Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=351159#post351159][b]Nemes L. Izabella - 2014.08.05. 10:34[/b][/url]

Fáradt voltam. A ma reggelem sem indult túlságosan fantasztikusan, az pedig még egy lapáttal rátett a rossz kedvemre, hogy most már vészesen közelített a vizsgaidőszak. Egyre többször fordult elő olyasmi, hogy hajnalba nyúló órákat töltöttem el tanulással. A könyvtár gyakori látogatója lettem és ma is éppen oda tartottam. Már vagy három napja nem reggeliztem, általában egy almát ettem, aztán azzal el voltam, ezért ma sem tömtem tele a hasam. Vattával az oldalamon csoszogtam a folyosón, a kutya pedig mellettem ugrált. Ő kifejezettebben jókedvű volt, ellenben velem. A szemeim alatt lévő karikákat púderrel és egyéb kenceficékkel próbáltam eltüntetni, kisebb-nagyobb sikerrel. Sok álmatlan éjszakám volt a tanulás és a halálhír miatt is, habár utóbbit már sikerült feldolgoznom és el is fogadtam, még fájt, hogy megtörtént. De sajnos én sem vagyok időutazó, így nem tudom megváltoztatni a múltat, de most már nem is szeretném.
Szóval, éppen a könyvtár felé tartottam, felsétáltam a lépcsőn, majd benyitottam az ajtón. Köszöntem a könyvtárosnak és egy gyors beszélgetés után, ami arról szólt, hogy Vatta nem rongál meg semmit és jól fog viselkedni, a juhászkutyával a nyomomban elindultam a sorok között. Ma sem volt semmi kedvem és erőm a tanuláshoz, de megint csak muszáj volt. Az első évemet sikeresen befejeztem, anyámék nagy örömére, így a második évben nem bukhatok meg, de nem is fogok. Miután megérkeztem a megfelelő sorhoz, levettem pár könyvet, a kutyám leültettem magam mellé, majd a földre csüccsenve szétpakoltam a könyveimet és miután kiválasztottam egyet, elolvasni kezdtem és próbáltam a lehető legtöbb dolgot felfogni belőle. A könyv borítójára pillantva EVT-hez kellett, amit kifejezetten szerettem, így sikerült túljutnom az első oldalon, ami nagyon jó érzés volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=351305#post351305][b]Nemes L. Izabella - 2014.08.05. 12:57[/b][/url]

A padlón ültem, hátamat nekivetve az egyik polcnak, Vatta pedig mellettem feküdt. Jó volt úgy tanulni, hogy a kutyám itt volt mellettem, ő mindig megnyugtatott. A könyvek körülöttem nyitva hevertek, néha belepillantottam egybe, de különben a kezemben lévőt olvastam. Főleg az indiánokról volt szó, akikről nagyon keveset tudta, így most hasznos volt számomra ez a könyv. A könyvtárban alig volt pár ember, ami kissé szokatlannak tartottam, mert hát mindjárt vizsgaidőszak, de az is lehet, hogy a klubhelyiségükben gubbasztanak. A Levitában is nagy hangzavar volt, ezért is menekültem ki onnan, na meg a könyv miatt. A fejem is nekidöntöttem a polcnak, sóhajtottam egyet és behunytam a szememet. Próbáltam kicsit pihenni, de ezt nem tudtam végrehajtani, mert egy fiú lépett ki az egyik polc mögül és a nevemen szólított. Rávillantottam zöldjeimet, majd abbahagytam Vatta simogatását. Gyanúsan méregettem a fiút, akiről most már meg tudtam állapítani, hogy kicsoda is valójában. Szemeim összeszűkültek Noel láttán, hiszen most már pontosan tudtam, hogy ki állt velem szemben és hogy miket tett. A kérdése villámcsapásként ért és össze is rezzentem, és megmarkoltam Vatta nyakörvét, amikor a kutya az immár guggoló fiú felé indult.
- Noel - szűrtem ki a fogaim közül a nevet. Tisztában voltam vele, hogy miket művelt az elmúlt két hét során, de főleg a Levitás dolgok foglalkoztattak. Becsuktam a könyvet, egy másikra hajítottam és magam mellé húztam a lábaimat. Még mindig gyanúsan méregettem, mert a konyhai elrabolós eset után kezdtem még jobban tartózkodni a Rellonosktól. Ki tudja, most még ő is felkap és sutty, már visz is valahova, mint Mihael. Behunytam a szemeimet, majd elengedtem a kutyát, aki újra leült és a fiút méregette.
- Nem fogok megbukni - sziszegtem. - És még is mióta érdekel az téged, hogy én hol vagyok és hol nem?
Egy magamfajta lány élete és dolgai mióta érdeklik az olyan zöldeket, mint Noel? Tulajdonképpen semmi köze sem lett volna ahhoz, hogy én hol, mikor és mit csinálok, vagy tervezek. Mostanában nagyon sok mindenkit érdekel az életem, ami engem nagyon zavart. Még mindig Noelt fürkésztem a tekintetemmel, fél szemem pedig a kutyán tartottam, arra az eshetőségre, ha esetleg tenne valami furcsát. Mondjuk... tarkón nyalná a fiút...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=351591#post351591][b]Nemes L. Izabella - 2014.08.05. 16:44[/b][/url]

Noel megjelenésére nem kavart nagy vizet, elvoltam a földön, de jobb lett volna, ha nem helyezkedik el nagyon a földön és inkább távozik. A kutyámat mostanra már elengedtem és tovább helyezkedtem a földön, de most már csak csendben üldögéltem és vártam, hogy mit reagált a dologra. A nevét még alig bírtam kiszűrni a fogaim közül és amikor sikerült, akkor is inkább úgy hangzott, mintha valami körözött bűnöző nevét ejtettem volna ki, mintsem hogy egy diákét. A reakciója most teljesen hidegen hagyott, mert a tanulással szerettem volna igazából foglalkozni, de a szavai még is csak eljutottak a tudatomig és összerezzentem.
- Csak mondd... hogy mit akarsz és hagyj tanulni - sziszegtem újra, a lehető leghalkabban a fiúnak. A juhászkutya mellettem feszülten figyelt, én pedig még mindig készen álltam, hátha valami zavaró dolgot csinálna. Lesütöttem a szemem, de Noel szavai újra arra késztettek, hogy ránézzek. Dühtől csillogó szemekkel meredtem a fiúra és nem értettem, hogy még is mit akart most már tőlem. Nem szólaltam meg, csak nagyot sóhajtva megcsóváltam a fejem és elnéztem a feje fölött.
- Mit... akarsz... tőlem? -Alig bírtam kinyögni ezt a pár szót, kezdtem ideges lenni és... félni. A barát szóra újra összerezzentem, a fiú szavai villámcsapásként értek, mint az utóbbi öt percben. Szerettem volna nagyon gyorsan véget vetni ennek a társalgásnak, de a Rellonosra nézve ezt a gondolatot gyorsan kidobhattam a kukába.
- Te is tudod, hogy nem vagyunk barátok - kezdtem megint. - És nagyon jól tudod, hogy tudom, hogy mit tettél aznap éjszaka. Erissel...
A hangom most már nagyon halk volt, szinte suttogtam a szavakat és nem csodálkoztam volna, ha Noel meg sem hallotta őket. Inkább szóltak magamnak, mint neki. Pontosan emlékeztem, amikor mesélték. "Éjjel... suttogtak... a folyosókon... felgyújtották a kastély portréijait...a Levita felé tartottak... majdnem bejutottak..." Hogy még is miért akartak bejutni, az számomra még mindig rejtély volt, de most különösebben nem ez érdekelt. Szerettem volna minél előbb elhessegetni innen Ombozit...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=368554#post368554][b]Nemes L. Izabella - 2014.08.25. 17:01[/b][/url]

Elképesztően dühös lettem rá és legszívesebben leordítottam volna a fejét és elküldtem volna valami szép, csendes helyre, de nem tettem. Egyrészt, mert könyvtárban voltunk - és igen, ez volt a legfőbb ok -, másrészt pedig nem lettem volna képes rá. Akár mennyire is haragudtam, biztos, hogy nem tudtam volna elkezdeni kiabálni vele, bármennyire is szerettem volna. Ehelyett csak csendben ültem, szikrázó szemeim a fiún villogtak. Halkan fújtattam, közben pedig felhúztam a lábaim, fejem nekidöntöttem a polcnak. A kezeim még nem remegtek, de hát ami késik, az nem múlik. Viszont azt nem szabad hagynom, hogy nagyon felidegesítsen, mert akkor puff, volt Iza, nincs Iza. Még belegondolni és rossz volt - mint mindig - abba, hogy megint elájulhatok. Akkor viszont már tényleg orvoshoz kéne mennem.
- Nem akarom - artikuláltam most már hangosabban, de még mindig nem elég hangosan ahhoz, hogy esetleg valaki lepisszegjen. - Csak mondd már meg végre, hogy még is mi a jó istennyilát akarsz tőlem, aztán menj és hagyj békén!
Nem értettem magam. Egyszerűen nem... én nem voltam ilyen. Soha nem szóltam egy rossz szót sem, nem szoktam kiabálni, mindig jó voltam és nem éppen a legtársaságkedvelőbb ember. Most viszont még nekem is furcsa volt a dühkitörésem, de ez valószínűleg a vizsgák miatt volt. De akkor is... én nem ilyen vagyok. Én nem ilyen vagyok, én nem ilyen vagyok... Hiába győzködtem magam, rá kellett jönnöm, hogy akkor igen, pont olyan voltam. Elkeseredetten bólintottam, mikor Noel megszólalt.
- Az egész Levita nem is, de sokan beszéltek róla - hangom mostanra már halk volt, fejemet elfordítottam és nem akartam ránézni a mellettem guggoló fiúra. A juhászkutya még nyugodtan feküdt mellettem, de azért éreztem rajta a feszültséget, amit nagy valószínűséggel én ragasztottam rá. A könyvek körülöttem hevertek, zöld szemeim pedig az egyik borítójára tévedt és ott is maradt. Nem akartam ránézni a Rellonosra, aki közben újra megszólalt. A szavait csak lassan sikerült felfognom, konkrétan már nem voltam magamnál. A szemem sarkában szúrni kezdett valami, ami középre csúszott, aztán lassan legördült az arcomon. Nem! Nem, nem, nem, nem sírhatok! Az arcom másik oldalán is legördült néhány könnycsepp, de én ezt nem akartam. Most már biztos, hogy gyengének fog látni és ebből is csak az lesz, hogy egy gúnyos hozzászólással lelépjen innen. Menjen is, akkor legalább majd talán... sikerül megnyugodnom. A könnyeim egyre gyorsabban törtek elő és folytak le. Arcom a kezeimbe temettem és a felhúzott térdeim mögé bújtattam. Oké, nyugi, semmi baj... semmi baj...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=368680#post368680][b]Nemes L. Izabella - 2014.08.25. 19:10[/b][/url]

Egy dühöngő lány, aki még maga sem tudja hogyan lett képes átalakulni ezzé, a rettentően sértődékeny és sírós egyeddé. Mikor beléptem ebbe a könyvtárba, azt hittem, hogy csak a vizsgák és a sok tanulnivaló miatt idegeskedhetnék, és hogy ma, semmi sem fog közbezavarni. Tévedni emberi dolog, de én mégsem szerettem. A könyvtárban pedig nem lett volna jó dolog olyat csinálni, amit azonnal és utána még hatszor is megbánok. Noel kérdésére csak megráztam a fejem. Igazából nem harag az, ami bennem volt, sokkal inkább a vizsgák előtti idegesség és az, hogy nem hagyott tanulni. Tudom, nem voltam az a nagy stréberke, de azért szerettem volna minél jobban felkészülni a vizsgáimra.
- Nem haragszom - válaszoltam remegő hangon. - Tényleg nem...
Ez utóbbit már csak suttogva tettem hozzá és nem is érdekelt, hogy esetleg a fiú meg sem hallotta. Most már egyre erősebben éreztem azt, hogy Noelnek minél előbb mennie kell. Aztán nekem is. Nem szerettem volna mást, mint visszamenni a kuckómba és szépen lefeküdni aludni. Már körülbelül másfél hete nem aludtam rendesen és folyton valami rémálomra ébredtem, amiben vizsgák és könyvek üldöztek... gyerekes, de rémisztő álom volt, tényleg.
Ahogy ott ültem és a kezeimbe temetett arccal sírtam - amire kifejezetten nem voltam büszke - főleg nem úgy, hogy Noel is ott volt mellettem -, arra gondoltam, hogy a fjord halálakor sokkal rosszabbul voltam és ez akkor most csak egy ilyen hirtelen kifakadás, vagy mi... vagy nem? Szipogva feljebb húztam a lábaimat, de nagyon nem sikerült, hát én sem vagyok gumiból. A kezeim közben lekerültem az arcomról és most a térdeim, pontosabban a sípcsontom körüli helyre biggyesztettem őket és átfontam a két lábam. Arcom még mindig a térdeimen, ám a sírás kezdett alábbhagyni. Éreztem a collie nedves orrát az arcomon, amitől nevethetnékem támadt. Mindig így vigasztalt meg, amikor sírtam, vagy szomorú voltam. Nevetés helyett csak elmosolyodtam, amikor pedig a Rellonos megszólalt, lassan felemeltem a fejem és újra megráztam a buksim. Nem néztem még rá, először is letöröltem a könnyeim és finoman eltoltam magamtól a collie-t.
- Nem miattad sírok... - de igen, menj el. Ez utóbbit már nem tettem hozzá, csupán gondolatban, mert nem voltam benne biztos, hogy ki tudtam volna mondani. Néha... néha talán ki kell sírni magunkat ahhoz, hogy újra épeszűén tudjunk gondolkodni. Nekem ez most segített, miután megszabadultam a könnyeimtől, egy nagy sóhajtás után sikerült megnyugodnom és rá is tudtam nézni a fiúra. Ez a varázs csak pár percig tartott, a következő pillanatban már lesütöttem smaragd szemeimet és ijedten visszanéztem magam elé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=394420#post394420][b]Nemes L. Izabella - 2014.09.28. 13:11[/b][/url]

Elképzelni sem tudom, hogy mikor sírtam ennyit utoljára. Vagy, hogy mikor sírtam egyáltalán valaki miatt utoljára. Nem elég, hogy Noel idejött, mert hát az még oké, hogy bejött a könyvtárba valamiért, de miért kellett neki letáboroznia mellettem? Nem lett volna egyszerűbb köszönni és tovább menni? Hát persze, hogy nem... Nem sok eset volt, amikor a sárkányházból zavartak, de az a pár alkalom is elég volt arra, hogy meggyőződjek róla: őket jobb elkerülni. Most viszont Ő jött ide hozzám és Ő miatt sírok most. Minden miatta van. Elrontotta a napom már csak azzal is, hogy bejött a sorba. Miért nem.. miért nem... miért nem... Rengeteg olyan kérdés volt, amit nem lehetett volna megválaszolni ezzel az esettel kapcsolatban, de most a legfontosabb az volt, hogy Noelt minél előbb eltávolítsam magam körül és talán még a könyvtárból is. Csendben haldokoltam arcom a térdeim és azon belül a tenyerembe temetve. Nem akartam sírni, nem akartam, hogy gyengének lássanak és főleg azt nem akartam, hogy Noel maradjon. Semmiképpen sem akartam vele összefutni órákon kívül valahogy. Eddig mindig sikeresen el tudtam kerülni a Rellonosokat és ők is elkerültek minket, most viszont önszántából jött ide, ugye?
Az a pár perc, amíg Noel összeszedte magát és felemelkedett, nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Menj már el! Akartam ordítani, de nem megy. Én nem vagyok ilyen és nem tudok olyan lenni, mint mások. Sosem voltam az a fajta, aki kimondja a véleményét, kiabál és olyan dolgokat tesz, ami nem helyes. Nem helyes, nem helyes, nem helyes! Meddig fogom még magam ezzel győzködni? Vatta mozgolódni kezdett mellettem és mire felnéztem, Noel már nyitotta is a száját, hogy a gúnyos megjegyzéseivel elköszönjön tőlem. Letöröltem a könnyeimet, szipogtam még egyet és halvány piros szemekkel voltam kénytelen végignézni, ahogy Noel vigyorogva hátat fordított nekem és hamarosan eltűnt az egyik könyvespolc mögött. Nyeltem egyet, lassan feltápászkodtam és a könyveket visszacsúsztatva a helyére kiviharzottam a könyvtárból. Még csak az kéne, hogy valaki esetleg meglásson....

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=515835#post515835][b]Nemes L. Izabella - 2015.09.10. 19:31[/b][/url]

Végül az utolsó pont is felkerült a mindent eldöntő pergamen aljára, ezek után pedig lélekszakadva menekültem kifelé a többiekkel együtt, pontosan úgy, mintha minimum az életem lett volna a tét. Legközelebb már csak a biztonságot nyújtó folyosón álltam meg és falnak vetett háttal vártam, míg a megfelelő személy is kilép az ajtón. Nem szóltam hozzá és ő sem hozzám, a szememből viszont nagyon sok mindent kiolvashatott rövid időn belül; megkönnyebbülés, aggódás, düh, szomorúság. Rengeteget készültem erre a vizsgára, mégis úgy éreztem, valamit elrontottam. Pontosan nem tudtam volna megmondani melyik feladat kapcsán éreztem ezt, habár előbb vagy utóbb úgyis minden kiderül. Addig is el kellett valahova menekülnöm, a könyvtár pedig hamarosan elcsendesedik majd, nekem pedig pont erre lesz szükségem.
Hangtalanul, magam elé meredve lépdeltem végig a folyosókon, le a lépcsőkön és el az izgatottan beszélgető diákok mellett. Amennyire csak tudtam, összehúztam magam minél kisebb feltűnést keltve. Alapból sem voltam oda a tömegért, hát még ilyen idegállapotban. Miután befordultam a már jól ismert szűk folyosóra, és ahogy megpillantottam az ajtót, a belülről mardosó idegesség is megszűnt egy pillanatra. Az eddig csendben engem követő aztán a következő pillanatban már a gálánsan ajtót nyitó Noel látványán meg sem lepődtem, ahogy a könyvtárban lézengő pár diákon sem. Belépve biccentettem Tildának és megnyújtott léptekkel a lehető legtávolabbi könyvespolc felé igyekeztem. Ott garantáltan nem zavarhat majd senki.
- Rosszul ment. Elrontottam - sóhajtva dőltem neki a falnak Noel arcát fürkészve. - Megbukni viszont nem fogok, nyugi. Vagy hát remélem. A második kérdéshez azt hiszem teljesen mást írtam, mint kellett volna.
Kezdtem egyre gyorsabban elfelejteni, hova milyen választ írtam, ez pedig csak növelte a bennem lappangó kétségbeesést. Ujjaimat a felkarjaimra fontam, körmeim a bőrömbe mélyesztettem és kapaszkodtam az utolsó dologba, ami ennek kapcsán maradt még nekem: Noel. Szomorúságtól csillogó szemeimmel a rellonosét kerestem, és vártam, reménykedtem, hogy megnyugtasson, nem csináltam semmi butaságot és nem kell hátralévő életem ezen dolgozaton való merengéssel töltenem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=515872#post515872][b]Nemes L. Izabella - 2015.09.10. 20:50[/b][/url]

Megremegtek a pilláim Noel és a hajammal babráló ujjai láttán. Egy kicsit zavart, hogy ennyire közel állt hozzám és úgy tűnt semmi esetre sem akar mondjuk egy pár lépést hátrálni, csak hogy nekem ne legyen kényelmetlen a kialakult helyzet. Noel persze eljátszott a hajammal, közben pedig olyan pontosan idézte vissza a vizsgalap második kérdését, mintha csak simán felolvasta volna. Ez természetesen még jobban lesokkolt.
- Nem tudom normálisan kifejteni a véleményem, írásban meg főleg nem - csóváltam a fejem továbbra is a mellettem álló arcát figyelve. - Az érvelésről meg ne is beszéljünk.
Kész, vége, én már elkönyveltem magamban a rossz jegyet, ezen már csak az tud segíteni, ha Felagund éppen remek hangulatban lesz pont az én dolgozatom javítása közben. Talán ha kedvel is, akkor megadja a pontot a bizonyára borzalmas véleménykifejtésemre, már ha az került a pergamenre és nem valamelyik bájital receptje meg elkészítési folyamata.
- Azokat tudtam. A véleményezésen kívül mindegyik jó lesz, de az... - idegesen elkaptam a tekintetem a rellonos arcáról és a fal mentén lecsúsztam a földre, hogy ülve folytassam a merengést. Viszont nem csalódtam. Noel, ha nem is sikerült neki teljesen, azért próbálkozott a kedélyállapotom javításával, amit persze a látszat ellenére is nagyon értékeltem.
- Neeem kell - utasítottam el kuncogva az ajánlatát, csillogó zöld szemeim visszaemelve az arcára. - De azért köszönöm.
Egy pillanatra elbizonytalanodtam a vizsgát illetően, Noel higgadtságától pedig még jobban kétkedni kezdtem, erre pedig, akármennyire is okosnak tartottam magam, segítség nélkül soha az életben nem jöttem volna rá, így hát amint újra felém fordult, oldalra biccentettem a fejem.
- De azért ugye nem írtál nálam jobbat?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=516175#post516175][b]Nemes L. Izabella - 2015.09.11. 18:50[/b][/url]

A pillanatnyilag beállt csendben végig a fiú szemeit figyeltem egészen addig, míg balja végül a teste mellé esett. Hálás és megkönnyebbült sóhaj szaladt ki ajkaim között ahogy fejem Noelről a könyvespolcok közti folyosó felé fordítottam. A könyvtár szokatlanul hangtalan és üres volt, tökéletesen hallottam a fiú minden egyes lélegzetvételét. Beleborzongtam ahogy az általa kifújt levegő csiklandozni kezdte a nyakam. Pedig ennyire nem is állt közel hozzám.
- Tíz éve gyakorlom. Hidd el, nem fog menni - falnak döntött fej, felhúzott lábak, térden nyugtatott kezek, ujjtördelés. Nem is vehettem volna fel nyugodtabb pozíciót ennél, mert így biztos mindenki elhitte aki csak rám nézett, hogy nem féltem a vizsga kijavításától és Felagundtól. Mert semmi sem lehet rosszabb egy balul elsült dolgozatnál. Ennél már csak úgyis jobb lesz, Noel meg fel is ajánlotta, hogy felgyújtja a termet amennyiben ez bekövetkezik. Félj, Felagund, félj.
- Megbüntetlek én nagyon szívesen, csak egy szavadba kerül - vontam meg a vállam mosolyogva, míg a rellonos is helyet foglalt az egyre kényelmesebbnek tűnő padlón. Még a hideg fal sem volt olyan rideg, mint azt valaki elsőre gondolná róla, ugyanis bizonyára mindenki első gondolata egy falról a rideg lenne. Elég csak ránézni, hisz olyan szürke, zord, sivár. Akár egy magányos, szenvedő lélek valamelyik el.. na mindegy.
- Ne mondj ilyet. A nővéredet biztos érdekli - nem igazán tudtam, milyen a kapcsolata Sárával, a lányról igazából csak hébe-hóba hallottam pár elejtett megjegyzést vagy pletykát, azonban mertem feltételezni, hogy jó a kapcsolatuk. Noelről ugyanis szinte semmit sem tudtam azon kívül, hogy egész ügyes volt bájitaltanból. Egész ügyes, igen.
- Te nem fázol? - eddig térdemen pihentetett kezem az ölembe ejtettem és ott húztam le jobban a talár ujját, hogy minél nagyobb felületet takarjon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=522859#post522859][b]Nemes L. Izabella - 2015.09.24. 19:51[/b][/url]

Csendben hallgattam Noel halk fújtatását, ujjaim között egyik szőke tincsem forgattam megbabonázva nézve a vékony szálakat. Minő véletlen, a fiú pár perccel azelőtt ugyanezt csinálta ugyanazzal a hajfürttel. Körmömmel a végét piszkáltam és hallgattam a rekedtes hangot. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva megnyugvással töltött el Noel jelenléte és még az elszúrt bájitaltan kérdést is elfeledtem egy pillanatra. De tényleg csak egy pillanatra. Abban a pillanatban pedig akaratlanul is elmosolyodtam a fiú bókjait hallgatva, arcom kipirosodott picit. Nagyot nyelve vártam, hogy folytatja-e vagy válaszoljak a kérdésére, utóbbi végül három perc újabb hallgatás után sem következett be. Ekkor engedtem el az eddig kapargatott tincset, kezeim az ölembe ejtettem, zöldjeim Noel tüntetőlegesen elfordított arca felé fordítottam. Tekintetem lassan kúszott át hajáról az arcán keresztül a szemei irányába. Ajkaim elnyíltak egymástól a következő kérdését hallva, majd nevetve rázni kezdtem a fejem.
- Miért akarod tudni? - még mindig állt a bármikor megbüntetem csak szóljon ajánlat, de azért jó lett volna tudni, Noelnek miért van olyan sok szabadideje, hogy büntetőmunkákat csinálgasson nekem. Ennyire azért ő sem unatkozhat, biztos van más fantasztikus elfoglaltsága is, mint például a tűzzel játszás, vagy egy bájital receptjének átismétlése... hopp, megint témánál vagyunk. Tényleg nagyon rágörcsöltem a témára, habár annyi szerencsém még van, hogy nem a vizsgaírás előtt kezdtem el pánikolni. Akkor biztos rosszabbat írtam volna a beadottnál is.
- Ne, nem ke... - kezdtem volna rázni a fejem, mire a kezembe lett nyomva az imént levetett talár. Nagy szemekkel pislogtam Noelre, nem tudtam erre most mit kellene reagálnom. Csak szorongattam a ruhadarabot úgy, mintha az életem függött volna tőle. Pedig a fázáson kívül nem volt semmi bajom, az is meg csak azért szokott néha megtörténni, mert jobban aggódok teszem azt a vizsga miatt. És pont ez történt, csak azt már nem volt lehetőségem hozzátenni a kérdésem folytatásaként.
- Köszönöm - biccentettem végül s előrehajolva a hátamra terítettem a ruhadarabot, majd a két szélét megragadva amennyire csak tudtam, összehúztam magam előtt teljesen beburkolózva az anyagba. Halkan pihegve dőltem vissza törökülésbe húzva a lábaim. Lehunyt szemekkel ültem mellette mélyeket lélegezve, közben az elkövetkezendő egy éven gondolkoztam. Mert elvégre, ha sikerülnek a vizsgáim, végzős leszek. Pontosan pedig nem voltam még biztos benne, hogy mit fogok ezek után csinálni.
- Noel...?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=525134#post525134][b]Nemes L. Izabella - 2015.09.28. 19:11[/b][/url]

Az utolsó pillanatig egészen biztos voltam benne, hogy Noel gondolkozott a válaszon. Méghozzá nagyon gondolkozott a válaszon, mintha nem is lenne magától értetődő, amit rá akarna erre vágni. Mintha tényleg át kellene gondolnia, mi az, amit válaszolhat és mi az, amit nem. Mégsem olyan választ kaptam, amilyet vártam volna – bár pontosan azt sem tudtam, milyet akartam hallani. Egyszerűen csak meglepett. Figyeltem az állát végigsimító ujjait, a beharapott ajkát és a szemeit. Főleg a szemeit.
- Mit szeretnél várni tőlem? Miért akarsz megismerni? – suttogva ejtettem ki a szavakat, fölöslegesnek tűnt ilyen közelségben normális hangnemben hozzászólni; amúgy sem tartózkodott a közelünkben senki vagy semmi, ami megzavarhatta volna elmélkedésünk. Noel sem süket, és nagyon jól tudtam, hogy érdekli, várja a válaszom. Habár ezzel lehet egy kicsit csalódást okoztam neki, de azt hiszem, ezzel együtt tudok még élni. Nem leszek se több, se kevesebb. Talán csak egy kicsit csalódott.
Ösztönösen húztam volna arrébb kezem –ha látom-, mielőtt a fiú ujjai érinthették volna, azonban a forró ujjak előbb érték el célállomásukat, minthogy én bármit is tehettem volna. Az ijedtségtől szívem hevesebben kezdett dobogni, érintésének hatására azonban valahogy megnyugodtam. Hangosan fújtam ki az eddig bent tartott levegőt, zöld szemeim az övéit keresték, míg kezem közelebb csúsztattam a testéhez.
- Tudnál mutatni…? A tűzzel. Tudod – persze, hogy tudja. Egy üsttárs mindent tud, és értelmes mondatok nélkül is megérti, amit én mondani, vagy jelen esetben kérni szeretnék tőle. Ilyen egy jó üsttárs. – Kérlek.
Tekintetem közben a tenyeréből kiszabadított mutatóujjamra siklott, amelyet végighúztam a csuklóján és mindennek tetejébe még én borzongtam bele az érintésbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=525485#post525485][b]Nemes L. Izabella - 2015.09.29. 19:37[/b][/url]

Nem voltam hozzászokva az érintésekhez, természetesnek vehető a reakcióm is erre. Megijedtem. Nagyon. Bevallom, az első pillanatban komolyan nem tudtam, ki nyúlt hozzám és miért, na meg nekem erre mit kellene reagálnom, aztán ahogy rájöttem a dolgokra, úgy kezdett értelmet nyerni bennem ez az egész kézfogósdi dolog. Bár azt nem mondom, hogy nem volt ijesztő az első pár másodpercben. Főleg a rellonos ujjainak forrósága miatt, ami bár jólesett és fel is melegített, mégis furcsán vette ki magát ebben a helyzetben.
- Félnem kellene tőled? – a többi kérdését figyelmen kívül hagyva suttogtam magam elé a sajátom, körmöm közben végighúztam a csuklóján. – Habár eddig nem adtál rá okot…
Az már más kérdés, hogy ez a jövőben változik-e, és ha igen, akkor nekem az mennyire fog fájni. Talán csak egy rossz szó vagy mozdulat, és a lavina máris elindul, amit akármennyire is szeretnénk, nem tudunk többé megállítani. Végigzuhan a meredek hegyoldalon és elpusztít mindent, amit eddig felépítettünk. Rossz dolog a lavina. Főleg egy ilyen furcsa barátságban.
- Nem foglak – a talárját még egyszer óvatosan magam köré vonva dőltem előre, ujjaim belülről markolták meg az anyagot és húzták jobban össze magam előtt. Eztán már csak Noelre figyeltem. Hallottam az értelmetlennek tűnő szavakat, láttam a felfelé mozdított kezeit, és a lángokat. Kissé hátrahőköltem, ahogy hirtelen megjelentek a kezében, figyeltem az alakjukat, a színüket, Noel szemeit és a mozdulatait. Ujjaim akaratlanul is ökölbe szorultak, ahogy újra eszembe jutott a réges-rég történt portrégyújtogatás.
- Gyönyörű – suttogtam továbbra is az immáron szfinx alakot öltő kékes lángokat figyelve. Mosolyogva hallgattam a fiú szavait, közben kihúzva magam közelebb dőltem a kezéhez. Ajkaim lassan elnyíltak egymástól, majd hirtelen visszahőkölve lesütött szemekkel a talárba markoló ujjaim kezdtem mustrálni. Nagyot nyelve gyűrtem le az először kibukni akaró mondatom, hogy aztán helyette valami teljesen mást kérdezzek. - Milyen érzés? ... Tudni, hogy benned van és a részeddé vált.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=526829#post526829][b]Nemes L. Izabella - 2015.10.02. 22:03[/b][/url]

Nem fogok. Akartam volna mondani a zöld szemekbe pillantva, de valahogy nem sikerült kierőszakolnom magamból a szavakat. Helyette csak bámultam a fiú arcát, elraktároztam a fejemben a göndör haj által keresztezett ábrázatot, a meg-megremegő száját, a zöld szemeket. Az elmúlt tíz percben csak azt néztem, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva vonzott, kényszerített, hogy figyeljem. Nem tudtam volna megmagyarázni, mi volt az. Csak úgy volt.
Csodálattal figyeltem a Noel kezében fellobbanó lángokat, ahogy azok lassan kékbe és bronzba színeződtek, majd a kék ház címerállatává formálódtak át. Éreztem a tűz jellegzetes illatát, még ha csak halványan is. Mélyet szippantottam a levegőből, s egészen addig bent tartottam, míg a tenyérben lángoló tűz előbb vörös, majd fekete színben pompázott tovább. S végleg kialudt.
- Hogy tudnád elveszíteni? – suttogtam el közben a következő kérdésem, majd újra figyelni kezdtem a kezét. Már nem hőköltem vissza a lángok megjelenésénél, érdeklődve figyeltem, ezúttal milyen alakot öltenek. Hajam előrehullott, mikor közelebbről is meg szerettem volna csodálni a lassan szívvé alakuló formát. Keményen az ajkamba haraptam a zöldes színeződés láttán, Noel kérdésére pedig elsőre csak nemlegesen ráztam a fejem. Nagyot nyelve pislogtam előbb a kezére, majd az arcára és vissza a tűzre. Eléggé ijesztő látványt nyújtott, nekem pedig nem igazán állt szándékomban leégetni a kezem. Nem akartam, nem fogom. Mégis, mikor rájöttem, hogy mit is jelentett a fejrázás, a késztetés valami új, és veszélyes dolog felfedezése után erősebbé vált bennem minden másnál, így végül egy utolsó torokköszörülés után szorosan lehunyt szemekkel lassan kinyújtottam a kezeim. Remegő ujjaim a tűz felé nyújtottam, ami meglepően nem volt meleg. Sőt. Egész kellemes érzés volt megérinteni, gerincem mentén mégis jeges borzongás futott végig. Aztán, ahogy lehajtottam az ujjaim, s körmömmel karcoltam Noel tenyerét, a szemem is kinyitottam. Bátortalanul, félve fordultam felé, s félig lehajtott fejjel figyeltem az ujjaimmal érintett dübörgő szívet. Körmömmel néha továbbra is meg-megkarcoltam Noel tenyerét, ahogy a lángokban nyúlkáltam, majd végül egy hirtelen mozdulattal visszarántottam a kezem s a talárt ismét összehúzva magam előtt az ölembe ejtett kezeimet kezdtem el újra vizsgálni. Olyan furcsa volt ez az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=534107#post534107][b]Nemes L. Izabella - 2015.10.24. 01:12[/b][/url]

Hirtelen rezzentem össze, ahogy az eddig még tűzben táncoló tenyerek összezárultak az ujjaimon. Talán még hátra is dőltem volna ijedtemben, ha nem láttam volna. De még így is felgyorsult a pulzusom. A szívem szinte a torkomban dobogott, ahogy vártam a perzselő forróságot, ami nem érkezett. Nem tudtam igazából, hogy mire kellene számítanom; a válasza is sokat sejtő volt, mégsem akartam a szavak mögé látni, hogy megértsem a valódi jelentését - már amennyiben volt. A suttogásától is a frász jött rám. Egy üres könyvtárban, ahol nem hallatszik más a könyvek lapjainak halk súrlódásán kívül, nem lenne ijesztő a suttogás? De, az lenne.
- Ijesztő vagy - súgtam vissza, amint elengedte a kezeimet. Zavartam húzódtam vissza, s a beálló csendben az ölbe ejtett és összefont ujjaimat kezdtem el fixírozni, mintha ezzel elkerülhettem volna a beszédet. Egy ideig pedig sikerült is, egyikünk sem szólt a másikhoz. Én többnyire kerültem azt is, hogy a fiúra nézzek és újra visszatértem a dolgozaton való merengéshez. Még az is sokkal jobb volt, mint csak ülni gondolatok nélkül, amik akár kicsit is az őrületbe kergethetnének.
- Lassan mennünk kellene - törtem meg végül én a csendet, és a rellonos szemeit keresve felálltam. A talárját még egyszer utoljára jobban magam köré vonva megvártam, amíg ő is hasonlóan cselekszik, aztán lassan elindultam kifelé a könyvtárból. Még bőven volt elintéznivaló dolgom, így semmi esetre sem mehettem vissza a Levitába. Szóval esélytelen volt, hogy útközben esetleg még egyszer felhozzam az elrontott vizsgakérdést. De talán Noel lesz olyan kedves és nem röhög körbe, mikor kiderül mennyi pontot vesztettem. Bízom benne. A könyvtár bejáratánál végül visszaadtam neki a talárt, és miután kicsit elidőztem a szemein, lefordultam és megkerestem a legrövidebb idő alatt teljesíthető dolgom. Még elég hosszú nap várt rám...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=768085#post768085][b]Nemes L. Izabella - 2019.08.20. 20:43[/b][/url]

Lábfejem egyenletes dobolása kíséretében lapozok még egyet a könyvemben, aminek egy kicsit sincs köze a kutatásunkhoz. De mindegy is. Jelenleg egyedül ülök az egyik asztalnál, körülöttem több könyv itt-ott kinyitva és elszórva. Masa valahol a polcok között mászkál újabb kötetek után kutatva, hátha azoknak több haszna lesz, mint az előttem lévőnek. Halvány fogalmam sincs az időről, hogy mióta ülök már itt, vagy Masa mikor tűnt el a sorok között, és bár soknak tűnik, biztos nem lehet több pár percnél.
Fáradtan dörzsölöm meg a szemem és a mellettem lévő széken pihenő rasekra pillantok, aki egyáltalán nem zavartatva magát összegömbölyödve alszik. Mosolyogva rázom meg a fejem és egy másik kinyitott könyvért nyúlok, hogy azt magam elé húzva olvasgatni kezdjem. Valaminek kell lennie. Valaki, valahol, valamikor csak látott már vagy részt vett benne és aztán feljegyzést készített róla. Muszáj találnunk egy kis információt.
- Masa, ebben semmi nincs a kviddicsről. Csak az animágiáról van benne szó – panaszkodok a lánynak, amint visszatér gyűjtögető körútjáról. Ezt a könyvet is eltolom magamtól és közelebb húzok egy harmadikat, hátha abban lesz valami hasznos. - Amúgy meséld már el még egyszer, hogyan is sikerült neked kiharcolni egy terelőpárbajt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=768102#post768102][b]Nemes L. Izabella - 2019.08.20. 21:32[/b][/url]

Szóval ebben a könyvben sincs semmi használható. Hiába lapozom át az egészet, futom át gyorsan a sorokat valami hasznosat keresve, még csak meg se említi a labda szót. Vagy a kviddicset. Vagy bármi ehhez kapcsolódót.
Masa közben visszatér az asztalhoz pár újdonsággal, mire érdeklődve csusszanok hozzá közelebb a székkel – amilyen halkan csak lehet, elvégre ez mégis csak egy könyvtár. Mondjuk az első oldalnál tovább nem jutunk, mert nekem is fel kellett azért tenni egy kérdést. A lány válaszát hallgatva először csak figyelmesen tanulmányozom az arcát és bólintok egy aprót, mint aki teljesen érti a helyzetet. Pedig nem.
- Szóval annyira mérges lettél valakire, hogy felajánlottad..? Felajánlottad neki, hogy akkor rendezzétek ezt le ilyen módon? Bencére lettél ennyire mérges a meccs miatt, vagy mi történt? – értetlenkedve ráncolom a homlokom és bár nem akarok belekérdezni valami nagy párkapcsolati drámába, mert tudom az milyen, mégis muszáj feltennem pár kérdést. Párat.
- Lapozz bele abba – mutatok rá az előtte fekvő könyvre. - Az ábrákból ítélve talán több köze van a kviddicshez, mint azoknak a könyveknek, amiket én hoztam - teszem még hozzá mosolyogva, de közben már azon jár az agyam, hogy ha nem is a könyvtár segítségével, hát hogyan máshogy lehetne kideríteni, mi is az a terelőpárbaj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=768118#post768118][b]Nemes L. Izabella - 2019.08.20. 22:16[/b][/url]

Egyik kezem a kinyitott oldalakon tartva, türelmesen várom meg, míg Masa erőt vesz magán és elkezdi magyarázni, hogy mi történt pontosan, amiatt most egy kis kutatómunkát végzünk. Tényleg nem akarok semmibe beletenyerelni és készen állok közbevágni, ha valami érzékeny dologról van szó, bármennyire is illetlen dolog más szavába vágni. Nem tudom mennyire lenne hajlandó ilyet megosztani velem, de azt sem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát miatta. Inkább akkor ne tudjam meg az okot.
Aztán mesélni kezd. Béla hallatán csupán egyik szemöldököm emelkedik feljebb, arcom rezzenéstelen marad, de már tudom, hogy ez az aprócska dolog életem végéig velem marad. Pláne most, hogy az Edictumban is szó volt róla. Ó igen, még mindig olvasok Edictumot. Csak Norbi ne olvassa és értelmezze félre, mert akkor bajok lesznek otthon.
- Figyelj, először is, ezt a taktika kihallgatást teljesen megértem. Mi is csináltuk anno még ifjabb koromban – végül is csak 24 vagyok, de mindegy -, bár mi inkább kimentünk a többi ház meccsére és ott írtuk össze, hogy ki, mi, merre, hogyan – azért kedvesen mosolygok rá, hiszen ez egy teljesen érthető és normális dolog. Meg hát tinédzserek vagy mi – ismétlem, 24 vagyok – és ilyenkor meg kell bámulni mindenkit, aki él és mozog.
- Másodszor meg… Mindenkivel előfordul, hogy kicsúszik a száján valami, amit esetleg nem akart volna kimondani és igen, a helyedben valószínűleg én is így tettem volna. De… Ki az a Henrik? Nem hiszem, hogy játszott ellenünk – kérdezek vissza lassan. Kutakodom az emlékeim között és próbálok, nagyon próbálok arcot kötni a névhez. Squadron kviddicses ez biztos, de mivel egy ideje nem vagyok már napi látogatója a kastélynak, nem ismerem az emberek többségét. A kviddicseseket szoktam, de Henrik most még sem ugrik be. Csak Béla, mert vele szívatnak mostanában a lányok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=768135#post768135][b]Nemes L. Izabella - 2019.08.20. 23:01[/b][/url]

Igazából feleslegesen próbálok rájönni Henrik kilétére, mert egy random iskolás gyerekről úgysem fogom tudni, hogy kicsoda. Ellenünk nem játszott, így onnan nem ismerem, a pirosak minden edzésére meg sajnos nincs időm az egyetem mellett kicsücsülni. Masa majd bevállalja ezt is és kiszökik a legközelebbi edzésre is, hátha felbukkan ez a bizonyos Henrik.
A lányt lepisszegő hangokra idegesen pillatok oldalra-előre a körülöttünk tanulni vagy olvasni próbáló emberekre. A mellettem alvó állat is mocorogni és egy pillanatra azt hiszem lezuhan a székről, de csak még kisebbre húzza össze magát.
- Ha szabad bejárása van, akkor nem diák – hangosan kezdek el gondolkozni, hátha ez segít rájönnöm a férfi kilétére. - Szóval idősebbnek kell lennie. Idősebb egy diáknál. Jesszusom, Masa, te terelőpárbajra hívtál egy felnőtt férfit? – a székemen hirtelen előredőlve sziszegek a lánynak, mielőtt még ismét felbolydul a könyvár, amiért mi itt próbálunk beszélgetést folytatni. Addig örüljenek, amíg ingerülten össze nem csapom az egyik könyvet.
- Jó, oké, oké. Oké. Oké – motyogom lassan, az előttem kinyitott kötethez fordulva. - Akkor viszont sürgősen találni kell valamit – aggódva pillantok fel a lányra és gyorsan lapozni kezdek. Egyáltalán nem akarom, hogy valami felnőtt férfival bármiféle párbajba kezdjen, de nem vagyok az anyja, nem tilthatom meg neki. Aggódni viszont aggódhatok.
- Figyelj, mennyire sürgős ez a dolog? Vannak ismerőseim, például a régi csapatom terelői és Norbi csapattársaival is jó a kapcsolatom, tudok esetleg írni valakinek egy baglyot és megkérdezhetem őket, hogy mi a fene pontosan a terelőpárbaj. Ahhoz viszont kell egy kis idő, míg megfordulnak a baglyok. Jézusom, ugye nem holnap lesz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=768286#post768286][b]Nemes L. Izabella - 2019.08.21. 12:22[/b][/url]

Szóval férfi. Ez mindjárt megváltoztatja a dolgokat, mert egy diák ellen még azt mondom gyakorlással simán nyerhet is. Iskola mellett nem kviddicseznek profi szinten, úgyhogy annyira nem kell amiatt aggódni, na de egy felnőtt ember?! Lehet, hogy valami profi kviddicsessel sikerült összekavarodnia, aki már évek óta játszik terelőként és csak azért nem igazolt még le sehova, mert nem tud választani az ajánlatok közül. Na jó, ebbe még belegondolni is rossz. Inkább mégse gondoljunk arra, hogy profi.
Gondolkozom a lehetőségeinken, hogy kinek tudnék így hirtelen baglyot küldeni. Legrosszabb esetben hoppanálni is tudok, ha az idő miatt nem tudunk várni a levél érkezésére. Magamban már végigpörgettem az összes kviddicses ismerősöm nevét és kiválogattam azokat, akiknek ebben a bizonyos témában a legnagyobb tapasztalatuk lehetne és készen állok arra, hogy felsoroljam őket, mikor Masa ismét megszólal. Megszakad a szívem a szomorú hangjától.
- Az jó, ha Chris tud segíteni, de csak egy szavadba kerül és írok valakinek – teszem még hozzá a sajátjához hasonlóan egy halvány mosolyt villantva. - Egyébként meg ha belegondolsz, mi lehet egy terelőpárbaj? Egymásnak passzolgattok, amíg egyikőtök el nem fárad… vagy – és ezt már félve teszem hozzá - másik párbajokhoz hasonlóan megpróbáljátok kiütni egymást.
A könyvemet szorongatva keresem Masa tekintetét. Kezdek egyre jobban stresszelni emiatt a párbaj miatt, pedig egyrészt én a közelében sem leszek, másrészt nem nekem kell részt vennem rajta – és mégis, aggódva kezdem oly sok idő után most megint harapdálni az ajkam, hogy azzal is csináljak valamit. Hajaj Masa, legközelebb a csendes kukkolást is csendesebben kell csinálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=769461#post769461][b]Szentmihályi L. Izabella - 2019.08.28. 21:56[/b][/url]

Aggódva pillantok Masára a szemem sarkából, könyvemre hajolva és tettetve az olvasást. Bár egyáltalán nem rám tartozik és kicsit sem az én döntésem, nagyon nem szeretném, ha részt venne ezen a párbajon. Attól a pillanattól kezdve ezen a véleményen vagyok, mióta kiderült a partnere nem is egy diák lenne, hanem egy idős pasi. Nem gondolok mondjuk harmincöt fölé, de azért kétlem, hogy valami húszévessel kellene párbajoznia. Mindenesetre a terelőpárbaj már csak azért sem jó ötlet, mert az előző meccsünkön pont egy gurkó ütötte ki. Talán korai lenne egy újabb játék vele.
- Tudod mit? Nem ismerem Henriket, de biztos vagyok benne, hogy ha komolyabbra fordulna a helyzet, akkor azonnal befejeznétek. Plusz, én hiszek benned. Gyakorlással bármi sikerülhet – kedvesen mosolygok rá és amennyiben hagyja, bátorítóan megszorítom a hozzám közelebb eső kezét. Látom rajta a kétségbeesést és ebben a pillanatban bármit megtennék, hogy semmissé tegyem ezt a párbajt és a levitásnak ne kellene emiatt többet aggódnia. Bárcsak segíthetnék rajta valahogy.
Masa azonban a következő pillanatban egy kifogás kíséretében felpattan a székről és elviharzik a polcok irányába. Elkeseredetten dőlök hátra szemeim lehunyva pár pillanat erejéig. Eddig alvó állatom most lassan az ölembe kucorodik és halk morgással igyekszik megnyugtatni. Ujjaim maguktól találnak utat a bundájába és egy utolsó pillantást vetek Masa eltűnésének irányába, mielőtt egy sóhaj kíséretében ismét a könyvek fölé hajolok. Hosszú nap lesz ez is, az már biztos.