Weöres Médea
Igaz, hogy Sárával mostanában nem a megszokott mederben folydogál testvéri kapcsolatuk, mintha a lány kastélyba költözése óta nemes egyszerűséggel elbeszélnének egymás mellett. Mindketten megváltoztak, főként talán a fiú gondolkodik mostanra némileg másképpen, aki nem mutat túl sok hajlandóságot arra, hogy megértse egyébként szeretett nővérét, helyette inkább mereven elzárkózik afelől, hogy bármiféle indokot, vagy okot megértsen Andrew-val kapcsolatosan. A férfi idősebb a lánynál, külföldi, tanár és csak arra volt jó, hogy a szőke szépség felmásszon annak hátán, majd pedig visszaéljen a rajta keresztül megszerzett ismeretségi körrel, és egyéb, a művészetben fontos lehetőségekkel. Ez nem elegendő ok. Nem ok. A rellonos fintorogva ölti magára bőrdzsekijét, ami alatt fekete bugatti pólója tapad a lassan helyreálló felsőtestére. Elmondása alapján, az elmúlt időszakon teljes egészében túl van, lelke és szíve is helyreállt, az emlékek fájdalmán kívül pedig már nem bántja semmi éjjelente, vagy amikor megpillantja háza klubhelyiségében Michelle-t. Háztársnője mit sem változott, ha mégis, akkor csak gyönyörűbb, mint volt, szívét minden alkalommal keservesen meggyötri, ám ilyenkor már nem érez késztetést arra, hogy megérintse, megszorítsa, hogy szavakkal vagy tettlegességgel bántsa őt. Agya egy hátsó szeglete talán eljutott arra a szintre, hogy felfogja: vége.
Erős parfümfelhő veszi körbe üde testét, napszemüveg mögé rejtett tekintete minden vele szembe jövő lányt végigmér. Ereiben csordogáló vére egyfolytában keres-kutat, a lehetőségeket veszi számba, elméje tudat alatt is azon munkálkodik, ezután hogyan tovább. Mégis, hogyan? Ott volt Samantha és ott volt Luca, ott voltak az alkalmak, amelyek ideig-óráig csillapították szomját, de nem tud nyugodni. Az űr, amit be kell töltenie óriási, amire nem elég pár sebtapasznyi lány. Több kell, hatalmas, valami egészen más. Elérhetetlen, vagy megkapható, maga sem tudja. Cikázó zöldjei senkin sem állapodnak meg, őrült módjára fürkészik az arcokat, mohón lesik a szemeket, érzi, hogy találnia kell valakit, aki képessé válik betölteni a benne keletkezett semmit.
A napokkal ezelőtt megbeszélt találkozó a nővére barátnőjével furcsának ígérkezik, rendkívüli eseménynek, melyre még soha ezelőtt nem került sor. Médea, ahogyan levelében nevezte magát, ismerkedni szeretne vele, így teára invitálta őt, melyet Noel csak úgy unaloműzés gyanánt szívélyesen el is fogadott. Visszafirkantott neki egy időpontot, aláírta: Ombozi, majd félredobta fekete pennáját. Most, a teaház ajtajának tükröződésében még egyszer megigazítja haját, majd belépve rajta leveszi napszemüvegét. Körbepillant, de csak egyetlen egyedül üldögélő lányt lát, természetesen a vendéglátóhelyek számára legkedvesebb részén, a sarokban. Félvigyorra húzza száját, majd int a kiszolgálónak és Médea felé veszi az irányt. Határozottan sétál, le sem veszi tekintetét a visszafogottnak ígérkező lányról.
- Ombozi Noel, személyesen - ül le a lánnyal szemben, majd bal lábát átveti jobb térdén. - Te pedig Médea, a nővérem legújabb kis kedvence. Örvendek a szerencsének.
Nem gondolja komolyan amit mond, ez nem is a jelenlegi társaságnak szól, mint inkább Sárának, aki ki tudja hol tartózkodik ezekben a pillanatokban. Oldalra pillant, a pultot nézi, hátha észreveszi a pincér, és felveszi rendelésüket.
- Állok rendelkezésedre - fordul vissza a levitás felé és biztató szándékkal rámosolyog. Semmi hátsószándék, semmi erőltetett jókedv.
Ős kedvenc karakterem Sirius után persze.
