Angliai kirándulás-Kékek

 Már nagyon rég vártam azt a pillanatot. Nemrég, úgy 2-3 hete meghirdették az angliai kirándulást a Levitában. Mindenki nagyon fel volt villanyozva, hogy Angliába megyünk, egy régi elhagyatott kastélyba. Én hamar fel is iratkoztam, hogy megyek. Egy ilyen alkalmat, ahol végre egy kicsit kimozdulhatok, sose hagynék ki. Persze erről a szüleimet is meg kellett kérdeznem. Amit megláttam a hirdetést előkaptam a mobilom, és már tárcsáztam is anyukám. Rögtön mondta, hogy nyugodtam menjek csak rakjak el minden szükséges dolgot. Nem is vártam sokáig. Megkértem az egyik barátomat, hogy szórjon tértágítót az egyik táskámra, és máris mindent bepakoltam a parányi kis táskába. Tettem el rovar-riasztót (nem értem minek, de anyu ragaszkodott hozzá), pulcsi, pár könyv az angliai várakról, és csak úgy Angliáról. Mivel vonattal mentünk elraktam a gyógyszerem, ami a hányás ellen van. Szerencsére nincs benne altató, mint a legtöbben.
Elékezett a nap amikor elindultunk. Gyorsan felkaptam a táskám és a kabátom, és már indultam is az állomásra. Miközben mentem, néztem a tájat, hogy milyen szép amikor már a tavasz kezdődik. A fákon már voltak rügyek, volt bokor ami kivirágzott. Gyönyörű volt.
 Hamar odaértem az állomásra, ahol megpillantottam, a nekem hattal álló Hankát és Iso-t. Gyorsan mögéjük lopakodtam, és hátulról egy gyors mozdulattal hátulról átkaroltam a vállukat.
 - Doktornő! Nővérke! - mondtam nekik nevetve. -Sziasztok!- köszöntöttem őket, a kezemet zsebre vágva. Megérkezett a vonat, én meg gyorsan bevágtam magam a többiekhez.

 - Lesznek szellemek? - kérdeztem a kísérő tanárokat. - De jó! - válaszoltam, és nagyon örültem, hogy hoztam könyvet a szellemekről. Közben kinéztem az ablakon. A táj nagyon gyorsan elsuhant mellettünk.