---

Élet-halál kérdése. Vagy csak rosszul emlékszem? Igazából talán vészhelyzet sem, bár magam se értem, hogy miért és hogyan sikeredett ez így. Pár szavas váltásból értesültem arról, hogy nekem ma ide kell jönnöm. Az Edictum cikk óta persze kicsit kellemetlen, de igazából csak azért haragszom, mert lusta lennék annyiszor bármit mondani, meg tök felesleges. De tök érthető, ha azóta lányokkal beszélek és feszélyez, ki lát. Bár, azt mondják, ettől nem lesz bajom és csak menőbbnek tűnök, de ha tényleg bármi akarnék és tennék egy lánnyal, mellette nem lenne másik ×, mert azt végképp nem illik. Megint miért jutott ez eszembe? Már néha nem értek semmit sem, mi és hogyan sikerül.
Nem öltöztem túl, annyi, hogy a papucsot tornacipőre cserélte, de amúgy minden laza. Mivel nem tudom, pontosan mi készül, jöhettem volna szoknyában is, ha skót lennék, arról viszont nem tudok. Aztán itt vagyok és senki más nincs. Nem ez lenne az első, hogy ugratnak, eleinte bántott, mert nyilván az egy burkolt jele volt annak, hogy ne legyek velük és ott, most meg már igazából tök mindegy. Most meg már ezeket is nagyon jól kezelem, talán tényleg tudok változni, vagy mi. Nem akarok picsogó maradni egész életemben, néha mégis kicsit sikerül. Ez van.
De most nem lelkizni jöttem ide. Megállok a szélén, beljebb merészkedem. Igazából így lent még sosem, csak a páholyokba merészkedtem fel, de akármennyire döntöm hátra a nyakam, egyre rosszabb. Aprónak érzem magam, egy hangyának csupán, persze, mivel ez magassági sport. A focipályák is hasonlóak, de ott a füvön rohangál mindenki, itt meg repül. Repül Kicsit kiráz a hideg, pedig oktattak rá minket, nem is ment olyan vészesen. Nem töltöttem napokat a gyengélkedőn, nem okoztam nagy kárt sem, igaz, nem mondom, hogy nem voltam betojva, azonban kevésbé, mint az első vizsgán. Igen. Határozott fejlődés.
Amíg azonban egyedül vagyok, nem sok mindent tudok tenni. Felnyithatnám a tárolót is, hogy kivegyek valamit, de lehet nem is kell, így inkább lehuppanok a pálya földjére és hátradőlve támaszkodom meg, mintha csak csillagokat nézegetnék, pedig csak a páholyokat lesem, innen milyen magas is az, amikor felszököm, hogy jobban lássak mindent.

---

Élet-halál kérdése. Vagy csak rosszul emlékszem? Igazából talán vészhelyzet sem, bár magam se értem, hogy miért és hogyan sikeredett ez így. Pár szavas váltásból értesültem arról, hogy nekem ma ide kell jönnöm. Az Edictum cikk óta persze kicsit kellemetlen, de igazából csak azért haragszom, mert lusta lennék annyiszor bármit mondani, meg tök felesleges. De tök érthető, ha azóta lányokkal beszélek és feszélyez, ki lát. Bár, azt mondják, ettől nem lesz bajom és csak menőbbnek tűnök, de ha tényleg bármi akarnék és tennék egy lánnyal, mellette nem lenne másik ×, mert azt végképp nem illik. Megint miért jutott ez eszembe? Már néha nem értek semmit sem, mi és hogyan sikerül.
Nem öltöztem túl, annyi, hogy a papucsot tornacipőre cserélte, de amúgy minden laza. Mivel nem tudom, pontosan mi készül, jöhettem volna szoknyában is, ha skót lennék, arról viszont nem tudok. Aztán itt vagyok és senki más nincs. Nem ez lenne az első, hogy ugratnak, eleinte bántott, mert nyilván az egy burkolt jele volt annak, hogy ne legyek velük és ott, most meg már igazából tök mindegy. Most meg már ezeket is nagyon jól kezelem, talán tényleg tudok változni, vagy mi. Nem akarok picsogó maradni egész életemben, néha mégis kicsit sikerül. Ez van.
De most nem lelkizni jöttem ide. Megállok a szélén, beljebb merészkedem. Igazából így lent még sosem, csak a páholyokba merészkedtem fel, de akármennyire döntöm hátra a nyakam, egyre rosszabb. Aprónak érzem magam, egy hangyának csupán, persze, mivel ez magassági sport. A focipályák is hasonlóak, de ott a füvön rohangál mindenki, itt meg repül. Repül Kicsit kiráz a hideg, pedig oktattak rá minket, nem is ment olyan vészesen. Nem töltöttem napokat a gyengélkedőn, nem okoztam nagy kárt sem, igaz, nem mondom, hogy nem voltam betojva, azonban kevésbé, mint az első vizsgán. Igen. Határozott fejlődés.
Amíg azonban egyedül vagyok, nem sok mindent tudok tenni. Felnyithatnám a tárolót is, hogy kivegyek valamit, de lehet nem is kell, így inkább lehuppanok a pálya földjére és hátradőlve támaszkodom meg, mintha csak csillagokat nézegetnék, pedig csak a páholyokat lesem, innen milyen magas is az, amikor felszököm, hogy jobban lássak mindent.

Elijah