BK Fórum - Bejárati csarnok

Anyuka <3
előzmény a kapuban

- Dehogynem, csak azt hittem ez egyértelmű...
Még csak nem is túlzok, tényleg az a furcsa, ha nem akad ki valamim, nem vág le egy hisztit, és nem akarja irányítani a dolgokat. Akkor baj van, méghozzá nem is kicsi.
A lelkesedés részemről nem olyan furcsa, mint minden más itt, jelen pillanatban nekem, de nagyon megnyugtat, hogy elviekben nincs akadálya annak, hogy nézzünk együtt házat, méghozzá hamar, amennyire lehet. Van talán valami különlegessége ennek az egésznek, a háznak? Igazából nem tudom, de olyan jó lesz együtt lakni, lent a faluban, csak mi. Már csak Vivi kellene, úgy lenne perfect, de majd talán az a nap is eljön egyszer.
- Problémásabbak?.. hát akkor elég sokat változott a suli...
Ez csak egyszerű megállapítás, de a navinében ilyen, hogy problémásabbak... Valahogy róluk nem igazán tudom elképzelni, hogy egy icike-picikét is nehéz legyen velük bánni, vagy a viselkedésükkel lenne baj. Nem olyanok, legalábbis szerintem, de ez a három év azért látszik, hogy mindenhol, minden tekintetben meghozta a hatását.
- Jééé... A tárgyaik maradtak?
Értem ezalatt az önismeretet meg a SVK-t természetesen. Én igazából szerettem mindet, amit csak itt tanítottak, úgy összességében, de az idő nem áll meg, és ahogy Anyu tovább mesél, először arról, hogy kik maradtak elmosolyodom, azaz inkább egy fülig erő vigyor húzódik képemre, merthogy elképesztően örülök neki, hogy ők még itt vannak. A változások sem maradhatnak el amúgy, és már rögtön a szellemtan megfog, már hogy aki tanítja, majd a LLG-nél első gondolatom megint Vivi, azaz inkább hogy mennyire szereti, de gondolataimat rögtön el is terelem, ahogy bambulok egy cseppet a semmiben, jegyezve az utat meg a tájat, és kizökkent az az információ, ami most már a buksimig is eljut tisztán, hogy nincs mágiatörténet.
- Hogy miiiiii?
A végét már egész magas hangon mondom, fel is emelve cseppet, végül is azért engem meghökkent a hír, és még ha olyan hisztit nem is vágok itt le, mint ikrem, véleményem nekem is van.
- Huuh, most így hirtelen fogalmam sincs... Nem tudom, akármit.. Még átgondolom...
Nem tudok normálisan gondolkodni se, eléggé elvakít most, hogy itt nem tanítják a kedvencem, nincs tanár, nincs tárgy, jesszus... Kibírom-e, most ez a kérdés, de csak magam felé. Most akkor teljesen más lesz minden? Na jó, le kéne nyugodni, nyugi van, oké... Közben viszont elérünk a szép nagy ajtóig, a bejáratig, ami megint csak új irányba tereli a gondolataimat, vagyis hogy itt vagyok... Nosztalgikus érzés, de azt se mondhatom, hogy csak kicsit, és nagy-nagy boldogsággal megtelve próbálkozok az ajtó kinyitásával, azaz nekidőlök, és majdnem be is esek, de azért jók a reflexeim és ez nem történik meg. Remélhetőleg Anyu is bejön mögöttem minden probléma nélkül, de én addig még teszek pár lépést a csarnokban előre.
- Ömm.. most merre?
Hiába is, nem tudom merre kell menni innen az irodájához, de mint korábban kiderült nem is oda megyünk, hanem a házvezetőmhöz, az meg nekem már ténylegesen error, merre lehet. Neki viszont tudnia kell, és meg is mondhatná, mert tudni szeretném, és akkor ez van, tudni is fogom, előbb vagy utóbb.