Vasil
Mindjárt itt a karácsony, de még hamarabb a születésnapon. Amire semmit se fogok kapni, de lényegtelen. Na mindegy, nem is kell nekem ajándék. Az hiszem, senki se tudja, hogy mikor születtem a suliban. Ha igen, akkor csak gratulálni tudok neki. Rátekintek a karórámra, ami egy sima, bőrszíjas karóra. Késésben vagyok, ó, a szösz vigye el! Vasiltól ezért szerintem kapni fogok. Elég nagy erőbedobással kezdek el rohanni a pálya felé, oltári nagy mosollyal az arcomon. Életem első különedzése, csak mert és kész. Pár perc múlva odaérek, ez tiszta sor. Dimitrov-t már kétom is. Nagyjából egy tíz méternyire vagyok a sráctól, ki a cserepadon ülve nézi a jegyzeteit, mikor elesek. Hát igen, mint mindig most is hozom a formámat. Ha nem esnék el, akkor az biztos, hogy nem én lennék. Felpattanok, majd Vasilhoz ugrabugrálok.
- Szia, hogy vagy? Képzeld, már két meccsen is játszottam. Mit fogunk csinálni amúgy? - Támadom le rögtön Vasilt. Nem is nagyon érdekel a másik két fiú, akik épp játszanak. Végül is, csinálják azt ami szeretnek tenni. Senki se szabjon másnak határt, mert az általában rossz az illetőnek. De persze, van amikor jó, mint például egy tömeggyilkos őrültnek gátat szabni jó, de egy aktivistának nem. Meg megbántani másokat sem jó. Nagyon is rossz.
