Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
"Júlia" - Debrecen - a lila kendős lány eseteFelnevet a szavaira, mert ez már egészen aranyos. Az, mert lehet akármennyire a végzet asszonya, ez a reakció őszinte, valódi, legyen akár az egész élet hazugság, vagy bármi más. Tény és való, nem gúnnyal nevet, hanem jól szórakozik, vagyis, az egész helyzeten. - Van olyan, amivel nem lenne olyan nehéz, de egyszerű sem. Attól függ, kit választanál - mert lehet egy középszerű valakit választani, akinek pár üveg hamar hazavágná a bankszámláját. Az meg még egyszerűbb, ha valaki, egy éppen rettentő éhes férfiállat ezt egy nőért teszi meg. Volt már rá példa a világban és lesz is még, szerencsére, ennél neki mindig több esze van, annyira sosem tepert és fog teperni, hogy mindenét egy alkalomra áldozza, ahol könnyen kiderül, hogy meg se érte, mert csak játék volt az egész. A nők szeretnek a biztosra menni és fizimiska helyett az erszényt nézni és annak vastagságát szem előtt tartani. Ha ilyen kapcsolatra vágyna, akkor könnyen pár nap alatt már benne is találná magát, minden megerőltetés nélkül és nem, itt még mindig nem a saját külseje a tényeg, hanem, amit mutatna abból, ami zsebében rejlik. Ide sem ilyenért jött, az más, hogy aki egy röpke üzlettel kellett megajándékoznia, sokkal többet ad, vagy akar adni. Ki is nyer akkor igazán? Türelmetlensége hasonló az előző megmoccanásához, viszont nem kell sokat várnia arra, hogy az történjen, amire jelenleg vágyik. A lassú mozdulatokból lesz egyre gyorsabb, hevesebb vagy éppen éhesebb és követelőzőbb. Nem szokása nagyon táncolgatni, el tudja engedni magát, igen, meg ha akarja, akkor megy is, csak éppen általában az ilyen helyekre is a társaság miatt megy. Az ma nem akadt, csak másféle, aki épp simul hozzá, akinek bőrét karcolja fogával, ujjával és akire végül lepillantva vigyorodik el. - Szerencséd van, közel a szállásom - nem egy lepukkant valami, motel, hanem az egyik hotel szobája pihen neve alatt, általában alibiként, van, hogy oda se megy, csak amikor már csak rendezni kell, ha nem oldja meg a technika segítségével. Nem várakoztatja tovább, a kezénél fogva invitálja, kissé húzza maga után kifelé, majd odakint rágyújtva, tovább folytatja az útját. - Ha még kibírod, akkor pár perc. Innen is látni - és tényleg. Mire az utolsó parázs felizzik a cigaretta végén, már ott is vannak. Elegáns belső tér, ahogy átvezeti rajta és felfelé tart vele a szobához. Nem a királyi lakosztály ugyan, de kényelmes, ahogy az ajtó kinyílik, egy fényes, tág és kényelmesnek tűnő szoba kerül a másik elébe. - Csak utánad - engedi előre, hogy aztán belépve utána, bezáruljon mögöttük az ajtó.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
"Júlia" - Debrecen - a lila kendős lány eseteMintha valóban elgondolkodtató lenne a kérdése, úgy tesz és pillant felé. Mintha számolna és számolna, mennyi esélye van arra, hogy ez megtörténjen. - Akkor igencsak bele kell húznod és esélyesen sokáig tartana – ezzel nem mond igazából semmit sem, arról meg főleg, hogy mennyi jutna arra, amit ihatna. Szerencsére, ez is csak egy apró, semmis játék, mint minden a mai napon. A fiola tartalma volt a lényeg, amely már régen biztos helyen pihen valamelyik zsebében. Nem fogyaszt belőle, nincs rá szüksége, hogy azt higgye bárki, úgy táncol, ahogy a csinos, vörösre pingált ajak fütyül. Könnyű azt hinni, hogy az emberek pontosan azok, akiknek láttatják magukat. Ebben van az izgalom, lényegében és ha valaki nem jártas abba, hogy mások fejébe lásson és másszon bele, akkor marad az az illúzió, amelyet a világra vetít. És amit most hoz, az a nyerő. Egyszerre túl sok és túl kevés, igaz ez mind a kettejükre, ahogy keringenek egymás körül, előtt és mellett. Senki nem nézi, ki van a háta mögött, akibe néha könyöke vagy más tagja ütközik és az az idegen sem foglalkozik ezzel. Mintha az a pont, ahova beállt és elkezdte a táncot, elsőre hatalmas, ürességként állt a parketten, most viszont egyre jobban zsugorodik. Összeszorul körülöttük a tömeg, elfogynak a szabad, sóhajra is aligha elég terek és már őket ölelik körbe, mintha csak valami burok lenne, amelyben, ott belül semmi más sem létezik. És talán most nem is kell több. Ujjai még így is türelmesek, hát még jelleme, csak apró utalások, hogy ha ennyire felkínálta magát, akkor bizony, ő elveszi, él vele, nem érdekli nagyon más. És ha ez csapda? Megeshet, de azt a nő sem tudja, kivel áll szemben. Ha csapdának szánja, megégetheti magát vagy hagyja mégis, mint valami jótét lélek, hogy sikerélményt kínál neki, szép némán. Sok mindent nem tudna elvinni, ha minden mellett tolvaj lenne: egy márkás óra, a ruháin kívül némi – bőséges ugyan – készpénz van nála, a nemrég szervált fiola és iratok, olyanok, amelyek a ma estére valók. A mobillal sem megy sokra, ott sem tárol semmi olyasmit, amit nem illene. Az ilyen dolgait csak akkor használja, amikor azt kell. Talán azt akarná, hogy féljen, mégsem teszi, ez pedig olaj a parázsra. Könnyű préda, jó kérdés épp kiről van szó, lehet mind a kettőjükről. Nem is kell neki több, az ilyenekkel csak vágyait elégíti ki, semmi több, sosem gondol többre. Várnak néha hívásokat, második alkalmat, azonban ilyet ritkán tesz. Ahhoz valami olyasmi kell, amely megfogja, ott tartja és működik. Nem lehetetlen. Így szakad vége a táncnak, ha valóban nem fél, akkor már rántja is magával a mélybe. Elindul hát, nem messzire, nem oda, ami valóban az övé. Csak egy megálló, egy alibi, egy ok, hogy ha valaki kutatni akarja, meglátná, ő ezen az éjjelen itt pihent. Mindig kellenek apróságok, ügyelni rá, hogy minden tökéletes legyen. - Nem zárom rád az ajtót. Akkor távozol, amikor szeretnél – immáron odakint mondja, a hűvös kap bele a bőrébe. Elunta a táncikálást, levegőre vágyott, amely odabent már sűrű volt és fullasztó. Mély levegőt vesz, mintha visszaköltözne a türelmessége, amit elengedett és ami csorbult odabent a dörgölődző közelségtől. Nem félt attól, ha túl mohóvá válik, nem féltette a másikat sem, inkább a tömeg és a zene ritmusa ment az agyára, az alkohol kúszott fel elméjére, de csak gyenge zsibbadás, hiszen nem fogyasztott többet. - Persze. Minek hazudjak? Így felesleges bajlódni az utazással – legyez az taxi, két lábon vagy bármi más. Felesleges, ha a közelben volt a hely, bár ezt csak utólag tudta meg, amikor lejött sétálni és terepet felmérni. Hamar felérve, beérve nyit ajtót, engedi előre majd lép utána, hogy magukra zárja az ajtót. Az ilyen helyek előnye, hogy minden szoba egy olyan kis világ, amely akkor és ott csak azoké, akik benne léteznek. Nem a legnevesebb, a legpazarabb, kereshetett volna olyat is, csak éppen felesleges volt. Nem tervezett valóban aludni, nagyon feljönni sem, talán dehoppanálni innen haza, a dolgára és majd vissza lerendezni a papírokat. - Egy olcsó lyuk, de terveim szerint, a részeg alvásra pont elég lett volna – vigyorodik el, ahogy a minibárhoz lép és kinyitva vesz elő belőle egy tonikot. - Kérsz valamit? - mutat az apró hűtőre, amelyben van alkohol, üdítő, némi csokoládé is. A vacsorának már rég vége, de nem hiszi, hogy a nő pizzarendelésre vágyik. Felé fordulva kortyol egyet, majd húzódik ajka kaján mosolyra. - Valóban. Egy kissé fülledt – teszi le az üveget, bújik ki zakójából, amit a székre ejt, majd az ing gombjait engedi ki, szép sorban, miközben közelebb lépdel hozzá. - Bár, mintha itt libabőrt látnék – cirógat végig ujjbegyével a vállán, felfelé, majd folytatja azt kulccsontján, hogy végül álla alá vezetve ujját, megemelje a fejét finoman. - Talán most félsz kicsit?
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
"Júlia" - Debrecen - a lila kendős lány esetein the heat of the moment
A következő képi sorok vulgaritás, erőszakot, szexualitást és annak kendőzetlen megjelenítését tartalmazzák. Érzékeny lelkű olvasók, mélyen vallásos lelkek számára felkavaró lehet, nem ajánlott, mindenki más azt tesz, amit akar. Ha mégis kíváncsi vagy rá, kattints és élvezd a műsort. |
|
És akkor abba lehet hagyni az ócska játékot. Amúgy sem szokta sokáig húzni a dolgot, nem megy felesleges köröket. Oké, oké, kicsit húzza az agyát, úgy tesz, mintha félni kellene tőle, mintha ő lenne a legszörnyűbb ember a világon. Egyeseknek az, sokaknak az lehetne ha tudnák, miket művelt valaha, mi tapad a kezéhez. Ma azonban egyiket sem teszi, csak szórakozik. Mindenféle, fajta nőtípussal találkozott már, ezt bátran állíthatja. Rontott már meg szüzeket, vagy éppen nyíltak nagyra a szemei, amikor egy annak tűnő úgy vette rá magát, hogy a lába remegett belé. És napestig lehetne sorolni, vagy csak éppen nosztalgiázni a top 10-es listán. Már ha lenne, az csak a gyerekeknek való. Felnevet erre az egészre. Kerülgetik egymást, mintha egyikük sem tudná, mi a jó következő lépés, mi az, ami igazán kéne most. Ahogy róla lekerül a zakó, az inget is megbontja, de a továbbit meghagyja feladatnak a másiknak. Nem az a fajta alkat, akit úgy gyúrtak, de nem is egy vézna kis giliszta, pontosan tudja, hogy így a jó, ezt még szívesen nézik, se nem túl sok, se nem túl kevés. Ahogy a másik is tökéletesen ezt mutatja. A műanyag sosem volt a kedvence, a természetes annál inkább. Ínyenc mindenben, ami az életét jellemzi, pont most ne lenne az? Tekintetével követi, ahogy ledobja a bőrdzsekit, de semmi mást. Ám legyen, az az apró ruhácska sem takar sokat és mégsem mutat eleget. Nem reszket a másik, nem fél, már nem is érti, miért tette fel sokadjára. Talán mert ekkor szoktak mégis visszalépni. De ő nem és ez már tetszik neki. Mocskos vigyor terül szét ajkain, ahogy ujját veszi a nő az ajkai közé. Aprót rezdül csupán, érzi meg bőrén a karistolást, de fájdalomról szó sincs. Szabad ujjai cirógatják meg állát, miközben másik kezével simítja félre, majd tolni kezdi le válláról a vörös ruha anyagát. Közelebb hajolva hinti ismét csókokkal vállát, kulcscsontját, ha elengedi, másik kezét is bevetve azon van, hogy a kis ruhácska lejjebb kerülhessen. Nem sokat szórakozik, ahogy végül formás keblei egyikére simítja tenyerét, masszírozza finoman. Lassan hátrál vele, aligha lehet lépésnek nevezni, ahogy inkább csak irányt mutat, miközben tovább szabadítja meg a viselettől, mégis felfedez. Egy ponton áll meg, hogy eddig válla körül sündörgő ajkait még lejjebb vezesse és olyan csókokat hintsen kiszabadított mellére, hogy apró libabőr lepje el mindenütt. Kóstolgatja, ujjai közé csippenti a bimbót, hogy fájdalmas - nem szó szerinti – hiányt okozzon, amikor derekára fogva kapja fel, mint valami tollpihét és az ágyhoz lépjen. Egyelőre nem dobja rá, előtte teszi le, hogy aztán szórakozzon a fene, ő a vörös ruhát a földre küldi, miközben pedig magát szabadítja meg ingétől, a nő ajkai után kapjon és vad táncba hívja.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
"Júlia" - Debrecen - a lila kendős lány esetein the heat of the moment
A következő képi sorok vulgaritás, erőszakot, szexualitást és annak kendőzetlen megjelenítését tartalmazzák. Érzékeny lelkű olvasók, mélyen vallásos lelkek számára felkavaró lehet, nem ajánlott, mindenki más azt tesz, amit akar. Ha mégis kíváncsi vagy rá, kattints és élvezd a műsort. |
|
A játék véget ért és meglepő módon két nyertesük is akad. Nem mintha ez nem lett volna előre tudott, hogy itt ma vesztesek nemigen akadnak. Nem is kellenek, nem az volt a cél. Nem az lesz. Noha csak egyszerű, apró üzletnek indult csupán, játéknak, majd minden kikapcsoló, átlépő élvezetnek. A szobában már nincs senki, nem ér ide zene, csak saját lélegzetük, szívük hevesebb dobbanása vagy épp kapkodó, kutató ujjaik nesze zubog fülükben. Egy sóhaj, az apró vagy épp éhesebb csókok után épp olyan kellemesen borzongató, mint egy ütemesebb dallam dörömbölése. Bőre válik libabőrössé, ahogy érinti hasának bőrét, körmei útja mentén indul a kellemes érzet, rándul egy aprót ott, ahol az izmok érzékenyebbek rá, majd ereszt ki ajkain egy mély sóhajt. Kutatja az érzékeny pontokat és meg is leli, tudja, hogy hogy kell keresni, kutatni azt. Érzi, ahogy ujjai között keménykedik meg, csókol rá, szívja meg aprón, miközben édes hangja fülébe költözik. Nem játszadozik tovább a kelmével, a földre küldi, lép át felette, immáron a másikkal a karjaiban. Amint az ágy van alatta, úgy törne fölé, azonban még túlságosan sok textil borítja altestét. Besegít a gombokban, abban, hogy letornázza magáról és már ott is van. Nem siet, ráérősen ereszti alakját fölé és kapja el a tekintetét. Egy pillanatra akad meg, ahogy először barnát, majd kéket lát, de agya egyelőre csak annak fogja fel, hogy azt sem tudja, mit figyel. Nem arra akar figyelni. Ajkaival először a másikét bitorolja, kóstolja, majd engedi el és nyakához hajol. Apró csókjaival borítja be, halad lejjebb és lejjebb, hogy az előbb félbehagyott dolgát tudja folytatni. Most a másik mellét veszi ostrom alá, miközben a formás combok fonódnak köré. Egyik kezével támaszkodik mellette, míg másik oldalán siklik végig. Lágyan simítja a puha bőrt, éri el combjait, cirógatja, szinte már-már mintha porcelánból lenne, olyan óvatos vele. Végül feljebb csúsztatja azt, beljebb és beljebb, elérve érzékeny pontjait odalent. Miközben ajkai mellei bőrét vagy épp nyakát ostromolják, ujjaival kényezteti odalent, lassan, szinte kínzó tempóra nyújtva az élvezetet. Hiszen hova sietnek? Elengedi ajkaival, ahogy feljebb húzódik ajkait csókolni, úgy csusszan belé ujja, hogy könnyed csuklómozgással ingerelje, odáig, ahol már nem bírja tovább a várakozást. Saját, vágytól feszülő öle már birtokba venné, de ő türelmes, egy bizonyos pontig. Most is játszik vele, kegyetlenül, ahogy nem szégyelli. Rávigyorog, mielőtt lágyan harapja meg a másik alsó ajkát, megszívva azt, megint tekintetét fúrva a másikéba. Mintha az előbb mi sem történt volna. A lassú kézmozdulatok odalent, az éhes, vágyakozó figyelem, pattanásig feszült idegek, lassan abbahagyja. Ujjait kihúzva, csípőjével előre törve hatol belé, most belőle törnek ki a hangos nyögések, ahogy végül mozogni kezd.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
"Júlia" - Debrecen - a lila kendős lány esetein the heat of the moment
A következő képi sorok vulgaritás, erőszakot, szexualitást és annak kendőzetlen megjelenítését tartalmazzák. Érzékeny lelkű olvasók, mélyen vallásos lelkek számára felkavaró lehet, nem ajánlott, mindenki más azt tesz, amit akar. Ha mégis kíváncsi vagy rá, kattints és élvezd a műsort. |
|
Az apró változásokat most valahogy nemigen veszi észre, de senki sem róhatja fel neki, minden gondolata most egészen más körül forog és ez így van rendjén. Igencsak rossz hír lenne, ha a falon lévő mintára vagy bármi másra emlékezne vagy figyelne. Szerencsére, nem fenyegeti eme veszély, minden porcikáját foglalkoztatja és bizony, meg is dolgoztatja, ahogy a nőét is. Szende szűz kisfiút előadni kár lett volna, hiszen már ott, a tánctéren sem úgy ért hozzá, mint aki félne bármitől. Már az elején elvetette és azok amúgy sem szereztek volna be kincseket tőle, ha mégis, nem cipelik utána idáig. A szoba csendjét törik meg az eleinte apró hangok, ahogy még csak kóstolgatja az érzékeny pontokat, majd végül, mintha már régről ismerné, úgy fokozná az élvezeteket. A nő hangja verődik vissza a falakról saját, éhes szuszogása közben. Fel-felsóhajt, miközben a másik a kezével, ujjaival érinti bőrét, vagy csak szimplán élvezi azt, ami vele történik. Helyes. Több sem kell, pontosan tudja, érzi, mikor van idő arra, amit tesz. Mintha mind a ketten direkt formálták volna magukat közel tökéletesre, ha tudná, hogy az egyik csak ámítás, más lenne a helyzet. De tudatlan és ez neki kedvez mégis, hiszen hol érdekli őt, mi is az igazság. A sajátja is részben hamis, a mostani, meztelen mivolta és viselkedése a legvalósabb, ezt sehol sem kell másképp, máshogy mutatni. Ösztönök. Finoman harap a bőrre, miközben beljebb csusszanva helyezkedik el a puha combok között. A hangos nyögésre sajátja a válasz és egy ragadozó vigyora, aki végre megkapta a zsákmányát. Mozogni kezd, de még ebben sem a veszett, ész nélküli tempó diktál. Szép fokozatosan, egyre jobban és jobban merül el benne, hogy aztán ajkaival, apró zihálások, sóhajok közepette érintse bőrét egy-egy csókra. Hátán feszülnek meg az izmok, ahogy megérzi a karmolást, a jóleső borzongás fut végig gerincén, ahogy mozdul. Fokozza a tempót, az iramot, engedi, hogy ajkait elkapja falják azokat. A combjára szorít, mintha még közelebb és közelebb akarná. Lassan kúsznak fel a csúcs felé, egyre hangosabb és hangosabb a vágy szava. Őt sem érdekli, mit hisz a falon túl, vagy bárhol lévő ember, csak saját, mély orgánuma költözik a másiké mellé. Lehetőséget ad, hogy ha akarja, a másik fordulhasson vele, hogy az utolsó pillanatokra megkapja az irányítást, de ha nem érzi szükségét, marad felette, támaszkodik, mozdul és az őrület felé hajszolja az éjszakát. Bensője rezdül, ahogy torkából egy hangosabb hang távozik és a nő nyakát támadja. Egyre mohóbb, mintha mindent akarna.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
"Júlia" - Debrecen - a lila kendős lány esetein the heat of the moment
A következő képi sorok vulgaritás, erőszakot, szexualitást és annak kendőzetlen megjelenítését tartalmazzák. Érzékeny lelkű olvasók, mélyen vallásos lelkek számára felkavaró lehet, nem ajánlott, mindenki más azt tesz, amit akar. Ha mégis kíváncsi vagy rá, kattints és élvezd a műsort. |
|
Nem kellenek lángok, a szoba levegője nehéz és forró, a vágyak és a játék vége szennyezi és mérgezi, lassan aligha lehet lélegzethez jutni, azonban nem szám. Semmit sem. A mai estére megkapta a trófeáját, nem mintha gyűjtene és dicsekedne, talán pár nap és el is felejti. Mert ő már csak ilyen, lelketlen és tékozló, aki mégsem hagy ki egy alkalmat sem. Bolond lenne és ő szeretné azt hinni, hogy sosem válik azzá. Mégis, minden romlottsága ellenére mintha el akarná halmozni a másikat minden jóval, mindennel, amit csak adni tud ajkaival, testével, annak különböző részeivel. Ugyan harap, de csókkal fedi le, majd ujjaival törtet és markol, szinte mintha birtokolni akarná a másikat, akár csak erre a röpke időre. Pedig semmit sem tud róla, azóta sem derült ki semmi, csak ami agya rejtekébe itta bele magát. Egy apró villanás, egy pillanat, amire akkor is figyelt, mikor minden más érzéke egészen máshol járt. Majd később, majd egyszer, ha fontos lesz. Ha. Elválik, majd megmondja az idő, amikor eljön az ideje. Addig is, ő játszik, mocskosul. Felmordul, amikor a nő veszi át az irányítást és fordulnak. Mohó tekintettel pillant fel, amint elhelyezkedik, ahogy fölébe kerül. Testének porcikáit fedi fel újra, ahogy mozdul, újabb nyögések törnek fel belőle. Combjaiba markol, karmol, majd csúsztatja feljebb és feljebb ujjait. Egyikkel megtalálja ismét a kerekded mellet, rámarkolva és mégsem fájdalmasan kényezteti, játszadozik vele. Nem lassú tánc ez, már nem. Hagyja, hogy adja a tempót, érzi a feszültséget és érzi azt, hogy a határok lassan eltörlődnek. Nyögéseibe zihálás vegyül, mellkasa hullámzik, ahogy lassan közeledik a vég felé. Megragadja a másik csípőjét és miközben a nő épp a gyönyört éli, ő még rásegít, csípője moccan, ahogy szinte megemelkedik vele pár lökés erejéig. És ekkor éri el ő is, öblös hangja tölti ki a szobát és egészíti ki a másik hangját. A mámor érzése ködösíti el tekintetét, ajkai táncot járnak, ahogy végül most ő fordul vele, utolsókat mozdulva lassul le, majd végül áll meg, hogy felette támaszkodva, zihálva pillantson le rá. Az elégedett arcot nézi, vigyorodik el, ahogy pontosan azt kapja, amit kapnia kell. Ó igen, tökéletesen tudta, tudja, mit kell tennie. Lassú csókokkal kényezteti el az elégedett arcot, majd végül kicsusszanva belőle, oldalra gördül mellé, hogy zihálását, kapkodó szuszogással váltsa fel és a plafon felé tekint. - Ilyen üzletet kívánok mindenkinek – szúrja oda végül, egy szünet után, miközben felkönyököl. Nem számol és nem is tesz az összebújás felé, a kedves szavak és a szinte már romantikus jelenet felé. Felesleges. A reggelt nem együtt fogják megélni..
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Yezebel - otthon, kényelmesen, prédát mustrálvaLábait kényelmesen előre nyújtva ücsörög a kanapén az ifrit mellett. Egyik keze a háttámlán nyugszik, a másik hosszú ujjai bele-belevesznek a macska csillogó, puha bundájaba. A dohányzóasztalon a vacsora maradéka és az ital, amit megkezdett. Ez egy teljesen átlagos pillanat is lehetne, olyan, amit talán ki sem néznek belőle és életidegen, hogy ennyire higgadt és csendes legyen, ne pedig az a harsány, akinek mutatja magát. Pedig ez sokkal közelebb áll a valósághoz, csak éppen most nem borítja semmi, ami arra utalna, hogy mi is éppen a mocskos "hobbija". Ugyan a fürdőt ő is megjárta, még nedves tincseit lapította hátra, megszokott módon, korántsem olyan kényelmesben pihen, mint a másik mellette. Ugyan sem öltöny, sem valami pazar darab, a köntösre még mindig nem szokott rá. Majd ha öreg lesz és rengeteg fiatal nő veszi majd körül. Apropó a másik; ez az, ami miatt ez a pillanat nem lehet átlagos, mert az ifrit személye minden, csak nem az. Számára mégis, az illat, ami körbelengi, a külleme és persze a hang, ami megüti fülét. Erre forgat szemét, hogy már ő is. Közeledik az év vége, mmeglátszik. - Írtál a Jézuskának is? - pillant oldalra, ahol az ifrit épp a telefonját kutat valamit. Előre dőlve veszi kézbe az italt majd fordul felé, ahogy a legújabb találat adatait sorolja. Több mint jó, biccent ő is, mintha neki kellene nyugtáznia a találatot. Neki mindegy, ha szólnak hogy menni kell, felőle bárki lehet. - Végre akadnak ebben a pusztulatban érdekes arcok is. Az imáim meghallgattak. Na most még három ilyet és én sem fogok unatkozni. Mit művelt szerencsétlen? - mert ha tudná, hogy kik figyelmét keltette fel, lehet azt kérne, zárják vissza, de azonnal. Így azonban marad az, hogy egy gyönyörűe szőrt pókháló készül neki és szépen bele is fog sétálni. Egyelőre neki aztán tényleg nincs semmi dolga, ellenben ha az ifrit úgy kívánja, besegít a játékba. - Nekem nem ez jutott eszembe erről. De hát a te ízlésed - hajol közelebb meg is nézni az illetőt. Így már beugrik, hogy látta itt a városkában már futólag, de nem tűnt annak, ami. Nos, most már aztán végképp nem menekül. - És mi is pontosan a terv? Olyat is találhatnál akivel én játszhatnék - dől a kanapé támlájának, elvéve a telefont, beleolvas ő is a mesébe.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Yezebel - otthon, kényelmesen, prédát mustrálvaYezebel ezer arca körül mégis azt ismeri a legjobban, aki mellette törleszkedik a kanapén. Neki olyan megszokott, mint másnak a tükörképe, mégis, mindig talál rajta valami újat. Általában ez az új csillog és drága holmi, hol épp tőle, hol mástól, hol meg csak úgy. Itt mindketten önmaguk, még ha ebből egy hivatalosan bőrt és alakot nem vált mindig, egyszerűen adja el azt, ami van, az illúziók pedig újat teremtenek, ha szükség van rá. Érdekes lenne egy kívülálló pillantása, mennyire kapnak sokkot, szerencsére, ha meg is történne, hamar eltűnne a bizonyíték a fejekből. - És az rossz? Így is mindig vagy ezer dobozt kapsz – vigyorodik el, mintha tényleg elhinné, hogy Yez attól tart, a rosszak listáján nem jut neki semmi. Épp jutott, valaki, így aztán megint olyan karácsony áll előtte, ahol fürödhet minden jóban. Nem mintha olyan „család” lennének, akik ünnepelnek ilyesmit és mégis, csak épp nem biztos, hogy sokan leülnének velük egy karácsonyi vacsorára. Bőrén érzi, ahogy átkarolja, apró libabőr telepszik meg vállának csupasz részén, ahogy kényelmesen dől bele a pillanatba és abba, hogy közel tartja magához. Megtámaszkodva figyel, hiszen a másik érezhetően pörgött rá a témára és falja a sorokat, amiket fentről küldtek és amelyekkel megkezdődik a játék. Láthatatlan szemek jegyeznek fel és meg minden apró lépést és cselekedetet, még olyat is, amelyre talán soha, senkinek nem lesz szüksége, ha viszont mégis, előkerül, rombol és fenyeget. Az evidens, hogy ha valaki sáros, arról vastagon szedett jegyzet pihen és elkerülni nem lehet. Fülel hát, hümmög párat, szemöldöke emelkedik meg a hallottakra. Ó, vagy úgy. Hogy ennyire? Erre nem számított, valahogy pitibb, semmisebb dolgokban gondolkodott és tessék. Még a végén ténylegesen érdekes kincset találtak. - Zene füleinknek, úgy érzem. A kísérlet mindig, a halál pedig főleg. Van erre pár vérfarkas, tessék, még csalit is vihetsz neki – ha meg meghalnak, nos, nem az ő gondjuk. Sosem, semmi, mossák kezeiket. - Folytasd csak – mintha regény lenne, egy történet, aminek hallania kell a végét. Felnevet, ahogy megérzi a finom szorítást a nyaka táján. Nem oda nyúl, hanem Yez vállához, ott, ahol az anyag lecsúszott, és mintha csak a macskát, úgy cirógatja meg. - Nem veszem el tőled, ameddig azt nem mondják. Ne legyél pukkancs – mintha csak a gyerek bújt volna elő, amelyet, minden arca közül a legjobban gyűlöl, menekül előle. Bár ez inkább más, egyszerre komoly és komolytalan. - Nyilván rám, vagyis rá, hogy hozzáérek – adja máris azt, hogy ő a központ. A macska elégedetlenül, szinte villanó szemekkel mordul fel, hogy kitúrják, egy pár pillanatra még vádlóan is néz a betolakodó felé, majd arrébb vonul, hogy lemossa magáról a gyalázatos érintést. - Ó, igen. Játszom. De nem ilyet – nem mintha most azonnal akarna is. Elvan azzal, ami akad. Ujjai, amelyek eddig a macska bundáját csesztették, most megtalálják a másik tincseit, azzal játszadozik tovább, miközben olvas. - Jaj annak, aki most be akarna zárni – jegyzi meg, ahogy tovább görget, végül a végére érve teszi le maguk mellé a telefont. Könyökére támaszkodva, fejét megtartva pillant le végül és hümmög párat. - Egy párszor említetted, igen. Reméljük valóban izgalmas. Bizalom kell, így nem nyithatsz azonnal a farkasokkal mégsem. Olyasmi kell, ami elesett és mégis megragadja. Nagy a családja, esetleg onnan?
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Yezebel - otthon, kényelmesen, prédát mustrálvaJó kérdés, hogy ebben itt mi számít neki játéknak. Az erőszak vagy éppen teljesen más? Hiszen majdhogynem mondhatni, hogy az egész világ az övék, így aztán színtere van arra, hogy minden egyes formát megtapasztaljon, játszani tudja. Nem is tud választani, vagy ha igen, azt kimondva talán még egy halovány árnyalatot tudna csalni a másik arcára. Az, hogy az épp a zavar, vagy más, mindegy. -Legtöbbször kérik is a csendes módot. Nekem az egész ittlétem egy játék, hogy senki vagyok, mégis valaki, miközben nem látnak semmit sem. A többit pedig ismered. Azt, amikor kegyes vagyok közben és amikor nem – halovány, szinte már-már ragadozóhoz illő vigyorával cirógat végig Yez nyakán, arcának élén, hiszen ki más, ha nem ő látta ezeket a feleket. Visszatér a tincsekhez, újfent azzal játszadozva von vállalt. - Nekem mindegyik szórakoztató. Ezzel is lehetne mit játszani – bök a telefon felé, azonban ez nem az ő terepe, nem az ő játéka. Az persze nem tilos, hogy ihletet adjon, vagy épp bármi megoldást, ebben nem rest, hátha végül mégis kap egy kis koncot vagy ő nézheti végig, mire jut. - Csak ne Lacika. Attól még ez a szerencsétlen is kitépi a haját – ingatja meg a fejét. Bár nem utolsó szempont, hogy el lehetne adni a gyereket, mint vérfarkast, csak épp annyira lenne hihető, mint amúgy egy ál alak lehet. Plusz sok munkával járna, így csendben marad. Közben az ölében bőszen meg a dráma, halkan nevet fel, hogy ennyire mindent akar és még sem tud dönteni. Nem félti, mert tudja, egy ilyen után jönnek a legjobb ötletek. - Lassú vagy gyors játékot akarsz, ezt még ugye mérlegelni kell – mintha amúgy nem tenné, de jobb hangosan beleszállni az ötletekbe, mint csak figyelni és bámulni. Aprót moccan, mintha elzsibbadt volna már a sok ülésben, majd lepillant, amikor hangját hallja. - Akár – hümmög pár sort. Bár gyerekeket nem üt, tudja mit ért kislány alatt. Arcát ugyan nem adná, elvégre még sajnos itt kell élnie egy ideig, de az ötlet alapnak elég. – Milyen kegyes vagy, hogy nem lennél mérges. Én meg nem ütnék nagyot. Annyira – vigyorog. Noha az erőszak nem része életüknek, a fájdalom igen, az a fajta, ami mégis kellemes. – Na ha ennyire hiányzik – tűri fel az inge ujját, hogy itt és most azonnal megejti, ha kell, de ugyan úgy csak a hajtinccsel játszadozik. Tudja, hogy nem most vágyik rá és nem arra, amit ő, nem olyan rég játéknak nevezett. - Vélhetően senki, hacsak itt nem találta be valaki. Talán épp neki kellene egy gondoskodó. Lehetnél a kis barátja, aki segíti – bár általában nehezen van az ilyen kimondva, jelezve. Valahogy abból, amit olvasott, nem az jön le, hogy akkora támasz lehetne. Aztán ki tudja, mások is okoztak már neki meglepetéseket. - Na? – pillant kérdőn, majd vigyorodik el a fejét ingatva. Ha ennyire kívánja, megadja. Nem mintha olyan sűrűn mondana nemet az ötleteire, mert, nos, az ízlésük sok mindenben hasonló, valahogy ez pedig kissé meg bizarrabbá teszi a kapcsolatukat. Egy tincset csavar ujjai köré, majd hullik le, amikor hirtelen ül fel és dől rá. Derekát átkarolva húzza bele ölébe, miközben feje billen minimálisan oldalra, a boldog vigyort látva pedig minden világos. Jutott valamire. Halk szuszogása hallatszik, miközben a másik beszél, derekán pihenő kezével tartva magukat. Végül fejét dönti hátra a támlára, mintha nem dőlt volna már el rég, mi is válasz. - Leszek a segéded, örömmel. Legalább nekem is jut belőle. Talán mégis picit előre hozott karácsony ez – mintha ünnepelne. Persze, majd pont ő. – Elveszem a méltóságát és te leszel a megmentő? Rettentően bájos. És aljas. Ügyes – lehel lágy csókot halántékára, majd dől el vele. – Mikor akarod?
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Yezebel - otthon, kényelmesen, prédát mustrálvaI write sins, not tragedies
A következő képi sorok vulgaritás, erőszakot, szexualitást és annak kendőzetlen megjelenítését tartalmazzák. Érzékeny lelkű olvasók, mélyen vallásos lelkek számára felkavaró lehet, nem ajánlott, mindenki más azt tesz, amit akar. Ha mégis kíváncsi vagy rá, kattints és élvezd a műsort. |
|
Se kedve, se más nem akad, ami miatt most felüljön a nosztalgiavonat szerelvényére és elkezdje a kis meséit arról, hogy kit hogyan talál meg és mivel. Alapvetően amit kell, azt pedig bőven tudja a másik is, efelől nincs kétsége, hogy amikor arra kerül a sor, vagy mástól vagy személyesen tőle kapja meg mindazt. - Elég baj az, hogy nem tudod – enged meg egy fintort, főképp arra, ahogy jellemzi azt az alakot, meg úgy az egészre. Érti és el is ismeri, hogy trükkös és alapvetően ártatlannak vélt mivoltuk miatt nem egyszer és nem is utolsónak lesznek hasznosak, azonban ez a tényt nem változtatja meg; számára a legidegesítőbb teremtmények, pedig, ő is volt az. Túl sok beszéd, idegesítő kérdések hada és napestig tudná sorolni, hogy mi is az ő gondja. - Lehet nem tud, lehet tényleg egy kibaszott aduász, de akkor is idegesítő. És akkor a többit nem is mondom, mert akkor sikerül magadra is venni. Majd lesz, aki megsimogatja azt a fejet – von vállat végül, mert indokolatlan nem fogja magát felszívni, felesleges, annál azért ő jóval több. Valahol. Neki is megvannak bőven a hibák, amikkel együtt kell dolgoznia, úgy mindenkinek. Most azonban ezek mind-mind mennek félre, hiszen nem ez van a porondon, hanem jóval több. Lehet, hogy ott is a gyerek kerül elő egyszer, egyelőre azonban alapozni kell, amihez kicsit mégis több kell majd. Jóval több. - Nnna, csak nem határidős? - vélhetően ezt azt időkeretet nem úgy kapta, hanem saját magának állította fel, amivel semmi gond nincs. Minél előbb, annál jobb. Nem türelmes fajta, de, ez kit lep meg. - Volt olyan, amibe nem tettem bele mindenem? - rejtett, erőszakos rész itt, ennek a kis szegletnek a világban nemigen ismert. Egy megbúvó, sötét árny, ami mindig vár és vár, mikor lehet hasznos. Mégsem ez az, ami majd kezét fogja irányítani, amikor eljön az ideje. Ó, nem. Annál talán még mocskosabb, amik mellett lehet egyesek mégis a kemény pofonokat kívánják. Elvigyorodik arra, hogy a fejében olvas, azonban azóta sem, hogy itt telepedtek meg, nem sajátította el a képességet és nem is törekedett rá. Látta, hogy az iskolai tanárok közül van, aki vállal lakosokat is a városban, de mint mindennel, csak akkor törődik, ha arra utasítják – de a lehetőség maga csábító gondolat. - Ott és akkor menni sem tud majd. Fekszik a hideg kövön s arra vár majd, hogy vége legyen. De nem a világ végén, mégsem ott, ahol mindenki látja. Tudom már hol kell. És tudom, hogy neked a legszebb és legártatlanabb pillantásod kell – cirógatja meg az arcot, mintha épp most vizualizálná azt, hogy mi is történik. A szemei előtt a kép és szinte már érzi a fájdalmat ökleiben, ahogy bizsereg egy-egy ütés után. - Ha nagyon hős akarsz lenni, még el is kergethetsz – ki tudja, mit választ végül, vannak arcok, akiknek egy átok, erélyes szó is jól áll. Ő majd simlis, semmilyen arcot választ, olyat, aki mindenki rács mögé akarna és közben mégis félik társaságát. Az apró csókra borzong meg, derekán pihenő keze kalandozik az érintésre és szusszanva billenti kissé oldalra a fejét. Mellkasa emelkedik meg, ahogy sóhajt és lehunyja a szemeit. - Milyen aljas, hamis biztonság. Tetszik – az a lakás semleges, tiszta és mégsem üres, nem érzi az ember, hogy csak kirakat, egy újabb álca. Meleg kis lak pontos mása, tökéletes pókháló lesz. - Nehogy a végén én legyek féltékeny – dörmögi ahogy befejezi, eldőlve érinti csupasz mellkasát, miközben Yez alakjáról is leomlik az anyag. Nem is pattan fel, ahogy kiejti a szavakat, helyette ajkait célozza, azokat a hazugokat, amikkel épp most ítélt el valakit. Először finoman, aztán aprón harapva ízleli, dereka tájékáról pedig egészen lejjebb csusszannak ujjai, a maradék anyagot is elkergetni látszik. - Nekem azért lenne előtte egy javaslatom – búgja felé, ahogy szinte ölbe kapva fordul vele, ugyan nincs sok helye rá, de biztosan tartja közben. Immáron fölötte támaszkodva, mint holmi dicséretként, úgy kezdi el nyakát, vállait kényeztetni ajkaival, majd lejjebb és lejebb haladva áll meg mellkasánál, hogy onnan pillantson fel rá. - Vagy nagyon sietsz? - széles vigyorral tarkítja pillantását és ujjai a bőrén táncolnak.
|
|
|
|