Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tényleg meg kéne tanuljak, pontosnak lenni, Szofi is megmondta, hogy a késés nem elfogadott, bár akkor munkáról volt szó. Az egy másik ügy volt, nem fontos. Egy baráti találkozó teljesen más, habár nem szabadna megvárakoztatnom Pankát, még a végén ő is késni fog máskor, aztán elkerüljük egymást.
A reggeli készülődés egyébként nem tartott sokáig, azzal hamar megvagyok, inkább az éjszakába nyúló tanulás nem tett jót, a végén már a házamban lévő két srác is elküldött aludni, még a könyvemet sem adták vissza. Pár napja lettem HVH, de a kékek olyan édesek, hogy nem lehet betelni velük. Mindegy! Amilyen gyorsan csak tudom, szedem a lábaim, de ezekben a cipőkben nem lehet szaladni. Bánom, hogy nem maradtam a megszokott sportcipőnél, ami sokkal kényelmesebb. Beérve az üzletbe, megveszem az italom, majd fizetek és elindulok felfelé, ahol meg is pillantok a nálam fiatalabbat.
- Ha te megszoktad, akkor a régebbi ismerőseim mit szóljanak? – nevetem el magam, majd hallgatom a további szavakat. Óra? Ez nem is lenne rossz ötlet, ha másról lenne szó. Én nem szoktam nézni a karomat, maximum, ha ékszert viselek, vagy valaki felhívja rá a figyelmemet. Ilyen nem sok esetben adódik, furcsa is lenne, az egyszer biztos.
- Van telefonom, azt se nézem, legalábbis nem az időt figyelem rajta, szóval az óra befuccsolt. De, gondolkozom a hopponálás megtanulásán, az még az aurori szakmában is jól jönne, bár akkor is valószínűleg elkésnék. Javíthatatlan vagyok. - ezt nem veszem rossz néven, hisz igaza van mindenkinek. Megfelelő indokom nincs, a tanuláson, és a kajakészítésen kívül. Még tojást is kértek a srácok az utolsó utáni pillanatban, én meg elkészítettem nekik. Ismerve Kevint és Zalánt, mire hazaérnék, csatatérré változtatnák a konyhát, és abban az esetben is éhesek maradnának. Ezzel nem viccelek, ez így lenne, nekem meg bűbájjal sem lenne kedvem takarítani.
Én nem ettem, ezt a hasam jelzi is, mire felvetem a kaja témát. Szerencsére Panka ismer annyira, hogy tudja, nagy az étvágyam és szeretek enni. Megrendelt mindent, amit kell. Nem vagyok bunkó, nem hívatom meg magamat semmire, vele biztos, de a számlát ráérünk később is rendezni szerintem.
- Köszi, életmentő vagy – vigyorodom el. Ha pár percen belül nem kapok valami ételt, tuti elájulok, vagy hasonló. Közben megkóstolom a teámat is, ami nagyon finom lett, még a gumicukrok és a zselék is ízletesek benne. Máskor is el fogok jönni ide, nagyon szuper ez a hely, majd a bandának is megmutatom, természetesen külön-külön. Ha egyszerre becsődítenék mindenkit, el sem férnénk.
A vásárlás nem tartozik a kedvenc programjaim közé, azonban amilyen személyek megfordultak az életemben, simán elviselem az ilyesmit. Szofit rendszeresen kísérem el a boltokba nézelődni, valamint két esküvői ruhapróbán is voltam, az egyiken szétuntam a fejem, a másikon pedig a kuzinom rám erőltetett egy fehér ruhakölteményt, én pedig tiltakozni sem tudtam. Ő volt a menyasszony, de megtetszett neki egy darab, ami rá nem illet, és nekem passzolta. Jaj, Kath.
- Mehetünk, engem nem zavar, viszont akkor a könyvesboltba is muszáj betérnünk, meg kell nézzek valamit – ja, ebből a megnézésből minimum fél óra nézelődés lesz, ahogy a szőkeséget ismerem. A következő mondatra felvonja a szemöldökét. Mondtak már neki hasonlót, próbálták megszerettetni vele a ruhákat, eddig nem nagy sikerrel. Sóhajt egyet és a lánykára pillant.
- Az a baj a csinos ruhákkal, hogy kényelmetlenek, de, ha így gondolod nem láttad még a lábbelimet. De egyébként tudok csinosan öltözködni, ha a hely megköveteli. Most is próbálkoztam, otthon kérdezték miért csíptem ki így magam – vigyorodik el a végére. Neki ez már túlságosan is csinosnak számít, jobban szereti a hétköznapi viseletet. Randik, vagy más összejövetelek előtt, képes órákat a fürdőben tölteni, ha úgy adja a helyzet, de egy baráti találkozónál ne kelljen így tennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Furcsa itt lenni a végzős, nemsokára táncoló diákok között. Egyáltalán nem arról van szó, hogy idősnek érezném magam, hisz még csak most leszek huszonegy éves, de inkább házvezetőként kéne szemléljem a levitásaim táncát, mintsem nekem is táncolnom közöttük. Ez azért így már abszurdnak hat, nem? Mármint melyik diák táncolt a saját vezetőségi emberével? Szerintem sem sok, de nálunk most így alakult. Valamennyire zavar a dolog, mégis azt mutatja, hogy mennyire jó nekünk egymás mellett Zalánnal. Az én végzős bálomon is ő táncolt velem, most fordítva történik ez. A veszekedéseink ellenére is kitartunk a másik mellett, és ez boldogsággal tölt el. Pár napja felmerült, hogy a srác nem akar táncolni. Természetesen ezt nem hagyhattam, és olyan dologgal győztem meg, amit nem fenyegetésnek szántam, inkább tényként közöltem, illetve a pillantásom is sokat számított. Nem értem, miért ijed még meg tőle, de tetszik. Másik diák esetében fogalmam sincs mit csináltam volna, ha nem akar táncolni, nem mindenkire hat a nézésem. Vagy mégis? Levita HV-ként nem illene piros ruhát felvennem, viszont kötődöm még ahhoz a házhoz is, így maradtam egy fekete darabnál. Először majdnem elvetettem, mert felszedtem pár kilót, és ez látszik is rajtam, de voltak, akik meggyőztem, hogy nincs így. Már nincs sok hátra a táncig, mikor meghallom a párom hangját.
- Remélem a bál után is ugyanolyan érzésed lesz – válaszolom mosolyogva, és egy puszit nyomok az arcára. Szerintem tudja, mire gondolok, ha mégsem… hát abban az esetben szívesen elevenítem fel a múltat. A többi ember is ugyanolyan elegáns, mint mi, csak ők nincsenek abban a helyzetben, ami minket különlegessé tesz. Látom Zalánon az idegességet, ha jól sejtem, őt tényleg zavarja a kialakult helyzet. Ajkamat beharapom, miközben felé fordulok. Mit kéne mondjak neki? Akkor ne táncoljon, és inkább menjünk le a faluba? Nekem illene itt lennem, sőt vehetjük kötelezettségnek is. Nincs időm a szavakra, ő nyitja ki újra az ajkait. Elmosolyodom a dolgon, ebben muszáj igazat adnom neki. Nem látszik rajta az előbbi idegesség. Jól rejtegetné, esetleg tényleg elmúlt már?
- Akkor gondolom, az sem zavar, ha a házvezetőd szeretne csókot lopni – húzom még nagyobb mosolyra ajkaimat. Nem szoktam nagyon engedni az ilyesmit, mégiscsak házvezető-prefektus kapcsolatot kéne fenntartanunk a hétköznapokban, de jelen pillanatban barátnőként vagyok jelen az ünnepségen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Érzem, hogy Zalánnak semennyire nincs kedve itt lenni. Aggódva nézek felé párszor, megértem a problémáját, azonban nem hinném, hogy ekkora feneket kell neki keríteni. Fordított esetben lehet ugyanígy reagálnék, ha az egyik tanárral vennék részt a rendezvényen, azonban így nem érzem át. Sóhajtva nézek rá, bármennyire próbálom oldani a feszültséget, nem sikerül.
- Nem lesz semmi baj, minden úgy fog menni, ahogy kell neki – mosolygok rá biztatóan. Még én sem hiszem el szavaimat, kezd átragadni rám minden szó, amit hallok tőle. Nem szeretek parázni a dolgokon, általában a sorsa hagyom magamat ilyen esetekben, azonban Zalánnak ezt nem vagyok képes megtenni. Nem szeretem, ha kényelmetlenül érzi magát miatta. Azt szeretném, hogy boldog legyen. Cukkolására visszaszólok, bár nem pontosan azt a reakciót kapom, amit vártam. Néha képtelen vagyok kiigazodni a srácon, ami vitákat szül, de mindig megbeszéljük, és kibékülünk. Most sem rosszallásból hozom fel a csókot, valami ilyesmivel próbálom oldani a feszültséget, úgy tűnik nem sikerül. A végén kapok, egy rövid, de finom csókocskát, amit viszonzok, majd körbenézek kicsit. Sajnos nem érzem át, mit érez pontosan a levitás, viszont kezd sejtésem lenni, ami azért fáj a szívemnek. Már az elején tudtam, hogy nem fog tudni elfogadni felettesének, ez rengetegszer tudatosult bennem, viszont ezer százalékosan csak ebben a pillanatban. Komolyan el kell gondolkozzak a jövő évről, és a házvezetői posztról. A kapcsolatunk előbbre való, mint a hivatalos ügyek, hisz azelőtt lett a szerelmem, mint a prefektusom. Ez sok dolgot nyom a lantba, sokkal rosszabb lenne, ha magánszemélyként veszíteném el, mert egy poszt nem ér ennyit.
- Ne aggódj, minden rendben lesz... de ha szeretnél, elmehetünk – ajánlom fel kicsit szomorúan ezt a lehetőséget. Pár perc van a táncig, de addig bármi megtörténhet, a varázsvilágban meg főleg, így hirtelen valami betegséget is elkaphat, mint a békülésünkkor. Mondatából mégis arra következtetek, hogy immáron leszarja. Ezek a hangulatingadozások kikészítenek rosszabb napjaimon, mert még a nőket tartják hisztisnek, meg másnak, ha valami hasonló történik. Közelebb húzom a hangját hallva, ez az a Zalán, akit megismertem és megszerettem. Őt nem érdekli mások véleménye, ahogy az sem, mi fog történni, mert a mostnak él.
- Lesz. Letáncoljuk az egészet, aztán eszünk, bulizunk és szórakozunk, amíg el nem fáradunk, és megyünk aludni – vázolom a helyzetet. A tó partján tartják a bált, ami a falu szélén található, ezek tudatában nem engedhetem, hogy visszamenjen a kastélyba, mert fáradtan (és talán részegen), nem jutna el odáig, valamelyik fa tövében kifeküdne, és ott aludna. Felelős házvezetőként ezt vele szemben nem tehetem meg, és ekkor bukik el a nem kivételezős dolog nálam. Nem hiszi el, de nekem sem egyszerű kezelnem a kialakult helyzetet vele szemben, bármennyire is kedvező a helyzet számára, néha rosszul esik, mikor kivételezek vele. Elkalandozok a gondolataimban, megértem miért írta előző hónapban a cikket az Edictum, tényleg sokszor elbambulok, vagy álmodozom. Visszanézem a srácot, nem szólalok meg, kíváncsi vagyok melyikőnk bírja tovább. Én röhögöm el magam előbb, de ő sem marad le utánam sokkal. Ez az egyik legjobb dolog a kapcsolatunkban, képesek vagyunk egymáson nevetni, ha nem kéne, akkor is, bár erről szó sincs ebben a pillanatban.
- Most már nem csak a barátom vagy, hanem a stylist-om is? Tetszik a többoldalúságod, legközelebb főzni is megtanítalak, hogy néha te lephess meg valamivel – ajánlom fel a lehetőséget, de abban nem sok köszönet lesz… számomra. Nem vitatnám a dolgokat sokáig, nem a főzés miatt szeretem Zalánt, legyen ennyi elég. – Levitás az, csak nem találtam tökéletes kék ruhát, és a fekete jobban megy a szemed színéhez – jó, ez kicsit hülyeség, de érti, hogy nem gondolom komolyan. Én is közelebb húzódom hozzá, ahogy az előbb ő tette, ezzel mutatva felé, hogy ne érdekelje senki véleménye. Eddig ő volt az „inkább barátnő vagyok, mint HV” elven, ez most se tűnjön el belőle. Megcserélődtek volna a szerepek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Rosszul érzem magam, amiért most itt ülünk. Kezdetben nem így gondoltam erre, de Zalán érzései átragadnak rám. Semmi pénzért nem hoznám kínos helyzetbe, mégis azért ülünk itt, mert annyira szerettem volna. Sokszor mondták, hogy ne erőltessek rá dolgokat az emberekre, amit sokszor megfogadok, most mégsem tettem, és ez lett az eredménye. Nyugtatni probálom a barátomat, ami nem sikerül, talán még rontok is a helyzeten. Szavaira nem tudok, mit mondani, inkább kezét szorítom meg erősen, ebből mindent leszűrhet. Bátorításom nem más felé irányul, ezen az estén csak ő van számomra, minden percemet szeretném vele eltölteni. Ha valami rosszul sülne el, vagy baj történne, akkor magamat fogom okolni, hisz az én butaságomból adódna. Felajánlom, hogy lépjünk le, vagy meséljünk be betegséget a többi embernek, azonban ezt a lehetőséget visszautasítja. Válaszként megölelem, de ez nem olyan, mint a többi. Nem nehezedem rá teljes testsúlyommal, inkább karjaimmal erősen átfogom, hátha átragadnak rá a pozitív energiák.
- Büszke vagyok rád – válaszolom suttogva, másnak erről nem kell hallania. Szavaim nem üresek, úgy érzek, ahogy mondtam. Dicséretre méltó, hogy ilyen helyzetben is itt van, és felnőtt emberként viselkedik. Utóbbi nem szokatlan, kettőnk közül ő a reálisabb, komolyabb személyiség, de most kiemelem ezt is. Néha zavar utóbbi jellemvonása, azonban akkor szokott ez megtörténni, ha én csinálok valamit, és elszúrom a dolgokat, ő pedig úgy reagálja le, ahogy személyisége engedi, gondolok itt a babás hülyeségre.
Olyan dolgokat hozok fel bátorításképp, amiket majdnem annyira szeret, mint engem. A kajánál talán megtörik a jég, meglátom pillantásában a fényt, ami nevetésre késztet. Nem tagadhatná le magát, ha kajáról van szó, ő mindig a megfelelő helyen leledzik, legtöbbször a konyhámban. Ruháját kezdi igazgatni, amit szó nélkül hagyok, nekem kifogástalannak tűnik az öltözete, de ő tudja, hol kényelmetlen számára. Ezután kisebb játékba kezdünk, amit nem lehetetlen eldönteni ki nyer, lehet egyikőnk sem, mert mind a ketten elnevetjük magunkat.
- Elég érdekes ruhákat aggatnak rá, bár abban az esetben inkább semmit nem vennék fel – nem is szeretnék belegondolni, mennyire kényelmetlenül érezném magamat azokban a göncökben, de rá kell ébredjek, ez az, amire most Zalánnak szüksége van. Nem, nem Lady Gaga ruháira gondolok, hanem a minket körüllengő hangulatra, ami sokkal jobb, mint az előző. Mindketten nyugodtabban várjuk a táncot, és már nem érdekel, ki mit gondol. Jobban szeretem a barátomnak ezt az oldalát, mosolyától az én szívem is boldogabb lesz, ezért lepem meg mindenféle jó dologgal, például ebéddel, illetve más örömteli perccel, mert az ő boldogsága számomra a legfontosabb, és jól esik ilyenkor látni. A főzésre visszatérve, az nem szó, hogy nem engedem a tűzhely közelébe. Az első és utolsó alkalom volt, mikor a kezébe adtam bármilyen konyhai felszerelést, az evőeszközökön és a tányérokon kívül. Lefagytam, mikor megláttam a hatalmas tüzet, jó, hogy Ő tudott reagálni, különben a háznak annyi lett volna, és nekünk is.
- Nem is, mert ezen a házon nincs biztosítás. Majd Pesten megmutathatod, mit tudsz a serpenyővel, ha megyünk. Személyes kudarcként fogom megélni, ha egy rántottát nem tudsz elkészíteni – adom elő drámaian, és természetesen komolytalanul. Nem a főzési tehetsége miatt szerettem bele anno, ha így lenne, nem lennénk egy pár már évek óta. Ő maradjon az alvásnál, és másnál, amiben jó, én is ezt teszem. Elkezdek hadoválni a szeme színéről, és a ruháról, amit szintén nem kell teljes mértékig valósnak tartania. Még én sem tudom magamat komolyan venni ezen a téren, egyszerű oka volt ennek a ruhának a felvételében: tetszett és kész. Senki nem olyanban jelenik meg, amit utál, vagy taszítja.
- Kis értetlenem – mondom neki, miközben legszívesebben a haját is összeborzolnám, de nem tehetem, abban az esetben a semminek bajlódott vele.
A következő pillanatokban sem tűnik el a jókedv mellőlünk, de már nem mosolygunk annyira, legalábbis kezdetben. Zalán elkezd kotorászni a zsebében, én türelmesen várok, hogy mit hoz ki a helyzetből. Szavai még nagyobb hatással lesznek rám, majd meglátom az ajándékot a kezében. Bevallom, egy pillanatra másra gondoltam bármennyire is hihetetlennek hat az a dolog, de igazéból az emberek változhatnak. Egy pillanatra fejembe ötlött a gyűrű lehetősége, de a láncot meglátva, elvetettem az ötletem, és nem bánom. Nézem az ujjait, ahogy felcsatolják, majd mikor elhúzódik, szemügyre veszem a karperecet. Nem a legcsicsásabb darab, de ez teszi gyönyörűvé. Felpillantok a barátomra, majd vissza az ékszerre, és megint rá. Mit kéne most mondjak egy köszönömön kívül? Nem szavakkal kell kifejezni az érzéseimet, a tettek sokkal fontosabbak annál, de nem hagyhatom szó nélkül az ajándékot. Imádom, hogy tudja mit szeretek, milyen az ízlésem. Megkockáztatom, mindent tud rólam. Egy dolgot nem szeretek a barátomban: mindig miatta folyik le a sminkem, mert képes előcsalni az örömkönnyeimet. Ez alapjáraton jó dolog, megmutatja, mit érzek iránta, de annyit vesződtem ezzel a nyamvadt szemfestékkel, tusvonallal, szempillaspirállal, miegymással, hogy nem szeretném, ha lefolyna az este vége előtt. Kipislogom a könnyeket, szerencsére nem kerülnek a felszínre. Hálás, boldog, szerelemmel teli pillantásokkal nézek a velem szemben lévő személye, akiért bármit képes lennék megtenni.
- Hogy lehetsz ilyen csodálatos? – kérdezem, és mielőtt válaszolhatna, befogom a száját egy hosszabb csókkal, mint az előző. Leszarom, ki néz, és ki nem, ki levitás és ki nem. Ha szeretem, hadd mutassam ki felé az érzéseimet. Karjaimmal még közelebb vonom, jelenleg tényleg nem házvezetőként vagyok jelen ezen az ünnepségen, hanem barátnőként, ha valakinek valami ellenvetése van ez ellen, szóljon nyugodtan. – Köszönöm – az érintkezés végén nem húzódok el tőle túlságosan. Szemeimmel az ő pillantását keresem, ha sikerül megtalálnom lágyan elmosolyodom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Jól fog esni ez a kikapcsolódás, bár a ház ügyeit még nem sikerült teljesen lezárjam. Sorjában haladok minden papírmunkával, miközben a cuccaimat is elkezdtem kipakolni onnan, bár mindkettőre több időt kellene szánnom, azonban a tanulás mellett ez elég nehéz. A hét elején mondtam, hogy ebből elég, muszáj lazítanom egy picikét. Ezt tehetném a barátom társaságában, viszont neki mára programja akadt, és én ebben nem akadályozom meg, nem vagyunk összenőve, mint a legtöbb pár, akiket látok. Nem tartom pórázon a srácot, ő sem teszi ezt velem, így a legjobb mindkettőnk számára. Nem tudnék olyan kapcsolatban élni, gondolom ő sem. Talán neki is jobb, vagyis jobban örül annak, ha nem vagyok a HV-ja, így nem kell az én „parancsaimat” követnie, amiket nem én írok elő egyébként, hanem a felsőbb rendek, inkább betartatom őket.
Most semmire nem szeretnék gondolni, csak az estére, ami most érkezik. Egy ismerősömmel, pontosabban régebbi barátnőmmel beszéltem meg találkát egy budapesti bár előtt. Elsőre megtaláltuk a közös hangot. Nem gondolom, hogy túlöltöztem volna, inkább kevesebb ruha van rajtam, mint több, de nem zavar, ha bámulnak, azt ruhán keresztül is megteszik. Lassan megérkezem a kijelölt hely felé, ahol megpillantom a várakozó nőt. Intek felé, tudatva, hogy itt vagyok, majd lelkesedését látva még jobban elmosolyodom.
- Szia – ölelem meg, remélve, hogy nem hozom zavarba. Nem ismerem olyan rég óta, de a lányoknál ez tök természetes, örömmel fogadják így a másikat, és semmi nincs mögötte. – Azt hiszem, mehetünk be, vagy várunk még valakit? – kérdezem kíváncsian, részemről nem kell többet kint álldogálnunk. Felnézek a hely nevére, majd vissza rá, és, ha megadja a jelszót, előre engedem. Nem egyedül vagyunk, nem is reméltem ilyesmit. Néhányan már elég ramaty állapotban vannak, vagy mi vagyunk túl későn, nem mintha most késtem volna.
- Kérj valamit, az első kört fizetem – kacsintok a másikra, miközben az italpulthoz megyünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Sietek amennyire tudok, azonban a tömegközlekedés nem a legkegyesebb velem, hopponálni pedig nem tudok, illetve nem is szabadna közterületen, ami megnehezíti a varázslók, és boszorkányok életét. A villamos nem tartozik a kedvenc tömegközlekedési eszközeim közé, többször rossz irányba indulok velük, míg a metróval könnyebben boldogulok. Az a legrosszabb, mikor mindkettőt igénybe kell vegyem, és pont elmegy az egyik, mire odaérek. Nem hosszú idő, míg várakoznom kell, mégsem a legkellemesebb érzés. A teámat kikérve szaladok fel az emeletre, miközben a jéghideg innivalót szorongatom. Mások ilyenkor még melegen kérik, vagy legalább langyosan, de esetemben, aki télen is képes jégkrémet reggelizni, ez nem így van. majd akkor lehet változás, ha torokgyulladást kapok, és nem mehetek sehová, még randizni sem, mert meghalok a fájdalomtól, illetve enni sem tudok. Még belegondolni is rossz. Mosolyogva lépek mellé, miközben beszélgetni kezdünk.
- Én a faluban is elkések, akkor azért, mert a lehető legutolsó pillanatban indulok, amolyan minek előbb gondolkodással, aminek ez lesz a vége általában. De van, ahonnan nem kések, mondjuk az nem az iskola vagy ilyesmi, azonban van olyan személy, aki nem panaszkodhat – Zali az ilyen, neki eddig maximum egyszer kellett várnia, sőt volt, amikor én értem oda előbb. Komolyan, ilyen is történt az életben.
Az órával sem lenne egyszerűbb az életem. Volt nekem, nem is egy, még anno Barbie-sat is hordtam, de azóta, sok idő eltelt, és szégyen vagy nem, kell fél perc, mire rájövök, mennyit mutatnak a mutatók. A digitalizálódással együtt eltűntek azok a régi fajta időmutató eszközök, mára inkább kiegészítőként hordják az emberek.
- Próbáltak már nekem órát venni, még olyan okosat is, ami hasonlít egy telefonhoz, de az sem vált be, hát még a régi. Vagy szoros volt, vagy laza, és kényelmetlen, egy napnál tovább nem bírtam, meg eltakarja a jegyeimet a karomon – bizony, azt a csoportot támogatom, akik nem szedik le rögtön a karszalagjukat, hanem ott hagyják, amíg az le nem esik. Nem egyszer állítottak meg, hogy hol voltam, milyen koncerten, sőt egy eladó is kérdezett róla, miközben fizettem. Közben a kaja is megérkezik, aminek nagyon örülök, nem tudtam normálisan kajálni, akkor még tuti nem lennék itt. Nem tehetek róla, az ágyban fetrengés, és pihenés, túlságosan jó dolog, és elkényelmesedtem az utóbbi időben. Néha jó, csak úgy pihenni, nem gondolni a kinti világ zajaira, bár ezt télen értékelem a legjobban. Akkor bekuckózom a meleg szobába, magamra húzom a takarót, készítek ki finom teát, vagy kávét, amit egy jó könyv, vagy film társaságában elfogyasztok. Ez még jobb, ha nem egyedül vagyok, hanem mondjuk, valakit leverhetek egy Mortal Kombatban. De várom a mostani telet is.
- Sajnálom, ez a poszt már foglalt, de neked is kitalálhatok valamit – válaszolom nevetve, mielőtt elcsendesedem. Feltűnik, hogy nem teljesen őszinte a mosolya, és kissé megváltozik a hangulata. Biztos rossz emlék vegyül ehhez a témához, viszont az emberi kapcsolatok kialakításában, megtartásában, vagy épp a tanácsadásában kissé szar vagyok, emiatt nem tudom, hogyan kérdezzek rá. Lehet nem is kellene, majd egyszer elmondja, de az bunkóság lenne, vagy megsértődik, amiért érzéketlen vagyok. – Baj van? Rosszat mondtam? – kérdezem meg végül. Remélem nem haragszik meg, amiért figyelmes szeretnék lenni, nem tépek fel semmilyen sebet a múltjában, vagy ilyesmi.
A hangulatváltozás nem áll közénk, nemsokkal később ismét vidáman trécselünk tovább, méghozzá a vásárlásról, ami nekem egy kissé kínos pont az életemben. A többi nővel ellentétben, én kifejezetten gyűlölök ruhákat venni, felpróbálni, mert megnézek négyet, mindegyik jó, abból megveszünk kb. kettőt. Jó, felnőttként máshogy működnek a dolgok, el tudom dönteni magam, hogy mi tetszik, mi nem, de valamennyi anyagi támogatást kapok az otthoniaktól, így nehéz lenne saját lábra állni még. Majd, ha elvégeztem egyetemet, és sikerül munkát vállalnom. Az egyetlen kivétel a vásárlás alól, mikor könyveket, és játékokat kell keresgélni, akkor órákig képes vagyok az adott üzletben lébecolni.
- A keresztanyám, és a nagynéném is csinosak szoktak lenni, bár tőlük ezt várják el. Egy kviddicses, és egy auror férjjel nem járkálhatnak megfelelő megjelenés nélkül az összejövetelekre. Majd egyszer elviszlek, és meglátod, milyen csinos tudok lenni, ha úgy adja a helyzet – belegondolni is rossz, hogy ott miket viselnek az emberek. Másik oldalról az sem jó, ha mindig egyszerűbb ruhákat hordok, meg kell mutatni, amim van, különben még oltárhoz is sportcipőben állnék.
Bízzam rá magam, ez nem olyan egyszerű, ha ismerem, hogy miket szeretne nézni nekem. Bízom benne, és nem húzatna fel velem kínzóeszközöket, mégsem tudok teljesen nyugodt lenni.
- Na, velem olyan sosem lesz, magassarkúban menni is alig tudok. Vannak, vagyis van maximum három, vagy csak kettő? Egyáltalán megvannak még? – kérdezem magamtól, mert régóta nem láttam azokat, lehet már Pécsről sem hoztam fel őket. Közben a sushi, illetve a tea szép lassan fogy, majd a kaja végeztével elindulhatunk a megfelelő helyre, ha neki is megfelel még.
- Merre? – teszem fel a leghelyénvalóbb kérdést. Pesten millió árkád, és bevásárlóközpont van, így nehéz dönteni közöttük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Még mindig nagyon tetszik az új hajszínem. A lányok fele, köztük én is, képesek vagyunk sokáig örülni az új hajszínünknek, vagy, ha a formája más. Az én esetemben az első, bár nem barnát szerettem volna kezdetekben, hanem lilát, de megtetszett a szín, és miért ne? Örülök, hogy emellett döntöttem, második szerelmem lett ez a szín. Természetesen a napok nem állnak meg, minden megy a maga kerékvágásában, annyi változással, hogy Zalán hozzám költözött pár hétre. Én a tudattól is boldog vagyok, illetve a napoktól, amiket mellettem tölt. Reményeim szerint minél tovább marad, akkor lennék a legboldogabb, ha hozzám költözne végleg, mert vagyunk annyi ideje együtt, ennek nem kéne gondot okoznia. Nem erőltetem rá a dolgot, majd talán egyszer megemlítem neki, azonban, ha szeretne visszamenni, megértem, elfogadom. Nem láncolhatom magam mellé minden pillanatra, és tényleg, én már ennek is nagyon örülök, hogy most nálam lakik. Kevin után üres a ház.
A délutánt Dai társaságában töltöttem, ugyanis az uram dolgozott, nekem péntekenként nincsenek előadásaim, Dai meg… hát ő nem tudom, itt volt és kész. Elmentünk a cukrászdába, majd késő délután egy sétára indultunk a falu határában, miközben mindenről beszélgettünk, voltak komolyabb, komolytalanabb témák közöttük. Estefelé indult hazafelé, én is így tettem. Még nincs olyan hideg, hogy a lélegzetem látszódjon, de a kabát elengedhetetlen a pulóver fölé. A kis tavacska felé vezet az út, onnan könnyebben hazaérek. A stégen egy alak álldogál, miközben a füstöt fújja ki a száján, ujjai között meg is pillantom a bizonyos szálat. Nem vagyok ellene a dolognak, de, ha számomra fontos személyek szennyezik így a tüdejüket, azt megmondom, ahogy most is fogom. Kínos lenne számomra, ha nem ismertem volna fel a barátomat.
- Nem is mondtad, hogy cigizel – ezzel biztos felkeltem a figyelmét, legalább annyira, hogy megforduljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Jó volt kibeszélni a gondolataimat, ahogy a japán is elmondhatta mi nyomja a szívét. Természetesen nem panaszkodásból állt a délutánunk, sokat hülyültünk egymással. A végére mind a ketten fáradtabban indulunk vissza. Az utamat visszatartja egy ismerős alak, aki cigarettával a kezében figyeli a tavat. Hangomat hallva, látom a meglepettséget az arcán. Nem olvashat le rólam semmit, ugyanolyan szelíd mosollyal nézek rá, ahogy a kezdetektől tettem, majd hasonlóképpen cselekszem, mint ő, visszaköszönök neki.
- Akkor tényleg nem hallottad, hogy jövök – állapítom meg, inkább magamnak, mintsem neki. Figyelem a kezét, ahogy a szájához emeli, majd szív egyet a káros élvezetből, és visszaengedi azt. Megjegyzésemre nem válaszolt, ezután fog, ha sejtéseim nem csalnak. Be is igazodik, ahogy kiejti az a néhány szót. Szóval nem gyakori a dolog. Felvont szemöldökkel nézek rá, azonban még nem szólok semmit. Anno én is kipróbáltam, de két alkalomnál tovább nem jutottam. Amint beszívtam a füstöt, hatalmas köhögőroham tört rám, és inkább nem kísérleteztem vele többet.
- Nem sűrűn mérgezed a tüdődet? Ennek nagyon örülök – nem kapom fel a vizet, megértem, az ő döntése, de a barátnői papolásomat nem úszhatja meg. – Azért azt remélem, tudod, hogy nem tesz jót neked az ilyesmi, sem a szervezetednek, sem a bőrödnek. De jobb, mintha láncdohányos lennél – sóhajtok egyet a végére. Ez a szerencsém, meg az övé is. nem szeretnék vitatkozni, egyszerűen kimondom, amit gondolok. Ő sem beszélt le az aurori szakmáról, holott néhány komolyabb ügy közben, súlyos sérülést is szerezhetek. Bízik bennem, nekem is ezt kell tennem vele szemben. Közelebb lépek hozzá, szemeimmel az övéibe nézek. Mielőtt még bármit mondhatna, én szólalok meg előbb.
- Miért nem szóltál? Nem kiabáltam volna veled, csak a véleményemet mondtam volna el – nincs szó számonkérésről, nyugodt hangon kérdezem tőle, ahogy a mindennapokban beszélgetek vele. Jó, egy kis aggódás keveredik a hangomba. Vele élem meg a hónapokat, ami történik a családjában, vele, körülötte. Ezeknek a hatására is elkezdhette a dohányzást, ami még rosszabb.
Nem húzódom el ujjaitól, annyira nem melegek az ujjai, hogy ezt kelljen csináljam, inkább észrevétlenül próbálok szimatolni a levegőben, holott így nem tudom megállapítani, hogy a ruhája beszívta-e a füst illatát.
- Azt hiszem, már két órája kint vagyok, Daival elbeszélgettük az időt – biztos nem fogja zavarni, hogy vele voltam. Testvérek, és Zalán nem féltékeny típus, bízik bennem, ami fordítva is igaz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Anyáskodó vagyok, vele szemben is, mert szeretem. Nem lenne szüksége rá, felnőtt, tud magára vigyázni, de ahogy ő is, én is kimondom a véleményemet. Nem tetszik neki, látom rajta, azonban nem tudok változtatni a tényen, maximum elfogadni, és mivel szeretem, ezt teszem. Egy szóval sem mondom, hogy tegye le a szálat, vagy dobja el, egyszerűen kifejtettem mit gondolok róla, bár számít nekem az egészsége. Válasza túlságosan elutasító, mintha nem kérne a viselkedésemből. Ez fáj, nem szokott ilyen lenni. Hajamba túrva sóhajtok egyet, majd leengedem mindkét kezemet, és őt figyelem. Nem mozdulok, ő sem teszi. Nem válaszolok, inkább egy kérdést teszek fel neki. Nem így szerettem volna megtudni, hogy cigarettát szív. Válasza kielégítő, és tényleg nem akartam számon kérni, ezt félreérti.
- Nem fogok beleszólni, ha ettől félsz. Felnőtt vagy, tudsz dönteni a cselekedeteidről, egyszerűen az egészségedet féltem, de szerintem ez természetes. Ha úgy érzed, neked ez jó, akkor elfogadom. Nem fogom mosolyogva nézni, de elfogadom – adom meg a teljes válaszomat, ennél jobban nem fejthetném ki, mit érzek. Bízom benne, ha neki most ez a jó, akkor elfogadom. Utolsó mondatát hallva, elgondolkozom, hogy meséljek-e a napomról, amit Daival töltöttem, azonban őszinte leszek, ahogy az előbb említettem. Nem veszem fel a hangsúlyt, ahogy ezeket a szavakat kiejti, nem szeretnék vitázni vele, ilyen apróságokon főleg nem. Megértheti mennyire fontos nekem, ezekben az időkben örülök, hogy még közelebb van hozzám. Lehajtott fejjel, a cipőm elejét kezdem vizslatni, bár semmi különös nincs rajta. Egyszerű, fekete cipőorr, ami kicsit koszos. Mondatára felkapom a fejemet, én is elmosolyodom a szavakon.
- Ha függő leszel, első dolgom lesz kigyógyítani téged a csókjaimmal – ígérem meg. Amíg az ajkaimmal lesz elfoglalva, nem fog tudni egy szálat sem a sajátjai közé venni. Közelebb lépek feléje, és észlelem a témaváltó szándékát. Nem ellenkezem, viszont megint megfordul a fejemben, hogy mennyire kéne Dairól beszéljek. Ha nem tőlem tudná meg, majd a sráctól, hogy együtt töltöttük a délutánt, ezért kissé halkan, de vidáman válaszolok. Ebben különbözik Zali a többi korabelitől. Nem az érdekli, hogy miért vele lógtam, vagy történt-e több közöttünk, mert tudja mennyire közeli barátom a japán, már szinte bátyként tekintek rá, hanem a másik testvéréről. Nem sértődöm meg, miért is tenném, a mostani helyzetben természetes dolog, amiért Ricsiről kérdez. Én is ezt tenném a helyében.
- Szeretem, mikor mosolyogsz – mondom a válasz előtt. Kicsúszik a számon, nem időhúzás céljából teszem, egyszerű megjegyzés. A felfelé görbülő vonaltól az arcán nekem is mindig jobb kedvem lesz, a mostani helyzet sem különbözik a többitől. Elgondolkozok, mennyit mondhatok el Zalánnak, vagy a japán mennyit osztana meg velem, de Dai ismer, hogy nincsenek titkaim a barátom előtt, meg a nagy számat is, amin akkor is kicsúszik valami, ha nem akarom.
- Annyit, hogy szerinte Ricsi kicsit gyerekesen viselkedik, viszont másrészről megérti a helyzetét, csak már kínosan érzi magát, amiért miatta vitatkoztok. Ha Ricsi nem ért a te szavaidból, ő fog elmenni, beszélni vele. Érted is aggódik, mert látja rajtad a kialakult helyzet súlyát – ejtem ki az őszinte szavakat. Nem célom felzaklatni ezzel a válasszal, ha úgy döntene, elindul megkeresni a srácokat, visszatartom. amennyire tudom, vagy vele megyek. Nem szeretnék balhét, sem Ricsivel, sem Daival, sem kettejükkel. Talán tényleg az lenne a legjobb, ha Ricsi és Dai őszintén leülnének beszélgetni négyszemközt. Figyelem távolodó alakját, ahogyan azt is, miként veszi szájába a csikket. Arcom ugyanolyan gondterhelt, és szomorú, ahogy az előbbi szavakat kiejtettem. Most tényleg nem a cigi károsságáról kell a papolást hallgatnia, inkább szeretnék mellette lenni, támogatni őt. Megvárom míg kifújja a füstöt, azonban nem adok neki időt, hogy elszivárogjon körülöttünk, inkább megölelem. Kicsit erősen, ütközök mellkasának, aminek következtében egyet, kettőt hátrálunk, de ez legyen a legnagyobb gondunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A testi egészsége is fontos számomra, azonban a cigi sok mindennek a jele. Az emberek többsége nem szórakozásból, vagy divatból veszi elő, Zalánt sem ilyennek ismerem. Komoly lelki gondjai lehetnek, ha ilyen eszközhöz nyúlt. Belül szomorú vagyok, hisz nem tudok segíteni rajta, pedig nagyon szeretnék. Nem gondoltam, hogy idáig fajulnak a dolgaik, senkit nem szeretnék hibáztatni, de mindhármukat szörnyű ebben az állapotban látni.
Elmondom, mit érzek a cigarettával kapcsolatban, viszont nem követelem, hogy tegye le. Ha neki ez most fontos, és nem fog mindennap egy dobozzal elszívni, akkor nem hisztizek miatta. Felnőtt, el tudja dönteni, mire van szüksége. Szavaira egy apró mosoly jelenik meg arcomon. Emiatt nem fogunk összeveszni, vagy szakítani, annál erősebb a kapcsolatunk. Figyel arra, hogy nem díjazom a helyzetet, ezért nem gyújtott rá előttem, nekem is muszáj figyelembe vennem a helyzetét. Nem is a kötelező, inkább magamtól szeretném. Azt hiszem, ezt nevezik figyelmességnek. Nem akarom ráerőltetni az akaratomat, nem is tudnám, ismerve őt.
A függőséget említve, talán picit elhülyéskedjük az egészet, mindketten tudjuk, hogy nem tudná azzá válni. Maximum én lennék a függősége, de azt már sikerült elérnem. Én azért egy igen pozitív választ adok neki. Nem kell rászoknia a nikotinra, ha a csókjaimat szeretné, anélkül is kaphat eleget. Elmosolyodom a válaszára, kicsit közelebb is húzódom, ne kelljen olyan messzire hajolnia, ha puszit szeretne adni. Olyan édes ilyenkor, mintha egy romantikus filmben lennénk a főszereplők. Álljunk meg egy szóra. Ez így is van, a mi történetünkben, ami reményeink szerint happy end-del fog végződni, és a nem levetített jelenetek után is boldogok leszünk egymás oldalán. A filmekben hány pár marad vajon együtt a the end felirat után? Velünk így lesz, nem engedem el magam mellől, ahogy a múltkor mondta, akarom őt.
Még mielőtt rendesen felelnék a kérdésére, megemlítem az egyébként egyértelmű mondatot. Rengetegszer hallotta a számból, ezt mind a ketten tudjuk, de amíg nem zavarja, addig fogom emlegetni számára. A napok többségében komoly srác, ezért örülök mindig, ha mosolyogni látom, ilyenkor mindig nagyon aranyos a kis gödröcskéivel együtt. Engem is még ugyanilyen cselekedetre késztet egy belső erő.
- De ilyenkor még nagyobb lesz a mosolyod, és azt nagyon szeretem – adom meg az őszinte választ, miért emlegetem olyan sokszor a csodás mosolyát. Nem ez volt az egyetlen dolog, amivel levett a lábamról, de kétségtelen, hogy fontos tényező. Kíváncsiságát látva, megadom, amit szeretne hallani, válaszolok a Dai-s kérdésére. Nem szívesen hozom fel ezt a témát, mindhármuknak szomorú erről beszélni, amit teljes mértékben megértek. Ma is próbálta nem mutatni mennyire fáj neki, hogy Zalán és Ricsi ilyen dolgon veszekednek. Nem akarja elvenni Ricsitől a fiatalabbat, de fordított esetben lehet ő is hasonlóképpen reagálna, csak elrejtené az érzéseit, és csöndben lenne féltékeny. Az ő részéről sem tudok többet tenni, mint néma támaszként mellette lenni a nehéz időkben. A tehetetlenség a legrosszabb érzés, amit az ember átélhet, ha számára fontos emberekről van szó. Nehéz szívvel nézem a három fiú szenvedését, mind a hármuknak megvannak az okai, amik teljesen érthetőek. Legszívesebben leültetném őket egy szobába, és addig nem engedném ki őket onnan, amíg nem beszélnek a problémájukról őszintén. Ha ez lehetséges lenne, még Veritaserumot is próbálnék venni, akár Zsebpiszkos közből, vagy mi a neve Angliában annak a helynek. Az első mondatnál nem néz rám, amit nem veszek zokon, ha Dai arra ment volna vissza, akkor azt mondanám, hogy utána néz, de így inkább a távolt vizsgálja.
- Dai szeretne Ricsivel beszélni, de tart attól, hogy ő otthagyja, és nem hallgatja meg, mert túl önfejű, de erőszakkal sem szeretné ott tartani, akkor rosszabbra fordulnának a dolgok, viszont te fontosabb vagy számára, mint a másik levitás, és téged szenvedni látnia szörnyű, ahogy nekem is – mondom őszintén. Remélem a japánt nem fogja zavarni, hogy elmondtam Zalinak, azonban mindent miattuk teszek, hátha előbb oldódni tud a feszültség. Az utolsó két szót halkan teszem hozzá, most nem én vagyok a fontos. Én máskor is el tudom mondani az érzéseimet számára, illetve terhelni sem szeretném ezzel, van elég problémája. Arcomra kiül a szavak súlya, féltem mind a hármukat, mert ezzel tönkreteszik magukat, és egymást is.
Figyelem az összes mozdulatot, amit tesz velem szemben, ebben a hangulatban, ami őt is, illetve engem is ér, nem foglalkozom a cigarettával, egyébként is, az előbb mondtam, hoyg hagyom érvényesülni a döntését ebben a kérdésben. Szívem gyorsabban kezd verni, ahogy a mosolya eltűnik. Gondolkozás nélkül lépek közelebb hozzá, és fonom köré a karjaimat, hátha ott valamivel könnyebb lesz számára. Szorosan fogom közre, miután hátrálunk pár lépést. Karjával egy dobó mozdulatot tesz, amiből én nem látok semmit, inkább a testemen érzem, ahogy az izmai mozdulnak, majd mindkét kezével ő is átölel. Nem kérdezem mi lett a cigarettával, majd veszek neki másikat, amiért miattam dobta el. Kérdésére felemelem a fejemet, mélyen a szemébe nézek, ha lehet, a szívem még többet ver egy másodperc alatt. Padhelyzetben vagyok, ha az igazságot mondom, akkor átragadhat rá a bánatom, míg a hazugsággal nem megyünk semmire, és képtelen lennék rá vele szemben.
- Aggódok miattatok. Látom mindhármatokon, hogy tönkretesz titeket a helyzet, ketten még többet is mondtok, és szívem szakad meg, mert nem tudok segíteni semmiben – adom meg az őszinte választ. Ne érezze magát rosszul ettől, nem az ő hibája. Arcomat, ahogy már ezerszer is tettem, a mellkasába fúrom. Ujjainak érintése megnyugtat, bár ő sem érzi magát jobban, mint én. Nem volt szándékom megölni a hangulatot. Szaporábban veszem a levegőt a gondolatra, hogy miattam lett most ilyen, még egy lapáttal tettem az érzéseire, amik eddig is gyötörték. Most sem a testvérei miatt szomorú, én váltottam ki belőle ezt az érzést. Mondatára felkapom a fejemet. Ijedten nézek rá, ne, miattam nem hozhat ekkora döntést. Megrázom a fejem, hogy nyomatékosítsam a szavaimat.
- Nem Zalán, miattam nem mehetünk el. Tisztáznod kell a testvéreiddel, és távolról ez lehetetlen. Foglalkozz előbb velük, én jól leszek – ejtem ki a szavakat ijedten. Eddig sem gondoltam magamra ilyen szempontból, de az ő kapcsolatukat illetően, nekem semmi közöm hozzá. Ne miattam menjünk el, akkor még nehezebb lesz tisztáznia Daival, és Ricsivel a kapcsolatát, én ebben mellékszereplő vagyok. Ha szomorú vagyok, akkor majd valahogy legyőzöm, vagy megpróbálok vidámnak látszani. Hangsúlya alapján nem akar ellentmondást a részemről, azonban nem engedhetem, hogy miattam ekkora áldozatot hozzon. Majd egyszer elköltözünk, ha kijárta az iskolát, és minden rendben lesz, addig nem hagyhatom, hogy miattam elkerüljön a családjaitól. Most már tényleg a sírás kerülget, amiért ilyen helyzetbe hoztam, de erős leszek, nem hagyok utat a sós cseppeknek.
- Nem szeretném, ha később megbánnád a döntésed, amit miattam hoztál – vallom be őszintén. Mindennél boldogabb lennék, ha költöznénk, viszont nem ilyen áron szeretném elérni. Mindkettőnknek könnyebb, ha nyugodt állapotban történik, nem ilyen feldúltan, az egyikőnknek sem lenne jó. Legfőképpen neki nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem olyanok vagyunk, mint a többi pár. Számunkra nem kell a látszat, hogy másnak is feltűnjön a kapcsolatunk, vagy rakunk fel mindenhova csókolózós képeket. Mi tudjunk a köztünk lévő kapocs erősségét, fontosságát, senkinek nem akarunk bizonyítani semmit. A jelenet másnak nem jelenthet semmit, de én ismerem Zalánt, aki nem mosolyog a nap összes órájában, ezért ez a görbe vonal, sokat jelent számomra. Én is elmosolyodom, pusztán a jelenlététől is boldog vagyok.
Sajnos, vagy nem sajnos, vannak nehéz idők is egy kapcsolatban, bár most nem teljes mértékben a miénkről van szó, hanem az övékéről, a testvéreivel. Azon kívül, hogy a barátom, és a másik két sráccal is jó viszonyt ápolok, nekem semmit közöm az egészhez. Vagyis nem lenne, ha nem venném a szívemre, ahogy mindennap látom őket szenvedni. Egyikőjüknek sem jó ez az állapot, viszont segíteni nem tudok, a lélekjelenlétemen kívül.
- Ricsit egy nyugodt pillanatában kell elkapni, mikor lehet vele beszélni. Nem szabad felzaklatni, különben rosszul kezeli a helyzetet. Abban a pillanatban talán tudná Dai, hogy mit kell mondani, ahogy Ricsi sem kezelné rosszul az egészet. Muszáj megbeszélniük a helyzetet valamilyen úton módon – ezekkel lehet nem mondtam újat a barátomnak, inkább csak a gondolataimat teszem közzé számára. Ricsinek is fel kell nőnie, míg a rellonosnak türelmesnek lennie, főleg, ha átérezni a másik helyzetét. Mind a kettejüknek nehéz a helyzete. – De idővel meg fognak békélni, ha nem szeretnének elveszíteni téged. – próbálok pozitív maradni a jövővel kapcsolatban, ahol Zalán nem kerül az őrület peremére, és mindkét sráccal jó a kapcsolata.
Az én állapotom semmi az övékéhez képest, ez most nem fontos. Próbál rejtegetni, azonban egy apró lefelé görbülő megnyilvánulás is elég, hogy látszódjanak az érzéseim. Az előttem álló levitás nem ostoba, tetteimből érzi, hogy nincs minden rendben. Szinte bevágódom karjai közé, szorosan ölelem magamhoz, majd felemelem tekintetemet, és aggódó arcával találom szembe magamat. A költözéses dolog megijeszt, nem célom elválasztani őt senkitől, főleg nem a testvéreitől, ezért ellenkezek olyan hevesen. Még a végén engem utálnának meg, bár akkor közös ellenség lennék, és nem egymást bántanák. Először tétovázom, ez az a hangsúly, amikor nem merek ellenkezni, és nem félelemből, hanem mert tudom, hogy esélytelen. Megérint, amiért megint velem törődik maga helyett, de most lehet önző. Én megleszek, nem lesz semmi bajom.
- Ha próbálkozik, az már félsiker, még egy kis időt talán hagyni kéne neki. Nem mennének el odáig, hogy megőrülj, annál sokkal jobban szeretnek, csak még nem tudták feldolgozni az új helyzetet. És én sem örülnék, ha pszichológushoz kéne járnod. Ha odáig fajulna a helyzet, én tennék rendet közöttük, és ültetném le őket egy szobába, hogy addig nem jöhetnek ki, míg nem beszélték meg – egyre közelebb vagyok a síráshoz, pedig nem szeretnék. Ha Zalánról van szó, nem ismerem a határokat. Nem zavar a hangerő, ha így szeretné kiadni magából az érzéseit, felőlem akár kiabálhat is. A miattunk szó hallatára, alsó ajkaimat beharapom. Elgondolkozom, hogy tényleg jobb lenne lelépni, legalább egy kis időre, magunk mögött hagyni a gondokat, mindent és mindenkit, csakis egymással törődni. Tényleg ez lenne a megoldás? Mélyen a két sötét szemébe nézek, utána szólalok meg.
- Ha úgy érzed, szükséged van rá, akkor mehetünk. Nem érdekel a hely, ha pár hétre eltűnünk, az még talán nekik is jót tenne. Ketten, együtt – nézek rá komolyan. Ha erre van szüksége, akkor egy szavába kerül, és máris lerepülhetünk, akár a világ másik végére. Nekem mindegy hol vagyok, csak vele lehessek.
Bólintok utolsó szavaira, miután az utolsó levegőt is kifújta. Eltávolodom tőle, de kezemmel megfogom az övét, ezzel jelezve, hogy számomra tökéletes, ha most elindulunk hazafelé. Egy kapcsolatot nem mindig jellemeznek boldog pillanatok, most mind a ketten feszültek vagyunk, de nem egymás miatt.