#visszatérés #edzésA főnök arra utasított, hogy a tegnapi bénázásom után essek neki a külön edzéseknek, mert nem fog megtartani a csapat, ha képtelen vagyok a cikeszre koncentrálni az esküvő helyett. Túl sok a zavar, túlságosan kuszák a szálak, de rendet teszek, csak érjek vissza és pakoljak ki rendesen.
Érkezésemkor csak bevitettem a holmimat a szobámba és felöltöttem a melegebb, téli edzőszerelést. Zöld pulcsiban feszítve, hajamat összekötve futottam le a kviddicspályára, de ennek már vagy két órája. Még világos volt és nagy szerencsémre az eső is elkerült amikor kiszabadultam a pályára.
Saját seprűn gyakorlok, mert az iskolai raktár roncsokkal van tele. A legújabb versenyseprűt születésnapomra kaptam szüleimtől ajándékba, mintegy előrejelzést, hogy valami készülőben van. Ők akkor már tudták, hogy a Kenmare Kestrels ificsapatába be fognak venni. Na de az a versenyseprű ténylegesen a versenyekre van, féltve őrzött kincs és nincs is nálam, gyakorlásra tökéletes egy kicsit régebbi is.
Amikor elkezdtem az edzést, még nem voltam egyedül, pár felsőbb éves rellonos gyakorolt a pálya másik végében. Az idő viszont eltelt és a cikesz hajkurászása lefoglalt annyira, hogy ne vegyem észre az egyedüllétet.
Kissé lejjebb, szinte egy helyben állok meg, orrom előtt a szárnyassal. Nyúlok érte, szinte a tenyerembe repül magától amikor lentről ismerős hangot hallok. Gyomrom összerándul, ujjaim gyorsan csukódnak össze a labda körül, nehogy elveszítsem így az utolsó pillanatban.
Fellélegezve nézek le Bencére és elmosolyodok. Ő még nem tudja, hogy mi a helyzet, de talán ideje közölni vele, hogy mi történt ebben az egy hónapban. Ezidáig nem akartam elmondani, mert felesleges lett volna a papírok aláírásáig, amin hétvégén túl is estünk.
- Mit csinálsz itt? - kiáltok vissza, és mivel megvan a cikesz és ki is zökkentett, leszállok elé. Markoló jobbommal átkarolom a nyakát és puszit nyomok arcára. Hiányzott, és nem köszöntem be neki...
