A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=207370#post207370][b]Axel S. Sjölander - 2013.12.01. 16:11[/b][/url]

Rellon-Navine meccs után.

Igazán gyönyörű volt ez az első mérkőzés, még jó, hogy nem ment pontokra - bár lehet, éppen az akadályozta volna meg, hogy mérkőzés végéig kibírják anélkül, hogy egymásnak esnének. Igaz, a mi lett volna ha- típusú kérdések mindig is fölöslegesek, az eredmény már úgyis megvan, láthatóan nagy a túlnépesedés a betegszobán. Talán még viccesen is hatna, ha nem került volna ide néhány szép kis sérüléssel, például egy törött térddel. Nem gondolta, hogy élete első hivatalos keretek között véget érő mérkőzése így fog véget érni, egy gyengélkedői ágyon, és még az sem kizárt, hogy eltiltják azok után, hogy szabálytalankodásra adta a fejét, és még csak nem is holmi enyhe, elnézhető formában. Erre a szülei nem lesznek büszkék, ha eljut hozzájuk, Chris pedig... abba jobb, ha bele se gondol. Vajon a seprű túlélte ezt az egészet? Valahol útközben kiesett pár mozzanat a nagy egészből, mintha csak egy puzzle darabjait próbálná összerakni. Nem emlékszik, hogy nekiment-e végül a terelőnek, vagy előbb csapták le netán ütővel, ez a rész teljesen kiesett, csak az biztos, hogy a gyengélkedőn van éppen és a plafont bámulja, közben meg eljut a fülébe néhány félmondat a többiektől. Néhány hang ismerősen cseng, de nem tudná megmondani, honnan. Káosz van az agyában amúgy is, és most mintha minden egyes mondat ráadásnak még egy-egy késszúrás lenne, úgy hasít az elméjébe, vagy talán a fülét zavarná az egész? Megpróbálja inkább lehunyni a szemét és nagy levegőt véve kizárni ezt az egészet. Most legszívesebben hátat fordítana az egésznek, és jó lenne magzatpózban eltűnni a takaró alatt, de amint megpróbálja, fel is szisszen. Nem éppen tűnik kivitelezhetőnek a terv, úgyhogy marad a hátán, és inkább nem akar azon gondolkodni, hogy mekkora hülyeséget csinált, meg de jó lenne, ha lenne itt vele valaki. Szép csendben azt kezdi számolni inkább magában, hány nap van még karácsonyig, mikor mehet végre haza - már persze, ha nem csinált akkora marhaságot, hogy már most hazaküldjék netán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=212125#post212125][b]Axel Sebastian Sjölander - 2013.12.10. 21:21[/b][/url]

Rellon-Navine meccs után - Elliot (na meg a többiek)

Lassan kitisztul a kép, abban meg határozottan biztos, hogy ez még nem a mennyország. csak a gyengélkedő kviddicsjátékosokkal, meg ahogy hallja, látogatókkal tele. Az első agyába ötlő gondolat máris az, hogy mekkora egy hülyeséget csinált, mert tudja, hogyne tudná, hogy azt az egészet nem kellett volna, az eredmény magáért beszél. Az oldalra fordulás is túl soknak tűnik, így marad a hátán, és töprengene tovább is azon, hogy de jó lenne, ha most itt lenne valaki, még akkor is, ha netán el kell viselni, hogy leordítják a fejét, amikor kiderül, hogy csak ő hitte azt, hogy egyedül van. A hangra először meglepetten pislog - valamiért hamarabb számított arra, hogy Runa lesz itt és sírva fogja elhordani mindennek, mint Elliot jelenlétére - majd hiába hallja, hogy bizony a fiú is mérges, nem lehet ezt nem hallani a hangján, felé pislog és megpróbál elvigyorodni, mintha semmi baja sem lenne. Az az ajakgörbület persze inkább hasonlít fájdalmas grimaszra, de ez már annyira nem is fontos.
- Kamikaze? Akkor aligha lennék itt. - jelenti ki, elvégre mégse öngyilkos merénylő, vagy mifene. A hangja még őt is meglepi, amilyen rekedt, meg is köszörüli a torkát, majd ismét Elliotra emeli a szemeit, főleg, ha már közelebb húzódott a fiú. Hirtelen, talán kissé, sőt inkább nagyon meggondolatlan módon még a kezét is kinyújtja, aztán amikor rájön, szusszant egyet és inkább megpróbál rátámaszkodva valamivel feljebb araszolni, hogy jobban lássa, ne csak a szeme sarkából. Fogait összeszorítva erőlködik kicsit, aztán pár centi után már megfelelőnek ítéli az elhelyezkedését, vesz egy nagy levegőt, kifújja, aztán ismét köszörül egyet a torkán és megszólal, ha már kérdezték.
- Nem ez a hetedik menny, de túlélem. Kicsit elvágták a szalagot... nyertünk? - kérdezi a végén, nem akar nyivákolni arról, hogy hol fáj és mennyire, mert az milyen lenne már? Pont Elliot előtt tűnni fel úgy, mintha ennyit se bírna elviselni? Az teljesen kizárt, és ha nem különösebben mocorog, amúgy is viszonylag jól elviselhető ez az egész állapot. Közben megpróbál körülnézni, ki van még itt, de a közelében nem látja a másik terelőt.
- A terelő... egyben marad? - kérdezi végül, mivel úgy ítéli, kár nézelődnie, a szomszédos ágyig lát csak, így inkább rákérdez. Maradandó sérülést nem akart volna azért okozni, bár lelki traumát lehet, hogy sikerült kiváltani, ki tudja.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=213105#post213105][b]Axel Sebastian Sjölander - 2013.12.12. 16:37[/b][/url]

A meccs után - Elliot, majd Luca, meg a többiek.

Megpróbálja összeszedni magát. Talán teljesen más lenne a helyzet, és fájdalomcsillapítóért nyavalyogna kitartóan éppen, vagy valami hasonló elfoglaltsága lenne, de mivel Elliot van itt, most még fogcsikorgatva is azt igyekszik mutatni, hogy nincs komolyabb baja. Nincs a fenét, elég hülye volt ahhoz, hogy magának is szerezzen, de legalább biztosra ment, mert ha már két hajtóval maradt a Rellon, csak ne szedje le a többit egy túlbuzgó terelő sem.
- Örülök. Tényleg. Attól viszont... nem lesz jobb... semmi... hogy... morogsz. - jelenti ki nagyon okos fejet vágva mellé, csak a hangja rekedt még mindig, és azért a mondat tagolásán hallani, hogy nem megy ez olyan könnyen, mint szeretné. Könnyebb lenne megszámolni, hol nem fáj éppen, már ha egyáltalán van olyan porcikája, de hősiesen tűri az egészet. Egyelőre. Közben feljebb is tornázza magát pár centivel nagy nehezen, és ismét valami grimaszba torkolló vigyorra futja csak, de legalább próbálkozik, ha már lököttnek nevezik. Jó jel, legalábbis úgy értelmezi, hogy mégse színtiszta harag az, amihez most szerencséje van. Ha barátként is, de számít Elliotnak,  arra már annyira nem is figyel, hogy mi a válasz a terelőt illetően, ettől a konklúziótól ugyanis még a szívritmuszavar is beáll hirtelenjében nála, bár persze az is rásegít, hogy gyakorlatilag megfogja a kezét a fiú. Hirtelen megszólalni is elfelejt, csak a fejét igyekszik megrázni, amitől máris csúnyán nyilall a kulcscsontjába, fene tudja hogy mozdul, a következő pillanatban pedig arra eszmél, hogy pofon vágják. Bár nem ilyen téren igyekszik a szókincsét gyarapítani, azért az angol hasonlóság alapján nem kell nagy ész hozzá, hogy rájöjjön, minek is nevezték. Nyel egy nagyot, miután már muszáj volt a nyelvébe harapni, hogy ne nyögjön fel a pofon eredményeként - fájt az is, aztán ismét nyugalmat próbál magára erőltetni, amennyire csak sikerül.
- Oh, a másik szuper...hős. Ugye tudod... hogy az idióta alap...vetően különlegest jelent? ... Bóknak fogom ... venni. - jegyzi meg, angolul, mert az önkifejezés úgy könnyebb továbbra is, hiába tanulja szorgosan a magyart. Kezdi zavarni ez a nagy lelkesedés, nehezen ugyan, de maga elé emeli a kezét, aminek az lesz az eredménye, hogy még a párnával való találkozástól is felszisszen. Ráeshetett a csuklójára ebből ítélve, de nem emlékszik a részletekre. Még jó, hogy Elliot félrehúzza a lányt, mert nem biztos, hogy egyébként sokáig bírná, hogy ne kezdjen ő is valami bájitalért könyörögni, amitől egy fokkal is jobb lesz.
- Most mész és... sorra felpofozol... minden rellonos játékost,... vagy csak én érdemeltem ki... ezt a figyelmességet? - nem bírja nem megkérdezni, egyébként is ez szokott lenni az ő nagy baja, hogy mindent megjegyez és megkérdez, szóval lehet mindjárt számíthat még egy pofonra, vagy többre, ki tudja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=286005#post286005][b]Axel Sebastian Macisajt Sjölander - 2014.05.02. 02:06[/b][/url]

Leo, meg a többiek
Levita-Rellon meccs után

Ez a meccs valamin fenomenálisan rövid volt. Mit csináltak, mit nem, az emberek az előző meccsen kivitelezett kaszabolás mellőzésével is hullottak, mint a legyek. Bele sem mer gondolni, mit lett volna, ha tovább tart a meccs és netán bevadulnak. Azért tőlük is csúnyán landolt Mihael, miután eltalálta az a gurkó, Leo megúszta egy lábsérüléssel, bár jobban járt volna, ha ezt sem sikerül összeszedni. Az út a gyengélkedőre már ismerős volt szerencsére, vagy nem, a lényeg, hogy segített elbicegni idáig a csapattársának, ha már kivételesen megúszta a vasgolyóval való találkozás nélkül azt a rövidke időt. Először felhúzta magát azon, hogy feléig se jutottak az egésznek, de séta közben idáig aztán mégis megnyugodott. Elveszítette a jelentőségét az egész, majd legfeljebb újrajátsszák, vagy ki tudja. Ha nem, akkor ott lesz a következő meghirdetett mérkőzés a navine ellene, aztán meg az eridon következik, a köztes idő megspékelve jóféle edzésekkel, ahogy azt csak David tudja levezetni, úgyhogy nem fognak unatkozni egy cseppet sem, még ha most bosszantó is, hogy ennek ilyen gyorsan vége lett. A betegszoba sem a kedvenc helye egyébként, rossz emlékeket idéz, de azért most nem fogja azt mondani Leonak, hogy na a sarokról már tessék beugrálni fél lábon, mert neki meg semmi kedve betenni oda újra a lábát, ha nem muszáj. Segít addig eljutni, majd egyelőre letelepedik a legközelebbi üres ágyra felmérni a terepet legalább, átlátni, ki sérült meg. Nem is volt akkora pusztítás, mint múltkor. Most mégis egyszerűbb a sérülteket összeszámolni, mint azt, hogy ki maradt talpon egyáltalán. Az az ágy például üres, ahová akkor őt tették. Hirtelen eszébe jut, hogy Luca nekiment, Runa meg ott hüppögött minden második délután, bánatában meg haragjában egyszerre, hogy milyen hülye is volt, ő meg hiába mondogatta, hogy nem fordul többet elő - ha nem szentesíti éppen a cél - és rendbe fog jönni. Rendbe is jött, ami azt illeti, és fogalma sincs, mit csinált pontosan a gyógyító, de már se a csuklója, se a térde nem fáj azóta, még időváltozásra sem. Nagyszerű. Na de megnézegeti még, kivel mi van, mindezt úgy három perc leforgása alatt, aztán visszafordul csapattársa felé.
- Ahhoz képest, hogy mi voltunk pályán, meglehetősen kevés a sérült. Nem volt semmi azért, hogy fent maradtál sérülten is. Nagyon fáj? - érdeklődik barátságosan, végtére is csapaton belül a legkevésbé sem eszik egymást, talán ennek, na meg a szobatársi viszonynak köszönhetően már Mihaellel is viszonylag jól megvannak egymás mellett, az újabb kollegiális kapcsolat csomó téren már csak ráadás, de jó, hogy egyikük se akarja eltenni a másikat az útból semmilyen módon. A lábsérülésekre visszatérve meg úgy egyébként annyi tapasztalata van, hogy amikor a térdét az a gurkó széttörte, biztosabbnak látta levinni a terelőt, mint fent maradni, mert a fájdalomtól még a seprűn maradni is nehezére esett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=289646#post289646][b]Axel Sebastian Macisajt Sjölander - 2014.05.09. 01:01[/b][/url]

Leo meg a többiek
bár a periférikus látás kezd megszűnni

Segít ő, hogyne segítene, ha már arra van szükség, aztán beérve a gyengélkedőbe nem menekül azonnal. Kivételesen még csak tömegnyomor sincs, bár ez szokatlannak tűnik egy Rellonnal folytatott meccs után, így meg is jegyzi hangosan. Végeredményben, ha már kivívott a csapat magának egy kis hírnevet, tarthatnák hozzá magukat, a Falmouth Falcons sincs kitiltva még sehonnan, elvégre a felhozatalt színesítik, éppen, mint itt a zöldek. Még a végén mindenki megunná, ha csupa szépen lejátszott meccset látna csak, na meg így garantáltan megtanulják értékelni a tiszta játékot is. Mindenben van valami kis jó, az tagadhatatlan tény. Bólogat is beleegyező hümmögést hallatva Leo megjegyzésére, bár kétsége sincs afelől, hogy esetleges visszavágó során nem mulasztják el pótolni ezt a kihagyást, vagy ha ott nem, hát a következő meccsen alakítanak majd nagyot. Elvigyorodik azért a folytatásra, és kissé hitetlenkedve pislog a fiúra, még a szemöldökét is megemeli kérdőn, miközben végignéz rajta.
- Egyezzünk meg, nem tűnsz vadállatnak, de ez a hozzáállás tetszik. Nagyon is. - jelenti ki határozottan, elismerően vigyorogva, mert tényleg értékeli a kitartást, aztán arra is rákérdez, mi a helyzet azzal a sérüléssel. Puszta figyelmesség csapattársi mivoltából adódóan, mert kinek nem esik jól, ha afelől érdeklődnek, hogy egyben van-e még.
- Ühümm. Hát... még jó, hogy van egy gyógyítónk, aki valószínűleg seperc alatt helyreteszi egy kis mágia segítségével, aztán holnap, de legkésőbb holnapután már ott szaladsz te is velünk körbe a pályán edzésen. - válaszolja biztató vigyor kíséretében, majd kénytelen megsúrolni a tarkóját, mert icipicit mintha belenyilallt volna. Lehet, hogy csak rosszat mozdult volna, ahogy éppen Leo felé fordult még egy fél centivel odébb mozdulva? Megeshet. Mindjárt el is múlik, miközben ő meg már elgondolkodva vakargatja haja tövét, gondolkodást elősegítendő, mert máris azóta töpreng, hogy milyen érdekes ember ez a Leo, a szó pozitív értelmében, magyarán az a fajta, akit egyre inkább érdemesnek talál egy közelebbi ismeretség kialakítására. Megrázza kissé a fejét, mint aki most tér vissza egy másik dimenzióból, és való igaz, kicsit hosszan rajta felejtette a tekintetét csapattársán, aztán eljut az agyáig a kérdés is. Kissé elveszve bámul maga elé egy fél pillanatig azért, amíg az értelmét is felfogja, majd elvigyorodik újra és megvonja a vállát.
- Ja... hát én rendben vagyok. Nem kell félteni, bevittem volna a lelátóba azt a gurkót épp, ha sikerül, csak valami furcsaság volt az egészben, mert felszívódott egyik pillanatról a másikra. Ilyet se láttam még, de legfeljebb rákérdezek Davidnél. Vagy nem tudom... mindegy is. - közli lazán, és nem is nagyon érdekli most a téma, az a gondolat viszont sokkal jobban mozgatja az agysejtjeit, hogy hogyan is érhetné el, hogy kevésbé népes környezetben, kevesebb hallgatózó fül és figyelő szem kereszttüzében is tudjon esetleg beszélgetni a fiúval. Nem tűnik nagyon rossz ötletnek perpillanat, sőt.
- Viszont... te, Leo, azt hallottam, bestiakutató leszel. Mennyire érdekelnek a sárkányok? Van egy mini sróforrúm... ha esetleg érdekel közelebbről... meg igazából kíváncsi is lennék valaki véleményére, aki többet ért hozzájuk nálam... - ja persze, Axel, el is hiszi majd Leo, hogy csak a véleménye érdekel, miután még rá is kacsintasz itt. Arra sem ártana gondolni, hogy még legalább egy csapatra való ember itt tolong közben, de hol van már a józan ész éppen. Természetesen a tudás hatalom, képben van vele, hogy nem abszolút esélytelen, hogy Leo ne kapjon frászt ettől és meneküljön fejvesztve még sérült lábbal is, bár ez is benne van a pakliban, de csak kiderül hamarosan, mi erről az ötletről, meg persze a mögöttes tartalomról - már ha sikerült ugye azt is átadni - a fiúnak, addig is ő elvan a szomszédos ágyon ücsörögve, lassan már majdnem feltűnően nézi a fiút.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=292660#post292660][b]Axel Sebastian Macisajt Sjölander - 2014.05.13. 20:15[/b][/url]

főleg Leo

Őt annyira nem zavarja a gyengélkedőhöz társuló megszokott szag, kezdettől fogva érzi, aztán egy idő után úgyis hozzászokik az ember, és már nem figyel rá, de különben is ebben a percben sokkal inkább leköti a figyelmét az, hogy Leo-val társalog.
- Csak kiválasztottak érdemlik ki azt, hogy nekik ugorj? - vigyorog a kapott válaszon, Leo tényleg nem tűnik annak az embernek, aki csak arra vár, hogy oka legyen valakit a földbe döngölni, pedig már több, mint egy éve csapattársak, szóval ha így lenne, eddig csak feltűnt volna. Száját kissé elhúzva bólint rá viszont arra a megállapításra, hogy a gurkó nem válogat, tapasztalta sajnos ő is, hogy milyen ádáz természetűek ezek a nyomoronc vasgolyók, a sántikálós ötletre meg vigyorog egy sort elismerően, nem is annyira rossz ötlet, neki meg se fordult legutóbb a fejében, hogy a térdére hivatkozva kihagyjon pár kört, bár akkoriban lehet, jól jött volna, megelőzendő a tüdővészesekével felérő köhögési és fulladási rohamokat; mostanra meg már szerencsére többé-kevésbé sikerült beleverni a helyes légzéstechnikát. Közben csak még szélesebb lesz a vigyora arra, hogy cseles ötlet volt a lelátó becélzása.
- Kár, hogy nem jött össze, pedig direkt a szurkolótáborukat vettem célba, hogy na majd egy kis ajándék a lelkes rajongóknak - jegyzi meg, mert ha kviddics, akkor az még nála is véresen komoly, meg is csinálta volna a manővert, ha nem szívódik fel a gurkó, aztán meg a meccset is hamar lefújták, pedig igazán élvezte volna azt a jelenetet végignézni. Na de majd legközelebb, most valahogy Leo különben is érdekesebb.
- Fogalmam sincs... arra vannak ötleteim, kinek érdeke laposra verni minket, de na, ujjal mutogatni nem érdemes, úgyis tudjuk, hogy a pályán gyakorlatilag senki se szeret - von vállat, lassan már végképp jelentéktelennek tűnik az egész gurkó-ügy, főleg, hogy nem kapta el őt, akárki is nyúlt hozzá. Leo-n viszont végignéz ismételten, eddig valahogy sose figyelt fel rá különösebben, fene tudja, most mi történt, elvégre még Elliot is ott van neki, bár most, hogy éppen odavan melodimágiára, vagy ki tudja merre, mert számon sose kéri, mit csinál... na most így inkább az köti le a figyelmét, aki az orra előtt van, az pedig nem más, mint Leo. Már jó ideje nem titok előtte, hogy a csapattársával majdhogynem ugyanazt a tábort erősítik, meg újabban még róla is kering egy-két ilyen felében igaz pletykaféleség, úgyhogy annyira talán nem ad meglepetésre okot a folytatás sem senkinek. Vagy igen? Na persze, a többiek véleménye nem is érdekli, az viszont annál inkább, hogy Leo veszi-e a lapot.
- Mi enne meg? Azt hiszem, te is vagy azért elég zöld ahhoz, hogy te eszed meg előbb azt a bestiát, ami vacsorának néz - vigyorog már megint, majd rábólogat arra, hogy bizony miniatűr sróforrúja van vagy két hete, de lehet az három is, fene számolja, mennyi ideje volt húsvét.
- Az bizony, Loki. Tök cuki, még mindig akkora, hogy elfér a tenyeremben, és nem tudom, lesz-e sokkal nagyobb - meséli rövidre fogva, mert annyira nem is a sárkány a lényeg, csak ennyi ember előtt talán mégse úgy kellene fogalmazni, hogy aztán az Ediktumba is bekerüljön mindenféle találgatás. Hiányzik is a fejének, nem tűnik úgy a tények ismeretében, hogy abból túl jól keveredne ki, már ami Elliotot illeti, pedig ezt aligha tudná normálisan elmagyarázni. Ja, hogy Leo tök szimpatikus, és bocsi, szívem, de úgy gondoltam, jó lenne nem leragadni az első embernél, még akkor is, ha szeretlek, mert az olyan beszűkült dolog, és ne érezd már megcsalásnak, hogy úgy néztem rá, hogy azt még a suliújság is lehozta... ehemm, majd pont így előadva be is válik. Áh, kár ezen gondolkodni, bár mintha Leo se nagyon lenne képben, vagy csak nem meri elhinni? Megeshet az utóbbi is, úgyhogy biztos, ami biztos, tovább megy egy kicsit.
- Aha, megnézhetnéd. Igaz, hogy még Runánál van, de szerintem ma estére már hazakerül, hm? - még a szemöldökét is megemeli a kérdés nyomatékosítása érdekében, hogy azt már nem lehet figyelmen kívül hagyni, na meg aztán közelebb hajol, teljesen Leo fele fordulva, és még szuggerálja is gondolatban, hogy itt és most azért ne kelljen kimondani, hogy khm, bejön neki a fiatalember.
- Loki nem bánt, és én se eszek embert, annál jobb ötleteim vannak, már ha... izé, majd akkor részletezem inkább - de azért ismételten rákacsint a fiúra, hátha végre nem ragad le az elsődleges értelménél a szavaknak, mert bizony sokkal több van mögöttük, aztán Mihael ágya felé pislogva már azt kezdi gondolatban számolgatni, hány szobatársra kellene esetleg számítani. Ez egyre jobb.