Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=736194#post736194][b]Vajda Richárd - 2018.10.06. 15:53[/b][/url]

Értetlen tekintettel pillantok fel a szemben ülőre, szőke szemöldökeim azonban éppen csak mozdulnak. Lassan tényleg megszokom, hogy az emberek többsége nem úgy gondolkozik, ahogy én, különösen, ha azok boxer helyett csipkét hordanak.
A kezemben tartott dupla marhahúsos Burger King koppintásomból a közöttünk elterülő százéves asztalra csepeg egy kis zsír, de ez már fel sem tűnik, hiszen mióta a figyelmem majdnem egészét annak szentelem, hogy az eridonos királylányt életre neveljem, a kajám körül kibontakozó kupleráj felfogására egyetlen agysejtem sem marad.
- Mi? Nem, Stella, nem - csóválom meg a fejem egész türelmesen, míg a hamburgerrel együtt felé emelem a mutatóujjam. Már úgy intő jelleggel, meg hogy figyeljen arra, amit mondok, legyen kedves. - Az ideális párkapcsolat az, amikor a felek nincsenek együtt. Ezt minél előbb tanuld meg, és akkor nem fogsz csalódni. Nem járunk össze senkivel, ugyanazzal kétszer meg főleg nem. Egy ember, egy este. Az még jobb, ha nem is este. El kell intézni délután, vagy lyukas órában.
A mondandóm végét már alig hallani, hiszen a hangom csámcsogásba fullad. Mmmm, még egy kis laza brummogás is elhagyja a torkomat; akár egy macska, dorombolva áldozok a mesterművem előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=736201#post736201][b]Vajda Richárd - 2018.10.06. 17:31[/b][/url]

Csepp. Csepp. Csepp. A hamburgerből megállás nélkül csurog a curry-mangó szósz, egyre terebélyesebb tócsát képezve a megrepedt tányér szélén és az asztalon egyaránt. Én meg még pislogni se merek, olyan feszülten hallgatom Stellát. Nehéz eset, aláírom, de semmi sem lehetetlen.
- Nem - szögezem le szemöldökeimet összehúzva, és az előbbinél jóval dinamikusabban rázom meg a fejem. - Ez baromság. A párokat tudod mi tartja össze? Az igények. A nő anyagi biztonságot meg figyelmet akar, a férfi meg úgy csinál mintha, hogy...
Csak azért nem fejezem be a mondatot, mert a szósz elindul az ujjamon is, így szavak helyett a vállaimat sokat sejtetően vonom meg, és oldalra billentett fejjel, a hamburgert kissé magam fölé emelve, alulról kezdem menteni a menthetőt. Onnan, abból a hülye pozícióból nézek át Stellára.
- Az nem én voltam - vágom rá azonnal, de a kiszélesedő vigyor, amely a következő falatot előzi meg, könnyen leleplezheti az ártatlan kis füllentésemet. Jó, valszeg süt a képemről, hogy kerülöm a bonyodalmakat, és felesleges információk - nevek meg egyebek - elraktározása helyett a dolog lényegi részével foglalkozok. Ez a siker titka, kérem szépen.
- Felesleges - ismétlem meg önmagam, és egy pillanatra, míg élvezem a jól átsütött marhahús ízét, elhalkulok. Aztán, egy pohár Coca Cola után nyúlva folytatom. - A név az égvilágon semmit sem jelent. Már, ha olyan kapcsolatban vagy, amiről én beszélek.
Másmilyenben nem is érdemes, de ezt már nem teszem hozzá, Stella úgyis elégszer hallotta az elmúlt fél órában. Kiegyenesedve törlöm meg kezeimet egy szatén szalvétában, és közben az eridonos mozdulatait figyelem.
- Mégis lettél te, meg a bátyád - jegyzem meg mosolyogva. A mosoly szólhatna saját magam igazolásának is, de most nem erről van szó. Inkább valamiféle bátorítás ez, vagy valami hasonló.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=736214#post736214][b]Vajda Richárd - 2018.10.06. 19:39[/b][/url]

Imádom nézni, ahogy a nők elindulnak a kiakadás hepehupás lejtőjén, és meg sem állnak az őket odalent váró szakadék széléig. Kipirult orcák, dühtől könnyes szemecskék meg ökölbe szorult kiskacsók. Frenetikus!
Nem bírom ki, elvigyorodom, és míg kétszer is meggondolom, milyen stílusban is feleljek Stella nagylányos kijelentésére, nyelvem hegyét végigfuttatom alsó ajkam peremén.
- És apától vagy anyától kapod azt a saját pénzt? - kérdezem a szemei után kutatva, és bár megfordul a fejemben, hogy még a válasza előtt visszakozni kezdjek, mégsem teszem. Nem a pénztárcája érdekel - van nekem is, hanem az, hogyan kezeli az illetlen kérdést.
- Ne is törődj vele, mindenki hibázhat - nevetek rá, majd a szénsavas üdítőmbe kortyolok, és egy kósza pillanatra visszagondolok a szőkére. Levitás volt. Asszem. Vagy nem is. Eridonos. Vagy...? A felmerülő kérdésre fejemet hátradöntöm, homlokom önkéntelenül is ráncokba szalad. Végül is mindegy, úgysem találkozok vele többet. Jobbomat a tarkómhoz emelem, és bőrömbe kapaszkodva meredek fel a plafonra.
- A-a, nem - oldalra billenő fejjel pillantok le Stellára. - Nem azt mondom, hogy a másikkal való törődés, vagy nevezzük inkább foglalkozásnak ördögtől való. Nem. Az szükségszerű és kikerülhetetlen. Én azt mondom, hogy ennek csak akkor van értelme, ha bizonyos keretek között tartod. Két-három óra, és sohasem a te ágyad. Mert a te életedben te vagy a legfontosabb, szépanyám. Fogtad?
Szemöldökvonogatva dőlök előre és nyúlok át az asztal fölött, hogy lopjak a kicsitől egy szem sültkrumplit, és tegyem olyan látványos élvezettel a számba, hogy attól még egy házimanó is Niagarát eresszen maga alá. Ráharapva aztán nevetni kezdek, már nem Stellán, hanem a helyzeten. Vicces, hogy másokkal milyen egyszerű is az élet nagy dolgairól beszélgetni, míg a saját húgommal képtelen lennék rá. Ő érinthetetlen, szent és a legfontosabb, hogy élete végéig szűz marad.
- Kitalálom, apuka az, aki nem nevet olyan hangosan - ciccentek egyet amolyan van ez így hangulatban, majd a hamburgerem maradékához fodulva összedörzsölöm tenyereimet, és újra nekilátok. - Amúgy az én szüleim társadalmilag tök elfogadott házasságban élnek. Szóval, ha azt gondolnád, hogy valami überszar helyről jövök, nem, egyáltalán. Anyámék több, mint húsz éve együtt vannak, de... ez számomra elképzelhetetlen. Egy nővel egy egész életet?
Abbéli sejtelmeimnek inkább nem adok hangot, hogy apámnak voltak, és talán mai napig is vannak házon kívül eső ügyei. Jobb a békesség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=736244#post736244][b]Vajda Richárd - 2018.10.07. 08:40[/b][/url]

Tekintetem a lány arcáról az ujjai között tartott karamellás krumplira esik, ajkaim úgy tűnhet, elismerően görbülnek lefelé. Tudom, hogy a mai világban rengeteg korombelinek kell dolgoznia ahhoz, hogy legyen egy kis pénze, és ha nem állnának mögöttem a szüleim, lehet, hogy nekem is kerítenem kéne valami mellékest. Valami kviddiccsel kapcsolatos munkát még el is tudnék képzelni... szerencsére nem kell feleslegesen fantáziálgatnom. Kékjeim újra felfelé sietnek, hogy Stella barnáin állapodjanak meg.
- Szerintem igen - bólintok, és körmömmel kopogtatni kezdek a poharam oldalán. - Ha nem tesz semmit azért, hogy előrébb jusson, akkor meg is érdemli, hogy ott legyen, ahol.
Könnyen lehet, hogy most vágtam el magam teljesen Stellánál, és a szimpátiaskála legalját sem ütöm meg jelenleg, de ha ez egy őszinte beszélgetés - és hát annak indult -, nem fogom meghazudtolni saját magamat. Biztos, hogy azt gondolja, nekem könnyű, és nem is téved, viszont a testvéremmel együtt átéltük a szüleink két teljes anyagi csődjét, és azt is láttuk, hogyan építették fel magukat újra meg újra. Olyan ember vagyok, aki magabiztosan, hangosan is ki meri mondani, hogy ha most elvennék az összes pénzét, ő másnap felállna, és egy éven belül gazdagabb lenne, mint előtte bármikor. Minden csak gondolkodás kérdése.
- Mindenki találkozik olyanokkal - egyetértően bólintok egy újabbat, aztán mutatóujjammal feltörlöm a tányér szélén tócsában álló szószt, és még a válasz előtt lenyalom róla. - De nem erről van szó. A legtöbb lány, akivel dolgom volt, okos és értékes, ahogy te mondod "elég jó". Biztos, hogy sokra fogják vinni az életben. Egyszerűen nem gondolom, hogy egy párkapcsolat építeni képes. Rombolni annál inkább, és azt kösz, de nem.
A kapcsolatfüggő csajokat nagylelkűen hagyom meg puhapöcs férfitársaimnak, aztán legyenek boldogok, éljenek, mint Rómeó és Júlia, maximum lehányom őket az egyik folyosón.
- Akkor valamit szarul csináltál - közlöm. Az meg sem fordul a fejemben, hogy Stella esetleg szívember, mint az emberiség mondjuk kilencvenöt százaléka, és neki jót tenne egy szerelem. Itt a hiba, tököm, pont itt. A szív megmérgezi az elmét. - Bár azt is meg kell tanulni, hogyan élvezd az élvezetet.
Nem állítom, hogy azonnal, elsőre sikerül, de mint az életben minden, ez is csak gyakorlat kérdése.
- Na ne szórakozz! - villan a tekintetem, de a következő percben már vele együtt röhögök. - Erzsi okos, nem féltem. Meg hát nézz rám, velem áldotta őt meg a mindenható. Nagy baja nem eshet.
A hangom csak egy pöppet cinikus, valahol tényleg elhiszem, hogy ahol én vagyok, ott a környezet csak nyerhet, ahhoz meg egyébként sem férhet kétség, hogy Eszter a világ legszerencsésebb testvére.
- És mi van anyukáddal? - kérdezem, míg betömöm a hamburgerem utolsó, ámbár igencsak emberes falatját.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=736535#post736535][b]Vajda Richárd - 2018.10.09. 19:32[/b][/url]

Olyan nincs, hogy ne legyen előrébb, vágnám rá azonnal, és folytatnám azzal, hogy mindig van lehetőség a továbblépésre, még akkor is, mikor azt hinnéd, épp a végcél ajtaján dörömbölsz, de Sztellácska lendületben van, így a kikéredzkedő szavak a torkomon ragadnak, és jobb híján elnyíló ajkaimat összecsukva figyelem tovább a mutatóujját figyelmeztetően maga elé emelő kispiroskát. Persze nem mondja azonnal, mér'is, megvárakoztat inkább, mert a két fonnyadó krumpli japánokat is megszégyenítő lassúsággal való elfogyasztása bizony fokokkal előzi meg Vajda Ricsikét a prioritásskálán. Mikor végre belekezd, magam sem hiszem el, de nemcsak, hogy meglep azzal, amit mond, de egy pillanatra még el is gondolkodtat vele.
- Tökre totál dinamit... - ismétlem meg halkan, inkább csak magamban kuncogva a kifejezésen, mielőtt komolyra fordítva a szót visszapillantanék Stellára. - Az ugyanolyan párkapcsolat lenne, mint a többi.
Nem igazán látom a különbséget. Oké, felfogtam, hogy az egyikben a legnagyobb titokban csalod a csajodat, a másikban meg hé, még engedélyed van rá, de ez most lényegtelen, hiszen a dolog már ott elvérzett, hogy "pár" és "kapcsolat".
- Mi? - csodálkozva kérdezek vissza, és ahelyett, hogy a levegőben tartott poharat továbbemelném a számhoz, egy érezhető ezt most meg kell beszélnünk, különben sohasem fogom megérteni a nőket mozdulattal inkább visszateszem azt az asztalra. - Sz'al, nem számít, ha amúgy nulla a srác, no életcél vagy bármi elképzelés a jövőjével kapcsolatban, csak gyúrjon csuklyára, és harangozzanak dinget?
Különben fogalmam sincs pontosan mit jelent a ding, de ha nem illik a szövegkörnyezetbe, Stella majd maximum kijavít.
Aztán egyszer csak...
- Ohlala! - izgatottan csendül fel a hangom, mikor úgy néz rám, hogy barokkos körmondatok nélkül is értsem, mi a szitu. Tenyereimet várakozóan csapom, majd dörzsölöm össze, de szaftos részletek helyett úgy kapom a következő kérdést pofába, mint utcatáblát vak hülyegyerek. Vut. Hogy Stella most mit láthat az arcomon, azt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy apámnak nem kell pszichológusra költenie ezentúl, már ami engem illet, mer' Wittner kisasszony egy kis adag sültkrumpliért cserébe félóra alatt kitatarozza a lelkem. - Mert te csak akkor vagy igazán boldog, ha együtt lehetsz Dinggel?
Nem a választ kerülöm ki, eszemben sincs, de az adrenalin dolgozni kezd, és ahelyett, hogy nyugodt magabiztossággal kijelenteném: mindig boldog vagyok, megbillentett fejjel kérdezek vissza. A vonásaim komorabbá és élesebbé válnak, de ez nem jelenti azt, hogy nem élvezem a beszélgetést. Inkább azt mondanám, erre a kérdésre most ráharaptam, és Stella lassan készítheti is ki a filézőkését.
- Te figyelj már, különórákat vállalsz élvezéstanból? - vigyorodom el szemtelenül, de nem vagyok benne biztos, hogy a kérdést ez esetben komolyan is gondolom. Persze, Sztellácskával is lefuthatnánk egy bizonyos kört, de félő, hogy utána elfelejtenék neki köszönni a folyosón, ahhoz pedig túl jókat kérdez.
- Úgy értem - kezdek bele, miután lenyelem az utolsó korty kólát is, és utat engedek egy emberes BÖFF-nek. - Anyukádhoz húzol inkább, vagy apuci cuki kis nyuszimuszikája vagy?