BK Fórum - Stég

David
Ruha

Második napja volt, hogy Réka visszautazott Fruzsiékhoz a hétre. Mondanom sem kellett, hogy eleinte nem akartam elengedni, de nem volt más választásom. A keresztapám és Zsófi, amikor ideértek nagy boci szemekkel néztek rám és Réka is menni akart. Szóval nem volt más választásom, engednem kellett a kérésnek. Eleinte azt hittem, hogy húúú milyen jó lesz, ki tudom pofozni a házat, tudok magammal is foglalkozni, ismerősöket szerezni, de mind ez kudarcba fulladt. Olyan szinten elment minden kedvem, hogy az már fájt. Semmihez nem volt kedvem, energiám és türelmem. Amibe bele kezdtem, azt öt perc után abba is hagytam, mert egyszerűen nem kötött le, vagy bénáztam és még nagyobb káoszt csináltam az eredetinél.
Egész nap úgy járkáltam otthon, mint egy zombi. Nem igen hagytam el a négy falat, csak egyszer fordult el, akkor, amikor átszaladtam a cukrászdába venni valami boldogsághormon növelőt. Próbáltam hosszabbra fogni az utat, de nem jött össze. Mindössze tíz perc alatt megjártam oda vissza az utat. Hazaérve rögtön a konyhába mentem, hogy a csokis finomságot elfogyasszam, de amint beléptem az üres helyiségbe elment a kedvem. Félrehúzott szájjal beraktam a kamrába és visszamentem a bejárati ajtóhoz a postáért. Nem vártam semmit, de még is olyan érzésem volt, hogy meg kellett néznem. Odaérve láttam, hogy nem jött semmi, de az ajtó melletti szekrény tetején ott árválkodott egy felbontott levél. Rögtön átszaladt az agyamon mit felejthettem el. Felkaptam helyéről, majd gyorsan átszaladtam a szövegen. Elszörnyedtem, ahogy a végére értem. Teljesen kiment a fejemből a találkozó és még az időt sem tudtam pontosan mennyi.
Mi van, ha elkések és nem lesz ott?
Gondolni sem mertem erre, úgyhogy gyorsan felszaladtam a szobámba és ott bevetettem magam a szekrényembe valami normális cucc után kutatva. Amint megtaláltam a megfelelő öltözéket már rohantam is a stég felé. Nem szerettem késni. Ha már sosem tudtam elviselni, hogy megváratnak, akkor én sem várathattam meg a másikat. Kapkodva bezártam magam után az ajtót és rohanva mentem a stég felé.
Odaérve megtorpantam a közepén. Kicsit behajlítottam lábaimat és térdeimre támaszkodtam. Abban a pózban kifújtam magam majd felegyenesedtem, megigazítottam hajamat és mintha nem is rohantam volna nyugodt léptekkel mentem Dave felé. Persze szívem még zakatolt, de nem azért, mert vele találkoztam, hanem mert túlságosan is felpörögtem a futás miatt.
- Szia. –köszöntem neki és leguggoltam mellé. Az üdvözlés mellé még nyomtam arcára két puszit majd szemmel láthatóan tetőtől talpig végig mértem. Elszörnyedtem a látványon, egyáltalán nem volt önmaga. Le volt fogyva, szemei be voltak esve és mankók feküdtek mellette. Sosem volt nagydarab, de ennyire vékony se. – Szörnyen nézel ki. Mi ez a táska, hova készülsz? –motyogtam észrevételemet, majd hangomat felemelve kérdeztem rá a táskára. Megijedtem, hogy újra el akart menni ígérete ellenére. Meg kellett arról győződnöm, hogy mégsem.