Márk

Ideje lenne tanulnom. Vagyis folytatni a tanulást, amit még tegnap elkezdtem, ennem jutottam vele túlzottan sokra. Mondjuk az igaz, hogy a Gólyalak nem épp a legmegfelelőbb hely a tanulásra, mert általában mindig van ott valaki, akitől nem tudok tanulni. De én sikerrel akarom elvégezni a vizsgákat, ami nem fog menni, ha nem tanukok rá eleget.
Most is két lány beszélget, és nevetgél, egész hangosan, és szerintem nem is vették észre, hogy más is van itt, nem csak ők. Így fogom a bűbájtán könyvemet, és kimegyek a szobából, s egy igen határozott mozdulattal becsapom magam mögött az ajtót. Talán erre már felfigyelnek a lányok, bár egy kicsit már későn. Na de akkor hova menjek tanulni? Áá, megvan! Caius múltkor ajánlotta a Fénylő lelkek udvarát, hát itt az ideje elmenni oda. Viszonylag hamar odatalálok, úgy nagyjából 20 perc bolyongás után, és egy kedves levitás lány segítségével. Valóban szép az egész udvar, pár percig csak állok és csodálkozom, majd a kúthoz közelebb lépek. A víz nagyon tiszta, és annak a varázslónak a szobra is szép. Mikor kicsodálkoztam magam, a pad felé veszem az irányt, amire aztán lefekszem, egyik lábam felhúzom magamhoz, a másikat pedig lelógatom. Szerencsére most még nincs itt senki, aki rámszólhatna, hogy hagyjak másnak is helyet, és így legalább nyugodtan tudok tanulni is. A könyvet a fejem felé - vagyis az arcom elé - emelem, és elkezdem olvasni.

Márk

Már kezdem unni ezt az egészet.Csak azt akarom, hogy végre vége legyen ennek, mármint a vizsgáknak. Tudom, még el sem kezdődtek, de már mindenki ezekről beszél, és idegeskedik, vagy épp gőzerővel tanul. Én teljesen nyugodt vagyok, bízok magamban, hogy sikerülni fog, de ha mégsem, akkor ez van, majd legközelebb. Nem kell nagy dobra verni ezt az egészet,  szerintem nincs benne semmi különös, csak néhány vizsga. A BBT könyvet is elég unottan olvasom, szinte csak néhány mondatot olvasok el oldalanként, mert úgy érzem,minden ami benne van, azt már tudom, és úgy már nagyon unalmas, de azért olvasom. Egyszer csak megszólal valaki, és én a hang irányába nézek. Egy srác áll a kút előtt, és az egyik szobor épp mond neki valamit. Nem igazán értem mit, nem is nagyobb figyelek rá, inkább olvasom tovább a könyvet. Úgyis biztos mindjárt elmegy onnan az a fiú, szóval minek figyeljek rájuk? De nem így van, ért az a srác, aki az előbb még a kút mellett állt, most itt van mellettem.
- Úgy lesz, vagyis már úgy van, mert szerintem már mindent tudok belőle, és csak úgy olvasgatom. - Felelem, és elvigyordom, majd szemem a srác kezében lévő könyvre téved. - Látom te us tanulási szándékkal jöttél ide. - Mondom egy mosoly kíséretében, majd felülök, és megpaskolom magam mellett állt helyet. - Ülj le nyugodtan. - mondom, majd ismét kinyitom a könyvet, és elkezdem lapozgatni.

Márk

Egy kicsit talán túl gyerekes vigyorral nyugtázom, és nézem végig, ahogy leül, és szépen kinyújtóztatja végtagjait. Látszik, ebből nem nagyon lesz tanulás, legalábbis ha rajtam múlik akkor nem lesz. Bár Caius mondta, hogy ha van ott valaki, akivel lehet beszélgetni, akkor tuti nm fog az ember tanulni, és mivel én már szerintem tudom az anyagot, és eléggé unatkozom, fejembe veszem, hogy ha törik ha szakad, beszélgetni fogok ezzel a sráccal. Össze akarok vele barátkozni, ezt már eldöntöttem, és ha én valamit a fejembe veszek, azt véghez is viszem, akármeddig tart is. És végül.is elég kedvesnek tűnik ez a fiú, szóval nagy baj csak nem lesz. Remélhetőleg.
- Azt a manót küldheted majd hozzám is. - Felelem és elnevetem magam. Kicsit vicces is a srác, ami nekem nagyon bejön. Jobb mint a komor, és tudálékos ember, vagyis fiú. Kicsit arrébb csúszom, hogy rendesen elférjen a padon, és egy bájos mosolyt villantok.
- Ja, amúgy a nevem Natacha. Elsős Eridonos vagyok. És te? - mondom, s a bemutatkozásnál a kezemet is nyújtom felé  egy ellenállhatatlanul édes mosoly kíséretében, és próbálom a normális, nem.dilis énemet mutatni neki. - Mennyire ismered már a kastélyt? - jön is a következő kérdés. - mert én még nem nagyon, és az is húsz percekben telt, míg idáig eljutottam. - mondom vigyorogva. ez még csak a kezdet volt, mér biztos sokszor, sőt rengetegszer fogok még eltévedni. Vagyis, nem eltévedni, csak nem fogom megtalálni a helyes utat, és a kettő nem ugyanaz. Bár "Felfedezem a kastélyt" nevem is elindulhatok, és akkor kevésbé ciki, ha az egész napom rámegy arra, hogy a keleti szárnyból átjussak a déli szárnyba. És úgy izgisebb is lesz. Gondolataim teljesen elkalandoznak, és mikor észbe kapok, hogy nem vagyok egyedül, csak egy mosolyt küldök a srác felé.

Márk

- Milyen aranyos neved van. - mondom egy mosoly kíséretében. Nem is tudom, hogy ezt most miért mondtam, csak úgy kiesett a számon, de valamit még mondanom kéne hozzá, hogy ne legyen annyira ciki ez a mondat. És egyből tudom is, hogy mivel egészítsem ki. - Volt egy hörcsögöm, még pár éve, és azt is Márknak hívták, de a mamám macskája megette. Vagyis Marcusnak hívták, de a kettő végül is ugyanaz, nem? Bár nem tudom, szerintem igen, de nem vagyok benne olyan biztos. - Mondom, s végül elhallgatok. Bár én még talán órákig el tudnék beszélni erről, de nem akarom őt untatni, mert a végén még szó nélkül itt hagyna, és az nem esne túl jól.
- Én is hajlamos vagyok az eltévedésre, bár talán nekem még egy év is kevés lenne ahhoz, hogy megszokjam a kastély nagyságát, és ne tévedjek el. - Felelem.vigyorogva. - Nekem úgy ajánlották ezt a helyet, mert itt elvileg jól lehet tanulni. Persze csak akkor, ha egyedül vagy, és ez úgy látom valóban igaz. De nem is baj, egyesül úgyis nagyon unalmas, és egy ember társasága jobb mint egy könyvvé. - Mondom és elmosolyodom. Szeretek társaságban lenni, és beszélgetni valakivel, bárkivel, bár sokszor csak én beszélek, a másik ember pedig hallgatja az én csacsogásomat. Ebben nincs semmi rossz szerintem, mert én szeretek beszélni, hallgatni viszont annál inkább nem.
Vigyorogva nézem végig, hogy mit csinál a könyvében lévő egyik képpel Márk, és el is nevetem magam, mikor felragasztja a kutya képében ragadt mágust a padra. Nagyon viccesnek találom ezt az egészet,és a srác is szerintem nagyon vicces, szerintem nagyon jól el leszek vele egy ideig. Megunni biztos nem fogom a társaságát.
-Így, én oda kerültem. Anya is abban bízott, hogy ebbe a házba kerülök, mert ő is és a mamám is eridonos volt. Pontosabban ennek a háznak a megfelelője a francia iskolában. A nevét nm tudom, de igazából nem is nagyon érdekel, mert nem oda járok, szóval nem az én gondom. - Mondom egy bájos vigyor kíséretében. - Miért? Mármint hogy érted azt, hogy furák? - kérdezem értetlenkedve, mert nem tudom megérteni, hogy miben, miért lennének a háztársai furák. Mondjuk csak egy levitással találkoztam, de vele is csak futólag, míg megtudakoltam az ide vezető utat, de ő első ránézésre teljesen normálisnak tűnt.

Márk

Valóban jól kiegészítjuk egymást, én szeretek beszélni, ő pedig szeret hallgatni. Ez így jól fog menni.  A képzelőerőm néha nagyon vicces dolgokat szokott csinálni. Mindent, amit hallok, vagy esetleg én mondok, azt akaratomon kívül elképzelem, legyen bármi is. Most is elképzeltem Márkot,egy aranyos, duci, és mindenképpen vörös kis hörcsögként. Ha hörcsög lenne, akkor tuti vörös színű lenne. Ezt csak a haja színe alapján mondom, bár másként nem is tudnám elképzelni őt. És ettől mosolyra húzódik a szám.
- Én nem igazán voltam még ilyen mugli helyeken, vagyis ilyen kocsmában,meg ehhez hasonló helyeken. De úgy látom te elég járatos vagy ott. Engem csak ilyen flancos éttermekbe vittek el a szüleim, de ha jól emlékszem, akkor ki is lettünk tiltva az egyik ilyen helyről, a viselkedésem, mármint a bátyám, és az én viselkedésem végett. - mondom a gonolataimba merülve, egy halvány mosollyal az arcomon. Ó, azok a régi szép, és igen vicces emlékek. Elkezdhetnék mesélni béki, de akkor meg holnap estére sem végeznék, és untatni sem akarom őt. Mikor elmondja mi van a háztársaival, egyáltalán nem lepődök meg, már mással is megtörténhet ez, nem csak vele.
- Áá, értem. Hát a szerelem ilyen. És valaki biztos megszívja. És úgy látom ez esetben te vagy az a valaki. - mondom és elkezdek kuncogni.