28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Milan Nayati Payne összes hozzászólása (11 darab)

Oldalak: [1] Le
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2019. december 11. 19:42 Ugrás a poszthoz

Charlotte

idefelé a vonaton



Izgatottnak kellene lennem? Elvégre azt csinálom, amit szeretek: utazok, világot látok, új helyeket és embereket ismerek meg. És a mostani helyszín is az én választásom, eldöntöttem, hogy ide jövök tanulni. Lehet, hogy pont ez a baj, hogy tanulni jövök ide. A hatalmas nyitott tér, ami nap mint nap körül vett a rezervátumban már most hiányzik. Persze ezt be nem vallanám ám senkinek. Még hogy nekem hiányozzon valami? Ugyan, pompásan el vagyok én ebben a koszos büdös lepratelepen, amit mások városnak hívnak. Azt hittem nem lehet annál rosszabb, tévedtem. A vonat sokkalta rosszabb.
Unottan bámulok hát ki az ablakon, hosszú ujjaimmal a nyakamban lógó méregdrága fényképezőgép szíján babrálva. Épp az imént fogta távozóra az eddig velem szemközt ülő idős boszorkány, aki mindenáron csevegni akart velem. Szerencsére bevette, hogy egy árva szavát sem értem. Nem hiányzott az nekem, hogy végig kelljen csacsognom az utat Bogolyfalváig – micsoda hülye egy név ez – egy vén banyával. Bízom benne, hogy mázlim lesz és nem ül be a fülkémbe senki sem.
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2019. december 11. 20:21 Ugrás a poszthoz

Charlotte

idefelé a vonaton


Lökdösődés, kiabálás, tömeg. Undorodva elfintorodom az állomáson sietve rohangáló emberek láttán. Komolyan nem értem, hogy képesek így élni, viszont azt sem, hogy minek nézem még őket egyáltalán. Dög unalmasak, csak felbosszantanak. Inkább alszom egyet, míg oda nem érünk.
Megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom, hogy végre megmozdult ez a fémborzadály. Már csak pár órát kell kibírnom, aztán jobb lesz. Vagyis rosszabb, kereshetek fel egy rakás embert némi bájcsevejre. Pompás.
A vonat ismét rándul egyet majd végre egyenletes döcögésbe váltva gurul ki az állomásról. A nyugodt pihenésemből viszont egy hirtelen légáramlat majd puffanások hangja zökkent ki. Ki a fene és főleg mit csinál? Lassan nyitom ki a szemem és nézek végig az önfeledten pakolászgató lányon. Egy árva szó nélkül bemasírozik és rendezkedik itt nekem, hát micsoda dolog ez? Résnyire szűkített szemmel, ajkaimon pimasz félmosollyal várom, hogy végre leüljön és észrevegyen. Nem sieti el, na sebaj. Tudok én várni …
- Úgy, látom nem szokás errefelé engedélyt kérni. Csak tesszük, amihez kedvünk szottyan és majd legfeljebb bedobjuk, hogy ’bocsi’ – jegyzem meg vontatott hangon. Megjátszhatnám, hogy nem értem őt, de abba mi lenne a móka? Nem tudnék beszólni se neki, márpedig eléggé tálcán kínálta a lehetőséget a szőke leányzó.
- Egyébként meg, neked is szia - azért nem vagyok én annyira bunkó, hogy ne köszönjek. Főleg mert úgy tűnik a nyakamon marad a csajszi.
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2019. december 11. 20:27 Ugrás a poszthoz

beköszönök már ide is *rugdossa maga előtt a bőröndjét majd lehuppan rá*

csáó népek
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2019. december 11. 21:15 Ugrás a poszthoz

Charlotte

idefelé a vonaton


Rendíthetetlen nyugalommal futtatom végig ismét a pillantásom a lányon. Nem éppen kellemetlen látvány, de a reakciói érdekesebbek számomra. Már-már szinte kíváncsian várom, hogy mit mond. Sok minden végigfut rajta, ez tiszta sor. Hiszen egy pillanat alatt élénkült meg a tekintete is.
Á, csak ennyit mond? Az égnek emelem a szememet ciccegve egyet.
- Reménykedtem benne – javítom ki. Számítani teljesen másra számítottam, de neki azt nem kell tudnia. – Ó hát bocsáss meg, kijöttem a gyakorlatból. Majd legközelebb durvább leszek.
Aprót biccentek, eljátszva a lovagias úriembert vagy ki a bánatot. Szavaimban pedig az enyhe gúny mellett ott van ám az igazság is. Valóban elszoktam én már az udvariatlanságtól, a tömegtől, hogy az emberek nem figyelnek a többiekre. De legfőképpen az idegenektől. Durvább ugyan nem tervezek lenni, de ha neki ez kell, felőlem.
- Kössz – nocsak, hát ezért a mondatért bizony jár egy őszinte mosoly. Meg valamiféle viszonzás sem ártana, kedvességet a kedvességért. – Szép az arcod.
Egyszerű ténymegállapítás ez, semmi több. A cipőjét is dícsérhettem volna ennyi erővel – ami totál nem érdekel, hogy milyen – de azt tudja váltogatni, a bőrét, a csontszerkezetét, a vonásait kevésbé.
- Milan Nayati – határozottan megragadom a kinyújtott kacsóját, és csak annyira szorítom meg, hogy ne fájjon neki. Rázogatni nem kezdem el, marhaságnak tartom. Mi a fenéért rázzák a fehérek a másikat? Majd elengedem a kezét, hogy az én népem szokásai szerint is üdvözölhessem. Kezem a mellkasomra téve, szemkontaktust tartva meghajtom a fejem. Béke, az. Legyen hát béke. – Az, Bagolykő. Ahogy nézem te is. Nem most először utazol oda, ugye?
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2019. december 17. 21:05 Ugrás a poszthoz

Edith

üdv újra kishugom


Könnyen fog menni a visszaszokás, legalábbis ezt hangoztatta mindenki nekem. A törzsfőnök, anya a telefonba és még az a kevés ember, akinek volt kedvem elmesélni, hogy mivel töltöttem az elmúlt egy évemet. Nekik lehet, hogy könnyen menne, nekem kevésbé. Hiányzik a tágas nyílt tér, hiányzik a kölcsönös odafigyelés és kedvesség, a nyugalom. A csend. Főleg a csend. Egy év kánaán után én idióta meg belevetem magam egy zsúfolt iskolai életbe. A családomnak szüksége van rám, ez igaz, miattuk teszem. Ha ők nem lennének, ha nem rájuk gondolva kelnék fel nap nap után, akkor már rég itthagytam volna ezt az egészet. De nem tettem, miattuk nem. Szükségük van rám. Úgyhogy összeszorítom a fogamat és igyekszem … nos igazából nem is igyekszem jó képet vágni a dologhoz. Inkább olyan képet vágok, hogy mindenki messzire elkerül. Tökéletes.
Ami viszont nem az, hogy én hülye a lehető legforgalmasabb helyre voltam hajlandó elkísérni a kishugomat. Karácsonyi vásárba, én! Ezer éve nem láttam már Edithet, kizárt, hogy még mindig olyan kis copfos foghíjas kisbéka legyen, mint volt. Hülye vagy Nay, azóta már tuti felnőtt nő. Ugh, na az azért még csak nem. Mindenképpen jó lesz ha rajta tartom a szemem. Neki nem is kell tudnia, hogy azt teszem. Sem azt, hogy anya is ezt kérte.
Lendületes léptekkel érkezem meg a vásár helyszínére, fogalmam sincs, hogy miért nem találkozhattunk odabenn. Már arra sem emlékszem, hogy kinek az ötlete volt ez az egész marhaság. Lustán körbetekintek résnyire szűkített mandulavágású szemeimmel, így elsőre nem érdekel semmi sem innen. Büdös, zajos, tömegnyomoros idiótaság. Az egyetlen érdekes dolog az a rénszarvasszán. Gyorsan oda is megyek az állatokhoz, biccentek egyet az ősz fazonnak, majd felkapok egy répát a kupacból, hogy megetessem szegény párákat. Jobb lenne nekik szabadon. Talán elkötöm őket, talán.
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2019. december 17. 21:09 Ugrás a poszthoz

minél kevesebb nap van karácsonyig annál hosszabb lesz az online lista *jósolja*


csáó off
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2019. december 20. 23:06 Ugrás a poszthoz

Edith

üdv újra kishugom


Szórakozottan simogatom a pompás állatokat miközben megnyugtatóan duruzsolok nekik. Az idő lelassul, vagy talán meg is áll számomra. Akár a hajnal is érhetne itt, azon sem lepődnék meg. Sikeresen kizárom a háttérzajt és csak az előttem álló állatokra koncentrálok. Amíg egy kiabálás ki nem zökkent. Nem maga az a tény, hogy valaki ordibál, ha odafigyelnék elég sok embert hallanék hangosan beszélgetni, kacagni. Nem, az zökkent ki, hogy a nevemet kiáltják. Felkapom a fejemet és egy ismerős alak közeledik felém. Egy … mi a durrfarkú szurcsók van a kezébe?
Kérdőn felvont szemöldökkel viszonzom az ölelést, egy perccel sem tovább a karjaim közt tartva kishugom mint szükséges. Nem vagyok egy ölelkezős típus, talán már elfelejtette ezt.
- Edith, mi ez az ocsmány izé a kezedben? – rontok rögtön ajtóstul a házba, mindenféle finomkodás nélkül. Hát ezzel a házikedvencével sem leszünk jóban az már egyszer biztos. Nem is akarok, semmi közöm nincs hozzá. Remélem nem is lesz. Kizárt, hogy én megőrizzem neki, amíg ő ki tudja hova megy meg mit csinál. Alaposan végigmérem, hiszen jó ideje nem találkoztunk már. Megnőtt, nahát. Ki gondolta volna. Az emberek már csak ilyenek, felnőnek.
- Persze, ez itt Egyeske, az meg ott Ketteske – felelem neki gunyorosan. Majd nyilván elnevezek két rénszarvast, akit most látok először és valószínűleg soha többé nem fogom őket látni. Persze, majd kötődni kezdek hozzájuk. Jaj ez a lány. – Egyébként a nyakukban lóg egy biléta, rajta van a nevük ha nagyon érdekel. De úgy is mindjárt kitalálsz nekik valami frappánsabbat áákiim*.
Van, ami nem változik. És bármennyit is nőtt a húgom valahogy kétlem, hogy erről leszokott volna. Mindeközben hátrébb lépek az állatoktól, hátammal nekidőlök a szánnak és hanyagul fürkészem a lányt, meg a tömeget. Majd felteszem azt a kérdést, ami ténylegesen érdekel. - Anya hogy van?


* áákiim – nőnemű rokon (siksika)
Utoljára módosította:Milan Nayati Payne, 2019. december 20. 23:08
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2019. december 21. 00:26 Ugrás a poszthoz

Charlotte

idefelé a vonaton


- Tudod van az a mondás … a remény hal meg … - kezdek bele a klisébe majd függőbe is hagyom a mondatot. Hát már csak nem fogom végigmondani ezt a marhaságot. Egyébként meg, nem, nem fogok rájönni. Legközelebb hoppanálok, a rosseb se fog vonatozni órákon át. Vagy kandallózom.
Kényelmesen kinyújtom lábaimat miközben beszélgetőtársam arcát elemzem. A szavaitól azonban felszökik a szemöldököm és hamiskásan elvigyorodom. Rögtön helyesbít, nehogy azt gondoljam hogy bármi mű lenne rajta. Az arcán. Hát nem édes?
- Értem, meg is látszik – bólintok egyet gondosan megtartva magamban hogy szerény véleményem szerint meg is éri az a sok munka. Meg azt is, hogy ezerszer jobban tud állni egy nőnek a természetesség, semmint a húsz tonnányi vakolat.  Ez marhára nem tartozik rá.
- Jelenleg? Budapestről– erősen kétlem hogy erre lett volna kíváncsi, ahhoz túlságosan is fixíroz. Nyilván a származásomról szeretne többet hallani. De hát akkor kérdezzen arra. Vagy ne, szimplán csak trappoljon bele a témába mint egy elefánt a porcelánboltba.
- Nem haltak ki. Nem dinoszauruszok vagy mammutok. Rezervátumokban élnek Amerikában – világosítom fel a lányt egy nagy sóhajtás után. Kedves, igazán kedves. Szóval úgy nézek ki, mint valami csöves? Azok vannak aluljáróban, nem? – Nagyanyám indián, valószínűleg ezért nézek ki így. De nem adok semmiféle koncertet, se aluljáróban, se máshol. Na és te ki fia-borja vagy?
Az, ahogy a sulival kapcsolatos dolgokat meséli felkelti az érdeklődésemet. Kinyújtott lábaimat visszahúzom, előredőlök, könyökeim a térdeimen pihennek, államat pedig az egymásba kulcsolt ujjaimra helyezem és így figyelem őt. Hosszú szempilláim félig beárnyékolják vesébe látó tekintetem.
- Tehát nem bírod a tömeget és szabadságra vágysz. Tetszene neked a rez. Bár az emberek ott is ugyanazok, ritkán jönnek idegenek. De elég nagy tér vesz körül ahhoz, hogy ne zavarjon – tűnődve válaszolok, próbálva elképzelni ott a lányt. Oké, luxus körülmények nincsenek, ez lehet hogy gond lenne neki. De a többi rész az stimmel. Meg ki tudja. – Bájitaltant? Nem állt szándékomban, de azért kössz. Mi a gond ezzel a Felagunddal? És milyen jó tanácsaid vannak még?
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2019. december 29. 21:26 Ugrás a poszthoz

Edith

üdv újra kishugom


Van az az időszak, amikor király, amikor az ember kishúga folyton rajta akar lógni. Egy nagyon rövid időszak. Amikor még nincs kivel mással játszani. Aztán amikor már haverjai lesznek az embernek, akkor már kezd kissé cikivé lenni a dolog. Főleg, amikor még ráadásul mindenféle változások is mennek keresztül az emberben, na akkor meg aztán pláne nem ölelkezünk összevissza. Senkivel sem! Kapóra jött hát nekem a Roxfort, legalább kíméletesen tudtam lekoptani a húgom meg a matricáságát. Most már kész nő, baszki, kész nő. Biztos a viszontlátás öröme volt ez az egész, és nem fogja rendszeresíteni. Még csak az kéne nekem, hogy visítva rohangáljon utánam a folyosón, hogy a nyakamba ugorjon. Azt egy nő se tegye meg, ha már itt tartunk.
- Aha, ebilen. Gyönyörű – húzom el a számat a szemeimet forgatva. Pazar, már tudom a fajtáját ennek az izének, de ennél többet nem. – És hogyhogy nem valami szokványos állatod van? Tudod, kutya, macska, béka ilyenek.
Nem valami túl bizalomgerjesztő egy állatka, és látszólag ő sem érzi magát túl jól. Edith hiába próbálkozik azzal, hogy megnyugtassa, hiába küszködik. Sóhajtok egy nagyot de megtartom magamnak a véleményemet. Inkább késett volna sokat semmint, hogy kínozza ezt az izét.
- Jó nevek. Ha eléggé megöregednek valószínűleg az is lesz belőlük – fűzöm hozzá tárgyilagosan. Ó nem, húgom, nem megyek bele ebbe a játékba. Nem fogok itt kiakadni azon, hogy ennél hülyébb neveket keresve se lehetett volna találni. Az én változatom sokkal jobb volt ennél. Ebben nem változott semmit sem.
- Nem ugrottam be hozzá mielőtt jöttem – magyarázom a lánynak, hogy miért is kérdeztem. Egy pillanatra elborul a tekintetem, ahogy az ominózus 25ei családi vacakra gondolok. A hátam közepére sem kívánom. Tavaly meg se jelentem rajta, és őszintén szólva most sincs rá sok esély. Sőt! Sőt!
- Nocsak, azt gondoltam volna, hogy menni akarsz velük egy kört – bökök az állammal a rénszarvasok felé, majd egy újabb sóhajtás után megadóan biccentek egyet. Még a karomat is a húgom felé nyújtom, hogy belekarolhasson. Mikor tudtam én ellenállni ezeknek a nagy könyörgő szemeknek?!
- Menjünk, nézzük meg. De aztán ne vetess meg velem minden vackot, ami csak megtetszik! – figyelmeztetem nevetve. Úgyis megpróbálja, én meg úgyis megveszem neki. Még is csak ő az én kishúgom. Szívhatom a vérét bárhogy, halálra szekírozhatom, de akkor is szeretem ezt a kis dinkát. És mindennél fontosabb az, hogy boldognak lássam. Őt is, meg anyát is. De ha már megint itt tartunk:
- Nem megyek 25én a nagy családi hepajra. Hazamegyek aznap. A rezervátumba – tájékoztatom egy kis pontosítással, hiszen a haza szó neki mást jelent, mint nekem. Talán idővel majd én is úgy gondolok anyám lakására, hogy haza. De egyelőre még nem azt nevezem annak. – Ti mentek anyával, mi?
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2019. december 31. 18:07 Ugrás a poszthoz

BÚÉK mindenkinek így előre, ki tudja mi lesz itt az este ...  Grin
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2020. január 12. 18:04 Ugrás a poszthoz

Edith

üdv újra kishugom


Nem nekem kell, hogy tetszen az állata, és mivel nem fog állandóan a szemem előtt lenni, így igazából tök mindegy. Idővel majd megszokom a kinézetét, jelenlétét, gondolom.
- Látom nem tökéletes az összhang még köztetek. Miért őt választottad? – bökök az állammal a kis lény felé. Biztos volt egy rakás más állat, miért nem az kellett neki, amelyik örömmel rohan felé például. Tudnak egyáltalán ezek az izék rohanni ha már itt tartunk? Azt legalább már megtudtam, hogy elemis. És tényleg, mintha valami ilyesmit már olvastam volna. Vagyis végigfutottam a sorain. Az rémlik, hogy a tóval volt némi összetűzése, szerencsére meg is nyugtatott a levél többi részével, hogy semmi baja nem esett. A többit nem volt időm normálisan végigolvasni. Mindenesetre láthatja rajtam, hogy már összeraktam ám a dolgot, vágom én hogy ő vízmágus vagy mi.
- Ez az igazság húgom – vonok vállat és nem lepődnék meg azon, ha tényleg befogná valamelyik állat fülét, hogy ne is hallja a beszélgetésünket. Annyira rá vallana a dolog. Mint ahogy az is, hogy visszafelesel. Égnek emelem a tekintetem, színpadiasan felsóhajtok majd elmosolyodom.
- Rendben, de megeszed mindet, felveszed mindet, használod mindet! – figyelmeztetem játékosan dorgálva a lányt. Teszek róla, hogy így legyen. Nem érdekel, hogy rosszul lesz, vagy kényelmetlen, mégse jó meg hasonlók. Ha megveteti, akkor az fix, hogy nem fogom feleslegesen tenni.
És remek, kellett nekem felhozni azt a hülye programot. Edith viselkedése kissé szokatlan lesz, de annak tudom be, hogy ő sem rajong ezekért. Vagy lehet, hogy ő már tud valamit? Készül már megint valamire az öreg?
- Hát persze … egész évbe le vagyunk ejtve, de bezzeg ezt a karácsonyi pofavizitet kötelezővé teszi, előírja az apánk. És vágjak jó képet egy ilyen képmutatáshoz? – szinte vészjósló a hangom, jelezve, hogy ez még mindig nagyon bosszant. És most akkor finoman fogalmaztam. Az értelmetlen szabályokat, előírásokat soha nem tűrtem jól. A saját apámtól, aki meg nem is foglalkozik a rengeteg gyerekével meg aztán pláne nem vagyok hajlandó. Némán lépdelek tovább, látszólag oda sem figyelve a környezetemre. Hogy az arckifejezésem miatt nem csacsog-e tovább a húgom vagy mert amúgy sincs kedve nem tudom. Mindenesetre örülök ennek a kis csendnek.
- Jó, akkor elmegyek – jelentem ki végül fogcsikorgatva. Úgy mondom, mint egy fenyegetést, talán lehet, hogy az is. Majd kissé enyhébb vonásokkal fordulok a lány felé. – Na mi van, nem veszel semmit? Így nem sok értelme van körbe-körbe caplatni ugye tudod?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Milan Nayati Payne összes hozzászólása (11 darab)

Oldalak: [1] Fel