Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
|
Lassan azért kezdi érezni, hogy már nincs olyan meleg, mikor eljött a kastélyból. Sőt, talán akkor is csak a pulcsi miatt érezte így, no meg azért, mert sietett, és kutyafuttában kimelegedett. De erről nem szól semmit sem, nem is látszik rajta, csak a néha fel-felbukkanó libabőr jelzi, de ezt a másik felfoghatja annak, hogy a helytől jön ki rajta, vagy épp az izgalomtól. Sosem lehet jól le-, illetve kiolvasni a dolgaiból, épp mi mozgatja. Jelenleg a kaland, vagyis, a kalandnak tűnő alkalom. Ha a szellemidézés nem is jön be – ami sanszos, mert nem egy képzett embertől tanult, és maga sem lett az háromszori olvasás után, az már nagy kaland neki, és nyilván a lánynak is, hogy éjjel, ilyen későn kitörtek a lakrészükből, kicsit szabályt is szegtek, és még az hátravan, hogy visszamenjenek. Na az lesz még egy szép akció, de ne szaladjunk ennyire előre. Összedörzsöli a tenyereit, tipikusan úgy, mint aki épp nagy dolgot készül alkotni, és pár pillanatig csendben bámulja a lámpást. Felidéz magában mindet, amit olvasott, sorra veszi, hogy most, milyen feltételek adottak, és egészen elégedett a dolgokkal. No, valljuk be, egy temetőben nem is lehetne másképp a dolog, mint nyugalom, és csend. Elég fura lenne, de ne is merüljünk ebbe bele, inkább abba, ahogyan előre dől, és igazgatja a fényadót. Egészen belemerül a dolgokba, még krétát is hozott, de az a pulóvere zsebében lapul, na meg, nem is tudja, mit kéne felrajzolnia, mert annak a vázlatát elfelejtette eltenni, így erről a dologról egyelőre hallgat, és nem is biztos, hogy fel fogja hozni, ilyen hiányosan. A kis hangra csak összerezzen, mivel olyannyira nem itt járt agyban, hogy szinte megfeledkezett arról, hogy nem egyedül van, és figyelnie is kellene. De csak egy fejrázás, semmi több, most nem ontja a szavakat a semmire, inkább finoman fogja meg a másik kezét, húzza ki magát, és vigyorog. Szemeiben most csillan fel igazán a kalandvágy, na meg az izgalom, amely ezzel az egésszel jár, izeg-mozog, nem is bír a fenekén ülni, sanszos, hogy most simán lefutna egy maratoni távot, annyi energia lobbant fel benne. - Most, most.. most kezdődik! Remélni, hogy jó is, és jön szellem. Vagy olyasmi valami. – tanácstalanodik el egy kicsit, de el is illan, olyan hamar, mint ahogyan jött. Nem is teketóriázik tovább, csak lehunyja a szemeit, mint valami hatalmas sámánszerűség, aki nagyban koncentrál. Végül megnyílnak ajkai, és a szakadozós magyar helyett, francia nyelven kántál valamit, nem is összefüggő, nem is értelmes teljesen, de a szituációból kitalálhatja a lány is, hogy most nem a tegnapi híreket ismétli. A sorok rövidek, és ismétlődnek, majd végül elhallgat, és nagy szemekkel kezd körbe-körbe kutatni, mintha látni akarná az eredményt, már ha ilyen létezik. - Lenni itt valaki? Kopog három, hogy tudni erről! – szólal fel végül, mintha tényleg lenne kihez beszélnie. Próbálkozni csak szabad.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
|
A kezdeti szívroham már el-elszáll, persze, azért még mindig elég erősen él benne a kép, amikor is a kés elszáguldott előtte, és a fába szaladt. Lehet, hogy ez meg is marad benne egy ideig, de nem azért, mert olyannyira félelmetes dolognak fogta fel, sőt, sokkal inkább olyannak, ami nagyon is tetszik neki, és szívesen játszadozna ilyennel. Na persze, ha a mama megtudná azt, hogy ilyen dolgokkal találkozik itt, biztosan a nyakába ülne, és nemigen engedné semerre sem, nehogy a legközelebbi találka alkalmával ténylegesen a fejébe álljon a vágószerszám. De nem is szokott ilyeneket megírni neki, maximum a véletlen, és a hatalmas lelkesedés, izgalom miatt szokta kinyögni véletlen a kulcsszavakat, amikor otthon van, és élménybeszámolót tart egy nagy tál kaja fölött. Akkor meg már mindegy, szerinte. Csak a mama szerint nem. Bár valamilyen szinten jogos a félelme, ha Julien-t nézzük.. Na de nem akar ő leragadni azon, hogyan fogadnák otthon a tényt, hogy itt késdobálók is léteznek, és ő meg még jól bele is fut, persze csak az emberbe, inkább lapoz, és törődik azzal, ki is áll vele szemben. A nyelvi nehézségek leküzdése, no meg a káromkodáshad elcsöppentése után már csak néz a lánykára, aki nemrég még a fát kínozta pengéivel, most pedig, felé tart, nagyon határozottan. Reméli, hogy nem kap ő is olyat, mint a fa, de megnyugszik a kicsi lelke, amikor is kirajzolódik, hogy mit szeretne tőle. Nem fogja fel furán az ölelést, megszokta, hogy a lányok gyakran művelik ezt, ha valami gond van, van épp szeretetrohamuk van, így finoman kulcsolja át a másikon karjait, és viszonozza az ölelést. Amint kibújnak belőle, máris felkúszik arcára a szokványos vigyora, mintha mi sem történt volna nemrég, hanem igazándiból itt ült volna egész végig, és mozizgatta volna a lány próbálkozásait. - Nincs gond, nem volt baj semmi. – legyint csak, tökéletesen bemutatva, hogy mindegyikük kezdő abban a nyelvben, amiben érvényesülniük kellene. Hallja, amit kell, bár nem tudná elsőre megmondani, hogy a z akcentus mire utal, viszont, nem is akad le rajta, olyannyira megszokott neki a dolog, miután a nap 24 órájában hallgatja magát. Mondjuk akkor lenne fura, ha csak ő lenne az egyedüli ember, aki ilyesmivel küzd. Valahol örül mégis, hogy nem. A körök lefutása után viszont már olyannyira nem érdekli a nyelv, mint ahogy a többi tényező sem, csak az, hogy megfogdozhat mindent, amihez épp kedve van. Jelen esetben a kés az, és már várja a letolást, hogy hagyja szépen békén, de nem. Úgy néz ki, a lányka is vevő a dologra, másképp nem kezdené el kiszedegetni a késeket, bár, arra nem is gondol, hogy így simán leléphetne a vérbe, itt hagyva őt, de nem, bejött a sejtése, miszerint most kedvére kiszórakozhatja magát. Készségesen hagyja, hogy megragadják, és az előbbi lövő-pozícióba húzzák, és beállítsák úgy, ahogy kell. Kivételesen totál csendben figyeli, ahogy a kés a kezébe kerül, ami valljuk be, elég merész húzás volt a másiktól, de oda se neki. Irányítják jelenleg, de elsőnek ez is nagyon tökéletes, virul is a feje, amikor megemelik a kezét, és a dobásra kerül a sor. Repül a penge, majd megáll, persze, nem olyan szépen, mint ahogy neki, de hát.. neki ez volt az első. Elvesztette a késdobálás-szüzességét! - Woaaaah! – lelkesedik ismét, hol lenézve rá, hol a fára, miközben már fogja is a következő kést, de még nem tesz semmit sem. - Király! Csinálni ezt rég? – érdeklődik, mióta köti le magát így módon, majd, hogy lelkecskéje megnyugodjon, most maga próbálkozik a dologgal. Kéz emel, céloz, és már repül is, csak nem épp olyan lendülettel sikerült, amivel kellene, így a kés karcolja a fát, majd lehull mellé, az avarba. Na nem baj, megvonja a vállát, és már lépked is oda, hogy összeszedje. - Majdnem. – nyugtatja magát, meg hát, na, a karcolás is jó. Neki.
|
|
|
|
|
|
|
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
|
És minden jóra fordul, mindenki megkapta azt, amire várt, amit szeretett volna, és most jön a boldogan élnek, míg el nem fogynak a könyv lapjai. Vagyis.. ez még odább van, mivel nem zárult le ilyen hamar a történet, hiszen hőseink most élnek a kommunikáció szépségeivel. Nem, mintha ő amúgy bárhova is sietni akart, és úgy néz ki, a lányka sem épp rohamtempóban löki neki a szavait, és fut el a dolgára. Persze, ilyenkor már van rá idő, óraközi szünetekben meg nemigen jönnek ide, bár, ő olyankor amúgy is enni szokott, mert az fontos, hogy legyen energiája a nap további részéhez. Ha ezt tudta, ide is hozott volna valamit a zsebében, mert jó az, ha van egy csoki a zsebében, hát még ha kettő. De tisztán emlékszik arra, hogy idefele jövet ette meg azt a felet, amit ott raktározott. Na már mindegy, letesz most a kajáról, és inkább a beszélgetőpartnerére figyel. Felvághatna azzal, hogy kiszótáraz pár szép szavacskát, és felmondja neki, vagy valami iszonyat bonyolult magyar mondatot, de nem lenne úgy az igazi, ha percekig csak a könyvet bújná, a lány meg várhatna a csodára, hogy na mikor bújik már ki belőle. Majd máskor, mással megteszi, amint lesz alkalma. Arra ugyan nem gondol, hogy mit fognak szólni ahhoz a diákok, hogy egy ismeretlen kölök eléjük áll, és a borzalmas kiejtésével egy amúgy rémegyszerű mondókát kezd el szavalni, és még örül a fejének is, hogy alig rontott. Nem, nem készült még erre fel az emberiség, csak őt ez nem fogja érdekelni. Muszáj ilyen módon partizánkodnia néha. Azonban most még mindig itt van, és nemrégiben tárta fel csak a miértet arra, hogy mi okból kell neki ennyi nyelvkönyv. Még szerencse, hogy az iskolai könyvtár gondol a külföldről ideszaladt diákokra, akiknek ilyen gondjuk is lehet, és ilyesféle segítségre szükségük akad. Ha talál valahol egy vendégkönyvet, vagy valami hasonlót, akkor majd beleírja szépen, hogy mennyire örül ennek, és puszit küld az ötletadónak. - Igen. Óóó. Nem szívesen tanul ilyen idő, csak kell. – vonja meg ismét a vállát, miközben beletörődik a dologba ismét, immáron véglegesen. Ha kell, akkor kell, csak épp ő mindig lusta az ilyenekhez. Na mindegy. Lefutva a kötelező köröket, immáron azzal foglalkozhat, ami igazán érdekli jelenleg, amely most igazán felkavarta. A mókus. Egy mókus. Itt, nem az erdőben. Hát mekkora királyság már?! - Tiéd? Ááááá! – kapcsol, hogy nem szökött be, hanem házikedvenc, méghozzá azé, akivel most is kommunikál. Ez persze nem változtat semmin, sőőőt. Még mindig ugyan úgy rajong érte. Mert mókus! - Ez nagyon jó. Király. Te fogni őt kint, vadon? – kérdi pont a lehetetlenebbik verziót, miközben óvatosan nyúl a kisállat felé, mert muszáj megsimogatnia, muszáj hozzáérnie. Mert nagyon puha!
|
|
|
|
|
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
|
A filmekben ezek az ötletek mindig rosszul sülnek el. Főleg, ha kissé belekerül a horrortéma, mert akkor biztos, hogy valami baltás gyilkos szelleme kerül elő, és következik a két órás menekülés, sikítás, hentelés. Nem nagy horror-rajongó, sőt, mondhatni némelyeket még unta is, amikor baráti köre leültette egy elé, hátha megijed. Persze volt, aminél borsódzott a háta, de ezek a kevéske esetek voltak. Azonban most nem egy horror filmet forgatnak körülöttük, így reméli, hogy nem kell majd két órán keresztül menekülniük, és sikítaniuk, miközben valami vadorzó kergeti őket. Na az meg a másik, hogy itt nemigen történhetnek meg olyanok, mint egy fikció szülte világban. Erős is lenne azért.. Az meg a másik, hogy nem is épp a legszakszerűbben végez ilyesmit. Ha kicsit több időt szánt volna ennek, és nem öt perc alatt döntötte volna el, hogy ilyet akar tenni, akkor most nagyobb lenne annak az esélye, hogy tényleg látnak szellemet, vagy legalább is, valamilyen módon kapcsolatba lépne velük – már ha ez valóban lehetséges, és ha nem lenne elég az, hogy a kastélyban is ólálkodik pár. De így leginkább a széllel kiabálhatnak teljes erővel, választ nem kapva. Na mindegy is, jó lesz ez így is, legalább elmondhatják majd, hogy megtették, megpróbálták, és milyen királyok voltak, mert még ki is lógtak. Na ezzel lesznek igazán királyok, a rossztevők körei közt, a tanárok már nemigen örülnének annak, ha visszahallanák, hogy hol is ólálkodtak ahelyett, hogy az igazak álmát aludták volna a puha ágyaikban. Ejnyee.. Azonban, most nem a királyságon van a szó. Julien koncentrál, motyog még egy darabig, majd felszólítja a semmit, hogy feleljen. Nem meglepő, hogy csak a feltámadó szellő által okozott levélsusogást kapja válaszul. Vár azért, még mindig izgul, és a lányka is már, vele szemben, érzi, és egyre jobban mocorog, mert nem bír megülni a fenekén. Sóhajt, mivel türelmetlen azért, és ismét felszólítja anyanyelvén a szellemet, de rájön, hogy lehet, hogy itt csak magyarul értenek a szellemek. Hát ez lehet a hiba! Köhint is, mielőtt megszólalna, és kihúzza magát. - Jelezni, bármely mód, ha itt van valakik! – mondja kicsit hangosabban, bénázva, de hátha.. hátha ez a kulcs. Addig is a lányra pillant, puskázik, mert látja, hogy behunyt szemekkel koncentrál, és így tesz maga is. Félreteszi a felébredő hiperaktivitását, lehunyja a szemeit, és tovább fogva a kezet, csukott szemmel koncentrál és vár, miközben karját ellepi a libabőr. A hűvös megjött, de a szellem már nem.. Még ilyet!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Oh...
