[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=785474#post785474][b]Mester Aida Dorka - 2019.12.24. 11:28[/b][/url]

A lábaim túl hosszúak ahhoz, hogy kényelmesen megtámaszthassam őket a műszerfalon, ezért csak térdem megakasztva annak oldalán csomagolom össze magam.
És utálom.
Könyököm a felhúzott ablak belső párkányán, ujjaimmal hátratűrve pár sötét tincset döntöm koponyám az üvegnek, ahogy lehunyva szemeim teszek meg mindent, hogy ne panaszkodjak percek óta arról, mennyire szar minden, és, hogy ebben az országban már a Karácsony is értelmét veszti a plusz tíz fokos hőségben. Megjegyzem, a tény, hogy Ruben kizárólag idióta kérdéseket hajlandó feltenni, határozottan próbára tesz. Ugyanakkor, ő nem az az ember akinek megérné az idegeire mennem.
- Azért jöttünk az Isten háta mögé, hogy itt is maradjunk - egy ideig legalábbis. Igaz, a helyválasztás határozottan okos volt, elvégre elég csak pár kilométerrel keletebbre jutni, és az ember már a kötelező  igazoltatást és rendszerben való lefuttatást sem úszhatja meg. Kellemetlen, mennyire bizalmatlanok egymással, még mindig.
Ahogy végre célba érünk, máris túllendülök a harmadik világ adta szűkös keretek kényelmetlenségeivel, felvirul az arcom, ennek a boldogságnak pedig még Weiss bosszankodása sem szabhat határt. A vásárlás terápiás céllal bír, én szeretem költeni a pénzt, ünnepi ajándékot venni pedig olyan egyszeri alkalom minden évben, ami már önmagában megérdemli a boldogságot. Neki meg különben sem tetszik soha semmi.
- Nem gondoltad komolyan, hogy egyedül hagysz? - szemöldököm ráncolva oldalra billen fejem, a rosszalló kifejezés viszont nem tart sokáig. Nem vagyok teljesen hálátlan, rövid, ám láthatóan szépen formált és lakkozott körmeimmel lábujjhegyre állva cirógatok bele hajába, nem törődve a dohány jellegzetes szagával nyomok egy-egy csókot arca két oldalára. Hát ki az ő kedvenc kishúga? Na ki? Hát persze, hogy én!
- Ki mondta, hogy csak Lacikának vásárolunk? Te is pontosan jól tudod, hogy rajta kívül még akad pár személyiség a családban - ujjaim az övéi közé fonva indulok is el a bejárat felé. Nem azon van a hangsúly, hogy most mindenképp rángatni meg húzni kezdjem, az nem lenne túl nőies, meg szerintem már ő is megszokta, hogy a dolgok néha félresiklanak, amikor erőt kell statuálnom.  
- Ha jó fiú leszel, akár még te is kaphatsz valamit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=785511#post785511][b]Mester Aida Dorka - 2019.12.24. 16:10[/b][/url]

- Az a baj veled, Ruben, hogy túl sok pénzed volt gyerekkorodban - teátrálisan felszusszanva fordítom felé fejem. Tekintetem bebarangolja az útra szegeződő arcát, a szám szegletébe költöző mosoly apró gödrében pedig megmutatkozik a csöppet sem nosztalgikus gondolat, miszerint aligha változott valamit amióta iskolába jártunk - ellenben minden mással.
Változnak a szerepek, nem igaz?
Visszadőlök a kényelmes támlánák, ujjaimmal halkan kopogva a kemény, szintetikus anyagon eresztem is tovább a témát.
- Barátaim - hozzá képest valamivel kevesebb negédességgel a hangomban ismétlem meg szavait. Arcizmaim apró zsigerekben változnak, a kifejezés marad, annak másodlagos hangulata viszont határozottan azt sugallja: nincs kedvem játszani. Nem viselem túl jól, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretném - ez alól nem kap felmentést még az ő kívánsága sem, azt pedig nem akarhatjuk, hogy elveszítsem a türelmem. Felesleges lenne gyerekes fenyegetésekbe folyni, nem illene hozzám és különben is csak az figyelmeztet, akit a tisztelet csírája sem övez.
A kis milliő viszont szerencsére nem is tart pár pillanatnál tovább. Ruben jó fiú, tisztában van azzal, meddig terjedhetnek ki a csipkelődő megszólalásai és mikor jobb befognia a száját, ezért is szeretek vele lenni. Senkinek nincs ideje arra, hogy valakit emlékeztessen... akármire. Mi ennél egyszerűbben intézzük a dolgokat.
- Még szerencse, hogy eszed ágában sincs ellenállni - az alaphangszínemnél valamivel mélyebb, ám kétség kívül jókedvű kuncogással bújok egy fél szemrebbenéssel tovább, majd állok is tovább, magam után húzva őt is.
- Nem értem a problémát, egész nap velem lehetsz - félig hátrafordulva pillantok rá, kérdőn megemelem szemöldököm. - Vagy akad ezzel valami baj?
Mindkettőnk érdekében reméljük, hogy nem.
- És ahhoz is elég, hogy ne elégedetlenkedj folyamatosan?
Felszusszanva torpanok meg egy pillanatra, majd ahogy döntök, melyik oldalt szeretném legelőször betámadni, már indulok is tovább. Még jó, hogy itt van ő is, az aurájának köszönhetően esélyesen mindenki szándékosan fog kikerülni minket, és akkor ezzel skippeltük is a megtaposás meg lökdösődés adta veszélyeket.
- Ez egy olyan ország, ahol egy város létezik, ez, és minden más vidék... Mit vártál?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=785947#post785947][b]Mester Aida Dorka - 2019.12.26. 16:55[/b][/url]

Halványszürke szövetkabátom összefogva pihen bal alkaromon, ahogy jobbomban egy üveg pezsgőt tartogatva húzódom meg a háttérben. Amerikában határozottan kellemes baráti társasággal rendelkeztünk, akiket, ide, nyilván nem cipelhettünk magunkkal. Ezért egyszerűen csak újakat kell találni, ezt pedig aligha tehetném meg ennél alkalmasabb helyen.
A művészet alapvetően egy olyan luxuscikk, amelynek határozottan szűkös körök áldozhatnak az oltárán - ezért nem is kell feltétlenül egy Michelangelo kiállításon részt venni, ha keresel valakit. Az igazi passzió felfedezésében, felemelésében rejlik, ezért a valódi gyűjtők szeretnek megfordulni fiatalabb, vagy épp ismeretlenebb, kisebb névvel örvendő újoncok kiállításain, megtalálni a tűt a szénakazalban. Vagy épp azt az egyet, akiben a jövő zenéjét látják. Nem válik persze ettől még mindenki szakértővé, a legtöbb itt megforduló csak szeret úgy tenni, mintha meglátná a különböző ecsetvonások között megbújó erőfeszítést és igyekezetet. Ezért kell először keresni, figyelni, úgy a kiállításra mint annak közönségére is.
Én pedig imádom ezt csinálni, embereket be- és észrevétlen magamhoz fűzni, a megfelelő pontossággal és odafigyeléssel elejtett mondatokkal a szívükbe édesgetni a nevem. Mert barátokra mindig szükség van, és azt sem véletlenül szokták hangoztatni, hogy az embert körülvevők alapján illik megítélni valakit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786308#post786308][b]Mester Aida Dorka - 2019.12.28. 12:57[/b][/url]

Finoman oldalra biccentve fejem figyelem az alkotás előtt összegyűlt társaságot, zöld szemeim hol a festményre magára, hol a róla beszélőkre szegezem, megjegyzem vonásaik és mozdulataik, hogy később, amikor majd magukra maradnak, a megfelelő pillanatban mutatkozhassak be nekik. Aztán figyelmem a leszakadóra összpontosul, az előbbi jelenetből ítélve övék lehetnek a képek – nem sokkal később azt is felfogom, hogy nem véletlenül tart felém, s tekintetem egyetlen rezzenésében pásztázom végig a teremben összegyűlteket, mielőtt a megszólításra reagálva, felé fordulnék.
Arcomra kedves mosoly költözik, elismerő gesztussal emelem meg felé poharam, mielőtt aprót kortyolnék.
- Ki mondta, hogy elbújtam? – kissé felszegve állam fonom keresztbe balom mellkasomon, ujjaim a poharat tartó jobb kéz könyékhajlatában pihentetve meg. Félig visszanyitva a kiállítás anyaga felé, kezemmel szolid mozdulattal intek a kiállított festmény felé, mintegy csak jelezve, hogy miről fog szólni az elkövetkező magyarázat. – Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy túl közelről figyelni kész pazarlás, már, ha nem a festéstechnikára és ecsetkezelésre vagy kíváncsi.
Mutató- és középső ujjaim kissé eltartva az üvegtől, szolidan gesztikulálva magyarázok.
- Viszont, ha van időnk hátrálni pár lépést – ezzel utalva jelenlegi helyzetemre is – a látókörünk kitágul, és fogékonyabbá válunk a képek mögött meghúzódó történetre is. – a magyarázat végén újra felé fordulok, arcát fürkészve keresem vonásaiban az őszinte reakciók jellegzetes, egyéni nyomait. – Jelen esetben rád – teszem még hozzá. Bármilyen alkotásról is legyen szó, műfajtól, témától és személytől függetlenül, a valódi értéket a mögötte található szándék, a művész így kifejezett mondanivalója adja.
- Mióta festesz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786323#post786323][b]Mester Aida Dorka - 2019.12.28. 16:05[/b][/url]

Hosszan kieresztve a levegőt forgatom meg szemeim, most én döntök úgy, hogy felesleges lenne visszabeszélni. Mindkettőnknek megvannak a maguk koncepciói és meghatározásai a látszatról, valamint a hozzá szükséges dolgokról. Különben is eltértünk már az eredeti tárgytól, amin, bárhogy is nézzük, nem fog változtatni egyik kifogás sem.
Aztán mégis megszólalok.
- Különben pedig ha egyedül szeretnék utazni, azt is megtenném – tekintetem szorosan egymással matató ujjaimra szegezem, a köröm melletti bőrt kezdem kaparni. Akármilyen határozottan is kezdődött a mondat, legalább olyan hamar csendesedett is el a végére. Nem szoktam róla túl sokat beszélni, főleg nem előtte vagy neki, de a tartós hangulatingadozások vezérelte tettek vagy gondolatok közel sem olyan szórakoztatóak, mint amennyire azt a pillanat átélése képes elhitetni – még velem is. Nem lehet előre látni, nem lehet előre érezni, egyszerűen csak így kelsz fel – minél hosszabb ideig tart egy mániás fázis, annál mélyebbre fog rántani a depresszió, és minél tovább tűnik minden nyugodtnak, jónak, szimplán csak normálisnak, annál jobban rettegsz napról napra, mikor fog ez átkattanni.
Halkan felkuncogva nézek fel rá, hüvelykujjammal simítok apró köröket kézfejére, egészen közel hajolva nyomok még egy, utolsó csókot vállára.
- Mert ellenállhatatlan vagyok – szituációtól függ, kinek, mikor és hogyan, persze, de Rubennek most nem kell aggódnia.
- Hmmmm, én is valahogy így gondoltam – szélesen vigyorodom el, ahogy beszéd közben rá-rápillantok, de arra is figyelek, hogy ne gázoljak bele senkibe ebben a nagy utolsó pillanatban kapkodó tömegben.
- Biztos vagyok benne, hogy megtalálom a módját – sokat mondó mosolyt villantok felé, ujjam most tenyere belső élén játszadozik el, mintegy engesztelő gesztusként. Eddig senkinek nem volt alkalma panaszkodni miattam vagy utánam – különböző okokból, és soha nem véletlenül. – Mindig megtalálom – mosolyom újra szélesebbé válik, vállam az övének érintve, finoman lököm meg karját.
- Igen, én is valamire hasonlóra gondoltam, kezdetnek. Aztán ékszer- és likőrboltba is kell menni, és.. Meglátjuk mi lesz utána – elgondolkodva vonok egyet vállaimon. – Na de először csipke! – fellelkesülve húzom be az egyik bolt bejáratán, már keresgélni is kezdek. – A vörös és a fekete örök go-to, ezekkel biztosan nem lövünk mellé. Te mit gondolsz?