A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=655966#post655966][b]Rosie N. Fisher - 2017.01.18. 02:43[/b][/url]

Bogolyfalváról tér vissza éppen, ahová engedéllyel jár balettozni. Sok idejébe telt kideríteni, hol lehet egyáltalán táncolni a kívánságok termén kívül, és természetesen valamivel szervezettebb körülmények között, mint amit az egymagában való gyakorlás jelent. Bézs kabátja alól csupán a szürke nadrág látszik ki, meg kényelmes csizmája, vállán táskája benne a dolgaival, nyakában meg vastag fehér sál. A sapkáját már levette, éppen megigazítja tincseit, nehogy kiszökjenek a kontyát összefogó szalag és csatok sokaságának fogságából. Amint hátrasimít szabad kezével minden kósza hajszálat, meglazítja a sálat is nyakában, tekintettel a bejárati csarnokban uralkodó kellemes hőmérsékletre, majd ahogy útnak indul, meg is torpan. Mintha kísértetet látna. Világos bőre még sápadtabb lesz egy fokkal, hogy minden egyes szeplője jobban látszik hirtelen. Szemei elkerekednek, szája kissé megremeg, leheletnyit elnyílnak ajkai, ahogy bámul a fiúra pár lépéssel odébb. Eltelik így pár pillanat, éppen elég idő arra, hogy kínos csend telepedjen közéjük. Ó, pedig hányszor képzelte már el ezt a jelenetet, hogy újra találkoznak, és hány lehetséges kimenetelt tervezett már meg estéken, amikor nehezen aludt el a Griffendél tornyában. Nagyot nyelve igyekszik végül összeszedni minden hidegvérét, és ahelyett, hogy toporzékolna vagy esetleg felpofozná, netán elátkozná, mint ahogy ezt már mind elképzelte, csak tesz egy fél lépést hátra, és végigméri a fiút.
- Nahát... Arlen Leon Loveguard személyesen. Minek köszönhetem ezt a szerencsét? - kérdezi meg fagyos hangon. Semmi közük már egymáshoz, az égvilágon semmi. Bár akkor miért is érzi annyira furcsán magát? Alig észrevehetően rázza meg a fejét, hogy elhessegesse a kétely magvát is. A karriert választotta a fiú, sok boldogságot nekik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=656455#post656455][b]Rosie N. Fisher - 2017.01.20. 18:28[/b][/url]

Nem hitte volna, hogy éppen itt találkoznak, most mégis itt ácsorognak egymással szemben. Egy része szeretne a nyakába ugrani, elfelejtve minden rosszat, mindent, ami annyiszor megríkatta - bár ezt be nem vallaná sosem -, a büszkesége azonban nem engedi. Megsértette a fiú, nagyon is, amikor közölte, hogy a zene fontosabb, mint ő. Ez készteti arra, hogy hűvös, már szinte fagyos nyugalmat erőltessen magára, és úgy mérje végig. A csudába, hogy mindig olyan jól néz ki, talán még jobban is, mint másfél éve, mert kezdenek lekopni arcáról a kamaszos vonások. Kissé meg is szédíti hirtelen ez a felismerés, de nem fog bedőlni ennek a varázsnak. Ó nem. Ő, aki balettozik, és úgy táncol, hogy mindene fáj, de még úgy is képes kecses maradni, őt nem veszi le a lábáról Mr. Csapjunkahúrokközé, bármilyen jól is néz ki.
- Oh - szalad ki száján egy meglepett hang, de gyorsan félresöpri azt az odavetett félmondatot. Azt Arlen csak hiszi. Felszegi az állát, és alig észrevehetően megvonja a vállát.
- Itt tanulok. Tán csak nem tilos? - veti oda a kérdést enyhén csípősen. Őt csak ne kérjék számon, mit is keres itt. Ott keres akármit, ahol éppen jólesik, Arlennek ahhoz semmi köze. Az égvilágon semmi. Szája széle azért megremeg, miközben győzködi magát erről, majd úgy dönt, inkább itt is hagyja az egészet.
- Ha megbocsátasz, dolgom van - szólal meg, és már indul is, hogy elsuhanva a másik mellett magára hagyja őt. Ez ma nem igazán hiányzott.