Bence
Dühös tekintetünk találkozott egymással, mindkettőnkben dúltak az érzelmek, s hasonló mód haragudtunk a másikra. S noha az én hibám jelen pillanatban nagyobb volt, mint Bencéé, az mit sem változtatott a tényen, hogy az egyik legjobb barátnőmmel szűrte össze a levet. Mondhatta azt, hogy nem bosszú, meg ne értsem félre, de zavaros gondolataimat csak még jobban felkavarta ez a hír, mely sűrű ködfátyolként borította el józan gondolataimat. Nagyon szíven ütött a hír, annak sem örültem volna, ha kiderül, hogy a tanulmányi úton összejött valami csajjal, de az még jobban fájt, hogy Lili volt ez a lány. Nem is tudtam, miért sírjak, azért mert elveszítettem Bencét, vagy azért, mert hátba szúrt Lili. Kérdésére reagálni sem tudtam először, felháborodásomat inkább magamban tartva, összepréseltem ajkaimat, s csak a szememben gyűlő könnycseppekből láthatta, mennyire fáj ez az egész. Inkább el is fordítottam a fejem csalódottan, oldalra bámultam pár másodpercig, de néhány gondolat nem hagyott még nyugodni. Tudnom kellett, hogy mikor és mióta tartott ez az egész Lilivel. S bár választ kaptam, nem lettem boldogabb, a helyzetemen ez már nem segített. Két számomra fontos ember árult el engem, s két szívemhez közel állót veszítettem. S ha ez még nem volt elég ahhoz, hogy a padlón érezzem magam, Bence kemény szavakkal zárta le velem a beszélgetést. Megszólalni sem tudtam, csak erőtlen néztem, ahogy hirtelen elfordul és magamra hagy. Arcomon egymást követve szaladtak lefelé a könnycseppek, néhány lépés után az egyik félreeső sarokba húzódva engedtem útjára a felgyülemlett érzéseket.
*** Köszönöm ***
