37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bogolyfalva - Annelie West összes RPG hozzászólása (40 darab)

Oldalak: « 1 [2] Le
Annelie West
INAKTÍV


bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2018. április 23. 23:02 Ugrás a poszthoz

Csibém és az ő csibéje
nem takargatjuk

Megmosolyogja a kicsiket most már, a saját öccsével és a keresztgyerekeivel is bátrabban foglalkozik. Fel kell készülni arra, hogy nemsokára ott lesz neki is egy olyan kis kopasz emberkezdemény, aki majd mindent összenyálaz és a vigyoraira az anyukája is hasonlóképp reagál. East és Yar kislánya nagy szerencséjükre előbb született, mint náluk Samuel, ezért gyakran felutaznak Budanekeresdre és a kicsi Summert nyünyürgetik amíg arra az anyukája rá nem un, mondva; elkényeztetik a gyereket.
Halkan, inkább magában nevet fel Maja reakcióján és ha már ő nem ismeri fel, hát legalább a pöttömmel lepacsizik. Vagy valami olyasmi. Nem szeretné összetaperolni semmi estre sem, azért tanult már egyet s mást a környezetéből.
- Szuper, jó látni titeket - mosolyogva követi Maja tekintetét, majd ahogy felegyenesedik, Annie is megpillant egy elég hasonló, léggömb formájú kidudorodást hastájékon. Mintha tükörbe nézne. Alapjáraton nem az a pocaksimogatós kismama, de most a hasára teszi a kezét, ujjaival megcsiklandozza a részt, ahol a fia talpát véli felfedezni.
- Ahogy látom, neked is - széles mosolyra húzódik a szája. Emlékszik még Maja arckifejezésére amikor rájött a benne növekvő kis életre, és tessék, immár egy újabb pocaklakó és a tökmag boldogítja. - Már csak másfél hónap, nagyjából. Kisfiú lesz és ha az apjára üt...kergethetem majd el a nőket. Na és nálatok mikor érkezik? - kíváncsian pislog a nőre, aztán a kislányára. Ilyenkor azért érzi, hogy jó lesz már a karjában tartania a saját mütyürjét. Annyi mindent tudna mondani, de mégsem, gondolatainak kilencven százalékát megtartja inkább magának.
Annelie West
INAKTÍV


bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2018. április 26. 10:35 Ugrás a poszthoz

Csibém és az ő csibéje
nem takargatjuk

Maja néhány évvel fiatalabb Annelie-nél, mégis tökéletesen végzi a dolgát anyaként. Ráadásul már a másodikat várják, ami egyszerre csoda és elrettentő a volt elnök számára. Ő még az egy gondolatától és sokszor megrémül, bár a pánikrohamok végre kezdenek alábbhagyni. South például nem is tud róla, hogy egyáltalán voltak, valószínűleg magát okolná és az senkinek sem lenne jó.
- Még egy kislány? - elmosolyodik a csöppséget figyelve. Klara jó géneket örökölt, szép kislány már most, biztos meggyűlik majd a bajuk a szülőknek a fiúkkal. Pláne két lánynál... - Majd adhatod a tippeket. Két gyerek... Nem vagy nagyon fáradt? - mindig is foglalkoztatta a dolog, hogy milyen a normál életből átkerülni egy olyanba, ahol egy miniemberért is felelős már, de valójában nem akart belekerülni a dologba. Aztán tessék. Itt van, tanácsokat kér.
Elhúzza a száját a kérdésre és a tó felé pillantva túr a hajába. Mindig megkérdezik ezt, és ő az ismeretleneket megpróbálja annyival lerázni, hogy furcsa.
- Borzasztó. Őszintén, Maja, utálok terhes lenni. Nem látom a lábam, nem tudom csinálni amit eddig... Arról ne is beszéljünk, hogy South odáig van amikor arcon rúgja, én meg rosszul vagyok, hogyha hallgatózik. A köldökömön keresztül! - felháborodottan, de suttogva hadarja el, milyen számára a pocaklakó jelenléte.
- Rossz anya vagyok már most, felejtsd el amiket mondtam - mélyet sóhajt. Nem fogja megjátszani magát Maja előtt. - Ti olyan kis szépek vagytok - mosolyodik el aztán.
Annelie West
INAKTÍV


bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2018. május 2. 16:24 Ugrás a poszthoz

Csibém és az ő csibéje
nem takargatjuk

Másnál a szemét forgatná arra, ahogy beszél a családról, meg a babákról, Annie-től távol áll ez a királylánybrekis, ohanas dolog. Majánál azonban szinte észre sem veszi, annyira hozzászokott már. Mosolyog hol az anyukára, hol a pindúrra.
Elhúzza a száját. Annyi jót és annyi rosszat hallott. Jó és rosszabb gyerekekről, alvósakról és hasfájósokról, neki pedig fogalma sincs, milyen lesz az övé, vajon rossz baba lesz-e, vagy legyint, amikor valaki rákérdez, hogy viselkedik az újszülött. Nem remél, valójában csak bízik egy kicsit benne, hogy Sammynek nem fog fájni a hasa sokat és legalább ennyivel megkönnyíti az összeszokást. A terhessége első trimesztere számára nem azért volt nehéz, mert rosszul volt. Valójában nagyon minimális volt a reggeli rosszullétek száma, inkább a most is aggasztó probléma zavarta. Hogy ő, mint anyuka.
- Világgá futnék, ha látnám a talpát - elsápad amint belegondol, hogy azok a rúgások odabent nem csak érezhetőek lehetnek. Persze szokta látni ahogy mocorog, ide-oda hullámzik a hasa olyankor, de azért talplenyomatot nem tudna venni. - Nem értem mit élveznek annyira rajta - vonja meg a vállát. Őszinteségi roham, vagy valami olyasmi. Amikor Maja lelkesen magyaráz, Annie pedig a negatívumot látja nagyjából mindenben.
- Gondolom Lewy nagyon várja a második kislányt - mosolyodik el. - Kivel lesz Klara amikor jön a kicsi? - hirtelen jut eszébe a kérdés, mire felvonja a szemöldökét. Neki az lenne a logikus, ha az apa vigyázna rá, de manapság sokan együtt csinálják végig az apukával. Hát...ő nem akarja, hogy South végignézze ahogy szenved.
A kitörésére Maja nem reagál rosszul, szerencsére nem kap tőle kioktatást, meg "biztos jó leszel" szöveget. Az az, amivel nem igazán tud mit kezdeni. Végül is...ha Majesznak megy, neki is menni fog. Miért is ne? A szerelme elvette feleségül. Igaz, egy csúnya veszekedés alatt nem éppen hagyományosan kérte meg a kezét, de legalább már ott a gyűrű...a tetoválás az ujjukon. Nem lesz egyedül.
- South-nak a napokban lett unokahúga, rajta gyakorlunk - sóhajtva figyeli anya-lánya között a puszit. Ha életben tudja tartani Sammyt addig, hogy ő is puszit osztogasson, az lesz az igazán nagy siker.
Annelie West
INAKTÍV


bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2019. április 28. 21:36 Ugrás a poszthoz

Blossom

A jó idő beköszöntével egyre többet mozdulnak ki otthonról, elhagyják az erdő környékét is. Sammy nagyon élvezi, hogy társaságban lehet, imádja az embereket. Nem igazán érti, kire ütött ez a gyerek, bár South egészen jól bírja a csárdában. Talán rá. Inkább rá. Kinézetre is, ugyanolyan jóképű kiskölyök, mint az a szemtelen apja.
A kisebbik anyukája hátán utazik a hordozóban, mindenkinek egyszerűbb így, mint egy hatalmas és nehezen kezelhető babakocsit tologatni a falun át. A többi féléveshez képest le van maradva, saját magához azonban nagyon jó ütemben fejlődik és tanul napról napra többet. Valószínűleg sem Annie, sem a gyerekek apukája nem fogja megbocsátani ezt, ami kivédhető lett volna, de már legalább örül annak, ami van.
- Nézd mekkora pocsolya! - mutat a téren a kút melletti kisebb tóra kisfiának. A gumicsizma nem véletlenül van a lábán, imád tapicskolni bármiben, legyen jó vízről, vagy akár festékről, ő pedig nem tartja vissza. Elvégre gyerek, miért ne élvezze, amitől nem lesz baja?
Sammy meg is indul arra, szalad és egyből beletrappol a vízbe. Hangosan kacag, aztán csatlakozik hozzá két kislány is. AZ udvarlás természetesen azonnal megkezdődik, Annie-nek már most félnie kell attól, hány lány szívét fogja összetörni még a fia.
Annelie West
INAKTÍV


bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2019. április 28. 21:59 Ugrás a poszthoz

Thomas
Westék

Mindhárman unják már a bezártságot, alig várják, hogy ehhez hasonló jó idők legyenek és a napjuk javát kint tölthessék a szabadban. Laneynél még nagyon kell figyelni az öltözködésre és arra, hogy mennyit érheti hűvösebb levegő. Könnyebben beteg lesz, mint nagytesója, aki mindenen átgázolva szinte szalad végig az erdőn, hogy a játszótéren hintázhasson.
A kislány már így is, hogy egyelőre csak a hordozókendőben utazik, kíváncsi a világra és mindent meg akar nézni és fogni. Anne ezt egy cseppet sem bánja, látja legalább a fejlődést és aktivitást, ami néhány hónappal korábban még csak remélhető volt.
Már-már fut a kisfia után, nehogy szem elől tévessze, azt viszont már nem tudja megállítani, hogy a játszótérre berontva a hintáknál döbbenten álljon meg farkasszemet nézve egy nála jóval nagyobb fiúval. A probléma nem azzal van, hogy Sam ennyire szeret a saját feje után menni, hanem azzal, hogy néha vitába keveredik a többi gyerekkel, mert akaratos.
- Szia! Ne haragudj, nem időzített bomba, csak a kedvenc hintájában ülsz - a szemét forgatva kapja el fia kezét, majd bocsánatkérően pislog a fiúra, próbálva megelőzni a bajt.
Utoljára módosította:Annelie West, 2019. április 28. 22:00
Annelie West
INAKTÍV


bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2019. május 7. 12:52 Ugrás a poszthoz

Blossom

Nem könnyű két kicsi nevelése egyedül. Kilencven százalékban egyedül neveli, mintha az apjuk hétvégi apuka lenne, akivel csak a gyerekek miatt találkoznak. Semmi nincs rendben köztük és Annie nem tudja, hogy a gyerekek ebből mit érzékelnek. Velük próbál száz százalékosan teljesíteni, vinni őket ide-oda, játszani velük, amikor csak lehet.
A helyzethez képest rendben vannak a dolgok, legalábbis Sammyvel és Laneyvel. A gyógyítók odafigyelnek a kislányra, megtesznek mindent azért, hogy jobb ütemben fejlődjön és úgy látszik, beválnak a programok. A tesójával nincsenek ilyen gondok, nála inkább az akaratosság az, amivel meg kell küzdeni.
- Blossom, szia! - mosolyog a gyógyítóra Annie. Hátrapillant a hátán vigyorgó gyerkőcre, aki kis kezét nyújtja a nő felé. - Nagyon jól, levezetjük épp a felgyűlt energiát.
Mosolyogva figyeli a nőt, akinek hálával tartozik. Túl sok idő telt el Laney születése és aközött, mikor végre a kezében tarthatta. Amíg ő maga is az életéért küzdött, míg összeszedte magát és megengedték, hogy átköltözzön az ispotály egészen más részébe végig a gyógyítók, köztük Blossom figyelt Laneyre.
- És te? Nincs valami jó kedved - állapítja meg homlokát ráncolva miközben alig észrevehetően végigméri a nőt. Igaz, nem ismeri túlzottan, de ezt olvassa le az arcáról. Talán az időjárás az oka.
Annelie West
INAKTÍV


bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2019. május 7. 13:02 Ugrás a poszthoz

Thomas
Westék

Lehet, hogy egyesek neveletlennek tartják a fiát, néhányan pedig azt mondják, egy halálfaló kölykétől nem lehet mást várni. Mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja, mindenkinek úgy kell mozdulnia, ahogy ő mondja. Ez egyébként anyukája szerint cseppet sincs így, meg amúgy is fogja be mindenki, az ő halálfalója még mindig becsületesebb, mint egyesek, akik a szomszéddal lépnek félre az asszony háta mögött. Bár újabban nem biztos benne, hogy South hűséges az ujjukon feketén díszelgő jelképhez.
- Nem, nem. Maradj. Ugye Sam, megvárjuk, amíg maguktól adják át? - leguggol a gyerkőchöz, aki a fiút nézve bólogat anyukája szavaira. Nincs rosszul nevelve, csak eleven. Viszont a kedvességet értékeli, így kibújva Annie karjából elsétál pár méterre. Néhány nedves, sáros követ vesz a kezébe, apró ujjaival lesöpri, amennyire tudja, aztán lemossa a pocsolyában. Néhány percet igénybe vesz a művelet, mindezt azonban céllal csinálja.
Pici fogait megvillantva áll oda a fiú elé és nyújtja át neki a legnagyobbat, amit talált.
Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2021. december 27. 01:26 Ugrás a poszthoz

Ricsi
egy késő estén

Nagyon nagy mázlistának érzi magát, amikor karácsony másnapján azt mondja neki az anyja, hagyja nála estére a gyerekeket, ő pedig menjen el a barátaival szórakozni. Elég volt már a ricsajból, az ajándékokból és kedveskedésből. Annak ellenére, hogy nincsenek barátai, már legalább egy órája a csárdában ül és az egyik hátsó asztalnál ülve olvas, miközben rumot kortyol. Alapvetően szereti a gyerekeit, főleg mikor boldogok, karácsonykor pedig nyilván azok. Na de ami ezzel a boldogsággal jár, az már túlzás Annelie számára. Neki egy csendes vacsora az otthonukban sokkal jobban tetszett volna, mint egy nagy összeröffenés a cirkusz minden tagjával, tizenöt gyerekkel és olyan rokonokkal, akikről azt sem tudta, hogy léteznek.
Fejét néha felemeli és megnézi az érkezőket. A tekintete ekkor akad meg a férfin, aki olyan ismerős, mégis idegennek tűnik. Pár perc gondolkodás után felismeri, valami arra készteti, hogy odamenjen hozzá. Magára kanyarítja fekete talárját, majd a pulthoz megy kikérni még két pohár rumot.
Köszönés és kérdezés nélkül húzza ki magának a férfi asztalánál árválkodó széket. Lerakja előbb hátsóját, aztán az asztalra a két italt.
- Rég láttalak - ajkai félmosolyra húzónak miközben megemeli a poharat és belekortyol az italba.
Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2021. december 27. 23:22 Ugrás a poszthoz

Ricsi

Semmit nem változott. Valamiért ezen nincs meglepődve, pedig tíz és az tíz év. Mennyi minden történt azóta, hogy utoljára találkoztak és elbúcsúztak. Egy fél élet lepörgött már, mégis pont olyan örömmel öleli vissza a férfit, mint akkoriban. Egyformán furcsák voltak a bolond világ számára, és talán ezért találták meg könnyen a hangot.
- Én is szívem, én is - még el is mosolyodik és alaposan megpuszilgatja a férfit, ami rá nem igazán jellemző. Visszaül az asztalhoz, tekintetét Ricsire függeszti.
- Én végig itt voltam. Bestiáriumot nyitottam - büszkén mondja ki, hisz a szemben ülő még emlékezhet rá, mennyire szerette már akkor is a bestiáknak mondott lényeket. Sokkal jobban, mint az embereket. Az életének többi részéről most nem akar említést tenni, ennyit bőven elég tudnia.
- De te mit keresel itt fent? Valami nincs rendben a tóval, egyre többször kerülnek hozzám a lakói közül - egyszerre ráncolja a homlokát és ingatja a fejét. Érezhető, hogy valami nincs rendben, de amíg Ricsi nem bukkant fel, eszébe sem jutott, hogy esetleg vele, vagy neki adódtak problémái.
Megemeli poharát és várja, hogy a férfi is így tegyen. Végtére is, az estének most arról kellene szólnia, hogy két barát újra egymásra talált.
- Ránk, meg a tízévenkénti találkozásokra - mondja a köszöntőt.
Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2021. december 28. 23:50 Ugrás a poszthoz

Ricsi

- Még meggondolom - kacsint a férfira. Persze csak viccel, olyan könnyű Ricsivel szót értenie. Bármikor tudnának szórakozni és komoly témákról is beszélni. Pont, mint most, amikor annak ellenére, hogy tíz éve nem találkoztak, mintha csak tegnap lett volna.
Érzi azért, hogy ingatag talajra lépett ezzel a témával, de hát kíváncsi rá, mi az oka mindennek. A vízben élő élőlények egyébként is sokkal nagyobb fejtörést okoznak, mint szárazföldi társaik, nem lenne rossz, ha legalább a sellők királya tudna adni némi támpontot.
- Legalább három kákalagot csapdából szabadítottunk ki, egyiküknek mély vágás volt a lábán. Egy kelpinek szintén, mintha megégett volna - miközben beszámol róla, a csuklóját fogja át ujjaival, mutatva, hol volt a sérülés. - Plusz egy kappa azóta is bent van a bestiáriumban - ingatja a fejét szomorúan, nem érti, mi történhetett.
Ahogy Ricsi tovább mesél, úgy viszont kezdi érteni, mi lehetett a kiindulópont, mindennek az okozója. Hitetlenkedve vonja fel szemöldökét, s belekortyol italába.
- Nincs rá megoldás? - halkabbra fogja hangját. - Van itt hol laknod? Ugye nem jársz faházról faházra? - rengeteg kérdése van, amit most egyszerre feltenne a férfinak.
Bogolyfalva - Annelie West összes RPG hozzászólása (40 darab)

Oldalak: « 1 [2] Fel