Maxie.
![Wink Wink](https://bagolyko.varazslat.net/common/smileys/wink.gif)
Az agyam teljesen elzsibbadt - legalább is jelen pillanatban totálisan ez az érzésem támad. Bénult vagyok, kissé kába is, egy értelmes mondatot nem bírok összeügyeskedni a darabokra eső elmémben. És ennek a kóros agyzsibbasztásnak az okozója, egy srác. Várjunk csak, mikor mentem vissza fruskába és kezdtem el rosszul lenni egy ellenkező nemű közelségétől? Azt hiszem abban a rohadt pillanatban, ahogy felismertem. Ciki, tudom, ennél gázabb már csak az lenne, ha itt helyben elájulnék és neki kéne elkapnia. Na, azt már nem, különben se adj hülye tippeket magadnak Kiva, mert meglásd, a végén tényleg összeesel. Azt hiszem, az parádés műsorszáma lenne az estének.
Úgy tűnik a sors a képembe vihog, mert szegény delikvensnek nem akaródzik eszébe jutni, hogy honnan a francból ismerhet, miközben az én fejemben meg csakúgy visítanak az emlékképek. Bár ne tennék, jesszus, annyira kínos volt az az egész, nem lenne baj, ha lenne "Delete" gomb a fejemben és kitörölhetném a kisfilmeket. Ha eddig még nem voltam eléggé pácban magam miatt, most egy kósza pillanatra meginog a térdem és kis híján orral egy puncsostálba bukok. Király, ha eddig el tudtam rejteni a kis önmarcangoló vitámat, ezek után fújhatom. Imádkozom, hogy pont a nagy pillanatban másfelé nézzen, hátha bejön. Aztán csak visszaállok az eredeti, függőleges pozíciómba.
- Na, ne, ember, ezt én is teljes joggal kérdezhetném tőled! - csattanok fel gondolatban, majdnem hangosan is kommentálom a dolgot, de a legutolsó pillanatban befogom. Hálistennek. Nem lett volna kellemes, ha hallja, hogy mennyi szemrehányás és sértettség vegyül a hangomba. Az emberek nem szoktak csak úgy elfelejteni. Még ha csak rövid időre is futottunk össze, akkor sem. Komolyan olyan, mintha emléktörő bűbáj lenne rajta, azért nem jut eszébe. De ez sehol sem logikus.
Halkan ciccegek az elhangzott kijelentésre. Az az árnyalatnyi arrogancia, ami a hangjából árad, mikor magáról beszél, teljesen olyan, mintha Robi lenne. Ő van ennyire megelégedve magával. A legkedvesebb férfi ismerősöm gondolatára hangyányi mosoly fut végig az ajkaimon, és már előttem is van az arca, ahogy fényezni kezdi magát vagy a kviddicstudását, vagy ahogy meccs után helyettem osztja le azokat, akik nem úgy szerepeltek, ahogyan szerinte kellett volna. Önző egy figura, nem az a csapatjátékosfajta, mégis, olyan nagy összhangban voltunk mi, mindannyian, hogy önkéntelenül is elfacsarodik a szívem és gombóc nő a torkomban, ha arra gondokok, hogy már egymás ellen kell meccselnünk, nem pedig vállt vállnak vetve egymással.
Azt hiszem, most sokalltam be egy kicsit. A megrázkódtatás, amit a Rellonos felbukkanása nyújtott - mert Rellonos, érzem a zsigereimben, hogy a sárkányokhoz tartozik - és ez a kis önstrapálás mostanra némileg kicsináltak. Fojtogat a bent uralkodó meleg levegő, szédelgek, ha nem jutok ki súlyos másodpercek múlva, azt hiszem sírva fakadok, majd összeesek. Túszul ejtem a gyanútlan fiút, aki még mindig mellettem áll. Ez annyiban merül ki, hogy az ujjaimat a csuklójára zárom és kissé magam felé megrántom.
- Gyerünk ki! - indítványozom spanyolul, mert pillanatnyilag a nyelvhasználatom felett sincs nagy kontrollom. A mondat valahogy úgy hangozhatott, hogy
"¡Vamos afuera!", de azt nem tudom, hogy a karom végén lengő áldozatom is vajon megértette-e, hogy mit akarok. Egyelőre nem törődök ezzel, hanem igyekszem minél hamarabb kislisszolni a teremből. Tök mindegy hova, csak el innen.
Találkozunk az alagútban.