Ádám - 1. óraHopp, én voltam a gyorsabb, ilyen se sokszor fordul elő a történelemben. Biztos sietett valahonnan errefelé. Linát karba veszem, és Ádám nyomában átsétálok vele a tűz részlegéhez. Ismerem már a helyet jól, nagyon sokszor jártam itt, az utóbbi két évben.
- Uh, oké - kicsit egyszerre túl sok információt zúdít rám, nem tudom már, hogy mi volt a legelső feladat. Kérlelően nézek Linára, mintha csak tőle várnám a megoldást a lyukas agy problémámra. A tűzróka némi fészkelődés után kiugrik a kezemből a földre, megrázza magát és megnöveli a hátán a lángokat. Jaj, emlékszem már! Kinyújtom magam elé a jobb kezemet és viszonylag könnyedén megidézek egy nem túl nagyméretű lángot a tenyerembe. Oké, ez így kicsi lesz... Habár már 2 éve tanulom kezelni a mágiámat, néha még mindig használok kézsegítséget, csak a saját magam megnyugtatására. Most sincs ez másként, hiába tudom, hogy ez nem befolyásol semmit, azért csak a láng fölé teszem a másik tenyeremet, és mintha nyújtani akarnám, mint a rétestésztát, felfelé kezdem húzni a kezem. Ezzel együtt a fejemben is megszületik a kép arról, ahogyan a láng szép nagyra hízik a kacsómban, s láss csodát, tényleg sikerült megnöveszteni. Jaj, na ezen a felén legalább túl vagyunk.
Következik a formálás. Ez a rész nem a kedvencem, mert nem szeretem formákba belekényszeríteni a lángot, számomra egy szabad dolog, ami olyan formát vesz fel, amilyet akar. De a feladat, az feladat, akkor meg kell csinálni. A fejemben már kirajzolódott egy egyszerű kocka (a gömb túl mainstream), most jó lenne ezt átvetíteni a kezemben levő lángra is. Leeresztem a bal kezem, nincs rá tovább szükségem. Finoman remegtetni kezdem a láng szélét és apránként rákényszeríteni a kis vadócot, hogy formába álljon nekem. Megkockáztatom, hogy ez megy a legrosszabban eddig, ami a tűz irányítását illeti. Nem is sikerül elsőre, mert valami teljesen deformált dolog születik meg a lángjaimból. De ciki, hogy nem megy... Nem baj, fussunk neki még egyszer, különben sose fog sikerülni. Újra hullámzásra kényszerítem a tüzet, majd pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy rávetítsem a saját akaratomat és végre kocka legyen belőle. Már csak az utolsó oldal kéne, hogy ne kidudorodjon onnan, hanem a helyére simuljon... ÚGYIS ODAMÉÉÉÉÉÉSZ!!! És pakk, feladja szerencsétlen és bár ellenállva, de a helyére csúszik végre. Uh, hát még életemben nem tűnt ilyen bonyolult rendszernek egy kocka.
Akkor most pedig kifestőzzünk. Ez már jóval kellemesebb és egyszerűbb feladat, mint a formakészítés. Szerencse, hogy megtartani az elkészített formát könnyebb, mint megcsinálni, így most viszonylag problémamentesen tartom a kis kockámat a tenyeremen. A színváltást is nagyjából ugyanúgy kezdem el, mint a formaváltást: lágyan megremegtetem a lángot, és fokozatosan, alulról felfelé haladva festem át a narancssárga lángot kékké. Valahogy úgy nézhet ez ki, mint mikor a vízfesték terjedni kezd a papíron, a kékség alulról kúszik szépen egyre feljebb, és vált át kékbe.
Füstképzés. Bevallom, a mágiám ezen ágát eddig csak az óra keretein belül használtam, egyelőre még nem fedeztem fel, hogyan tudnám hasznosítani a mindennapokban. De vicces, ahogy a füstöt létre szoktam hozni. Tudjuk milyen, mikor a gyertya elalszik? Füstcsík száll fel a csonkról. Ezt alkalmazom én is. Addig-addig nyomorgatom össze a nehezen létrehozott kis kockámat, míg végül megadja magát és kihuny. És ni, ott is van a füst. Elmémmel megragadom a kis hamist, hogy ne menjen sehova, és kicsit besűrűsítem, hogy rendesen látható legyen. Ez eddig szép, akkor most irányítsuk a megfelelő helyekre. A nevemet kéne leírni, huh? Legyen úgy! A fejemben úgy él a kép, mintha egy tollat fognék, a füst pedig a tinta lenne a tollban. Óvatosan indítom el a füstöt magam elé, majd hozzálátok egy K betűnek. Egy kész, van még három, a többi már nem megy olyan nehezen, nagyjából fél perc elég ahhoz, hogy a tulajdon nevem visszaköszönhessen rám a levegőből.
Na ez kész, akkor most megmelengetem a szíveket!
Én meg csak kecskéket meg bocikat meg cocákat fogok nyösztetni. *---*
Csak kell majd a kezem közé pedig. 
