[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=715327#post715327][b]Somoskői Lilla - 2018.03.01. 23:32[/b][/url]
ImolaSosem voltam különösebben szentimentális típus – habár sok szempontból nem vagyok tipikus Rellonos, ebben éppen nagyon is – azonban tény, hogy az utolsó év és az utolsó vizsgaidőszak nosztalgikus ködöt húz mindenre, többek között még erre a rémes folyosóra is. Sokak számára az ötödik év nem jelent nagy változást, hiszen még akár három évig maradhatnak mestertanoncként, ám velem kapcsolatban ez az illúzió sosem állt fent (milyen ironikus egy illúziómágus növendéktől, ugye?). Szóval most már máshogy látom a dolgokat, engem azonban ez a legtöbbekkel ellentétben nem hangol le. Várom az új életemet, sokat gondolok rá és kifejezetten szeretem azt az érzést, hogy itt a kastélyban minden és mindenki ismerős.
De hopp, talán mégsem mindenki. Miközben igyekszem a lehető leginkább a számon át lélegezni, hogy az átható szeszszag minél kevésbé jusson el hozzám, egy elesettnek tűnő leányzóba botlom, akit éppen a helyi bűnbanda próbál beszervezni magának ivócimborának. Milyen bájos. Pár gyors és ruganyos lépéssel mellettük termek, enyhén szórakozott, félig azonban lenéző tekintetemmel pedig a portrét ajándékozom meg.
- Kopj le Ernie, nem látod hogy kiskorú? - vetem oda egy sokatmondó pillantással a szeszkazánnak, aztán alaposabban szemügyre veszem a lányt is. Jó pár évvel fiatalabbnak tűnik nálam, így a kiskorúval nemigen lőhettem mellé, habár itt sosem tudni, de általában a lefelé tippeléssel nem szokott gond lenni... Sokkal gyakoribb az, hogy a tizennégy évesek is úgy néznek ki, mintha most léptek volna valamelyik magazin címlapjáról, és itt nem feltétlenül az 1'80-as magasságra vagy a dizájner ruhákra gondolok, hanem a fejbúbig érő vakolatra, amely rájuk dob úgy 5-6 évet. A szokásaikat inkább nem firtatnám, mert még a végén valaki könnyűszerrel nekem szegezhetné a vádat, hogy képmutató vagyok.
- A titok az, hogy nem szabad leállni velük - vonom meg a vállam, kezeimet a fekete pulóver zsebében elrejtve, majd tanácstalan arcát látva megértő mosollyal és egy kis kíváncsisággal, újabb kérdést teszek fel.
- Hova szerettél volna kilyukadni? Gondolom nem ide. - Ha mégis, akkor jó hülye. Vagy Navinés. A kettő számomra nagyjából egyet jelent (a karakter nézeteit az álmodó nyilvánvalóan nem osztja, sőt messzemenően elítéli - a szerk.) Na de mindjárt kiderül.