Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ha nem tudnám, hogy csak viccel, és ha nem lenne az egyik legjobb barátom, most biztos komolyan venném és tényleg elkezdenék félni. Fogalmam sincs mikor alakulhatott ki ez a fóbiám a sok mennyiségű hideg víztől, vagy, hogy miért, egyszerűen csak tudom, hogy félek tőle és akárhányszor arra gondolok, hogy belemászhatnék, vagy elsüllyedhetnék alatta, végigfut a hátamon a hideg és összeszorul a mellkasom, mintha meg akarnék fulladni. Szóval nem. Egyszerűen csak nem.
- Elfelejted, hogy lány vagyok - suttogom vissza, ahogy elvigyorodom - soha ne érezd magad teljesen nyeregben egy lány mellett - kacsintok, amit szerintem nem lát, de én azért megteszem. Ilyen ösztönös gesztus, mint mikor elmosolyodunk telefonbeszélgetés közben, vagy mikor megsimogatjuk egy alvó ember arcát.
- Ssssssh - nevetve intem csendre, miután abbahagyom a forgást - látod megvagyok. Csak semmi pánik - megrázom fejem, megvárom, amíg ő is felér, hogy ketten folytathassuk utunk az építmény végéig. Roppant kedves vagyok, roppant kedves.
És akkor Balász és Nina, egy helyen emlegetve. Ez annyira szokatlan amúgy nekem, az Edictum cikkek ellenére, hogy egy pillanatra még arról is megfeledkezem, mennyire idegenül hangzik az, hogy Balázs az apám. Persze, hogy amúgy az apám, csak maga az, hogy kimaradt az eddigi életem több mint feléből, aztán meg most együtt lakunk mint egy olyan rendes csonka család, olyan.. furcsa. Mert próbálgattam már én is ezt e az Apa- Balázs párosítást, ízlelgettem, csak még mindig nem tudom elfogadni.
- Hát. Nem tudom - megvonogatom vállaim, lehuppanok a fára. Kinyújtom lábaim, hagyom, hogy térdből lelógjanak a semmibe.
- Nem igazán beszél nekem az ilyen dolgairól - elhúzom szám, ahogy elveszem a Mindenízű drazsés csomagot, kibontom.
- De hidd el, én lennék a legboldogabb, ha igaz lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

És vigyorog, és én is vigyorgok, ahogy fények nélkül is tudom, hogy mit csinál. A mozdulatai, a reakciói már rég beleolvadtak a tudatomba, és bármikor fel tudom őket idézni. Most is.
Közli velem, hogy hideg a víz, mire átfut egy grimasz az arcomon.
- Látod, ezért jó, ha az ember nem nő túl nagyra - szemtelenül még meg is lóbálom a lábaim, annak ellenére, hogy ha egy kicsit lejjebb csúsznák, vagy lenyomnám a lábfejem, már én is a vízben lennék. Ez már csak ilyen.
A meglepett kérdésre megvonogatom vállaim, kitartóan nézem továbbra is a csillagokat. Csendesek, mégis többet láttak már, mint azt el tudnám képzelni.
- Szeretem Ninát - jelentem ki. És bár nem mondanám, hogy minden második percben elképzelem őket együtt Balázzsal, az Edictumos cikkekben jól mutatnak együtt, akár igaz, akár nem.
- Jó lenne egyszer arra felkelni, hogy van egy családom. Egy olyan igazi, testvérekkel, Balázzsal.. Hogy tudom, hogy van egy anyám aki szeret és.. Érted - a hangom többször is elakad, elcsendesül. Nem beszélek gyakran ilyenekről, mert legtöbbször nincs kinek, vagy ha mégis, egyszerűen nem merem. Inkább megtartom magamnak a saját kis dédelgetett, gyerekes álmaim biztonságban, a fejemben, ahol van jelentésük. Viszont Noel át tudja érezni. Tudom, hogy át tudja érezni mert meséltem neki Melindáról - vagyis azokról a dolgokról, amiket fel tudtam dolgozni annyira, hogy elmondhassam őket valakinek.
- Mindegy. Felejtsd el - megrázom fejem ahogy felülök, tenyerem élével törlöm meg az arcom. Nem azért jöttem ide, hogy szomorú legyek és olyan dolgokról beszéljek, amikért nem tehetek, amik valószínűleg már úgysem fognak teljesülni. Nem lesz anyám. Már beletörődtem.
Elveszem a felém nyújtott üveget, egy kicsit még meg is lóbálom, csak, hogy érezzem a folyadék himbálózását benne. Balommal a hátam mögött támasztom meg magam.
- Sok mugli film van, remélem tudod - nevetve csóválom meg a fejem, ahogy az üvegem nyakát hozzákoccintom az övéhez, majd a száját a sajátomhoz emelem, hogy igyak is belőle. Elég jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Csendben hallgatom végig Noel drámázását a magasságról, meg a mi elvárásunkról a magasságával kapcsolatban. Komolyan, a férfiak néha - mindig - annyira nem értik a nőket, hogy az már fizikailag fáj. Attól még, hogy két lány azt tárgyalta, egyáltalán nem biztos, hogy úgy is gondolják. Mert van az a szép betegség amit úgy hívnak, hogy szerelem, és az ilyen kóros dolog. Szóval ha egyszer megfertőződnek, akkor már ugyan mindegy a magasság, akár tetszik nekik, akár nem. Persze a pár centis különbség megnehezítheti, meg lassíthatja a dolgokat, de ha el kell kapniuk, akkor elkapják, ellenkezés ide vagy oda.
- Ombozi Noel - komolyan, tárgyilagosan ejtem ki a nevét, mint egy ügyvéd, vagy bíró - menstruáltál már valaha? - tudom tudom, minden lány ezzel hozakodik elő, ha meg kell győzni a másik nemet, hogy valójában mennyivel is rosszabb nekünk, de tény és való, hogy ez a valaha volt legjobb indok. A másik a szülési fájdalom lenne, de arról, hála az égnek, fogalmam sincs milyen. Csak annyit tudok róla, hogy rossz.
- Remélem, hogy nem. Mert egyrészt már háromszor belehaltál volna, másrészt meg elég nagy problémák lehetnek ott lent, ha mégis - megemelve egyik szemöldököm beszélek, és véleményem szerint támadhatatlan érveket sorakoztatok fel.
Majd ez után jön a komoly téma, a mély pont, az emelkedő utáni lejtő. Mintha csak a karma játszadozna velem. Szomorúan elmosolyodva pislogok rá nagy, szürke szemeimmel, majd homlokom a vállának támasztva hajtom le fejem. Nem fogok sírni, annál sokkal erősebb vagyok, mint, hogy itt pityeregjek mint a gimnazista filmekben a lány, akit elhagyta élete szerelme.
Ismét hallgatom, csendben szuszogva, az elmém, két gondolat kivételével szinte teljesen kiürül. Az egyik, hogy Balázs addig örülhet, amíg csak a lelkiismeret marcangolja éjjelente. Nem azt mondom, hogy az nem lehet rossz, viszont teljes biztossággal kijelentem, hogy messzemenőleg szerencsésebb eset, mint álmodni. Minden egyes éjjel ugyan azt, mindig erősebb és erősebb intenzitással, élénkebben, addig, amíg - jobb esetben - arra a saját zokogásodra kelsz.
- Nekem már az is tökéletes lenne, ha beszélne magáról - nem akarok szemrehányást tenni, mégis kicsúszik. Pedig félreértés ne essék, én tényleg kezdem megszokni, meg kicsit megkedvelni is, egyszerűen csak nem tudom beérni annyival, amennyi van. Azt kívántam, hogy legyen apám. Meglett, erre egyből kívánok egy anyát is, egy egész családot, azt, hogy az apám beszéljen a magánéletéről, hogy ilyen apró dolgokat osszon meg velem, amik nekik fontosak. Nem azt akarom mondani, hogy rossz apa, és lényegében nem is tudom, mert fogalmam sincs milyen egy jó apa valójában. Én csak.. Nem tudok betelni ennyivel.
- Noel - felpillantok rá, iszok egy kortyot - köszönöm, hogy vagy - halványan elmosolyodok, és most halálosan komolyan gondolom. Ugyan akkor idegesít is, hogy ennyire bután hangzik, ennyire elcsépelten és semmilyenen, amikor nekem tényleg sokat jelent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bármilyen hihetetlen, nekem is szükségem van az egyedüllétre. Nem mert az olyan jó, meg drámai, meg epikus, hanem egyszerűen csak mert kell. Úgyhogy otthon, miután adtam Mayának ételt és kicseréltem a vizét, meg úgy egész nap lefoglaltam magam ilyen apró dolgokkal mint a takarítás meg kádban ülés meg olvasás meg ilyenek, úgy döntöttem, hogy kiszellőztetem a fejem. Szőkés barnás tincseim egy kontyba fogtam, aztán elvettem a dzsekim - mert bár már nincs hűvös esténként, sose lehet tudni. Így, még napnyugta előtt indultam el, és bár nem volt konkrét célom, végül a játszótérre érkeztem. Mert a játszótér jó hely. A játszótér ilyenkor csendes hely. A játszótereken talán még én is voltam gyerek. Egy ideig a padról figyeltem azt a pár kölyköt, akik még akkor ott voltak, majd, mikor már elmentek, elfoglaltam a legjobbnak tűnő helyet - a csúszda bunkerét. Nem volt túl nagy, elvégre még az idomítható korosztályra tervezték ami értelemszerűen törpéket takar, viszont, ha jól összehúztam magam, elfértem benne.
És így jutottunk el mostanig. Egész jól kibambulok a fejemből, arcom a fának támasztom, szemeim lehunyva tartom - viszont nem alszok. Kiürítem az agyam, igyekszem most semmire sem gondolni. Hagyom, hogy a szellő mozgassa a kiálló babahajaim, hogy a kellemes, tiszta levegő be és ki áramoljon az orromon. Csend. Szeretem ezt a kongó ürességet magamban, kifejezetten nyugtató.
És akkor ezt az egészet megzavarják a léptek, meg a hinta nyikorgása. Hirtelen pattannak ki szemeim, és a nehezen felépített nyugalmam úgy roppan össze, mint a porcelánbabák. Hirtelen megtelt hangokkal a világ, és zavarni kezdtek a kiálló hajszálaim. Felvonva szemöldököm fordítom fejem a hang irányába, egy apróbb szusszanás kíséretében mérem végig. Ismerős, talán elsős, viszont a házát nem tudnám megmondani.
És akkor most jönne az a pillanat, amikor a csúnya gonosz Kamilla elkezd rejtélyes hangokat kiadni, és a titkos kis helyéről megöli a cuki, ártatlan báránykát. Csak viccelek.
Viszont az se buli, hogy itt ülök végig, mert még a végén észrevesz, és akkor meg én leszek a csúnya gonosz Kamilla, aki kukkol. Valahogy nem csábít ez a dolog. Megcsóválom fejem, újabb, halk sóhaj, majd megfordulok a kis bunkeremben, hogy lemászhassak a lépcsőn, és odasétálhassak a szőkéhez. Ott aztán lehuppanok a másik hintára, lábaimmal lustán mozgatom magam előre hátra - nem annyira, hogy elrugaszkodjak a földtől, csak úgy mozgok. Csak úgy létezem.
- Hát te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Ó igen, tudok kedves is lenni. Sőt, az idő nagy részében kedves vagyok, bárki bármit gondol. Nem túlzottan kedves, és nem mindenkivel, de tudok. Szóval tök kedvesen lehuppanok ide, és tök kedvesen megkérdezem mi van vele, mert ha valaki lát ilyen depresszív helyzetben hintázó egyént, akkor így megkérdi tőle, hogy mi a helyzet. És ő válaszol, és a saját elmondása szerint semmi baja. Ami király. Bólintok, aztán egy ideig csendben ülünk itt egymás mellett, hintázgatunk, hallgatom, ahogy nyikorog a lánc a súlyom alatt, néha a szemem sarkából az új ismerősömre pillantok. Aki kisvártatva újra megszólal, és újra nekilendülünk a beszélgetésnek.
- Én is unatkoztam - bólintok, még el is mosolyodom mellé, mert milyen jó már, hogy mindketten unatkoztunk. Még ha az én részemről nem is ez volt a legnyomósabb ok, de ez is benne volt, és azért mégiscsak jobban hangzik, mint mondjuk, hogy túlságosan tele volt a fejem, szóval jöttem kiüríteni még mielőtt elpattanok. Igen, határozottan jobb. Aztán mondja, hogy nem vett észre, én meg megint elmosolyodom. Még jó, hogy nem vett észre, az volt a célom, hogy úgy eltűnjek mindenki elől, és, mint a lenti példa is mutatja, tökéletesen teljesítettem.
- Pedig itt voltam - megvonogatom vállaim, amúgy eszem ágában sincs elárulni a rejtekhelyem. Ami igazából nem nagy szám, mert még mindig egy csúszda teteje, de hát ez van.
- Amúgy Kamilla - és igen, ha már ilyen jól elbeszélgetünk, nekem egész zavaró a tény, hogy nem tudjuk egymás nevét. Vagyis, hogy én nem tudom az övét az biztos, és valószínűleg ő se tudja az enyém, mert nem vagyok se híres, se népszerű. A saját megítélésem szerint. Elmosolyodva nyújtom felé jobbom a sötétben, kicsit még előre is dőlök, balommal megkapaszkodom a hintát tartó láncban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Annak ellenére, hogy vannak viszonylag veszélyes barátaim - gondolok itt mondjuk Rémire, akitől én pont nem félek, de attól még más teszi -, én nem tartom magam annyira félelmetesnek, sem belátástalannak. Bár ki tudja, amióta a rellonban vagyok lehet kaptam egy olyan sötét kisugárzást, hogy 'hé, én most elkaplak és a legközelebbi bokorban felváglak'. Majd megkérdezek valaki nem rellonost erről, biztos ami biztos. Bár az is tény és való, hogy csak úgy megjelentem itt a semmiből, este, egyedül, szóval tényleg minden joga meglehet arra, hogy kicsit kényelmetlenül érezze magát - feltéve, ha ezt teszi. Ne tudok a fejébe látni, így megállapítani sem tudom az ilyen helyzeteket, csak próbálom kitalálni, mi történhet ott benn.
- Szívesen elárulnám a búvóhelyem, de akkor újat kéne keressek - viszonozom a mosolyát. Tény és való, hogy az eredeti verzió az 'akkor meg kéne öljelek' lenne, de az tényleg túl ijesztő lenne, főleg egy ilyen éjjel bujkáló zöld szájából. Hiába, vannak dolgok, amiket már soha nem fogunk lemosni magunkról - és ez igazából nem is baj. Mert így talán megadják nekünk a szükséges tiszteletet, és valljuk be, ez ismét csak a többi ház tagjainak kedvez. Nem azért, mert hullákat tárolnánk a pincében, viszont vannak, akik hamar elpattannak, és azért valljuk be, nálunk elég sok ilyen van.
A bemutatkozásra bólintok. Szóval Dália, ez lényegében egész vicces. Két virágról elnevezett lány beszélget. Haha.
- Jaj, ne is mond - annak ellenére, hogy az időjárásról való diskurálást többnyire hülyeségnek tartom, egy, nekünk tényleg nincs más közös témánk, kettő, most tényleg jó.
- Délelőtt kidugtam az orrom, hogy lejövök vásárolni, és úgy éreztem magam mintha egy kemencébe léptem volna be - megforgatom szemeim ahogy előadom ezt a nagy életfájdalmat, közben kicsit erősebben lököm el magam a földből. Mozogjon csak az a hinta, elvégre ez a dolga.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az idő telik és én tök jól érzem magam. Ahogy lekászálódtam a színpadról újra el is vegyültem a tömegben, Hunterrel vagy nélküle. Franc se érti a férfiakat. A népnek volt ideje szavazni bőven, így egyáltalán nem kellett elsietni a döntést. Pár óra múlva, a két borítékkal a kezemben küzdöm át magam ismét a sokaságon a színpad felé, majd kezembe véve a mikrofont várom, hogy elhalkuljon a zene.
- Heló heló, újra én - úr isten, soha többé nem fogok elvállalni semmi ilyet. Nem tudok beszélni, ez tény. Kínos. Megvárom ameddig elcsendesednek a beszélgetések, és hallhatóvá válok. Hell yeah.
- Remélem mindannyian jól átgondoltátok, hogy kire szavaztok, mert már nem vonhatjátok vissza - elmosolyodva mutatom fel a balomban levő borítékokat. Ez. Borzalmas. Nem hiszem el.
- Szóval itt vannak az eredmények a kezemben, lássunk is hozzá - soha nem voltam annak a híve, hogy húzzák az időt az ilyen eredményhirdetéseknél, így hát bele is kezdek - az idei év bálkirálya nem más, mint - kezdek bele, az egyik borítékot bontogatva - Choi Min Jong, a levitából - hatalmas vigyorral az arcomon hirdetem ki a nevét, még meg is tapsolom én is a tömeggel amíg feltalál mellém. To be honest, most nagyon szívesen elsütnék neki egy belső viccet, vagy akármit, de most nem lehet, most munka van, majd később.
- Úgy látom, bálkirálynőnk idén kettő is van. Remélem nem fognak összeveszni - a második borítékot bontogatva beszélek tovább, a második mondatnál elmosolyodva pillantok fel a bálkirályra. Hát igen, van akinek duplán kijár a jóból.
- Az egyikőjük Vér Lanetta, az Eridonból - mosolyogva hirdetem ki, ismét mosolyogva várok, amíg a leányzó feljut a színpadra, és a dökös társam felrakja a fejére a megérdemelt koronáját - a másik pedig a rellonos Farkas Kamilla... Wow, komolyan srácok, én? Köszönöm - elvigyorodva pillantok fel, a jobb kezem pedig át is veszi a mikrofont, ahogy rájön, hogy képtelen vagyok komolyan folytatni ezt az egészet.
- Tapsoljuk meg még egyszer a nyerteseket - mondja, végigmutatva rajtunk - a bálnak még nincs vége, szóval ne szaladjatok messzire. Nemsokára kivonulunk a Rétre, hogy a szokás szerint felengedjük a kívánságlámpásokat. Érezzétek jól magatokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Akárhányszor kikérdeztek, nem tudtam semmi újat sem mondani. Bementem, nem láttam, ki volt még bent, próbáltam elbújni, lementem a pincébe, és onnantól nem emlékszem semmire. Az első nap egyszerűen borzalmas volt, mindenki tudni akarta, mi van, hogy érzem magam, nincs-e szükségem valamire.
Annak ellenére, hogy be vagyok zárva ide, nem vagyok süket, és előbb vagy utóbb hozzám is eljutnak a pletykák. Most előbb. Nem értem, mit vannak ki ennyire az emberek, a több mint felük biztos nem is ismer, csak most én vagyok a szegény Kamilla, akivel rossz dolog történt, és most mindenkinek sajnálnia és szeretnie kell. Egy hét múlva azt se fogják tudni, ki a halál az a Kamilla.
Leteszem a könyvet az ágy melletti éjjeliszekrényre, majd a nyakamig húzom a takarót. Nem akarok aludni, mert akkor újra a házban leszek. Nem akarok ott lenni. Nem akarok emlékezni. Szusszanok, hosszan engedem ki a levegőt, majd inkább a fejemre húzom a paplant, s nyöszörögve gömbölyödöm össze alatta. Úgyse hallja senki. Annak ellenére, hogy néha jó a magány, most kifejezetten hiányolom a társaságot. Még ha nem is akar velem beszélni, hogy itt legyen. Hogy legyen valaki mellettem. Hogy ne legyek egyedül.
Amikor meghallom a köszönést abbahagyom a mocorgást, és ameddig nem érzem az ágy süppedését, nem is vagyok biztos benne, hogy nekem szólt. Kidugom a fejem, egy egészen halvány, vitaminhiányos mosoly jelenik meg az arcomon. Fáj a fejem.
- Szia - felküzdöm magam egy emberi pozícióba, felhúzom térdeim, majd átölelve őket támasztom állam rájuk. Ha ez ilyen könnyen megy, akkor most azt kívánom, hogy ne legyenek rémálmaim. Vagy, hogy mire hazamegyek, legyen egy Egerszegi Nina nevű anyám.
- Köszi - határozottan egészségesebb mosoly társul az újabb megszólalásomhoz, ahogy elveszem a csokit, és ki is bontom. A csokoládé édes. A csokoládé boldogsághormonokat termel. Nekem pedig boldogságra van szükségem.
- Kérsz? - felé nyújtom a tábla szabad végét, hogy törjön magának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Hát, ha nem, akkor hát nem. Megvonom a vállam, most nem fogom erőnek erejével lenyomni a torkán, se semmi. Visszahúzom a kezem, leteszem a csokit magam mellé, letörök egy sort, aztán elkezdem kockánként felfalni. Most úgy nézhetek ki, mint a filmekben azok a szomorú, szenvedő nők akik a világ gondjaival küzdenek. Vagy csak megjött nekik.
A kérdésre megrázom a fejem, lenyelem a falatot.
- Remélem minél hamarabb - válaszolom elhúzva szám, a fiú mögötti falra pillantva. Nem szeretek itt lenni. Úgy érzem magam, mint valami nyomorék, pedig nekem semmi bajom, tényleg. Csak most már duplán nem tudok aludni, de ehhez már tökre hozzászoktam, tényleg. Nincsenek pszichés bajaim, se semmi, szóval amit itt csinálok, hogy fekszem az ágyban és olvasok, otthon is ugyan így meg tudnám tenni. Mindegy.
Könyvek. Szeretem a könyveket, bár ezt elég kevesen tudják rólam. De igazából eddig még nagyon senki nem is kérdezte, szóval nem volt akinek elmondanom.
- Köszönöm - megint elmosolyodva veszem el a könyveket, a Büszkeség és balítéletet meg át is rakom a szabad kezembe, hogy felmutathassam.
- Elsőben imádtam Darcy-t - a kezemben levő könyvre pillantok, majd megcsóválva fejem teszem le a többihez. Ez igazából egy ilyen kis felesleges tény, és valószínűleg nem is érdekli, de azért valahogy csak tudatnom kéne vele, hogy szeretem azokat amiket hozott. Soha nem voltam jó a köszönetnyilvánításban, sem pedig abban, hogy megfogalmazzam az érzéseim, ez tény.
- Francba - vérszegényen ugyan, de most még ezen is tudok nevetni. Ami azt hiszem jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Persze, biztos csak amiatt tart itt bent - megcsóválom fejem, a mosoly lassan tűnik el az arcomról. Tulajdonképp elég nehéz felfelé görbíteni a szám. Most. Mostanában.
Amúgy nekem kifejezetten nincs bajom a gyógyítónénivel, annak ellenére, hogy az első idekerülésem során határozottan kiderült, hogy nem szívleli a kviddicses sebesülteket. A legutóbbi meccsemen pedig két gurkót is sikerült beszereznem, de szerencsére ott helyben össze tudtak szedni, szóval nem kellett befeküdnöm. Igen, zseni vagyok, tudom, csak egy profi szed össze két vasat egyszerre.
Újabb, még mindig gyenge és halk nevetés. Nem tudom, hogy most azért csinálja-e ezt, mert ilyen hátrányos helyzetben vagyok, vagy mert ő ilyen. Igazából nem nagyon ismerem Gergőt, de ezt az utóbbi percekben már meg is bántam. Szóval majd ha helyrejövök - nem mintha bajaim lennének -, ezen mindenképp változtatnom kell. Ha tetszik neki, ha nem.
- Nem szándékszom itt leélni az életem - hát ez elég gyenge lett, határozottan nem működik még ez a viccelődés dolog az agyamban. Bár elég sok dolog nem működik rendesen az agyamban, lehet lassan be kéne zárniuk egy elmegyógyba.
Hallom, ahogy valami leesik, és már épp mondanám, hogy hagyja csak, nem fontos felvennie, aztán figyelem ahogy lenyúl érte, és megpillantom a cipőm. Egy pillanatra lefagyok, koponyám mögött megjelenik a lépcső, ahogy tapogatózva mászok le rajta, ahogy megvágom a lábam. Nyelek, aztán a film megszakad mikor megszólal, pislogva rázom meg a fejem. Semmi baj. Nincsen semmi baj.
- Máris sokkal több dolgot hoztál, mint az itt megforduló emberek összesen - közlöm, és itt nem feltétlenül csak a könyvekre meg a csokira gondolok. Végre valaki, aki nem kérdez rá percenként, hogy mi történt, meg, hogy mondjam el a legpontosabban mi volt, meg, hogy biztos jól vagyok-e. Megint mocorogni kezdek, ezúttal megfordulok, kinyújtom a lábaim és elfekszek, fejem befúrva Gergő ölébe. Felpislogok rá, és remélem, hogy nem zavarja, vagy valami.
- Annyiszor mondtam már neked, hogy köszönöm, félek, hogy kezdi elveszteni a jelentését - egy pillanatra szomorúan elmosolyodok, aztán a kis görbület el is tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az élet bármennyire is próbálhat visszafogni, akadályozni, otthon tartani, nem teheti meg. És bár minden oka meglehet arra, hogy hazapateroljon - mármint az Élet, nagybetűvel -, tekintve, hogy én nem is olyan rég még a gyengélkedőn nyomorkodtam, én itt vagyok, és itt is maradok. Végig. Mert velem nem fog ki ez a kis sz*ros, neeeeem, én fogok kifogni vele. Ennyi, kész, én megmondtam.
Viszont szerencsére nem csak nekem jutott ki a jóból, Brant is verte rendesen a karma, vagy akármi, viszont mind a ketten itt vagyunk, és mind a kettőnknek megvan mindene. Azt hiszem. Remélem.
- Én is - vigyorogva pillantok rá, és komolyan, annyira jól esik, hogy nem kell felemelne a fejem, hogy lássam az arcát. Mert hiába nőttem én meg százhetven centire, ebbe az iskolába ilyen negyedóriások járnak, vagy én nem tudom, de az összes hímnemű akkora mint egy oszlop, és minimum a nyakam kell kitörnöm, hogy lássam őket. Borzalmas.
- Úúú, úúú, biztos a Throne-al. Vaaagy mondjuk a Can you feel my heart, de az meg túl népszerű, lehet a végére hagyják, hogy örüljön a nép. Ömmmm... Drown? - megint rá pillantok rá, ahogy a ruhám egyik elrejtett, oldalsó zsebéből - hashtag girlythings - egy öngyújtót meg egy Marlbit. Mert amúgy én nem szoktam ilyen rákkal mérgezni magam, de ez ilyen egyszer élünk különleges alkalom, szóval megengedem magamnak.
- Kérsz? - olyan kedves rellonos vagyok, hogy még meg is kérdezem, szeretne-e velem együtt közelebb kerülni a halálhoz, miközben a számba veszem a szálat és meggyújtom.