- Miért nem megyünk egészen Bécsig? Ott biztos találnál olyat, amitől nem pattog ki a szép bőröd – vigyorog a nőre, szélesen, igazából tökre benne van, hogy menjenek, ezeken az autópályákon szinte rosszul érzi magát. Szűk is, lassú is, hát ha valami emberesebb kocsit akarna, akkor macera macera hátán, így marad, hogy most egy darab európai vacakot hajt, egyelőre ezt is csak bérli, mert egyik sem egyezik ízlésével, meg... egyelőre még nem. Mindjárt honvágya is lesz menten, pedig alig tette le a gép, már rongyolt is a faluba. Falu. Még mindig fintorog rá, még mindig a leghülyébb ötletnek véli, de ameddig csendben és itt gondol rá, senkit nem érdekel, hogyan szidja a sárga földig.
Már jócskán benn járnak a városban, a GPS szerint mindjárt elérik valamelyik böhöm bevásároló központot, amelybe vélhetően elég olyan üzletet pakoltak, amelyben nem csak az ótvaros kínai költözött be. Jó, minden ott készül, ez nem vitás, de mégis. Még turkálóban sem járt sosem, nem itt kezdi el a kísérletezgetést.
- Megjöttünk. Muszáj bemennem?  - teszi üresbe a váltót, leáll az egész gép és kiszáll, már csak azért is, hogy rágyújthasson, de mivel fene eszi azt a jó formáját, megy és ajtót nyit neki közben. Mint valami rohadt inas, ha még a szatyrokat is vinnie kell, márpedig biztos, rohadt mérges lesz.
- Franc kell amúgy? Értem én, hogy az a falu putri, de csak nem ajándéktáskáért másztunk idáig Lacikának – látványosan borzong meg a név említésén, több okból is. Legyen elég, hogy gyerek. Lehet magának is vesz valamit mindjárt, aztán legalább ezzel is le van a gond. Nem épp ünnepies hangulatú, de mindenkinek beszerezte – tehát elküldött valakit értük – amit kívánt, neki erre az évre nincs más dolga. A kocsinak dől, ameddig a nő bármit is dönt és vastagon fúj füstfelhőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=785327#post785327][b]Weiss Arion Ruben - 2019.12.23. 21:52[/b][/url]

- Miért nem megyünk egészen Bécsig? Ott biztos találnál olyat, amitől nem pattog ki a szép bőröd – vigyorog a nőre, szélesen, igazából tökre benne van, hogy menjenek, ezeken az autópályákon szinte rosszul érzi magát. Szűk is, lassú is, hát ha valami emberesebb kocsit akarna, akkor macera macera hátán, így marad, hogy most egy darab európai vacakot hajt, egyelőre ezt is csak bérli, mert egyik sem egyezik ízlésével, meg... egyelőre még nem. Mindjárt honvágya is lesz menten, pedig alig tette le a gép, már rongyolt is a faluba. Falu. Még mindig fintorog rá, még mindig a leghülyébb ötletnek véli, de ameddig csendben és itt gondol rá, senkit nem érdekel, hogyan szidja a sárga földig.
Már jócskán benn járnak a városban, a GPS szerint mindjárt elérik valamelyik böhöm bevásároló központot, amelybe vélhetően elég olyan üzletet pakoltak, amelyben nem csak az ótvaros kínai költözött be. Jó, minden ott készül, ez nem vitás, de mégis. Még turkálóban sem járt sosem, nem itt kezdi el a kísérletezgetést.
- Megjöttünk. Muszáj bemennem?  - teszi üresbe a váltót, leáll az egész gép és kiszáll, már csak azért is, hogy rágyújthasson, de mivel fene eszi azt a jó formáját, megy és ajtót nyit neki közben. Mint valami rohadt inas, ha még a szatyrokat is vinnie kell, márpedig biztos, rohadt mérges lesz.
- Franc kell amúgy? Értem én, hogy az a falu putri, de csak nem ajándéktáskáért másztunk idáig Lacikának – látványosan borzong meg a név említésén, több okból is. Legyen elég, hogy gyerek. Lehet magának is vesz valamit mindjárt, aztán legalább ezzel is le van a gond. Nem épp ünnepies hangulatú, de mindenkinek beszerezte – tehát elküldött valakit értük – amit kívánt, neki erre az évre nincs más dolga. A kocsinak dől, ameddig a nő bármit is dönt és vastagon fúj füstfelhőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=785474#post785474][b]Mester Aida Dorka - 2019.12.24. 11:28[/b][/url]

A lábaim túl hosszúak ahhoz, hogy kényelmesen megtámaszthassam őket a műszerfalon, ezért csak térdem megakasztva annak oldalán csomagolom össze magam.
És utálom.
Könyököm a felhúzott ablak belső párkányán, ujjaimmal hátratűrve pár sötét tincset döntöm koponyám az üvegnek, ahogy lehunyva szemeim teszek meg mindent, hogy ne panaszkodjak percek óta arról, mennyire szar minden, és, hogy ebben az országban már a Karácsony is értelmét veszti a plusz tíz fokos hőségben. Megjegyzem, a tény, hogy Ruben kizárólag idióta kérdéseket hajlandó feltenni, határozottan próbára tesz. Ugyanakkor, ő nem az az ember akinek megérné az idegeire mennem.
- Azért jöttünk az Isten háta mögé, hogy itt is maradjunk - egy ideig legalábbis. Igaz, a helyválasztás határozottan okos volt, elvégre elég csak pár kilométerrel keletebbre jutni, és az ember már a kötelező  igazoltatást és rendszerben való lefuttatást sem úszhatja meg. Kellemetlen, mennyire bizalmatlanok egymással, még mindig.
Ahogy végre célba érünk, máris túllendülök a harmadik világ adta szűkös keretek kényelmetlenségeivel, felvirul az arcom, ennek a boldogságnak pedig még Weiss bosszankodása sem szabhat határt. A vásárlás terápiás céllal bír, én szeretem költeni a pénzt, ünnepi ajándékot venni pedig olyan egyszeri alkalom minden évben, ami már önmagában megérdemli a boldogságot. Neki meg különben sem tetszik soha semmi.
- Nem gondoltad komolyan, hogy egyedül hagysz? - szemöldököm ráncolva oldalra billen fejem, a rosszalló kifejezés viszont nem tart sokáig. Nem vagyok teljesen hálátlan, rövid, ám láthatóan szépen formált és lakkozott körmeimmel lábujjhegyre állva cirógatok bele hajába, nem törődve a dohány jellegzetes szagával nyomok egy-egy csókot arca két oldalára. Hát ki az ő kedvenc kishúga? Na ki? Hát persze, hogy én!
- Ki mondta, hogy csak Lacikának vásárolunk? Te is pontosan jól tudod, hogy rajta kívül még akad pár személyiség a családban - ujjaim az övéi közé fonva indulok is el a bejárat felé. Nem azon van a hangsúly, hogy most mindenképp rángatni meg húzni kezdjem, az nem lenne túl nőies, meg szerintem már ő is megszokta, hogy a dolgok néha félresiklanak, amikor erőt kell statuálnom.  
- Ha jó fiú leszel, akár még te is kaphatsz valamit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=785508#post785508][b]Weiss Arion Ruben - 2019.12.24. 15:20[/b][/url]

Ha ezért annyi centet kapna lassan, amennyire valaki kimondja... Nem mintha kellene hova fohászkodnia, ebben is bőrülés pihen, légkondi, minden extra, mégsem kényelmes. Egyikőjüknek sem, csak most ő a hangosabb. Mindig kell valami, mert a monotonitás untató és abból sosem sül ki jó, ha ő unatkozik. De úgy, nagyon. Végül mégsem zenét lök be, saját magát, bár lehet a másik szerint inkább ne tenné, hogy a „hisztisebb” felét veszi elő és megint semmi nem jó. Mert nem jó, ez tudott, mégis lehet a kedvére járni, csak engedjék már. Mint valami póráz, ez a visszafogás az egész csillogásban, persze, jobb, mintha tényleg valami falusi mivoltát kellene élnie, már belegondolva is a hideg rázza, vannak szintek, amiket nem akar meglépni, ha már hosszabb távra van gondolva. Mert pár óra még mulattató, több naptól pedig már-már megkockáztatja, talán sírva is fakadna.
- A maradás a lényeg. Meg, hogy pont itt. Reméltem, hogy a Kajmán-szigetek ötletét legalább kétszer átgondolja bárki is – sóhajt egy nagyot, gonddal telit, neki is jobban állna, mindenkinek, még ha nem oly' praktikus. Még a kényelemért is szenvedni kell lassan, hova jutottak, komolyan?
De legalább valaki ennek is örül. Mondhatná, hogy ez megmelengeti a lelkét, mint másoknak a gyerek gondtalan mosolya, az ő mellkasa viszont mindig is rideg, az viszont mégis jobb, mintha kihozná a nem kedves felét – ha lehet finoman fogalmazni – és megmarad ez a rettentő béke. Egyebek iránt minden családba kell egy örök elégetlenkedő és ezt örömmel, minden gond nélkül vállalja a mai napig is.
- Egy pillanatra de. Tele a pláza, biztos akadnának hamar barátaid – erre már azért ő is vigyorog, hiszen valljuk be, így is, hogy mellette lépked, lesz majd aki azért igazítja az övéikhez a lépéseit, hogy legalább ennyiben is a közelében lehessen. Magára nem gondol, az, hogy márkás darabok, drága óra és minden mutatkozik, a kis csitrikben, aranyásókban már rögtön élő és betonbiztos szimpátiát vált ki. Úgy tudja, erre elég az Apple egyik boltja előtt elkiáltani magát, hogy kedve lenne X-et venne valakinek, már rögtön minden ujjára akadna. Hmm.
- Utálom ezt a hízelgést, mert túl jól áll – tartja el a bagót és már-már kellemesen mormog a cirógatásra, a homlokára csókol végül lágyan és hát tessék, akkor kísér, csak előbb a bagó.
- Senki ajándékával nem vagy kész? Akkor ez kurva hosszú nap lesz – nyög egyet fájdalmasan szinte, mert hát... vannak páran és a legjobbat mindig keresni kell. Még mindig áldja az eszét, hogy kész. Trükkösen, de kész. Erre tessék, mégsem ússza meg.
- Uhh. Én is? Ez már elég indok, hogy jó legyek – pöcköli el a csikket, majd követi, előre engedi, mikor a parkolóból befelé jutva lépik át a küszöböt, odabent pedig a csőcselék és a pénzköltési lehetőség garmada fogadja. De erre röhögnie kell.
- Még ez is ótvaros, végem... - mert tény, ha ez nekik nagy, akkor vannak bajok a térbeli ismeretekkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=785511#post785511][b]Mester Aida Dorka - 2019.12.24. 16:10[/b][/url]

- Az a baj veled, Ruben, hogy túl sok pénzed volt gyerekkorodban - teátrálisan felszusszanva fordítom felé fejem. Tekintetem bebarangolja az útra szegeződő arcát, a szám szegletébe költöző mosoly apró gödrében pedig megmutatkozik a csöppet sem nosztalgikus gondolat, miszerint aligha változott valamit amióta iskolába jártunk - ellenben minden mással.
Változnak a szerepek, nem igaz?
Visszadőlök a kényelmes támlánák, ujjaimmal halkan kopogva a kemény, szintetikus anyagon eresztem is tovább a témát.
- Barátaim - hozzá képest valamivel kevesebb negédességgel a hangomban ismétlem meg szavait. Arcizmaim apró zsigerekben változnak, a kifejezés marad, annak másodlagos hangulata viszont határozottan azt sugallja: nincs kedvem játszani. Nem viselem túl jól, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretném - ez alól nem kap felmentést még az ő kívánsága sem, azt pedig nem akarhatjuk, hogy elveszítsem a türelmem. Felesleges lenne gyerekes fenyegetésekbe folyni, nem illene hozzám és különben is csak az figyelmeztet, akit a tisztelet csírája sem övez.
A kis milliő viszont szerencsére nem is tart pár pillanatnál tovább. Ruben jó fiú, tisztában van azzal, meddig terjedhetnek ki a csipkelődő megszólalásai és mikor jobb befognia a száját, ezért is szeretek vele lenni. Senkinek nincs ideje arra, hogy valakit emlékeztessen... akármire. Mi ennél egyszerűbben intézzük a dolgokat.
- Még szerencse, hogy eszed ágában sincs ellenállni - az alaphangszínemnél valamivel mélyebb, ám kétség kívül jókedvű kuncogással bújok egy fél szemrebbenéssel tovább, majd állok is tovább, magam után húzva őt is.
- Nem értem a problémát, egész nap velem lehetsz - félig hátrafordulva pillantok rá, kérdőn megemelem szemöldököm. - Vagy akad ezzel valami baj?
Mindkettőnk érdekében reméljük, hogy nem.
- És ahhoz is elég, hogy ne elégedetlenkedj folyamatosan?
Felszusszanva torpanok meg egy pillanatra, majd ahogy döntök, melyik oldalt szeretném legelőször betámadni, már indulok is tovább. Még jó, hogy itt van ő is, az aurájának köszönhetően esélyesen mindenki szándékosan fog kikerülni minket, és akkor ezzel skippeltük is a megtaposás meg lökdösődés adta veszélyeket.
- Ez egy olyan ország, ahol egy város létezik, ez, és minden más vidék... Mit vártál?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786053#post786053][b]Weiss Arion Ruben - 2019.12.27. 02:23[/b][/url]

- Ez mondjuk igaz, kár tagadni – de hogy ezzel nincs baj, az fix. Vagyis szerinte. Biztos anyagi háttér, meg minden bla, bla, az ilyenben élve aztán végképp nincs az észrevéve, mennyire elkényelmesedett, elkényeztetett idióták születnek. Szerencsére, ő nem idióta. Az más kérdés, hogy talán most is az van, azért szórja ennyire, vagy épp érzi biztonságban magát, ha valamit összetör és tönkretesz, hogy neki nemigen van materiális érték, amit ne tudna pótolni, az már szinte büntetendő. Gyűjt mást, rejteget vagy épp ápol. Valami olyasmi.
- Tudod, hogy kellenek. A látszat – mondjuk ez a része neki sem jönne be jobban, van elég, van bőven és még sok is néha, ha azt a kört nézi, amely még számít is. Van másféle, amely a sötétben pihen és akkor még ez is, itt, a világ egyik szegletében. Csak semmi feltűnősködés, csak semmi... semmi. Csüggedt sóhaja fejezi ki azt, hogy bár mennyire lenne másképp és másutt, megteszi. Mert kell. Erről már bizonyította őket nem is egyszer, a kérdéseknek csupán játékos szerepük akad, ha véletlen megtörténik. Bár, talán nem ő a legjobb beszélgetőpartner, legalább őszinte és egyenes.
- Egy pillanatra megpróbáltam kitörni a bűvkörből, de rájöttem, semmi értelme – ellenállni. Nos, az esetek többségében tökéletesen megy neki, a másikban pedig előbújik valami, valami romlott, amelynek esze ágában nincs ilyesmit tenni, csak azt, ami jólesik. Bármely mértékben. De ahhoz még túl nappal van, lépked utána, morog, de halad. Mint mindig.
- Dehogy akad ezzel baj, ne legyél butus – szinte már bánatos kutyaszemekkel kér „elnézést”, ajkain vigyor ül. - Alig vártam, mintha nem tudnád – húzza tovább, tényleg nem vele van a baj, hanem a hellyel. Egy férfi sem szeret így vásárolni, tömegben, karácsony előtt, plázában, ahol annyi bolt van, amennyit megjegyezni nem bír. Mindjárt rá lehet mondani, hogy egyszerű pasihiszti.
- Mmmm. Ezt még meglátjuk, nem tudom mire gondoltál és mekkora. Talán? Megkockáztatom – dönt az egyik oldal felől, futva tekint az üzletek neveire, kirakatára, vagy épp portékára. Ezen a szinten még semmi nem győzi meg, ahogy nézi, Aida-t sem.
- Ha te tudnád mit... - szusszan egyet, tekintete azért figyel, de most épp talán a tömeget. Azért van látnivaló, ezt egy-két pillantással megállapítja, de nem, ő most árnyék és követ.
- Mi az első állomás? Talán van valami értékelhető fehérneműbolt, valami csipkecsodára...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786323#post786323][b]Mester Aida Dorka - 2019.12.28. 16:05[/b][/url]

Hosszan kieresztve a levegőt forgatom meg szemeim, most én döntök úgy, hogy felesleges lenne visszabeszélni. Mindkettőnknek megvannak a maguk koncepciói és meghatározásai a látszatról, valamint a hozzá szükséges dolgokról. Különben is eltértünk már az eredeti tárgytól, amin, bárhogy is nézzük, nem fog változtatni egyik kifogás sem.
Aztán mégis megszólalok.
- Különben pedig ha egyedül szeretnék utazni, azt is megtenném – tekintetem szorosan egymással matató ujjaimra szegezem, a köröm melletti bőrt kezdem kaparni. Akármilyen határozottan is kezdődött a mondat, legalább olyan hamar csendesedett is el a végére. Nem szoktam róla túl sokat beszélni, főleg nem előtte vagy neki, de a tartós hangulatingadozások vezérelte tettek vagy gondolatok közel sem olyan szórakoztatóak, mint amennyire azt a pillanat átélése képes elhitetni – még velem is. Nem lehet előre látni, nem lehet előre érezni, egyszerűen csak így kelsz fel – minél hosszabb ideig tart egy mániás fázis, annál mélyebbre fog rántani a depresszió, és minél tovább tűnik minden nyugodtnak, jónak, szimplán csak normálisnak, annál jobban rettegsz napról napra, mikor fog ez átkattanni.
Halkan felkuncogva nézek fel rá, hüvelykujjammal simítok apró köröket kézfejére, egészen közel hajolva nyomok még egy, utolsó csókot vállára.
- Mert ellenállhatatlan vagyok – szituációtól függ, kinek, mikor és hogyan, persze, de Rubennek most nem kell aggódnia.
- Hmmmm, én is valahogy így gondoltam – szélesen vigyorodom el, ahogy beszéd közben rá-rápillantok, de arra is figyelek, hogy ne gázoljak bele senkibe ebben a nagy utolsó pillanatban kapkodó tömegben.
- Biztos vagyok benne, hogy megtalálom a módját – sokat mondó mosolyt villantok felé, ujjam most tenyere belső élén játszadozik el, mintegy engesztelő gesztusként. Eddig senkinek nem volt alkalma panaszkodni miattam vagy utánam – különböző okokból, és soha nem véletlenül. – Mindig megtalálom – mosolyom újra szélesebbé válik, vállam az övének érintve, finoman lököm meg karját.
- Igen, én is valamire hasonlóra gondoltam, kezdetnek. Aztán ékszer- és likőrboltba is kell menni, és.. Meglátjuk mi lesz utána – elgondolkodva vonok egyet vállaimon. – Na de először csipke! – fellelkesülve húzom be az egyik bolt bejáratán, már keresgélni is kezdek. – A vörös és a fekete örök go-to, ezekkel biztosan nem lövünk mellé. Te mit gondolsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=787931#post787931][b]Weiss Arion Ruben - 2020.01.05. 23:19[/b][/url]

Forgassa csak nyugodtan szemeit, ő erre megint, mint mindig, a gonoszabbik mosolyát veszi elő, mert nem titok, szereti feszegetni a határokat, persze, tudva, meddig lehet nála elmenni, mert volt idő megtapasztalni, hogy mi az a pont, ahol már fáj. De a fájdalom nem mindig rossz. Az tény, hogy ez sem az egészséges felfogás, de ő már rég nem az.
- Perszehogy, megtennéd. De jobb a lelkemnek, ha velem teszed, más lelkének is – nem céloz senkire és mégis, mert hát, fenének kellenek a kellemetlen körök, az meg, hogy bizonyára egyedül is igencsak felhívná magára a figyelmet, senkinek sem hiányzik, utána pedig az intézkedések a világnak sem. Jobb, ha valamennyire együtt mozognak, ha ilyen terepekre mennek, mármint, a civil világba, abba, ahol rengetegen vannak. Megint csak viszket kicsit a bőre, megint lenézi és leszólja magában az egészet, csak hanggal nem mondja ki és jegyzi meg újra, elégszer tette és nem papagáj ő, hogy folyton egyvalamit fújjon. Mindenkinek megvan a gondja, ismert és csendben elfogadott. Nem is arra koncentrál.
- Ez tény – enyhül meg az eddigi morcos vonása a vállára kapott csókra, mintha csak erre várt volna, a hízelgésre és a szeretgetésre, mint valami kisállat és testőr, akinek ez az élete legjobb napja. Volt jobb is, lesz is és ez is kibírható, de a kritikája nem engedi, hogy ne jegyezze meg. Szóval, ezt el kell viselnie, ameddig le nem foglalja magát mással.
- Megint egyre jár az agyunk – kerül ki ő is egy tohonyán csoszogó párost, a kirakat előtt álló, vágyakozó akárkiket, akiknek csak ez jut, a bámészkodás. Őket is megnézik, mert kitűnnek, pedig, az van most, hogy normálisnak kell lennie, mégis, mégsem tudják a teljes mértékét. Ő talán jobban, nem tagadja, mégis, ahhoz képest egyszerű darabok pihennek rajta, nem egy kifutófiú, de ezeknek... mégis.
- Ó, az biztos. Már annyira ismerlek, hogy ennek vakon tudjak hinni – vigyorodik el, ujjai játszadoznak kézfején, ahogy ő simítja tenyerét. Teljesen átlagos mozdulatok és mégsem. Elnéz ő is egy kirakat felé, futva nézi át a kínálatot és mondd le róla, mert nem az amit keresnek és nem is az ő igényeiknek.
- Jó, hogy említed az ékszert, nekem se ártana – hümmög egy sort, hiszen sosem árt, ha valami csillog és szép, megveszi és átadja annak, aki értékeli. Nagyon. – Ez jó ötlet. És igen, meg. Ha kibírjuk a tömeget – mert nagyobb, mint hitte, számolta. Nem csoda, tény, odakint is ez a helyzet, mindig is gyűlölte. Engedelmesen húzódik utána, amint meg is leli az üzletet és betérnek. Itt már érezhetően kevesebben vannak, nem mindenkinek van idénye tízezreket elszórni egy-egy falatnyi darabra. Bár, ő ezekhez nem ért úgy, ahogy kéne, csak nézni és értékelni, ami más. Nagyon más. Már majdnem vigyorog a dologra de felé fordul végül, türelmesen ácsorogva.
- Ez igaz. A vörös még jobban, sok olyan kis.... csipkével. Hmmm. Vagy akár a fehér, az olyan... ártatlan – nyúl az egyik vállfa felé, ki is húz egy fehér akármit, erre úgy tudja, body nevet használnak, de többet mutat, mint takar, ha felveszik. Vigyorogva tartja maga elé.
- Akár mint ez.