Choi Min Jong Könyvtáros, Bogolyfalvi lakos, Boltos, Végzett Diák, Előkészítős tanár
damfír - életművész RPG hsz: 440 Összes hsz: 5045
|
Excalidíció Nem kapok túl bő választ Emeraldtól, de azért egy-két dolog a helyére kerül. Scarlett és North rúnáját értettem. Valamennyire Cathé is logikus. Denisét nem nagyon tudom hova tenni, de ráhagyom a nőre, a sajátommal együtt. Nem hiszem, hogy több tiszteletet kéne adnom bárkinek is, épp elég tiszteletet vertek belém Koreában, de inkább csöndben maradok. És folytatom az utat az apátság felé, továbbra is Emerald mellett lépkedve de elmerülve a saját gondolataimban. Lélekben próbálok felkészülni arra, hogy egy mugli szent helyre kell hamarosan belépnem. Nem olvastam mondjuk sehol se arról, hogy gondot jelentene, de a vámpírokra nézve biztos, hogy nem jó a szentelt víz, így lehetőség szerint azt én is elkerülném. Sajnos hamarabb érkezünk meg, mint szeretném, de nincs mit tenni. Nagy levegőt veszek és igyekszem jófejet vágni a dologhoz. A csoportképen még a mosolyom is őszinte, na nem a helynek örülök, de az ilyen képek utólag mindig viccesek. Beállok én is a szamárfülező Cath mellé és én neki mutatok szamárfület. Utólag majd jót szórakozunk ezen, az már biztos. A többiek aztán megindulnak befelé, én viszont még húznám a dolgot, azt tervezem bedobom, a "kintről mérjük fel a terepet" kártyát, de nem szükséges. North félrehív. - Zsír. Mi dolgunk van? - lépek hozzá közelebb leplezetlen örömmel az arcomon. Kíváncsi vagyok mit talált ki és bármiben benne vagyok, ha nem kell bemennem az apátságba. Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Megvártam, amíg mindenki belépett az aptásgába, s csak utána fordultam Min Jong felé. - Gyere, sétáljunk egyet - intettem fejemmel, majd elindultam, bízva abban, hogy a férfi majd követ engem. Ráfordultam az apátság utcájára, ahonnan jöttünk, kezeim zsebembe mélyesztve. - Gondolom nem igazán jönnek be az ilyen helyek mi? Legalábbis ha én damfir lennék, semmiképpen sem akarnék oda bemenni. Fáj nem fáj, az biztos, hogy roppant kényelmetlen és kellemetlen volna, egyetértünk? - beszédem alatt egész végig az utat fürkésztem, de a kérdésre a napszemüveg mögötti szemekbe pillantottam, vagy legalábbis a saccolt helyükre. - Lenne itt neked helyette egy másik meló. Most épp teszünk egy kört az apátság körül, s pont ugyanoda lyukadunk ki, ahonnan elindultunk. Utána bejöhetsz velem a oda vagy elmehetsz a kocsmába, ahol tegnap voltunk. Körbeszimatolni. Erősebb vagy és gyorsabb, a kocsma pedig tízig zárva, tehát lenne két órád. Meg tudod oldani?
Bár elsőre meglep, gondolkodás nélkül követem Northot és amikor beszélni kezd, csak egy pillanatra húzom el a számat, ahogy kiejti azt a d betűs szót. Naiv lett volna azt gondolnom, hogy nem jött rá, vagy derítette ki. De valamiért bízom benne, hogy a többieknek nem kotyogta el. Ahogy rám néz kedvetlenül bólintok. Olyan lehetek most mint egy nyitott könyv, szégyen vagy sem, ez van. Valóban nem akarok bemenni, egyszerűen fura még a gondolat is és őszintén nem szeretném tesztelni, hogy a mentális hatáson kívül, fizikailag hogyan hat rám. A másik meló említésére felcsillannak a szemeim. Még a napszemüvegem is lejjebb tolom, hogy North íriszeibe pillanthassak és így fejezzem ki a hálát, amit épp érzek. - Sima ügy. Kocsmázok. Jó móka lesz - felelem vigyorogva, vissza tolva a napszemüveget az orromra. Azt hogy mennyivel vagyok erősebb vagy gyorsabb inkább nem fejtegetem. Hiszem, hogy meg tudom birkózni a feladattal. Így amikor körbe érünk, ha nincs más utasítás akkor az említett szórakozó egység felé veszem az irányt, hogy ott szimatoljak körbe.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A kocsma nappal egészen máshogy fest, mint éjjel, valahogy sokkal békésebb, szelídebb, sőt, ha Min Jong jobban szemügyre veszi, még azt a mókás tényt is tapasztalhatja, hogy az omladozó vakolat halovány rózsaszínre volt kenve. Azonban egyben nem különbözik a legtöbb épülettől, ami épp nem üzemel, bizony bizony ezeknek az ajtaja is zárva volt, mind a hátsóajtóé, ami a bűzölgő kukák és hányásfoltos szemét mellett állt, mind a bejárati ajtó, amit még rács is óvott.
*-*
Ahogy körbe járom az épületet több dolog is feltűnik. Az első, hogy valamikor szép rózsaszín volt. Meg is állok és a kezem a vakolatra teszem, megsimítom, s ahogy a festék málik az ujjaim is rózsaszínesek lesznek. Elmosolyodom. - 17-es - mondom magamnak feljegyezve, hogy a 72 árnyalatból, amit megkülönböztetek a rózsaszínből, melyik is ez. Aztán persze az ajtókhoz megyek és bár nem meglepő azért elszomorít, hogy a zárva tábla igaz és nem csak kéretlen látogatók távol tartására szolgál. Egyelőre nem sokan kószálnak kint de előlről betörni totális hülyeségnek tűnik. A hátsó ajtóhoz megyek s mivel mugli egységről van szó, mugli módszereket használva próbálom meg kinyitni a zárat. Ilyenkor jön jól, ha az ember...izé damfír, pluszban kleptomániás is. Viszonylag könnyedén nyílik az ajtó pár perc próbálkozás után, s miután még egyszer ellenőrzöm, hogy senki sem lát, résnyire nyitva besurranok, hogy bent aztán előbb füleljek, van-e itt más is, aztán meginduljak szétnézni.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Az ajtón túl a sötétség szinte késsel szelhető, ám ha valahogy sikerül látni akkor egy szürke raktárhelyiség tárul a szemek elé. Reteszekben ücsörgélő italok, amik várják kibontásukat, sörök, szeszek, minden féle árkategóriás és márkájú colák és gyümölcslevek. A sarkakban egérfogó csapdák sajttal megtöltve, a mennyezeti lámpa, amennyiben fel lett kapcsolva pislog, s alatta mojlepketemető bűzölög rodhadó testekkel, miket agyonrázott az áram. A reteszek egymásra vannak tócolva, közöttük kicsiny utak, kivéve azt, ami egyenesen egy másik ajtóhoz vezet, ez a "főút", a legtágabb pont a szoba közepét átszelve
*-* (még maradok)
A sötét elsőre nagyon sűrű. Leveszem a napszemüvegem és a baseball sapka ellenzőjét hátra fordítom. Mire a szemüveg a zsebem biztonságába kerül, hozzászokik a szemem a sötéthez és viszonylag gyorsan pásztázom át a helyiséget. Raktárnak tűnik. A fal mellett egy villany kapcsoló. Bár ebben a szobában nincsenek ablakok, úgy döntök nem kockáztatok, nem kapcsolom fel. Az orromba több vegyes illat kavarodik, némelyik alkohol, más pedig valami döglött állat lehet, kis égett szag. Nem tűnik egyik sem túl jelentősnek, elvégre egy raktárban ezek elég normálisak. Gondolom. Az én boltomban is akad döglött egér vagy odapörkölt bogár... Igaz én szoktam takarítani, de úgy látszik a kocsmai személyzet erre nem fordít időt. Megvonom a vállam és elindulok a sorok között. Először végigjárom a kisebb ösvényeket, meg-megnézve a dobozokat, rekeszeket hátha akad köztük más is italon és üdítőkön kívül. Viszonylag hangtalanul közlekedem és közben végig figyelek, hogy van-e más zaj a helyiségben, ami miatt esetleg óvatosabbnak kell lennem.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Valami mozgolódni kezd az egyik soron, Min Jonghoz közel, először halk nem az egész, aztán egyre hangosabb, kutakodó, majd kirohan a főutcára egy patkány. Hatalmas példány, meglepően furcsa, vörös szemekkel. Megáll, felfigyelt a férfire, s csak bámulja őt, mintha valamit forgatna a fejében. Fogai között valami halvány fehér fecni, sötét tintás írással. Egyelőre úgy tűnik a patkány nem óhajt tovább állni, ám nem mondhatni el róla, hogy veszélytelennek tűnik. Valami fenyegető villan tekintetében, valami olyan, amit a legtöbb állatnál nem lehet észrevenni, vagy csak képzelet szülöttje az egész?
*-*
Próbálom a sötét ellenére is alaposan megvizsgálni a dolgokat, aztán leszek figyelmes az apró neszre. Négy apró láb, ahogy szalad s nem sokkal később egy egész nagy méretű, furcsa patkány is felbukkan. Megállok a nézelődésben és az állat felé fordulok. A szemei nem szimpatikusak de látom, hogy van nála valami és kíváncsi leszek. Oldalra döntöm a fejem aztán szólalok meg, halkan suttogva. - Téged mi lelt kis pajtás? Megátkoztak, vagy csak át akarsz verni és animágus vagy? - érdeklődöm, bár nem várok választ. Teszek egy lépést közelebb az állathoz, és ha továbbra sem mozdul akkor még egyet, majd leguggolok, hogy közelebb legyek hozzá. - Megmutatod mi van a szádban? - kérdezem újra, bár közel sem tetszik a szeme villanása. Átfut a fejemen, hogy egyetlen gyors mozdulattal elvehetném, de azt is biztosra veszem, hogy nem egyszerű patkány. S az is lehet, hogy figyelem elterelésre van itt. De mindezek csak gondolatok. A kíváncsiság és az önfejűségem győz: a lehető leggyorsabb mozdulattal csapok le rá. Megpróbálom elkapni és épségben kikapni a szájából a papírkát, úgy hogy én ne sérüljek. Utóbbihoz mondjuk nem sok reményt fűzök, de egy patkányért nem fogok sírni, ha harap ő rosszabbul fog járni. Legalábbis ha rajtam múlik.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A patkány amint a férfi közelebb lép azonnal belemar ujjába, mocskos nyála összekeveredett a damfír vérével, ám mielőtt az bármit is tehetne a kis lény elrohan neki a falnak, eltűnve mögötte. A fecnit azonban kiejtette szájából, kicsit véresen ugyan és jó piszkosan, de ott hever a földön, várva, hogy felvegyék vagy örökké elfelejtsék.
Azonban Min Jongnak nincs szerencséje, a harapás csak úgy lüktet, másképp, mint egy sérülés, mintha valami nem kifolyna a lyukból, hanem inkább befelé szivárogna.
*-*
- Rohadt dög! - nyögöm hangosabban mint szeretném, ahogy belemar az ujjamba. Nem is értem, hogy csinálta, de csak még biztosabbá válik, hogy nem egyszerű patkány volt. A cetli azonban a földön hever így ép kezemmel azt kapom fel és vágom hirtelen zsebre, aztán pillantok az ujjamra, felhúzott szemöldökkel. - Mi a...? - kezdek bele, miközben nézem, hogy mi folyik vagy nem folyik kifelé. A számhoz kapom és szívni kezdem jobb ötlet híján, bár eszembe sincs lenyelni semmit sem, ha sikerül akkor mindent a földre köpök. A saját vérem eddig sem hozott lázba, de ezután még annyira sem fog, ez már biztos. Közben pedig a rekeszekhez fordulok és felkapom az első alkohol tartalmú üveget, amin megakad a szemem, leverem a tetejét és ahogy az üveg nyitottá válik úgy öntöm az alkoholt a sérült ujjamra. Ha mást nem legalább a koszt fertőtleníti. Körbe pillantok, gondolkodva hogy tovább, meg felmérve nem jött-e másik tíz dög, amelyik falatozni akar. Újabb pillantást mérek az ujjamra, ami még mindig furán lüktet, az üveget visszaejtem a korábbi helyére és a rekeszeknek dőlve, nyúlok a papírért, hogy megnézzem mi van ráírva.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Enyhe szédület járja át a férfit, ám ahogy egyre szívja ki magából a mérget, a hatás úgy tompul, s végül csak enyhe fejfájás marad hátra, ismertetőjelként, legalábbis egyelőre úgy tűnik nincs más hatása. A cetli viszont annál érdekessebb.
" Ne aggódj Dorian, az idegen varázslók magukat gáncsolják el..."
A szöveg maradék felét hirtelen egy a semmiből előbukkanó patkány kapja ki s tépi el épp elharmadolva lapocskát. Aztán sebes léptekkel megindul előre, a főfolyosón s az ajtó résén elillan a következő helyiségbe.
*-*
Szédülök, de érzékelem, hogy működik a vérszívás és ahogy egyre több mérget(?) sikerül eltávolítani az ujjamból, úgy leszek jobban. Leszámítva a fejfájást de azzal nem foglalkozom. A papírra nézek és olvasni kezdem a szöveget, azonban talán a fejfájástól, talán a még enyhe szédüléstől nem hallom meg az újabb neszt és mielőtt végig olvasnám a szöveget egy másik, vagy talán ugyan az a dög jelenik meg, és visszalopja a cédulát. - A franc beléd! - motyogom és ezúttal félre dobva az óvatosságot utána eredek. Magamban feljegyzem, hogy Doriannak hívják az egyik valakit, aki ellenünk van, hogy többen vannak, és bagoly helyett patkánnyal küldenek üzenetet. Ezek lehet jelentéktelen infók, de akár hasznosak is lehetnek. Az ajtó előtt megtorpanok, a rést figyelem, átszivárog-e valami fény, van-e bármi nesz a túl oldalon. Bár azt gondolom az eltört üveggel és a káromkodásommal már felhívtam magamra a figyelmet, így ha nem törtek rám, akkor lehet pont hogy előreszegett pálcával várnak. De jó lenne most, ha tudnék még rendesen varázsolni... Na mindegy. Nagy levegőt veszek és amíg hallgatózom, a dzsekim alá nyúlva letépek egy darabot a pólómból, hogy rögtönzött kötést csináljak az ujjamra. Aztán elszánom magam és az ajtó mögött maradva kinyitom azt.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A résen túl nagy fény nem szűrődik át, tehát villany biztosan nincs felkapcsolva, s hangok sem hallhatóak, se patkányé, se emberé. Ahogy hozzáér az ajtóhoz az kinyílik, s egy viszonylag rövid folyosót tár fel, ahol három ajtó található. Az egyik szemben, alóla halovány fény szűrődik be, feltehetőleg a kocsma nagy részéhez vezet. A második ajtó jobbra található, kopott, régi. A harmadik pedig bal oldalt leledzik, rajta felirattal " iroda". Ez a legújabbnak tűnő mindhárom közül, mintha csak pár hónapja lenne használatban. Kemény, vastag fémből készült, csillogó ezüstje durva és áthatolhatatlan, még a fül sem hall át rajta. A patkány sehol, mintha elnyelte volna a föld.
Merre mész?
*-*
Bekukkantok az ajtó mögül és mivel nem támad rám rögtön még négy patkány, sikerül szemügyre venni az ajtókat. Az első, amit kiszúrok egy új, ezüstösen csillogó ajtó, iroda felirattal. Egy részem erre indulna, de pontosan az ajtó színe miatt eltántorodom. A másik két ajtó közül, a régi kopott tűnik érdekesebbnek. Az lenne logikus, hogy azt próbálom kinyitni, de nem. Az utolsó ajtó mellett döntök, ami alól fény szűrődik be. Visszafordítom a baseballsapkám ellenzőjét a szemem elé, és a napszemüveget is visszateszem a fejemre. Bár nem tudom miért akarom magam szívatni. Inkább csak meg akarok győződni róla, hogy nem maradt semmi más jel ott tegnapról. Cath kapott egy rúnát, mi van ha más jeleket is elrejtett az az alak és csak nem vettük észre, mert a lányra koncentráltunk. Nem tudom. De nem vacillálok sokáig. Ezúttal valamivel határozottabban ragadom meg a kilincset és nyitom ki az ajtót, hogy lássam, valójában hova is vezet.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Az ajtó könnyen enged, s egy lépéssel a férfi a tegnap este már jól megismert részben van. Az illat alkoholtól és cigarettafüsttől súlyos, a fény beszűrődik a leeresztett rollók viszonylag nagy résein. Odabenn egy lélek sincs, az asztalokra fel lettek pakolva a székek, s valaki bizonyára nemtörődöm módon fel is mosott az éjjel, mert csíkos a padló. A bárpult bal oldalt van, rendbe van téve, talán le is van törölgetve, s mögé is most könnyedén be lehet menni. Az asztalok a másik oldalt, mind egyformák, első ránézésre semmi különleges nincsen velük.
*-*
Sejtésem beigazolódik és a tegnap megismert helyiségeben találom magam. A cigarettafüst és alkoholszag elegye megcsapja az orrom és a fejfájásomnak sem tesz jót, de egy fintor után túl teszem magam a kellemetlen élményen és a bárpult felé indulok. A székek most felpakolva, talán takarítottak is. Teljesen más így a helyiség. Az jár a fejemben, ha most valaki idejön, azt hiszi betörő vagyok, de talán az a legjobb. Még csak bajom sem lenne belőle. Itt Angliában kaptak már és a mugli hatóságoknak papírja van róla, hogy beteg vagyok, így ők nem is tarthatnak bent. Ennek köszönhetően viszonylag nyugodtan lépek a bár mögé és mérem fel itt a terepet. Remélhetőleg nem találok patkányokat vagy más dögöket. S az, hogy ez a gondolat átfut a fejemen kezd megijeszteni, mert hát na... Oké, hogy egy megharapott de azért nem kéne már rögtön mindenhova odaképzelni őket. Lehet valami paranoia mérge volt a kis rohadéknak? Megrázom a fejem és erőt veszek magamon, hogy a feladatra koncentráljak. Nyomokat kell találnom. Ha a pult mögött végzek majd az asztalokat is végig járom, a falakat és a padlót is próbálom rendesen felmérni, hátha észreveszek valahol, valami oda nem illőt.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A pult mögött semmi izgalmas nincs, legalább is elsőre. Poharak lemosogatva és szárazva száradva, a szeszes italok a polcokon ücsörögnek, némelyiken még rajta van a színes öntőke, amit a keveréseknél szoktak használni, ám a pult belső részén van néhány fiók, ami talán felkeltheti a férfi érdeklődését, azonban az összes zárva. Aztán ott vannak a felakasztott kötények, mind fekete a kocsma nevével és valami bugyuta rajzzal, ami kinn a cégéren is rajta van, no meg persze két-két fehér zsebbel, mert hát az mindig hasznos. oldalt van egy parafatábla, amit már nem lát az aki kívülről közelíti meg a pultot, itt különböző formájú, csíkos, kockás, sima lapra írt, más tintás cédulák lettek kitűzve. Időpontokkal, beosztásokkal és különböző nevekkel, hogy abban az órában ki volt a pultos, a pincér és a többi.
*-*
Nem fogadnak patkányok, így egy belőlem kiszökik egy megkönnyebbült sóhaj. Igaz a cetlim elveszett, azért valamit így is megtudtam, na meg sosem lehet tudni. Talán találok mást. Először a fiókokon akad meg a szemem, s ahogy megpróbálom kihúzni őket szembesülök vele, hogy zárva vannak. Előveszem a korábbi eszközeimet és megpróbálom mugli mód kinyitni őket. Mondjuk sérült ujja jóval nehézkesebben megy, de nem adom fel, csak ha megbizonyosodom róla, hogy mágikusan vannak zárva. Ha meg mégis sikerül kinyitni őket, akkor átnézem a tartalmát a fiókoknak. A kasszát is megnézem, s ha találok benne pénzt az szépen zsebre teszem. Miért? Mert ilyen kedvem van. Tovább nézelődök és ahogy minden zugba belesek egy parafa táblát is felfedezek. Elsőre nem tűnik lényegesnek de sosem lehet tudni. Azt viszont tudom, hogy időm, minden egyes cédulát megnézni, így megkeresem a telefonomat és készítek egy képet, hogy később olvassam végig a jegyzeteket. Miután meg vagyok visszamegyek és az asztalok között is nézelődök. Benézek az asztalok és a székek alá, hátha valaki hagyott nekünk valamit. Ha végzek akkor elhagyom a helyiséget és megpróbálok bejutni a kopottas, régi ajtó mögé.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A sóhaj amit megkönnyebbülésében enged ki Min Jong meglepően néma és hangtalan, mintha torka elfelejtette volna a hangképzést. A kasszát nem sikerül feltörnie, bizonyára bűbájjal védett tárgy, ám a fiókok java ellenben könnyen megadják magukat kulcs nélkül is az illetéktelen behatolónak. Az első üres, csak néhány porcica mászik elő belőle, a másodikban elemlámpa található és néhány elem, illetve egy cetli " 3 5 9 10 " felirattal, a kilences külön bekarikázva. Egyedül a harmadik, amit nem lehet feltörni, ez varázslattal van védve. Azonban ahogy megpróbálja a férfi felnyitni karcolások jelennek meg a fiók lapján, egy aprócska firkáld kard egy kőben.
Az asztalok alatt néhány rágó gumi van csak felragasztva, de semmi érdekes.
A kopott ajtó könnyen nyílik, s az első, ami megcsaphatja a férfi orrátaz a borzalmas szennyvíz, vizelet és ürülékszag, ugyanis egy régi wc-ben kötött ki. Nem nagy, épp, hogy elfér benne a wc és vele szemben egy ütődött mosdótál kopott csappal.
*-*
Furcsa lesz a csend, így ciccegek egyet csak magamnak, amolyan biztosításképpen, hogy teszteljem nem lettem süket vagy hasonló. A kassza nem nyílik így szomorú leszek. A fiókok közül viszont több is, bár nem rejtenek sok érdekes dolgot. Ha csak a számos cetlit nem vesszük. Mivel számok vannak rajta, nem tudok vele sokat kezdeni, de biztos ami biztos csinálok egy képet róla. Aztán jön az utolsó láda és nem, nem nyílik. - Franc! - motyogom és kedvem lenne jó nagyot belecsapni, mert idegesít, hogy egy zárnyitó bűbáj fog rajtam ki, de sajnos kifog. Varázserő már nincs, vagy ha van is... nos azt megtartom végszükségre... Nem mintha számítana... de mégis... A kitörni készülő düh azonban szertefoszlik, amikor a karcolást megpillantok. - Mi a... ? - felcsillan a szemem, rögtön felismerni vélem a keresett kardot az ábrán. Végighúzom rajta az ép kezem ujjait, miközben próbálom memorizálni. Készítek erről is képet, de ha mégse sikerülne, le tudom majd rajzolni, amint lehetőségem nyílik rá. Az asztalok baromi unalmasak, és csak arról tanúskodnak, hogy itt is sok a kultúrálatlan hülye, aki azt hiszi a rágót bárhol ott lehet hagyni. Ettől függetlenül a rajz miatt felcsigázva némileg reménykedve indulok neki a következő ajtónak, de rögtön meg is bánom. - Blöh... - nyögöm, és kifordulok a wcből. Gyorsan csukom be az ajtót és mély levegőt veszek, hogy kiűzzem az iménti bűzt a szaglószervemből. Ha van is ott bármi, én nem fogom megkeresni az biztos. Nagyot sóhajtva fordulok az utolsó ajtó felé. - Nem tetszik ez nekem. - A kabátomat ráhúzom a kézfejemre, nem szeretnék ténylegesen hozzáérni az ajtóhoz. Óvatosan nyomom le a kilincset, továbbra is fülelve, próbálva felkészülni bármire, ami mögötte van.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Hiába cicceg a fiú, annak sincs hangja, ahogy a francnak, a mi a-nak, és a nemtetszknek sem, talán mégsem sikerült egészen kiszívnia magából a mérget? Vagy a nyelvére jutott egy kevés és rossz helyen hatott?
Szerencséjére az ajtó könnyen nyílt, s hangtalan feltárta titkát, ami egy igen redentlen iroda volt. Középen egy íróasztal, tele papírokkal, íróaszerekkel és hasonló kacatokkal. Fiókjai mind zárva, kivéve egy, a legfelső, amiben valamiért benn felejtődött a kulcs. Ezen kívül még a szobában helyet kapott egy hatalmas szekrény, néhány cserepes virág és két, különösen felcsicsázott, ezüst rámájú tükör, ami egymással pont szemben helyezkedett el, minthacsak farkasszemet akarnának nézni egymással.
*-*
A ciccegésem sem ér el a fülemhez, így egy pillanatra megállok, süket lettem vagy megnémultam? Enyhe pánik, mert egyikre sem vágyom. De azzal nyugtatom magam, hogy van két gyógyító a csapatban, ha itt végzek - mert előbb csak azért is kiderítem mit rejtegetnek itt - akkor meggyógyítanak, vagy legalábbis is kicsit segítenek, javítanak rajta. Remélem. Figyelem, hogy a neszezésem hallom-e. A fiókok kihúzása, a matatás, nem hangtalan, így a süketséget kizárom. Marad, hogy nincs hangom. Megállapítom, hogy a méregben lehetett valami, bár elég fura. Kidugom a nyelvem, csak hogy lássam, az megvan még, aztán hülyéskedés helyett a feladatra koncentrálok. Időnként persze ki-kicsúszna egy megjegyzés a számon, és bosszant, hogy mégsem hallom, de aztán azzal nyugtatom magam, hogy így legalább kisebb az esélye, hogy meghallanak. Bizony, fő a pozitív gondolkodás. Eddig is ez tartott életben...
Az irodába lépve elég nagy rumli fogad. Az asztalon a papírok tömkelege egy bosszús sóhajra ösztönöz, de persze ez is néma. Semmi kedvem átnyálazni az összes papírt, így előbb a többi dolgot veszem szemügyre. Megnézem a virágokat, de ellenállok és nem szaglászom meg őket, nehogy valami méreg legyen ezeken is... Aztán a két régi tükörre leszek figyelmes. Óvatosságból nem állok be közéjük. Nem tudom miért, de fura, hogy szembe állnak egymással. Inkább a díszítést kezdem vizsgálni, az íróasztalról fel is kapok egy viszonylag üres, számlának látszó papírt meg egy tollat és nagy vonalakban lerajzolom a tükör díszítését. Ha visszajutunk a hotelbe talán rá tudunk keresni és megtaláljuk mi is ez. Hátulról is megvizsgálom a tükröket, ha pedig végeztem, akkor a papírlapot zsebre vágom a tollat visszateszem az asztalra és megnézem a fiókokat. A legtöbb zárva, de az elsőben lapul egy kulcs, így azt használva megpróbálom kinyitni a többit is.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A fiókok közül csupán egy nyílik a kulcsnak köszönhetően, ahol képek találhatóak a csipet csapatról, ám csupán abból az időből amikor a kocsmában tartózkodtak, mindenkiről volt egy közeli és egy távolabbi, s a hátoldalukon kisebb személyleírás illetve tapasztalatok. Mint, hogy a szőke a vezér nője, a széttetovált az aki mozgatja a többieket, illetve, hogy a szőke fiú nagyon furcsa ruhákat és kiegészítőket hord, talán titkolnivalója van. Emellett még ott volt Denis és Cath képe mellett a szeretők szó kérdőjelle. Ám a képeket alig nézhette végig MJ mikor léptek hangjára lett figyelmes, majd jöttek hozzá a beszéd hangjai is. - Hé Dorian, itt vagy? Nyitva volt a hátsó ajtó, figyelj, itt hagytam a kabátom, Hahóóó, van itt valaki? - a hang egyre közeledik, majd az iroda kilincse megremeg, jelezve, hogy valaki a másik oldalról hozzáért.
*-*
Amikor befejezem a rajzot a tükrökről a papírt összehajtogatom és elteszem a farzsebembe, a tollat lazán visszaejtem az asztalra. A kulcs nem a legjobb, de legalább egy fiókot kinyit. Abban pedig érdekes képeket találok. Elég rossz minőség, Scar ennél tuti jobbakat csinált, de figyelembe véve, hogy a tegnap estét dokumentállják, nem panaszkodom rájuk. Sikerül mindegyiket megnézni és elolvasni. Egy-egy megjegyzésen felröhögök, így azon, ami Cathet és Denist szeretőkként írja le. A rólam szólón mélyen felsóhajtok. Hát igen... Bár szerintem semmi fura nincs a ruháimban, legfeljebb nem hasonlít az európai stílushoz... Na mindegy. Épp azon vagyok, hogy a telefonommal ezekről is csináljak magamnak egy változatot, amikor lépteket majd hangokat hallok. Gyors mozdulattal becsukom a fiókot a képeket benne hagyva, a kulcsot zsebre vágom, a telefonommal együtt és kapkodom a fejem, hogy hova kéne elbújnom. A kabátot is kutatom, mert nem emlékszem, hogy láttam volna. Azonban a léptek gyorsabban közelednek mint kéne. A tükrök mögött, egy szekrényen akad meg a szemem a sarokban, mögötte nincs sok hely, de tudom, hogy be tudom magam oda préselni, így hangtalanul ehhez suhanok és oldalasan behúzódom. Hurrá, hogy nem vagyok magas! Így pont eltakar. Ha csak benéz az illető, akkor szerencsém is lehet.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Még épp időben bújik be a szekrénybe, mert az ajtó szélesre táródik. - Dorian itt vagy? - kérdezi a hang, s hiába nincs rá válasz belép, maga mögött behúzva az ajtót. - Talán odaát van? De ha a tükörszobát használja előtte mindig bezár... - gondolkodik el hangosan, majd odalép az egyik tükörhöz s mintha ajtó lenne nyomban el is kezdi kopogtatni a férfi nevét kántálva. Min Jongról eddig tudomást sem szerez, sőt nem is veszi észre, hogy valaki a keresett személyen kívül járt itt, viszont az ifjú dámfir ekkor valami puha súlyt érez meg a lábán, s ha letekint megláthatja azt a patkányt, ak a múltkor megharapta levéllel a szájában. Most nem olyan agresszív mint a múltkor csak csendesen ül és felfelé tekint, majd lassan elindul a szekrény mögötti lyuk felé.
*-*
Megint ez a Dorian... Fut át a fejemen, aztán csak tovább állok mozdulatlanul, mintha a szoba része lennék. A belépő végül a tükrökhöz lép és egy tükörszobát emleget. Gondolatban hátba veregetem magam, hogy nem álltam a tükör elé. Bár nem tudom ez hogyan működik, azt tudom, hogy egyes tükrök mutatják a külvilágot a bent lévőknek, tehát ha elé álltam volna megláthatott volna ez a Dorian. De így talán nem tette. Reménykedem. Ahogy gondolkozom, valamit érzek a lábfejemen s ahogy lepillantok meglátom a patkány haverom. Csak pislogok rá, most egészen helyesnek látszik, de nem fogok bedőlni neki. Gondolatban elküldöm a francba, amiért megharapott, és azon kezdek töprengeni, hogyan űzhetném el a lábfejemről úgy, hogy ne keltsek feltűnést. Ekkor azonban magától indul meg, s ahogy figyelem, egy lyukba mászik a falban. Feljegyzem magamnak, ha tiszta a levegő megvizsgálom a lyukat is majd, de addig nem akarok felesleges bonyodalmat. Persze az még így is megtalálhat, de ameddig lehet nem kísértem a sorsot. Maradok mozdulatlan és figyelek, hogy a férfi kopogtatására az üvegen, érkezik-e válasz. Sejtem, hogy fog. Elvégre biztos voltam benne, hogy nem vagyok egyedül, csak azt nem értettem, hol van/vannak a tegnapi támadó(i)nk.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A patkány végül úgy dönt nem megy be a lyukba, csak megáll előtte és szimatol, mintha valami kivetni valót talált volna benne, s inkább visszaindul a fiú felé, s a nadrágja száránál kezd el valamit matatni, mintha bele akarna bújni vagy hasonló. Közben a tükrök felől nincsen válasz, ami az idegen férfit is felettébb meglepi. - Elment volna és nyitva hagyta volna az ajtót? Ennyire szétszórt lenne? Biztos az a pincérnő... - sóhajt fel lemondóan majd boldogabb hangon adja a világ tudtára - márpedig én akkor sem fogok elmenni a kabátom nélkül! Csak hol is lehet? - picit még marad a szobában aztán elhagyja behúzva maga mögött az ajtót, de az épületből nem távozott, pusztán feltehetőleg a kocsmai részbe ment körbenézni.
*-*
Fura ez a patkány. Félúton meggondolja magát és nem megy sehova, helyette a nadrágomnál matat. Milyen jó, hogy ma egy szűk fazonú nadrág van rajtam, ami szinte hozzám tapad. A nadrág száramba így biztos nem mászik be. De azért bosszant. Mi van ha megint megharap? Az aggodalomtól fel megy bennem az adrenalin, de továbbra sem mozdulok. Csak amikor a férfi végre kimegy a szobából eresztem ki a levegőt. Valamiért mondjuk gyanús, hogy a kabátjáról ilyen hangosan beszél. Megfordul a fejemben, hogy sejti itt vagyok és két opció között vacillálok: lelépni de nagyon gyorsan elvégre megtudtam pár dolgot a zárt fiókokat és a tükröt meg varázserő nélkül nem nagyon próbálgatnám. Ugyanakkor csak ég bennem a kíváncsiság és a patkány sem hagy nyugodni. Lehet animágus? Nem tudom. Viszont túl sok időt sem érdemes tovább vesztegetnem. A férfi, aki itt járt egyszerű halandó, nem volt farkas szaga és a vámpírokra jellemző hidegséget sem éreztem, így még ha észre is vesz, simán lehagyom futásban. Hagyom a patkányt, és kislisszolok a helyemről, ki az ajtón, vissza a raktárba ahonnan jöttem, el az épületből, amilyen gyorsan csak tudok.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Mikor megmozdul a férfi a patkány meglepetésében elejti a papírt. Ami az előző üzenet második fele.
" (...) Az apátságba mentek, de nem tudják, hogy amelyik hölgy megérinti Ginevra szívét az menten kővé dermed. Egyik már ma este a kertem fogja díszíteni, a többi pedig bizonyára eliszkol félelmében.
Ma egy italra a vendégem vagy,
P. "
Ezután a férfi gond nélkül kijut, az idegen nem veszi észre, viszont a patkány követi, s akármilyen hesegető mozdulatot is tesz MJ, ezen nem tud változtatni.
A kaland véget ért, eldöntheted, hogy mit kezdesz az információval, mit teszel, ám mostmár a rendes játékteret kell használnod. A patkányharapás miatt azonban megnémultál, így szavakat nem fogsz tudni használni egész nap, pusztán akkor jön nyelvedre újra szó, amikor felkel a következő nap.
|
Utoljára módosította:Mesélő, 2019. március 26. 23:49
|
|
|
|
|
|
|