Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A rózsaszín ruha nem volt a legjobb választás, gyorsan meg is szabadultam tőle és hát soha többé nem akarok ilyet felvenni. Akár mennyire is áll rajtam jól és akár mennyire is tetszett Michelle-nek, nekem akkor sem jött be és ezt neki is megmondtam. Nem, nem, nem. Mindig is gyűlöltem a rózsaszínt, hatéves voltam, amikor anya vett nekem egy pink fölsőt, én meg kidobtam az ablakon, mert nem tetszett. A póló maga szép volt, csak hát ugye a színével volt baj.  
A zöld ruha nem nyerte el a francia tetszését, de nem adtam fel. Helyette kijelentette, hogy ha már mindenáron ruhát akarok neki keresni, akkor az fekete legyen. Áhh, majd ő keres magának. A zöld ruhát visszavittem a helyére, közben jól megnéztem és most már így nekem sem tetszett annyira.  A lehető leglassabban mentem vissza a lányhoz, aki addigra remélhetőleg már választott magának ruhát, de nem. Segítséget kért, méghozzá tőlem. Hűha, vissza nem térő alkalom, hogy egy rellonos segítséget kér, méghozzá egy levitástól. Ezt felírom valahová…
- Nem tudom, csak. Na, vedd f… - mire befejezhettem volna a mondatot, a lány már a fülke felé lépdelt, én viszont ne követtem. Visszafordultam a feketékhez és tovább kutakodtam, amíg Michelle ki nem nézett a fülkéből. Nem reagáltam azonnal, egy ízlésesebb – és hosszabb – fekete ruhát kiválasztva fordultam csak meg és figyeltem a lányra. Egy apró fejcsóválás után indultam el.
- Ennyire rossz? – oké, a haját és az arcát látva tényleg nem tudom megállapítani, hogy hogy áll rajta a ruha, helyette inkább csak odanyújtottam neki az újabb szerzeményt. – Vedd fel ezt. Talán ez jobb lesz.
Fejemet oldalra döntöttem, amíg el nem vette tőlem az említett darabot, aztán a függöny behúzása után sarkon fordultam és rövidesen eltűntem az emberek között. Ez hosszú vásárlás lesz, már ha Michelle vesz valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A halloween egyenlő a rémisztő dolgokkal, a fergeteges hangulattal és sok emberrel. Már eleve amiatt, hogy lesznek egy csomóan megfontolandó volt számomra a dolog: eljöjjek? Mostanában kezdtem újra begubózni, ha nem járőröztem, vagy nem volt olyan dolog, ami miatt ki kellett mozdulnom a szobából; gondolok itt a kviddicsre, akkor nem mentem sehová. A kutyámmal játszottam, zongoráztam, vagy tanultam. Nem volt szükségem társaságra és talán még a szobatársaim sem furcsállták a dolgot. Pont így viselkedtem még gólyaként és ha akkor nem volt szükségem társaságra, most miért legyen?
Végül még is csak eljutottam, méghozzá nem is egyedül. Az új mestertanoncunk, Anthony hívott el, viszont először nem akartam elfogadni a meghívást. Végül is megszerveztük a DÖK-kel, Anne nem mondta, hogy kötelező elmenni rá. Nem mondtam tehát se igen, se nemet, de aztán meggondoltam magam és valahogy a hangulatom is a jó felé fordult, így belementem a dologba. Elvégre ha már elhívtak, illetlenség nemet mondani, nem?
- Jó szórakozást - motyogtam magamnak, miközben lesétáltam a Levitából, hogy a remélhetőleg üres bejárati csarnokban találkozzak Anthony-val. Az esernyőm lóbálva lépdeltem le a lépcsőn, az alsó ajkamat harapdálva. Amikor még csak ötleteltünk, hogy milyen legyen a nagyterem, nem voltam benne biztos, hogy a végeredmény elég ijesztő lesz-e, de most majd kiderül. Jó, most örülök már, hogy elfogadtam a meghívást.
- Szia - köszöntem a mestertanoncnak, mikor leértem hozzá. Oldalra döntött fejjel pillantottam végig a ruháján és elkönyveltem magamban, hogy nagyon jó lett. Mary Poppins-t már nagyon kicsi korom óta ismertem és szerettem, meg hát a muglik is szeretik. Nem voltam benne biztos, hogy a többiek tudják, hogy ki is ő valójában, de bíztam benne, hogy igen. Azért csak tudják...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem értem magam. Az egyik pillanatban még a szobámban ücsörgök és a kutyámat nyomkodom, a másik pillanatban pedig már a tükör előtt ácsorgok és éppen kisminkelem magam. Nagyon megváltoztam nagyon rövid idő alatt és ez nem csak engem rémített meg, hanem anyát is, akinek írtam még a múlt héten. Nem számítottam olyan nagy rácsodálkozásra, végül is mindenki változik, de nekem nem kellene. Főleg nem olyan irányba, hogy a múlt hónapban több időt töltöttem a rellonoskkal, mint kellett volna. A franciaországi kirándulás is pont egy sárkánylánnyal történt, anyámék pedig még mindig nem tudtak róla. De ha megtudják, olyan balhét csapnak...
Most viszont érezzük jól magunkat, nem gondolunk az otthoniakra, csak Anthony-ra, a nagyteremre és varázsoljunk már az arcunkra egy kis halloweeni hangulatot. A szám harapdálása nem tartozott éppen a jó hangulat-varázsolásomhoz, de kezdtem kicsit izgulni. Segítettem ugyan a DÖK-nek, viszont nem éreztem úgy, hogy olyan túl sok mindent csináltam volna. Mire leértem a fiúhoz, addigra már a diákok többsége beszállingózott a nagyterembe, a többiek pedig páronként siettek le a lépcsőn, nehogy lemaradjanak valamiről. A fiú elé érve rámosolyogtam a partneremre és nem tudtam nem észrevenni, hogy milyen aranyosan néz ki ebben a jelmezben.
- Én is - bólintottam a kérdésére és most már sokkal készségesebben fogadtam el a felém nyújtott kart. Smaragdjaim a nagyterem ajtaját fürkészték, miközben magamon éreztem a fiú tekintetét. Megmozgattam a vállaimat, megszorítottam az esernyőm nyelét és újra a fiúra néztem.
- Köszönöm. Jó jelmezt választottam, jól áll neked - mosolyodtam el újra, a kérdésére viszont megráztam a fejem. - Az meglepetés, nem mondok semmit.
Lehet, hogy nem hangzott titokzatosnak, de én még is annak éreztem a válaszom. Nagyon kíváncsi voltam a véleményére, amikor majd belépünk a terembe. Sóhajtottam egy nagyot, bólintottam és lassan előreléptem. A hasam ugrott egyet, amikor beléptünk a terembe. Minden fekete-fehér volt, ahogy megterveztük, de még így is rémisztő valamennyire. Ez jó estének ígérkezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Az lesz, igen – bólogattam mosolyogva. Amíg mi kint ácsorogtunk, a nagyterem közben megtelt a kíváncsi és jelmezbe öltözött diákokkal. Boldogan vettem tudomásul, hogy aki bement, nem is jött ki egyhamar, vagy is tetszik nekik a díszítés. Sóhajtva megcsóváltam a fejem az újabb bókra és a mestertanoncba karolva lassan a terembe lépdeltem. A szemem káprázott még pár pillanatig a szürke látványtól, pedig már megszokhattam volna. A diákokon végignézve azt vettem észre a boldogságtól sugárzó arcukból, hogy tetszett nekik a buli és a diákönkormányzatnak most sikerült újra valami fantasztikusat alkotnia. A fekete-fehér terem azt az érzést keltette bennem, mintha egy régi színtelen filmbe kerültem volna, színes karakterekkel. A színkavalkádban igyekeztem nem elszakadni a mestertanonctól, ami többé-kevésbé sikerült is. A svédasztalhoz érve válaszoltam csak az imént feltett kérdésére, akkor is csak egy vállvonással.
- Maradjunk az Izánál – döntöttem oldalra a fejem és végigpillantva a kirakott szemgolyókon, füleken és orrokon, hirtelen olyan érzésem támadt, mintha ezek az „édességek” tényleg élők lennének. Valójában nem tudom pontosan, hogy kik csinálták őket, de a manókra tippelek. Remek munkát végeztek, egy ideig biztos nem fogom megkóstolni őket...
- Elvileg nem mérgezőek… elvileg – vontam meg a vállam és inkább hátrébb léptem attól tartva, hogy az egyik majd nekem ugrik. Végül is ki tudja, ez halloween, bármi megtörténhet, nem? Meglengetem az esernyőm és ezzel együtt meg is fordultam. Jó volt végignézni a társaságon, Anne beszéde pedig valamennyire megnyugtathatott minket, hogy az ételek nem mérgezőek, nem ugranak ránk, sőt, nagyon finomak.
- Nincs valami buli-hangulatom – biggyesztettem le az ajkam a helyre nézve, ahol az előbb még a diákönkormányzat elnökasszonya állt. Valójában most a legutolsó dolog lett volna a „Mit szeretnék csinálni ma este” listámon, de ezt valójában előbb is megmondhattam Anthony-nak. Jól van Iza, ezt megint jól megcsináltad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ezek az édességek tényleg nagyon bizarrak voltak és nem meglepően mozogtak. Tényleg kitettek magukért a készítők és megemelem a kalapom, komolyan. A muffinok még egész aranyosak voltak, de a fülek és a szemgolyók rendesen rám hozták a frászt. Anthony is ezen a véleményen lehetett, de ő végül még is megkóstolt egy szemet. Most komolyan, miért pont azt? Fájdalmas grimasszal az arcomon néztem, ahogy az édesség eltűnik a szájában és nyelés nélkül csusszan le a torkán. Brr...
- Amúgy milyen íze volt? - attól függetlenül, hogy ez lehetne egy igazi érzékszerv is még érdekelt, hogy sós, cukros vagy savanyú. Talán még én is megkóstolok egyet, de előtte mindenképp hosszasan tárgyalok magammal ezen. Az oké, hogy nem mérgező, de én képes vagyok mindenfélét bemesélni magamnak és a legfinomabb vattacukornak is akár sóska íze lehet. Jó, azért vattacukroknál nem szoktam, azok mindenhogyan isteniek.
Folyamatosan a tömeget bámultam és egyre jobban azt éreztem, hogy feleslegesen jöttem el ide, hiszen totál semmilyen kedvem sincs most ehhez a bulihoz és amikor a mestertanonc megkérdezett, igen helyett még is csak nemet kellett volna mondanom. Aztán valahogy kibukott a számon a mondat, amit talán nem kellett volna kimondanom. Egy sóhajtással hallgattam végig a fiú mondanivalóját, összefontam a karom és lassan elfordítottam a fejem, smaragdjaimat pedig ráemeltem.
- Nem a Te hibád. Egyszerűen csak elment a kedvem... talán ezeknek a szemgolyóknak a hibája - mosolyodtam el. Pál pillanatig még őt néztem, zöld szemeim utána újra a tömegre siklottak és egy vállvonás kíséretében döntöttem. - Visszamegyek a szobámba. Ez most nem az én napom. Nem kell visszakísérni, érezd jól magad. Szerintem biztos találsz valakit, akivel tudsz majd beszélgetni. Jó bulizást, szia...
Nyomtam egy puszit az arcára és a tömegen átvágva kiléptem a nagyteremből. A kalapot leszedtem a buksimról, kiengedtem a hajam és valamivel nyugodtabban lépdeltem vissza a Levita toronyba. Most már biztos, hogy nem állok még készen ennyi emberes rendezvényekre...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Oké, nem tudom, hogy hogyan fogom ezt kimagyarázni otthon, de itt vagyunk. Baker Street 221/B. Hát itt van - az utolsó mondatot már csak suttogva tettem hozzá. A legfontosabb a cím volt. Álmodni sem mertem volna, hogy egyszer majd itt állok az utcán, Angliában és bámulom az ajtót. Az ajtót, ahol elvileg Sherlock Holmes élt. Belecsíptem volna a kezembe, de egyszerűen képtelen voltam rá. Teljesen lefagytam, csak pislogni tudtam. Totál nem emlékszem arra, hogy hogyan jutottunk ki Magyarországtól, hogy hogy keveredtünk Angliába. Anyáék olyan szinten meg fognak nyúzni, elégetnek és leüvöltik a fejem, hogy olyat senki sem látott még. Tulajdonképpen ez már a második olyan alkalom, amikor a tudtuk nélkül mentem ki Magyarországról. Még az elsőt sem tudják és, ha a kettőt összerakva kitálalok nekik, hát biztos vagyok benne, hogy utánam küldenek egy egész hadsereget.
- Csípj meg - nyögtem ki a következő mondatot. Még mindig a ház előtt álltunk, egyik kezemmel a hátizsákom pántját fogtam, a másikkal pedig megragadtam a lány kezét. Szemem a boldogságtól csillogott, mellkasom gyorsan emelkedett és süllyedt. Egy pillanatra mindent elfelejtettem. Mintha egy villámcsapás által felejtettem volna el mindent. Olyan jó volt ott állni az utcán és bámulni a házat. Lassan elengedtem a lány kezét, előre léptem és tanácstalanul tekintettem rá. Oké, itt vagyunk, de... - ... most?
Még mindig sokkos állapotban voltam, így reméltem, hogy a lány legalább mond valami értelmeset, vagy csinál valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Jaj na ne mondd, ezzel mindenki tisztában van – forgattam a szemeimet. Hátradőlve figyeltem a prefektus minden mozdulatát, láttam, hogy nyerni akar és ez már annyira kikészíti, hogy azon csodálkoztam: még nem láttam az izzadságcseppeket legördülni a homlokán. Anya viszont mindig azt mondta, hogy ami késik, az nem múlik. Szóval akkor most minden vágyam lett Misit izzadva látni. Fantasztikus. Néha olyan idióta ötleteim támadnak, hogy az már szinte elviselhetetlen. És ha azokat valaki meg is valósítja, hát az már felér egy világvégével.
- Figyelj mindenre. Az oké, hogy csak a nőnemű egyedek képesek több mindenre figyelni, de neked most nem kell mindenfelé pislognod – csóváltam meg a fejem. Hát semmi újat nem mondtam, nem igaz? – Takarékbetétkönyv.
Smaragdjaim követték a rellonos ujját, ami végül erre a mezőcskére mutatott. Nem lehet könnyű neki magyarul beszélnie, néha még én sem értem a magyar nyelvet. Ehhez képest fel tudnék sorolni vagy hatot, ami könnyebb, mint az anyanyelvem. Vivi mondta mindig, hogy nehéz volt visszaszoknia, hiszen ő nem Magyarországon járt főiskolára, megszokta már, hogy angolul beszélgettek a csoporttársaival. Akkor persze nekem is angolul kellett vele kommunikálnom, akár hányszor jelentkezett. Most, hogy befejezte az iskolát és hazajött, nehéz neki magyarul beszélnie. Szóval akkor Mihaelnek sem lehet könnyű. Hm.
Az viszont – akár mennyire is gonosz dolog – roppant vicces, ahogy Morci Marci kiakadt. Ahogy a háztársamra nézem, láttam a kislány szemében a csillogást és a boldogságot. Vagy is már megérte leülni Misivel társasozni.
- Jézusom, kinek az elmebeteg ötlete is volt ez a büntetés? – pillantottam vissza Misire, aki éppen próbálta magát behozni. Újra megcsóváltam a fejem és az ablak felé pillantottam. Misi feje egyszerűen túl vicces volt ahhoz, hogy most a röhögéstől ne forduljak le a székről. A kint álló fákat néztem, amik lassan mozogtak a széltől, az ablak előtt pedig hirtelen felbukkant egy rigó, szárnyait verdesve csipoghatott egy kicsit, aztán tovasuhant.
- De jó lenne most kviddicsezni… – hangom halk volt, szinte suttogtam, szemeimet lehunytam és már csak a fiú hangjára nyitottam fel újra. Előredőltem a széken, hogy jobban lássam a táblát és a szabályzatot, amit Misi közben elém csúsztatott. A minikönyvet és a prefektus kérését figyelmen kívül hagyva a tizennyolcezerre koncentráltam. Végigpillantottam a táblán, a rellonos játékpénzére sandítottam és végül bólintottam. Hjaj, hosszú játék lesz ez. Karjaimat összefonva dőltem hátra újra a széken. Sáráék elhallgattak, ahogy Leen szóba került. Egy pillanatra én is lefagytam, az ablak felé pillantottam és sóhajtottam egyet. Levente pislogva felállt, házi feladatról motyogott és elsietett, Sára meg csak egyszerűen, magyarázat nélkül követte. Amint becsukódott az ajtó felálltam, az ablakhoz léptem és kinéztem rajta.
- Elment – és ezzel ki is fújt, fogalmam sincs, hogy hova. Nem álltam hozzá olyan közel, mint például Runa, valószínűleg ő tudja, hogy miért. – Nem tudom, hogy miért és, hogy hova. Ismered Runát? Őt kérdezd, szerintem ő tudja.
Vállaimat megvonva fordultam meg és bámultam rá a rellonosra. Tudom, hogy miért kérdezte, mindenki tudott róluk a Levitában. Viszont a kérdésére nem tudtam volna válaszolni még akkor sem, ha ott rögtön felkötött és megkínzott volna. Nem, tényleg nem.


// Misi drága emlékkari lett, befejezetlen játék :<< //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Annyira hülye vagyok! Hogy szökhettem ki az országból megint úgy, hogy anyáék nem is tudnak róla? Egyáltalán hogyan sikerült kijutnunk valami szülői beleegyezés nélkül? Nem kell ilyenkor valami papír, hogy oké, kimehetsz? Áhh mindegy is, ott álltam London utcáján és csak bámultam azt az ajtót. Csak bámultam, meg sem tudtam szólalni és még a rellonos csípésére sem reagáltam. Küldjenek rám egy gurkót, talán az majd felráz. Nagyot nyelve követtem a lány pár lépését, de megint nem jutottunk tovább. Tulajdonképpen kellene valami pont, vagy egy jel, hogy most mi az istent csináljunk, se ő, se én nem terveztünk tovább. Egyáltalán még abban sem voltam biztos - ott akkor, amikor megláttam a lány kezében a könyvvel, megállítottam, beszélgettünk és felvetette a ötletet -, hogy sikerülhetne kijutni Angliába. Még most sem hiszem el, de ezt már mondtam… azt hiszem.
- Öhm… menjünk be. Ez most ajándékbolt vagy valami, nem? – Pillantottam rá tanácstalanul a lányra. Fogalmam sem volt arról, hogy mi van odabent, elvégre sosem jártam még itt és az sem segített, hogy a rellonos valami Joli néniről beszélt. Nem tudom, hogy az kicsoda, de mindegy. A táskám a vállamra vetve elindultam az ajtó felé, az emberek között szlalomozva hamarosan el is értem azt. Ujjaim a kilincsre fonódtak, hátrafordultam és bevártam a lányt. Amint mellém lépett, sóhajtottam egyet, lenyomtam a kilincset és az ajtó lassan kinyílt…