28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Mikecz Emese
Mestertanonc Rellon (H), Harmadikos mestertanonc


#köszönjükemese
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 81
Írta: 2019. június 1. 19:17 | Link

Ombozi | Győr | reggel 8 körül | #summervibes

B@sszameg. Hát ezt most azt hiszem nagyon elszúrtam. Vagy valami ilyesmi. Mert ha egy olyan konyhában ülök, ahol legalább kétnapi mosatlan hever a mosogatóban és már a sokadik cigire gyújtok és a kezem még mindig remeg, az nem jelent túl jót. Az meg pláne nem, ha velem szemben meg az az ismerős ül, akit talán most egy kicsit szeretnék mégis ismeretlennek tudni…
Szóval amikor hajnalban felkeltem a srác mellett, még nem hittem, hogy sokkal-sokkal kényelmesebb és nyugodtabb lenne ott maradni és továbbra is békésen szuszogni. De nem, én úgy döntöttem ideje angolosan távozni, így a srác (nevezzük Petinek, de valószínűleg nem így hívták és az események szempontjából ez tulajdonképpen lényegtelen), szóval Peti mellől óvatosan kimászva  indultam el a hajnali utcákon, hogy az unokatestvérem barátnőjének címét keresve kóvályogjak. Mert hát mondta, hogy aludhatok nála, és igazából csak egyszer láttam, de az végül is azt jelenti, hogy ismerem, nem? Amikor benyitottam az ajtón, meg sem fordult a fejemben, hogy nem kéne ilyen könnyen nyílnia. Azt meg pláne nem hittem, hogy amikor Grétát másodszorra is látom, akkor már élettelen tekintettel fog rám meredni.
És akkor valahol itt fordult meg velem az egész világ, majdnem összehánytam a szőnyeget is, és minden olyan kicseszett gyorsan történt, és olyan homályos volt, mintha egy emléket néznék a merengőben. Aztán hirtelen többen lettünk a lakásban...
- És akkor most mi lesz? - nyelek egyet, és iszonyatosan zavar, hogy a hangom erőtlen, és csak próbálom magam győzködni, hogy ne sírjam el magam, de azzal hogy véresre kezdem harapni az ajkaimat nem érek el sokat.
- Mit csináljak? - kérdezem suttogva, és a tekintetemet a padló fixírozásából inkább Ombozi szemeire emelem. Akármi is volt, most valahol végtelenül megnyugtatónak kéne lennie, hogy itt van.
Utoljára módosította:Mikecz Emese, 2019. június 4. 18:02
Hozzászólásai ebben a témában

köztünk nincs távolság.  
csak az el nem érés  
szívritmuszavara.  
Ombozi Zlatan
Auror, Legilimentor, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Független varázsló


gyilkos-ösztön
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 142
Írta: 2019. június 1. 20:55 | Link

Mikecz x Győr



Komolyan úgy indult a nap, ahogy indulnia kell egy napnak. Nyugodtan, meg volt a reggeli kávém, és komótosan mentem be a hivatalba, ahol rögtön lerohantak. Levegőt sem volt időm venni, mert tuszkoltak a hopp-ponthoz, hogy indulás van, nem érünk rá. Érted, a csipa még ott csüng a szememben, és a mai nap a papírmunkáé lett volna – tehát lett volna időm kitörölni onnan -, erre jönnek és lökdösnek. Azt sem értem, hogy egy ilyen semmirekellő hogy mer egyáltalán hozzám nyúlni, de majd ha visszaérek, megbeszélem vele.
Mindig seggemben lévő őröm már a helyszínen várt, ahová nem siettem éppen. Fejcsóválva mutogatott az órájára, mintha valami elb*szott reklámban lennénk, és nem egy bűntett helyszínétől pár méterre. Nem volt időm kérdezni – semmire nem volt időm igazából -, már vezettek fel az emeletre. Az ajtó tárva-nyitva, csak biccentek az ürgének, aki előtte áll és közli velem, hogy nem nyúlt semmihez senki. Belépek, és egy kollégám cseverészik egy nővel. Ismerősnek tűnik…
És így jutottunk ide. Egy kávézóba, távolabb a helyszíntől. Fogalmam sincs, hogy sikerült elérnem, hogy engedjék át nekem a csajt, de sikerült, én pedig mondtam, hogy menjen ahová akar, majd követem. Itt vagyunk. Felpillantok rá.
- Semmit – vonok vállat könnyedén. Ajkait folyamatosan rágja, körmeit piszkálja, és a hamutálunkat most ürítik másodszorra. Szép napnak nézünk elébe, azt meg kell hagyni.
- Hogy kerültél oda? – sóhajtok egy mélyet, és nagyon remélem, hogy őszintén válaszol. Párszor találkoztunk már, és biztos vagyok abban, hogy a gyilkossághoz nincs köze, de ezt be kell bizonyítanom. És nekem, nem másnak. – Mindent megpróbálok megtenni, de senki mást nem láttak ki vagy bemenni rajtad kívül. Annyi a mázlid, hogy csak a kilincs külső oldalán van az ujjlenyomatod – végszóra teszik le elém mai második adag kávémat, megköszönöm, majd a pincér távozik is. Kövezzetek meg, de kell az energia, na.
Hozzászólásai ebben a témában

Mikecz Emese
Mestertanonc Rellon (H), Harmadikos mestertanonc


#köszönjükemese
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 81
Írta: 2019. június 1. 22:06 | Link

Ombozi | Győr | reggel 8 körül | #summervibes

Az egyik pillanatban még a nő (valahogy azt hiszem, ha nem nevezem a nevén, eltávolíthatom magamtól, de lehet, hogy tök bullshit az egész..) konyhájában szorítom a remegő kezeimet a gyomromra, aztán mire felocsúdok, már egy kávézóban ülök. Igazából az idő olyan álomszerűen, ugrásokkal telt el idáig.
- Semmit? - visszhangzom meglepetten. Ó, hogy pofán tudnálak verni, amiért ennyire flegma vagy és amiért ennyire hétköznapinak tűnik neked egy ilyen helyzet! Közben meg pontosan jól tudom, hogy irigylem tőled a hidegvéredet és szégyellem, hogy úgy viselkedek, mint egy éretlen kislány. Elnyomom a kezemben füstölgő csikket és hatalmas önuralomról téve tanúbizonyságot nem kapok rögtön a következő után.
- Ott aludtam volna éjszaka, csak… máshogy alakultak a dolgok - kezeimmel megdörzsölöm az arcom, miközben átfut az agyamon, hogy vajon mennyire rémesen festhetek. És amúgy milyen kínos, hogy ezzel foglalkozom, közben csak egy normális választ kéne kinyögnöm. - Reggel mentem oda, az ajtó nem volt zárva, így bementem és aztán ott volt… - nagyon igyekszem, hogy ne csukoljon el a hangom, de nem mindennap látok holtakat… vagyis inkább soha. - A többit meg tudod - vonom meg a vállam, miközben nyelek egyet. A hajamat hátrasimítom az arcomból és Ombozi kávéjára nézve fut át az agyamon, hogy már mióta nem ettem. De nem vagyok benne biztos, hogy a gyomrom be tudna fogadni bármit is.
- Micsoda mázli - a fanyar keserűség süt a két szóból, nem is tudnám leplezni. Annyi érzelem szorítja össze a mellkasomat, hogy szerintem ennyit már nem is lehet egyszerre megnevezni.
- Mindent megpróbálsz megtenni… egyáltalán miért segítesz nekem? - karba fonom a kezeimet, és úgy mérem végig Ombozit. (És a francba is, hogy ez a higgadt magabiztossága mennyire cseszettül vonzó…)
Oké, eddig tartott az elhatározás és inkább egy újabb szál után nyúlok. Fintorogva veszem tudomásul, hogy ez az utolsó, de nézzük a jó oldalát, a kezem már nem remeg. Annyira.
Utoljára módosította:Mikecz Emese, 2019. június 4. 18:02
Hozzászólásai ebben a témában

köztünk nincs távolság.  
csak az el nem érés  
szívritmuszavara.  
Ombozi Zlatan
Auror, Legilimentor, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Független varázsló


gyilkos-ösztön
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 142
Írta: 2019. június 2. 10:06 | Link

Mikecz x Győr



Össze van zavarodva, ami teljesen érthető, de azzal, hogy idegeskedik, nem kerülünk előrébb, és azt utálom. Utálom, ha hátráltatják a munkámat, és semmit nem tudok ellene tenni. Turkálhatnék a fejében, és lehet meg is kérnek majd erre, de az elmondása alapján hiszek neki.
- Semmit – dőlök hátra csészémmel a kezemben. Mégis mit vár tőlem mit mondjak? Megoldjuk? Minden rendben lesz? Aztán a végén jön a happy end és elszalad a naplemente felé? Nem fogok hazudni neki, így is teljesen ki van készülve a csaj.
Türelmesen hallgatom végig a mondandóját. Egy halovány mosoly üti fel fejét ajkaimon, ahogy az ugrik be neki, mégis hogy nézhet ki? Komolyan ez a legfontosabb gondolata reggel, amikor megtalált egy hullát? Megértem, hogy szarul érinti egy hulla látványa, de azzal, hogy elengedi magát, még nem lesz jobb. Se neki, és legfőképp nem nekem. Ujjaimmal megdörzsölöm szemeimet, majd összecsippentem velük orrnyergemet. Ez nem tudom hogy fog végződni, de még a legrosszabbat el sem mondtam neki, és van pofám a mázlival példálózni.
- Sanszos, hogy elő fognak állítani – hunyom be szemeimet. – Egy barna hajú nő az elkövetőnk – pilláimat kinyitom, de nem nézek az előttem ülőre. Nem akarok, és valahogy most sokkal érdekesebb az utca túloldalán sétálgató nő a gyerekével. Az asztal alatt lábaimat egymásra rakom, és elgondolkodom kérdésén. Miért segítek neki? Gondoltam egyértelmű, hogy a korábbi ismerettségre tekintettel nekem már elég ok, hogy ne lássam börtönben, de ezek szerint nem az.
- Mert egy ilyen kifinomult csípőmozgással rendelkező lány – fúrom tekintetemet övébe, pont akkor, amikor kattan az öngyújtó és cigarettája vége felizzik. – Ne kerüljön már be abba a putriba – felveszem csészémet, kortyolok belőle, somolyogva teszem le magam elé. Azért az emlékek csak-csak felütik fejüket gondolataim között, bármennyire is megviselt most a nő, aki akkor örömet szerzett nekem. Minden értelemben, azért ezt tisztázzuk.
Gyorsan elkapom a pincért, aki készségesen áll rendelkezésemre, szinte még a mondandómat sem fejeztem be, de már rohan is, hogy hozza. Éhes vagyok, és megkívántam a kólát. Jaj, de még mennyire. Micsoda földi örömök ezen a gyönyörű reggelen.
Hozzászólásai ebben a témában

Mikecz Emese
Mestertanonc Rellon (H), Harmadikos mestertanonc


#köszönjükemese
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 81
Írta: 2019. június 3. 11:45 | Link

Ombozi | Győr | reggelfelé | #summervibes

Semmit. Nem hittem volna, hogy ezzel az egy szóval képes lesz javítani a nyugalmamon, most mégis azt érzem, hogy így másodszorra kimondva… hatásos. Egy lassú bólintással nyugtázom. Ha tényleg semmit, akkor semmit. Elvégre rá kell döbbennem, hogy úgy néz ki, Ombozi érti a dolgát. És talán nem áll érdekében kicseszni velem.
Habár kíváncsi lennék mi az, ami éppen mosolyra húzza az ajkait, miközben azt ecsetelem, hogy hogyan találtam meg egy halott nőt, de az érdeklődésről ezúttal lemondok, és inkább próbálom elhessegetni a fejemből az imént felidézett üres szempár képét. Gyanítom jópár éjszakán át kísérteni fog még.
Nem tudom levenni az arcáról a tekintetemet, és azt hiszem a szívem is kihagy egy ütemet. Kurvára nem akarok börtönbe kerülni, főleg, hogy tudom, hogy nem tettem semmit. Hiába fixírozom az arcát, nem néz rám, és ez elképesztően frusztrál. Az ingatag állapotomnak nem tesz túl jót, de tudom, hogy hálásnak kéne lennem (vagy valami ilyesmi), amiért őszinte. Ösztönösen simítok végig a hajamon, mint aki ellenőrizni, akarja, hogy tényleg barna-e még.
- És ezt mégis honnan tudod? Honnan tudjátok? Megtaláltátok két hajszálamat? Ezermillió barna hajú nő létezik itt… - kezeimmel kissé hitetlenkedve mutatok körbe. Nem kérdőjeleztem meg eddig, hogy honnan szerzi az értesüléseit, és ezzel is csak a tudatlanságomat árulom el a bűnüldözés területén. - Gondolom akkor keresnem kéne egy jó ügyvédet - húzom el a számat keserűen. Elég szar ügy, hogy éppen nem ismerek egyet se.
Állom a tekintetét, miközben a szálat az ajkaim közé illesztem és barnáim akkor is Ombozi szemébe mélyednek, amikor a mondata nyomán felrémlik előttem egy sóhaj, egy érintés, egy nyögés, amit annyi másik követett.
- Szóval csak az elpazarolt tehetségem aggaszt - mormogom kifújva a füstöt, kicsit inkább csak magamnak, mint neki. Talán ez az első olyan megnyilvánulása, amiben személyességet vélek felfedezni. Ki mondta, hogy a női részlegen amúgy nem tudnám kamatoztatni… ? Oké, hagyjuk.
Szótlanul figyelem, ahogy megállítja a pincért és leadja a rendelést. Megcsóválom a fejem. Hogy tud ilyenkor enni?
- Mi ilyenkor a protokoll? Mennyi időm van? Nem hagyhatom el az országot, vagy mi? - Tekintve, hogy összességében még nem kerültem összetűzésbe a hatóságokkal kicsit aggaszt ez a lehetőség. Mert visszagondolva, olyan homályos az egész. De nyilván nem ölhettem meg a tudtomon kívül valakit… ugye? Ugye nem?
Utoljára módosította:Mikecz Emese, 2019. június 4. 18:02
Hozzászólásai ebben a témában

köztünk nincs távolság.  
csak az el nem érés  
szívritmuszavara.  
Ombozi Zlatan
Auror, Legilimentor, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Független varázsló


gyilkos-ösztön
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 142
Írta: 2019. június 3. 21:13 | Link

Mikecz x Győr



Megnyugszik, látszik, ahogy vonásai rendeződnek egy kicsit. Engem is megkönnyebbüléssel tölt el, hogy valami csoda folytán tudtam vele érzékeltetni azt, hiába pörög az arcán, attól nem lesz jobb vagy könnyebb, ráadásul engem is csak stresszel vele. Egyáltalán nem segít a helyzetünkön az, hogy egy Emeséhez hasonló sziluett a gyanúsítottunk. Az előttem ülő is akaratlan túr bele a hajába, amint elhangzik a mondat, de ha tényleg nem ő volt – amiben biztos vagyok -, akkor nincs félnivalónk. Ha szerencsém van, akkor az ismeretségünktől függetlenül is megengedik, hogy ott legyek a kihallgatáson, és mint legilimentor végig kövessem azt. Nincs titkolni valója, ez lerí róla, mert aki képes embert ölni, az nem sápad le ilyen mértékűen egy hulla látványától. Már pedig Emese túlontúl sápadt most, szinte már betegesen.
Mély levegőt veszek, ám mielőtt megtudnék szólalni a pincér lép az asztalunkhoz a rendeléssel. Két szendvicset Emese, két szendvicset elém rak, a két italt is hasonlóan osztja el. Egy intéssel jelzem, hogy kösz, és mehet. Pár másodpercig még totyorog, majd elviharzik a mellettünk lévő asztalokhoz leszedni azokat. Ügyes fiú.
- Legyen elég, hogy én tudom kit keresünk – öntöm ki az elém tett pohárba az üvegből a kóla bő felét, majd belé is kortyolok. A hideg és szénsavas lőre jólesően borzongatja végig nyelőcsövemet, még egy féloldalas mosolyt is előcsal belőlem. – Ez kell most neked, nem ügyvéd – mutatok a szendvicsre jelentőségteljesen. – Sonkás, burkolj – kortyolok még egyet, majd letéve a poharat a szendvicsért nyúlok, amibe egy jókorát bele is harapok. A szendvicset kitartva fürkészem az előttem ülőt, aki meglepően higgadtan viseli a múlt felemlegetését.
Régen volt. És nem olyan régen, mint hogy két hete megmentettél egy kiskacsát régen. Hanem tényleg régen, évekkel ezelőtt, nem is tudom pontosan hány éve, és azt sem tudom megmondani, meddig tartott, és miért maradt abba. De az biztos, hogy ameddig tartott kitudtuk elégíteni a másik vágyait és óhajait-sóhajait. Eléggé egymásra voltunk hangolva, de… lehet az miatt szakadt meg ez az egész, mert távolságtartó voltam? Simán megérteném, és ezek szerint ő még az okát sem tudja ennek, ami egyelőre nem baj. Nem kell tudnia, hogy azért vagyok lelketlen, mert az évek során a lelkem meghalt a hullák utolsó egy percével együtt. Mint egy szar horrorfilm. Ember, ekkora cikit!
Lenyelem a falatot, csak utána válaszolok neki.
- Nem Amerikában vagy, azt tudod ugye? – emelem meg egyik szemöldökömet, miközben ismét a pohárért nyúlok. – Ha szerencséd van, akkor én fogok turkálni a fejedben a kihallgatáson, ha nincs, akkor más. De mivel nem te csináltad feleslegesen parázol – vonok vállat könnyelműen. Végül is, én miért izgulnék? Nem engem fognak megvádolni gyilkossággal, és ha minden jól megy – márpedig minden jól fog menni -, akkor őt sem.
Hozzászólásai ebben a témában

Mikecz Emese
Mestertanonc Rellon (H), Harmadikos mestertanonc


#köszönjükemese
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 81
Írta: 2019. június 4. 17:52 | Link

Ombozi | Győr | reggelfelé | #summervibes

Alapvetően egészen gyorsan keletkező és elmúló érzelmeim vannak, amik az esetek többségében nagy lánggal égnek. Most ez a nyugtalanság, vagy ha úgy tetszik sokk, jóval tartósabbnak ígérkezik, és nem tudom, hogy a leheletnyi nyugalmat mikor követi a szétesés. Egyelőre az biztos, hogy Ombozi egyben tart, talán magamnak sem vallanám be, hogy mennyire kapaszkodom belé ebben a helyzetben. Még ha csak képletesen is. (Egyelőre?)
Figyelem ahogy a pincér lepakol, és már tiltakoznék is, hogy én nem igazán kérek enni, de aztán csak legyintek. Úgysem fogom visszaküldetni, majd maximum Ombozi megeszi.
- Legyen - kicsit sértődötten horkanok fel. Mondjuk nem tudom honnan gondoltam, hogy rögtön megosztja az összes titkát, módszerét… annyira nincs oka bízni bennem. Viszont úgy tűnik én kénytelen leszek rá hagyatkozni, és ez eléggé frusztrál. Egyedül oldom meg a dolgaimat, most mégis az a helyzet, hogy kevésnek bizonyulok, amitől gyengének érzem magam, ami képes lenne az őrületbe kergetni. A kóla után nyúlok, és kitöltöm a felét a pohárba. Csak nézem a buborékokat, aztán megcsóválom a fejem.
- Ennél valami jóval erősebbre lenne szükségem - húzom el a számat, de azért elnyomom a csikket és belekortyolok a hideg italba. Kétkedve figyelem, ahogy jóízűen eszik, hogy aztán egy lemondó sóhajjal nyúljak a másik szendvics után.
Van ami nem változott… Zlatan még mindig elég hatással van rám. A pár perces csendben a szendvics mögül lopva veszem alaposabban szemügyre. Vajon karikásabb a szeme? Lett egy pár ránca? Ugyanaz van a mosolya mögött? Akármilyen események történtek vele azóta, meg kell állapítanom, hogy még mindig hm… jó formában van.
Igazából az a szerencsém, hogy pont lenyeltem a falatot, mielőtt megszólalt. Mert különben tuti félrenyeltem volna, aztán ha itt megfulladok, már rögtön két hullája lesz. (Áucs, ez morbid volt, de hát valaki mondja már meg, hogyan lehet ezt ép ésszel, lélekkel elviselni?)
- Azt hiszem ennyi földrajztudásom még nekem is van - forgatom meg a szemeimet, aztán az asztalra könyökölve húzódok közelebb. - De azt mégis hogy érted, hogy turkálsz a fejemben? Baszki, most is benne mászkálsz? - vádlón bökök rá az ujjammal. Gratulálok Emese, sikerült egészen gyorsan összeraknod a képet… ezt a lenyűgözően gyors és pontos logikát! És milyen elképesztően megragadtam a mondandója lényegét. Remek.
Valahol talán agyam egy hátsó szegletében megvolt a sejtés, hogy van valami, amivel több… Mindig egészen pontosan tudta, hogy mivel okozzon örömet.
- Én meg azt hittem, szimplán ilyen jó vagy a nőknél. Csaló - hátradőlök a széken, lábaimat keresztbe téve egymáson. Azt meg kell hagyni, egészen jól elvonta a figyelmemet, de a szorító aggodalmat még mindig ott érzem a gyomromban, mint egy bármikor kirobbanó vulkánt. De legalább úgy tűnik hányni már nem fogok, ez a fél szendvics tényleg jót tett. És talán ha ennyire higgadt, és biztos abban, hogy nekem nincs hozzá közöm, akkor az előző gondolatom merő hülyeség volt. Én biztosan nem vagyok gyilkos.
Utoljára módosította:Mikecz Emese, 2019. június 4. 18:03
Hozzászólásai ebben a témában

köztünk nincs távolság.  
csak az el nem érés  
szívritmuszavara.  
Ombozi Zlatan
Auror, Legilimentor, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Független varázsló


gyilkos-ösztön
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 142
Írta: 2019. június 5. 15:02 | Link

Mikecz x Győr



Agyam vissza-visszatér a tetthelyre. Sokkal nagyobb koncentráció kellett ahhoz most, hogy bármit is lássak abból a nyamvadt egy percből, és amit láttam sem könnyítette meg. Talán az kicsit mázlinak mondható, hogy nem tévedhetek. Nincs hibarátám, mert a kép, ami elém kerül hibátlan, és teljesen visszaadja azt, amit az áldozat látott. Egy barna hajú nőt, Emese-féle testalkattal, amint éppen egy tompa tárggyal közeledik az áldozat felé. Volt benne erő rendesen, egy átlagos nő nem tud akkora erőt kifejteni, ami szilánkosra töri a koponyádat azon a részen. Megrepesztheti, eltörheti, de nem szilánkosra. És csak egy ütés volt. Az áldozat ismerte az elkövetőt, mert ő engedte be, ezért halt meg kételyek és kérdések között. Szegény nő.
- Nincs erősebb - villantom meg legártatlanabb mosolyomat, ami elég nehéz, főleg azt nézve, hogy nemigen rendelkezek ilyennel. De azért megpróbálom, és akaratlan is észreveszem, ahogy fürkészi az arcomat, de én csak somolyogva eszem a szendvicset. Nézzen csak, bóknak veszem, úgysem változtam semmit, amióta utoljára találkoztunk, maximum még vonzóbb lettem. Bizony. Ő viszont igen. Nő lett, aki erősebb lett mellben is. Nos, igen, rögtön észrevettem és nem kellett hozzá hatalmas megfigyelőnek lenni, pedig ahhoz is nagyon értek. Ajkainak íve megmaradt, és az a szemtelen nézése sem tűnt el, pff, meglepő. Mindig fel volt vágva a nyelve, és most látszik rajta, hogy annyira nincs is kedve dumálgatni.
- Legilimentor vagyok, kedvesem - sóhajtok egy mélyet, drámaian behunyom a szemeimet, miközben hátradőlök a széken. Pilláimat kinyitva teszem le a szendvicsem maradékát a tényárra, majd nyúlok a szalvétáért, amivel - akár egy úr - törlöm meg ajkaimat. - És nem turkálok a fejedben. Felesleges, minden az arcodra van írva - villantok meg egy szemtelen vigyort. Húzom az agyát, persze, mert olyan dolgot látott, amit egy átlagos embernek nem kellene megtapasztalnia, nemhogy még belekeverednie. Megértem, hogy fél és stresszes, ezért vagyok én a nyugalom szigete az ilyen helyzetekben. Engem egy hulla látványa már annyira nem visel meg, mintha te elmennél megnézni az állatkertbe az elefántot. Meg van a párhuzam, ugye?
Óvatosan felnevetek az előttem ülő nő vádaskodásán. Tudhatná, hogy olyankor még az én agyam is kikapcsol, ami igen meglepő, pedig majdnem minden ismerősöm tudja rólam, hogy általában százon pörög. De én is férfiból vagyok, vagy mi, és ha helyzet van, akkor az én agyam is azt mondja, hogy kapják be a problémák és csak a pillanatra koncentrálok. Ilyenkor még a legilimenciát sem használom, és még Sárközi tanított technikája sem kell, hogy kizárjam a külső hangokat és csönd legyen, mert alapból csönd van. Imádom.
- Éppen megmentem a formás segged, te pedig szemtelenkedsz velem - forgatom meg szemeimet, kezeimet keresztbe fonom. Lábamat szintén keresztbe vetem és kinyújtom őket az asztal alatt. Térdem egy hangyányit roppan, hallom a jellegzetes hangot. - Folytasd csak, nehogy feldobjalak az asztalra, hogy bebizonyítsam nem kellett turkálnom a fejedben ahhoz, hogy tudjam mire vágysz vagy mit akarsz - hangomat nem halkítom le, ugyanolyan hangerővel beszélek, mint eddig, körbe sem nézek, hogy ki hallotta meg vagy ki sem, mert cseppet sem izgat.
Hozzászólásai ebben a témában

Mikecz Emese
Mestertanonc Rellon (H), Harmadikos mestertanonc


#köszönjükemese
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 81
Írta: 2019. június 6. 18:32 | Link

Ombozi | Győr | reggelfelé | #summervibes

- Hazug - lebiggyesztem ajkaimat, mert hát egészen biztos vagyok benne, hogy már reggel nyolc és kilenc között is szolgálnak itt alkohollal. Persze meglehet, hogy csupán megpróbál emberi állapotban tartani, hogy ne járassam le magam annyira, ha véletlenül gyorsan ki akarnának hallgatni. Vagy valami ilyesmi. De azért nem hiszem, hogy egy pohár sör megártana, az a legjobb gyógyszer a másnaposságra.
- Szerinted lehetséges, hogy szándékosan hasonlított rám az elkövető? - nyelek egyet, és a kérdést tulajdonképpen a hamutálnak intézem. Nem vagyok egy nagy nyomozó, de mi van ha valaki tudta, hogy én oda tartok…? Egy százfűlé-főzettel elég sok mindent meg lehet oldani.
A szendvics egészen jól esik, de a világért sem vallanám be neki, vagy köszönném meg. Pedig a maga módján egész gondoskodó gesztus tőle.
És akkor itt az lenne az első, hogy rávágnám, hogy „nem vagyok a kedvesed, édes!“, de inkább csak összeszűkülő szemmel figyelem és csóválom meg a fejem. Tudod ez tipikusan egy olyan pillanat, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy ezt a pasast pofán verje vagy lesmárolja, hogy az az idegesítő vigyor eltűnjön a képéről. Esetleg ebben a sorrendben?
- Örülök, hogy ilyen jól ismersz, és remekül olvasol az arcokban - forgatom meg a szemeimet. Touché. Eléggé eltalálta, hogy nem igazán tudom palástolni mi zajlik a fejemben, főleg ha felzaklat valami.
Na és akkor még nevet is. Azt hiszem a pofon lesz a megoldás.
- Még mindig nem értem miért csinálod - vonom meg a vállam, és tulajdonképpen az egyetlen indok, amit el tudok képzelni, az az, hogy ma estére még nincs ágymelegítője. - Mégis mit vártál? Hogy majd az öledbe hullok és zokogva hívlak a megmentőmnek? - hitetlenkedve rázom meg a fejem. Tudom, hogy nem gondolt semmi ilyesmit. Ennél azért jobban ismer, de mégis. Rajtam lenne a sor, hogy egy kicsit rendes legyek, hogy bízzak benne… azt hiszem ezt a bizalom dolgot nem most fogom elkezdeni. Csupán addig a felismerésig jutottam el, hogy most egy kicsit szükségem van rá. De pont ő mondta, hogy ne parázzak. Hogy nem én csináltam. Akkor végül is… megy ez egyedül, nem?
Van abban valami elképesztően szexi, hogy milyen magabiztosan közli a bizonyítási vágyát azzal a hangerővel, amivel eddig a gyilkossággal (baszki, azt azért még mindig nem fogtam fel, hogy találtam egy hullát!!) kapcsolatos dolgokat vitattuk meg.
Megnedvesítem az ajkaimat amint azok egy mocskos félmosolyra húzódnak.
- Úgysem mered… - Eddig keresztbe pakolt lábaimat lassan húzom szét terpeszbe, közben tekintetemet végig Zlatanéba fúrom, ha nem pillant el. A mozdulat talán nem is látszik igazán az asztal miatt, csupán annyi, hogy változtatok a testhelyzetemen. Jól nevelt úrilány nem ül így ruhában. De azt ne mondd, hogy akkora bűn lenne vágyni valamire, ami levezeti a feszültséget.
Hozzászólásai ebben a témában

köztünk nincs távolság.  
csak az el nem érés  
szívritmuszavara.  
Ombozi Zlatan
Auror, Legilimentor, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Független varázsló


gyilkos-ösztön
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 142
Írta: 2019. június 16. 21:06 | Link

Mikecz x Győr



Egy szemforgatásra telik tőlem arra, hogy lehazugoz. Ennél több nem is kell, és erőm sem lenne rá, mert jelenleg más is eléggé lefoglalja az agyam. Például a szőke pasas mögöttünk, aki meglepően sokszor, és nagyon feltűnően néz ránk folyamatosan az újságja mögül. Ember, ennél feltűnőbben nem megy?! Tudom, hogy minisztériumi dolgozó, bár még nem dolgoztunk együtt – hála Merlinnek -, de néha láttam papírhalmokkal a kezében fel s le szaladgálni a folyosókon. Biztos valami üdvöske, vagy éppen a gyakorlatát tölti nálunk. Mindegy melyik, ne hesszeljen, mert elég idegesítő, és túl fáradt és ingerlékeny vagyok ahhoz, hogy elküldjem melegebb éghajlatra, még ha csak gondolatban is.
- Nem tudhatom – rázom meg a fejem óvatosan, ahogy pillantásom visszatér Emesére. Eddig is úgy tűnhetett, mintha őt nézném, annyi a turpisság, hogy a válla fölött pont rálátok újonnan jött rajongómra, így kihasználom az alkalmat. De most mellettem szóljon, hogy tényleg az előttem ülő kétségbeesett nőnek szentelem minden idegvégződésem. És más végződésem is, de ebbe most ne menjünk bele. – Majd kiderül minden előbb vagy utóbb. Addig én sem tudok többet mondani neked, mint eddig – direkt nem veszem észre, hogy mennyire jóízűen eszik, szóvá sem teszem, pedig már ott van a nyelvem hegyén a mondat kezdete. Nincs mit, b*ssza meg, hogy megmentem a segged, te meg felpofoznál, majd megcsókolnál. Komolyan mondom a nőknek tényleg nem jó semmi, és még ha egy ilyesfajta menti meg őket, mint fehérlovon betipegő hős, aki jelenleg én vagyok; az sem jó. Akkor mi a k*rva élet a jó?
- Mindig is jól olvastam bennük – vonok vállat, ajkaimhoz emelem a poharat, de mielőtt kortyolnék egyet, nyelvem hegye könnyedén végig siklik alsó ajkamon. – Nem csak te kaptad ezt a kiváltságot – mosolygok bele a pohárba, és mintha mi sem történt volna nyelem le a kortyot, majd megkeményített vonásokkal teszem le magam elé a poharat, hogy aztán tekintetem az övébe fúrjam, és amíg mondandómat be nem fejezem el nem eresztem azt.
- A gondolat betalált – kezdek bele, könyökeimmel az asztalra támaszkodom, ujjaimat összekulcsolom, így támasztom bele államat. – Nincs mára ágymelegítőm, de ha találtál volna ma már egy tükröt, akkor tudhatnád, hogy jelenleg nem állsz éppen a szexiség magaslatán, így az ötletet is elvetheted – fejezem be mondandóm teljesmértékben semleges arccal. Még csak egy gonoszabb félmosoly sem derül fel arcomon, mert nem lenne értelme. Mondhatnám, hogy fájnak a szavai, fájnak a gondolatai, de akkor hazudnék, én pedig azt nem szoktam. Csak nem mondom el az igazat, de az más lapra tartozik. Teljesen okkal gondol ilyenekre, és ahogy látom megváltozik testhelyzete, el is tudom képzelni, hogy miért, éppen ez a k*rva asztal takarja a lényeget. Szemöldököm ráng egyet, ezen kívül semmi reakciót nem vált ki belőlem, így csak hátra dőlök, miközben megrázom a fejem, lehunyt szemekkel, és kezembe fogom a poharat.
- Semmit nem változtál, Mikecz – most jött el a gonosz mosoly ideje, ami szépen fel is villan arcomon. – Ez arra is vonatkozik, hogy még mindig akarsz – töltöm újra a poharat, a kólás üveg, így ki is ürül. Az üres üveget, mint pótcselekvésképpen, a hamutál mellé tolom, véletlenül se legyen útba.
Utoljára módosította:Ombozi Zlatan, 2019. június 16. 21:32
Hozzászólásai ebben a témában

Mikecz Emese
Mestertanonc Rellon (H), Harmadikos mestertanonc


#köszönjükemese
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 81
Írta: 2019. június 21. 22:46 | Link

Ombozi | Győr | reggelfelé | #summervibes

És akkor ide most beiktatok egy teátrális sóhajt. Mármint, egy sóhajt, de ez olyan jól sikerül, hogy bármelyik színházban megirigyelnék, pedig tényleg csak az engem nyomasztó élmények súlya teszi annyira nehézzé, hogy majdnem koppan az előbbi szemforgatáson. Közben Zlatan tekintetét végig magamon érzem, de valószínűleg azt se venném észre, ha mögöttem a szemével megb*szná a fél utcát. Szóval most vagy tök figyelmetlen vagyok, vagy csak egyszerűen önző. Lehet fogadni melyik a valószínűbb.
- Azért remélem szólsz, ha kiderül valami - vonom meg a vállam, igyekezve úgy csinálni, mint akit nem érdekel, de azt hiszem ez ismét csak egy rosszul palástolt gesztus. Inkább beverem a maradék szendót, és elégedetten törlöm meg a szalvétával a számat. Kösz. Ez most egészen ösztönösen jött, szerencsére odáig nem jutottam, hogy hangosan is kimondjam. Ez már így is túlzott udvariasság tőlem, főleg,h a így is hallja.
Éppen én is kezembe veszem a poharat, de a mozdulat a szám felé megakad a feszült figyelem közepette. Elfintorodok. Hatásvadász eszközöket használ, és ugyan csak tippelgetek mi a célja, de felettébb idegesítő, hogy tényleg hatással is van rám.
- És ahogy ezt mondtad, egészen biztosan kiváltságosok egész hada vonult el lelki szemeid előtt… - most rajtam a szemforgatás sora. Zlatan egészen biztosan szívesen osztja meg az örömeit mással, főleg ha az illető nőnemű, elég jó bőr és még a hasznára is van. Kiváltságos. A gesztus után a tekintetem Ombozi arcára vándorol, és a pillantása nem is enged másfelé néznem. Ajkaim elnyílnak és egy szekundumra elakad a lélegzetem. Egészen halványan megrándul az állkapcsom. Áucs, azért ez a mondat fájt. De aztán csak felnevetek és végre elszakítom barnáimat az ő tekintetétől.
- A többséget így is messze lekörözöm itt. És ezt te is tudod - dőlök hátra magabiztosan mutatva körbe csupán a kezem egy elegáns mozdulatával, miközben arcomon félmosoly játszik. A szemeim nem követik a kezem, így fogalmam sincs kik lehetnek az állítólagos versenytársak. Persze b*szottul idegesítő az az idióta pókerarc, amiből ha akarnék se tudnék kiolvasni semmit, hiába figyelem ismét a vonásait. És méghogy nem turkál a fejemben! Hah! TAKARODJ INNEN, B*SZOD!! (Ez az, ennél jobban már tényleg nem égethetném le magam…)
Amikor végre megmozdul a szemöldöke olyasféle elégedettség önt el, ami még engem is meglep. Apró győzelmek.
- Akkor ezt most bóknak veszem - szemtelen vigyorral iszom bele végre az eddig csak szorongatott pohárba. Már annak idején is elég jó voltam, a… igen, ott. Ha tudná, hogy még fejlődtem is azóta. Nyilván a tapasztalat. Előredőlök, és felkönyökölök az asztalra, a lábaim viszont az előbbi pozícióban maradtak.
- Oh, drága, tudhatnád, hogy jelenleg csak egy rohadt zuhanyra vágyom. Na jó, még talán egy cigire és sörre, valamint arra, hogy a halott képe eltűnjön a fejemből - fejtem ki a terveimet, és esetleg még hozzácsapnék egy kiadós alvást is (akár az ő ágyában).
Még előrébb csúszok, hasamat már szinte teljesen az asztalnak nyomva, és egy cseppet halkabb hangon folytatom. - Ha tényleg téged akarnálak, már régen nem lenne rajtam bugyi - fejezem be elégedetten somolyogva ahogy hátradőlök. Apropó fehérnemű… amúgy van rajtam?
Hozzászólásai ebben a témában

köztünk nincs távolság.  
csak az el nem érés  
szívritmuszavara.  
Ombozi Zlatan
Auror, Legilimentor, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Független varázsló


gyilkos-ösztön
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 142
Írta: 2019. június 26. 13:00 | Link

Mikecz x Győr



Sóhajtozik, nekem pedig halványlila gőzöm sincs arról, hogy ennél többet mit mondhatnék még. Nem fogok neki állni hazudozni neki, teljesen értelmetlen lenne, és ebben a helyzetben még viccesnek sem mondható. Ki lesz hallgatva, elmondanak neki mindent, aztán lesz, ami lesz. Ha a kép, amit láttam pontosabb lenne, akkor nem kéne itt ülnöm marcangoló gondolatokkal, nem mintha az én hibám lenne ez az egész, de sok örömteli pillanatot köszönhetek a nőnek, aki éppen már a könyökét rágcsálja idegességében.
- Mindenképpen – biccentek egyet felé, az utcát pásztázom megint. Jelenleg nincs kedvem belebonyolódni abba, hogy mindent előbb fog megtudni, mint én. Maximum akkor kerülhetek a képbe, ha én hallgatom ki, esetleg szükségük van a kisfilmre, amit az agyam tárol oly diadalittasan. Kezem ökölbe szorul az asztalon, szemeimet össze kell szorítanom. Az istenért, de tényleg! Miért pont neki kellett ott lennie, miért akkor? Miért nem lehetett valami totál idegen, aki engem is hidegen hagy, és leszarhatom az egészet, ahogy hozzám illik, vagy éppen a munkámhoz.
- Kérlek – veszek egy mély levegőt, öklömet kiengedem, mint egy jó gyerek, aki végül megkapta, amit akar. – Lelki szemeim előtt a kép van, amit a hulla mutatott – morgom oda neki, akár egy medve, remélve, hogy leakad a témáról, és tovább léphetünk a f*szságain. Nevet, de mégsem olyan őszintén, ahogy megszokhattam tőle, ami – nem mondom, hogy nyugtalansággal tölt el, mert akkor hazudnék, de egyáltalán nem tetszik. Szarul érintette, hogy hullát látott, ami természetes, mégis jobban viseli, mint az emberek legtöbb százaléka. Nem kapott sokkot, nem kapott pánikrohamot, nem történt semmi mérvadó az állapotában, azon kívül, hogy egy kis hisztit megengedett magának az elmúlt órákban, ami – a többihez képest – még számomra is belefér.
- Honnan tudnám, Mes? – fúrom tekintetem az övébe, és el nem engedem. A gonosz vigyor hirtelen tűnik fel ajkaimon, és el sem tűnik onnan valószínűleg egy jó ideig, amiért pofátlan módon használom azt a nevet, ahogy régebben csak én hívtam, csak én hívhattam, mert ha valaki más is hozzányúlt volna; meghal. Territoriális állatok vagyunk, mi férfiak, és ami az én területem van, az az enyém. Emese is ilyen volt, de ennek már… nem is tudom hány éve.
Nem vagyok hajlandó reagálni incselkedésére, amiért észrevette a rángást. Még a k*rva testem is ellenem játszik, hát hol itt az igazság? Teljesen kiakasztja, hogy belelátok a fejébe, és ez engem olyan elégedettséggel tölt el, hogy bizony ki is fogom használni mostantól. Nincs miért megadnom neki a személyesteret, amit elvileg minden ember megérdemel, mert szórakozni akarok. Szórakoztatni akarom magam.
- Tök unalm… - nem fejezem be a mondatot, mert meghallom mit is gondol. Hát ha ez nem visít az arcomba, akkor semmi más sem, vigyorom még szélesebb lesz, és, ahogy ő előrehajol, én csak várok, és nem mondok semmit, egészen addig, amíg meg nem áll és folytatja. Hirtelen hajolok előre, hogy fülébe tudjak suttogni, direkt úgy, hogy véletlenül se érjek hozzá, de a közelségemet mindenképpen érezze.
- Te sem tudod, hogy van-e rajtad – lélegzem direkt lassan, hogy érezzen. – És ha már az én ágyamban pihennél meg, akkor valószínűnek tartom, hogy engem akarsz – morgom kedvesen, haloványan mosolyogva. Lassan ereszkedem vissza a helyemre, és kapok el egy pincért, aki elviszi az üres tányérokat, poharat, majd hozza a következő rendelést; egy korsó sör a hölgynek, ahogy azt illik, nekem pedig még egy kólát. Munkaidőben vagyok, vagy mi az anyám.
Hozzászólásai ebben a témában

Mikecz Emese
Mestertanonc Rellon (H), Harmadikos mestertanonc


#köszönjükemese
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 81
Írta: 2019. szeptember 3. 22:05 | Link

Ombozi | Győr | reggelfelé | #summervibes

- Köszönöm - azt hiszem ezzel rövidre zártam az információ témát, legalábbis egyelőre. Vagy hát nagyon szeretném. Igazság szerint menekülök a képtől. Menekülök az egésztől, és nagyon, de nagyon kell valami ami lefoglal. Ez esetben pedig az elterelés éppen itt ül előttem.
Szemöldököm apró ráncokba húzódik, ahogy az ökölbe szorított kezére téved a pillantásom. Annyira magammal voltam elfoglalva, hogy fel sem merült bennem, hogy esetleg egy ilyen eset bármiféle feszültséget okozhatna Zlatanban. Persze, gondolom neki mindennapos az ilyen, mégis… Barnáimat csak akkor tudom elszakítani az öklétől, mikor az kilazul, és az agyam felfogja a mondottakat. Elkerekedő tekintettel nézek a férfi arcára. Hogy mi?
- Ezt most… azt hiszem nem értem - megrázom a fejem, és az értetlen kétkedés az arcomra van írva. - Mutatott valamit a.. szóval ő? - visszhangozom a gondolatot, mert még mindig értetlenkedésem csúcsán vagyok, és egy kicsit felkavarodik a gyomrom, amiért csak úgy hívja, hogy „a hulla“. Neve is volt.
A gondolataimba merülve kapargatom a kólásüveg címkéjét, de csakazért sem akar engedni a ragasztó, szóval csúnyán félig lekaparva hagyom, a papírdarabkák meg csak hevernek az asztalon, amikből így legalább pici galacsinokat gurigathatok. De a kezem megáll a mozdulat közben, amikor meghallom, hogy hív. Megfeszül az állkapcsom, de igyekszem egyéb jelét nem mutatni a meglepetésnek, amit egy régi, elfeledett becenév okoz. A szemeimet nem fordítom el, és állom a pillantást, még akkor is, ha óriási késztetést érzek arra, hogy elforduljak.
- Mert így is mindig mindenről sokkal többet tudsz, mint kéne - billentem oldalra a fejem egy ártatlan mosolyka kíséretében.
Azt hiszem az eddigi viselkedésemből már eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire nagy szükségem lenne a figyelemelterelésre, de most először látok bármiféle érdemi reakciót Ombozi részéről. Amint közelebb kerül, érzem a kis libabőrt a nyakam tövében, a lehelete lágyan simítja végig a bőrömet. A szememet lesütöm, ahogy eltávolodik. Nyelek egyet, majd arcomra visszakúszik az az incselkedően szemtelen vigyor, amit olyan nagy gonddal fejlesztettem ki az évek során.
- Kár is tagadnom bármit, úgyis belelátsz a fejembe, én nyílt lapokkal játszom - vonom meg a vállam, megnedvesítve ajkaimat. Nekem - vele ellentétben - nem adatott meg az a kiváltság, hogy az emberek gondolatait egyenesen a fejükből ismerjem meg. Kénytelen vagyok beérni azzal amit kimondanak.
A sör említésére hálásan csillan meg a szemem, és ez az ember itt cseszettül tudhat valamit, mert lassan már másodszorra fogom kimondani neki az elképesztő „köszönöm“ szót. Aztán csak úgy váratlanul a lelki szemeim elé ismét kezd bekúszni Gréta halott keze. Nem tudom miért pont a keze, de olyan fehér volt. Meg piros. Erősen lecsukom a szemhéjaimat és arcomat egy pillanatra a kezeimbe temetem. Baszottul szükséges lenne valami elterelés, vagy alkohol.. vagy mindkettő, mert nem tudom, hogy ettől valaha megszabadulok-e. Úgyhogy ha tényleg segíteni akarsz Zlatan, akkor vagy vedd el az emlékeimet, vagy…
Felemelem az arcomat, és hátrasimítom a hajam. Remélem most jól figyel azokra a kicseszett gondolatokra.
- Szóval… - ott tartottam, hogy én nem látok az emberek fejébe, de a kérdés itt az, hogy vajon te mit akarsz Ombozi Zlatan…
Hozzászólásai ebben a témában

köztünk nincs távolság.  
csak az el nem érés  
szívritmuszavara.  
Ombozi Zlatan
Auror, Legilimentor, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Független varázsló


gyilkos-ösztön
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 142
Írta: 2019. szeptember 5. 20:53 | Link

Mikecz x Győr



Elhúzom a számat a köszönöm szóra. Mintha olyan kurva sokat tettem volna eddig az ügy olyan kimeneteléért, amilyennek szerintem kéne lennie. Nem Mes volt, és ez az egy, ami biztos, mert a járása nem ugyanolyan, mint az előttem ülőnek. A mozdulatai sem összehasonlíthatóak, ám ez nem elég ahhoz, hogy azt mondhassam nem bűnös, és kiálljak a hivatal elé, hogy bevédjem. Szar dolog ez a holtakkal kommunikálás, mert mindent úgy kell visszaadnod ahogy láttad különben cseszhetjük az egészet. Hüvelyk és mutatóujjammal megdörzsölöm szemeimet, mikor újra feltekintek a nőre. Pillantása ökölbe szorult kezemre esik, én meg gyorsan lazítok szorításomon, mintha mi sem történt volna pár pillanattal előbb. Idegesítő az egész, ahogy van, és azzal, hogy idegeskedem rajta még én is, csak azért mert Emese ott volt, egyáltalán nem segítek rajta, de legfőképpen magamon nem.
- Mindegyik mutat valamit, Mes - sziszegem a szavakat. Szar érzés, hogy így tudja meg, amikor olyan sok boldogsággal teli és örömittas éjszakánk volt együtt már. Egyszer nem említettem, szinte senki nem is tud róla, így miért ő lett volna a kivétel? A hivatalban tudják, a minisztérium tud róla, és a család. Senki másnak nem kell tudnia róla, hogy miért kap el a hányinger, ha egy ember közelít felém, és nem önszántamból érek hozzá. Senkinek nem kell tudnia, hogy lelkem egy darabja minden egyes ilyen esetnél távozik a holttal is, mert még halálukban sem hagyom őket békén. Néha áldásnak érzem, néha pedig egy olyan átok, ami mintha azt mondaná, hogy erre lettem kárhoztatva valamiért. Az ok sosem fontos, itt sincs ez másképp. Szemeimet lehunyom, és amikor ismét kinyitom pont elkapom tekintetét, így örömtelien nézhetem végig, ahogy állkapcsa megfeszül a megszólítástól. Vigyorom még szélesebb lesz, jobb kezemet az asztallapon pihentetem, ujjaim halkan játszanak egy ritmust rajta.
- Micsoda bókok, kérem - kapok a szívemhez drámaian, jobb kézfejemet még homlokomra is csapom, hogy hatásosabb legyen a jelenet. Óvatosan elmosolyodom felé, miközben leengedem kezeimet. Istenem, ha nem visítanának gondolatai a fejemben sokkal egyszerűbb lenne. Figyelemelterelés. Valószínűleg tényleg erre vagyok a legjobb neki, főleg most, ha már a nyomozásról többet nem tudok mondani. Pillantásom megakad arcának élén, és egy elégedetlen sóhajjal konstatálom, hogy bizony az semmit nem változott, amit oly' sokáig, oly' sok csókkal hintettem.
- Eddig sem volt esélyed, de így, hogy már tudsz a legilimenciáról - könyökölök az asztalra. - Még viccesebb a gondolataid között matatni - széles és gonosz vigyorra húzom számat, amikor a pincér az asztalhoz lép a kikért italokkal. A sört először elém teszi le, de gyorsan helyre rázom, majd amikor végre eltakarodik, ismét minden testrészemet - khm - Emesének szentelhetem. Rögtön észreveszem, hogy arca megváltozik, mereng valamin, én pedig ezt nem akarom hagyni. Kezei arcára simulnak, én pedig anélkül, hogy átgondolnám mit teszek, emelkedem fel kissé a székről, hogy jobb kezemmel elkapjam egyik kezét, és levegyem azt arcáról, hogy rám nézzen.
- Gyere velem - hangom nem erőszakos, de éppen annyira parancsoló, amennyire lennie kell, és biztos vagyok abban, hogy szó nélkül fog követni. Felállok az asztaltól, a pénzt az asztalra dobom, meg sem számolva, rá sem nézve, majd ujjaimat Emese ujjai közé fonva emelem fel székéről és kezdem el magam után húzni.
Hozzászólásai ebben a témában

Mikecz Emese
Mestertanonc Rellon (H), Harmadikos mestertanonc


#köszönjükemese
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 81
Írta: 2019. szeptember 8. 22:20 | Link

Ombozi | Győr | reggelfelé | #summervibes

Fészkelődöm egy kicsit a széken, mert nem tetszik, ahogy Zlatan elhúzza a száját. Az ökölbe szoruló keze, az eddig észre sem vett feszültsége lassan kúszik fel a gerincem mentén, stresszgombóccá gyűlve a mellkasomban. Nyelek egyet. Mindegyik mutat… szóval ezt csinálja? Ezért van most is itt?
- Miért nem mondtad korábban? - a kérdés szinte önkéntelenül szakad fel belőlem, valami nagyon mély keserűséget hordozva magában. Talán meg is tudnám válaszolni annyival, hogy mert nem voltunk olyan közel. Mert nem érdemeltem meg. Vagy mert úgyis csak magammal voltam elfoglalva. Mindig. De valahol ez arra is vonatkozik, hogy miért nem mondta most? Miért kellett így kiszedni belőle?
Hülyeség lenne azt hinnem, nem veszi észre, hogy a megnevezésével elérte a kívánt hatást; az a szélesedő vigyor bőven elég árulkodó jel, amire csupán egy megszokott fintorral tudok válaszolni.
- Ezt a drámai mozdulatot még a Bogoly Színházban is megirigyelhetik. Vigyázz, nehogy befogjanak, ha legközelebb arra jársz - forgatom meg a szemeimet vigyorogva. Hatásvadász, azt meg kell hagyni.
- Tökéletes indok, hogy végre keressek valakit, aki legalább minimális okklumenciát tudna tanítani - fonom keresztbe karjaimat magam előtt. Ugyan már korábban is kacérkodtam a gondolattal, hogy ideje lenne egy kis mentális önvédelmet tanulni, de ez a kiszolgáltatott, nyílt érzés csak még inkább megerősíti ezt az elhatározást.
Egy pillanatra elveszítem az idő-, tér- és minden érzékemet, és az átéltek újra ólmos súllyal zuhannak a gondolataimra. Alattomos egy dolog, mikor már éppen azt hinném, hogy könnyítek valahogy, akkor jön egy apró részlet, amitől bumm, visszajön az egész (és örülök, hogy ebbe mondjuk a reggelim nem tartozik bele).
A pohár koppanására ocsúdok fel, és arra, hogy Zlatan ujjai a kezemre kulcsolódnak. Meglepetten pillantok fel, és egy mintegy hipnotizálva emelkedem fel a székről.
- Hova? - Baszki, hogy tehetek fel még ilyenkor is ennyire ostoba kérdéseket?… Ha a nővérem ezt hallaná… Azt hiszem nem lenne túl büszke. Mielőtt ellépnék az asztaltól még éppen van annyi lélekjelenlétem, hogy a szabad kezemmel az aranyló sör után kapjak. Persze ennek a lendületnek az eredménye, hogy legalább három nagy korty az utca kövén landol, mire egy cifra káromkodás hagyja el ajkaim. Cseppet sem nevezném magam kifinomult hölgynek jelen pillanatban. Shame on me. Bocs Zlatan, hogy beégetlek, de hát gondolom megszoktad.
Egy kicsit határozottabb szorítással próbálom lassításra bírni Ombozit, hogy ha sikerül felkeltenem a figyelmét, akkor legalább a sör következő három kortyáról gondoskodjak. Amint ezt kivitelezem rögtön érzem, hogy a világ egy kis szelete helyrekattan.
- Hogy ez mennyire hiányzott - lehunyt szemmel, elégedetten emelem az arcomat az ég felé, már ha az ujjaimra kulcsolódó ujjak nem késztetnek rögtön sürgős továbbhaladásra… Ami végül is nem lenne ellenemre, tekintve, hogy megfújtam egy korsót. Megint.
Hozzászólásai ebben a témában

köztünk nincs távolság.  
csak az el nem érés  
szívritmuszavara.  
Ombozi Zlatan
Auror, Legilimentor, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Független varázsló


gyilkos-ösztön
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 142
Írta: 2019. szeptember 10. 20:01 | Link

Mikecz x Győr



Kérdése meglep, és nem is válaszolok rögtön. Miért nem? Furcsa, hogy ezt a kérdést fel kell tenni. Mindig elképzelem, hogyha valaki megtudja, akinek amúgy semmi köze nincs hozzá, attól nem ezt a szánakozó és értetlen pillantást kapom. Hogy nem stresszeli az embereket, csak elfogadják, és tovább lépünk, mert úgysem tudnak vele mit kezdeni. Talán ép ésszel fel sem fogható, hogy a halottakkal való kommunikálás márpedig van, és én rendszeresen űzöm, mintha fegyvert tartanának a fejemhez. Vicces, tekintve, hogyha nem teszem rendszerességgel, akkor tényleg likvidálnak valószínűleg. Nem pálya a Minisztériumnak, hogy más is megszerezzen, hogy másnak dolgozzak, esetleg egyáltalán ne dolgozzak. Amikor ezt a hivatást választottam senki nem mondta, hogy ilyen mértékűen a Minisztérium alárendeltje leszek, és néha, amikor éppen olyan hangulata van apámnak látom rajta az őszinte megbánást, amiért ezt hagyta. Egyszerűen titokban kellett volna tartani... Megtehettük volna?
- Mert nem volt hozzá semmi közöd - motyogom magam elé a szavakat, hogy a következő pillanatban már tényleg Emesét húzzam magam után, aki tökéletes mintapéldája a balfaszságnak. Eddig figyelemelterelésért könyörgött, most meg a sört lötyköli az aszfaltra és menet közben issza azt. Sok ész kell ehhez, nem mondom. Pár másodpercre vagyok hajlandó megállni, amíg megissza a maradékot, majd nem várva tovább kezdem el ismét magam után húzni. Nem felelek az eddig feltett kérdésre, az előtte kijelentett mondatokra sem reagálok, mert totálisan felesleges és értelmet vesztett minden. Megtudta, hogy mi és ki vagyok. A Minisztérium bábja, a halottak ördöge, és a lélektelen. Kell ennél több egy nagyon klassz és romantikus légyotthoz? Ugye, hogy nem. Felesleges a gyertya és a melankolikus háttér hegedű, amikor talán életem egyik legnagyobb titkára derült most fény. Nem akartam neki elmondani, nem akartam, hogy leessen neki, mert az egész kurvára nem fontos, legalábbis neki biztos nem. A halottak meggyalázása már napi rutinommá vált, szinte hiányoznának, de tényleg, csak aztán mégsem. Én is meghalok velük.
Futólépésben közeledek a hopponálási pont felé, a felügyelő auror felé csak intek egyet, amolyan "ne aggódj, kezelésbe veszem" félét, és remélhetőleg leesik neki, így talán nem fut a feletteseihez. Meglepően vicces a szóhasználat, de már megfogalmazódott, szóval itt hagyom, hadd nevessetek fergeteges humoromon. Beállok a megrepedezett téglafal közé magam után húzva Emesét, kezeit derekam köré fonom, majd artikuláltan és tisztán kimondom az utca nevét, ahol lakom. Csak ne bánjam meg.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek