Főnökasszony. remélhetőleg. 
Úgy érzem, hogy mostanra ment el teljesen az eszem. Mármint nem szó szerint, sehová nem szökött, még mindig a kis buksimban van, csak éppen kikapcsolt állapotában vagy nem is tudom hogy mondjam. Tudom, most jön a kérdés, hogy de hát már mióta nem működik rendesen, miért pont most jöttem rá erre? Azért kedves mindenki, mert én marha, állást vállaltam! Na nem olyan igazi kétkezi munkát fogok végezni, remélhetőleg nem is kell majd nehéz cuccokkal cipekednem, de akkor is. Lehet egy cseppnyit túl sok dolgot vállalok magamra ezzel együtt. Elsősorban ugyebár prefektus volnék vagy mi a szösz, ez is kötelezettségekkel jár, mint például a járőrözés és a büntetés végrehajtatása. Másodsorban csapatkapitány vagyok, egy egész hordányi kölökért tartozom felelősséggel és még slussz poénként edzéseket is kell tartanom nekik, ha jól akarunk szerepelni a bajnokságon. Ami kisebb probléma, de azért jelentős, hogy diák vagyok, azért ezt nem szabad elfelejteni, tanulnom kell, ha végezni akarok végre-valahára, ráadásul az elemi mágiát is gyakorolnom kell, hogy jobban menjen. Ami kisebb dolog és nem is nevezném problémának, hogy elvállaltam, hogy mentorkodok Robi mellett a tusán, szóval mondhatjuk, hogy felelek a lelki biztonságáért és harmóniájáért. (Azért azt jegyezzük meg, hogy nem egy elveszett gyerek, nem hiszem, hogy túl sok szüksége lesz rám.)
Szóval szerintem érthető, ha az előbb felsoroltak miatt azt mondom, hogy biztosan nem vagyok észnél, hogy még munkát is akarok vállalni, még ha csak részmunkaidőset is. Mindegy, az elhatározás már megvan, egyszer így is - úgy is dolgoznom kell majd, nem baj, ha szerzek némi előtapasztalatot. Ötre beszéltük meg a találkozót a tulajjal (akinél idősebb vagyok, Holy Jesus) és nem áll szándékomban már a megbeszélésről elkésni. Időben elindulok a toronyból, nem akarok kapkodni, nem vagyok az a sietős fajta gyerek. Ráérősen sétálok a falu felé, közben élvezem, hogy süt rám a nap és nem akar zuhogni az eső, mint néhány napja. Azt nem szeretem annyira, egyébként is olyan helyről származom, ahol a csapadék nem igazán jellemző dolog.
Útközben kipanaszkodtam magamat magamnak - éljen az enyhe mértékű skizofrénia! - szóval viszonylag nyugton vagyok, mikor végre elérek a leendő munkahelyemre. A cukrászda, már voltam itt többször is,de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd úgy jövök ide, mint állásvállaló. Benyitok az ajtón és belépek a helyiségbe, ahol már - vagy még - nincs olyan sok vendég. Körbetekintek, szememmel valami személyzetfélét keresnék, hogy mondják meg, merre van a főnök. Végül 2 embert látok rendeléseket kivinni, így odacsattogok a barna hajú lányhoz - Verához.
-
Helló, a főnököt keresném, jöttem megbeszélésre. Nem tudod, merre van?
- Zora//
