Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=797720#post797720][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.09. 14:50[/b][/url]

A Hold ma a napfényt meghazudtolva világítja be az éjszakai tájat, s barna kabátomba bújt alakomra irányítja a reflektort, ahogyan a stégre lépek fekete tornacipőmmel. Az első deszka reccsen egyet alattam, amire oly’ sebesen húzom vissza lábaimat, mintha tűzbe léptem volna. Nevetséges riadalmamra gondolatban csóválok fejet, majd zsebre tett kézzel teszek néhány lépést, hogy a stég egy biztosabb pontjára érhessek. Már nem annyira csípős hideg az éjszaka, mint hetekkel ezelőtt, de nem mondanám, hogy azonnal dobom is magamról a textilt. Karba tett karokkal állok meg, miközben akkurátusan emelem a Hold irányába sápadt, érzelmektől mentes arcomat. Mély sóhaj szökik ki vöröslő ajkaimon, s lehunyom szemeimet. A fény még így is átvilágítja szemhéjamat, amire immáron láthatóan elmosolyodok. Lágy dallam került fel elmém gramofonjára, így csukott szemmel, karba tett kézzel és bárgyún vigyorogva mozdítom meg szelíden kerek csípőmet. Régen jutottak eszembe ezek a hangok, ezért meglepőmód jól érzem magam tőle. Érzelmeim villámmód váltakoznak az elmúlt fél órában, amióta eljöttem Gerdától. Nem szeretem a kötelező családi összejöveteleket. De így, hogy csak hárman voltunk testvérek – mert még Milán is megjelent – teljesen elviselhető volt. Ettünk egy kis tortát, és csacsogtunk, majd könyörgésemre féltő nővérem elengedett az éjszakába. Elvégre csak tizennyolc éves lettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=797740#post797740][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.09. 19:56[/b][/url]

A feszengős, karba tett kezes pozícióból hamarosan egy sokkal kényelmesebbet veszek fel, s karjaimat testem mellett kezdem lóbálni a fejemben lüktető ritmusra. Jobb kezem mutatóujjával rajzolok mindenféle alakzatot a levegőbe, ráadásul lábam is meg-megmoccan, és karjaimmal a magasba, a Hold felé kezdenék nyújtózkodni, de hangokat hallok, amire őzike módjára összehúzom magam. Az imént az én talpam alatt is hasonlóan reccsent meg a deszka, így nem hiába feltételezem, hogy valaki más is úgy döntött, ez lenne a legjobb hely egy csendes vasárnap estére. Gyorsan fordulok meg, s karjaimat feszülten tartom testem mellett, már sehol a mozgolódás. Nyelek egyet, és most kékes tekintetemmel figyelem a közeledő sziluettet, majd próbálom kibogozni fénygombolyagjából. Végül egy ismeretlen hang és annak ismerős tulajdonosa jelenik meg előttem. Óvatosan térek ki útjából, hiszen oly’ magabiztosan jön irányomba, hogy úgy gondolom, ha nem lépek egyet jobbra, akkor súrolnánk egymást. Kiskutya módjára döntöm oldalra a fejemet, ahogyan a Hold sugarai világító aurát varázsolnak a fiú teste köré. Ártatlanul mérem végig, majd megrázom a fejem, elvégre illene viszonozni a köszönést. Így bátortalanul köszörülöm meg torkomat, s újra karba teszem kezem.
- Szia – hangom mély és karcos. Ugyan tudom, hogy eridonos, és azt is, hogy Zippzhar Masa fiúja, de a neve egyszerűen nem ugrik be. Bende… vagy Bertold lenne? Mivel nem vagyok benne teljesen biztos, ezért zavartan helyezek fülem mögé egy tincset, majd zárkózott grimasszal, és tágra nyílt szemekkel meredek a fiúra. Nem válaszolok arra, hogy nem szeretne zavarni, biztosan látja rajtam, hogy nem igazán volt miben. Csak egy pillanatra megijedtem, mert nem tudtam, hogy ki közeledik. Ekkor hatalmas szemeim a felém nyújtott italra kúsznak, majd vissza a srácra. Egy gyámoltalan lépést teszek felé, kinyújtom karomat, s átveszem tőle a holdfényben megcsillanó üveget.
- Köszi – mondom szűkszavúan. Sokszor láttam már őt az iskolában, de soha nem viselkedett így. Most láthatóan ingerültebb, talán szomorúnak is mondanám. Figyelem őt, miközben lazán lerúgja cipőjét. – Szerintem ennyire még nincsen meleg – engedek meg egy szelíd mosolyt, majd amikor mellé érek, észreveszem, hogy így túl közel vagyok, és inkább visszalépek egyet. Számhoz emelem az üveget, s egy istenes kortyot lehúzok belőle. Szemeimet elégedetten hunyom le, amihez hasonló mosoly párosul, így emelem vissza a fénytől sápadt arcomat a fiúra. – Merlinre, de jól esik – ekkor felnézek a Holdra. – Láttalak már a kastélyban – s vissza a srácra. – Babett vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=797822#post797822][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.10. 08:03[/b][/url]

Hosszú, vékonyka ujjaimmal várakozóan dobolok a sörösüveg oldalán. A mai nap annyira elvette a figyelmemet minden iskolai kötelezettségemről, hogy eszembe sem jut, bajba is kerülhetnék akár. Ezen a gondolaton a magasba reppen bal, ívelt szemöldököm, és a márkajelzéssel ellátott papírt kezdem el tépegetni a flakon oldaláról. „Jó név” üti meg a fülem a fiú válasza, amire bájosan elmosolyodok, szinte alig láthatóan, majd a tépegetéstől elszakadva, ismét a srácra emelem kékes szemeimet. Bence. Bence, hát persze. Lóránt Bence. Ugrik be a teljes neve, amint elárulja nekem keresztnevét, amire erősen bólogatni kezdek jelezvén, hogy „tudtam én”. A továbbiakban együtt bámuljuk a vízfelszínt majd amikor újra megszólalnék, csak tátogni tudok egyet, majd végül még egyet, hiszen Bence megelőz. Ekkor kapok anime karakter módon szám elé, hiszen teljesen elfeledkeztem erről a részről. Szemeimet ide-oda kapkodva teszek megint egy lépést a stég szélén csücsülő Bence felé.
- A... a nővéremnél voltam a faluban – osztom meg félhangosan az információt, s szájam belsőjét rágcsálva meredek egy ideig a fiúra. – Születésnapot ünnepeltünk, kicsit elszaladt az idő… - lesz a rágásból egy hatalmas sóhaj, majd mielőtt még jobban beleloholhatnám magam a témába, Bence mondata némiképp megnyugtat. Erre kedves mosoly terül szét finom vonásaim között, és úgy döntök, hogy helyet foglalok újdonsült ismerősöm mellett. Természetesen tisztes távolságban, hogy legyen terem mozogni, ha esetleg úgy tartja kedvem, illetve ebből a távból – körülbelül két méterre – jobban látom a másikat, így kényelmesebb nekem. Leveszem nyakamból sálamat, és magam alá terítem. Törökülésben foglalok helyet a stégen, miközben arcomat ismét a Holdra emelem. – Köszi – nyilvánítok barátságos köszönetet, amiért nem köp be senkinek. Ez a mi kis titkunk marad. Szájamhoz emelem az üveget, és iszok belőle egy kortyot. Kellemes fűszeres, csaknem gyógynövényes íz párosul az alapvetően édeskés ízvilág mellé. – Te hogyhogy itt? – fordítom arcomat Bence felé. Tekintetem már sokkal nyugodtabb, és hangszínem is átvált csevegőbe. – Nem mintha ez nem lenne elég indok – bökök fejemmel a Hold felé. De nem gondolnám, hogy ez az elsődleges ok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=797833#post797833][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.10. 11:41[/b][/url]

Egy apró mosollyal szájam szegletében harapok alsó ajkam jobb szélébe, és úgy tekintek fel az égre. – Nekem - nézek egész boldog képet vágva Bencére. Mivel olyan nagyon sok közeli barátom nincsen, ezért sokan nem is tudják, hogy ma van a napja, de nem is kell mindenkinek. A születésnapokra mindig túlságosan személyes dologként tekintettem. Soha nem volt bulim, nem voltak hatalmas ajándékok, és én ezt így szeretem. Gerda és Milán felköszöntött, sőt anyuék is várnak jövő hétvégére haza, hogy ők is meg tudják húzogatni a füleimet. Most mégis jól esik valakivel megosztani, hogy „ez a nap más, mint a többi”. De közben azt is éreztetni próbálom vele, hogy nem olyan nagy szám ez, nekem annyira tényleg nem számít. Nem vagyok szomorú amiatt, hogy nem ugrik ki valaki a tortából, vagy a kastélyban szobácskám vár, ahol szobatársaim már édesdeden szuszogni fognak, mire én visszaérek. Szűkszavú kinyilatkoztatásom után megengedek még Bence felé egy szelíd mosolyt, és a vizet kezdem bámulni. Jó időre bele is mélyedek, majd a halk bűbájra, és az üveg szisszenésére emelem buksimat a fiú irányába. Elismerően bólogatok a trükkre, valóban nem gondoltam eddig a sörös palack zárára így. – Ez de állat volt – mondom elismerően rekedt hangomon.
Ekkor megváltozik egy pillanatra a légkör. Bence látványosan elszomorodik, én pedig meghúzom az utolsó kortyot az üvegemből. Figyelem őt, le sem veszem kékjeimet vonásairól, amik egyszer oly’ kedvesek és lágyak, máskor pedig megfeszült állkapoccsal mered rám vagy éppen maga elé. Megbántották, ez nyilvánvaló számomra, de nem kezdem el faggatni. Ő is ezt kéri, ezért szó nélkül, az üreg üveggel tárom szét karjaimat jelezve, hogy meg sem akartam szólalni. Erős, büszke srácnak tűnik, ezért nem akarok anyáskodni felette, vagy éppen a Bogolyfalvi Tinimagazin riporterét játszani az Összetört Szívek topicban. Bátorító mosolyt engedek meg felé, s tovább hallgatom.
- Érthető – biccentek, és újra az ég felé emelem a sörtől kipirosodott pofimat. – Ezután a vizsgaidőszak után kell is a kikapcsolódás – bizonyára nem ez nyomja Bence szívét, de ezzel megpróbálom elterelni a figyelmét egy másik irányba.
- Tényleg? – mosolygok felszabadultabban, mint kezdetben, majd az üres üveget magam mellé helyezem, s négykézláb a hűtőtáskáig kúszok, hogy egy random sör a kezembe kerüljön. – Kibontod, kérlek? – nem hoztam ma magammal pálcát. Ezt mondjuk elfelejtettem mondani Gerdának, biztosan kitekerné a nyakamat, ha tudná, hogy éjszaka végigjöttem a falun, egészen a határáig, pálca nélkül. De most az alkohol áldásos hatása lép közém, és a riadt gondolatok közé. Nincsen semmi baj.
Miután Bence segít – vagy nem – kibontani a sört, megköszönöm, és visszacsücsülök a helyemre. Fejem picit már zsibog, de nagyon kellemes érzés.
- Én már jártam itt néhányszor – kezdek csacsogni, omg. – Pedig nem vagyok a szabályszegő fajta – ki kérdezte? – Én is inkább gondolkodni akartam, ez pedig tökéletes rá – hunyom le szemeimet, s hagyom, hogy a holdfény lágyan simogassa arcomat. A sörös üveggel elfoglalt kezem az ölemben pihen, a másikkal pedig támaszkodom magam mögött. – Hm – mosolygok. – Szerintem tök jó ötlet volt – bele sem gondolok, hogy nem egyről beszélünk, hiszen én arra gondolok, hogy a stégre jönni volt csodálatos ötlet. Kellemesen érzem magam. – Gondolkodtál azon, hogy mit fogsz csinálni a suli után? – emelem akkurátus módon kékjeimet a fiúra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=797845#post797845][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.10. 15:00[/b][/url]

Számíthattam volna rá, hogy színvallásom után érkezik is a jókívánság, de mégsem tettem. Így szendén elmosolyodva, némi pírral orcámon biccentek egyet Bence felé köszönetképpen. Felnőtt vagyok – dehogy! De most tegye mindenki a szívére a kezét, aki már túllépett ezen az éven, és merje azt mondani a ketyegője legmélyéről, hogy nem varázsolta el akár csak egy pillanatra is az érzés, hogy tizennyolc éves lett. Nem? Hazugság. Egy szempillantásra megszűnik minden, ami valóságos, és elképzeled magad, mint a társadalom fontos része, egy felnőtt tagja, akinek innentől kezdve teljesen megváltozik az élete. Ha nem is így lesz… bánom is én! Most így érzem, és ez boldoggá tesz. Vigyorogva négykézlábaskodok Bence előtt, miközben a közöttünk lévő hűtőláda nem zavartatja magát, és csak úgy ontja mellkasomra a hideget. Apró kis libabőrök jelennek meg karomon, amire meg is rázkódom, majd mosolyogva visszatekintek a fiúra. Várom a varázslatot, mintha ez lenne a legnagyobb party-trükk, amit életemben láttam. Játékosan beharapom ajkaimat, és csupán a kezemben lévő üveget figyelem csillogó, kékszín szemeimmel majd, amikor a srácból kibüffen, ami jobb kinn, mint benn, gyermeki módon felnevetek, és koccintok egyet vele. Így húzódok vissza eredeti helyemre; kacagva, sörrel a kezemben egyensúlyozva. Nevetésem csilingelő. Teljesen más, mint beszéd közben, hiszen akkor meglepően mély.
Nevetve legyintek egyet-kettőt arcom előtt jelezvén;
- Se-he-mmi baj – kapkodok még kislányosan kacarászva levegőért, majd hátra dőlök, és felveszem a megszokott pozíciót. Emberek vagyunk, előfordul az ilyen. Ha nem lenne bennem egy sör, akkor biztosan csak nagy szemeket meresztve figyelnék a fiúra, hogy ilyenkor mit is kellene csinálni, hiszen engem nem erre programoztak. Azonban most elkezdett bennünk – legalábbis bennem – dolgozni az a minimális alkohol, ami az italomban volt, így valamivel önfeledtebb vagyok, mint a találkozás elején.
A következő pár percben csak csendesen bólogatok a fiú szavaira, aztán ismét megszólalok, elvégre kérdez tőlem valamit. Arra illik válaszolni, nem?
- Személyesen nem – kezdek bele ismét karcos hangomon. – De tudom, hogy ki ő. Navinés prefi, ugye? – kérdezek rá, hogy biztosan egy lányról beszélünk-e. Ekkor kirajzolódik Dana karakteres arca, amire hunyorítva bámulok egy kiálló deszkát, s csak akkor eszmélek fel ismét, amikor esküre köteleznek. Kihúzom magam, és azt a kezemet, amelyikben a sört tartom, a magasba emelem, a másikat meg a szívemhez szorítom. – Soha senki nem tudja meg tőlem! – mosolygok játékosan.
Közelebb szeretne jönni. Egy pillanatra megfagyok, és eltűnik arcomról a mosoly. Átveszi a mélyről érkező zavar, amivel még mindig nem tudok mit kezdeni. Nyelek egyet, jobb oldali egyik barnaszín tincsemet manófülem mögé helyezem, majd biccentek egy torokköszörülést követően. Mindig valami önbizalom boost-ot várok ettől.
- Persze – húzom magam alá a lábam egy bátortalan mosollyal. Aztán mintha megérezné Bence a mérhetetlen zavarodottságom, és egy nagyon ciki szópoénnal jön, amire finoman elmosolyodok, majd csintalanmód megforgatom szemeimet. Végül a mosoly egy halk kacajjá válik, és szabad kezemmel vörös ajkaim elé kapok. – Masától tanulod ezeket a borzasztó szóvicceket? – kérdezem nevetgélve, majd csillogó szemeimet Bencére emelem. Ezután tekintetem végigfut felsőtestén, egészen lábaiig, és halkan figyelem, ahogyan lábfejét elnyeli a bizonyára jéghideg víz. Brrrrr!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=797918#post797918][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.11. 09:55[/b][/url]

A jelenet nagyon szórakoztató, és egyben felettébb idilli; két fiatal a tó stégén ücsörög sötétedés után, nevetésüktől megremeg a tó felszíne, s olykor a boldog sörös üveg koccintás töri meg a csendet. A Hold beragyogja gondtalan arcunkat, miközben különböző témákat járunk körbe nagyokat kortyolva az alkoholos nedűből. Szinte romantikusnak is mondanám, ahogyan olykor együtt bámulunk az égitestbe, majd szemtelenül bele-belenevetünk sápadt arcába. Ekkor a szellő is feléled, ami meglepően hűvös, azonban mégis jólesik kimelegedett testemnek. Szélfútta hajkoronámmal fordulok vissza Bence felé, aki még néhány információt oszt meg velem Danáról, amikre én csak bólogatni tudok, majd szélesen elmosolyodok arra gondolva, hogy Bence milyen szerencsés, hogy ilyen barátai vannak. Természetesen én sem tudom, hogy mi lenne nélkülem Dai mindennapi cukiság faktora nélkül. Barátom gondolatára csillan meg zöldessé vált tekintetem, de mindeközben folyamatosan Bencén tartom a szemem, rajta bambulok; észre sem veszem. Nyelvem hegyét kidugva nyalom meg vastag alsó ajkamat, majd be is harapom azt egy újabb derűs mosoly kíséretében.
- Furcsa lenne, ha csak úgy felkeresném – ekkor nyílnak szét ajkaim egymástól, így a harapás félbemarad. Hangom még mindig felhőtlen jókedvemről árulkodik, miközben a vízre kúszik szempárom. – Szia! Babett vagyok, és amúgy nem csak azért, mert mérhetetlen unalmas és magányos vagyok, de… nincsen kedved játszani velem? – mondom színpadias modorossággal, hiszen eléggé életszerűtlen lenne részemről, ha felkeresném a lányt. Eléggé elkeseredett húzás lenne, de rendkívül rendes Bencétől, hogy feldobja az ötletet. Ő annyira más. Olyan… elgondolkodóan húzom el ajkaimat, miközben figyelem a vonásait, ahogyan most ő figyeli a Holdat. Mikor visszatekint rám, ismét jót nevetünk eskümön, így elfelejtek zavarban lenni.
Ezek után pedig nem más jön, mint a Masára irányuló kérdésem. A lány egy energiabomba, akinek mindig van valamilyen eszeveszett szóvicce vagy egy olyan becézett formája bármilyen létező szóra, hogy azokat sem tudtam meglepettség vagy nevetés nélkül hagyni soha. Nem csoda, hogy tanulnak egymástól, hiszen egy pár. Gondoltam én eddig. Elvégre valami nincsen rendben. A lány említése óta Bence arca mintha eltorzult volna. Érzem, ahogyan eluralkodik rajtam az idegesség, és gyomrom szórakozásból nyomkodja belső liftemen az összes létező gombot. Fel-le, fel s le. „Szakított velem” figyelem Bence ajkait, ahogyan a szavakat formálja, majd szégyenteljes fintor jelenik meg arcomon, amit el is kapok a víz irányába. Nem tudom, hogy mit mondhatnék, lelassul az idő, összeszűkül a tér; nem szeretek kellemetlen helyzeteket szülni, mert nem tudom, hogyan mászhatnék ki belőlük. A felejtéssel kapcsolatos szavaira ismét visszaemelem rá kékké visszaváltozott szemeimet, majd fancsali mosollyal csóválom meg a fejem. – Sajnálom – ennyit tudok mondani.
A szóviccet tovább viszi, és mivel tekintetem ismét levettem róla, ezért csak hangszínéből tudok arra következtetni, hogy mosolyogva teszi mindezt. Az én arcom terhelt és bizonytalan. Ide-oda kapkodom szemeimet a vízen, és sűrűn pislogok. Azonban a következő pillanatban egy jó adag víz zúdul testemre, amitől a szívem kihagy néhány ütemet, és halat megszégyenítő tátogással fordulok Bence irányába, aki könnyes szemekkel mulat az egészen, míg én a totális megsemmisülésbe zuhantam. Ijedtemben a sörös üveget is kiejtettem vékonyka ujjaim szorításából, amiről tudomást sem veszek, így az lassan gurul a stég széle felé, miközben én széttárt karral, csurom vizes ruházatban és hajkoronával meredek a fiúra. Boldog nevetése engem is végül kacagásra késztet, így karjaim lassan elernyednek, és a vizet kezdem lerázni róluk.
- Basszuskulcs… - mondom játékos, széles vigyorral. Felpattanok, majd lekapom kabátomat, hiszen jobban megfázok, ha a vizes ruhadarabot magamon hagyom az erősödő szellőben. A fadeszkára dobom, és megjelenik bő ruhába bugyolált alakom, így annak formájáról jelenleg senki nem tudhat ennél többet. – Ezt a haverodnak! – megjátszott indulatosságtól cseng hangom, miközben jobb kezem vékony középsőujját mutatom a hal felbukkanásának helyére. Ha mégis komolyan akarná venni valaki mérgemet, akkor széles vigyorom lebuktat. – Tanultál már szárító bűbájt vagy valamit? – kérdem, miközben ajkam széle megremeg a hidegtől, s mindenem libabőrös lesz. Szerencsére a vastag pulóver eltakarja a legfeltűnőbb jelét didergésemnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=798870#post798870][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.17. 13:40[/b][/url]

Ajkamhoz emelem a sörösüveget, miközben tekintetem egy csintalan mosoly kíséretében célozza meg Bencét. A távolban egymás után alszanak ki a házak fényei, amire lassan fordítom pirospozsgás orcámat az irányukba. Érzem a zsibongást koponyámban, egy lágy ritmusra lüktet, majd egyre homályosabb tekintetem a Holdra emelem. A fiú hangjára macskaszerűn mozdul meg mindkét fülem, s csupán szemem sarkából sandítok rá. Nem azért, mert nem érdekel, amit mond, hanem… annyira szép a Hold, nem? Oké. Meglehet, hogy mégsem szentelek néhány másodpercig teljes figyelmet Bencének, de érthető, elvégre annyira szép a Hold, nem? Látványosan rázom meg fejemet jelezvén; tisztítom a búrámat és figyelek.
- Igen – mondom elvarázsolt mosollyal arcomon. – Jó, hogy itt vagy – nyújtom egy viszont koccintásra üvegemet Bence felé. Az unalmas és magányos jelzőket nem kezdem el magyarázni, sőt még magamban sem emésztem, mert ezek tények. Olyan tények, amiket nem kell bizonygatni. Mégis mi értelme lenne? Semmi. Ugye. Csendben hümmögök a fiú szavaira, majd szépen lassan meghúzom az üveg tartalmát, amikor Masára terelődik a szó. Ismét érzem, hogy a kortyolt sör megfagy nyelőcsövemben, és a levegőt is hasonló halmazállapotba varázsolja a téma. Csendesen meredek magam elé, mint egy kisgyerek, amikor tudja bajban van, de kerüli a szemkontaktust. Azonban néhány csendben eltöltött másodperc után Bence töri meg a csendet. „Nincs harag ám Babett, komolyan” a mondat egy lágy mosolykezdeményre húzatja vastag ajkaimat, majd lassan újra a fiú felé fordítom jámbor tekintetemet.
- Köszi – mondom halkan, s akaratlanul fojtogatom meg a sörös üveg nyakát. Tényleg nem tudtam. Nem gondoltam volna, hiszen őket olyan… nem lényeges. Ez is már csak a múlt egy darabja marad, aminek gondolatára elkomorodik tekintetem. Egyre több minden változik körülöttem, és azt veszem észre, hogy egyre rosszabban viselem. Még mélyebbre mennének gondolataim, amikor – ugye – a hal ugrik nekünk, és csurom vizesen, remegősen kacagva fordulok a szőkés fiú felé. Látványosan vacogok, de nem lehet eldönteni, hogy vállaim csupán a hidegtől vagy a ki-kitörő kuncogástól rázkódnak. – Jogos – utalok a büffbájra, majd a következő percekben azt látom, hogy; Bence arca közeledik, a lábam összecsuklik, így a csillagos égbolt a soron lévő felvétel szemeim előtt, végül minden olyan gyorsan történik, hogy kicsi a rakás módon esek keresztül a fiún. Nem csoda, hogy szédülök, így néhányat pislogva nyögdösök, majd megrázom fejem, s ahogyan kinyitom kékjeimet, szinte orrom előtt találkozom a fiú arcával. – Ööö – hagyja el előember módjára a hang torkomat, de még nem távolodok. Meredten figyelem szemeit, ahogyan esetlegesen ő is követi az én tekintetemet, majd egy hirtelen mozdulattal ellököm magam tőle, és karjaimon magam mögött támaszkodva ülök a stég nyikorgó deszkáin. Ijedt kiscrup szemekkel meredek rá, majd szélesen elvigyorodok, és hangos hahotázásban török ki. – Mi-mi-mindezt a szinte üres sörös üvegért? – emelem meg hátam mögül jobb kezem, s annak finom mutatóujját szegezem a megmentett zsákmányra. Micsoda jó taktika ez a nevetés. Még sosem tekintettem rá így; eltereli a mérhetetlen zavarról a gondolatokat. Vagy mégsem?
El is felejtem, hogy eddig fáztam. Arcom kipirosodik, karjaimban szinte érzem, ahogyan végigszáguld a vér, egészen a még mindig rémülettől hevesebben dobogó szívemig. Mellkasom vadul jár fel-le, miközben mosolyom szakaszosan jelenik meg arcomon. Amikor már érzem, hogy bántóan sokáig bámulok Bence arcába didergést imitálva – miért? Nemt’om – állok fel, majd veszem magamhoz a kabátomat. Az érintése még mindig nedves, de csak fogom magam előtt, aztán hirtelen felé nyújtom.
- Lehet – csuklik el a hangom. – Lehet mégis jobb lenne, ha megpróbálnád…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=799275#post799275][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.19. 13:37[/b][/url]

A víz csendes dallamát hallgatva, torkomban dobogó szívemmel figyelem Bence vonásait, amik változatlan jókedvvel díszelegnek arcán. Természetesen érzem, ahogyan ereimben egyre lassul a véráramlat sebessége, így végül az én arcomon is széles, finom mosoly terül szét. A szél meg-meglibbenti barna tincseimet, s kislányos zavarommal heherészek néhányat, ahogyan felidézem az elmúlt percek történéseit. Az esés, a sör megmentése, a tekintetek találkozása, Bence szemének színe, ajkának mosolyra húzódása játszódik le folyamatosan lelki szempárom előtt. Zavarom utolsó morzsájával helyezek egy kósza hajfürtöt jobb fülem mögé, aztán úgy döntök, hogy eljött az ideje annak, hogy zavaromat egy gondolatbéli merengő mélyére dobjam. Mély sóhaj szitál ki vastag ajkaim közül, majd várva a választ kabátom megszárítására mosolyra húzom azokat. A legdrágább? Nevetek fel spicces hangossággal, majd a becézésre meglepetten húzom ki felsőtestemet, akár egy szurikáta. Nem adok hangot annak, hogy ez mennyire döbbentett meg, gesztusaim megteszik ezt bármilyen szó helyett.
- Ne haragudj – hagyok egy kis szünetet. – Bencus – szúrom oda gyermeki játékossággal, majd egy újabb kacaj mellett elengedik vékonyka ujjaim kabátom anyagát, és átengedem Bence markának szorításába. A következőkben csodálkozó zöldeskékjeimet fúrom a közelebb álló fiú égszín tekintetébe. Átadná a kabátját, amire elsőre értetlenül, szinte gyanakodva szűkítem össze amúgy mindig hatalmas szemeimet, majd egy beleegyező biccentés után elveszem a dzsekit. – Köszi – mondom halkan, felé mutatva a kabátot, majd farmernadrágom zsebébe nyúlok, és egy hajgumit veszek elő belőle. Combjaim közé dugom a kabátot, majd szemeimet lehunyva, arcomat az éjszakai égbolt felé fordítva fogom lófarokba barna hajkoronámat. Néhol még így is ki-kilóg egy kisebb fürt, de nincsen tükröm, érzékem hozzá meg végképp nem, ezért kislányosan és kócosan fordítom arcomat ismét Bence irányába. Szemeimet félúton felnyitom, és egy hálás mosolyt küldök az irányába. Ekkor pillantom meg a stég deszkáján elterülő kabátomat, s a felette térdelő fiú hátára kúszik tekintetem. Szemeim végig tapicskolnak Bence gerincvonalán, majd tarkóján állnak meg, amikor ő megerősítést várva tekint rám, így szemeimet az övéhez kapom. Zavart sóhaj után egy lágy mosollyal biccentek neki; mehet az akció.  
Kiveszem formás combjaim szorításából a kabátot, majd miközben teszek néhány lépést a deszkákon kiterített ruhadarabom másik oldalára, magamra veszem azt. Orrjárataimba hatol a dzsekiből áradó fiúillat, s a hideg szélsebesen száguld végig hátamon, minden lehetséges helyen libabőrt hagyva maga után. Így már a fiúval szemben állok, közöttünk az elterülő kabát, arcomon széles mosoly.
- Hagyjad! – nevetek fel nőies hatást keltve, majd leguggolok, és úgy tekintek a ruha másik oldalán térdelő fiúra. Majd vissza a kabátra; hm, úgysem szerettem annyira.
Szinte egyszerre egyenesedek fel Bencével, s a kijelentésre, hogy nálam hagyja a dzsekit, hogy ne fázzak, elvarázsolt ábrázattal húzom össze magamon azt, így keresztbe tett kézzel ráölelve vékony derekamra. Körmeimet belemélyesztem az anyagba, majd végig nézem, ahogyan Bence helyet foglal mellettem a földön. Pontosabban lefekszik. Egy amolyan „mi bajunk lehet” módon ülök le mellé, lábaimat mellkasom elé húzva, s fejemet térdeimen megtámasztva fordítom arcomat a fiú irányába.
- Ihatunk még egyet – vonok vállat, és emelem meg fejemet. Felsőtestemet és karjaimat nyújtom a hűtőláda felé, amiből egy üveg barnasört húzok elő. Akár nyulat a kalapból, nem igaz? Szisszenve üdvözöl immáron sokadik söröm, amire kábán mosolygok egyet, majd ajkaimhoz emelem, és vállat vonva fordulok Bence felé. – Talán. Talán nem – kezdem szűkszavúan, majd kényelmes pozíciómban újra elhelyezkedve nézek le a mellettem fekvő srácra. – Ja, több sör valszeg – tekintek le kezemre, s az abban megszoruló sörre vigyorgok. Ezután beáll egy kis csend. Bence is elvonul a gondolataiba, és közben én is az üvegen meg-megcsillanó holdfénnyel flörtölgetek, elgondolkodva azon, hogy mégis mi fog változni. Már olyan mélyen vagyok, hogy olyan érzésem van itt vesztem, amikor Bence hangja visszaránt.
- Majdnem megbuktam asztronómiából, de találgathatunk – mondom, majd megmozdítom felsőtestem, mintha meg szeretnék indulni valamerre. Valójában csak nem tudom eldönteni, hogy helyes lenne-e a fiú mellé feküdni, de a vízre pillanatva, s ajkamba harapva vonul végig egy alig látható, pajkos vigyor arcomon. Miért ne? Újabb moccanás, és máris a fiú mellett fekszem a stég deszkáján. Gyomromra helyezem az üveget, és mindkét kezem ujjacskáival – ki-ki a saját térfelén – kezdek dobolni rajta. - Annyit tudok mondjuk, hogy – nyalom meg ajkam szélét az ég felé hunyorítva. – Az – folytatom, és picit Bence felé dőlök fejemmel, jobb kezemmel elengedem a sörös üveget, és a csillagkép felé mutatok. – A Kis Göncöl – bólogatok büszkén mosolyogva. – De persze az is lehet, hogy nem – mondom komolyan, és húzom vissza magamhoz karomat. Mélyet sóhajtok, mosolyom egyre szélesedik; szerintem becsiccsentettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=799319#post799319][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.19. 15:40[/b][/url]

Zsibongó fejemet fordítom Bence felé, amikor visszahúzódok a helyemre, és jobb szememet lecsukva próbálok rá fókuszálni. Nem látok teljesen jól ilyen közelről egyszerre mindkettővel ebben az egyre illumináltabb állapotban. Ajkamat elhúzva torzítom még jobban egyébként bájos arcszerkezetemet, amin máris egy újabb öblös mosoly ver tanyát. Hát akkor oké, ha azt mondja, hogy oké. Szokatlan érzéssel kezd újra erőteljesebben működni a kicsi szívem a helyén, ahogyan kisgyermek módjára ficánkolunk egymás mellett a meg-megreccsenő deszkákon. A csillagok táncot járnak az égboltbon, ezért meglepő gyorsasággal kapom oda a fejemet. Szempárom boldogan fogadja magába a csillogó égitesteket. Legszívesebben utánuk nyúlnék, felkapaszkodnék valamelyikre, és onnan nézném tovább a vizet, a stégen fekvő Bencét, a faluban pislákoló fényeket. Mélyet sóhajtok, szinte késszerűn vág a levegőbe kettőnk között, amikor éppen újra mutogatni kezdenék Bence húzódik közelebb. Még közelebb, mint ahogyan én voltam az imént. Megérzem testét a kabáton keresztül is, egy pillanatra szinte éget, hiszen nem vagyok hozzászokva az emberi érintéshez. Most mégsem ugrok fel, mint a mugli mesebéli öregasszonyok, amikor egeret látnak. Habár belülről üvöltök néhányat – csupán megszokásból – mégsem húzódok el tőle. Szemeim ugyan dülledten merednek az ég felé, s ahogyan az illatunk és a söré keveredik a levegőben valami nagyon furcsa érzés kap el. Nagyot nyelek. Szinte akkorát, hogy felszánja torkomat, majd szemem sarkából tekintek csak Bencére. Ha felé fordulnék, akkor alig pár centi választaná el arcunkat, ami ebben a helyzetben nem megengedett. Meg amúgy sem. Vagy nem tudom. Ez egy teljesen új élmény, amiről eddig soha nem gondoltam volna, hogy be fog következni. Kékjeim ijedten rezdülnek meg, amikor Bence felemeli karját, majd az enyém felé indítja azt. Akaratlanul húzódnék el egy pillanatra, de végül mégsem teszem. Várakozó és kissé gyanakvó arckifejezéssel fordulok felé. Nem is a csillagokat nézem, hanem szemtelenül az arcába bámulok. Hangja oly’ távolinak tűnik, szinte visszhangzik fejemben, ám nevetése visszahív a valóságba.
- Nem, nem az. Az! – szabadítom ki karomat Bence finom szorításából, és kígyószerűn cserélnek helyet a testrészek; most én fogok rá kézfejére, kiemelve mutatóujját, és abba az irányba mutatok vele, ahol eddig a csillagképet láttam. Értetlenül húzom össze szemeimet, és lassan engedem ki ujjaim közül a fiú kezét. – Eddig ott volt – suttogom inkább csak úgy magamnak, amikor újabb csillagvadász akció kezdődik. Kapkodni kezdem lélektükreimet, ahogyan Bence mindenféle furcsa alakzatról beszél, én pedig hangosan nevetni kezdek. Kicsit megemelkedek, hogy számhoz tudjam emelni a sört, amikor is meghallom a „nagygöbröc” szót, és belefújok az üvegbe. A sör felhabzik, és beteríti fél arcomat, azonban Bencét sem hagyja ki a buliból, az ő felsőteste, válla is kap belőle rendesen. Kislányos zavarral kapok szájam elé, miközben újabb akaratlan röhögőgörccsel szenvedünk tovább mindketten. – Basszus, Bence… - kezdek bele rémesen hahotázva, és totálisan fülig pirulva. – Ne haragudj! – indítom meg kezeimet felé, majd visszakapcsol a „Babett-mód”, és visszahúzom magam elé. Kékjeim kitágulnak, és ajkamba harapok. – De annyira hülyeséget beszélsz – kacagok fel. Természetesen a hülyeség alatt vicces dolgokat értek, amiket kifejezetten élvezek.
Elgondolkodóan meredek Bence szemeibe, amikor eszembe jut, hogy valahová lehajítottam a sálamat. Felpattanok. Azonban kissé megszédülök, így esetlenül lépek egyet, majd kezdek zuhanni a hűtőláda irányába. Remélem, hogy Bence reflexei a helyén vannak, különben nagyon csúnya esés lesz ebből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=799479#post799479][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.20. 12:05[/b][/url]

Szemeimet egy pillanatra lehunyom, ahogyan felegyenesedek, és érzem ezt a megmagyarázhatatlan lüktetést jobb halántékomban, ezért jobb kezemmel odakapok, masszírozni kezdeném, de megszédülök. A kontrollálatlan mozdulattól ijedtség száguld végig felsőtestemen forró foltokat csókolva mellkasomra. Erősen szorítom össze szemeimet abban reménykedve, hogy amikor kinyitom egyenesen és magabiztosan állok mindkét lábamon. Azonban az érzés, hogy zuhanok nem akar megszűnni. Kétségbeesetten próbálom megtartani egyensúlyomat; sikertelenül. Egy halk nyüszítés hagyja el ajkaimat, és megadva magamat az esésnek hagyom, hogy történjen, aminek történnie kell. Azonban mégsem az lesz, amire számítottam. Bőrömön érzem a másikét, amire kékjeimet lassan nyitom fel, szinte fájdalmasan lassan, mintha egy lassított felvétel két szereplője lennénk. Érzem kézfejem borításán az övét, ahogyan ujjai a tenyerembe fúródnak finoman, mégis erősen védelmezőn. Tüdőm úgy dönt, hogy kihasználja bizonytalanságom és megviccel egy pillanatra, hiszen nem enged magába levegőt. Így szívem is kihagy egy ütemet, miközben megérzem nem álltunk meg. Tovább zuhanunk, akaratlanul húzódok közelebb a fiúhoz, szinte mellkasába fúrom törékeny felsőtestemet, majd egy fájdalmas nyögés kíséretében érkezek a stég deszkájára. Nem, ez nem az. Kábultan nyitom ki szemeimet, s meglepettségemben egyre táguló pupillákkal tapasztalom, hogy ismét Bencén landoltam. Mégis lehet valami ebben a Diás hasonlatban, hiszen a mai este folyamán már másodjára teperem le a fiút. Meredtem figyelem arcát. Ahogyan mosolyogva lehunyja kék szemeit és fejet csóvál. Mégis mi történik? Meleg szuszogása páraként csapódik le arcomra, de még mindig nem merek megmozdulni. Nem tudom már eldönteni, hogy a belém állt félelem gátol meg a mozdulásban vagy az, hogy egyszerűen nem akarok eltávolodni. Ó, Gerda! Most már értem, hogy miért mondtad azt, hogy az alkohol nagyon furcsa dolgokat hoz ki az ember lányából, de valamiért azt hittem, hogy rám ez sem lehet hatással. Tényleg csak az alkohol volna? Nagyot nyelek, s ijedten húzom apróra magam, amikor Bence megtöri a beállt csendet. Mintha órák óta nem szólaltunk volna meg. „Akkor már nem lehet baj”, engedi el kezemet, azonban másik karja hátamon pihen, engem tartva.
- A… – kezdenék bele mondandómba, de elakad a szavam. Kezemmel, amit eddig Bence fogott ráfogok másik kézfejemre, úgy dörzsölöm őket finoman össze lányos zavaromban a fiú mellkasa előtt. De még mindig nem pattanok fel. A sör megfejtette volna a kódot, ezzel átszakítva az emberi érintések ellen bekapcsolt pajzsomat? – A… - kísérlem meg ismét a mondatot, de bent ragad minden, amikor azt látom, hogy Bence beharapja az ajkait. Oké, ennyire azért én sem vagyok analfabéta a romantikus jellegű dolgokhoz – noha nem volt még szerencsém részt venni egyben sem – hogy ne érezzem valahol belül mit próbál visszatartani a fiú. Kezdem úgy érezni, hogy a helyzet sokkal erősebb, mint én vagyok, mint ami eddig én voltam. Kékjeim a fiú ajkaira kúsznak, s a Guinness-rekordok könyvébe illő nyelés után én is beharapom sajátomat. Ennyire közel nem voltam még csókhoz soha. Mert mondjuk ki; ebben a pár másodpercben felismertem a helyzet komolyságát, és lélekben átadva magam az érzésnek kalapál tovább szívem mellkasomban. Ez lenne az a bizonyos kémia?
- A… a sálamat – bököm ki nemes egyszerűséggel. Felpattanok Bence mellkasáról, szinte űzött vad módjára ülök fel mellé, a szemkontaktust egy pillanatra sem megszakítva. Mélyen fúrom hason színű szemeimet az övébe, és nem tudom még engedni. Nem ihatok többet. – Azzal… azt akartam odaadni, hogy megtörölközz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=799787#post799787][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.22. 10:38[/b][/url]

Szelíd mosoly terül szét arcomon, majd egy rendetlen tincset helyezek vissza fülem mögé, miközben egy pillanatra csupán, de elengedem Bence tekintetét. Értetlen szavakat suttog fülembe a hűs, éjszakai szél, és kacéran simogatja szabadon hagyott testrészeimet, amire látványosan megrázkódok, majd a stégen végig szaladó kékjeim újra a most már előttem könyökölő Bencére kúsznak. Zavarom forró auraként veszi körül bizonytalan porhüvelyemet, s hasonló gondolatok kezdik el ostromolni elmémet, mint az előttem fekvőét. Mi volt ez az egész? Filozofálhatnék, hogy helyes vagy nem helyes, amit most érzek, de egyszerűen nem tudok érzéseimre egy sémát húzni, hiszen eddig még sosem érkezett el a pillanat, ami ezeket az érzéseket váltja ki belőlem. Tetszik nekem ez a fiú? Nyilván. Részeg vagyok? Bizonyosan. Azonban ez az illumináltság már talán nem is kifejezetten az alkoholnak köszönhető, hanem a felszabadult feromonok játszanak velünk. Amikor Bence felhorkan, értetlenül emelem rá hatalmas szemeimet. Rajtam nevet? Vagy a kialakult helyzeten? Tekintetem ide-oda cikázik, és érzem azt a bizonyos gombócot a torkomban, amikor a fiú ismét megmozdul, és mellém ül, ugyanazt a pozíciót felvéve, amit most én is kényelmesebbnek éreztem. A bókra ismét lágy mosoly terül szét arcomon, s mivel ismét közelebb vagyunk egymáshoz, egy pillanatra el kell fordulnom, hogy összeszedjem magam, és végre meg tudjak szólalni én is. Bence annyira spontán és mindig tudja, hogy mit kell mondani, én meg ilyen sálakról tátogok, elesek és még millió kínos dolgot teszek. Megnyalom szám szélét, és megszületnek a közölni kívánt gondolatok, amikor megfordulok, és Bence arca még közelebb jelenik meg előttem. Szívem hatalmasat dobban, szinte kiüti mellkasomat, hiszen ez a feszült hallgatás – mindkettőnk részéről – hidegzuhanyként száguld végig testemen. Már annyira közel vagyunk, hogy érzem a fiú belső vívódását. Mély levegővételei izgalmas bizsergést futtatnak végig testemen. Arca még közelebb kerül, amire benn ragad tüdőmben a levegő, szívem vadul kalapálni kezd, majd… puha ajkaimon érzem az övét, s minden megszűnik egy pillanatra. Nincsenek körülöttünk hangok, csak a Bence és saját szuszogásomat hallom. Ösztönösen, ám nagyon lassan emelem meg mindkét kezem, hogy a fiú arcát lágyan vegyem azok közé. Mivel a gyakorlatom nem túl sok ezen a téren, ezért nincsen bennem semmi túljátszás. Egyszerűen és ösztönszerűen lehelem azt a néhány puha csókot a fiú ajkaira. Nem ficánkolok, csupán kezeimet engedem végül vissza magam mellé, amikor érzem; Bence távolodni fog. Kékjeimet lecsukva tartom ugyanabban a testhelyzetben, mint eddig, csak néhány másodperc elteltével nyitom ki őket, s kába tekintetemet fúrom a fiú lélektükreibe. Szaporábban veszem a levegőt, egyáltalán nem tűnök nyugodtnak. Mellkasom fel-lejár, ujjaimat szégyenlősen tördelve magam előtt. A hatás nem maradt el; szinte minden idegvégződésem bizseregni kezd. Jobb kezemet szám elé emelem, s annak finom kis ujjacskáival érintem meg kínzóan zsibbadó ajkaimat, miközben láthatóan meg-megemelkedő mellkassal, és óriási szemekkel meredek Bencére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=800372#post800372][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.24. 08:14[/b][/url]

Ez valami teljesen újnak a kezdete. Vagy csak a pillanat varázsa. Nem, nem szabad újra. Mindkettőnk kétségei egy húron játszák a kínzóan kesergő dallamot, miközben én semmi mást nem tudok csinálni, mint beengedni a melódiát belsőmbe, ami eszelősen nevetve ver tanyát bordáim között. A velünk incselkedő szellő érkezésére lehunyom szemeimet, és élvezem, ahogyan hűsíti kimelegedett testemet. Érzem, hogy Bence néz engem. Erre még csukott szemmel elmosolyodok, majd ajkamba harapva, még mindig lágyan mosolyogva fúrom kékjeimet az ő tekintetébe. Sóhaja tátongó sebet vág mellkasomba, így a fájdalomra nekem is egy hasogató sóhaj hagyja el szájamat. Ily módon bámulunk egymás lelkébe, amíg a fiú meg nem szólal. Mintha ismeretlen nyelven beszélve döntöm oldalra a fejem. Mintha nem érteném a szavakat, amiket intéz felém. Hatalmas szemeim összeszűkülnek és a Bence arcán kacérkodó nevetőgödrökre esnek. Bambán bámulom azokat, majd ajkait, orra hegyét, s végül kék szemein állna meg a tekintetem, azonban ő tovább áll. Némán figyelem John Smith-em minden mozdulatát hús-vér Pocahontasként; ahogyan magához veszi a maradék sörrel tömött ládát, majd valamit a kezébe veszi, s azzal tér vissza hozzám.
- Mit találtál? – kérdem lágyan, szinte suttogva a körülöttünk táncoló szellőbe. Ekkor ő letérdel, én pedig ismét megfagyok. Az elmém és testem újra lángol, de érzem, hogy megfagytam. Lehetséges ez egyáltalán? Mellkasunkat a sálam választja el, amire segélykiáltásként markolok, miközben Bence ajka újfent az enyémre tapad. Ahogyan távolodik egy másodperc töredékének erejéig utána hajolok, mintha nem hinném, nem akarnám elhinni, hogy vége van. Lassan emelem fel hosszú pilláimat, azonban észre kell vennem, hogy nem is nagyon kellene előre hajolnom, hiszen Bence itt maradt előttem, újra közelebb hajol, amire én már csuknám is le a szemeimet, de csupán homlokát érinti enyémhez. Nagyot nyelek. Felnyitom kékjeimet, amik úgy csillognak a fiú szavaira, hogy szinte össze lehet téveszteni a minket bámuló csillagokkal.
- Köszönöm – suttogásra suttogás a válasz, és egy szelíd mosoly. „Köszönöm, hogy itt voltál nekem” üti meg mellkasomat a köszönet, amire lefagy a mosolyom, és elkomorodok. Nem azért, mert nem esik jól, amit mond, hanem leginkább azért, mert nem tudom hová tenni ezt az egészet. Csodás érzés, mégis idegen, az ismeretlen dolgok pedig nem igazán vannak barátságban velem. Ezen gondolatokat Bence kérdezni akarása szakítja meg, ám amikor sikeresen felteszi azt érzem, hogy egész arcom lángol, napégette pirosságot varázsolva az eddig holdfény sápasztotta arcomra. – Ühüm – hümmögök végül igenlően, hatalmas szemeket meresztve a fiúra. Arcom simítására lehunyom a szemem, szeretetéhes kismacskaként nyomva lángoló ábrázatomat a fiú tenyerébe, azonban ő máris átadja a sálat, amit én eddig is nagy erőkkel szorongattam kettőnk között. Ő megemelkedik, és pedig még mindig ücsörögve követem arcommal. Mindketten hálásak lehetünk a mai estének, mert ha mégis egyszeri alkalom lenne ez az egész, akkor sem tudnám szebbnek elképzelni ezt a napot.
Felkacag. Nevetése lágyan simítja végig füleimet, amire én is elmosolyodok, és feltápászkodok a stégről. Fejemet csóválva, összeszűkített szemeimmel figyelem Bencét, ahogyan a hűtőládával egyensúlyozva kacag felém.
- Vigyázz magadra – a falu felé fordítom arcomat. – Hazatalálok, köszi – tekintek vissza rá kedvesen mosolyogva, majd magamra kapom minden ingóságomat szemkontaktust szinte meg sem szakítva. Picit még tisztítani szeretném a fejemet, amíg vissza nem érek Gerdához. Ez pedig lehetetlen volna Bence jelenlegi társaságában, és a miatta vibráló gondolataimmal. Lassú, őzike léptekkel termek előtte, majd kezébe nyomom dzsekijét. Az enyém ugyan kicsit nedves még, de sálamat magam köré tekerem, s így nem lehet belőle még nagyobb baj. Ahogyan eltávolodok tekintetem folyamatosan rajta tartom, s ujjaimmal végig simítom karját, amibe a kabátot nyomtam az imént. Ujjbegyeim sikítozva haladnak végig kézfejének bőrén, ám el kell engednem, és máris a falu felé indulok. Jéghideg ujjaimat szórakozottan dugom zsebre, majd egy pillanatra megfordulok a fiú felé. – Szia Bence – búcsúzom, mielőtt még elnyelne a faluba vezető kavicsos út. Soha nem felejtem el a ma estét. Boldog szülinapot nekem!