Az iskolát körülvevő magas fal, mintegy biztonsági sávként szolgál a bent lakók nyugalmának érdekében. Ide érkeznek az új diákok, és kezdetben ezen a helyen tudnak ki is sétálni, miután az engedélyező nyilatkozatukat átadták a házvezetőjüknek vagy helyettesének. Ez a biztonságosabb, jobban ellenőrzött rész, ugyanis létezik a kapun egy másik, nagyobb rés is, mely közelebb van a faluhoz, de a megközelítése csak annak ajánlott, aki ismeri az oda vezető erdei ösvényt is, ugyanis könnyű letérni róla és a kentaurok területére tévedni.

A hatalmas fekete vaskapu rengeteg mágiát rejt, és egyből érzékeli, ha idegen lép a területre, még akkor is, ha a mágia magas fokú ágát is műveli(kivétel ez alól az Animágia és a metamorfmágia), ellentétben a réssel, ahol már alacsonyabb a mágia ereje. Oldalain a házállatok szobrai találhatóak meg, alulról felfelé haladva a sárkány, a szfinx, az unikornis valamint a főnix. Ennek az elrendezésnek több története is fellelhető a mágustanoda történetében, azonban pontosan nem lehet megmondani melyik a valós ok.

A faragott oszlopok, rúnákkal díszítettek, melyek a falon több felé is fellelhetőek. A kapu felett határozott betűkkel az iskola neve és himnuszának egy részlete látható:

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=721614#post721614][b]Bencze Sára - 2018.04.28. 15:50[/b][/url]

A Vingardium Leviosa sose tartozott a bonyolult bűbájok közé, gondolom, meg se fognak lincselni azért, ha kamatoztatva ezen tudásom, a bőröndöm magam előtt reptetve, veszem be a birtokot.
Te jó ég, hogy én mennyire vártam ezt már. Az utolsó hónapban már karikáztam a napokat. És végre. Itt vagyok. Megállok még mielőtt belépnék a kapun. Csak egy kicsit, hogy rendesen szemügyre vegyem a helyet és a birtokot. Már amennyit látok belőle, mert tudom, hogy ennél sokkal, de sokkal nagyobb ám. Megigazítom magamon a talárt, rajta meg az eridonos címert, elvégre büszke vagyok én, hogy oda kerültem. Eszembe jut annyi minden, amit erről az iskoláról meséltek. Az emlékek csak úgy cikáznak a fejemben, és hirtelen nem is tudom, melyiket kapjam el.
Vannak kint páran, mégse megyek oda hozzájuk, pedig a késztetés hatalmas, de sejtem, nem sokan vannak, akik elbírnának ezzel a lelkesedéssel, és az út is lefárasztott kissé. Mit ne mondjak a családom nem a közelben van. Hála égnek annyira távol se, hogy ne mehessek haza, amikor lehetőségem adódik rá. Ki se bírnám. Leengedem a pálcám, hagyva, hogy a bőröndöm is a friss pázsiton landoljon, és ismét felveszem a napszemüvegem, mert sokkal jobb úgy figyelni másokat, hogy azok nem látják azt.