29. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér
Boglyas tér - Denis A. Brightmore hozzászólásai (14 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2018. november 8. 19:48 | Link

Húgom (?)

Kaptam anyámtól egy baglyot, hogy menjek a Boglyas téri Postára, mert egy másik bagollyal oda küldtek nekem oda baglyot. Bonyolultak? Dehogyis. Ó, kit áltatok? Annyi mindent túlkomplikálnak, biztos vagyok abban is, hogy azért a Postára küldték, mert ott tutira megkapom. Mintha a baglyuk nem lenne elég rámenős. Mindig megkocogtatja a fejem a csőrében lévő levéllel, így esélyem sincs egyiket sem elszalasztani. Kicsit a tököm ki van már a madárral, hányszor elképzeltem, ahogy neki repül véletlen egy ablaknak. Nem súlyosan sérül meg, csak egy kicsit.
A Fő utcán sétálok, amikor egy integető lánynak visszaköszönök. Fogalmam sincs ki ez, de nem vagyok udvariatlan. Hosszú szőke haja volt, nőies alakja és szép arca. Nem emlékszem, hogy meg lett volna, de nem is vezetek a nőkről listát, akikkel lefeküdtem, úgyhogy... benne van a pakliban, na. Maradjunk ennyiben. De, csak, hogy ne tűnjek annyira bunkónak, simán benne van az is a dologban, hogy jófejségből köszönt. Vagy ő ismer valahonnan én meg simán ugyanakkora tapló maradtam és nem tett bennem mély benyomást a csaj. Az a legszomorúbb az egészben, hogy az összes felsorolt dolog lehetséges, de fogalmam sincs melyik a legvalószínűbb, amit utálok. Utálom, ha valamit nem tudok biztosra, azonban ez a csaj most pont nem izgatja a fantáziám, mert nem érdekel a dolog.
Kabátom zsebéből nagy nehezen előtúrom a cigarettás dobozt, majd egy szálat a számba rakva ösztönszerűen jobbra nézek. Egy árny suhan vissza a robosztus épület takarásába, elég kivehető volt még így is, hogy női egyedről van szó. Remélem nem egy alsóbb éves társaság nézelődik éppen utánam, mert akkor esküszöm szívinfarktust kapok. Valami ilyesmi lehet, ha az ember megérzi, ha nézik? Mindegy is. Meggyújtom ujjam végével a blázt, majd lassan, kabátom zsebébe dugott bal kézzel, újra elindulok, vissza, az iskola felé.
Nem lépek körülbelül négyet, amikor érzem, hogy két kar ölel át hátulról. Egy pillanatra megmerevedem, aztán eszembe jut, hogy biztos Cath az és megint érzelgős hangulatában van. Számból kiveszem az egészség megtestesült csodáját, majd lassan megfogva a női kacsókat lefejtem magamról őket, hogy megtudjak fordulni az ölelés forrásának irányába. Mosolygok, mint akinek elment az esze, és ahogy fordulok reflex-szerűen ölelnék is vissza, amikor feltűnik, hogy nem Cath az. Nem, hogy nem Cath az, de egy teljesen ismeretlen lány.
Szemeim összeszűkülnek, ahogy a - már - előttem álló törpre nézek, majd óvatosan elmosolyodom.
- Ömm - kezdek bele értelmesen a mondandómba, még fejemet is megvakarom. - Szerintem rossz srácot ölelgetsz - közlöm a tényt, majd ismét hátat fordítva a lánynak elindulok az iskola felé, remélve, hogy most már tényleg célt is érek.
Szál megtekintése

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2018. november 9. 21:09 | Link

Húgom (?)

Próbálok nem bunkó lenni a lánnyal, aki elkezdett ölelgetni, de nehezen fogom vissza magam az ilyen helyzetekben. Aki pofátlan módon belép az intim szférámba az ne számítson semmi jóra, főleg, ha idegenként teszi. Ez így nem pálya, és nem is elfogadható számomra.
Amikor a lány kiejti a száján a teljes nevem és még egyéb plusz információkat, megtorpanok. Szemeim kitágulnak, a cigi a számból a földre hullik. Tengelyem körül fordulok meg lassan, mintha egy vad készülne rám ugrani, majd - még mindig - kikerekedett szemekkel a lányra nézek, amikor is folytatja. Senki, mondom SENKI, nem tudhat rólam ilyesmi információkat az iskola vezetőségén kívül, ők is csak a beiratkozás miatt. Nincsenek olyan közeli ismerőseim vagy barátaim - most már Cath-en kívül -, akik ezekről a dolgokról tudhatnának. Senkinek nincs semmi köze a magánéletemhez. De ez a lány, a sápatag arcával, szintén kikerekedett szemeivel és gyöngyöző homlokával tudja őket. Pontosan. Kicsit közelebb lépek, de még így is van köztünk minimum két méter. A lány folytatja még mindig, kezemet a szám elé teszem. Egy emlékkép villan be az agyamba, de csak egy pillanat erejéig látogat meg, azonban ennyi is bőven elég. A labda gurul, egy idegen kislány előtt áll meg, aki visszarúgja az elnyűtt, megkopott, színtelen és összefirkált labdámat, majd betoppan anyám, aki közli, hogy menjek az udvarra játszani. Később megkérdeztem ki volt a kislány, azt válaszolta "vendég", így nem is foglalkoztam vele. De ez a "vendég" most itt áll előttem és tud rólam dolgokat. Fontos dolgokat ráadásul.
Szemeim összeszűkülnek, ahogy a lány utolsó mondata elhagyja a száját. Kezemet elveszem a szám elől, egy görbe félmosollyal nyúlok zsebembe egy újabb blázért.
- Megismerni - suttogom a lány szavait újra, ízlelgetem a szót. - Miért akarnál megismerni és egy kis időt eltölteni velem? - húzom össze a szemeimet.
- Nem ismerlek, és jelenleg nem is vagyok ismerkedős hangulatomban - gyújtom meg ujjammal ismét a cigit, majd egyik lábamról most a másikra helyezem át a testsúlyom. Várakozóan tekintek az előttem állóra, ha nincs más mondanivalója, akkor hagyjuk egymást lógva.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. november 9. 21:18 Szál megtekintése

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2018. november 10. 23:27 | Link

Húgom (?)

Amikor egy idegen tud rólad információkat, elgondolkozol. Honnan? De mégsem ez a legfontosabb kérdés. Hanem, hogy miért? A honnan az ilyenkor mellékes, érdektelen. Na de a miért? Az igenis fontos. Mindig a miért a kulcs mindenhez. Ha valaminek tudod az okát, és annak az oknak még értelme is van, akkor sínen vagy és nyert ügyed is van. Ha nem tudod? Akkor sz*poládé van kispajtás és hoppon maradsz, még megannyi másik embertársaddal együtt. Mindig a miért… és ez a k*rva miért most csak nem dugja fel a fejét, hogy legalább egy kicsit megkönnyítse a – szó szerint – előttem álló rejtélyt. Az előttem álló lányról süt, hogy majdnem mindent tud rólam, ami nem különösebben érdekel, lehet, hogy az információk fele alapból hamis. De a tekintete, ahogy rám pillant, látszik, hogy intelligens és okos.
Idegenkedve nézek rá, hogy adjak neki egy percet. Elmerengek, a feje fölött nézek a távolba. Valamiért eszembe jut az ominózus este, amikor kiderült, hogy elemi mágus vagyok. Felgyújtottam az istállót. Nem tudom hány évesen, előre-hátra dülöngélve guggoltam az istálló közepén, zokogva, a szél zúgott körülöttem segítve a lángok pusztítását. Féltem, sőt rettegtem ott, ahogy egyedül voltam az épület közepén. A lángok engem elkerültek, ahogy a szél is hűtötte a testem a forróságtól, de apám és anyám nem voltak védve, mégis berontottak szó nélkül értem. Aztán képszakadás és kilenc év múlva derült ki, hogy elemi mágus vagyok. Ráadásul dimágus, ami annyit tesz, hogy két elemet uralok. De ez mind elenyésző most, ha a lányra nézek. Ugyanezt látom hatalmas, barna szemeiben visszatükröződni. Félelmet, ha nem is rettegést. Vékonyka ujjait tördelve vár a megadott egy percre. Betegesen sápadt arca, ahogy bólintok, hogy kezdje el, talán még sápadtabb lesz, már ha az lehetséges. És mondja, mondja és még mindig.
Gránátalma, cseresznyevirág és a könyvek. Sokkal több hasonlóság, mint arra számítottam, így akárkivel, aki a közelembe kerül és beszélgetek vele. Kiveszem a blázt a számból, hosszasan kifújom a füstöt és elmosolyodok. Rendben, kapott egy percet, mindent belecsődített és még maradt is neki pár másodperce. Akkor állítsuk egy kis kihívás elé abban a maradék pár másodpercben. Ha a lány tényleg olyan okos, mint amilyen a tekintetében látszik, akkor hamar ráfog jönni, hogy mire vagyok kíváncsi.
Egy pillanatra felpillantok az égre, újabb slukk, szemem lehunyom, majd már a lányra nézve nyitom ki újra, egy mosoly kíséretében.
- Ki vagy te? – teszem fel a világ egyik legtalálóbb kérdését, a mosoly nem tűnik el. – Abban a hat másodpercben kifejtheted nekem - várok. Újabb slukk, kifúj. Majd még egy, kifúj. Másik lábamra helyezem a testsúlyom és még mindig várok.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. november 10. 23:31 Szál megtekintése

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2018. november 11. 13:40 | Link

Húgom (?) - első előtti találkozás

Annie, aki soha nem akarna nekem ártani, nem akar bántani sem. Több van a dolog mögött, mint egy ismerkedési szándék. Sima megérzés, amik általában be szoktak jönni. Nem tűnik gyilkosnak, nem látok a szemében gyanús szándékot, bár nemigen lenne sok esélye ellenem. Elmondja a nevét, de más is van, amit nem mondd el. Lehet nem véletlen, de legalább már a nevét tudom, ha már ő alapból tud rólam igen fontos dolgokat. Már én is tudom a nevét.
Újabb slukk, kifúj. Összeszűkült szemmel tekintek az előttem álló lányra, majd az égő cigit eldobva, rátekintek. Kezeimet összekulcsolom, majd tarkómra teszem őket, így eresztek meg egy igen mély és hangos sóhajt. Miért most? És ki ő? Miért én? És ki ő? Miért itt? És ki ő? Ezek a kérdések cikáznak a fejemben, amióta neki álltunk ennek az igen mély és értelmes diskurzusnak. Semmit nem tudok, és semmit nem is érzek. Igyekszem semlegesen hozzáállni a dologhoz, de ha egy idegen közöl veled információkat, amiket senkinek nem kéne tudnia, akkor elgondolkozol, ugye?
- Szóval nem vagy furcsa? – hunyom le szemeimet. – Elmondom, hogy de, k*rvára az vagy. A semmiből előkerülsz, ölelgetsz, majd olyanokat közölsz velem, amiket senkinek nem kéne tudnia. Senkinek… - suttogom újra az utolsó szót, végül hátat fordítok a lánynak. Nem hiszem, hogy én akarom ezt folytatni. Semmi kedvem falfehér lányok játékaiba belemenni, főleg nem egy sürgető napon. Egyszerűen most nem vagyok olyan passzban, hogy nekem ez jó legyen, és mosolyogva ne nézzem hülyének a lányt. Lehet menne, ha kicsit megerőltetném magam, lehet kedélyesen is elbeszélgetnék vele. De minek, amikor ő már tud mindent rólam, és már én is róla? Ne fussunk felesleges köröket, főleg úgy, hogy sokkalta fiatalabb nálam, esélytelen.
Megilletődve fordulok vissza félig-meddig a lány felé. Tarkómról elveszem a kezeimet, a zsebembe dugom őket. Óvatosan pislogok egyet, majd beszélni kezdek.
- Nem tudom ki vagy, mégis ismerem a szüleid. Nem tudom ki vagy, de tudsz rólam mindent. Nem tudom ki vagy, de lehetőséget adsz, hogy megtudjam avval, hogy a „ki vagy?” kérdésre a nevedet mondod el? – nevetek fel hangosan. Így összegezve még viccesebb a szituáció, az ember nem is gondolná, hogy amikor elindul egy levélért, akkor ilyen helyzetbe is beletud csöppenni.
- Bocs, de nekem erre nincs időm – vonom meg a vállaimat kicsit, majd még egy blázt előtúrva a nyűtt dobozból újra ujjam fölé tartom és meggyújtom azt.
Vagyis meggyújtanám, ha engedelmeskedne nekem. A szél felerősödik körülöttem, nem feltűnően, de érezhetően. Mi a f*sz van már? Tekintetem körbe jár, hogy megkeressem ki szórakozik velem, de senkit nem érzékelek itt egyelőre, rajtunk kívül. Meglepődve hátra fordulok megint, a szél, mintha nem is fújt volna soha. Nem mehetek el. Valami nem enged, és a jelek is erre utalnak. Visszalépek a lány elé, és valami ismerős érzés fog el. Melegség és megnyugvás, de nem az a tényleges nyugalom, hanem az a beköszönős fajta.
Elpöckölve megint a cigit, a lány íriszeibe fúrom a saját kékjeimet.
- Egy órát kapsz – emelem fel a mutatóujjam. – És ebben az egy órában mindent elmondasz nekem – indulok el a lány által rámutatott pad felé, avval a szándékkal, hogy leülök rá. Nem nézek hátra, hogy követ-e. Vagy jön és él a lehetőséggel, vagy elmegy. Nincs más opció.
Lehuppanok a padra, hátra dőlök, tarkómat a háttámlára döntöm, karomat szétteszem. És várok. Megint csak várok.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. december 15. 22:08 Szál megtekintése

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2018. november 15. 15:46 | Link

Húgom (?) - első előtti találkozás

Soha nem voltam híve a felesleges fecsegésnek. Én nem rabolom mások idejét, ők se tegyék ezt az enyémmel. Mindig úgy mentem előre, hogy eszem ágában sem volt hátranézni. Minek? Hogy a múlton picsogjak? Pont a múltnak köszönhetem azt, hogy ilyen vagyok. Erre megjön egy lány, aki meglepően hasonlít édesanyámra, és felborít mindent. Valami történt a múltban, amire nem emlékszem, pedig ominózus volt az életemben. Minden fontos eseményre emlékszem, amire kell. Amikor kiderült, hogy varázsló vagyok, amikor kiderült, hogy dimágus, hogy pánikbeteg, megspékelve egy kis dühvel. És hogy mire még? Arra, amikor anyám elvetélt. Minden egyes mozzanat beleégett az agyamba és akármennyire akartam akkor és ott is elfelejteni, nem sikerült. A mai napig bevillannak a képek, akarva-akaratlan. Ahogy anyám felkel a kanapéról, megrogy... aztán csak vér. Vér mindenhol. Anyám összeesett, apám utána kapott, én meg álltam ott, mint egy merev f*sz és nem tudtam tenni semmit. Hat évesen az ember mit csinál ilyenkor? Pánikrohamot kap, leguggol, a fülére tapasztja a kezeit és előre-hátra dülöngél. A könnyeim is folytak, de nem a szomorúságtól. A félelemtől és a tehetetlenség miatti dühtől. Homályosan, de érzékeltem a külvilágot, mindenki lassított felvételként mozgott. Apám a telefonált valakinek, rá pár percre jött egy fehér köpenyes orvos, aki azonnal elvitte anyámat, mindeközben a bejárónőnk próbált segíteni anyámnak megnyugodni, kicsit megkönnyíteni a helyzetet. Egy ilyen helyzetet mivel lehet megkönnyíteni? Akár az elszenvedőnek, akár azoknak, akik jelen vannak? Elmondom. K*rvára semmivel. Apám megfogott, összedobálta a cuccom és elvitt Olaszországba másfél hétre, hogy kiheverjem a dolgokat. Ez az emlék örökké kísérteni fog, akárhová megyek. Volt egy húgom 9 hónapig, akit nem ismertem, akivel soha életemben nem találkoztam. És hogy miért? Mert így alakult valami miatt. Nem tudtam cseszegetni vagy megvédeni, ha valaki bántani akarta, nem tudtam elküldeni melegebb éghajlatra a pasikat, akiket összeszedett. Nem tudtam neki soha keresztbe tenni. És mind ezt miért? Bárcsak tudnám a választ. Bárcsak, akárki tudná a választ, aki közli is velem azt.
Szomorkás mosoly tűnik fel ajkaimon, kívülről valószínűleg hülyének tűnhetek, nemigen reagáltam az elmúlt tíz percben semmire. Lassan lehunyom a szemem és halkan felnevetek egy pillanat erejéig. Felnézek az égre, a szomorkás mosoly visszatért. A múlt tett olyanná, mint aki ma vagyok.
Szomorúsággal és emlékekkel teli tekintetem a lányra emelem, majd szépen, kussban végig hallgatom a mondanivalóját. Nem mondok semmit, nem hümmögök, csak nézem, ahogy beszél.
- Merre mész? - szinte suttogom a kérdést, valamiért megköveteli a helyzet, hogy csendes legyek. - Tudod, én mindig beszerettem volna járni a világot valakivel. Csak anyámék nem nagyon akarták, aztán itt kötöttem ki - mutatok körbe jobb kezemmel, hogy egyértelmű legyen, a Bagolykőre gondolok. Nem önszántamból jöttem ide sem, de így látták a legjobbnak, én pedig rendes gyerek módjára követtem azt, amit a szüleim mondanak nekem. Nem mindig, de legtöbbször tényleg úgy cselekedtem, amit kértek tőlem.
- Nem akartam ide jönni - folytatom az előző gondolatmenetemet, szemeimet ismét behunyom, úgy folytatom. - De anyámék úgy látták jónak, ha kiszakítanak a megszokott környezetből. Tudod, nincs több bunyó, nincs több rossz társaság, nincs több semmi, ami miatt azt éreztem, hogy élek - bevillan egy kép, amikor még Olaszország eldugott részein és utcáin fogadtak rám az emberek, hogy úgyis megnyerem. Egy elégedett mosoly terül szét az arcomon, amikor arra gondolok, hogy mekkorát néztek, amikor a meccs meg volt bundázva és az ellenfelem nyert. Az én ottani legdrágább barátom, Salvatore, mindig így játszottunk, és meglepő, de mindig be is jött.
- Most itt vagyok, tanulok, olvasok és próbálom elfoglalni magam, de ha itt vége, fogalmam sincs mit kezdek magammal - elmerengek. Előveszem a cigarettámat, majd ujjam hegyéhez tartva meggyújtom azt. Felállok és arrébb sétálok, Annie nem úgy néz ki, mint aki dohányzik vagy éppen bírja annak a szagát. Nem szeretném, ha miattam fulladna meg, szóval, ha ezen múlik, arrébb tudok lépni párat. Meg is teszem, majd visszapillantok rá.
Hogy miért mondok el ilyeneket egy idegennek? Nos, ha már amúgy is, sejteni lehet, mindent tud rólam, most plusz egy-két infó, már nem oszt nem szoroz a helyzetemen.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. november 20. 21:00 Szál megtekintése

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2018. november 20. 21:31 | Link

Húgom (?) - miért nem vagy halott?

Egyik szemöldököm megugrik, ahogy kimondja hová tart. Elég olvasott vagyok, mindenki tudhatja, aki egy kicsit is ismer, így pontosan tudom miről beszél. Szóval haldoklik. A sápatag bőr, az állandó izzadságcseppek a homlokán, a visszafogott személyisége. Próbálja magát erősnek mutatni, ám az apró kis rezdülések, amik megremegnek arcának vonásaiban mindent elárulnak. Nem vagyok hülye, igenis fél valamitől. Nem feltétlen a haláltól, talán valami neki fontostól. Vagy csak tényleg a haláltól fél, ami teljesen érthető lenne, mint minden embernél, vagyis... szerintem az emberek túlnyomó többsége a haláltól fél leginkább, nem? Mitől mástól, ugyebár?
Nemigen tudok mit reagálni arra, hogy éppen haldoklik, mert konkrétan ezt közölte velem, akár szerette volna, akár nem. Sosem gondolkodtam el azon, hogy hogy szeretnék meghalni. Nem hiszem, hogy párnák közt, csendben a családom körében. Isten ments! Inkább a munkám közben. Bestiák és/vagy sárkányok között, az utóbbi lenne a legjobb. Nem mártír vagy hős halált szeretnék halni, ne essék félreértés. Egyszerűen azt akarom, hogy olyanba leljem ezt a taszító dolgot, ami nekem igenis számít és megérte érte küzdenem. A párnákért az ágyon megéri? Nem hiszem. Ha az ember meghal, legalább úgy haljon meg, hogy előtte élt egy kicsit, nem?
- Ez még semmi, most elég higgadt vagyok - nevetek fel, majd elnyomva a csikket, a mellettünk lévő kukába dobom. Visszaülök Annie mellé, mosolyát mosollyal fogadom. Adtam neki egy órát, akkor már miért ne élvezhetném én is ezt az időt? Avval, hogy befeszülve találgatok magamban ki lehet ő valójában, nem érek el semmit, csak felidegesítem magam. Amúgy is elég jó kedvemben kapott el, Niamey az enyém, Cath-tel minden oké, az Elemi mágiával és a Legilimenciával is haladok. Sínen van az életem, nincs értelme nem élveznem azt.
- Igen, az - biccentek egy aprót kisebb késéssel felelve a kérdésre. - Elemi mágus vagyok, ráadásul dimágus. Tűz a főelemem, plusz a levegő jön még hozzá. Valószínűleg a jó öreganyám hagyta ezt is rám, mint még oly' sok mást - mosolyodom el szomorkásan. A dimágus léten kívül mit köszönhetek annak a szipirtyónak? Hogy meghalt. Semmi mást.
Annie elkezd kotorászni a táskájában, figyelem minden mozdulatát. A tárca a földön landol, a lap, hogy orvost hívjanak hozzá és... és a neve. Brightmore.
- Mia... - kezdeném el, de belém fagy a szó. Nem lehet Brightmore. Minden Brightmore meghalt apámon és rajtam kívül. Hirtelen pattanok fel mellőle. A könyvre, amit felém nyújt, rá sem nézek. Szemeim kimerednek, ahogy ránézek, arcomat düh és kétségbeesés torzítja el.
- Ki... vagy... te?! - teszem fel a kérdést minden egyes szó után szünetet tartva. A düh lassan borítja el az agyamat, hangom beleremeg a kérdés feltételébe. Erőlködnöm kell, hogy hangom normális legyen, érthető.
- Ha... ha ez valami rossz vicc, akkor túllőttél a célon. Nem lehetsz Brightmore - hunyom be szemeimet, alsó ajkamat fájdalmasan beszívom. Az egyetlen Brightmore, aki létezhetne még az a húgom, de ő meghalt. 16 éve. És ez az az információ, amiben biztos vagyok a halálom napjáig.
- Most menj el - látásomra köd borult, nem tudom mikor volt ilyen komoly. A pánik és a düh egyvelege kavarog bennem, mint egy rendes elmebetegben. És akkor tagadjam le, hogy nem vagyok az? A tanulás miatt vagyok még - nagyjából - épeszű.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. november 22. 18:26 Szál megtekintése

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2018. november 22. 19:57 | Link

Húgom (?) - miért nem vagy halott 2.0?

Nem látok. Nem hallok. És ha megszeretném mondani az őszintét nem is akarom egyiket sem. Hogy is magyarázzam el, hogy érthető legyen? Szóval képzeljetek el egy fekete fátyolt, kicsit olyan, mint a köd, csak sokkal sűrűbb. A semmiből bukkanhat elő, mint egy démon, és ha egyszer a hatalmába kerít, nagyon nehéz menekülni előle. Minden karmával tépázza az idegeidet, nem tudsz gondolkodni, csak ezt a sötétséget látod. Valahogy így tudnám körbe írni azt, ami éppen most zajlik bennem. A düh démona már rég nem látogatott meg, a pánikról ne beszéljünk, majdnem elhittem, hogy kezdek normalizálódni. De csalódnom kell. A düh is ugyanúgy és ugyanolyan gyorsan tért vissza a pánikkal megspékelve, mint, ahogy mindig szoktak. Legtöbbször kéz a kézben.
Homlokomon kidagadnak az erek, szinte érzem már őket. Látásom homályos. Kezemet a homlokomra csapom, nyomom mintha összeszeretném roppantani a koponyámat. Bárcsak... Bárcsak sikerülne, hogy a fájdalom, a pánik és a düh, amik ilyenkor szorítanak semmivé legyenek. Bárcsak ne történt volna meg ez az egész. Bárcsak, ne adtam volna ennek a lánynak egy órát. Légzésem felgyorsul egyik pillanatról a másikra, szinte már ég a tüdőm a rengeteg be- és kiáramló levegőtől. Homlokom szorítom, légzésem gyors, így rogyok térdre, itt, a Boglyas tér kellős közepén.
Mi lett volna, ha nem látom meg a nevet? Boldogan elbeszélgettem volna az ismeretlen lánnyal, majd visszamegyek a szobámba, megírom a válaszlevelet anyáméknak, találkozok Niamey-jel, kocogok egyet és álomba olvasom magam. Ehelyett? Egy poros járdán térdelek, a fejemet fogva, teljesen kiszolgáltatottan. A düh úgy járja át minden idegszálamat, minden sejtemet, minden ép eszemet másodpercek alatt, hogy csak remélni tudom, senki nincs már a közelben. Szemem összeszorítom, egy hörgés hagyja el a számat. Lassan, óvatosan próbálok meg felállni, lábaim remegnek. Párszor vissza is csuklok, amikor végre sikerül stabilabban állnom, elbotorkálok egy fáig. Bár a fa nem tehet semmiről mégis tiszta erőből kezdem el ütni-vágni, ahol csak érem.
Érzem, ahogy a meleg vérem folyik le az ujjaimon, vagy azok között. A fa kérge vörösre színeződött, valahol már nincs is neki, csak a meghántolt fa áll előttem. Lassan párolog el a bennem tomboló düh. Mintha negyven liter vizet próbálnál elpárologtatni egy gyufával... órák telhetnek el, mire homlokom leveszem a fatörzséről, aminek eddig neki döntöttem. Pislogok párat, majd óvatosan körbe nézve konstatálom, hogy egyedül vagyok.
A Brightmore elment. Vagyis, nem ment el. Mert nem lehet Brightmore, bár attól még eltűnt valahova. Vagy mégis lehet? Talán csak névrokon?
Enyhén megrázom a fejem, bőröm húzódik a megalvadt vér alatt, ahogy ökölbe szorítom kezeimet. Megilletődve lepillantok rájuk, nem is emlékszem... hogyan? Felpillantok a fára és minden egyértelmű lesz. Nem mondom, hogy emlékszem, de ki lehet következtetni mi történt. Szomorkásan mosolyogva foglalok helyet a padon, ahol ez az egész elkezdődött. Nyúlok a zsebembe a cigiért, hogy rágyújthassak. Rám is fér, ezt senki nem veheti most el tőlem. Meggyújtom a blázt, majd a csillagos ég felé fújom ki a füstöt. Kezemet lerakom magam mellé, azonban mutatóujjam megakad valamiben. Lepillantok, és ott hever. A könyv, amit nekem szeretett volna adni, hogy bejárjam a világot. Óvatosan nyitom ki, mintha méreg lenne. Gyorsan átlapozom, majd az utolsó oldal alján akad meg tekintetem. Közelebb hajolok égő cigimmel a számban, majd kirajzolódik. L.A.B. borzasztóan csúnyán áthúzva, mégis kivehetően, vagyis L. Annie Brightmore. Ki vagy te? Mialatt elfordítom a fejem, pár betű rajzolódik ki az áthúzott monogram alatt. Visszafordítom a fejem, elolvasom a leírt sorokat és elmosolyodom.
- A rohadt kib****tt k***a életbe - hagyja el a szám, majd mosolyogva, párszor a térdemhez csapom a könyvet, lerakom a padra és elsétálok a szobám felé.
Bőven elég volt ez a nap.

// Love Love //
Szál megtekintése

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2019. január 9. 18:32 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt

Olaszország fantasztikus volt. Salvatore-al ismét bevettük az olasz utcákat, és mintha nem tűntünk el volna évekre, ugyanolyan kitörő örömmel fogadtak minket az utcai bunyósok. A taktika megmaradt, a meccs mindig meg lett bundázva és hatalmasakat kaszáltunk. Mindig ugyanaz. Salvatore-t csépelem a meccs vége előtt pár percig, majd az utolsó másodpercekben a földhöz csap, ahonnan nem tudok felkelni. Vagyis ez hazugság... "nem tudok" felkelni. Kérlek, nincs olyan világ, ahol engem ez az olasz bájgúnár letudna győzni.
- Prossima volta - annyit tesz legközelebb, majd intek egy utolsót neki, mielőtt belépek a kandallójába. Niamey már elindult vissza, Bagolykőre, hamarosan meg is érkezik. Én előbb érkeztem meg, de nem is baj. Testemet sebek borítják, szemem alatt ékes monokli virít, amit megérdemeltem. Az öreg rájött, hogy bizony megbundázott a meccs, és szépen be is vert egyet, majd a haverja kedvesen végig szántotta hátamat pengéjével. A seb nem lett mély, de az tuti, hogy szép heg marad majd utána. Szerencse, hogy Niamey hamar odaért, különben mindketten ott halunk Salvatore-ral, de így röhögve tudtunk elszaladni a kaszált pénzzel.
Táskámat hátamra vetve állok a hopponálási pont előtt. Rágyújtok és fogalmam sincs merre induljak. Vissza a kastélyba? Áh, nincs kedvem a diákokhoz, főleg, hogy már rég vége a szünetnek, én meg faszán ellógtam az első négy napot. Tovább is maradtam volna, de Salvatore körülbelül kirakott, hogy takarodjak vissza és ne legyek gyökér. Igaza is van, de akkor sem akartam visszajönni. Hiányzott, hogy verekedjek. A felesleges stressz folyamatosan le lett vezetve és még pénzt is kerestünk vele. Gyógyszereimet nem is kellett szednem, mert olyan mértékű semlegesség és nyugalom járt át mindennap, hogy leírni sem tudom.
Mi is legyen most? Itt b*szódok meg vagy elindulok valamerre? Inkább az első. Táskámat egy közeli padra dobom, majd ugyanilyen lazasággal vetem le magam mellé, így szívom tovább nikotinbombámat. Az élet!
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. január 9. 18:35 Szál megtekintése

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2019. január 9. 18:37 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


Szinte kedvesen melengeti a nikotin a tüdőmet. Káros, szenvedély, tüdőrák, meghalsz. Rendben, haladjunk. Ha nem ez miatt halok meg, akkor magam miatt, a démonaim szívesen is segítenek benne. Akkor nem k*rva mindegy? Végül is, akárhonnan nézem így is úgy is magamat ölöm meg. Vagy így, vagy úgy, de meg fogok halni. Ahogy mindenki más is, csak én lehet idő előtt. De addig biztosan élvezem az életemet és nem feleslegesen halok meg.
Szemeimet behunyom, muszáj, mert annyira elkezdett sajogni a szemem, hogy kicsit talán fel is szisszenek. Kezem odakapom, amikor megérzem, hogy a pad megmozdul. Fejemet arra fordítom, kezemet lassan veszem el szememről, Ő ül előttem. Ő, akinek tizenhat éve halottnak kéne lennie. Ő, akinek a létezéséről nem tudtam. Ő, aki élet és halál között mozog mindennap. Ő, akit titokként kezelt az egész Payne család. Az egész Brightmore család. Szégyen...
Ajkam lefelé görbül, ahogy felfogom ki is ő valójában. Lehunyt szemmel, összeszorított ajkakkal kelek fel. Táskámért nyúlok, megmarkolom szárát és elindulok a kastély felé. Ahogy elmegyek előtte, az a jellegzetes illat megcsapja orromat. Cath illata. Egy pillanat erejéig megtorpanok, de már lépek is tovább. Nincs nekem itt keresni valóm. Nem akarom látni, ő se akarjon engem látni. Főleg ne így. Főleg ne így, ahogy tiszta seb vagyok, kék-lila-zöld foltok borítják testem minden sejtjét.
Szál megtekintése

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2019. január 9. 18:52 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt

Több méter van már köztünk, ahogy meghallom hangját. A húgom hangját, ahogy azt mondja Cath él. Nem öltem meg, megmentették az életét. Cigim lóg a számból, ahogy az ég felé pillantok. Pár perc és lefog menni a nap, én meg akkor jöttem vissza ide, amikor távoztam, mintha el sem mentem volna. Nem könnyebbültem meg, hogy Cath él. Nem lettem jobban, szívemből a fájdalmas kétségbeesés nem tűnt el. Ám, amikor meghallom a hangját... akkorát dobban a szívem, mintha kiakarna szakadni. Szemem és hátam fájdalma eltűnik, egy szempillantás alatt. Más a hangja, más a tudattal, hogy ő tényleg a húgom. Az a húgom, akivel anyám elvetélt, aki tizenhat éve halott, akinek elvittek a temetésére, akinek pontosan tudom, hogy hol a sírköve.
Táskám testemmel együtt remek, abnormális módon. Könnyeim hirtelen buggyannak ki, észre sem veszem őket, csak akkor amikor már arcomon folynak. Szabad kezemmel odanyúlok és tényleg könnyek. Keservesen elmosolyodom. Hányszor is képzeltem el ezt a pillanatot? Ahogy találkozunk, mint a normális testvérek, ám már ott elbukott a dolog, hogy az egyik testvér majdnem gyilkos és elmebeteg. Ennyit a normálisról.
Kezem elengedi táskám szárát, egy időben azzal hogy térdeim megrogynak és az utca közepén kerülök megint térdre. Miért is jöttem vissza? Miért nem maradtam ott, ahol senki nem ismer, ahol mindig a homályba burkolózhattam, ahol mindig volt egy üveg whisky elfeledtetni mindent? Miért kell nekem mindig visszajönnöm a szarba, hogy még szarabb legyen? Lassan felállok, táskámat ott hagyva indulok el utána, amint beérem elé kerülök, de csak állok. Mit is kéne mondanom?
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. január 9. 18:52 Szál megtekintése

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2019. január 9. 18:55 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


Itt állok előtte, akár egy rendes hülye és fogalmam sincs mit kéne mondanom. Sírok, pedig nem szeretnék, mégis annyira nehéz megállítani ezt az egészet. Az érzelmek úgy söpörnek végig rajtam, akár egy tornádó egy kisvároson, de nem bánom. Minden keveredik.
Ahogy apró keze hozzám ér, összerezdülök akaratlan. Letörli könnyeimet, nem tudok megmozdulni. Kiderült, hogy haldokló húgom erősebb, mint én valaha leszek vagy voltam. Csak ez az egyetlen mondat kell, hogy kicsússzak öleléséből és térdre essek ismét. Könnyeim már patakzanak arcomon, gyorsan ölelem meg lábait, hogy magamhoz vonhassam. Miközben ölelem, vállam rázkódik, fejemet hasának nyomom. Nem érdekel, hogy ki lát, hogy ki mit hisz. A húgomat ölelem, aki mégsem halott. Aki ténylegesen itt áll előttem, aki hús és vér ember. Könnyeim áztatta fehér kabátja véres is, ahogy szemöldökömön a seb felszakad. Nem tud érdekelni. Egyre szorosabban ölelem magamhoz, úgy rázkódnak vállaim is. Nem engedhetem el, soha többet nem tudnám elengedni. Visszakaptam. Akarva-akaratlan, de visszakaptam és tényleg itt áll előttem, tényleg az ő illatát érzem a Payne család illatával keveredve, tényleg őt ölelem magamhoz szorosan. Nem tudok megszólalni, nincsenek értelmes szavak, amiket mondhatnék neki. Elég vajon annyi, hogy előtte térdelve, zokogva őt ölelem?
Szál megtekintése

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2019. január 9. 19:22 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


Bármit felépítek, lerombolok neked, ha te megtartasz engem úgy ahogy vagyok. Ha lerombolom, te tarts meg, hogy másnap vissza tudjam építeni. Te vagy az én szívem választottja Lorin Annie Brightmore és ezt eddig nem tudtam. Hogy tudhattam volna, amikor mindenki a szemembe hazudott? Olyanok is, akikről soha nem gondoltam volna, a saját szüleim titkolták életem értelmét előlem tizenhat évig. És miért? Fogalmam sincs. De mostantól, ha eltévedek, mindig csak rád gondolok, Annie, és minden helyre áll a fejemben. Mert van húgom. Él az az ember, aki miatt dühkitöréseim és pánikbetegségem lett. Él az az ember, aki miatt majdnem megöltem Cath-et, tényleg él. Él az az ember, aki miatt majdnem megöltem a saját szüleimet. Bocsánat, szüleinket. És ki tudja? Lehet végig nézte valahonnan.
Vonásaim megkeményednek, ahogy arra kér menjek vele. Nem tehetem. Óvatosan rá emelem tekintetem, tenyerébe hajtom arcomat, szememet lehunyom. A mentsváram.
- Nem tehetem - közlöm vele, ahogy újra ránézek. Gyönyörű arcára, gyönyörű bőrére, gyönyörű szemeibe. Semmi nincs benne, ami a szüleinket idézné, hála az istennek. Pár könnycsepp folyik le államig, ahogy fejemet felemelem tenyeréből.
- Te is tudod, ugye? - mosolygok rá gyengéden. Nem tudom mióta az első olyan mosoly, ami szívemből jön. Mert már azom is van. Van szívem és nem szégyellem. Ugyanolyan erősnek kell lennem, mint Lorinnak, különben neki kell megvédenie engem, és nem nekem őt. Tenyeremet arcára csúsztatom, hogy közelebb vonjam magamhoz. Lágy puszti nyomok homlokára, majd újra szorosan magamhoz ölelem.
- Szeretem, hogy élsz - suttogom hajába, mélyen beszívva annak illatát. Minden illatot, minden érintést, minden mozdulatot meg szeretnék jegyezni.
Szál megtekintése

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2019. január 9. 19:26 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


- Tudom - hunyom le szemeimet, még mindig a hajába beszélek. Tudom, hogy nem bánná, és én sem bánnám. Will mentette meg az életem, örökre hálás leszek neki. De nem tudom betenni a lábam abba a házba, és nem is akarom. Előbb agy utóbb lehet elfelejtek mindent, lehet elfogadom a dolgokat, de így sem tudok Will szemébe nézni.  Majdnem megöltem a húgát, és így is olyan normális hangon beszélt velem, mintha csak egy csészét törtem volna el a konyhájában. Nem volt dühös, nem volt semmilyen. Kedves volt, és megértő, amit nem tudok elfogadni egyelőre.
- Lorin - súgom hajába, szememet összeszorítom. - Engem már senki más nem érdekel rajtad kívül - tolom el magamtól kicsit, hogy szemébe nézhessek. Hüvelykujjaimmal törlöm le könnyeit arcáról, az enyémek már elapadtak.
- Nem hagylak el, soha többet - mosolyodom el megint őszintén. Hogy lennék rá képes? Elhagyni őt? Amikor végre megkaptam tizenhat kemény és hosszú év után? Végre kezeim között tarthatom. A gondolatra, hogy elveszíthetem, hogy ismét elhagyom őt, úgy szorul össze a szívem, mintha éppen egy citromot facsarnának. Nem tudom elvenni szememet arcáról. Minden apró rezdülését és vonását megszeretném jegyezni, hogy akármikor magam elé idézzem. Ő már nem L. Annie Brightmore, hanem Lorin Annie Brightmore, a húgom. Akiért meghalok, ha kell vele halok, nem érdekel semminek az ára. Életem adnám érte, akarva-akaratlan, az nem számít.
- Te vagy az én hóvirágom, a mentsváram - suttogom neki, mintha csak a mi titkunk lenne. Rámosolygok, hogy tudja nem viccelek. Minden szavam igaz. Ő az, aki kimenthet bárhonnan, aki megölhet bármikor.
- De mennem kell - simogatom meg haját gyengéden.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. január 9. 19:26 Szál megtekintése

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 487
Összes hsz: 3574
Írta: 2019. január 9. 19:30 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


- - emelem meg állánál a fejét, hogy ismét rám nézzem, tekintetemet az övébe fúrhassam. - Nem is kell - meglepődve fogadom heves ölelését, de olyan melegséggel tölti meg szívemet, hogy majdnem megint elsírom magam. Mélyen beszívom illatát, így szorítom magamhoz én is. Van testvérem, aki él. Mondhatom, hogy nem vagyok egyke, mert megkaptam azt a húgot, akit soha nem szabadott volna. Meg sem érdemlem. Olyan tiszta a lelke, olyan ártatlan az egész lénye. Mit lát, aki ránk néz? Egy agyonvert barmot és egy lányt, akire erősebben ránézel és kettétörik.
- Itt leszek a kastélyban - suttogom ismét. Nem próbálkozom meg a hangosabb beszéddel, félő, hogy az előttem lévő kép szertefoszlik, ha hangosabban beszélek. Illúzió lenne tényleg? Démonaim már ennyire hatalmukba kerítették az agyam? Kegyetlen játék lenne, ám bármit kinézek belőlük. Szívem összeszorul a gondolatra, arcomat grimasz torzítja el, hogy ő tényleg csak egy hallucináció lenne? Nem! Érzem illatát, érintését, könnyeit, hangjának rezgését, minden rezdülését.
- Bármikor jöhetsz, és én is me... - hirtelen állok meg a mondat közepén. Nem folytatom, elharapom annak végét inkább, mindketten tudjuk, hogyha kimondom már meg is szegném. Nem megyek hozzá. Hazudhatnék neki már az első együtt töltött esténken? Nincs jogom hozzá, hogy megtegyem. Hogy egyáltalán akármit ígérjek neki.
- Tényleg mennem kell, Lorin - kelek fel lassan, húzva őt is magammal. - És neked is menned kell. Nehogy megfázz - óvatosan megsimogatom arcát. Lágyan magamhoz húzom, hosszasan megcsókolom homlokát. Nem tudom meddig lehetünk így, de ha tehetném örökre így maradnék vele. A nyomástól megfájdul felrepedt ajkam, a megalvadt vér alatt húzódik a seb, fáj, de az istenért sem engedném el. Még egy kicsit...
Nehezen lépek el tőle, majd kikerülve indulok el táskám felé. Felkapom azt, és hátra nézek. Szélesen elmosolyodom.
Szál megtekintése

Boglyas tér - Denis A. Brightmore hozzászólásai (14 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér