A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=399600#post399600][b]Brandon Norrey - 2014.10.06. 18:53[/b][/url]

Szemem kinyitom, reggel van. Megdörzsölöm a szemem, majd átfordulok a másik oldalamra.
Az első két napon semmit nem akartam csinálni, még élni sem, de most legalább mozgok, és hajlandó vagyok magamtól enni. Az az átkozott függöny nem lett elhúzva, így viszonylag korán keltem. Annak ellenére, hogy a kastély nyugati szárnyában fekszem éppen. Az ablakot nemrég nyithatták ki, mivel nincs teljesen hűvös, épp kezd csökkenni a hőmérséklet. Remélem, ezen változtat majd a felkelő nap. Beszűrődik a madárcsicsergés…. Legalábbis gondolom. A legfontosabb érzékszervem elveszítése depresszióba üldözött, amit csak az olvasással tudok legyőzni. Cat pár napja behozta nekem a hangszereimet, köztük Nannerlt is, de most sem merek hozzányúlni azok után, ami történt. Azt írta nekem, hogy szívesen marad, és beszélget velem, de én elhajtottam, mivel mindenhogy a hiányosságomra emlékeztet. Felülök az ágyban, megmozgatom a végtagjaimat és előveszem legújabb könyvszerzeményemet. Könyv címe: A négy elem urai I. – Levegő. Nem csoda, hogy elkezdett foglalkoztatni ez a könyv, miután eddig rejtőző erőm megmutatta magát.
Végighúzom az ujjam a könyv gerincén, amint egy félbevágott üveggömb található, melyben tejszínű füst kavarog. sok szabadidőm van, sokat is olvasok. Ennek legalább nincs hangja, amire figyelni kéne.
„1998. március 24-én egy varázslók lakta amerikai kisvárosban George Balin a valaha élt legerősebb elemi mágus elvesztette uralmát mind a négy eleme felett. A pusztítás mértéke elképzelhetetlen lett volna, ha Balin úr nem a világ legtapasztaltabb és legidősebb elementalistája. ”
Érdekes részhez érkezek, igyekszem kizárni a külvilágot a fejemből. Hallani nem hallom őket, szemeimet pedig lekötik a betűk világa.
„Balin úr mindig is nagy hangsúlyt fektetett a fiatal elementalisták tanítására, és sosem küldött el egyikünket sem olyan kifogással, hogy nincs ideje ránk. Sosem bocsátotta volna meg magának, ha valamelyikünket megsértett volna az elemével, de tudta, hogy, ha nem akarja lerombolni a fél kontinenst, szüksége van a segítségünkre, mert hát kire számíthatna egy a négy elem urai közül, ha nem a többire?”
A legérdekesebb az, hogy a történet írója tanította nekem az elemi mágia elveit tavaly. Ami a vízzel és velem történt…. felkavart. Korántsem békéltem meg a helyzettel, azzal hogy mi vagyok, és rengeteg sötét folt is tátong a történetben. Biztos, hogy én tettem, ami történt? Lábammal lerúgom magamról a takarót, A könyv szintén az ágy végében landol. Hasamra fordulok, és beleüvöltök a takaróba. Nem tudom milyen hangosan, csak beleadom minden erőmet, hátha elfelejteti velem a történteket. De semmi, mintha semmi nem történt volna.
Néma vagyok a történtek óta. Az üvöltésen és a szokásos alvás előtti síráson kívül nem adok ki semmilyen hangot szándékosan. A szájról olvasást is gyakolrom, amikor van rá alkalmam. Akik bejönnek meglátogatni rendszerint először, kimondják, amit leírnak így látom, hogy képzik a szavakat. Lassan haladok, de biztosan.
Balra nézek, ott van az a bizonyos kupa, amiből ittam, most félig van töltve. Mellette tinta, és penna, és egy kis letörölhető tábla, amihez egy krétát kötöztek.
Meddig leszek még itt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=399980#post399980][b]Brandon Norrey - 2014.10.07. 15:19[/b][/url]

Merkovszky Ádám

Átváltok alapfokozatra, ilyenkor mindig az ablakon bámulok ki.
Teljes testemmel fordultam a jól ismert látvány felé. Valaki megérinti hátulról a vállamat. Az ilyenekre nem lehet felkészülni, most is megrezzenek ennek hatására. Már látta a reakciómat az érintésére, nem játszhatom el, hogy nem vettem észre, pedig őszintén ez minden vágyam. Biztos Cat az… Nem, ő nem így szokta. Akkor a gyógyító? Lehet, hogy visszaenged a szobámba? Ezzel a gondolattal vezérelve hátrafordulok, de nem azt látom, akit szerettem volna.
Pontosítsunk, ő is rajta volt a listán az aláírás miatt. Azzal még vártam, először tudni akartam, miért is jött. Számítottam rá, de mondjuk a kiengedésem után, hogy ne itt kelljen elbeszélgetnünk. Nyilván nem csak engem feszélyez ez a hely.
Rámutat a táblámra. Most szorult helyzet van. Nem akartam beszélni süketen, ki tudja, hogyan ejtem ki a szavakat. Megrázom röviden a fejemet, majd magamhoz veszem a táblát, és ráírom:
- „Nem szeretnék ebben az állapotban beszélni, gondolom máshogy is meg tudja oldani.” Megmutatom neki a feliratot, mire ő is elkezd írni, számomra igencsak szokatlan módon. Az éterben hirtelen vízcseppek sokasága tűnik fel, amik betűkké formázódtak, így alkotva szavakat, és abból mondatokat.
„ Szia! Merkovszky Ádám vagyok, az iskola elemi mágiát oktató tanára, bár úgy emlékszem, hogy te már jártál az órámra, így ezt talán felesleges is volt közölnöm. „
Akárkiről is van szó, nem vagyok épp kedves hangulatban. Újra megfogom a krétát, és körmölni kezdem a sajátos, dőlt betűimet. A nyelvem hegye kicsit ki is lóg a számból a nagy koncentrálásnak köszönhetően.
- Valóban nem volt szükséges közölni. És ha megengedi, a könyvében sokkal határozottabbnak tűnt.
Megeresztek egy álmosolyt, majd előrehajolok, és a gyűrött takaró alól kihalászom a könyvet.
Megfogom az asztalomon lévő pennát, gyorsan a tintába mártom, majd a könyv első oldala felé rakva oda tartom neki. Miután ezzel megvagyunk, folytatta az előadást.
„ Gondolom már észrevetted, hogy van érzéked az elemi mágiához, vagy legalábbis érzékeltél furcsa dolgokat magaddal és a vízzel kapcsolatban”
Dover.
A nagyszüleim háza Doverben volt, ahol mindig is vonzott a hatalmas tenger morajlása. De ez egy hosszabb történet, majd később megosztom vele részletesen.
Szorosan fogom a krétát, és olyan gyorsan próbálok írni, hogy kettétörik a kezemben. Leteszem ölembe a letört végét, és ezt írom.
- Igen, tapasztaltam, de inkább csak a tengernél. Gondolom a nagy mennyiség miatt. … Megreparozná a krétát?
Hydromágus. Olyan álombéli, valóban az lennék? Mondjuk a karma most is alkotott, elvette a hallásom, de adott egy hihetetlen erőt. Csak ebben az esetben nem tudok választani.
- Hydromágus. – folytatni akartam a mondatot, de nem jutott eszembe semmi. A krétával kopogtattam a táblán, hátha eszembe jut valami. – A gyakorlati képzés mit takar? Milyen gyakran lehetséges?
Mint azt észre lehet venni, be akarom tölteni a zenével eltűnt időt, ami most fekete foltként virít a szívemben, és az agyamban is. Eddig nehéz volt olyanra gondolnom, ami ne kacsolódott volna a hangokhoz. Látom, valamin nagyon erőlködik, ezért írásban emlékeztetem.
- Nyugodtan mondja ki amit akar, nem hallom. Nagyon meglátszott az előbb.
Ez is egy képesség lenne? Kiismerni az emberek érzéseit? Elkönyvelem annak, hogy beletrafáltam, és most mindent képességnek titulálok.
A következő kérésére nem válaszolok, csak teszem, amit kell. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=428651#post428651][b]Brandon Norrey - 2014.11.30. 15:42[/b][/url]

Bah, olyan bunkó vagyok! Lábujjaimat behajlítom a takaró alatt, hogy elterelje a figyelmemet a beszólásomtól. Régen volt erre kifogásom, beszéltem. De azért leírás közben elgondolkozhattam volna rajta, hogyan kéne beszélnem a jövendőbeli tanárommal. Ő aláírja a könyvem, szemem átsuhan átvételkor a szavakon, de sietve elteszem, és tovább olvasom. Érdekes érzésem van a képességemmel kapcsolatban. Olyan, mintha nem lenne vele minden rendben, mint amikor valamilyen tárgyból az embernek hibás van. Az olvastam, hogy rengetegen először megrémülnek az erejüktől, van, aki próbálja elfojtani. De valami mintha ellentétesen működne nálam. A lelkemet magához hívja a víz, akár a tengereket a part… Bár az a holdtól van. Mindegy, szóval erős a kötődésem a vízzel, ez cáfolhatatlan. Ujjaim, amikkel a puha matracon támaszkodom belemélyednek a szövetbe, ahogy elolvasom, a legnagyobb hydromágusok a tenger mellett tanulnak. Izgatottan bólogatok az elmondottakra, majd elkezdek írni a megjavított krétával.
„Lenne egy kérdésem. Azt olvastam, hogy a víz nem árthat rám. – ezt gyorsan letörlöm, és kijavítom. – a hydromágusokra. Akkor, ha egy hegy tetejéről a vízbe ugrok nem lesz semmi bajom? Ha lemerülök a Mariana árok legmélyére, nem fog összeroppantani a víznyomás? Ha tengervizet iszok, nem halok bele? Ez egy kicsit hihetetlennek tűnik számomra, akármennyire is tanultam eddig a tárgyat, csak elméletként fogtam fel.” megrázom a kezem, hogy a bele álló görcsöt eltüntessem. Sosem szerettem krétával írni. Morcosan törlöm bele kezem egy kendőbe, ami összegyűrve az ágyam melletti asztalon hever. Próbálok kedves lenni hozzá, és úgy látom hat.
„Az igazság az, hogy napi négy órát gyakoroltam a zenét. Jól sejtem, hogy nem lehet ezt az űrt kitölteni teljesen az elemi mágiával? Vagy tud nekem ennyi feladatot adni, amit meg is tudok oldani?” Írás után odatartom neki. Figyelem, ahogy a homlokát enyhén ráncolja olvasás közben. Mostantól igyekszem nagyobb betűkkel írni. Létrehoz kitartott tenyereimhez egy vízgömböt. Félve hozzáérintem ujjaimat, s mintha reagálna rá, apró fodrozódások indulnak körbe a felszínen. Lassan lüktetni kezd a folyadék. Tátott szájjal csodálom a jelenetet.
- Mintha élne. – most nem írom, lefeledkezem magamról, és mintha az ökölnyi vízlabdának suttognám volna az egészet. Elkezd vibrálni az egész. Egy kissé megijedek a dologtól, hiszen magára a hangra emlékeztet az egész. Elkapom a kezem, mintha tűzforróvá válna az egész. A pillanatnyi rémületem a vízen is megmutatkozik, ugyanis egy szívdobbanásnyi ideig másfélszeresére növekedik, de szerencsére nem tovább, hiszen tapasztalt tanárom uralja a helyzetet. Magamra nézek, nagyot sóhajtok, majd újra hozzáérek. Érzem a hullámokat, de már nem rettegek tőlük.
A víz mostantól hozzám tartozik, nem szabad megrémülnöm tőle semmiképpen.