37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Markovits Bence összes RPG hozzászólása (15 darab)

Oldalak: [1] Le
Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. május 16. 20:12 Ugrás a poszthoz

Lilla

Késő van már, kint sem kellene lennie a szobájából. Valójában Bazsit kereste, illetve megbeszéltek egy találkozót, ami a bátyja szerint nagyon fontos lett dolog. Ő viszont már nem lepődik meg azon, hogy Bazsi meggondolta magát, vagy éppen elfelejtette a találkozójukat, ami vélhetően mégsem volt halálosan fontos. Legalább segített egy kicsit a könyvtárban pakolni Lillának, aki most épp sütizni hívja. Mindenki tudja, hogy ennek nem igazán tud még ennyi idősen sem ellent mondani, főleg, ha még egy szép lány is a felbujtó. Továbbra sem egy túl szociális típus, de Lillát nagyon bírja, na meg a sütiket is, úgyhogy miért ne. Csak éppen attól fél, hogy lebuknak, mert nem szeret csalódást okozni a szüleinek. Arra ott a másik három tesója.
- Ne nevess már! Tök hangosan kacarászol, aztán meg nincs is nálad kenyér! Jó, nem is vagyok ideges, nem is vagyok ideges, nem is vagyok... - sikerül egy kicsit belelovallnia magát az egészbe, mégis mosolyog - a Levi szerinti - bárgyú vigyorával. De mindent feledtet Lilla, aki céltudatosan megy a hűtő felé és szedi elő az islert vagy mit, amit enni szeretne.
- Mi az az isler? Fincsi? - a szemeivel már ki is eszi Lilla kezeiből... gyakorlatilag bármit, amit elővesz a hűtőből. Amúgy is csak köültői  kérdés volt, ha süti, akkor jöhet. De cukorka is jöhet, meg cukros...asztalláb is, ő bármilyen édeset megeszik. Még Lilla mosolyát is lerágná, ha elég édes lenne...hihi. KÖrbe körbe jár a lány körül és azért lopva pillant  az ajtó felé. Csak nem látják meg nem?
- Mennyi van? És még van más is? - ha eddig nem látta őt a háztársa lelkesnek, most megláthatja, hogy milyen. - Szerinted vihetünk fel is valamit? - csak enni kellene még később is, nem? Már ha marad!
Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. május 16. 21:06 Ugrás a poszthoz

Lilla

- Igen? - torpan meg egy pillanatra és abbahagyja a nézelődést. Azért ő nem teljesen biztos abban, hogy ez jó ötlet, csak hát nagy a csábítás... ritkán járt tilosban.
- Oké, én hiszek neked - fogja halkabbra a hangját végül. Megnyugodni azért nem megy olyan könnyen, de igyekszik eleget tenni a kérésnek. Például nem jár a bokája tovább, mint egy ütvefúrónak. Annak mondjuk nincs is lába, de mindegy. Meg amúgy is megtudja, hogy mi az az isler.
- Jaj, azt tudom! Csak nem tudtam a nevét! Nem ér megkérdezni miért! - ölt nyelvet a lányra. Talán sokan ismerik az édességet, de náluk otthon nem nagyon volt ilyen, és egyébként sem szokta megnézni, hogy mi az, csak az a lényeg, hogy megegye. Csoda, hogy ilyen kisportolt egyébként, néha még ő is furcsának találja. A jó gének! Már éppen beleharapna az islerbe, amikor jön a figyelmeztetés, hogy az Eridonos esetleg túladagolta a robbanócukrot.
- Mindet? Jó! Majd elosztjuk testvé... igazságosan! - javítja ki magát, mert az ő tesói éppen nem egyenlő részre szokták osztani az édességet. Hanem mindenki magának halmozza fel a legtöbbet, főleg ő. Szóval Lilla ha tudná, hogy Bence ilyen önfeláldozó, még biztos meg is hatódna. De előbb a saját islerét hirtelen a lány ajkaiba nyomja. - Előbb te kóstolsz, hogy robban-e! - kuncog, mert bár eléggé mókásnak tartja az egészet, azért kicsit tart is tőle, hogy Aurél tényleg elrontotta receptet. Mégiscsak Lilla ismeri a srácot jobban. Amint megtörténik a kóstoló, vagy bármi, máris befalja az elsőt, jóízűen, élvezettel az arcán. - Hát, máskor is ő fog csinálni ilyet! - élvezkedik tovább. - Amúgy én mindent szeretek. Tényleg! - vigyorog szélesen, és a fogai között ragad sütidarab pedig Lilla szemeinek integet. Viszont ez csak felspanolja őt, és máris nyúl a következőért.
- Ne is mond! Dehogynem! Szerintem én vagyok a legbénább a tesóim közül. Bazsi tuti valahogy elcsalja, Bogi meg okos, nagyon is! De hát tudod te is - von vállat. - Hát valami állatokkal foglalkozó. A sárkányok is szépek, de gondold el... vannak kevésbé veszélyes szörnyetegek is, meg én amúgy a bogarakat is szeretem. Szóval valami olyan. És te? Lehetsz a "könyv-molyom", haha! - nevetgél a bolondos szóviccén. Be is tömi a második islert, ha már a kezébe akadt, amíg Lilla válaszol.
Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. május 21. 21:40 Ugrás a poszthoz

Séraphine

Ha nagyon nem találják Bencét a suliban, egy helyen mindenképpen érdemes próbálkozni még, mielőtt az aurorokat, rendőrséget vagy éppen Markovitsékat kezdenék értesíteni. Köztudottan állatrajongó a szőke, így ha nem tudod megkülönböztetni a Balázstól, ha itt találod biztos lehetsz benne, hogy nem az idősebbikkel van dolgod. Ha éppen nem tanul, vagy bármilyen más kötelezettsége van, többször látogatja a kisállatkereskedést, vagy éppen önkénteskedik a menhelyen, ezzel kitöltve a hobbijait, és nem mellesleg nem kell másokkal kapcsolatba lennie. Introvertáltsága olyankor túlzó is, van, hogy magán kívül senkit sem vesz észre, annyira elmerül a gondolataiban. Most is éppen a friss patkányáru mellett téblábol, mikor megszólítja valaki. Egy pillanatra össze is rezzen és feláll a hátán a szőr, de azért odafordul az idegen felé.
- Öhm, helló! - ocsúdik fel, miközben jól megnézi magának az idegen lányt. Egyrészt nem tud franciául, de felismerte a nyelvet, másrészt a fordítógyűrűje éppen rajta van. Szerencse. Egy kicsit elmélázik a másikon, mert nem ismerős neki semennyire. - Asszem egy galleon 8 sarló, de várj - fordul vissza a patkányok felé, majd előhúzza az árcímkét. - Annyi! - diadalittas vigyort vág hirtelen, majd lelohad a lelkesedése, mert észébe jut valami. - Ugye nem akarod egy kígyóval megetetni? Mert akkor... izé - beharapja az ajkait, majd elfordul, végül is nem az ő dolga, hogy mire kell a másiknak. De azért örülne neki, ha nem eledelnek venné a lány.
Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. május 21. 23:16 Ugrás a poszthoz

Séraphine

Az, hogy "egész tűrhető" az ára... igazán nem tudja hova tenni. Szerinte egy állat bármennyit is megérhet, mert cuki és aranyos, úgyhogy számára - ha nem kéne cukorkára is költenie - mindegy mennyibe kerül. Amíg van nála egy árva knút is, ő bizony elveri... ahogy az édesanyja is őt emiatt, persze csak képletesen. Inkább mondjuk úgy, hogy kevesebb zsebpénz üti a markát, mint azt szeretné.
- Ha rendes gazdi leszel, akkor kettőt, amúgy meg a kijáratot - somolyog a nem létező bajusza alatt. Általában igyekszik őszinte lenni, ezt nem mindenki veszi jól, de ő már csak ilyen.
- Szívesen, csak Eckert bá' tuti kitiltana innen, én meg szeretek itt nézelődni. Szólj annak a srácnak - mutat az egyik kisegítő felé, aki épp a csodás pénztárgép pultját polírozza. A helyzet az, hogy szívesen dolgozna itt Bence, csak tudja, hogy akkor nem nagyon érne rá kiszolgálni senkit, mert inkább az állatokkal törődne, az meg nem fér bele az eladó státuszba.
- Hát... ne engedd elszaporodni őket, különben sokan lesznek és megrágják a füled éjjel, amikor alszol... de inkább az a baj, hogy minden mást is. Pedig szép füled van, nem kéne cakkosítani - kuncog, nem is érti, hogy a francia lánnyal miért... barátkozik? Talán azért, mert a lányok ritkán vesznek patkányt, legalábbis ő nem találkozott még ilyennel. Tehát le van nyűgözve valahol.
Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. május 22. 11:16 Ugrás a poszthoz

Séraphine

- Tudtam, hogy a lányok félreértenek, ezért vagyok inkább egyedül - mormolja maga elé, amit talán meghall a másik, talán nem. Néha elgondolkodik akkor is, amikor nem kéne és mond is dolgokat ilyenkor, máskor amikor kellene meg nem mond semmit. Saját világában él, de ezzel neki semmi baja.
- Nem, nem itt dolgozom - helyesel, bár hangjában egy cseppnyi rosszallás sincs. Az egyébként sem ő lenne, hanem mondjuk az ikre, aki már biztos valami epés megjegyzéssel élne az idegen lányka felé. De nem degradál neki, hogy megmutassa mi hol van, és kihez kell valójában fordulni. Aki az állatokat szereti - olyan - rossz ember nem lehet.
- Akkor már nem fogják kirágni a füleid, kár lenne értük amúgy - semmi különös nála ez a megjegyzés, nem is szánja másnak, mint ami. Persze ilyenkor a szemivel azt nézi, amiről beszél, így lehet, hogy valaki zokon veheti, de neki az sem biztos, hogy feltűnne. Lehet mondani, hogy nem éppen a legszociáltabb ember, bár tény, hogy modor dolgában rendben van. Maximum nem mindig használja jól. Viszont amint belékarol az idegen lány, kissé megdermed, aztán hagyja magát húzni, de idegenül fest a francia mellett. Ha valaki rájuk nézne, egy párnak, de még csak barátnak sem nézné őket. Főleg, hogy Bence közben elfehéredik, mitöbb, meg is botlik valamiben, ami vélhetően Séraphine egyik lába.
- Sérami? Én Markovits Bence vagyok, inkább - a fehéredése nem múlik, de nem is húzza ki a kezét. Furcsán érzi magát, mert az ájulás környékezi, de a szíve, meg hevesen ver. Lehet, hogy pont emiatt van még vér az agyában és nem dől el, mint a rohadt nád. - Az amúgy jó lesz, de... hmm... elengednél? - beharapja az ajkait, pedig általában el tud viselni bárkit, sőt, még volt egy barátnője is, csak hát titkolnia kellett a család előtt. Bogi túlvédte volna, Bazsi szívatta volna, Levi meg... biztosan körberöhögte volna őket, amikor szembejöttek volna vele valahol. Így nagyon titkolták, de Reni nem bírta, így szakított Bencével. Ezt ő meg tudta érteni, most mégis máshogy viszonyul az egészhez. Nem tudná összerakni fejben, hogy mi baja, de jelenleg arra koncentrál inkább, hogy ne kelljen felmosni a padlóról. Azért az ciki lenne.

Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. május 22. 13:41 Ugrás a poszthoz

Séraphine

Észre sem vette, hogy a másik nem hallotta a monológját, viszont nem sokáig gondolkodhatott el a lányokon és az ő megértésén, mert egyrészt belé lett karolva, másrészt nem hagyja levegőhöz sem jutni a francia.
- Á, csak nézelődök... szeretem az állatokat - és rápillant a lányra, pedig nem szándékos, csak amikor beszél, szeret ránézni arra, akinek mondja. - Meg amúgy is kinyírnának, ha még valami hazavinnék - vonna vállat, de csak magában teszi, amikor rászáll ez a meghatározatlan érzés, ami egyszerre jó és rossz is. Pedig már nagyfiú, szóval nem kellene egy belékarolástól pánikba esnie, de valahogy úgy jött most ki, hogy mégis ez van. Ezen még a fülkérdés sem segít, sőt úgy néz ki, hogy annyira rosszul van, hogy az már Sérának is feltűnik.
- Öhm, jó - látványosan beszívja, majd kifújja a levegőt és a vízkérdésnél még bólint is egyet. Ha kap ilyet meg is issza egyből. ha nem, akkor is jobban lesz. - Látod, ezek szerint szédítő egy csaj vagy - élcelődik saját magán ezzel, még ha indirekt módon is teszi azzal, hogy egy bókot engedett meg magának. - Na melyiket veszed? - tér vissza kikerekedett szemekkel a tárgyra, mintha mi sem történt volna.


Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. május 23. 14:11 Ugrás a poszthoz

Séraphine

- Igen, ez jó duma! Mondjuk én még nem akarok tetkót, vagyis... nem jutott még eszembe. Pedig egy rohadék nagy fülesbagoly milyen jól virítana a hátamon, nem? - helyesel a felvetésre. - Neked amúgy van tetkód? - pillant fel Sérára, eddig nem figyelte meg ilyen szempontból, de nem fedez fel rajta tetoválást. Lehet kicsit vicces is, ahogy pofákat vágva elemzi a lány bőrét sikertelenül. Végül abbahagyja a bámulást és inkább az eredeti problémára fókuszál tovább. Kár, hogy a francica belékarol, mert így az előbbi fókusz a túlélésre csap át, de egyelőre úgy tűnik, hogy megmarad. Szerencsére kap vizet, gyorsan leperdíti róla a tetejét és iszik is egy pár kortyot. A fehérsége némi rózsaszínes felütést kap, azaz, mégsem fog elájulni. - Kösz, hogy nem a pálcáddal fakasztottál a fejemre vizet - kuncog, majd a "megmaradsz" kérdésre egy apró és hülye bókkal válaszol. Nem gondolta, hogy célt ér ezzel, de Séra felhorkan, mint egy aranyos hörcsög és legalább már ez széles mosolyra készteti. De akkor a patkányok. Oda is fordul és érdeklődve mutat a jelentkezőkre, akik várják, hogy francia kényeztetésbe részesülhessenek.
- Jó választás - bólogat helyeslően és még a hüvelykujját is az égbe emeli, nem mintha másik kettőre nem pont ugyanezt csinálta volna. De hát no, ő szereti, ha gazdára találnak a ketrecben lakók.
- Hmm, jó kis nevek, az már biztos - furcsállja őket, de végül is nem lettek májkrém és paszta. Sokkal jobb, nem igaz?
- Ó, ezt a kis szemétkedést már jól ismerem a tesómtól - mormog az ajkait mozgatva jobbra-balra. - Meg, úgyhogy még nem vittél sírba továbbra se senkit első látásra. Legalábbis nagyon remélem - kap észbe, mert akár Séra egy sorozatgyilkos tanítvány is lehetne. Nyilván nem, de mi van, ha igen, hiszen ezt aztán senkiről sem lehet megállapítani látásra. Azért bízik abban, hogy jók a megérzései. - Maradj itt, amíg szólok a srácnak - el is robban Séra mellől és pár perc múlva már meg is érkezik a kisegítő.
- Melyikek is lesznek? Kérsz hozzá ketrecet, kaját, játékot, bármit? - érdeklődik Sérától a barna hajú bagolyköves srác. Szegény, mindig menekül a folyosókon Bence elől, mert bár a Markovits fiú elég antiszociális, az álatokról mindent is akar tudni, azaz amikor csak tudja, megkérdezi a híreket a boltról. Milyen áru érkezik, van-e különlegesség, stb. Ezt meg érthető módon nem nagyon szeretik az emberek, ha állandóan zaklatják őket, bár Bence néhány cukorkával "lekenyerezhető". De itt most nem róla van szó.
- Amúgy majd ha gondolod, segíthetek a neveésükben, vagy adok pár tanácsot, ha már otthon lesznek nálad. Hol laksz? Itt, vagy a kastélyban? Mert oda csak egyet lehet vinni... - jut eszébe, mielőtt Séra feleslegesen költene.
Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. május 23. 14:54 Ugrás a poszthoz

Lilla

Lillában tényleg hiszen, nem olyan, mint Bazsi, akinek a szeme sem áll jól, pedig hasonlít az övéihez. Meg hát fel is néz a lányra, mert a könyvtárosi munka szerinte rohadt nagy felelősség. - Jó, hát ha esküszöl, az nekem elég - nem mintha bármi mást mondott volna a másik, nem hinne benne. Úgyhogy teljes óvatossággal követi őt, és egészen addig nem jön zavarba, amíg az islerről nem kérdezi a háztársa.
- Mert - ölt nyelvet a cikizésre, túl jól ismeri már ezt, nyilván nem is haragszik a másikra, mert a mosolygós nyelvöltés ritkán rosszindulatú. Nálam például sosem.
- Hát nem, főleg Bazsival. Bogival nagyon is jó, ő a kedvencem. Levi meg feszt csajozik, vagy nincs otthon, szóval már vele is elég jó. Amúgy... ha nem lenne rajtunk egyenruha, felismernél? Mármint ha egymás mellett állnánk Bazsival? - nem tudja, hogy ez miért ilyen fontos, de azért nagyon vágyik egy pozitív megkülönböztetésre. Meg hát Lilla Bazsival olyan sokat nem is találkozhat a könyvtárban, meg amúgy is menő, hogy nem keverné. Nagyon szeretné azt hinni, hogy simán különbséget lehet tenni köztük, mert néha a másik fele az idegeire megy. De azért szereti azt a kis köcsög szemétládát még így is, ahogy van. Sőt még az uncsi koncertjére is elmegy majd. Na jó, nem uncsi, de nem annyira az ő műfaja.
- Azt meg nagyon is - nem nagyon van, amit nem szeret, talán a krumplicukrot, vagy azokat, amik nem elég édesek, sósak. Esetleg még nem léteznek. De a kókuszos, az nagyon finom!
- Szólni fogok, ha nem lesz ciki szólni -  mondja szinte vállvonva. jól ismeri magát, lehet, hogy túl cringe-nek tartaná, hogy segítséget kérjen. Aztán meg azért verné a falba a hülye fejét, mert nem tette. Így működnek a fiatalok.
- Azaz! Sosem tudom ezeket a neveket megjegyezni. De az állatkert az menő. Simán gondozó is nagyon jóság lehet - látszik, hogy kezd belendülni, ráadásul az isler sem robban, így aztán ő is magáévá tesz párat. Annak is örül, hogy sikerült egy rossz poént mondania, amin Lilla mégiscsak nevet, szóval ez neki pont elég. - Majd még gyakorlok, hogy jobb legyen - bokszol bele a lány vállába fájdalommentesen. Hát igen, az érzelmek kifejezése sem olyan egyszerű neki, kivéve, ha néhány témáról van szó, mint az állatok, vagy épp a süti!
- Neked menni fog, sokat olvasol - körülbelül ennyit ért az egész ügyvédesdihez konkrétan. Tudja jól, hogy sok mindenhez kellenek, de hogy pontosan mit művelnek, fogalma sincs. - Meg amúgy is megrebegteted a szempilládat és tiéd az ügy! Úgy, mint ez a süti az enyém! - diadalittas mosollyal küld be még egy sütit a szájába, és majd elélvez az ízorgiában. - Mikor is csinál megint ilyet valaki? Az isler lesz a kedvencem. meg te, ha hozol még! - nevet fel teleszájjal, és véletlenül lever egy islert a földre. Utánaugrik az édességnek, hátha el tudja még kapni, de nem sikerül teljesen, mert a sütemény megpattan és alá esik. Azaz Bence jól kilapítja. Majdnem sírva fakad, legalábbis ez látszik rajta... és nem azért, mert olyan lett a ruhája. Csak bámul Lillára bűnbánóan, várja a büntetését.
Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. május 26. 21:57 Ugrás a poszthoz

Séraphine

- Szerintem is - végre valakinek tetszik az ötlete! Még Bogi is túlzásnak tartotta - kábé itt mondott le egyelőre a dologról -, a többi testvérével egyetemben. Barbi pedig egyenesen golyó általi kötélre ítélte szemrebbenés nélkül, ha meg meri csináltatni. Úgy volt vele, hogy jegeli a témát akkor a nagykorúságáig, aztán meg már úgyis csinálhatja. De azóta eszébe sem jutott amíg Séra fel nem hozta a témát. Vagy ő volt? Már nem is emlékszik.
- És apukád nem bírálhatja felül a nővéred tiltását? - nem egészen érti, hogy ha az apja engedné a feltételezések szerint, akkor a nővére hogyan is tilthatná. Nyilvánvalóan neki egyértelmű, hogyha Barbi anyu engedi, akkor még István apu sem mondhat nemet. Vagyis igen, de... nem sok eséllyel, legalábbis Bence szerint az édesanyja a döntő ebben a kérdésben.
- Hát, három a tesóm van - von vállat. Még ha szeretik is, azért az egymás szívatása szinte napirendi pontként van az életükben. Ő a társasjáték és állatmániával szokott kiidegelni mindenkit a házból, a többieknek más módszereik vannak.
- Ne csináld ezt velem! - közben megnézi, hogy van-e a másiknál balta. Habár, ha van megbűvölt táskája, akár lehet is, szóval a nagy nézelődésével sokra nem megy. - Ne legyél már te a baltás gyilkos, légyszi - néz rá kérlőn, kissé idiótának tűnőn, de hiába azt akarta mondani, hogy "ne szívass már kismadár!", emez jött ki a száján. Van még mit finomítani a kommunikációján. Amikor megjön a sráccal büszkén álldogál, amíg hallgatja egy ideig, hogy mi lesz a vásárlással. Séra nem teketóriázik, de Bence látja, hogy az eladó srác viszont feni a fogát, sőt még le is stíröli újdonsült barátját. Vagy, valami olyanját.
- Te figyelj, ne sózz rá minden vackot ám, ellenőrizni fogom. Már csak azért is, mert ha normálisan csinálod, lehet visszajáró vendég lesz - mondja most tök határozottan, teljesen ellentétes viselkedésformát mutatva be. Amiben otthon van, abban eléggé magabiztos.
- Nem is akartam - mondja duzzogva az eladó, majd egy mosoly kíséretében - amit Sérának küld - kiveszi és elviszi a két kiválasztott állatot. Bence szemmel követi őt, figyel arra, hogyhogy másik két patkányt kapjon a lány. Mondjuk nem tudni, hogy kinek másnak jutna ez eszébe.
- Ja, akkor biztos azért nem láttalak még - dönti el, nem mintha a háztársai kis részén, meg az egy órán együtt ülőkön kívül annyi sok embert ismerne. Jó, nyilván van még pár, de valószínűleg nem sokan. - Aha, ott, persze. A Navinében. Legjobb ház - teszi hozzá, mint egy mantrát, holott egy kicsit sem gondolja így. De miért? Hát mert az ikertesói másikban vannak. Néha azon mélázik el, hogy lehet, hogy ők vannak rossz házban, de aztán rájön, hogy mennyivel menőbbek nála a többiek.
- Gyere menjünk, mert fizetni is kell ám - mondja és belekarol a lányba. Séra érezheti, hogy ez kissé feszültté teszi Bencét, de nem tart sokáig a nagy tett, mert hamarosan kihúzza a kezét a lányéből úgy, hogy nem ájul el és még csak el sem fehéredik. - Jó, nem vagy mérgező, csak teszteltem - állapítja meg egy félvigyorral és odaengedi Sérát a pénztárhoz.
Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. május 26. 22:47 Ugrás a poszthoz

Lilla

Nagyon izgult, hogy mi lesz a válasz arra, hogy Lilla meg tudja-e különböztetni őket. Egyrészt mert ez állandóan frusztrálja, másrészt Lilla cuki és nem akarja, hogy Bazsi kicsesszen a lánnyal, vagy az ő nevében "viccelje meg". A határozott válaszra felderül, és nagy kő esik le a szívéről. Nem is  gondolta volna, hogy Lilla véleménye ennyire fontos lehet. Mondjuk nem is kérdezte még mástól sem, de a háztársa cuki és amúgy is! - Köszi! Remélem az enyém a jobb - vigyorog, de erre a választ úgy gondolja, hogy tudja. Meglepődne, ha Bazsit hozná ki jobb kisugárzásúnak, kivéve, ha nukleáris. Akkor mondjuk tényleg a fivére az erősebb. Az meg, hogy a könyvtárosok gyöngye nem szereti a kókuszosat, őt igazán nem zavarja. Több marad neki. Csak mosolyog a megnyilvánuláson, még ezt is cukinak látja a lánynál.
- Igen, tudom, mondják - húzza be a nyakát is egy picit a szúrós szemek láttán. Néha elmélázik ezen, hogy egy szép szem is mennyire tud fájó lenni, attól függően, hogy hogyan használják. Aztán Lilla finomítja a szidást, és így már ismét fellélegez Bence. Még a végén nem kap sütit! - Sárkánytannal? Easy - mutatja fel még a hüvelykujját is. Ennél jobban nem is alakulhatott volna az egész. - Brightmore mondjuk tényleg... nem egyszerű - ő nem szokta szidni a tanárokat. - De akkor megegyeztünk, bármikor szólhatsz, jó vagyok benne! Mondjuk még nem tanítottam senkit, de te ügyes vagy, szóval nem lesz baj - már-már tanárba ment át, hirtelen tervezgetni is kezdi, hogy hoz majd papírsárkányt, ahol elmutogatja a fontos részeket, meg már most azon gondolkodik, hogy miket is kell még beszerezni. Pedig azt sem tudja mit kellene tanítania.
- Micsoda? Nem voltál még állatkertben? Hétvégén nyolckor indulunk! Most pont ráérsz, igaz? - látszik rajta, hogy kiakadt, mint amikor cukorsokkot kap. Az agya majdnem leáll azon, hogy Lilla még nem volt állatkertben. Az lehetetlen! De azért bizalommal próbálja feltölteni a háztársát azzal, hogy bókolni próbál neki. Talán nem a legjobb bók, de hirtelen a könyvtárosságról az olvasásra gondolt, hiszen ha valaki sokat olvas, sokat tanul, nem igaz?
- Hát, lehet, ha te csinálod majd, az bejön. Te csini vagy - von vállat halványan mosolyogva és elpirulva, miközben belekezdenek az isler hadműveletbe. Teljesen kész lesz ettől is, láthatóan hat rá a cucc. Könnyű lenne tőle kérni bármit is, ha ismernék ezt az oldalát.
- Hogy egy fiú süt, az már nekem önmagában tetszik! De mivel még úgy tűnik finoman is tudja csinálni... remélem máskor is sokat csinál! A zöldségcsipsz is biztos fincsi, majd szólj, ha csinálsz! Megkóstolnám - lelkesedik be. Ahhoz képest egyébként nagyon jól tartja magát, de ez leginkább annak köszönhető, hogy rászoktatták kiskorától kezdve az edzésre. Így heti 2-3-szor eljár az itteni edzőterembe. Más szerint meg a genetikája túl jó.
- Én mondjuk tükörtojáson kívül nem nagyon tudok csinálni. Na persze nem is engedik, hogy süteményeket csináljak otthon... valamiért - na itt már ezer wattos a vigyora. Ekkor kint több lépés zaját hozzák be a falak, és ő egyből lefagy. - Prefektusok? - suttogja Lillának a fülébe, hiszen azonnal közel ment hozzá. - Apám kinyír, ha elkapnak. Tudtad, hogy itt volt professzor? - az kéne még csak, hogy őróla is halljanak otthon rosszat. Lehet nem most kéne elkezdeni ezt. Azért még gyorsan betömi a kezében lévő islert, nehogy elkobozzák. Kár lenne érte.
Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. május 27. 09:34 Ugrás a poszthoz

Lilla

Csak nyel egyet, amikor a háztársa bókolni kezd, szerencsére nem folytatja, így az apró pironkodáson és mosolygáson kívül semmi más nem történik. Nem nagyon szokták őt dicsérni a tesóin és néha a tanárain kívül - ki ironikusan, ki komolyan -, így még ha volt is egy nem túl hosszú kapcsolata az évek során, akkor is hatnak rá az ilyen szavak.
- Hát igen, csak én nem vagyok valami társasági ember. De majd igyekszem - nyílik meg a kis pajzsa egy pillanatra, de nem kell sokat várni, hogy  visszategye maga és a világ közé. Jól el van ő a saját kis világában, és nem azért, mert valami trauma érte, csak így alakult. Hiszen ha kell, kiáll ő magáért, a testvéreiért meg meg is halna, úgy gondolja.
- Az nagyon bonyi lehet - ő nem vette fel a Mágusjogot, pedig biztosan nem ártana egy két szabályt ismernie behatóbban. De úgy van vele, hogy ő mindig jóhiszemű, tehát baj nem lehet. Ideális utolsó mondatnak is ez a gondolat.
- Tényleg? Wow! Na látod, akkor annyira nem kell aggódni a Sárkánytan miatt sem, hiszen lesz már egy jó előképzésed, ahova nem nagyon kell majd a Sárkánytan - ha még egyszer kimondaná, hogy Sárkánytan, lehet, hogy magát csapná le. De a lelkesedés és az őszinte öröm látszik rajta, ahogy mosolyog a másik sikere miatt. El is gondolkodik azon, hogy neki is kellene valami mentor, de még sosem gondolta túl a dolgot olyan szemszögből, hogy mit is akarna pontosan csinálni. Majd a jövő megmondja, vagy csak rábök a kiválogatott lista egyik pontjára. Bólint is, hogy Lilla jó diák, ez egyértelmű, különben nem lehetne könyvtáros sem. Az apja elmesélése szerint régebben felnőtt könyvtárosok voltak, Lilla meg már mióta csinálja ezt a suli mellett? Nagyon menőnek gondolja. De az, hogy a vele szemben álló kedves még nem volt állatkertben, nagyon meglepi. Nem teketóriázik a felajánlással, amit a lány azonnal hárít. Ez egy kicsit ki is józanítja Bencét, mert közben arra is rájön, hogy lehet, csak miatta mondta Lilla, hogy ráérne, nem azért mert tényleg így is van. Azért - kicsit le is törik a kezdeti lelkes vigyora, mert bele tudja élni magát az egészbe - még megpróbálja megpuhítani a háztársát.
- Nekem nem probléma, amúgy sem csináltam volna semmi különöset - mondja lenyugodva, de azért még reménykedve. - Én ha tehetném, napi háromszor is mennék állatkertbe: reggel, délben, este és éjjel - számolva mutatja is a kezével, hogy hány alkalommal látogatná meg az állatokat. - Ja, ez négy, de veled szívesen elmegyek, leszek az idegenvezetőd, ha szeretnéd. De nem akarom ám rád erőltetni... nagyon - vigyorodik el megint, mert azért ha állatokról van szó, nehéz leállítani. - Meg ehetünk közben fagyit - mi más jutna még eszébe, ugye. De azért egy apró bókot is elejt, amit Lilla meg is köszön, de ő már erre nem tud mit mondani, a testbeszéde viszont jelez. De aztán máris a kaján van a téma. Mármint azon, hogy ő nemigazán tud úgy főzni, mint Aurél például. Valójában, mint kiderül sehogy sem tud. És hiába a jó társaság és a süti, azonnal leblokkol, amikor hangokat hall, de szerencséjére nem egyedül van.
- Az, biztos - néz farkasszemet közelről Lillával, és egyből azt érzi, hogy helyből kiugrik a szíve, pedig az apjáról tudna mesélni olyat is, ami csökkenti a legendáját. Nem mintha bármikor is megtenné, annyira szereti a szüleit. Ettől még nem tudja levenni a szemeit a másikéról. A furcsa érzést a nyugtatás meg is töri és legalább magához tér a mozdulatból, és kissé hátrébb húzódik.
- Ah, olyan jó, hogy itt vagy, tutira összefosnám magam egyedül. Nem nekem való a tilosban járás, úgy tűnik. És kissé égő is - beharapja a felső fogaival az alsó ajkát, és még el is fintorodik. nem akar Lilla előtt bénának mutatkozni, csak hát lehet ezzel már elkésett. De mindig megfogadja magában, hogy legközelebb már normális varázslóként áll a szituációkhoz. Egyelőre még nem törte át a gátat.
- Visszatérve, ha van kedved, meghívunk tár... szeretsz társasozni? - kap a fejéhez lélekben, mert hát ki tudja, hogy mit szeret Lilla csinálni szabadidejében. - Néha áthívunk barátokat, jó nagy társaspartit rendezünk, és ha van kedved, szólok neked legközelebb. De csak tényleg, ha szeretnéd - szinte ragyog a szeme, tele van mindenféle élménnyel a gondolata, mert az is egy olyan terület, amit imád. Az ellenfelek meg utálják, de erről még nem kell tudnia a könyvtáros szépségnek. Közben a lépések is elhalnak, nem is nyitottak rájuk, így teljesen lenyugszik. - Bocs, hogy mindenféle dologba akarlak belerángatni - vigyorodik el megint, aztán hirtelen átöleli a lányt szorosan, majd elhúzódik. Aztán viszont elhúzza a száját, de meghagy némi mozgásteret a mosolyának is. - Öhhm, csokis lett a ruhád - kuncogni kezd, eljött a pillanat, amikor beütött a cukorsokk. - De leszedem, nyugi, csak vicces... mert így olyan édes lehetsz - kitör belőle a kacagás, pedig elég bárgyú kis vicc volt. Egyelőre csak nézi a lányt, amíg szép lassan lehiggad. A szapora kilégzése is megnyugodni látszik. - Te, volt ebben a sütiben valami?
Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. május 28. 23:05 Ugrás a poszthoz

Lilla

- Néha nem bánom, csak az a baj, hogy sokszor összekevernek vele, ha nem vagyunk egyenruhában. Szerencsére a színkód még megy egyeseknek is - nincs baja a lányokkal, de mindenképpen népszerűbbnek tartja Bazsit magánál. Az is igaz, hogy a fivére tesz is róla, hogy a középpontban legyen, meg menő zenekara van. Bencének minden menő egyébként is, ha a testvéreiről van szó, még Levire is felnéz, mert olyan jól kviddicsezik. Bogi meg Bogi, azt nem is kell jobban kifejteni.
- Á, a tesóim sokkal jobbak nálam. Én csak épp, hogy nem esek le -
vallja be, hogy nem ő a legjobb Markovits trónörökös, ami a seprűlovaglást illeti. Pedig az apja őt is tanítgatta, de egy napon biztosan feladta, amikor látta, hogy Bence inkább a madarakat próbálja üldözni, mint a kvaffot.
- Jó nyugi, bármikor számíthatsz rám, ha sárkányokról van szó. Mármint nem a zöldekről, hanem az igazikról - kacsint egyet, amikor a másik házra utal. Nem is nagyon ismeri őket, de például Sallow-t elkerüli, mint a zombi a szenteltvizet. Jobb nem mindenki útjába állni. Az állatokat viszont nem kerüli el, úgyhogy úgy érzi muszáj állatkertbe menniük, amit egy fagyi felajánlással meg is told.
- Juhéjj! - látszik, hogy még lelkesebb lesz, amikor elfogadja az ajánlatot Lilla. - Komoly? És van már... - itt megáll egy pillanatra és elvörösödik, de azért befejezi a mondatot. Máshogy. - háziállatod? -csettintésre tér vissza a lelkes Bencéhez, holott a szíve hevesen ver. Majdnem hülyeséget kérdezett, és akkor sem isler, sem állatkerti séta nem lenne Lillával. Márpedig ezek után úgyis addig fog a nyakára járni, amíg el nem mennek. - Nem értem, hogy hogyan nem voltál még állatkertben, ha szereted őket. Jó, nekem kicsit tetszik is, meg nem is az állatkert, szűknek találom a helyet -  komorodik el egy kicsit, de azért nem annyira, hogy ne maradjon lelkes. A kis intermezzo után, amit a hálátlan tilosban járók okoznak a folyosón, máris más helyzetbe kerül, amit kevésbé tud kezelni. Lilla túl csinos ahhoz, hogy ne legyen hatással rá, de még megmarad a józan esze és ki tud lépni a másik intim szférájából. - Nem tudtam, hogy innen lehet jó sütiket szerezni. Akkor többet jöttem volna. Amúgy meg néha hívott Bazsi, de inkább aludtam - vonja meg a vállait. Ez nem teljesen igaz, egy része igen, de nem igazán kedvelte a tilosban jártást. Szerette a házvezetőit, így nem akart gondot okozni. Meg kevésbé bírta a stresszt - ahogy ez a példa is mutatja -, hogy idegbajt ne kapjon minden idegen zajtól. De, hogy Lilla biztos legyen abba, hogy már nem annyira félénk, mint volt, jól össze is keni csokival. Persze bocsánatot kér, meg hátul összefogja a kezét é ide-oda dülöngélve néz bűnbánóan a háztársára. - Akkor majd áthívunk tutira! - oldódik fel megint, de tudja, hogy mindjárt megfogják. Tilos ennyi édességgel etetni őt, de hát aki nem tudja, az nem tehet róla, ő meg nem fogja elárulni csak úgy.
- Á nem, csak kicsit felpörgetett ez az isler, meg az izgalom, meg te - mondja ki amit gondol, holott esze ágában sem volt közölni azt, hogy Lillát nagyon is megkedvelte. - Deee... nem kéne már mennünk? Nem szeretném, ha miattam elkapnának - azt az önfeláldozó mindenit! Még a végén valaki elhiszi, hogy nem a saját popsiját félti. Viszont ha elkapják, legalább Bazsi büszke lesz rá, hogy életében kábé harmadjára tett valami rosszat. Ha nem számítjuk az állatos dolgokat az otthonukban. Az Bence szerint egyik sem volt rossz. Közben odaaraszol az ajtóhoz és lopva kinéz a folyosóra. - Minden tiszta főnök! - kuncog és Lillának int, hogy indulhatnak, ha szeretne.
Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. június 3. 21:46 Ugrás a poszthoz

Lilla
nézz rám
Budapesti Állatkert

Nem gondolt bele hogy ez az egész ilyen stresszes lesz majd. Nagyjából egy hete beszélték meg Lillával, hogy a következő hétvégén mindketten ráérnek. Azóta teljes idegben van a navinés, mindenféle ruhaboltokba járkál, tanácsokat kér és nyughatatlanul járja a folyosókat. Mindent megpróbál eltervezni, hogy milyen útvonalon mutassa meg a lánynak az állatkertet. Számára nem ismeretlen természetesen és elégedett a muglikkal, ahogy az állatokat gondozzák. Csak a tesóitól nem kérdezte meg, hogy mit kellene csinálni, mert tudja jól, hogy túlzásba esnének, ráadásul Bazsi minden bizonnyal egy hétig szivatná ezzel. Az más kérdés, hogy ha kiderül, akkor a következő hetek nem biztos, hogy jól fognak telni a legfiatalabb Markovitsnak. De most, hogy már mindketten itt vannak a bejárat előtt - ő kicsit megilletődve, de lelkesen -, megfordul és Lilla elé lép.
- Megvettem a jegyeket - mondja határozottan és előhúzza a két belépőt. - Hoztam mugli pénzt is, de te úgyis jobban ismered, hogy mi mennyibe kerül - vigyorog, majd végignéz a lányon. - Nagyon csinosan felöltöztél, bár az állatok nem értékelik valamiért. De én igen - vigyorog, mint a vadalma, látszik, hogy zavarban is van, meg menne is, meg örül is, szóval mindenféle érzelem kavarog benne. - Na gyerünk! - maga elé engedi a lányt, és a kezébe nyomja az egyik jegyet. - Bent veszünk ilyen kis fikakaját, azt szeretik - ő csak így hívja, azokat a kis granulátomokat, amikkel lehet etetni az állatokat. - Van kedvenc állatod? Képzeld, itt még jegesmedve is van! - látszik, hogy kicsit túlpörög, de minden figyelmét Lillára fordítja, láthatóan neki akar kedvezni és bemutatni a poarkot úgy, mintha a sajátja volna. Végül elindulnak befelé, és magában már a tenyerét dörzsöli, hogy a lánynak milyen szuper napja lesz! Neki is az volt az első!
Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. június 4. 15:38 Ugrás a poszthoz

Lilla
nézz rám
Budapesti Állatkert

- Ugyan! Ez csak természetes. Ha már először jársz itt - valószínűleg jobban izgul ezen a tényen, mint a lány, akivel eljött, és akit, ha tehetné, már a hátára is venné Lillát úgy rohangálna vele a területen megmutatván neki mindent. Kicsit somolyog a bókja után, mert tényleg tetszik neki a háztársa öltözködése. Amúgy is valaki olyan, hogy minden jól áll rajta, talán Lilla is ilyen. Végül bejutnak a kerítésen a jegyellenőrzés után, ő pedig máris mutatja, hogy hol lehet "fikakaját" venni.
- Nézd meg ott van - mondja a lánynak és gyorsan vesz mindkettőjüknek. Poénból kivesz egyet és a lány ajkai felé közelít vele, de ha Lilla be akarná kapni, elhúzza előle. - Ez nem a tiéd, majd kapsz később fagyit! - kuncog és átadja az egyik kis zacskót neki. - Az alpakka az muris, tudtad, hogy tenyésztik őket a gyapjukért? És ha akarsz, most örökbe is foghatod az egyiket. Azt hiszem úgy hívják, hogy Örvi - utánanézett persze, ezt még ő sem tudná fejből. Aztán jön az egymillió galleonos kérdés, amire vakarni kezdi a fejét. Számtalan állat lepereg a szeme előtt hirtelen, végül megáll az egyiknél.
- Legyen a furkász - vigyorog, ahogy Bogi állatára gondol. - Ha meg nem mágikus, akkor a fehérfejű réti sas. Nagy, nemes, a levegő ura. Olyan izé..., ránézel és tudod, hogy ő a a főnök. Lenyűgöző egy madár - eltöpreng egy kicsit rajta, hogy mit mondjon még róla. Nem hiszi, hogy Lillát pont az érdekli, hogy szárnyfesztávolsága két méternél is több lehet, vagy hogy a farktollai levél alakúak. Aztán összecsapja a tenyerét és előveszi a térképet, amit a bejártnál kaptak.
- Naaaa, mit szeretnél látni először? - Lilla felé kinyitja a térképet és közben ad egy későbbi tippet. - A fóka-mókát nem érdemes kihagyni, nagyon cukik!
Markovits Bence
Diák Navine (H), Ötödikes diák


Markovits 2.3
RPG hsz: 28
Összes hsz: 34
Írta: 2024. június 15. 14:43 Ugrás a poszthoz

Lilla
nézz rám
Budapesti Állatkert

- Oké oké, azt nem akarom, na gyere - nevet a lánnyal, majd szórakozik egy kicsit a granulátummal is, de szerencsére Lilla jól veszi a lapot, és bármennyire is azt sem tudja, hogy hol van, nem lesz belőle baj. A probléma az, hogy itt igazán elengedheti magát, ráadásul ilyen csinos kisérővel - Bogin kívül persze, de ő családtag - még sosem volt itt. Úgy érzi, hogy most igazán jó élete van, hiszen mi több kell még ezen kívül neki?
- Jaj, nem úgy, ez csak névleges. Támogatni lehet vele az állatkertet és kiírják mellé a neved. Amúgy muris lenne, ha hazaállítanál alpakkaháton - vigyorog tovább, amíg ki nem lyukadnak az ő kedven állatánál. Erről azért elgondolkodik egy hangyányinál többet, mert a sok közül maximum aktuális kedvenc jöhet szóba.
- Tényleg? Egyszer szeretném látni, felmehetek? - nem mintha bármit tudna Lilla házáról, az is lehet, hogy egyszintes. De mindig is úgy képzelte, hogy a lányoknak az emeleten van a szobájuk. Biztos közel lehet annak, hogy a mesékben a megmentendő hercegnők a toronyban laknak.
- Van bizony, nagyon szépek! De inkább az Amerikai kontinensen laknak, azt hiszem - elbizonytalanodik kissé, nem szereti, ha nem biztos a dolgában az állatokkal kapcsolatban. De most más foglalkoztatja, így ez nem veszi el a kedvét. A más pedig nem más, mint Lilla és az ő szórakoztatása. Látja, ahogy a lány szemöldökei megemelkednek a vízi állatok bemutatója hallatán, azért gyorsan kisegíti őket.
- Szerintem nem fogsz csalódni a kis fókákban, majd meglátod! - végigsimít a lány kezén bátorítóan, pedig köztudott, hogy elég zárkózott. Valójában most ő akar bátorítani, attól függetlenül, hogy nem tudja, hogy a szépséges háztársa rászorul-e.
- Szuper, ők mókásak - ekkor előhúz az oldaltáskájából egy kis zacskót, ami tele van pogácsával. - Kérsz? - nyújtja a lány felé, aztán, ha már Lilla vett, vagy nem kért, akkor visszacsomagolja, de persze magának is vesz egyet. Közben elhaladnak a nagy tó mellett, amelyek vízimadarakkal vannak tele, és néhány kétlábú is útba esik. erről mind magyaráz pár sort - ha más nem, a nevüket - majd elérnek a majomházhoz, ahová be is mennek. Most éppen elég élénkek, keregetik egymást és szórakoznak a másikkal.
- Hű, nem tudom, hogy te vagy lenyűgözőbb, vagy ezek a cuki állatok - néz a lányra, mosolyogva. Büszke magára, hogy ilyen jó bókot is tudott mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum - Markovits Bence összes RPG hozzászólása (15 darab)

Oldalak: [1] Fel