi a dátum, de csak vállat vonok és folytatom:- A szüleim örökbe adtak. A nevelőszüleim pár hónap után fogadtak magukhoz. A nevelőanyám Olive Leyla Grey, konkrét állása nincs, csak utazgat, de leginkább külföldön van apuval, Zachary Clare-rel, aki színész. Ő a példaképem. De mint láthatod, hogy ők külföldön tengetik mindennapjukat nem is voltak velem igazán. Inkább anyu testvérével Milo-val voltam. 8 évesen derült ki a mágikus képességem vagy a varázslásra való hajlamom, ahogy tetszik. -gyorsan kortyolok egy kicsit a kólámból.- Aztán 12 éves koromban különböző okok miatt felvételiztem a Bagolykőbe. Másodikosként kezdtem, de rengeteg mindent be kellett pótolnom. Aztán alig telt el néhány hét, és megtaláltam az ikrem. Nem tudom ismered-e Katniss Flechter, ő a nővérem, aki egy perccel idősebb nálam és aki az igazi szüleimmel maradt. Hogy miért vagyunk mindketten Katniss-ek erről a szüleinket kérdezd. Egyébként hívhatsz Kat-nek, Leylának, Katniss L.-nek. Aminek csak gondolod.-dőlök hátra a székemben mondandóm befejeztével és figyelem az arcát, hogy mit reagál a történetemre.

Máté (:

Furcsa! De... nem egyhangú! Úgy látszik ma is volt értelme kijönnöm és körülnéznem a faluban.
- Tehát Máté.-mosolygok fel rá. Jó név, gyakori a muglik körében, de nekem mindig is tetszett.-jegyzem meg, aztán lassan eljut a tudatomig az utolsó szó amit mondott.- Magántanuló? Hogyhogy?
Kicsit csalódott voltam, amiért újdonsült ismerősöm nem a kastélyba jár, de hát ígyis-úgyis megismertem valakit, anyuék kibújnak majd a bőrükből. Ha nem lenne elég nekik, ami velem és a tesómmal történt, ha megtudják, hogy a nevelt lányuk mennyire igyekszik beilleszkedni és nagyjából megy is neki... Sőt, a városban is van ismerőse, tuti feldobja az egész hetüket. Így hát igyekeztem a legkedvesebb mosolyomat villantani rá. Mintha még remegett volna, de nem úgy mint az előbb.
- Már jobb színed van!-nevettem el magam, majd gyorsan lesütöttem a szemem.
Ha nincs szüksége segítségre, akár itt is hagyhatom, habár ahhoz még túl fehér az arca, de valószínűleg ezt kellene tennem! Lehet ő is ezt akarná! Hagyjam már békén és ne kotnyeleskedjek a dolgaiba. De ez a lehetőség elszomorított... Nem akartam egyedül továbbmenni, ráadásul úgy, hogy nem is tudom, hol vagyok. És együtt találni egy ismerős helyet, ahonnan már könnyen hazatalálok biztosan kényelmesebb lenne és viccesebb.
- Hát, ha már mindketten ilyen szépen eltévedtünk...-keresgélem a megfelelő szavakat.Lenne kedved együtt hazatalálni?-kérdezem megköszörülve a torkom.- Bár tudom, hogy te nem a kastélyba mész, ha magántanuló vagy, de akkor is jobb lenne, ha nem egyedül bolyonganánk, mert...-hirtelen haraptam el a mondatot, mert rájöttem, hogy zavaromban össze-vissza fecsegek. Félszegen mosolyogtam fel rá, hátha befejezi a mondatom, mert ha így marad legalább olyan hülyén fogom érezni magam.
Gondolatomat egy ember szakította félbe, ahogy befordult az utcába. Kalapot viselt és hosszú sötétkék kabátját fázósan vonta össze magán.
~Na, jó... ennyire hideg még nincs! De legalább van valaki, aki útbaigazítást adhat!~gondolom.
Biztatóan ránézek Mátéra és az ember felé bökök a szemmel, aki lehajtott fejjel közeledik.
-Nézd, egy járókelő! Ő biztos ad útbaigazítást! -azzal választ sem várva tettem néhány lépést a jövevény felé, ő még mindig töretlenül közelített.
-Uram, tudna nekünk segíteni?-mutatok a hüvelykujjammal Mátéra. Szavaimra megtorpant és érdeklődve figyelte kalapja alól az arcomat, majd a jelzett irányba nézve- a  még mindig a bolt kirakatánál- remegő srácot kezdte vizslatni.-Tudja.. eltévedtünk, megmondaná, hogy találunk el a...-nem fejezhettem be a mondatot, mert villámgyorsan sarkon fordult és elviharzott arra, amerről jött. Egyetlen szó nélkül!
-Hé, várjon!-kiabálom utána, de természetesen süket maradt a felszólításra.
Vállat vonva lépkedek vissza a sráchoz.
 - Huh, érdekes... Vajon mitől ijedt meg így?-nézek fel komolyan rá.

Emma

~Megnézem magamnak ezt a nyárbúcsúztatót! ~ gondoltam a szobámban unatkozva, és máris a szekrényemhez léptem. Kissé hűvös már az idő így estefelé, így hosszú, fekete farmert vettem fel, felülre pedig azt a pulcsimat, ami lila volt, amíg Natacha át nem változtatta. Mosolyogva emlékeztem vissza, amíg a fejemen keresztül felvettem a pulcsimat. Megszagoltam, nincs-e gyros illata, de nyoma sem volt semmiféle étel szagának, sőt, ha lehetséges, enyhén faillat áradt belőle. Jól esett, az otthonomra emlékeztetett. Felkaptam magamra a fekete bőrdzsekim, majd a tükröm elé beállva párszor végigszántottam a fésűvel kibontott hajamon.
Már messziről hallottam, hogy sokan lehetnek a városban, így úgy döntöttem a kis tavacska megfelelőbb lesz számomra.
Bár a parton is volt nyüzsgés, de a félhomály vonzóbb volt, mint a Fő utcza. Vagyis most még ezt gondolom, de lehet, később oda is benézek. Most mosolyogva vegyülök el a tömegben, és vidáman csodálom a nyakamba akasztott virágfüzért. Hála a vastag kabátomnak, egyáltalán nem fázom.
~Vajon mit csinál az ikertesóm? Egyszerűen ma még nem találkoztam vele, csak pár pillanatra a Tündérkertben. Biztosan elment ő is nyarat búcsúztatni. Lehet, hogy itt van a kavalkádban vagy a Fő utczán... ~ gondolom, és hirtelen magányosnak érzem magam.
Éppen ezen gondolkodom, amikor észreveszem, hogy egy nagyobb csapat diák tart felém. Önkéntelenül hátralépek, mert nem akarom, hogy a lábamra tapossanak vagy oldalba könyököljenek.
Ahogy hátralépek, nekimegyek valakinek.
-Ohh, bocsánat! - fordulok hátra, attól tartva, hogy egy tanár az. Megkönnyebbülve látom, hogy egy lány. Visszamosolygok rá.
~Akkor.. ismerkedjünk!~

Emma

-Katniss vagyok. Katniss Leyla Clare, a Levitából - rázom meg a kezét, miközben próbálom kitalálni, miért nézi annyira a bőrdzsekim. - Melyik házból?- kérdezem, és végigmérem a lányt. Szimpatikus...
Amíg várom a válaszát, a tavacska felé sandítok. Már élesztgetik a tüzet. Ez remek! Hangulatos kis este lesz!
Ahogy belemélyedek a gondolataimba, kizárom a külvilágot. Aztán egy újabb csapat elhaladására feleszmélek. Mit is mondott?
-Bocsi, melyik házból? Vagy nem is a kastélyba jársz? - kérdezem habozva, és remélem nem néz komplett idiótának, aki megkérdez valamit, és nem figyel a válaszra. Gyorsan visszaterelem a már megint elkalandozott tekintetem a lányra, és rámosolygok.
Amikor megemlíti, hogy egyedül jött le, közömbösen fogadom az információt. A hajamat tekergetem, miközben válaszolok.
-Oh, persze, van kedved körbenézni itt? - elengedem a hajamat, és belekarolok. - Aztán, ha lesz kedved, benézhetnénk a városba is, elvégre ott is sok érdekes program lehet. És eddig hogy tetszik itt, milyenek az emberek? - kérdezem, miközben szeretnék már elindulni, hogy egy nagy kört tegyek a tavacska körül, de azért mosolyogva, kicsit türelmetlenül megvárom a válaszát.

Katniss Felchter


Körbepillantok az ismerős utcákon. Az elmúlt időre gondolok, mióta nem jártam itt megváltoztam. El kellett utaznom. Alig örülhettem annak, hogy így egymásra találtunk a tesómmal, az ikremmel.
Beköltöztem egy vele közös szobába, aztán jött egy Angliai tanulmányút. Na, mármost, Anglia nem csak a muglik egyik kedvenc helye. Sokat gondolkodtam, volt, hogy a tó mellett üldögéltem, élveztem a fű tapintását és a víz fodrozódását, ahogy az apró kavicsok- amiket meghatározatlan időközönként dobtam el - felkavarják a vizet. Elképzeltem, ahogy valaki gondoskodóan egy pokrócot terít a vállamra. De amikor hátranéztem senki nem járt mögöttem. Sóhajtva tápászkodtam fel. Végül is Londonról, az Egyesült Királyságról volt szó!
Visszamentem a szobámba és csöndben elpakoltam a cuccaim. Már csak Kat-nek kellett elmondanom...
Elmosolyodom, ahogy a Fő utczán szaladgáló gyerekek nevetését hallom. Szorosabbra húzom magamon a kabátomat, a hosszú fekete darabot. A sálba süllyesztem az arcom.
Elnézek az Ajándékbolt felé, talán vennem kellene valamit Katnek, mondjuk már az is meglepetés lesz számára, hogy itt vagyok. Szünet van a tanulmányi túra közben, addig akár haza is mehet az ember, de én nem akartam a Kárpátokbeli kis házba menni...Egyedül.
Végül inkább az utcán maradok és tovább sétálok merengve. Ahogy a falu központja felé haladok egyre több arcot felismerek, de nem köszönök nekik. Csak Katniss miatt jöttem, az én imádnivaló nővérkém miatt.
Benyúlok a pólóm alá és kitapintom a vékony láncon lógó medált. Mosolyogva továbbcsúsztatom a kezem a zsebembe.
~Miért is mennék az ajándékboltba? Hoztam ajándékot...~gondolom, és érzem, ahogy az arany hűvösen simul a kezembe. Kitapintom a kis nyilacskát a tárgy alján. Kiszélesedik a mosolyom, biztos vagyok benne, hogy imádni  fogja...
Csillogó szemekkel pillantok körbe és belélegzem ennek a helynek semmihez sem fogható illatát. Aztán meglátom...
A tömegben áll. Nekem háttal. Hajkoronája dúsan omlik a vállára, hátára. Pontosan ugyanaz az árnyalat, mint az enyém... Futva indulok meg felé és közben a nevét kiáltom:
- Kat!

My sister*.*

Ahogy megöleljük egymást megnyugszom és az emlékek elöntik a tudatom. Ahogy továbbsétálunk igyekszem kielégítő választ adni a kérdéseire.
- Te is úúúgy hiányoztál.-újra megölelem megropogtatva a csontjait. Aztán elengedem és a szemébe mosolygok. Azt sem tudom hol kezdjem.- Oh, London varázslatos, egyszerűen... Kihagyhatatlan. Tuti, hogy veszek ott is egy lakást.-háát igen, ez lennék én, aki bízik benne, hogy sikerül amit eltervez és a világ egymástól képtelenül távol lévő pontjain is lehetnek lakásai. Csak remélni tudom, hogy Katet nem zavarja a nagyratörő terveim tömbkelege, bár tulajdonképpen ez még szoba sem került köztünk... Túlságosan kevés időt tölthettünk egymás mellett.
Az útra gondolok a gépen, ahogy az ablakon bámultam kifelé és a mellettem veszekedő házaspárt próbáltam kiírtani a tudatomból azon gondolkodtam, miközben a tesóm ajándékát forgattam a kezemben, hogy talán nem is kellett volna soha idejönnöm. Tudtam hogy lesz ez az út...
Lassan elmaradt mögöttem a Big Ben, a London Eye és a vicces emeletes piros buszok, ahogy a híres telefonfülkék előtt suhannak el. Elmosolyodtam és leszidtam magam. Hiszen persze, hogy megérte eljönni ide, semmi más nem éri meg jobban! Az ikrem.. A másik felem...
Hirtelen hallgattam el és a nővérem kezd felfigyelni a túúúl hosszú "hatásszünetre".
Imádom, egy hotelban kaptunk szállást, a Baker Streeten, és egyszerűen wow! Az egész hely, tényleg imádom. Felléptem több szerepben is.. nem sok, de talán nemsokára elkezdődik az őrület.-rákacsintok és átdobom a karom a válla felett. Az utolsó kérdést nem válaszolom meg, de szerintem látja rajtam, hogy tökéletes a kedélyállapotom, de azért jólesik ahogy végigmér, itt az ideje, hogy én is feltegyem a kérdéseim:
-Hát veled mizujs? Hogy megy sorod? Gondolom keményen tanulsz...
Még megyünk pár utcányit, de akkor kibukik belőlem.
- Bocsi, nem tudok várni! Csukd be a szemed!-mondom, kigombolom a kabátján a felső két gombot. Nem tudom, az erre mászkálók mit gondolnak az előbbi mondatom és cselekedetem után, valószínűleg semmi jót, de nem érdekel.
Előkaparom Kat ajándékát a zsebemből és feltűzöm a sárga pulcsijára. Elmosolyodom, ahogy a kis fecsegőposzátán-csőrében a nyíllal- megcsillan a délelőtti nap sugara.

Isidor

Ma költöztem vissza a Bagolykőbe. A hosszú Angliai út volt eddigi életem legcsodálatosabb időszaka. Bár sokat tanultam és sok új barátot szereztem, csak egy nagyon kicsi megbánást érzek, ahogy a Fő utczán lépkedek. Minden szembejövőre rámosolygok és igyekszem minél gyorsabban lépkedni, hiszen még annyi minden van, amit muszáj megnéznem. Csak reménykedni tudok, hogy nem változott sokat ez az általam annyira kedvelt hely. Bár tény, hogy úgy is csodálatos lenne.
Beszívom a levegőt és magam elé mosolygok.
Hiányzik Aidan. Nem volt köztünk semmi komoly, csak lehetett volna. De persze, ha nem akarnék rá gondolni, nem kellene, itt is akad szép számmal helyes srác.
Ha lehet még gyorsabban lépkedek. Úgy érzem lemaradhatok valamiről, ha nem sietek.  Az emberek kérdőn fordulnak felém, egyre gyorsítok. Aztán, már csak azt veszem észre, hogy könnycseppek potyognak a földre. Az én könnyeim. Hiányzik Anglia. Felsóhajtok és azon gondolkodom, miért találnak ki ilyen találkozókat és tanulmányi utakat az emberek, ha aztán úgy is búcsút kell mondanunk.
Valahogy egyre zaklatottabb leszek, az előbbi vidámságom tovaszáll, gondolkodás nélkül veszem be a sarkokat. A könnyek elhomályosítják a látásomat. Szinte vakon lépkedek tovább a macskaköves úton. Befordulok a következő sarkon és hirtelen egy szőke fej tűnik elő a semmiből én pedig nekicsapódok a tulajdonosának.
- Ne haragudj! Én ... sajnálom.- szabadkozok,miközben próbálom eltűntetni a sírás nyomait.

Isidor

Aranyos srácnak tűnik, annak ellenére, hogy azonnal rohanni is akar tovább. Igyekszem szélesen rámosolyogni, nehogy észrevegye, milyen zaklatott vagyok. Meglepődöm, mikor megkérdezi, hogy én vagyok-e Katniss. Akaratlanul a nyakamban csüngő medálhoz nyúlok és megérintem a K betű aljában a kis L betűt, ami  a második nevem, a Leylát jelöli. Rájövök, hogy erről lehet szó, ezért kicsit durcásan, de úgy, hogy a srác ne vegye észre válaszolok neki.
- Biztosan a nővéremet láttad. Ő is Katniss. Hosszú történet.- emelem az égnek a szemem, majd hosszan rámosolygok. Picit csalódott vagyok, hiszen melyik lány ne örülne annak, ha egy helyes szőke csak úgy megszólítja, ráadásul a nevén. De kénytelen vagyok lehűteni magam. Hiszen van egy ikertesóm, aki ugyanide jár, ugyanúgy néz ki és ugyanúgy is hívják...
- Én Leyla is vagyok.- suttogom, miközben közelebb hajolok,hogy megnézhesse a medál aljában a kis L betűt.-És csak most érkeztem Angliából.-érzem, ahogy a könnycseppek szúrják a szemem. De közben mást is érzékelek, kellemes illat üti meg az orrom, enyhén fűszeres, igazi fiúillat. Talán belőle jön?. Ekkor leesik hogy még a nevét sem tudom, ezért belenézek kék szemébe.
- És te ki is vagy?

Isidor

A száját figyelem, ahogy magyaráz. Úgy látszik, hogy tényleg engem keres, erre felderülök és vidáman vizslatom kék íriszét. Szeretném jobban megismerni.
Már voltam a kastélyban.-mosolygok rá és széttárom a kezem. Felnevetek és hozzáteszem, hátha nem érti: Látod? Nincs nálam csomag! Értem küldtek? Hmm lehet valaki belelesett a kívánságlistámba?- kérdezem huncut hangsúllyal.
- Tetszik a neved. Olyan különleges.- nem tudom abbahagyni a mosolygást, de ez jó. Ösztönösen próbálok közelebb húzódni hozzá.
Felnézek az égre, és érzem, hogy a vidámság visszatér belém. Ahogy a kérdésre a szemébe nézek- ami meglepő módon ugyanolyan színű mint a kék ég-összekapcsolódik a pillantásunk és nehezen tudok belefogni a válaszba.
- Igen, olyan hamar jött ez a lehetőség, alig töltöttem itt pár hetet.-intek a kastély felé.- De azért megszerettem, nagyon is. Annyira gyönyörű ez a hely. Kár, hogy bizonytalan időre maradok csak.- lehajtom a fejem. - De addig is jó lenne tudni, mi változott. Biztosan kitaláltak egy rakás csodálatos dolgot, míg távol voltam.- mosolygok rá, remélve, hogy veszi az enyhe célzást, közben pedig megindulok a Fő utczán, úgy mintha azonnal meg akarnám nézni az összes csodát, amit a kastély rejthet. Közben hátramosolygok új ismerősömre, de mint kiderül, ez nagy hiba volt, mivel a cipőm orra beakad egy kiálló kőbe és elvesztem az egyensúlyomat.

Isidor

Látom rajta, hogy felzaklatja, hogy lekéste a vonatomat, mire elmosolyodom.
- Ne haragudj, igazából hamarabb is jöttem és fogalmam sem volt, hogy neked ez a feladatod. Egyedül mentem, igen! Nem kell nekem kíséret mindenhová.
Magabiztos a mosolyom.
- Német? Képzeld, most pályáztam meg egy némterországi utat. Érdekes lenne látni azt a helyet, ott is születtél?- örömmel látom, hogy kicsit lenyugodott, már nem olyan ideges és elgondolkodó mint egy perccel ezelőtt.
Félrenézek és meglátok egy cukrászdát, éppen Isidor háta mögött, mikor hátrafelé magyaráztam neki. Egy pillanatra elbambulok, mert emlékek hosszú sora torlódik fel előttem.
Én és Aidan pontosan egy ilyen cukrászdában ültünk. Csokitortát ettem, ő csak egy kávét kért, miközben arról beszélgettünk, hogy nemsokára elmegyek. Végig fogta a kezem. Kért, hogy maradjak, de persze ez teljességgel képtelenség lett volna. Mennem kellett, várt a nővérem, ez a hely. Aztán a vonatállomáson álltunk, csak átölelt, erősen. Utána pedig mélyen a szemembe nézett és megígértette velem, hogy írok neki.Igen, lassan írnom is kellene...-gondolom, miközben Isidor az újdonságokról magyaráz. Alig figyelek oda. Szemem még mindig a cukrászda asztalain és székein csüng.
- Aidan...
És ekkor botlottam meg. Már kitettem a kezeim magam elé,hogy fékezzem az esést, nem vártam Isidortól segítséget, még ösztönösen sem. Így váratlanul ér, ahogy megszorítja a kezem. Ahogy ujjai átfogják hideg ujjaim megborzongok. De időben kapcsolok, és zavartan elhúzom a kezem.
- Jajj, bocsi, ügyetlen vagyok.- motyogom zavartan, miközben a fülem mögé simítom egyik kósza hajtincsem.- Mesélj magadról egy kicsit, Isidor.- kérem, hogy elterelje a gondolataim, de azért vetek még egy utolsó kóbor pillantást a cukrászdára.

Isidor

-Persze,nem tudtam, hogy ennyire megkavarja a dolgokat, ha előbb jövök.De ez az igazság, szóval csak nyugodtan mondd meg, akárkinek, akinek kell, hogy saját felelősségemre hamarabb érkeztem.- kacsintok rá.- Nehogy bajba kerülj miattam.
Felkapom a fejem az utolsó mondatra és hevesen kezdem rázni a hajtincseimet.Az egyik mintha végigszaladna Isidor arcán, de mikor odanézek nem veszek észre rajta semmit sem.- Dehogyis baj, örülök neki, tudod nem sok embert ismerek itt.- mondom. Megint egymás szemébe révedünk és én azon gondolkozom, hogy hasonlíthat egy égkék szempár egy sötétbarnára. Talán a benne lobogó fények. Nem tudom. Elfordítom a tekintetem, zavarban vagyok, ami elég ritkán fordul elő.
- Berlinbe szól a tanulmányi út, az egyik híres egyetemre, persze szerveznek túrákat az ország minden szegletébe, nem bánnám, ha megmutatnád majd mit érdemes mecsodálni.- mondom könnyedén lépkedve.
Amikor megemlíti a cukrászdát, megborzongok és gyorsan megrázom a fejem. Azok az átkozott könnyek újra szúrni kezdik a szememet.
- Nem.-gondolom.- Az én kedvenc sütimet csak Londonban árulják.
- Nem.- mondom ki hangosan is.-Most valahogy nem vagyok éhes, ne haragudj.
 Elkalandoznak a gondolataim, az esti sötétségben barátságos lámpák gyúlnak az utcán, apró, hívogató fényköröket rajzolva a macskaköves útra, a padokra, kirakatokra. Az esti kicsit hűvös levegőt édeskés illat tölti meg, miközben a levegőben "harcra kel" Isidor fűszeres parfümjével.
Újra összeborzongok, mikor megfogja a karom és finoman elfordít egy halvány fénypont irányába.
Suttogó hangja meglebbenti a bal oldali fülem mellett lógó, szőkés barna tincseket. Megcsiklandozza az arcomat.
- Nézzük meg a mooncalf-ot.-suttogok hátra a vállam fölött, majd mélyen a szemébe nézek,összekapcsolódik a pillantásunk a kósza hajtincseimen keresztül.

Isidor

- Persze, ha arra járunk feltétlenül megkereslek.-mondom, kapva az alkalmon, és már folytatnám is, mikor leesik hogy is hangzik ez. Az ajkamba harapok félbetépve ezzel a saját mondatomat, majd kicsit hivatalosabb hangnemben kezdek el beszélni:- Igen, persze, a látványosságok. De elsősorban a nyelvtudásomat megyek oda fejleszteni. Imádok új nyelveket tanulni. Meg persze nem is árt, ha valaki nemzetközi találkozókon szeretne részt venni. Meg persze a társadalmi szokások nem adnak elég teret... - hirtelen megint beharapom az ajakam, ahogy felfogom a magam által mondott, egyáltalán nem odaillő szavakat.- Akarom mondani, izé... Igen, kicsit hivatalosba váltottam. Bocsi.- felnevetek és csak remélni tudom, hogy az így mutatkozó fáradtság jeleit Isidor nem értelmezi félre és gondol komplett hülyének.
A pillanat tovaszáll, ahogy Isidor megindul a fényes kis lény felé. Karcsú alakját megvilágítják a teremtményből áradó halvány derengés és az utcai gázlámpák. Egy pillanatig csak nézem, ahogy egyre közelebb araszol a mooncalf-hoz, majd kapcsolok és megindulok utána. Ahogy meglátom a lényt, muszáj az arcomat Isidor vállába fúrnom, hogy a nevetésem el ne riassza a leginkább egy apró, szemüveges tehénhez hasonlító állatkát. Gyorsan elveszem az arcomat új ismerősöm válláról és inkább két kezemet a szám elé tartva takarom el kivillanó fogaimat, na meg a nevetésem hangjait. De nem megy. Ez a lény annyira furcsán néz ki és mivel annyira de annyira fáradt vagyok- olyankor pedig hajlamos vagyok féktelen vad röhögésbe kezdeni- nem tudok parancsolni magamnak.
- Jajj, Istenem! Nem, hahaha , még nem láttam...- kuncogok.- Még nem láttam ilyen... haha..Dolgot. De nagyon .. khmm. szép- Újra kibuggyan belőlem a nevetés, nem csodálkoznék, ha a mooncalf már elillant volna. Egy pad felé indulok, közben még mindig nevetek.
Aztán valami belém hasít, majd a féktelen vidámság egy pillanat alatt vált végtelen szomorúságba. Egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Kézfejemmel törlöm le. Nem merek felnézni. Félek mit szólna ehhez a vad érzelemrohamhoz Isidor. Vagy mi van ha? Ha - ennél is rosszabb- már itt sincs?

Isidor

Ja, das ist wunderbar. Danke schön. Ich möchte mit dich Deutsch lernen.-fenevetek, közben pedig még mindig könnycseppek sorjáznak az arcomon és kecses ívben hullanak a földre.- Kérlek, ne haragudj, ha valamit rosszul mondtam, még csak egy éve tanulok németet.
Rámosolygok a könnyeim fátyolán keresztül:- Bocsánat, hogy elriasztottam a mooncalfot. Rémes társaság lehetek.- halvány félmosoly ül ki az arcomra.- Én, csak... nekem.. csak. HIányzik Anglia.- a hangom lecsuklik és, hogy csináljak is valamit, átnyúlok a vállam felett a jobb kezemmel, majd lefejtem magamról barátságos, karcsú kezét. Megvárom, amíg lehull rólam a tenyere, majd a bal kezemmel megfogom és kettőnk közé húzom. Ennyi biztosítékra most szükségem van, szóval nagyon remélem, hogy nem húzza el a kezét.
A könnyeim kezdenek felszáradni.
- Annyira hülye vagyok.-suttogom.- Utánam küldtek egy ilyen jófej srácot, mint te . Megnevettetsz, meg németül beszélgetsz nekem, mesélsz az otthonodról én meg bőgök itt mint egy hibbant tyúk.- önsajnáló nevetésem a kelleténél kicsit hangosabb.- Régen láttam a szüleimet is.-fogok bele a semmiből.- És nagyon fáradt vagyok, iszonyatosan fáj a lábam és tényleg nem akarlak megijeszteni, de biszereg a jobb szemöldököm, ami nálam az ájulás előjele.- akaratlanul megszorítom a kezét, hogy ne akarjon elmenni.- Segítenél nekem visszamenni a kastélyba?-kérdezem egy bajbajutott hölgy módjára.- Utána akár el is kerülhetsz, csak most kísérj vissza!-kérlelem, mert érzem, ahogy egyre gyorsabban ver a szívem és mintha a Fő utczáról csak úgy eltűnne a levegő.

Isidor

Most már megnyugszom, a kastély felé tartunk. Legalább biztonságban vagyok és egészen jól esik, ahogy Isidor az ujjait az enyémbe kulcsolja. Támaszték is és meg is nyugszom tőle kicsit.
- Köszi. Jajj, dehogy küldelek el. Igazából már jobban vagyok.-mosolygok bágyadtan, miközben a kastély felé haladunk.- Majd emlékeztess, hogy megháláljam neked... Nos. Mindent.- a hangom a mondat végére suttogássá halkul. Majd erőt veszek magamon.- Nagyon jó fej vagy, tényleg. Kimentél értem az állomásra, vagyis csak mentél volna, de neked rohantam. Ne nézz hülyének, de mivel egyszer elkerültük egymást, mégis találkoztunk másodjára kicsit sorsszerűnek tűnik ez az egész.- belenézek Isidor szemébe, miközben a válaszát várom.
A Fő utcza kellemes esti fényei búcsúztatnak minket. A levegőben süti illata száll. A kirakatok lámpái reklámfénnyel égnek és mintha a mooncalf is feltűnne egyetlen pillanatra ahogy magunk mögött hagyjuk a macskaköves, hangulatosan megvilágított utcát.