Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Keiko

Eltartott egy darabig, mire Avery megtalálta magának a legszimpatikusabb helyet a faluban, de végül csak sikerült - ez pedig nem volt más, mint a csárda, ahol senki sem kérdezett tőle semmit, nyugodtan meghúzódhatott egy sarokban addig, amíg alkalmas emberre nem talált az üzleteihez.
Most is ide tért be a hideg elől, mert meg kell hagyni, nem vitte túlzásba az öltözködést. Egy fekete farmer volt rajta, sötét garbó, és felette az állandó bőrkabátja, ami így azért nem volt túl meleg gúnya. A haját mostanában festette szőkére, miután megismerkedett egy erre alkalmas varázslattal, de nem bánta ezt a lépést - bizonyos szempontból hasznos volt számára, hogy így még inkább hasonlít egy lányhoz.
Az őt körüllengő sötét aura miatt talán meglepő lehetett, hogy csupán vajsört kortyol, de nem ejtették a fejére, hiszen épp elég volt, hogy kiszökött esténként a nemrég felfedezett titkos alagúton át, ha még az ital kesernyés aromáját is megéreznék rajta, akkor biztosan rászállnának. A cigi füstjét is mindig el kellett nyomnia valamivel.
Az utóbbi időben rengeteget haladt a varázslatok terén, mert rájött, hogy nagyban megkönnyítik az életét. Eszes volt és könnyen tanult, ami nagyon hasznosnak bizonyult egy teljesen más világ felfedezése közben. Ami viszont kétségtelenül hiányzott neki, az a lusta pengetés a basszeron, és bár az anyja utána küldte a gitárt, az itt teljes mértékben hasznavehetetlennek bizonyult. Ez után határozta el, hogy noha az akusztikus gitár nem a kedvence, de a legközelebbi pénzből, amihez hozzájut, azt fog vásárolni.

Keiko

Nem történt semmi érdekes egész álló nap, így aztán Avery már eléggé unatkozott, ráadásul hiába múlatta az időt azzal, hogy a betérőket figyelte, nem látott senkit, akivel érdemes lett volna szóba állni. Persze ez egy eléggé rossz hírű hely volt, ő pedig magasra tette a lécet, de azért igazán jöhetne már valaki, mert kéne egy új bakancs is.
Újra kortyolt a vajsörből, és a pultra könyökölt - mert most csak itt volt épp hely -, aztán beszélt pár szót a csapossal, rendelt egy újabb kört, és a semmibe meredt. Lassan teltek a percek, ő pedig még mindig nem látta értelmét, hogy visszatérjen a kastélyba, már csak azért sem, mert semmi kedve nem volt a még ennél a helynél is nyomasztóbb Rellonban ücsörögnie. Aztán újra nyílt az ajtó, és a fiú lustán arrafelé fordította a fejét, de csak egy lány lépett be, valamivel talán idősebb nála, és valami csoda folytán alacsonyabb. Aztán ahogy közelebb ért, rájött, hogy a másik is ázsiai felmenőkkel rendelkezhet, hiszen tisztán látszott a vonásain. Ez némiképp kíváncsivá tette, de még mindig nem annyira, hogy megszólaljon.
Aztán persze a lány mellette kötött ki, hiszen elég durván telt ház volt. Ő is vajsört rendelt, aztán Avery felé nézett és köszönt, a fiú pedig lassan viszonozta a biccentést. Hát, talán kisülhet még ebből valami jó, bár szinte biztos volt benne, hogy a lánynál nem lesz egy szál cigi sem, se semmi efféle... Na nem baj, majd csak lesz valahogy. Mielőtt a lány kifizethette volna, Avery a zsebébe nyúlt, és a pultra dobott pár érmét.
- Meghívlak - vetette oda, rá se nézve az ismeretlenre, hanem inkább csak ivott egy kortyot a saját korsójából.

Keiko

A lány elfogadta a meghívást és úgy tűnt, még hálás is érte, hiszen Avery-re mosolygott, aki egy halvány félmosollyal válaszolt. Újféle célok kezdtek körvonalazódni a fejében, és ehhez jó alanynak tűnt a lányka - azonban ehhez először meg kell szereznie a bizalmát, hogy ne gyanakodjon.
Szerencsére a fiú jó színészi képességekkel rendelkezett, így nem esett nehezére álcát ölteni magára, aminek segítségével igyekezett manipulálni a lányt.
- Én Avery vagyok - nyújtott kezet felé fordulva. - Nem rég jöttem a kastélyba, nem nagyon vagyok még itt tisztában a szokásokkal... Bemutatkozáskor a házatokat is illik közölni? Igen? Én az Eridonba kerültem, és te? - hazudott rezzenéstelen arccal, mert azt már megtanulta, hogy vannak, aki a Rellon nevének hallatán egyszerűen inkább menekülőre fogják. Úgyhogy ő most elhatározta, hogy eljátssza a vidám, ám kissé eltévedt lelket, aki nem is tudja egészen pontosan, hogy hol is van, és mit keres itt, csupán csak jó ötletnek tűnt beülnie ide.
- Miért vagy itt amúgy? - nézett újra a lányra egy korty után. - Ez nem igazán lánynak való hely - biccentett a fejével a helyiség hátsó traktusa felé, ahol azok a bizonyos részeg emberek tanyáztak. Az első pár alkalommal még őt is szekírozni kezdték, belekötöttek, mert azt hitték, lánnyal van dolguk, de aztán megismerték egymást, és ma már a többségét ismeri a hátul ülőknek, akik azt is tudják, miféle üzletekben utazik a fiú, és ha úgy adódik, hozzáirányítják a lehetséges kuncsaftokat. Igazából nem telt sok időbe, hogy a panelrengetegben még viszonylag jó éltet élő srác lecsússzon a lejtőn, épp elég volt hozzá az apja balesete és maga a varázsvilág, ahol úgy tűnt, sokkal könnyebben ki lehet játszani a törvényt, mint odahaza.

Keiko

Biccentett egyet a lány felé a bemutatkozását hallva, és magában megállapította, hogy szerencsére nem nyúlt mellé, és nem pont egy eridonosnak hazudott a házáról, noha igaz, hogy akkor is elővehette volna még a frissen érkezett diák figurát, annál is inkább, hogy új hajszínével igen kevesen ismertek rá. Szinte biztos módja volt ez annak, hogy hogyan zavarja össze azokat, akik csak egyszer-kétszer látták őt a távolból.
- Áh, értem, én is ezért jöttem le, kellett egy kis levegőváltozás - bólogatott serényen, miközben megállapította, hogy a lány arca már ettől a minimális alkoholtól is kipirult. Ez jó, ha nem ura a helyzetnek, akkor még jobb célpont lesz, amit rá tudja venni, hogy kimenjenek az utcára.
- Elég nagy a nyüzsgés az Eridonban, nehéz sokáig megmaradni a klubhelyiségben nyugton, mert mindig történik valami - lökte a szöveget gondolkodás nélkül hazudva, mintha csak ez lenne a természetes állapota. Valahol ez is volt. - Aztán meg gondoltam hátha találkozok itt valakivel, mondjuk egy szép lánnyal... - vetett sokatmondó pillantást Keiko felé. - Akivel múlathatom egy kicsit az időt - magyarázta, aztán felhajtotta a vajsöre maradékát.
Avery félresöpört egy tincset az arcából, mielőtt újra a lányra nézett volna. Most nem csábítani akart, de valahol mégis csak szükséges volt ez is, különben nem nyerné meg a lány bizalmát.
- Nem kérsz még egyet? - kérdezte a vajsörre bökve, de már közben össze is nézett a csapossal, aki egy apró biccentés után már tudta, hogy a fiú azt szeretné, ha kicsivel több alkohol kerülne a nedűbe. Nem sokkal, csak épp annyival, hogy a lány felszabadultan nevessen, elvégre nem bántani akarta, csak elérni, hogy együtt induljanak el a kastélyba, és a lány ne tudjon olyan egyszerűen visszatámadni.
Aztán ha a lány kérte, akkor megvárta, míg megissza, mielőtt felvetette volna a következő tervet.
- Nem lenne kedved sétálni egy kicsit? Olyan kosz van itt, bántja a szemem... - hajolt közelebb egy kicsit, halkabbra véve a hangját, aztán ha a lány belement, akkor kitessékelte a koszfészekből.

Dwayne Warren

Avery szokás szerint az este leszálltával a csárda felé vette az irányt, de mostanában eléggé pangott az üzlet, valószínűleg már csak azért is, mert a diákok a vizsgákkal voltak elfoglalva, és így az idősebbek sem jártak le a kocsmába. Ő már végzett majdnem mindennel, nem volt még így elsőben olyan sok órája, hogy ne bírt volna el velük könnyedén. Az öccsének azt mondta, hogy könyvtárba megy, így aztán egyáltalán nem akart vele jönni, úgyhogy szabad volt a pálya.
A szokásos ruháját viselte, bőrkabátot, fekete farmert és acélbetétes bakancsot, már csak abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy azzal prímán oldalba lehetett rúgni bárkit, aki belekötött a 165 centi magas srácba. Kicsi volt, vékony, a hosszú hajával megszólalásig hasonlított egy lányra, de épp ez volt a cél.
Mikor leért a csárdába, intett két ismerősének, akik a bejáratnál ültek, de ő maga inkább a pult felé vette az irányt. A csapos már ismerte, így rögtön adta is neki a szokásost, ami egyelőre csak alkoholnak tűnt, de nem volt az, mert munka közben nem sűrűn ivott, a saját védelme érdekében.
- Van valami hír? - érdeklődte, miközben szétnézett a félig telt helyiségben, aztán a nemleges válasz után sóhajtott egy nagyot. Eszerint ma még senki nem kereste, ami nem jó. Nagyon nem, főleg most, hogy Alexis is itt van, és annyit eszik, mint egy ló, csak épp nem a kastélyban. Nem jó ez a hónap vége senkinek.
Lassan, unott arccal kortyolgatta hát az italát, néha rágcsálva pár szemet az elé tett mogyoróból, miközben azt hallgatta, hogy mit fecsegnek az emberek. Valami bűnöző lelépett a minisztérium fogdájából, egy megvadult sárkányt fogtak be a birtoktól nem messze... Csupa sületlenség, amit az újságból is megtudhatna, ha érdekelné. Hát ez bizonyára remek egy este lesz.

Dwayne Warren

Jó darabig eseménytelenül telt az idő, és Avery még a csapossal is csak ritkán váltott szót, egészen addig, amíg be nem tért egy ismeretlen is a kocsmába. A fiú összehúzta a szemét, úgy figyelte a közeledő alakot, és közben nem kerülte el a figyelmét, hogy ketten máris úgy gondolták, hogy jobb lesz lelépni. Ez nem jelent jót, őt meg nem ejtették a fejére, úgyhogy szépen meghúzta magát, úgy téve, mintha észre sem venné, mert halvány lila gőze sem volt arról, hogy vajon ki a pasas. Bár, talán nincs akkora gond, elvégre mindenki más maradt a helyén a nem is annyira jó hírű kocsmában, úgyhogy lehet, hogy az a kettő csak tartozott neki, vagy ilyesmi. De azért jobb lesz vigyázni.
Újabb percek teltek el, ami alatt a fiú lassan kortyolgatta az italát, közben már egészen megfeledkezve a majdnem mellé telepedő férfiről, hiszen az láthatólag csak italozni tért be, és a pult mögül sem jeleztek neki, hogy jobb lenne lelépni.
Aztán egyszer csak azt vette észre, hogy figyelik, és ahogy lassan oldalra fordította a fejét, miközben egy tincset kisöpört az arcából és a füle mögé simította, találkozott a tekintetük. Hát igen, valahogy látszott, hogy a másik csodálkozik, és nemsokára megérkezett az ilyen arckifejezéshez tartozó általános kérdés is, amiből Avery rendszerint leszűrhette, hogy jól végezte a dolgát.
- Az attól függ, hogy ki kérdezi - válaszolta kétértelműen, mert nyilván, a hangja elárulja, de munkáját tekintve ez nem számított különösebben, viszont lehetséges, hogy egy névvel lesz gazdagabb. Na meg az se utolsó szempont, hogy ebből a mondatból még bármerre tud haladni a beszélgetés, attól függően, hogy mit hajlandó a másik elárulni, mert így még legrosszabb esetben is csak azért kaphatna büntetést a fiú, mert kiskorú létére itt üldögél, ahelyett, hogy a kastélyban lenne. Azért ha valamit, akkor az óvatosságot alaposan megtanulta itt.

Dwayne Warren

Az egyszavas választ hallva rövid, szusszanós kis nevetést hallat, amolyan "hát igen, ez van" stílusban. Nem kerüli el a figyelmét a furcsa arckifejezés, ami megjelenik a másik arcán, de nem szól. Igazából ő lenne a legboldogabb, ha nem hosszú hajjal kellene itt üldögélnie, sőt, ha egyáltalán nem is kellene ide jönnie.
- Erik, értem - válaszolta Avery, miközben újra inkább a poharához fordult. Nem izgatta, hogy a másik igazat mond, vagy sem, mert közben eldöntötte, hogy nem próbál meg kezdeni vele, mert elég veszélyes pasasnak tűnt, na meg bajba kerülni sem akart. Hát így járt, úgy tűnik ma este megint üres zsebbel megy haza, mert bár megtehette volna, hogy használja a nyakában függő suizin csengőt, inkább nem kockáztatott. Esetleg majd beugrik még a Falatozóba, ha zárás előtt odaér, mert ott olcsó a kaja, Alexis pedig biztos éhes lesz. Rémes, hogy mennyit tud enni az a fiú!
Csak akkor nézett újra a másikra, mikor az ismételten hozzászólt.
- Nem - közölte tömören a választ, mert esze ágában sem volt kifejteni, hogy ő bizony a kastély egyik diákja, és az anyja meg valószínűleg éppen halálra dolgozza magát valahol Budapesten. De ha már a férfi ennyire beszélgetni akar, akkor legyen, ő is kérdez. - És magát nem várja a kedves felesége? - érdeklődött magához képest ártatlan arccal, bár maga sem tudta miért piszkálja "Eriket".
Mindenesetre ahogy a másikat nézte, nem úgy tűnt, hogy az különösebben ágrólszakadt lenne, ráadásul a pia is minőségi volt, amit ivott, úgyhogy alternatív lehetőségként még felmerült, hogy kizsebelhetné. De ahhoz jó lenne, ha többet inna.
- Meghívhatom még egyre? - érdeklődött hát félrebillentett fejjel, abban a reményben, hogy sikerül a másikat az asztal alá itatnia. Ő úgyis ingyen rendelt itt akármit.

Dwayne Warren

Aha, szóval nincs felesége. Nem igazán fontos információ, de annyit mindenesetre meg lehet állapítani, hogy akkor ezzel ugyan hiába is húzná őt. Na igen, Avery unatkozott, de úgy tűnt, végre akadt valami, illetve valaki, akivel kicsinykét lehet szórakozni. Már ha veszi a lapot.
A válaszra halkan nevetett egyet. Persze, hogy kiskorú, de ezt a másik nem mondhatja meg teljes bizonyossággal, ráadásul a zsebében ott lapult egy hamis személyi, ami bárkinek a tudtára adta, hogy ő már bizony elmúlt tizenhét... annak idején csak arra kellett, hogy beengedjék mindenféle tizenhat éven felüli helyre, most viszont itt is hasznos, ráadásul a neve is hamis rajta. És mégis kinek számít az a kevesebb, mint másfél év, amíg tényleg betölti a tizenhetet?
- Nem vagyok kiskorú, csak félig koreai - válaszolta hát, rezzenéstelen arccal hazudva, mert igen gyakorlott volt már ebben. - De semmi vész, sokan gyereknek néznek, mert alacsony vagyok - tette még hozzá, miközben a csapos is lustán bólogatott párat, elvégre ő be volt avatva mindenbe, és nem először hallgatott végig ilyen beszélgetést.
- Átutazóban van itt? - érdeklődte aztán, tovább gördítve a beszélgetés fonalát, mert úgy tűnt, hogy a másik kifejezetten szórakoztató társaság, és amúgy is, tényleg meg akarta várni, hogy vajon tényleg berúg-e. Akkor pedig nem ártana szóval tartani, nehogy lelépjen idő előtt.

Dwayne Warren

- Igen, ezért. De ha megnyugtatja, az apám tisztességes angol állampolgár - válaszolta érzelemmentes hangon, mert annyira nem esett neki jól a megállapítás, de oda se neki, nincs az ő lelke cukorból, hogy egy beszólást rögtön magára vegyen.
A következő válasz viszont kicsit tényleg meglepte. Erre nem számított, és csak a hidegvérének volt köszönhető, hogy nem ült ki az arcára is a döbbenet. Hát igazán szuper, nem elég, hogy tanár, még auror is. Lehet, hogy jobb lesz mégsem kizsebelni. Habár... igazából elég érdekes lenne ha sikerülne, nem igaz? Na majd meglátjuk, hogy zajlik az este.
- Az remek foglalkozás - válaszolta aztán lassan. - Elvégre mégis csak az aurorok védik a közösséget a gonosz varázslóktól, és gondolom nagy élmény lehet tanítani a feltörekvő ifjúságot - jegyezte meg, és hallhatóan csengett a hangjában az irónia, nem is annyira amiatt, hogy mit dolgozik a másik, sokkal inkább mert az auror tanoncokat nem nézte semmibe sem. Ahogy egy év alatt megismerte a varázsvilágot, nagyon úgy tűnt számára, hogy az aurorok többsége csak dísznek van, és elég kevés az belőlük, aki csinál is valamit, ráadásul minden második gyerek ezt szerette volna dolgozni felnőttként. Tulajdonképpen kész csoda, hogy még nem auror a társadalom egyik fele.
- Mégis miért lett maga auror? - szaladt ki végül a száján, mert most már határozottan érdekelte, hogy mi vezérel erre az útra valakit, és itt volt az alkalom, hogy megtudja.

Dwayne Warren

Röhögött egy sort a válaszon, mert igen, ő is éppen így képzelte. Így viszont még érdekesebb volt a kérdés, hogy akkor mégis minek ment erre a pályára a másik. Viszont sajnos úgy tűnt, hogy nincs kedve erről mesélni egy ismeretlennek, sőt, ahogy elnézte őt, lehet, hogy senkinek sem, így kapott egy újabb semmitmondó választ.
- Gondolom. Meg biztos mert egy jó tündér ezt kérte magától álmában - vigyorgott a fiú gátlástalanul, de így tűnt, a másik már jócskán megunta ezt az egészet, mert fizetett a pultosnak, és újra felé fordult.
- Sajnálom, de nem a kastélyban lakok, úgyhogy nem értenék, miért visz fel - válaszolta Avery, de azért leugrott a bárszékről, és biccentett egyet a csapos felé. Egyébként tényleg nem fent lakott most, hogy Alexis itt volt, mert az öcskös még nem lehetett fent, ő meg nem akarta magára hagyni, ezért egy időre a szállóban maradtak.
- Mindenesetre köszönöm a szép estét, és a viszont látásra, Auror úr - hajolt meg kissé színpadiasan felé, egy kicsit pimasz vigyorral. Azért nem tagadhatja meg a saját személyiségét.
Miután távozott a helyiségből, még visszanézett az ablakon keresztül, azon tallózva, hogy vajon mennyire fog ő rosszul járni, ha ez az ember ezentúl gyakrabban is megfordul itt? Lehetséges, hogy másik törzshelyet kellene választania? De ezt már nem ma este fogja eldönteni, úgyhogy miután szerzett némi kaját, visszatért a szállóba.

Bajbajutott hölgy

Újabb este, aminek az elejét Avery evidensen a pultnál töltötte, lustán beszélgetve a személyzettel, miközben félszemmel a betérő vendégeket figyelte. Alexis ki tudja merre kószált, mostanában már bátrabban meri levenni róla a szemét, mert úgy tűnt, a fiú elkezdett beilleszkedni, úgyhogy innentől már csak abban kellett bíznia, hogy nem jut eszébe éppen a csárda felé venni az útját.
Éppen a vajsöréből kortyolt nagyot mikor nyílt az ajtó, és egy hófehér hajú lány sétált be. Lassan letette a poharát, miközben az érkezőt figyelte, ahogy a hátsó sarok felé haladt, és bár első pillanatra azt hitte, hogy festett a haja, mikor a másik közelebb ért, és a gyér fényben is látta a bőre tónusát, rájött, hogy albínó. Szó se róla, nehezen tudta megállni, hogy ne bámulja meg, mert még nem látott eddig albínót, de nem engedte meg magának, hogy a normálisnál tovább figyelje a lányt, mert nem akarta, hogy egy kalap alá vegyék az itteni csőcselékkel, hiszen bárki megmondhatta volna első pillantásra, hogy az idegen pénzes. Ez pedig azt jelentette, hogy talán megérné becserkészni.
Csendben és észrevétlenül figyelte hát, ahogy kivitték a vacsorát a lánynak, aztán az enni kezdett. Már éppen azon gondolkodott, hogy miként is lenne érdemes megszólítani, hogy lehetőleg ne legyen rögtön elküldve a fenébe, mikor valaki más is úgy döntött, hogy feltétlen be kell vágódnia a lánynál, és egy testes pasas letelepedett az asztalához.
Innen már elég gyorsan történtek az események, a férfi bepróbálkozott a fehér hajú lánynál, aztán ömlött a bor, lendült a pálca, Avery pedig egy pillanat alatt talpon volt, és saját pálcáját a férfi hátára irányítva már mondta is az igéket:
- Tarantallegra! Locomotor Mortis! - minek eredményeképp az idegen először is táncba kezdett, ezzel képtelenséggé téve számára a célzást, amivel a lányra támadhatott volna, aztán nemes egyszerűséggel orra bukott, és tovább vergődött a földön, amitől Avery-nek akaratlanul is széles vigyorra húzódott a szája. Hát mennyivel szebb ez így, mint egy egyszerű sóbálvány átok!
Ez után kikerülte a férfit, és odament a sarokba szorult lányhoz.
- Ugye nem esett bajod? - érdeklődte, aztán szembefordult a közben haverjukért érkező férfiakkal, akik mondjuk úgy, nem voltak túl boldogok, de miután Avery sötét tekintettel meredt az ismerős arcokra és a pultos halkan megköszörülte a torkát, azok inkább visszavonultak az asztalukhoz szerencsétlenül járt társukkal együtt. Hát igen, ők is tudják, hogy kit nem szabad bántani a csárda szabályai szerint. Legalábbis idebent semmiképp.
- Hagy mutatkozzam be. Avery vagyok, örülök a szerencsének - mondta, de nem nyújtott kezet, mert mivel profivá akarta képezni magát, így tudta, hogy előbb azt a nőnek illik, ha egyáltalán akarja.

Lilith

Miután a zaklatók odébb vonultak, és a takarítás is megtörtént, bemutatkoztak egymásnak, és miután a lány kezdeményezett, határozott, de nem szorító mozdulattal kezet fogott vele.
Most, hogy közelebbről is megnézhette a lányt, el kellett ismernie, hogy van stílusa, és tulajdonképpen nem is annyira meglepő, hogy ez a bunkó alak kikezdett vele, mert igen szemrevaló. Olyannyira, hogy Avery fejben már kicsit előrébb lépett, és elkezdett gondolkodni, mi lenne a legalkalmasabb mód arra, hogy elcsábítsa - noha nem tűnik éppen könnyűvérűnek a hölgyike.
- Nem, semmi probléma. Gyakran járnak ide, már volt szerencsém hozzájuk - válaszolta Avery, aki ugyan észrevette a kis hibát a lány mondatában, de nem kötött bele, hiszen pontosan tudta, hogy milyen tanulni ezt a nyelvet. Legalábbis, úgy gondolta, hogy erről lehet szó, már a lány neve alapján is. Ő maga pedig ugyan már könnyedén beszél magyarul, mégis többször álmodik németül, hiszen Berlinben élte le a gyerekkora egy jó részét.
- Ugyan, ez semmiség. De... - nézett hátra a fiú, és igen, még mindig bámulták őket - úgy gondolom jobb lesz, ha egy ideig itt maradok - fordult vissza a lányhoz egy mosollyal, és letelepedett a székre, a pincérnő pedig Lilith forralt borával együtt ideszállította az ő vajsörét is.
- Nem láttalak még erre, új diák vagy? Mert gondolom, diák vagy - igyekezett megütni nem túl közvetlen hangnemet, de nem is hivatalosat, mert az nem vezet semmire. Mellé pedig elővette azt a kellemes hangszínt, ami nem behízelgő, de többnyire hatásos.
- Elnézést, hogy így faggatlak, csak ritkán vetődik ide ilyen finom hölgy - mosolyodott el újra, mert egyértelműen látszódott a lányon, hogy drága holmikban jár. Itt bizony nem a flörtöléssel kell kezdeni, mert akkor még a végén ő kapja a második adag bort a képébe. De azért ugye egy-két bók nem árthat.

Lilith

- Áh, értem - bólintott Avery, majd kortyolt az italából. - És szabad megkérdeznem, hogy hanyadik évfolyamon kezdesz? - érdeklődött, mert valahogy nem nézte ki a lányból, hogy csupán tizennégy éves lenne, de hát ki tudja, ő már aztán alaposan ismeri a mondást, hogy ne ítélj külső alapján, szóval könnyen lehet, hogy meg fogják még ma lepni valamivel.
- Szerintem nagyon jól beszélsz magyarul... régóta gyakorlod? - Nem igazán tűnt fel neki, hogy a lány egyszerű mondatokat használ, mert sokan még ennyit sem voltak hajlandóak beszélni, így pedig határozottan az a benyomása volt, hogy a másik alig ejt hibát, tehát valószínűleg már jó ideje foglalkozik ezzel, hiszen a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a magyar nyelv van annyira összetett, hogy ne menjen egykönnyen a nyelvtan. Egek, az a rengeteg nyelvtani eset, amit megpróbált a fejébe verni annak idején a tanára! Mára csak annyira emlékszik az egészből, hogy több, mint húsz van, de a nevüket már rég nem tudja, mert hála az égnek beszédben már nem kell gondolkodnia rajta. Igazából ő járt a családjában a gyerekek közül a legrosszabbul, mert a három kisebb olyan korban csöppent bele ebbe az egészbe, mikor még ragadnak a szavak, Alexis meg... nos, hát ő Alexis. Valószínűleg olykor a nevét is elfejeti, nem hogy hogyan kell helyesen beszélni.
- Igaz - biccentett a megállapításra. - Tetszenek egyébként az itteni ételek? - kérdezte a bundás kenyér maradékaira pillantva, és újfent felrémlett a fejében egy okfejtés arról, hogy ő hogyan viszonyult először az itteni ételekhez (annak a fényében, hogy édesanyja mai napig előnyben részesíti a koreai konyhát), de elhessegette a gondolatot, hiszen hangosan úgysem mesélt volna róla, ha nem kérdezik. Nem volt szokása felesleges információkkal traktálni másokat, főleg, ha annak volt némi személyes vonzata is.
Közben persze figyelte a lányt. Meglepve nézte a fehér szempillákat, pedig logikus volt, hogy nem feketék, hiszen ha valaki albínó, az ezzel jár, de mégis... különös volt, és szép is. Rég járt már itt a csárdában olyan, aki tényleg felkeltette Avery érdeklődését mindenféle hátsószándéktól eltekintve is, de most kíváncsi lett a részletekre. Na meg arra, hogy vajon be tudja-e fűzni a lányt, akin egyelőre nem akart semmilyen varázslatot alkalmazni, hiszen alaposan megtanulta Gilnél, hogy könnyen lehet az embereknek olyan mágiája, amit nem vernek nagy dobra, de ő megihatja a levét.
- Egész jól, igen, már egy éve itt élek - biccentett aztán a kérdésre egy mosoly kíséretében. - Nem annyira nagy szám, eltévedni is nehézkes, érdekes elfoglaltságot találni meg még inkább - osztotta meg a lánnyal a véleményét. - Mindig is nagyvárosokban éltem, szóval... - vonta meg a vállát, felvezetve ezzel a megjegyzéssel a következő kérdést. - És te honnan érkeztél, ha szabad érdeklődnöm? - nézett a lányra, miközben kisöpört egy hosszú tincset a szeméből, és a füle mögé simította.

Lilith

- Oh... ezek szerint eddig máshova jártál? - kérdezte Avery, aki annyira még azért mindig nem volt tájékozott a varázsvilágban, hogy tisztában legyen vele, vajon létezik-e olyan, hogy házi tanítás, vagy mindenkinek kötelező a hagyományos iskola.
A következő mondaton viszont felnevetett. Hogyne, ő is látja, hogy sok itt a furcsa elem, Németországhoz, Dániához képest sokkal több a kosz és a verekedések az utcán, és ez az agresszió sokszor abból adódik, hogy nem elég műveltek az emberek máshogy oldani meg a bajaikat egymással. Tegyük hozzá, neki nem volt különösebb problémája ezzel a miliővel, sosem laktak a Rózsadombon, mindenhol a lakótelepek mocskos kis világa jutott neki.
- A kastély konyhája nemzetközi, kedvedre válogathatsz majd, nem muszáj gulyást enni vacsorára - biztatta meg a lányt, noha nem úgy tűnt, hogy különösebben válogatós lenne a felsorolt kellemetlenségek ellenére. Mindenesetre ő személy szerint örül neki, hogy sokféle fogás közül választhat, ráadásul ingyen.
- Öhm... - tűnődött el a fiú a meghatározáson. - Kürtöskalács? - próbálkozott a megfejtéssel, mert szerinte erre illett leginkább a leírás.
Aztán jöttek a személyesebb kérdések, és ahogy Lilith pár szót megosztott vele a lakhelyéről, Avery tökéletesen el tudta képzelni a lányt egy ilyen helyen, főleg valahogy a tenger passzolt leginkább a fejében hozzá.
Ahogy előre hajolt, egyre több részletet vett észre belőle, például hogy mennyire áttetsző a bőre, vagy hogy nem tud pontosan szembe nézni vele, mindig mintha... mintha mozogna a szeme... Kicsit különös, de nem von le a lány kellemes külsejéből semmit.
- Berlin, Koppenhága, Budapest - sorolta fel eddigi lakhelyeit, mikor a lány lelkesedést mutatott irányába. Lehet, hogy mégis szerencséje lesz ma? - A családom folyton költözik, attól függően, hogy az édesapám hol kap állást - mondta, mintha ma is így lenne, pedig jelenleg igencsak Budapesthez vannak kötve, amíg az apja meg nem gyógyul. Ha meggyógyul. - Sok testvérem van és szabadjára voltunk engedve. Ezért ennyire unalmas nekem itt, semmi pörgés, hiányzik a város lüktetése, hogy esténként az utcákra ömlik a zene, felvillannak a neonok... Szerintem ilyen az igazi élet - mesélt őszinte lelkesedéssel, és észre sem vette, hogy rég beszélt már bárkihez ilyen vehemenciával. Ha valamibe szerelmes volt valaha is, akkor az város.
- Te sokfelé jártál már? - nézett újra Lilith-re, mert közben már valamerre mögé bámult, elmerülve az emlékképekben, de aztán kapcsolt, hogy azzal nem igen jut előbbre, ha csak ő beszél. Mert ugye a lányok elvárják, hogy rájuk is figyeljenek.

Lilith

Egy röpke pillanat volt csak, amíg összehúzott szemmel nézett a lányra, elgondolkodva azon, hogy milyen szerzettel futott össze megint, mert gyanús volt neki a pálca nélküli varázslás emlegetése - nem voltak jó emlékei a dolog kapcsán. Ennek ellenére túllendült a dolgon, mert nem látta okos dolognak az esetleges húrfeszegetést.
- Ha kérsz a manóktól akkor biztos, hogy megcsinálják - biccentett Avery, akinek meglepően jó tapasztalatai voltak ezzel az aprónéppel kapcsolatban. Mivel ételre alapvetően nem költött csak kivételes esetben, ezért ha valami olyat kívánt meg, ami nem szerepelt az aznapi menüben, akkor néha meglátogatta a konyhát, és ahol az első döbbenet után rájött, hogy bármit megcsinálnak neki. Nem gyakran ugráltatta a manókat, mert valahol még mindig benne élt mélyen a megrögzött mugli, aki szerint előbb-utóbb tuti fel fognak lázadni a parancsolgatás ellen, de ezt nem mondta volna meg senkinek. Majd kinövi.
Elmosolyodott a lány álmodozó arckifejezésén. Látott már ilyet, régen, az iskolában is, mikor a vidékről bejárók vágyakozva nézték azokat, akik busz helyett a város felfedezésére indultak, és meg tudta érteni az érzést. Nem volt mindenki városba való, de ideig-óráig bárkit le tudott nyűgözni a forgatag.
- Metróztál már valaha? - kérdezte a lányt kíváncsian, mert éppenséggel Pest sem volt rossz ebből a szempontból, de Párizs igazán kuriózumnak számított. - Azt mondják, jók, igen - bólintott a fiú aztán, mert ő végképp nem tudta volna megcáfolni az állítást a fürdőkről. Valahogy sosem jutottak el ilyen helyre, mert a szüleinek nem volt rá idejük, nekik meg nehéz lett volna vizes környezetben vigyázni a kicsikre, miközben még ők sem voltak Alexisszel különösebben nagyok.
Kortyolt a vajsörből, lenyelve a maradékot is a pohárból, aztán letette azt, és tenyerébe támasztotta az arcát, miközben újra Lilith-et kezdte figyelni.
- Nem rossz. Vannak órák, amik kifejezetten tetszettek, bár a többségéről az a véleményem, hogy felesleges, vagy legalábbis számomra az. De a könyvtár nagyon jó, rengeteg könyv van, amikből lehet tanulni, én jobban is preferálom, mint az óralátogatást - mondta, mert bár elsősként nem nagyon tehette még meg, hogy nem ment be valamire, de időről-időre megpróbálkozott azért vele. - A tanárok is egész jó fejek, de van pár rémesen fura fazon - fintorodott el egy picinykét a bájitaltanra gondolva.
Még mesélt egy darabig, de miután beleunt, ismét csönd lett, de ez úttal nem túl hosszú időre.
- Nincs kedved valami nyugodtabb helyen folytatni a beszélgetést? - kérdezte a lányt semleges hangon, kihasználva, hogy a háta mögött az előbbi zaklató banda most éppen ismét célkeresztbe vett valakit, és kitört az ordibálás. - Véletlenül van kulcsom az egyik fenti szobához - jegyezte meg olyannyira rezzenéstelen arccal, hogy ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy esetleg még hátsó szándékai is lehetnek.