A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=797658#post797658][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.09. 02:21[/b][/url]

Minden készen áll az induláshoz. Felpakoltam egy gurulós kocsira az összes bőröndömet, amivel annak idején a kastélyba érkeztem. Még majdnem többet is annál, ha nem jövök rá idő közben a tértágító bűbájok működésére, így egy kis segítséggel ugyan, de befértek a kastélyban kapott emléktárgyak és a tanév során megvett cuccok is. Kiemelt helyet kapott természetesen az utazóládák tetején a kaméleonom, akit a terráriumával együtt utaztatok haza. Tudom, hogy a családom többi tagját nagy valószínűséggel sokkolni fogja az új háziállat, akivel együtt kell töltsék a szünidőt, de nem volt szívem a suliban hagyni, szeretném neki megmutatni a szobámat. Az sajnos biztos, hogy a lakáson kívül nem vihetem magammal sehova, mert túl nagy feltűnést keltene a muglik között, de majd letakarom egy ponyvával a hordozóját, ha már Pestre érünk. Még van egy kis időm a vonat indulásáig, mégis szeretnék időben az állomáson lenni. Inkább hamarabb felpakolok, minthogy tétlenül üljek tovább a hálókörletben, ahonnan alig várom, hogy végre szabaduljak.
El se hiszem, hogy egy év telt el. Na meg azt se, hogy ennyire eseménydúsan. A vizsgáim azt hiszem, hogy elég jól sikerültek, egyelőre nem akarom elkiabálni a dolgot, mert nem tudom, hogy sikerült-e Márkot legyőznöm az iskolaelső címért folytatott kemény csatában. A nyári zápor miatt kissé belehúzok, a kocsi kerekei csak úgy kattognak az utca kövei alatt, de pont akkor szakad le az ég, amikor már a hatalmas váróteremben szobrozom. Pisilni már voltam, egy kis kajáért állok sorba a büfében, aztán kezemben a jegyemet szorongatva tolom magam előtt a cuccaimat, egyenesen a vágányok felé tartva. Szeretném, ha jó helyem lenne a vonaton.
Mielőtt elhagyhatnám a csarnokot, karomat ismerős kéz ragadja meg, lábával pedig hangos zörrenéssel akasztja meg a csomagjaim haladását. Számíthattam volna rá, hogy eljön értem. A tömegben teljesen elkerülte a figyelmem a szőke feje, amire halál félelemmel pillantok fel éppen, de szemem egyúttal szikrát szór az iránta érzett haragtól. Hihetetlen, hogy még mindig képes belegázolni a lelkembe, ráadásul mindenki szeme láttára!
- Te mi a faszt keresel itt? - kérdezem ettől a szarkupactól kimérten, majd ingerülten rántom el a karomat szorításából. - Megmondtam, hogy hagyjuk egymást, nem? - rá se nézek többé, úgy kezdem el húzni a kocsit hátrafelé, hogy aztán egy kanyarral megpróbáljak kitérni előle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=797808#post797808][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.09. 23:52[/b][/url]

Mintha még mindig nem értené, hogy mennyire elegem van belőle. Az arcáról leolvasható értetlenség legalábbis erről árulkodik. Világossá vált számomra, hogy neki ez csak egy játék, egy színdarab, amiben kiteljesedhet. Már abban sem vagyok biztos, hogy a naplóban leírtak a valóságnak felelnek meg, nem pedig az ő beteg agyszüleményének. Az egészet behaluzta, papírra vetette esti mesének, nekem pedig jól ott hagyta, hogy egyszer véletlenül elolvashassam. Aztán ki tudja, mit tett még volna velem, ha nem zúgok belé és vagyok egy kicsit óvatos. És mivel nem adtam meg neki az örömöt, amire úgy vágyott, s fente a fogát már hosszú hetek óta, rám és a barátaimra szállt. Nem telt el úgy hét a vizsgaidőszakban, hogy ne nehezítette volna meg a készülést, de szinte minden percben ő jár a fejemben, leginkább azért, mert tudni akarom, hogyan lehettem ilyen hülye, hogy bedőltem neki.
Forrongó arcom eltakarom előle a szabaddá vált kezemmel, míg egy kikerülő manővert kísérlek meg. A szorításából ugyan szabadulok, elhajolni viszont nem tudok eléggé az érintésétől. Undorral az arcomon viselem el a simogatást. Belül viszont élvezem, mert a bőre ugyanolyan, mint korábban volt, a régi szép időkben.
A hirtelen rántástól felnyüszítek, majdhogynem a testének esem a lendülettől. Hátrahőkölve forgatom körbe a fejem, hogy vajon látja-e ezt rajtam kívül valaki, sietnének-e a segítségemre, ha most hangos kiabálásba kezdenék. Rengeteg ismerős arc készül most hazautazni a kastélyból, és ő pont előttük akar megalázni. Mély levegőt szippant, én lélegezni se merek, és mielőtt elcsattanhatna egy csók, a poggyászommal megpakolt kocsit nemes egyszerűséggel neki tolom a srácnak. Remélem, hogy megtartja ezentúl a tisztes távolságot.
- Tényleg nem hagysz békén, igaz? - sóhajtok fel szomorúan. - Így is elég bajt csináltál. Mit akarsz még? Nem vagyok a szolgád, és nem érdekel, hogy bosszúból agyonversz. ELEGEM VAN BELŐLED! - ordítok rá végül remegve, szemeim pedig majd kiesnek mérgemben. Hetek óta ezt játsszuk, mindig elfutok előle valahogy, de úgy látszik, semmiből sem ért. Nekem meg lassan indul a vonatom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=798218#post798218][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.13. 00:17[/b][/url]

Egy kicsit mintha betelt volna az a bizonyos pohár. Elegem van ebből a srácból, és hihetetlenül haragszom rá, hogy a vizsgaidőszak alatt keresztbe tett, és elárulta a több hónapos barátságunkat. Miatta alig tudtam aludni, fogytam egy csomót, és rengeteget sírtam... De tényleg. Nem is tudom, hogy volt annyi könnyem. De mára már nem tudok sírni. Megedződtem. Még mindig borzasztóan fáj, amit csinált velem, hogy a bizalmamba férkőzzön, holott ott voltak az ajándékai, a könyv, az érintései, amik mind arról árulkodnak még most is, hogy valamennyire fontos lehettem neki. De ő egy önző barom volt, egy szánalmas ösztönlény. Én pedig túlérzékeny vagyok az ilyenekre, belerokkanok hosszú távon.
Elfáradtam abba, hogy hetek óta bujkálok előle a suliban. Hogy vegzálja a barátaimat, odajön órák után a teremhez, hogy beszélhessünk. Kétnaponta futok el előle a folyosón, annyira a nyakamra jár. Már azt is hallottam, hogy múltkor a körletünkbe akart valahogy betörni. De azt persze nem tud... Erősen gondolkodom, hogy szóljak Beliánnak a terveiről, mielőtt túl késő lenne. Sokszor riadok fel álmomból, attól félve, hogy Tejföl ott fog állni az ágyam felett, és a következő pillanatban belefojt a párnáimba. Brrr...
Láthatja, hogy nagyon fájó ez a találkozás nekem, ugyanakkor egy kicsit fel vagyok bátorodva, mert tudom, hogy most hetekig nem fogunk találkozni a szünetben. És ez bizonyára nagyon fáj neki. Ha máshogy nem, legalább kicsit megtapasztalhatja, hogy milyen érzés, amit velem tett. Káröröm van bennem.
- Hogy mi?! Na ne nevettess... - röhögök fel kínomban. - Theon, ezt te szúrtad el. Nem tudok rajtad kiigazodni. Örülj, hogy eddig tartottam a szavam, és nem kürtöltem szét a dolgaidat - megborzongok a becenevem hallatán, így szándékosan válaszolok vissza a saját nevével. Tejföl számomra halott, maradt ez a szemét srác. A poggyászomnak támaszkodom, felveszek két méter távolságot, s úgy nézek vele értetlenül farkasszemet. Mit akar ez még?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=798926#post798926][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.17. 21:06[/b][/url]

Arcom szánalmat tükröz iránta. Sajnálom őt, hogy ilyen hülye. Rég le kellett volna kopnia mellőlem. Tudom, hogy egyre kevesebben dőlnek be az ármánykodásainak, és az év végére már alig akadt olyan fiatal, aki előtt ne járatta volna le magát valamilyen formában, úgyhogy most biztos fogytán lehet a rajongóknak, de a szünet után úgyis érkezik az utánpótlás megannyi ártatlan fiú és lány képében, mint amilyen én is voltam az ősszel. Akkor majd velük is eljátszhatja ugyanezt, de az se fog sokáig tartani. A legtöbb ember számára hamar kiismerhetővé válik. Az egy dolog, hogy sajnos akadnak olyan balekok, mint én, hogy hisznek a szép szavaknak. Pedig tényleg annyira valóságosnak tűnt. Így még senki sem viselkedett velem... Mármint, ő tényleg gyengéden bújt hozzám, óvott és ölelt át. A franc se tudja, miért nem állt már tovább, hogy kiélje magát valakin. Nem értem, hogy talán a homlokomra van írva-e valami, amivel vonzom a szociopatákat? És ez a ragaszkodása rémisztő kezd lenni, mert sehogyan se tudom őt levakarni magamról. Beárnyékolta az elmúlt heteimet, bujkálásra, a körletemben tartózkodásra kényszerített. Szerencse, hogy a vizsgákra magolás miatt egyébként is ezt csináltam volna többnyire.
Nem tetszik neki a tiltakozásom, amivel látom, hogy nagyon felbőszítem. A vonatjegyem továbbra is az ujjaim közt szorongatom, míg másik kezemmel a kocsit toltam neki. A torkomban dobog a szívem, mert nem vall rám ez a bátor viselkedés, mégis sikerült így kihoznia a sodromból. Mert egyszer én is megunom a játszadozást. Még egyszer nem töri össze a szívem, most hogy valamennyire összeragasztgattam. De érzem, hogy mintha sírhatnékom támadna. A gombóc ott van valahol a gégém környékén, s keze helyett ez a láthatatlan ellenség fojtogat.
- Engedj hazamenni - ismétlem nyomatékosan a kérésem, már a sokadik megfogalmazásban tálalva. Tudom, hogy nem tetszik neki. Tudom, hogy ez a nézése mit takar. Bármikor bekattanhat, és bármit kinézhetek belőle. De úgy érzem, mintha nem tudna ártani nekem, és ezzel hibát követek el. A következő pillanatban ugyanis Kamcsi hordozóját ragadja meg a poggyászkupac tetejéről. Az állat, mintha csak érezné a vesztét, türelmetlen csapkodásba kezd ijedtében, s mielőtt felfoghatnám, hogy mi is történik pontosan, már Theon markában látom szeretett háziállatomat.
- Mit csinálsz, te rohadék?! Azonnal engedd őt el! Őt hagyd ki ebből! Csak ezt ne! - üvöltöm torkom szakadtából, ami végül lányos sikításba csap át, de már az sem érdekel. Előrántom a zsebemben pihenő pálcámat, s egyenesen a fiúnak szegezem. Görcsösen szorítom ujjaimmal, amitől a fa megfeszül, mintha eltörni készülne, de persze masszív fajta, jól bírja a nyomást.
- Engedd el, vagy megöllek - közlöm sivár hangon, könnyes szemekkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=798956#post798956][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.18. 01:30[/b][/url]

A pálca szorongatásától az erek kidomborodnak kézfejemen. Fogaim összeszorítva vicsorgok rá, még mielőtt bármit is ráolvasnék. Elkeserítő, hogy senki nem akar a segítségemre sietni. Gondolom tudják, hogy nem egyszerű páros vagyunk. Egyesek a pletykák, mások az iskolaújság alapján alakíthattak ki valamilyen képet vagy rólam, vagy a szőke srácról. Most mindenki haza akar menni, ahogy én is. El erről az átkozott helyről. Egy kissé összeszorul a szívem, amikor belegondolok, hogy hova is tartok... Elvégre a hőn áhított otthonom egy lepukkadt, körfolyosós lakás galériája lesz, alattam az utált bátyám részlegével. Fogalmam sincs, hogy mi vár rám az alatt a pár hét alatt, ha a múltkor a karácsonyi néhány nap is kikészített. Azért jó lenne, ha eljutnék Munkácsra, lehetőleg minél hamarabb. Feltéve, ha elérem a vonatot, amire lassan indulnom kellene, ha azt akarom, hogy még legyen normális helyem.
Nem mintha ismerném a gyilkos átkot, vagy úgy bármi olyat, amivel ténylegesen árthatnék neki. Rettenetesen gáz, hogy ennyire okosnak tartanak, és még megvédeni se tudom magam. Legfeljebb táncoltató átkot tudnék rá kiszórni, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerülne végrehajtanom.
- Theon, kérlek... könyörgöm... - máris kevésbé vagyok az a határozott és dühös fiú, aki az előbb voltam. Úgy érzem, hogy sarokba szorított az élőpajzzsal. Egy aprócska könnycsepp gördül ki a szemem sarkából. Csalódottan tűröm, hogy kinevessen, s közben Kamcsi hordozóját bámulom kétségbeesett arccal. Lábaim remegésnek indulnak, ám ez ekkor még nem tudatosul bennem. Csak az állatkám épsége lebeg a szemem előtt, mintha minden másról elfeledkeznék. Szemeim elkerekednek, a pálcát lejjebb eresztem, immár a padlónak szegezve. Egy óvatlan mozdulattal mindent tönkretehetek, azt pedig nem akarom, hogy az én lelkemen száradjon a kaméleonom élete.
Mikor belekezd a feltételébe, akaratlanul is becsukom a szemem. Nem hiszem el, hogy ezt kéri tőlem. Hogy ennyire szar helyzetbe kerültem. Konkrétan zsarol! Csak úgy fortyogok belül, legszívesebben felrobbannék. De nem tehetem. Muszáj megőriznem a hidegvérem. De azt mégse hagyhatom, hogy kihasználjon. Nyelek egy nagyot, s felnézek rá.
- Mi az, hogy csak lehet? - vonom fel a szemöldököm felháborodva. - Ő nem tehet semmiről. Add vissza, és nem foglak többé kerülni, ígérem! Nem akartalak megbántani, ne haragudj rám. Ne csináld ezt - nyávogok, mint egy kölyökmacska. Próbálok szépen pislogni rá, de az mégsem lehet, hogy megcsókolom. Ha akartam is, azóta nem, hogy átvert a csónakházban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=799020#post799020][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.18. 13:01[/b][/url]

Próbálom sorra venni a lehetőségeimet. Szó szerint töröm a kobakom, de eddig nem sokra megyek vele. Úgy látszik, hogy a vizsgák miatt teljesen kifacsartam az agyam, és most már semmilyen épkézláb ötlet nem jut eszembe. Épp elég kreatívnak kellett lennem például az átváltoztatástan vizsgámon... Mégis minden izmom megfeszül, amikor arra gondolok, hogy Kamcsinak baja eshet. A sírás határán vagyok, de muszáj higgadtnak maradnom. Nem oldana meg semmit, ha egymásnak esnénk, pláne egy ennyire nyilvános helyen. Jövő ilyenkorra se tudnám lemosni magamról a szégyent, ami ezzel járna. Ciki!
Lehet, hogy egy jól célzott bűbájjal kikaphatnám a kezéből a ketrecet. Megtámadni nem akarom Theont, mert hiába lógta el az órái felét, idősebb varázslónak számít nálam, és erősebbnek is. Előbb töri el az orrom, minthogy én kettőt lendítenék a pálcámmal. Az egyetlen vigasz, hogy azt állatom repülő helyzetben kevésbé van kitéve a rázkódásoknak. Nem hiszem, hogy olyan erősen rázta volna meg az előbb, hogy komoly baja esett volna... Erős állatom van, én nagyon szeretnék hinni ebben. Belehalnék, ha komoly baja történne. Már otthon is mindenkinek elújságoltam, hogy egy meglepetés háziállatot fogok vinni nekik. Nagyon várják, hogy lássák őt, kicsit izgulok is miatta, pláne így.
Aztán esetleg kinyithatnám a ketrecet, de annyira nem szófogadó még, hogy a nevére hallgasson. Pedig a lelki szemeim előtt jónak tűnne, ha a vállamra repítve el tudnám menekíteni innét. Arra biztosan nem számítana zöld ellenfelem. Csak hát annyira felzaklatta az előbb Kamcsit, hogy nem merek ezzel próbálkozni. Még nem sikerült mindenre megtanítanom.
- Tarts ki, Kamcsi! - kiabálom neki kétségbeesetten, mialatt Theon szorításában van. - Kérlek, nyugodj meg... Ez nem megoldás semmire. Én nem értem, hogy mit rontottam el már megint. Azt hittem, hogy barátok voltunk - nyelek egy nagyot, immár a srác kék szemeibe nézve. Alig bírom ki, hogy ne sírjam el magam, a néhány könnycseppet kivéve tartom magamban egyelőre a lelket, bár megterhelő ez az akadozó vallomás, amivel a békét próbálom elérni. Lehajtom a fejem, pálcámat a vonatjegyemmel együtt dugom zsebre, s a bőröndjeimnek támaszkodva nézek rá szomorúan. Megpróbálom elfelejteni a különböző sérelmeket annak érdekében, hogy megmentsem a kaméleonomat. - Tetszett a könyv, amit adtál - köszörülöm meg a torkom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=799444#post799444][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.20. 03:18[/b][/url]

Kíváncsi vagyok, hogy meddig fognak még a nyámnyila Beninek ismerni, aki nem tudja megvédeni magát. Nyilvánvaló, hogy ezekkel a karokkal nem sokra megyek odakinn, de úgy általában a suliban se tudom kivédeni a rellonos felsősök támadásait, amíg nem szedek fel magamra pár kilót. Januártól persze űzöm Petyával az edzéseket, de nem sokat segítettek eddig. Mondjuk várható is volt, sok alkalmunk elmaradt, a sérülése se jött ki jól, úgyhogy nem reméltem csodákat. Mégis, jó lenne, ha több kitartásom lenne ezekhez. Akkor nagyobb határozottsággal állhatnék itt. Persze Theon előtt izompacsirtaként se biztos, hogy képes lennék letörni azt a pofátlanul nagy önbizalmát. És ez a különösen bosszantó. Hogy sosem tudja, hol a határ, és hogy mennyire szánalmas ő valójában a gyerekes viselkedésével. Viszont, mivel éppen a kaméleonommal zsarol, úgy kell tennem, mint aki beadja a derekát és megbocsátja az ellenem elkövetett szemétségeket.
- Mi?! Ezt meg hogy érted? - zavartan ráncolom össze a homlokomat. Mindenfélére számítottam, de erre a felháborodására nagyon nem. Úgy viselkedik, mintha még neki állna feljebb, mert én tettem esetleg rossz fát a tűzre. Nevetséges... Ha fontos lettem volna neki, nem vágja hozzám azokat a durva szavakat a csónakházban. Félig-meddig megkapott, szóval nem értem, hogy mire van még szüksége, ha ugyanolyan emberekkel tudja körülvenni magát, mint én. Vagy jobbakkal... Mert hát, bennem aztán fogalmam sincs, hogy mégis mit talált vonzónak, vagy hogy miért ezzel a stréber elsőssel akarja összeszűrni a levet. Nagyokat pislogok rá a kialakult szünetben, aztán újra megszólalok. Láthatóan nem nyertem el a srác tetszését, amire kissé megilletődve vakarom meg a tarkómat.
- Hát, nem, mármint, szóval csak azt hittem, hogy jóban vagyunk. Közeli viszonyban. És hogy akár fontos vagyok - a harag eltűnik az arcomról, átveszi a helyét a csalódottság, amit eddig valamennyire sikerült elrejtenem, de ezek a szavak olyan mélyről törnek fel belőlem, hogy a sírás határára kerülök. Elérzékenyülve, remegő hangon árulom el neki azt, amit eddig magamban tartottam. Sose gondoltam volna, hogy elég bátor leszek ehhez, hogy így a szeméhez vágjam az érzéseim, és ez még csak egy kis szelete annak, ami valójában bennem zajlik.
- Aha. Volt egy kis időm még a vizsgák előtt, úgyhogy legalább elterelte a gondolataimat - simítom oldalra a hajamat szerényen, látva a meglepettséget a szemeiben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=800024#post800024][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.22. 23:22[/b][/url]

Fogalmam sincs, hogy miket hord nekem össze, de befejezhetné végre a vádaskodást. Egyszer ismerné be, hogy nincs igaza! A legjobb védekezés a támadás elvét követheti. Hitetlenkedve csóválom meg előtte a fejemet, megvető és dühös arccal nézve végig rajta, majd szippantok egy mélyet a csarnok fülledté vált levegőjéből. A körülöttünk elsuhanó alakok túlságosan belefeledkeznek abba, hogy elérjék a vonatot, szavaink hangját pedig kissé elnyomják a guruló bőröndök, amitől alapból meg kell emelnem a hangomat. Tudom, hogy ha sokáig itt maradok, a végén még eléri, hogy lekéssem a hazautazásomat jelentő szerelvényt, ezért nem húzhatom már sokáig ezt a beszélgetést. Mégis, annyira összezavar a mondataival, hogy legszívesebben leülnék mellé, és átbeszélném vele ezt az egészet. Megértetném vele, hogy hogyan éltem meg a közeledését, és mennyire fájt, hogy az utolsó pillanatban felfedte magát előttem. A falon lévő órára pillantok, majd nyugtázom, hogy még egy kis időm azért akadt, mégis türelmetlen vagyok.
- Nem, nem tudom - erősködöm tovább. - Szóval jó lenne, ha kinyögnéd végre, mi bajod... - kérlelem türelmetlen hangon, szinte már könyörgőnek hatva. Csípőre teszem a kezem, a poggyászok úgyis biztonságosan hevernek a kocsin, ami megrekedt köztem és Theon között. Szúrósan hallgatom végig, ahogy felhorkant magyarázkodásomon, és lélegzetvisszafojtva várom, hogy folytassa a válaszadást.
- Egy normális kapcsolatban senkit nem rángatnak bábuként - szorítom össze a fogamat dühösen. - Ezt meg már hallottam, nem kell elismételned. Én viszont rohadtul nem kérek ebből, és... azt sem értem, hogy miért nem hagysz békén, ha nem akarsz semmit. Mert én azt nem akarom tőled, amit te akarnál tőlem - magyarázom neki, egyre csak szipogva és elkeseredve, mígnem annyi feszültség gyűlik bennem össze, hogy remegve sírni kezdek. Arcomat két tenyeremmel takarom el a srác elől, úgy kezdem el törölgetni a könnyeket a szememből, még mielőtt tarthatatlanná válna a helyzet. Nem szeretnék picsogva szállni fel a vonatra, hogy aztán így fogadjon a pályaudvaron a családom. Csak akkor kapom fel a fejem és nyugszom meg egy picit, mikor Kamcsi hordozója visszahelyeződik a csomagok tetejére. Én pedig, mint legféltettebb kincsem, rögtön magamhoz ragadom őt, hogy soha többé ne tudja elvenni. Benézek a rácson, hogy minden rendben van-e vele, de az ijedtségen kívül úgy tűnik, megúszta a dolgot, s most már semmiképpen nem engedem el a kezemből. Bárki ellophatja. Könnyes szememmel összenézek az övéivel, úgy mosolygok rá boldogan, majd furcsa módon Theonra, amiért elengedte. Még egy halk és hálás köszönömöt is elsuttogok.
- Igen, de már mondtam. Nagyon szép szerelmük volt - ezért se értem, hogy a fiú miért olvassa, ha ennyire távol áll tőle. Hangom nyugodtabban cseng, már csak nagyokat sóhajtok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=800806#post800806][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.25. 21:59[/b][/url]

Szemeim hatalmasra kerekednek, ahogy a sületlenségeit hallgatom. Legszívesebben felrobbannék mérgemben, hogy ez a nagyokos ilyeneket mer kitalálni rólam, és Karoláról, aki mellesleg a legjobb barátom. Igen, ő legalább mellettem állt a bajban, nem úgy mint ez a szerencsétlen, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben rúgott belém egy nagyot. Ugyanakkor kínomban tudnék röhögni, annyira szánalmas, hogy ennyire nincs felelősségtudata.
- Te betegesen képzelődsz... Semmit nem csináltunk veled. Elég gáz, ha neked az jött le rólam, hogy ilyen vagyok - állapítom meg sértődötten, de szívem csak úgy kalapál a zaklatottságtól a mellkasomban. Minden épeszű embernek nyilvánvaló, hogy nem lennék képes ilyenre. - Ha nekem nem hiszel, vizsgáltasd ki magad a gyengélkedőn. Nincs itt semmilyen lötty, se bájital, csak a végtelen fantáziád, mert nem mered beismerni, hogy hibáztál - világosítom fel sajnálkozóan. Nem vagyok szemrehányó, sokkal inkább azt szeretném, ha rájönne végre az igazságra. Lelkesen magyarázom el neki, mégis úgy érzem, hogy bizonyítási kísérletem ellenére ismét süket fülekre fogok találni, ami elszomorít. Nagyon ijesztő, hogy annyira fogyatékos már, hogy a saját helyzetének felismerése helyett nevetséges hazugságokat kreál magának a fejében, csak hogy meglegyen az éppen aktuális ellenségkép. Mire is emlékeztet ez?
A gesztikulációja csak még jobban sírásra késztet, koholmányai beleégnek a szívembe. Az agyam továbbra is csak azon kattog, hogy mit ronthattam el nála. Mégis hogy alakulhatott ki benne, hogy én bármikor is rosszat akartam volna neki? Karola se az a lány, igaz, viccelt már meg apróságokkal, de ez durva húzása lenne, és tudnék is róla. Mindig is érzékenyen érintett, ha a hozzám közel állók alaptalan dolgokat hittek rólam. Értetlen arca, hogy fel se fogja szavai súlyát, csak rátesz egy lapáttal a hangulatomra. Az azonban egy pillanatra mindent elfeledtet velem, amikor visszakapom a kaméleonomat, ő pedig pufogását feladva enyhülni látszik, már csak a könyv miatt is.
- Hát... - tűnődöm el szipogva némi időre. - Talán az, amikor szerelmet vallanak egymásnak, az akadályok ellenére - mégiscsak szellem volt az egyikük, s így is kialakulhatott köztük a vonzalom. Felsóhajtok, majd a hordozó rácsain benyúlva megvakargatom a rémült Kamcsi fejét, hogy megnyugodjon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=801304#post801304][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.28. 02:42[/b][/url]

Csalódottan megrázom a fejem, majd sóhajtok egy nagyot. Úgy néz ki, a világért se akarja bevallani azt, hogy nincs igaza. Belefáradtam abba, hogy tovább győzködjem őt, hiszen bármilyen bizonyítékot hozok fel, kreált képzelgésein nem török át vele. Ringassa csak tovább magát ebben a ködös, beteg illúzióban, ha akarja. Nekem többé már nincs közöm ehhez a fiúhoz, aki velem szemben áll. Csak arra tudok gondolni, hogy mindenről ő tehet, én pedig áldozat voltam a játszmájában. Rövidesen indul a vonatom, amely végre hosszú hetekre száműz az iskolából. Amúgy is elég szar évem volt, rengeteg mindenen mentem keresztül. Mint mondtam, az első felét nagyon élveztem, aztán karácsonytól jöttek a hullámvölgyek, de mostanra úgy néz ki, a barátaim segítségével sikerül kilábalnom a nehézségekből. Nagyon tartja benne a lelket, hogy a kellemes szünet teendői alatt végre elfeledhetem, hogy milyen sérelmek értek itt, s megerősödve térhetek vissza a következő tanévre. Szeretném ezt a korszakomat lezárni Theonnal, s bár sajnálom, hogy a búcsúmat még nehezebbé teszi a gyerekes viselkedésével, mégsem vagyok elég bátor, hogy csak úgy faképnél hagyjam. Tudom, hogy az valahol fájna neki. Mégis határozott maradok, mert úgy érzem, hogy ezt ő rontotta el, s hazugságokkal védekezik.
- Menj csak nyugodtan. Akkor talán felnősz végre - vágom hozzá gúnyosan, amíg erős tudok maradni. Most persze könnyen beszélek, talán a vizsgák alatti feszültség jön ki belőlem. Vagy az, hogy le akarom zárni ezt a korszakot úgy, hogy mindent kimondok magamból, ami bennem maradt. Megnyugtat a tudat, hogy most egy ideig nem kell elviselnem a képét, nem árthat nekem. Ő itt marad, rám viszont vár a családom. Ezt már nem vágom hozzá, mert olvastam a naplóját, és talán ez a része kivételesen igaz róla. Arról meg bármilyen nehéz természet, nem biztos, hogy ő tehet. Ott van az én szüleim esete, vagy a bátyámé, ahogy az ő húga is biztos, hogy valóban komoly lelki sérülést okozott neki. Csak ne lenne velem is ennyire álszent és hazug, hogy kihasználta a barátságunkat, és lehúzott akkor, amikor szükségem volt a támogatására.
Aztán majdnem vele együtt mosolygok, s nevetem el magam, mikor a könyvéről beszélgetünk. Gyorsan helyre teszem magamat, hiszen nem szabad belemennem a játszadozásaiba. Tudom már jól, hogy csak így akar rám hatni, igaz nagyon jó lenne vele elbeszélgetni. Hihetetlen, hogy még így is, mennyire könnyen a hatalmába tudna keríteni, ha akarna. Próbálok kifejezéstelen arcot vágni, tovább törölgetve könnyes pofimat, de felidézem magam előtt az olvasottakat, a romantikus, irodalmian erotikus elemekkel is átszőtt ponyvát. Örülök, hogy ezt adta, de nem értem, miért volt fontos egy számára jelentéktelen srácnak adnia. Igencsak adott a látszatra, elhiszem, hogy mérges.
- Igen? - kérdezek vissza lélegzetvisszafojtva, majd sokkolódom le a szavain. Tessék? Hogy miről beszél? Még mindig van pofája könyörögni? Szörnyű így látnom őt, de tudom, hogy az ágyasai most mind itt hagyják, neki pedig szüksége van egy könnyű prédára. De az nem én leszek. - Nem tehetem, Theon... Nekem haza kell mennem, vár a családom - idézem fel szomorúan a nagybátyáméktól kezdve a testvéreimet, s végül a szüleim, a laptopom, telefonom, régi barátaim töredékét. Sok mindent hozzávághatnék, de most mégis olyan hitelesen kéri tőlem. Mintha más is lenne a kérésében a testi vágyakon felül.
- Nekem most indulnom kell a vonathoz, bocsi. Változz meg... És ne csinálj hülyeségeket. Kellemes szünetet! - préselem ki magamból a nehéz szavakat, mikor egyik kezemben Kamcsi hordozójával, a másikkal a poggyászaim kocsiját tolva megindulok a vágányokhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=801903#post801903][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.31. 15:04[/b][/url]

Ujjait kétségbeesetten fonja rá a kocsira, alkarja megfeszül, szívem dobban egy nagyot. Az előbbi pillanatokban úgy tűnt, mintha a srác egy kissé lehiggadt volna a taktikámnak köszönhetően, s most mégis úgy éreztem, hogy könnyen újra veszélybe sodorhattam magam. Ismét eltorlaszolja előttem a vágányokhoz vezető utat, veszélyeztetve ezzel a vonat elérését. Már pedig a jegyem a zsebemben lapul. Én már kifizettem őket. Eszemben sincs, hogy megvárassam az otthoniakat. Napok, sőt hetek óta arra vágyom, hogy végre kicsit kiszakadjak a kastélyból, hiszen bár szeretek itt lenni, sok volt ez az első év így egyszerre, főleg hogy most először kellett igazán alkalmazkodnom a varázsvilághoz. De talán jól boldogultam. És jövőre csak jobb szeretnék lenni. Testileg és lelkileg is megerősödve.
- De miért? - pislogok nagyokat. - Már nem tudom visszamondani... - tapintom ki a vonatjegyet a nadrágomban. Próbálok nagyon finoman és higgadtan beszélni hozzá, hangomból némi csalódottság is kihallatszik, amiért fel kell szállnom a szerelvényre. Őszintén nem tudom, hogy miért érzek így, de legfőképpen tőle próbálok szabadulni, hogy gond nélkül elengedjen. Másfelől tudom, hogy neki könnyű leszarnia a családját, de nekem hiányoznak a testvéreim, a nagybátyám. Olyan ritkán találkozom velük, hogy nem érzem igazságosnak a fiú önzését.
- A tesóim állítólag tortát sütöttek  - mesélem neki sejtelmes mosollyal, amiből talán megérti, hogy miért is olyan fontos számomra a hazautazás. Hisz neki is ott a húga, és tudom róla, hogy biztosan így döntene. De most biztos azért ilyen vajszívű, hogy megsajnáljam és megkaphasson.
És mégis futni hagy, lendületesen indulok meg az indulásra kész vonathoz. Leteszek arról, hogy jó helyem legyen a vonaton, de valahol még biztos le fogok tudni ülni. Próbálok erős maradni, ami könnyebb így, hogy kiadtam magamból a feszültséget, mégis bűntudatom van így otthagyni Theont, ahogy megnehezíti a búcsút a szenvedésével.
- Hm? - torpanok meg, hátrakapva fejem a hangjára. - J... Jó... - szuszogom némi habozás után, de Kamcsi természetesen a karjaim közt marad. Közeledő kezétől ösztönösen húzom el magam, aztán a vonaton termek, magam mellé rakva a hordozót, hogy két kézzel húzhassam fel a többi poggyászomat. Mondjuk mágiával biztos egyszerűbb, de nem vagyok még annyira ügyes varázsló.
- Igazán nem kellett volna, de köszi! - vigyorodom el, hálából pedig, ha engedi, egy óvatlan mozdulattal borzolom meg a haját, elfeledkezve a sérelmeimről. - Jó szünetet, próbáld meg, amit mondtam... - kérlelem elfojtott hangon, mert őszintén bízom még abban, hogy egyszer megváltozhat. Aztán, ahogy eszembe jut, hogy mit tett velem, komor arcot erőltetek magamra, biccentetek neki, majd helyet foglalok, a kocsi pedig kigördül az állomásról.