Projektmunka - Robertnempajti.Bah, Erőszak. Már csak ez kellett, persze. Ropogtatom öklömet, miközben idegesen lépegetek egyik lábamról másikra. Azt hiszem valamilyen elismerést ezért kaptam az előadásért. Az mondjuk egy kicsit fájt, hogy kevesebbet, mint az... vagyis ő. A srác, akinek minden egyes mozdulata, pillantása idegesített, mivel úgy nézett, mintha ő jobb lenne mindenkinél. De nekem egy nyamvadt ponttal ne bizonyítgassa ezt, mert most aztán megmutatom neki!
Kezem ökölbeszorul, halvány pír kúszik fel nyakamon keresztül arcomra. Ujjaimmal tenyeremen lévő bőrkeményedéseken körözök, amik a szüntelen fizikai gyakorlás jelei. Tetszett ez az új élet, amiben mindig van mit csinálni, és azt tehetem, amit szeretek. Végre élek, és nem zenélek. Idővel jövök á csak, mennyi mindenből kimaradtam, hogy milyen apró burokban nevelkedtem. A mentális kihívásokon aligha kerültek más akadályok elém, így ebben a pillanatban, minden izmomat befeszítve úgy éreztem magam, mint akit ledobtak egy idegen ország közepére, hogy hajrá, találkozunk a határon! Festeni akarok. Most. Szemem elkalandozik a Balatonra, ahogy a nap meg-megcsillan a fodrozódó habokon. Felettünk egy szürkés sirály repül el, ami kissé tengeri érzést kelt bennem. Egyből az indulás előtti reggel sejlik fel bennem. Ahogy kinyitom a szeme, az ablakon hűvös hideg fény árad be, a plafonomon stilizált madáralakok raja száll el, majd tűnik ez az egyik sarokban. A gyilkos szándékú vekker még nem lendült akcióba, hét óra előtt lehetett. Ser Karom már meghallotta a hatalmas sóhajtásom, befészkelte magát a nyakamhoz. Szórakozottan simogattam a fülét, a feje búbját, majd lassan lerúgtam magamról a takarót, és átöltöztem. A fogmosást, állatetetést már gépiesen csináltam, gondolataim a közelgő próbatétel körül keringtek, elmosva a valós történéseket. Mikor kizökkentem az álmodozásból, már a Levita festményének folyosóján álltam. Lemondóan sóhajtottam magamat illetően, majd lendületes sebességgel nekiindultam, hogy a többiekkel találkozzak a bejáratnál.
Álmodozásomból a nevem zökkent ki, amit Charles mond. Arcomon még mindig olyan kifejezés ül, mintha máshol lennék, ezt elváltoztatom egy magabiztos mosolyra, majd biccentek a zsűri, a nagyérdemű, majd felszólítóm felé. mikor továbbhalad a felsorolásnál kétségbeesetten szegezem tekintetem Merkovszky Ádámnak, példaképemnek, tanítómnak, alkalmi pszichológusomnak, és… titkolt apapéldámnak. Ugyan nem tudok arról, hogy lenne gyereke, biztos vagyok benne, hogy helytállna ebben a rendkívül nehéz szerepben.
A gondolatoktól összeszorul a torkom, megrázom fejem, ekkor elindul a verseny.
Érdekes, az első gondolatom az volt, hogy tiszta éhezők viadala, majd nekiiramodtam, és átugrottam az ajtón.
Mély levegő, tüdőm megtelik az élet téveszthetetlen zöld illatával, egy erdőben találom magam. Még mindig jobb, mint a mocsár. Érzem a környezetem, a páratartalmat, fülem mellett fúj a lenge szél. Fejem kapkodom jobbra-balra, figyelve a különböző helyeken felbukkanó embereket.
Kezemet felemelem, és pisztolyt formázok belőle, min ahogy azt az óvodában szokás. Halkan lépkedek, a fák törzseihez simulva, az avarra lehulló levelek és a dús növényzet hangtalan járást biztosít nekem. Egy rövid, fekete hajú fiú nézelődik előttem, én célbaveszem ujjammal. Mutató és középső ujjam előtt apró üveggolyó méretű vízcsepp jelenik meg, ami egy félökölnyi gömbbé hízik. Elindítom egy egyenes pályán, majd mikor két méterre van tőle, módosítok az útján úgy, hogy oldalról kapja az ütést. A bordái alatt, középerősen találom el. Felszisszen, odakap, de addigra már elolvad, és nyomtalanul eltűnik. Elkezd futni abba az irányba, szabad terepet adva nekem.
Futok egy ideig, míg találok még valakit. Tekintetünk találkozik, íriszem összeszűkül, lában a földbegyökerezik.
Robert az. Nem egy gyereket küldött a földre, és könnyedén fellökött egyet egy fuvallattal.
Célbavesz, kezem megremeg, felemelkedik, majd újra megismétlem a lövéshez szükséges mozdulatsort. Tudom, hogy ez nem fog rajtam segítni, így agyam zakatol, kattog, forog, pörög, csak egy dologra fókuszálva, az állati túlélési ösztönre. meglövöm, amit ő eltérít. Mond valamit,de nem hallom. a körülöttünk lévő területen hat tíz centi átmérőjű vízgömböt hozok létre, amik csak lebegnek. Remélem nem jött rá a tervemre. Rávigyorgok, és ezt mondom.
- Csak erre vártam.
)
