Adam Kensington
Nem is nagyon akartam leszokni róla, jut eszemben. Jó érzés az adrenalin, ami átjár néha napján. Mondhatnék ennyi erővel bármit, de ez van. Jó érzés tilosban mászkálni. Azért, mondjuk párbajozni nem szoktam. Se nem másokat megijeszteni. Nem az én stílusom. Ilyen egyszerű ez számomra.
Adam bólogat, remélem, hogy örül neki. Szerintem helyén való az, hogy félek. Aki nem fél tőle legalább egy kicsit, az őrült. Bármelyik pillanatban megölheti az embert, ez elég ok. Ahogy sok minden más is. Lassan eláll az eső, már nem hallani annyira. Pedig az ember hallása kiélesedik, mikor sötét van. Bizonyított tény.
A vámpír feláll, bemegy, majd visszajön. Egy pohár vizet és egy fél zacskó kekszet hozott nekem. Magának meg egy orvosos könyvet.
- Köszönöm - majd belekortyolok a vizembe. Az ölembe teszem a zacskót és elkezdek enni egy kekszet. Orvosnak tanul, vagy miért van nála olyan könyv? Inkább nem akarom tudni. Leteszem magam mellé a poharat, amiben még van víz, ugye. Mert nem ittam meg az egészet. Belenyúlok a pulcsim zsebébe, előveszem a pillangós hajcsatot.
- Variabilis - mondom ki, mire átalakul a fehér gitárommá. Szeretem ezt, jobban mint a másikat. Az eszmei értéke jóval nagyobb. Elkezdek játszani egy szomorkásabb dalt, közben dúdolok is hozzá. Hagyom, hogy lekösse a gondolataimat. Így a jobb.