Leonie. 
Szerelés.Nem meglepő módon az ég idén is tervezett nekünk karácsonyt, áldjuk is érte. Duh, egy francot. Nem szeretem nagyon a szeretet ünnepét, na nem maga miatt, hanem mert eszement hideg van meg hó meg trutyi és fúj. Én ezt még mindig nem tudtam megszokni, régen a karácsony egyet jelentett a napsütéssel és a meleggel. Nem pedig ezzel az izével. Mindegy, ezt kell - ha nem is éppen szeretni, de - megszokni, nincs túl ok választása az ember lányának, ha itt akar élni.
Apropó, ha már karácsony, legyenek sokkoló élmények is a dologban! Néhány hete derült ki, hogy van egy húgom. Aha, kb én is ilyen lemeredős hülye fejet vághattam, mikor jött a levél. Egy lendülettel kiesett a papír a kezemből, Manda úgy bökögetett meg, hogy térjek már magamhoz, nem értette, hogy mi bajom van. Nem mertem neki beadni a sztorit egyelőre, szóval elintéztem annyival, hogy nyitott szemmel alszok, gyorsan felkaptam a levelet és felviharzottam a szobámba. Két héttel később visszamentem Argentínába, hogy találkozzak vele és a nevelőszüleivel és egy kicsit beszélgessünk. Kisült, hogy Renée - vagyis a húgom - szeretne velem jönni ide, Magyarországra, mert vannak olyan dolgok, amikre nem talál választ és szerinte csak én tudok neki segíteni. Na, ezt se mertem még benyögni Adrinak és Mandának, lehet hülyét kapnának, ha a húgom beállítana hozzánk. Főleg, hogy egy mukkot sem beszél magyarul.
Ezeket a zavaró gondolatokat igyekeztem telesen kizárni az elmémből mára, nem akartam ezen görcsölni, elvégre ma este bálba megyek. Méghozzá nem is akárkivel! Leonie hozta a maga formáját és némi győzködés és faggatás után kisült, hogy idén nincs kedve partnert keresni magának és fiúnak fog öltözni a bálon. Először természetesen belevigyorogtam a képébe, hogy nem egészen komplett, de utolsó mozzanatként belementem, hogy én legyek a párja ma este. Mókás kis bálozásnak nézünk elébe.
Az öltözködéssel nem vacakoltam túl sokat, pontosan tudtam, hogy mit szeretnék felhúzni, az viszont már kicsit viccesebb volt, ahogy Manda rávette Adrit, hogy jöjjön ő is. Néha benéztem a résnyire nyitott ajtón, de nem akartam zavarni őket, olyan aranyosan megvoltak együtt. Helyette inkább gyors magamra vettem a ruhámat és a cipőmet és az erre az alkalomra vett karkötőmet és halkan, még a lányok előtt kiosontam a házból. Remélem bezárkóznak, nem akarok hazaérve mindent feldúlva találni.
A kastélyig letipegni nem egy nagy ördöngösség és szerencsére nem is túl sok idő, így egész gyorsan becsapódok a bejárati csarnokba, ahol kedves partnerem - hívjuk ma este csak Leonak - már tűkön ülve - állva - vár már rám. Odalibbenek hozzá egy kedves mosoly kíséretében. Látom rajta, hogy alig tudja magát türtőztetni, legszívesebben magát adná és a képembe mászna, de meglepő módon nem esik ki a lovag szerepéből, sőt, még egy szál íriszt is kézhez kapok.
- Köszönöm szépen, te sem panaszkodhatsz - mondom egy kacsintás kíséretében. Meg kell hagyni, alaposan kicsípte magát, ha nem lennének ennyire lányosak a vonásai, még el is hinném, hogy fiú. Viszont a köztünk lévő magasságkülönbségen egyszerűen nevetnem kell. Nagyjából másfél fejjel vagyok magasabb Leonál és ez egy kicsit komikussá teszi a helyzetet.
Hamar a nagyteremhez érünk, ahol már eléggé sok az ember, de még nem kezdődött el a java és a keringő sem ment még le. Hirtelen rántást érzek a kezemnél és azonnal tudom, - még mielőtt meghallanám a hangot - hogy Leo bizony kicsit elveszítette az irányítást önmaga felett. Ezen ismét csak jót derülök, azért még sincs teljesen meghúzatva.
- Elfogadom, köszönöm - mondom illedelmes, nagy mosollyal a fejemen. Mókás egy este lesz ez a mai. Az italos pulthoz sétálunk és épp egy kis puncsot öntenék magamnak, mikor valaki lekapja Leonie fejéről a kalapját és eliszkol vele. A vörös kis ördögnek sem kell több, elnézést kérve azonnal a támadója után szalad, aki a tömegben elveszik szem elől. Továbbra is kellemesen derülve a helyzeten nézek a csöpp lányka után, immáron egyedül, az asztalnak támaszkodva.
Ritka. 