#sárvér #színek #mosolyVálasz nélkül hagyom, mert nem érzem úgy, hogy ennél jobban be kéne avatnom abba, mi van velem, és mi volt ez a jelenség, amit az imént produkáltam. Elég kellemetlen ez az egész, főleg, hogy magam sem tudom, mit csinál az agyam ilyenkor. Csak fáj, jobbik esetben pedig talpon maradok.
- Nem, köszönöm - utasítom el mindkettőt, hisz haszontalan lenne, és nem akarom őt sem feltartani. Minél előbb túl szeretnék lendülni a dolgokon, a mugli dolgait pedig úgy elkerülni, hogy lehetőleg még a fizetést kibírjam rohamok nélkül.
Elcsendesedik a fejem, már csak tompán fáj. Kár volt belemennem ebbe a magyarázatba, azt érzem.
- Idegen - vonom össze a szemöldököm egy pillanat erejéig. A családom mindig féltve őrzött az ilyen dolgoktól, és valahogy kialakult az az érzésem e ketyerék iránt, ami valószínűleg a muglikban van a mágia iránt. Idegen, fertőzhet, ki tudja, a sárvérűek mennyi mindent találnak fel ellenünk...
Ha már így betévedtem zárás után, és még kis galibát is okoztam, természetesnek érzem, hogy fizessem a károkat, illetve beszerezzek valami különlegeset, vagy legalábbis valamit, amivel talán olyan emlékeket idézhetek fel, amit az amnézia elvett tőlem.
- Rajz - felelem finoman elmosolyodva. Mély levegővételt követően egyenesedek ki, még néhány másodpercig kapaszkodok, amíg biztosnak nem érzem a lábaimat. Már nem fogok elszédülni, elindulok a férfi után a polcokhoz, és szemügyre veszem a sok színt. Értem, miért vonzott ez a hely.
- Csodaszép színek vannak itt - jegyzem meg, utat engedve ezzel az arcomra kiülő széles mosolynak.