Amy

Az iskolába érkeze óta annyi új emberrel ismerkedett meg, meg egy pár rendkívül jó búvóhelyet fedezett fel. Igaz az esetek többségében akadt egy partnere is, de nem zavarta ez sem. A diákok pletykájából hallotta, hogy van az iskolának egy terme, ahova edzeni járhatnak az emberek. Az egyetlen testmozgás amit valaha is szeretett az a kerékpározás volt. Elhatározta, hogy lenéz ebbe a terembe, hátha talál magának egy alkalmas gyakorló eszközt. Az ajtó előtt nagy levegőt vett és a fejében lejátszódó reakciót alapul véve felkészült, hogy a hangzavart, vagy éppen a nem kívánt szavakat ignorálja. Meglepettségének oka az volt, hogy a terem nagyságához mérten alig voltak bent. Elámult a gépeken, de megfeledkezett róla, hogy ámuldozás közben nem kifizetődő vakon menni. Meg is lett a böjtje, aminek eredménye az lett, hogy kis híján fejre állt egy padon keresztül esve. Magát is meglepte, hogy az egészet egy bukfenccel fejezte be. Önelégült mosoly ült ki az arcára, amit furcsának érzett így amint átgondolta ezt, már le is hervasztotta azt a csúfos vigyort. Remélte nem látta rajta senki, hisz eléggé idegenül állhatott rajta és még talán rémisztőnek is hathatott, bár ez utóbbi csak saját véleménye volt. Körbenézve meglátta azt a gépet amit keresett, egy szobabiciklit, majd a pedál részét jól megnézte. Bár régen sokat kerékpározott, az iskola falai között nem akadt erre lehetősége, eléggé furán vette volna ki, ha a hálótermektől vagy éppen azok felé két kerekűvel tette volna meg a távot. Így a másik mentsvára maradt, az olvasás. Szerencsére ez utóbbihoz nem kell nagy cucc, elég egy könyv amit az ember a hóna alá csaphat és egy világos hely, ha nem akarja a szemét rongálni. Visszatért a gondolata az edzőterembe, pontosabban az orra előtti szobabiciklihez. Egyik lábát a pedálra rakta és úgy próbálta ki, fél lábbal mennyire tudja hajtani. Mikor megfelelőnek találta - igazándiból fogalma sem volt, mi kivetni valót talált volna a gépben, hisz nem ért hozzá - felült rá és hajtani kezdett. Nem messze tőle egy lány éppen tornázott, vagy legalábbis ahhoz hasonló mozdulatokat végzett volna. Félénken szólt hozzá.
- Szia, bocsi ha megzavartalak, de te rendszeresen sportolsz? - Kérdezte, ami elsőre eszébe jutott, hisz a mozdulatok profinak tűntek, majd ráeszmélt. -Oh, de faragatlan vagyok, elnézést, hogy be se mutatkoztam, Kilt Zoltán vagyok, de mindenki a neki könnyebb becenéven szólít.
Lábait akkor állította meg, miután bemutatkozott. A kínos recsegésre amit ilyenkor a gép hallatni szokott, hirtelen a szobabiciklire nézett, majd a lányra és nem tudta, hogy most elnevesse magát vagy próbáljon fapofát vágni. Béna egy helyzet lett belőle, de az fix, hogy nem sokáig bírta nevetés nélkül.

Amy

Türelemmel figyelte, hogy a lány mit reagál neki, ezáltal megtudta, hogy Amy-vel hozta őt össze a szerencse. Persze ez az egész szitu barátkozásról szólt, legalábbis nagyban így remélte. Beigazolódni látszott az, amit leendő barátjáról sejtett. Kérdésére szinte azonnal bökte ki a választ.
- Igazándiból én is most járok itt először. Sokat hallottam ugyan a helyről, de most éreztem bátorságot, hogy eljöjjek ide.
A lány nevetésétől úgy érzi neki is nevethetnékje támadt így a zavartsága után a lánnyal kacag.
- Semmi baj, el tudom képzelni milyen képem lehetett.
Kacagott jó ízűen, szinte a hasát fogta a fájdalomtól. Miután enyhült neki ez görcs, mikor a lány újabb kérdései megütötték a fülét.
- Igen, egy kicsiny faluból jöttem ide, térképen hiába keresnéd, úgy se lelnéd meg- magyarázta, hisz akik megkérdezték mindenkinek ezt mondta, mert ez volt az igazság. - Hát a négy év régnek számít? Veled mi a helyzet ezen a téren? - kérdezte, hangjában érezhető volt, hogy ismét nevethetnék bujkált benne. Persze mint ilyenkor nála lenni szokott, mindig eszébe jut a legutóbbi vicces szituáció és ezen sokszor a többieket zavarva, néha fel-fel nevetett. Persze ilyenkor mindenki furcsán nézett rá, de nem zavarta egy cseppet sem. Főleg, hogy úgy volt mindig vele, aki érti a tréfát rossz ember nem lehet.